Bár nem a Székelyföld része volt, de mivel jelenleg Maros megyében található, ezért egyes szász területeken fekvő templomokat is feltöltöttem erre az oldalra!
Abafája, római katolikus templom, Maros megye
Forrás: www.wikipedia.org, Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, Entz Géza, Erdély épitészete a 14-16 században, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek, http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf4431.pdf, http://romkatregen.ro/templomunk/abafaja/,
Rk. templom
Vármegye: Maros
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Apalina
Helységnév 2: Adendorf
WIKIPEDIA:
Abafája (románul Apalina, korábban Abafaia, németül Adendorf, a szász nyelv ejtése szerint Uəndrəf): falu Romániában, Erdélyben, Maros megyében. Szászrégentől 6 km-re délre, a Maros jobb partján fekszik.
1332-ben említik először Abafaya néven. Eredetileg vsz. a Beng határrészben feküdt és egy török kori pusztítás után települt át mai helyére. A XV. században összeolvadt a kolozsmonostori apátság által telepített Apáti faluval. 1595-ben a dunántúli származású brenhidai Huszár Péter pápai főkapitány kapta adományba Báthory Zsigmond fejedelemtől, attól kezdve a brenhidai, majd brenhidai és kövesdi báró Huszár család birtoka volt. Torda, 1876-tól Maros-Torda vármegyéhez tartozott.
Az 1930-as években lakóinak többsége törpebirtokos és mezőgazdasági cseléd volt. 1850-ben 827 lakosából 385 román, 308 magyar és 117 cigány nemzetiségű, 388 görög katolikus, 211 római katolikus és 211 református vallású.
1893-ban Maros-Torda vármegyében a cigányok itt alkották a lakosság legnagyobb hányadát (akkor egynegyedét).
1910-ben 1235 lakosából 853 magyar, 366 román anyanyelvű, 513 görög katolikus, 373 római katolikus és 328 református vallású volt.
2002-ben 2826 lakosából 1034 volt cigány, 1006 román és 781 magyar nemzetiségű; 990 ortodox, 769 görög katolikus, 541 református és 452 római katolikus vallású.
Római katolikus temploma XIII. századi eredetű, a kolozsmonostori apátság építtette. A XIV. században bővítették, ekkor épült tornya is. 1790-ben barokk stílusban átépítették. 1752-ben br. Huszár Sándor segítségével a katolikus birtokosok erőszakkal szerezték vissza a reformátusoktól.
http://mek.niif.hu/04600/04684/html/189.html
Léstyán Ferenc
MEGSZENTELT KÖVEK A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI
1. ABAFÁJA
Első ízben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven (Beke: Az erd. egyházmegye. 150.; Documente. XIV. C., III. 126.; C. Suciu: Dicţionar istoric.), majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy. (C. Suciu: i.m.)
1332-ben plébániatemploma van, papja, Krisztián a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 10 régi banálist fizet, 1334-ben 2 garast. (Beke: i.m.; Documente. XIV. C., III. 126, 196.)
A szent kereszt tiszteletére szentelt román kori temploma most is áll, természetesen későbbi átalakításokkal. Román kori a félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső szakasza. A hajó nyugati része újabb, XIV. századi, s akkor épült a homlokzati torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke (XV. századi). A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása.
A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). (Lásd Entz G. tanulmányát: Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae. 1968. 42.)
1336-ból egy határjárási oklevél Mindenszentek tiszteletére szentelt fakápolnáról ad hírt. (Urkundenbuch. II. 119.)
Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot. Ekkor a mennyezeten ez a felirat volt olvasható: „Nos Michael Apaffy Dei Gratia Princeps Transsilvaniae... 1676.” A keleti ajtó fölé pedig Matthias Huszár neve volt kőbe vésve.
A visszavétel „a kereszt ünnepélyes beásása útján” történt, amiről keserűen panaszolja a Magyar református templomok krónikása: „durva ütlegek, szitkok közt”. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 165.; Dr. Török István: Györgyfalvi és abafáji templomaink elfoglalása. Kvár. 1900.)
A szászrégeni plébánia elkészültéig, az 1770-es évekig a plébános innen látja el Szászrégent is, Abafája pedig filia marad.
1761-ben Mikes Kelemen is örömmel emlékezik meg arról, hogy Abafájának plébánosa van: „mármost látom, hogy az Isten szereti Abafáját, mivel plébánosa vagyon... akinek szent imádságaiba ajánlom lelkemet...”
A reformátusok gr. Toldalagi János magánházában jutnak istentisztelethez, amíg számukra, „nagy küzdelmek árán” fából építenek templomot. (Kovács: i.m. I. 166.)
1890-ben épül kőből mai templomuk. (uo.)
Rettegi Zsigmond 1790-ből származó feljegyzése szerint bencés apátság is lett volna Abafáján, melynek romjai korában még láthatók voltak. (Schematismus. 1882. 150. c.)
A templomnak 1752-ben a katolikusok általi visszavétele után két magán házikápolna is létezett Abafáján: 1750–1848 között a Bornemisza családé és 1748–1815 között a br. Huszár családé, ahová a mikházi ferencesek jártak. (György: A Ferencrendiek. 454.)
Vámszer Géza, Erdély építészete a XI-XIII. században
61 old.
Ugyanilyen alaprajzú az abafájai római katolikus templom, amelynek hajóját később hosszabbították meg nyugat felé. Akkor épülhetett a torony is, téglával vegyes kőből – ellentétben a korábbi szentéllyel és a hajó keleti részével, amelynek anyaga terméskő. Abafája birtoklásáért a 14. században per folyt a kolozsmonostori apát és Görgényi János közt. Így nem eldönthető, hogy a templomot ki alapította.
69 old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom
1332. „Christianus de Abafaya solvit X banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 92).
1336/1566.* Abafája és Apáti határjárása „ad possessionem Abafaÿa vocatam, vbi
capellam ligneam in honorem omnium sanctorum in eadem fabricatam et altare in
eadem existentes (!) idem dominus Briccius abbas super vnam metam dicte sue
terre Apatÿ vocate fabricasse asseruisset” (Dl. 36877; Urk. II. 119).
1364. Ottó kolozsmonostori apát és „Johannes filius Petri dictus Gurgen” közötti per
(Dl. 28741; regesztája; BEKE, Km. 38).
1419. „Possessio abbatis et sui monasterii Abafaya” (regesztája: BEKE, Km. 104).
1435. Bánffy István „intra metas possessionis monasterii beatae Mariae virginis Abafaya in fluvio Morosy quoddam molendinum construi fecisset” (Urk. IV. 577).
L. még CSÁNKI V. 691.
Katalóguscédula: Cím: Erdély építészete a 14–16. században
Szerző: ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória: ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
134. old.
A korszak szentségfülkéi igen változatosak. Az egyszerűek mellett (Felőr, Vice) díszes megoldásúak is feltűnnek. Ezek egyike az abafáji római katolikus templomban (243. kép) található, a szentély északi oldalán.
134-135. old.
Az abafáji egyház nyugati lábastornya alatti ajtaja szemöldökgyámos. Felső sarkait egyszerű gyémántmetszés díszíti[1].
215 old.
A kassai Szent Erzsébet-templom 15. századi építkezéseinek jelentős erdélyi hatása megvilágítja nemcsak az ország királyi városainak, hanem az erdélyieknek is egymás közötti építészeti kapcsolatát. Egyes kassai részletformák Erdély főúri és nemesi építkezéseiben szintén fel-feltűnnek (Kusaly, ferences templom; Abafája, plébá- niatemplom).
221. old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom (243–244. kép)
L. ENTZ: Baukunst 127; ENTZ: Erdély 69.
[1] 72 1457: Dl. 29816. Abafája: GRECIANU, EUGENIA: Date noi asupra arhitecturii romanice din zo- na centrală Transilvaniei. Pagini de veche Românească. Bucureşti 1970. 277–280. Berki: MYSKOVSZKY VIKTOR: Sáros megyei műemlékek. Arch. Ért. Ú. F. XIV. 1894. 404–411. A kassai északi toronykapu: MAROSI: Kassa III. 263. Adattár. Körtvefája: CSÁNKI V. 717.
Abafája
A templom eredetileg Árpádkori. A szent kereszt tiszteletére szentelt templom félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső része románkori. A templomhajót XIV. században nyugat felé meghosszabbították és ekkor épült a torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke, ezek a XV.-XVI. Század fordulójából valók. A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása. A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot.
A templom jelenlegi berendezése az 1752-es esztendő utáni, és neobarokk stílus jegyét viseli. A berendezéshez valószínű nagyban hozzájárult a br. Huszár család is. Hiszen mind a szószéken, mind a főoltáron bizonyos címerek láthatók. A főoltár díszítése bőkezű adakozásról árulkodik. A két mellékoltár (Jézus Szíve és Nepomuki Szent János) összhangban van a főoltárral. Az oldalkápolnában megtaláljuk a kolozsvári könnyező Szűz Mária képét.
Nagyobb szabású javításokat a templomon 1930-ban végeztek. A torony ekkor kapott új fedelet. 1971-ben általános javítások végződtek a templomon. Ekkor cserélődött ki a villanyvilágítás, valamint új festést, kettősablakokat és új tetőszerkezetet kapott a templom. A tornyot is teljesen feljavították, mely tetejére új kereszt került. Végül 1972-ben kicserélődött a kerítés és új kaput is állítottak.
(Forrás: Historia Domus – Szirmai Béla plébános)
Vármegye: Maros
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Apalina
Helységnév 2: Adendorf
WIKIPEDIA:
Abafája (románul Apalina, korábban Abafaia, németül Adendorf, a szász nyelv ejtése szerint Uəndrəf): falu Romániában, Erdélyben, Maros megyében. Szászrégentől 6 km-re délre, a Maros jobb partján fekszik.
1332-ben említik először Abafaya néven. Eredetileg vsz. a Beng határrészben feküdt és egy török kori pusztítás után települt át mai helyére. A XV. században összeolvadt a kolozsmonostori apátság által telepített Apáti faluval. 1595-ben a dunántúli származású brenhidai Huszár Péter pápai főkapitány kapta adományba Báthory Zsigmond fejedelemtől, attól kezdve a brenhidai, majd brenhidai és kövesdi báró Huszár család birtoka volt. Torda, 1876-tól Maros-Torda vármegyéhez tartozott.
Az 1930-as években lakóinak többsége törpebirtokos és mezőgazdasági cseléd volt. 1850-ben 827 lakosából 385 román, 308 magyar és 117 cigány nemzetiségű, 388 görög katolikus, 211 római katolikus és 211 református vallású.
1893-ban Maros-Torda vármegyében a cigányok itt alkották a lakosság legnagyobb hányadát (akkor egynegyedét).
1910-ben 1235 lakosából 853 magyar, 366 román anyanyelvű, 513 görög katolikus, 373 római katolikus és 328 református vallású volt.
2002-ben 2826 lakosából 1034 volt cigány, 1006 román és 781 magyar nemzetiségű; 990 ortodox, 769 görög katolikus, 541 református és 452 római katolikus vallású.
Római katolikus temploma XIII. századi eredetű, a kolozsmonostori apátság építtette. A XIV. században bővítették, ekkor épült tornya is. 1790-ben barokk stílusban átépítették. 1752-ben br. Huszár Sándor segítségével a katolikus birtokosok erőszakkal szerezték vissza a reformátusoktól.
http://mek.niif.hu/04600/04684/html/189.html
Léstyán Ferenc
MEGSZENTELT KÖVEK A KÖZÉPKORI ERDÉLYI PÜSPÖKSÉG TEMPLOMAI
1. ABAFÁJA
Első ízben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven (Beke: Az erd. egyházmegye. 150.; Documente. XIV. C., III. 126.; C. Suciu: Dicţionar istoric.), majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy. (C. Suciu: i.m.)
1332-ben plébániatemploma van, papja, Krisztián a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 10 régi banálist fizet, 1334-ben 2 garast. (Beke: i.m.; Documente. XIV. C., III. 126, 196.)
A szent kereszt tiszteletére szentelt román kori temploma most is áll, természetesen későbbi átalakításokkal. Román kori a félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső szakasza. A hajó nyugati része újabb, XIV. századi, s akkor épült a homlokzati torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke (XV. századi). A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása.
A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). (Lásd Entz G. tanulmányát: Acta Historiae Artium Academiae Scientiarum Hungaricae. 1968. 42.)
1336-ból egy határjárási oklevél Mindenszentek tiszteletére szentelt fakápolnáról ad hírt. (Urkundenbuch. II. 119.)
Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot. Ekkor a mennyezeten ez a felirat volt olvasható: „Nos Michael Apaffy Dei Gratia Princeps Transsilvaniae... 1676.” A keleti ajtó fölé pedig Matthias Huszár neve volt kőbe vésve.
A visszavétel „a kereszt ünnepélyes beásása útján” történt, amiről keserűen panaszolja a Magyar református templomok krónikása: „durva ütlegek, szitkok közt”. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 165.; Dr. Török István: Györgyfalvi és abafáji templomaink elfoglalása. Kvár. 1900.)
A szászrégeni plébánia elkészültéig, az 1770-es évekig a plébános innen látja el Szászrégent is, Abafája pedig filia marad.
1761-ben Mikes Kelemen is örömmel emlékezik meg arról, hogy Abafájának plébánosa van: „mármost látom, hogy az Isten szereti Abafáját, mivel plébánosa vagyon... akinek szent imádságaiba ajánlom lelkemet...”
A reformátusok gr. Toldalagi János magánházában jutnak istentisztelethez, amíg számukra, „nagy küzdelmek árán” fából építenek templomot. (Kovács: i.m. I. 166.)
1890-ben épül kőből mai templomuk. (uo.)
Rettegi Zsigmond 1790-ből származó feljegyzése szerint bencés apátság is lett volna Abafáján, melynek romjai korában még láthatók voltak. (Schematismus. 1882. 150. c.)
A templomnak 1752-ben a katolikusok általi visszavétele után két magán házikápolna is létezett Abafáján: 1750–1848 között a Bornemisza családé és 1748–1815 között a br. Huszár családé, ahová a mikházi ferencesek jártak. (György: A Ferencrendiek. 454.)
Vámszer Géza, Erdély építészete a XI-XIII. században
61 old.
Ugyanilyen alaprajzú az abafájai római katolikus templom, amelynek hajóját később hosszabbították meg nyugat felé. Akkor épülhetett a torony is, téglával vegyes kőből – ellentétben a korábbi szentéllyel és a hajó keleti részével, amelynek anyaga terméskő. Abafája birtoklásáért a 14. században per folyt a kolozsmonostori apát és Görgényi János közt. Így nem eldönthető, hogy a templomot ki alapította.
69 old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom
1332. „Christianus de Abafaya solvit X banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 92).
1336/1566.* Abafája és Apáti határjárása „ad possessionem Abafaÿa vocatam, vbi
capellam ligneam in honorem omnium sanctorum in eadem fabricatam et altare in
eadem existentes (!) idem dominus Briccius abbas super vnam metam dicte sue
terre Apatÿ vocate fabricasse asseruisset” (Dl. 36877; Urk. II. 119).
1364. Ottó kolozsmonostori apát és „Johannes filius Petri dictus Gurgen” közötti per
(Dl. 28741; regesztája; BEKE, Km. 38).
1419. „Possessio abbatis et sui monasterii Abafaya” (regesztája: BEKE, Km. 104).
1435. Bánffy István „intra metas possessionis monasterii beatae Mariae virginis Abafaya in fluvio Morosy quoddam molendinum construi fecisset” (Urk. IV. 577).
L. még CSÁNKI V. 691.
Katalóguscédula: Cím: Erdély építészete a 14–16. században
Szerző: ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória: ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
134. old.
A korszak szentségfülkéi igen változatosak. Az egyszerűek mellett (Felőr, Vice) díszes megoldásúak is feltűnnek. Ezek egyike az abafáji római katolikus templomban (243. kép) található, a szentély északi oldalán.
134-135. old.
Az abafáji egyház nyugati lábastornya alatti ajtaja szemöldökgyámos. Felső sarkait egyszerű gyémántmetszés díszíti[1].
215 old.
A kassai Szent Erzsébet-templom 15. századi építkezéseinek jelentős erdélyi hatása megvilágítja nemcsak az ország királyi városainak, hanem az erdélyieknek is egymás közötti építészeti kapcsolatát. Egyes kassai részletformák Erdély főúri és nemesi építkezéseiben szintén fel-feltűnnek (Kusaly, ferences templom; Abafája, plébá- niatemplom).
221. old.
ABAFÁJA (Apalina), r. k. templom (243–244. kép)
L. ENTZ: Baukunst 127; ENTZ: Erdély 69.
[1] 72 1457: Dl. 29816. Abafája: GRECIANU, EUGENIA: Date noi asupra arhitecturii romanice din zo- na centrală Transilvaniei. Pagini de veche Românească. Bucureşti 1970. 277–280. Berki: MYSKOVSZKY VIKTOR: Sáros megyei műemlékek. Arch. Ért. Ú. F. XIV. 1894. 404–411. A kassai északi toronykapu: MAROSI: Kassa III. 263. Adattár. Körtvefája: CSÁNKI V. 717.
Abafája
A templom eredetileg Árpádkori. A szent kereszt tiszteletére szentelt templom félköríves szentélye és a hajó szentély felé eső része románkori. A templomhajót XIV. században nyugat felé meghosszabbították és ekkor épült a torony is. Az alatta lévő nyugati ajtó egyenes záródású, gyámos, későgót időkre emlékeztet, akárcsak a szentségfülke, ezek a XV.-XVI. Század fordulójából valók. A hajó déli oldalán is volt bejárat, de az utolsó javításkor úgy befalazták, hogy még a kerete is eltűnt, de felismerhető a helye. Román kori a torony ablakainak kettős osztású megoldása. A falu és temploma a kolozsmonostori bencés apátság birtoka volt, amelyért az apátság sokat pereskedett a birtokos nemesekkel, míg végül megőrizhette abafáji birtokát (pl. 1419-ben). Középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. 1752-ben a katolikus birtokosok, főképp br. Huszár Sándor segítségével, visszaszerezték a templomot.
A templom jelenlegi berendezése az 1752-es esztendő utáni, és neobarokk stílus jegyét viseli. A berendezéshez valószínű nagyban hozzájárult a br. Huszár család is. Hiszen mind a szószéken, mind a főoltáron bizonyos címerek láthatók. A főoltár díszítése bőkezű adakozásról árulkodik. A két mellékoltár (Jézus Szíve és Nepomuki Szent János) összhangban van a főoltárral. Az oldalkápolnában megtaláljuk a kolozsvári könnyező Szűz Mária képét.
Nagyobb szabású javításokat a templomon 1930-ban végeztek. A torony ekkor kapott új fedelet. 1971-ben általános javítások végződtek a templomon. Ekkor cserélődött ki a villanyvilágítás, valamint új festést, kettősablakokat és új tetőszerkezetet kapott a templom. A tornyot is teljesen feljavították, mely tetejére új kereszt került. Végül 1972-ben kicserélődött a kerítés és új kaput is állítottak.
(Forrás: Historia Domus – Szirmai Béla plébános)
Gyulakuta
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulakuta, http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/gyulakuta/index.htm, http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=187, http://gyulakuta.site90.com/, http://www.gyulakutaportal.tk/, http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=187
Gyulakuta (1899-ig Gyalakuta, románul Fântânele, németül Gielekonten) község Romániában Maros megyében.Kelementelke szomszédságában fekszik. Marosvásárhelytől 21 km-re délkeletre a Kis-Küküllő jobb partján, a Bikás-völgy torkolatánál fekszik.
14. századi eredetű református templomában nyugszik Lázár György, Barcsay Ákos fejedelem volt helytartója, akit kivégeztek, és vele együtt a nagyhírű Lázár család több magas rangú tagja, valamint Szövérdi Gáspár János, Bethlen Gábor fejedelem udvarmestere. Mennyezetét 1625-ben Egerházi János festette. A kápolnát 1950-ben lebontották.
A Küküllõparti települést a Monumenta Vaticana elsõ ízben 1332-ben említi : „ Stephanus sacerdos de Kulakuta solvit VI denarios “ A 16-18 sz.-ban Lázár -birtok . A helység régebbi neve Gyalakuta , a XX. sz. elejétõl nevezik csak Gyulakutának . Az utóbbi évtizedekben fõleg hõerõmûvérõl nevezetes község XIV. sz.-i református temploma rejti Erdély egyik legkorábbi kazettás mennyezetét . A szentélyben összesen 86 , fekete-piros szegélyezésû kazetta található . Motívumaik valószínüleg Bethlen Gábor azóta elpusztult gyulafehérvári palotájának és alvinci kastélyának díszítményeit idézik . A szabad kézzel ,sablon nélkül készült lapok 1625-bõl származnak . Festõjük Bethlen Gábor udvari mennyezetfestõje Mezõbándi Egerházi másként Képíró János . A templomhajó felé esõ szélsõ sor kazettái pikkelymotívumokkal díszítettek . Hasonló díszítõ-
elemek találhatók Gelence,Felsõboldogfalva és Tancs mûemléktemplomainak mennyezetein is . A templom donátora Szövérdi Gáspár János , Marosszék fõkapitánya,királybíró,a fejdelem udvarmestere és török portai követ . Síremléke a szentély északi fala mentén található
A műemlék adatai Cím: Fő u. 65. sz., Maros megye
Kód: MS-II-m-A-15670
Datálás: XIV–XV. század
Történeti adatok 1625-ös kazettás mennyezetének köszönhetően Marosszék egyik legismertebb műemléke a gyulakutai református templom. Viszonylag gazdag irodalma ellenére a templom története meglehetősen homályos, és az utóbbi évtizedekben bemutatott néhány falfestészeti emlék is további feltárásokra ösztönzi a kutatókat.
A környéken ma is Gyalakutának emlegetett település 1332-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben Kulakuta néven, a telegdi főesperesség marosi esperesi kerületében. Ekkor István pap mindössze 6 dénárt adózott, 1334-ben pedig Gulacuka papja, Miklós, 1 régi banálist. Mivel Gyulakuta közvetlen környékének falui nem szerepelnek a kimutatásban, gyanítható, hogy a település temploma ezek számára is szolgált. Bár ezen kívül nincs középkori adat a faluról, elég sokat tudunk a Gyulakutai családról. 1408-ban tűnik fel Gyulakutai Bálint, 1444-ben bizonyos Gyulakutai Pétert emlegetik (aki 1451-ben marosszéki királybíró), 1479-ben és 1482-ben fiát, Gyulakutai Balázst és másokat. Birtokaik Doboka vármegyében voltak. 1464-ben a bécsi egyetem matrikulájába jegyezték be Gyulakutai Györgyöt, aki 1473-ban kanonok. E család nőtagja lehetett az a Gyulakutai Bora, akit a szárhegyi Lázárok itteni ágának megalapítója, II. Imre marosszéki főkirálybíró vett el valamikor a XVI. század közepe után, fia, György 1588-ban tűnik fel. A falu szerepel az 1567-es lustrában. Itt is, akárcsak a Székelyföld más vidékein, a középkor végén a vagyonosabbak kiemelkedtek, nemesi birtokot, címet szereztek s ezzel együtt templom-patrónussá váltak, ahogy azt a Lázárok számos síremléke bizonyítja. Gyanítható, hogy a templom már a középkor végén élvezte a Gyulakutaiak kegyuraságát.
A műemlék leírása Gyulakuta temploma a település közepén áll, a főút mellett. A templomkertbe kőgolyókat hordó, falazott lábak által tartott kovácsoltvas kapun keresztül lépünk be, mely a XIX. század elején készült, az egyik nyílvesszőkkel díszített kapuszárnyon az adományozó G L J monogramja (gróf Lázár József) olvasható. A templom térrendszere hagyományos: nyugaton harangtorony emelkedik, melyet a hajó követ, a szentély a nyolcszög öt oldalával záródik. A hajóhoz délről szerény portikusz csatlakozik, valószínűleg szintén a XIX. század első feléből. Az analógiák alapján későközépkori átépítést jelez a hajónál hosszabb és majdnem ugyanolyan széles szentélytest. A tornyot, a hajót és a szentélyt támpillérek erősítik, a hajó déli oldalán eggyel több tám áll, mint az északin. Amennyire a vastag vakolat alatt sejteni lehet, a hajó támpillérei utólagos toldás eredményei. Az északi szentélyfal egyik támpillérének a hiánya az elbontott sekrestye helyét jelzi, a középkori szentélyboltozatra a fallenyomatok világosan utalnak. Középkorias formáját legjobban a torony őrizte meg: a vaskos építmény négy fiatornyos sisakot hord, oldalain lőrések nyílnak (az északi oldal felső lőrését az óraszámlap felfestése miatt falazhatták el). A torony nyugati bejárata csúcsíves, de kőkeretet csak falkutatással találhatnánk itt – ehhez hasonló a toronyaljból a hajóba vezető ajtónyílás is. A hajónak kettő, a szentélynek három nagyméretű, félköríves ablaka van a déli oldalon, ezek esetleges középkori eredetét szintén csak falkutatás tisztázhatná.
A templomhajót a toronyaljon és a déli portikuszon keresztül közelíthetjük meg, s igen furcsa, hogy a régies, megszokott tárgyakkal berendezett belsőt agresszív kék szín dominálja, mely szinte minden faelemet beborít: a faragott padokat, a keleti és a nyugati, kazettás mellvédű karzatokat, az ajtókat, az orgonát és a hajó kazettás mennyezetét is. A hajó nyugati végén álló egyszerű fakarzatról nyílik feljárat a torony emeleteire. A mennyezet 8 x 12-es osztású, a négyzet alakú kazettákat központi csillag díszíti. A középső négy kazettából egy ládakazetta emelkedik ki, melyre a mennyezet kékre mázolásakor (1982) egy fatáblát szögeztek és a kazetta latin nyelvű szövegét próbálták rámásolni. Eszerint a mennyezet Kovásznai Sándor adományából készült 1782-ben, Barta Zsigmond papsága idején. Kovásznai Sándor (1730–1792) a XVIII. század végi Erdély művelődésének egyik meghatározó személyisége volt, a leydeni akadémia végzettje, a marosvásárhelyi református kollégiumban humaniórákat adott elő, tudós tankönyvíró és kiadó. Papi családba született, apja kisebb Nyárád-menti településeken szolgált. Mint a kollégium idősebb diákja lett patronáltja a Lázár családnak és nevelője Gyulakután gróf Lázár Jánosnak, a kollégium későbbi főgondnokának, akinek szerepe volt Kovásznai professzori kinevezésében is. A mennyezetet e meghatározó gyulakutai kapcsolat okán rendelte meg Bitai György asztalostól, akinek neve a másolt feliratról ugyan lemaradt, de Debreczeni László 1935-ben még lejegyezte. A hajó mennyezete eszerint inkább a megrendelő személye miatt tarthat számot érdeklődésre, s tudtunkkal az egyetlen ilyen jellegű emlék Erdélyben.
Értékesebbek a hajó középkori elemei. A félköríves diadalív profilozott vállköveinek részleteit vastag vakolás fedi. A gyulakutai templom falképeiről már az 1894-es Névkönyv és Gerecze Péter műemlékjegyzéke (1906) is tudott, ám azok első darabjait 1982-ben, a templom felújítása során tárta fel Dávid László, s ismertette 2002-ben. Dávid három részletet mutat be. Az északi fal külső oldalán levő színfoltok a munkálatok idején elpusztultak. Kívül, a portikusz tengelyében nyíló ablak alatt egy korábbi (valószínűleg romanikus) elfalazott ablak közelében vörös keretdíszt volt, ma ezek sajnos nem látszanak. A legjelentősebb falkép a hajóban, a déli fal karzat melletti szakaszán került elő, amit Dávid Imago Pietatis-ként, a Vir Dolorum téma egyik sajátos típusaként határozott meg. A falképet nemrég konzerválták. Krisztus félalakja rózsaszínes szarkofágból emelkedik ki, feje lehanyatlik, ernyedt kezei keresztben vannak a koporsó szélén. A képtípus a személyes szánalmat, Krisztus szenvedéseinek misztikus átélését hivatott felkelteni a középkori hívőben. A kompozíciót két oldalról egy-egy torony zárja, Krisztus jobbja mellett keresztrudas piros-fehér-piros zászló látszik. A tornyokat Jeruzsálem ábrázolásaként értelmezhetjük, de nem zárható ki egy falra festett oltár sem, melynek a tornyok az architektonikus díszei. Zászló igen ritka a Vir Dolorumokon, egyetlen, távoli analógiáját egy Rajna-Pfalzi kisváros, a niederwerthi Szent György templom sekrestyéjének színes ablakáról (1475 körül) ismerjük. A falkép felső keretmustrája zongorabillentyűkre emlékeztet, az oldalkeret gyöngydíszes vonalkompozíció. Krisztus alakja sematikus, testének vonásait éles kontúrokkal jelölték, törzsének és kiülő bordáinak rajza meghatározó. A háttér sötétkék, fekete csillagokkal.
Újabban három falkép(töredék)et tártak fel, két apró töredék a feltárások folytatásáig értelmezhetetlen (a hajó északi falának a közepe táján kerettöredék, ill. a diadalív falán). „Új”, de már helyreállított falkép a Vir Dolorummal szemben levő Szent György harca a sárkánnyal. A két falkép egyazon mestertől származik: a „zongorabillentyűs” keretmustra, de a naiv, erőteljesen kontúrozó rajzmodor is azonos. A sötétkék, csillagos hátterű Szent György kompozíció nagyobb; a páncélos, sisaktalan, keresztes pajzsú lovag lóról döfi lándzsáját a sárkány kitátott szájába. Érdekes a lándzsa tartása: a szent nem a fegyver végét fogja kinyújtott karral, hanem könyökét felemelve, behajlított karjával a testéhez szorítja fegyverét az erősebb tartásért. Az almásderes ló lépik, és nem ágaskodik, a sárkány farka hagyományosan a ló hátsó lábára tekeredik. A képmező jobb oldalán apró, sután megrajzolt fákkal jelzett dombon a térdre esve imádkozó királylány látszik. A két falkép művészettörténeti helye még kérdéses. Az erdélyi emlékanyag talán egyetlen szorosabb stiláris párhuzama a mezőkeszüi templom két jelenete, a szentélyben található Királyok imádása és az északi hajófalra festett Keresztrefeszítés. Azonosak a fej- és a kézformák, de Krisztus törzsének jellegzetes rajza, illetve a naiv, kontúrozó megjelenítés ugyancsak összeköti a falképeket. A mezőkeszüi falképekről csupán annyi bizonyosat lehet állítani, hogy a XIV. század eleji templomnak nem az első festett rétegéhez tartoznak. A szögletes, rojtos szélű, hosszan lenyúló nyereg csigavonalas első és hátsó kápája alapján gondoljuk azt, hogy a Szent György jelenet premisszája a XIV. század eleji Itáliából, Toszkánából származik, akárcsak a szent jellegzetes kartartása, a ló lábtartása vagy a királylányt övező táj ábrázolása. A falképek tágabb magyarországi művészeti környezetét azok a lineáris megoldású falképek alkothatják, melyek a XIV. század első felében Erdélyben Zeykfalván, a mai Magyarországon Cserkúton szerepelnek. A cserkúti (1335) Szent György lovának nyerge és hatalmas patái egyike a legjobb analógiáknak. Megjegyzendő, hogy egyik gyulakutai falkép sem legendaábrázolás, hanem önálló kultuszkép, s ez magánmegrendelőre, esetleg itt elhelyezett mellékoltárra utalhat. /
A szentély legszebb dísze a 8 x 11-es osztású kazettás mennyezet. A középső ládakazettán a megrendelő, szövérdi Gáspár János unikornisos címere és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet romlására jellemző, hogy Kelemen Lajos 1940-es években készült leírása olyan részleteket közöl, melyek ma egyáltalán nem látszanak. Közepén jókora horpadás figyelhető meg, melyet még 1821-ben megpróbáltak néhány vékonyabb harántgerendával megállítani. A különböző hosszúságú kazettákon központi- és tengely-szimmetriára vagy szabadon komponált virágmotívumok látszanak, az első sor pikkelyes díszű. Több helyen megfigyelhetőek utólagos pótlások, akár egy régebbi mennyezet darabjaival. A ládakazettához közel a bethleni Bethlen család kígyós címere, a megrendelő felesége, Bethlen Zsófia S B monogramja és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet elkészülésének körülményeit Kelemen Lajos tárta fel. Szerinte Szövérdi Gáspár János fiatal marosszéki köznemes 1603 körül elvette IV. Lázár János özvegyét, Safarit Katát, s gyámja lett fiuknak, V. Lázár Jánosnak.
Felesége halála után házasodott össze a fiatal Bethlen Zsófiával. A vagyonos családba beházasodott Gáspár Bocskai alatt marosszéki királybíró és főkapitány lett, több ízben országgyűlési küldött, Bethlen Gábornak állandó konstantinápolyi követe, a fejedelemasszony majd a fejedelem udvarmestere. A halál 1625-ben a Portáról hazajövet Bukarestben érte, így a befejezett templomi mennyezetet már nem láthatta. Kelemen Lajos véleménye szerint a mennyezet Mezőbándi Egerházi János udvari festő munkája, s bár a hiteles, ám elpusztult munkáival a mennyezetet lehetetlen összehasonlítani, a körülmények a feltételezés helyessége felé utalnak. Ebben az esetben a gyulakutai mennyezet nemcsak önnön értéke miatt jelentős, hanem mert – a nemesi megrendelő és az udvari festő munkája – alapján fogalmat alkothatunk Bethlen Gábor korának nemesi belsőépítészetéről is.
A nemesi halotti reprezentációnak számos eszközét lelni fel a templomban. Az orgonakarzat mellvédjén három halotti címer látható, a legkorábbi Inczédi Gergelyé 1810-ből. A szentélyben két síremléket találunk, a déli falban a kazettás mennyezet megrendelőjének, szövérdi Gáspár Jánosnak a címeres emléke áll, felső részén koszorúba foglalt unikornisos címerével (1625). A vele szemben levő síremléket Safarit (Sapahrit) Kata állíttatta első férjének, egy lekopott nevű marosszéki főkirálybírónak, aki, ha hiszünk a nemzedékrendnek, az 1607-ben meghalt Lázár János volt, a gond csupán az, hogy az átlőtt szarvasos Lázár címer helyett egy koronából kiemelkedő, kardján fejet tartó címeralak látszik. A Safaritok gyulakutai kisbirtokos voltak. A diadalívre illesztette fel felesége, Intzédi Zsuzsanna az utolsó Lázár, József fekete márványemlékét 1841-ben. A hajóban két síremléket találunk, a diadalívfalon Teleki Kata hatalmas kő emléktábláját 1758-ból, melyet férje, Lázár János állíttatott, az északi falon pedig az 1660-ban Szentdemeteren meggyilkolt Lázár György ítélőmester síremlékét, melyet fia, Imre emeltetett 1666-ban.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Marosszék. Pest, 1870. p. 33–35.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: K. L. Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 43–50.
Kelemen Lajos: Mezőbándi Egerházi János. Művészet 10 (1911) 9. sz. p. 393.
Dávid László: Gyulakuta freskói. In: D. L. Műemlékügy az egyházban. Kolozsvár, 2008. p. 76–79.
Lángi József – Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. (2002). p. 42–43.
A műemlék adatai
Cím: Fő u. 65. sz., Maros megye
Kód: MS-II-m-A-15670
Datálás: XIV–XV. század
Történeti adatok
1625-ös kazettás mennyezetének köszönhetően Marosszék egyik legismertebb műemléke a gyulakutai református templom. Viszonylag gazdag irodalma ellenére a templom története meglehetősen homályos, és az utóbbi évtizedekben bemutatott néhány falfestészeti emlék is további feltárásokra ösztönzi a kutatókat.
A környéken ma is Gyalakutának emlegetett település 1332-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben Kulakuta néven, a telegdi főesperesség marosi esperesi kerületében. Ekkor István pap mindössze 6 dénárt adózott, 1334-ben pedig Gulacuka papja, Miklós, 1 régi banálist. Mivel Gyulakuta közvetlen környékének falui nem szerepelnek a kimutatásban, gyanítható, hogy a település temploma ezek számára is szolgált. Bár ezen kívül nincs középkori adat a faluról, elég sokat tudunk a Gyulakutai családról. 1408-ban tűnik fel Gyulakutai Bálint, 1444-ben bizonyos Gyulakutai Pétert emlegetik (aki 1451-ben marosszéki királybíró), 1479-ben és 1482-ben fiát, Gyulakutai Balázst és másokat. Birtokaik Doboka vármegyében voltak. 1464-ben a bécsi egyetem matrikulájába jegyezték be Gyulakutai Györgyöt, aki 1473-ban kanonok. E család nőtagja lehetett az a Gyulakutai Bora, akit a szárhegyi Lázárok itteni ágának megalapítója, II. Imre marosszéki főkirálybíró vett el valamikor a XVI. század közepe után, fia, György 1588-ban tűnik fel. A falu szerepel az 1567-es lustrában. Itt is, akárcsak a Székelyföld más vidékein, a középkor végén a vagyonosabbak kiemelkedtek, nemesi birtokot, címet szereztek s ezzel együtt templom-patrónussá váltak, ahogy azt a Lázárok számos síremléke bizonyítja. Gyanítható, hogy a templom már a középkor végén élvezte a Gyulakutaiak kegyuraságát.
A műemlék leírása
Gyulakuta temploma a település közepén áll, a főút mellett. A templomkertbe kőgolyókat hordó, falazott lábak által tartott kovácsoltvas kapun keresztül lépünk be, mely a XIX. század elején készült, az egyik nyílvesszőkkel díszített kapuszárnyon az adományozó G L J monogramja (gróf Lázár József) olvasható. A templom térrendszere hagyományos: nyugaton harangtorony emelkedik, melyet a hajó követ, a szentély a nyolcszög öt oldalával záródik. A hajóhoz délről szerény portikusz csatlakozik, valószínűleg szintén a XIX. század első feléből. Az analógiák alapján későközépkori átépítést jelez a hajónál hosszabb és majdnem ugyanolyan széles szentélytest. A tornyot, a hajót és a szentélyt támpillérek erősítik, a hajó déli oldalán eggyel több tám áll, mint az északin. Amennyire a vastag vakolat alatt sejteni lehet, a hajó támpillérei utólagos toldás eredményei. Az északi szentélyfal egyik támpillérének a hiánya az elbontott sekrestye helyét jelzi, a középkori szentélyboltozatra a fallenyomatok világosan utalnak. Középkorias formáját legjobban a torony őrizte meg: a vaskos építmény négy fiatornyos sisakot hord, oldalain lőrések nyílnak (az északi oldal felső lőrését az óraszámlap felfestése miatt falazhatták el). A torony nyugati bejárata csúcsíves, de kőkeretet csak falkutatással találhatnánk itt – ehhez hasonló a toronyaljból a hajóba vezető ajtónyílás is. A hajónak kettő, a szentélynek három nagyméretű, félköríves ablaka van a déli oldalon, ezek esetleges középkori eredetét szintén csak falkutatás tisztázhatná.
A templomhajót a toronyaljon és a déli portikuszon keresztül közelíthetjük meg, s igen furcsa, hogy a régies, megszokott tárgyakkal berendezett belsőt agresszív kék szín dominálja, mely szinte minden faelemet beborít: a faragott padokat, a keleti és a nyugati, kazettás mellvédű karzatokat, az ajtókat, az orgonát és a hajó kazettás mennyezetét is. A hajó nyugati végén álló egyszerű fakarzatról nyílik feljárat a torony emeleteire. A mennyezet 8 x 12-es osztású, a négyzet alakú kazettákat központi csillag díszíti. A középső négy kazettából egy ládakazetta emelkedik ki, melyre a mennyezet kékre mázolásakor (1982) egy fatáblát szögeztek és a kazetta latin nyelvű szövegét próbálták rámásolni. Eszerint a mennyezet Kovásznai Sándor adományából készült 1782-ben, Barta Zsigmond papsága idején. Kovásznai Sándor (1730–1792) a XVIII. század végi Erdély művelődésének egyik meghatározó személyisége volt, a leydeni akadémia végzettje, a marosvásárhelyi református kollégiumban humaniórákat adott elő, tudós tankönyvíró és kiadó. Papi családba született, apja kisebb Nyárád-menti településeken szolgált. Mint a kollégium idősebb diákja lett patronáltja a Lázár családnak és nevelője Gyulakután gróf Lázár Jánosnak, a kollégium későbbi főgondnokának, akinek szerepe volt Kovásznai professzori kinevezésében is. A mennyezetet e meghatározó gyulakutai kapcsolat okán rendelte meg Bitai György asztalostól, akinek neve a másolt feliratról ugyan lemaradt, de Debreczeni László 1935-ben még lejegyezte. A hajó mennyezete eszerint inkább a megrendelő személye miatt tarthat számot érdeklődésre, s tudtunkkal az egyetlen ilyen jellegű emlék Erdélyben.
Értékesebbek a hajó középkori elemei. A félköríves diadalív profilozott vállköveinek részleteit vastag vakolás fedi. A gyulakutai templom falképeiről már az 1894-es Névkönyv és Gerecze Péter műemlékjegyzéke (1906) is tudott, ám azok első darabjait 1982-ben, a templom felújítása során tárta fel Dávid László, s ismertette 2002-ben. Dávid három részletet mutat be. Az északi fal külső oldalán levő színfoltok a munkálatok idején elpusztultak. Kívül, a portikusz tengelyében nyíló ablak alatt egy korábbi (valószínűleg romanikus) elfalazott ablak közelében vörös keretdíszt volt, ma ezek sajnos nem látszanak. A legjelentősebb falkép a hajóban, a déli fal karzat melletti szakaszán került elő, amit Dávid Imago Pietatis-ként, a Vir Dolorum téma egyik sajátos típusaként határozott meg. A falképet nemrég konzerválták. Krisztus félalakja rózsaszínes szarkofágból emelkedik ki, feje lehanyatlik, ernyedt kezei keresztben vannak a koporsó szélén. A képtípus a személyes szánalmat, Krisztus szenvedéseinek misztikus átélését hivatott felkelteni a középkori hívőben. A kompozíciót két oldalról egy-egy torony zárja, Krisztus jobbja mellett keresztrudas piros-fehér-piros zászló látszik. A tornyokat Jeruzsálem ábrázolásaként értelmezhetjük, de nem zárható ki egy falra festett oltár sem, melynek a tornyok az architektonikus díszei. Zászló igen ritka a Vir Dolorumokon, egyetlen, távoli analógiáját egy Rajna-Pfalzi kisváros, a niederwerthi Szent György templom sekrestyéjének színes ablakáról (1475 körül) ismerjük. A falkép felső keretmustrája zongorabillentyűkre emlékeztet, az oldalkeret gyöngydíszes vonalkompozíció. Krisztus alakja sematikus, testének vonásait éles kontúrokkal jelölték, törzsének és kiülő bordáinak rajza meghatározó. A háttér sötétkék, fekete csillagokkal.
Újabban három falkép(töredék)et tártak fel, két apró töredék a feltárások folytatásáig értelmezhetetlen (a hajó északi falának a közepe táján kerettöredék, ill. a diadalív falán). „Új”, de már helyreállított falkép a Vir Dolorummal szemben levő Szent György harca a sárkánnyal. A két falkép egyazon mestertől származik: a „zongorabillentyűs” keretmustra, de a naiv, erőteljesen kontúrozó rajzmodor is azonos. A sötétkék, csillagos hátterű Szent György kompozíció nagyobb; a páncélos, sisaktalan, keresztes pajzsú lovag lóról döfi lándzsáját a sárkány kitátott szájába. Érdekes a lándzsa tartása: a szent nem a fegyver végét fogja kinyújtott karral, hanem könyökét felemelve, behajlított karjával a testéhez szorítja fegyverét az erősebb tartásért. Az almásderes ló lépik, és nem ágaskodik, a sárkány farka hagyományosan a ló hátsó lábára tekeredik. A képmező jobb oldalán apró, sután megrajzolt fákkal jelzett dombon a térdre esve imádkozó királylány látszik. A két falkép művészettörténeti helye még kérdéses. Az erdélyi emlékanyag talán egyetlen szorosabb stiláris párhuzama a mezőkeszüi templom két jelenete, a szentélyben található Királyok imádása és az északi hajófalra festett Keresztrefeszítés. Azonosak a fej- és a kézformák, de Krisztus törzsének jellegzetes rajza, illetve a naiv, kontúrozó megjelenítés ugyancsak összeköti a falképeket. A mezőkeszüi falképekről csupán annyi bizonyosat lehet állítani, hogy a XIV. század eleji templomnak nem az első festett rétegéhez tartoznak. A szögletes, rojtos szélű, hosszan lenyúló nyereg csigavonalas első és hátsó kápája alapján gondoljuk azt, hogy a Szent György jelenet premisszája a XIV. század eleji Itáliából, Toszkánából származik, akárcsak a szent jellegzetes kartartása, a ló lábtartása vagy a királylányt övező táj ábrázolása. A falképek tágabb magyarországi művészeti környezetét azok a lineáris megoldású falképek alkothatják, melyek a XIV. század első felében Erdélyben Zeykfalván, a mai Magyarországon Cserkúton szerepelnek. A cserkúti (1335) Szent György lovának nyerge és hatalmas patái egyike a legjobb analógiáknak. Megjegyzendő, hogy egyik gyulakutai falkép sem legendaábrázolás, hanem önálló kultuszkép, s ez magánmegrendelőre, esetleg itt elhelyezett mellékoltárra utalhat. /
A szentély legszebb dísze a 8 x 11-es osztású kazettás mennyezet. A középső ládakazettán a megrendelő, szövérdi Gáspár János unikornisos címere és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet romlására jellemző, hogy Kelemen Lajos 1940-es években készült leírása olyan részleteket közöl, melyek ma egyáltalán nem látszanak. Közepén jókora horpadás figyelhető meg, melyet még 1821-ben megpróbáltak néhány vékonyabb harántgerendával megállítani. A különböző hosszúságú kazettákon központi- és tengely-szimmetriára vagy szabadon komponált virágmotívumok látszanak, az első sor pikkelyes díszű. Több helyen megfigyelhetőek utólagos pótlások, akár egy régebbi mennyezet darabjaival. A ládakazettához közel a bethleni Bethlen család kígyós címere, a megrendelő felesége, Bethlen Zsófia S B monogramja és az 1625-ös évszám látszik. A mennyezet elkészülésének körülményeit Kelemen Lajos tárta fel. Szerinte Szövérdi Gáspár János fiatal marosszéki köznemes 1603 körül elvette IV. Lázár János özvegyét, Safarit Katát, s gyámja lett fiuknak, V. Lázár Jánosnak.
Felesége halála után házasodott össze a fiatal Bethlen Zsófiával. A vagyonos családba beházasodott Gáspár Bocskai alatt marosszéki királybíró és főkapitány lett, több ízben országgyűlési küldött, Bethlen Gábornak állandó konstantinápolyi követe, a fejedelemasszony majd a fejedelem udvarmestere. A halál 1625-ben a Portáról hazajövet Bukarestben érte, így a befejezett templomi mennyezetet már nem láthatta. Kelemen Lajos véleménye szerint a mennyezet Mezőbándi Egerházi János udvari festő munkája, s bár a hiteles, ám elpusztult munkáival a mennyezetet lehetetlen összehasonlítani, a körülmények a feltételezés helyessége felé utalnak. Ebben az esetben a gyulakutai mennyezet nemcsak önnön értéke miatt jelentős, hanem mert – a nemesi megrendelő és az udvari festő munkája – alapján fogalmat alkothatunk Bethlen Gábor korának nemesi belsőépítészetéről is.
A nemesi halotti reprezentációnak számos eszközét lelni fel a templomban. Az orgonakarzat mellvédjén három halotti címer látható, a legkorábbi Inczédi Gergelyé 1810-ből. A szentélyben két síremléket találunk, a déli falban a kazettás mennyezet megrendelőjének, szövérdi Gáspár Jánosnak a címeres emléke áll, felső részén koszorúba foglalt unikornisos címerével (1625). A vele szemben levő síremléket Safarit (Sapahrit) Kata állíttatta első férjének, egy lekopott nevű marosszéki főkirálybírónak, aki, ha hiszünk a nemzedékrendnek, az 1607-ben meghalt Lázár János volt, a gond csupán az, hogy az átlőtt szarvasos Lázár címer helyett egy koronából kiemelkedő, kardján fejet tartó címeralak látszik. A Safaritok gyulakutai kisbirtokos voltak. A diadalívre illesztette fel felesége, Intzédi Zsuzsanna az utolsó Lázár, József fekete márványemlékét 1841-ben. A hajóban két síremléket találunk, a diadalívfalon Teleki Kata hatalmas kő emléktábláját 1758-ból, melyet férje, Lázár János állíttatott, az északi falon pedig az 1660-ban Szentdemeteren meggyilkolt Lázár György ítélőmester síremlékét, melyet fia, Imre emeltetett 1666-ban.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Marosszék. Pest, 1870. p. 33–35.
Kelemen Lajos: Mennyezet- és karzatfestmények a XVII. századból. In: K. L. Művészettörténeti tanulmányok. I. Bukarest, 1977. 43–50.
Kelemen Lajos: Mezőbándi Egerházi János. Művészet 10 (1911) 9. sz. p. 393.
Dávid László: Gyulakuta freskói. In: D. L. Műemlékügy az egyházban. Kolozsvár, 2008. p. 76–79.
Lángi József – Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. I. Budapest, é.n. (2002). p. 42–43.
A református egyház legrégibb látogatási jegyzőkönyve így jegyzi fel 1756-ban: “Vagyon a falu derekában egy jól procurált emberi emlék ezetet felülhaladó régi kőből csinált templom, jó zsendely fedéllel, melynek az alsó végében vagyon ugyan kőből rakott torony dupla zsendely fedél alatt – a templom kerítése fűrészelt deszkából – jó zsendely fedél alatt.
Hétúr, evangélikus templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9t%C3%BAr
Hétúr (románul Hetiur, németül Marienburg bei Schässburg, szászul Marembriχ) falu Romániában, Maros megyében. Segesvártól 6 km-re északra, az E60-as út mellett, egy völgykatlanban fekszik. Gótikus szász evangélikus temploma a falu feletti dombon áll. Tornya 1774–1775-ben épült.
Marosszentanna, református templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marosszentanna, http://www.kutyahon.de/erdelyi.templomok/marosszentanna/, Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, Kolozsvár, 1994, 62, 125 old.
Marosszentanna (románul Sântana de Mureş, németül Sankt Anna an der Mieresch, latinul Sancta Anna) község Romániában Maros megyében. A falu a Maros jobb partján, Marosvásárhelytől 6 km-re északra fekszik. A települést elõször a pápai tizedjegyzék 1332- “Phinta sacerdos de sancta Anna solvit V banales antiquos”-összefüggésben említi . 1375-ben és 1451-ban “Villa Zenthanna”-ként jelentkezik a Székely Oklevéltárban, 1465-ben a Diplomatarium “ Thomas de Zenth Anna ecclesie plebanus “-áról tudósít . 1567. évi regesztrumban 5 kapuval jegyzik .(Orbán B.) A falu a templom védõszentjérõl kapta nevét. A 17.-18.sz.-ban Lázár-birtok . Téglából épült,egyhajós templom. Széles szentélye félköríves apszissal záródik , egyszerû dongabol-tozatú , diadalíve is félköríves ; ablakait átalakították . Félköríves szentségfülkéjének párkányzata szép román díszítésû. Nyugati kapuja csúcsíves volt , melybe kisebb köríves keretet illesztettek . A 20. sz. elsõ felében még fatorony állott a nyugati oldalon , Orbán az általa még látott vársánc nyomaiból az egykori erõdítésre következtetett. Korban közel áll a 12.sz.-ban épített marosszentkirályi templomhoz . A református templom 14.sz.-i második felébõl származó freskómaradványain az olasz korareneszánsz hatása érzõdik. A szentély és hajó képei közül az apszis közepén a névadó freskója , Szent Anna , a Könyörületes Máriával és zenélõ angyalokkal ismerhetõ fel.
A diadalív szentély felé esõ oldalán is folytatódik a szentek arcképeinek sorozata . Itt találjuk Szent Imre képmását is . Valószínû , hogy a hajó felé nézõ oldal köríve is egy arcképsort takar . A hajó délnyugati oldalán , a sarokban , 1300 után festett trónoló Szent István alakot , a nyugati oldalon , a karzat magasságában szentek freskócsoportját látjuk.
Szent Pál- és Szent Péter- ábrázolások láthatók a szentély ablaknyílásai mentén.
Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, 125. old.
1332. "Phinta sacerdos de sancta Anna solvit V banales antiquos" (Mon. Vat. I. 1. 97)
A diadalív szentély felé esõ oldalán is folytatódik a szentek arcképeinek sorozata . Itt találjuk Szent Imre képmását is . Valószínû , hogy a hajó felé nézõ oldal köríve is egy arcképsort takar . A hajó délnyugati oldalán , a sarokban , 1300 után festett trónoló Szent István alakot , a nyugati oldalon , a karzat magasságában szentek freskócsoportját látjuk.
Szent Pál- és Szent Péter- ábrázolások láthatók a szentély ablaknyílásai mentén.
Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13 században, 125. old.
1332. "Phinta sacerdos de sancta Anna solvit V banales antiquos" (Mon. Vat. I. 1. 97)
Marosvásárhely, református templomvár
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1tus_v%C3%A1rtemplom, http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=260
A marosvásárhelyi református Vártemplom a város főterétől északkeletre, a Bernády György-tér közelében álló középkori vár területén található lenyűgöző gótikus templom. Nagytemplomnak is hívták 19. század környékén.
Vármegye: Maros-Torda
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Marosvásárhely
Helységnév 2: Tirgu Mures
Leírása:
A Maros folyó bal partján terül el a középkorban is népes városnak számító Marosvásárhely, melynek plébániatemplomát keríti a teljes épségben fennmaradt erődítmény. Napjainkban látható formáját a XVII. században, többszöri munkálatok után nyerte el. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe kb. 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a középkori kézműves céhek tagjai által veszélyt esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták. A település felüli oldalon létesült az egyetlen várkapu, amelyet a mély vizesárok feletti felvonóhídon lehetett megközelíteni. Az erődítményt oltalmazó vizesárok a közeli Maros folyóval állt összeköttetésben. A DNy-i oldalon kettős várfal készült el, ebben a sarokban emelkedik a Ferences-rendi szerzetesek által az 1260-as években emelt gótikus plébániatemplom. Elődjét, a domonkosok egyházát a tatárjárás törölte el a föld színéről. A XVII. század elején végzett erődítésekor a plébániatemplom gótikus ablakait szűk lőrésekké falazták be, ugyanígy az 1400-as éveken emelt harangtorony falában is lőrések mögül tüzelhettek a védők. A vele szorosan egybeépült iskolaház ajtaját megszüntették, helyette két kisméretű tornyot létesítettek. Magába a templomba is felvonóhídon keresztül lehetett bejutni. A várfalat tagoló ágyútornyok: a DNy-i oldalon a Tímár-, ÉNy-on a Szabó-, az ÉK-i részen a Mészáros-, a DK-i sarkon a Bognár-, a fal közepén pedig a Szűcsök-ágyúbástyája. Jelenleg is épségben állnak, bár a legtöbbről egy-egy emeleti szintet lebontottak a háborús idők megszűntével.
Megközelítése:
Marosvásárhely városát Magyarország felől az ártándi határátkelőhelynél lépve Románia területére, a Nagyvárad {Oradea} – Kolozsvár {Cluj Napoca} – Torda {Turda} – Radnót {Iernut} településeken átvezető E 60-as főúton érhetjük el. A modern nagyváros főterétől K-i irányban egy domb tetején emelkedik a református templomot oltalmazó erődítés.
Története:
A Székelyföld vérzivataros történelmében mindig jelentős szerepet játszó Marosvásárhely települése már a korai időszakban is fontosabb hely lehetett, erre utal a nevében szereplő „vásár” szó is. A virágzó településen a domonkos szerzetesek létesítették az első egyházat, amely a tatárjárás idején pusztult el. Helyette a ferencesek építettek egy új, gótikus stílusú plébániatemplomot, amihez 1440 körül húzták fel a harangtornyot. Az egyházi épületegyüttest az addig szabad jogállású székely nép letörésére 1492-ben Báthory István erdélyi vajda várszerűen megerődítette, és katonasággal rakatta meg. Ugyanígy tett a székelyudvarhelyi templommal is. Zsarnoki terve azonban nem sikerült, megbukott a székelyek ellenállásán. Erről a korai erődítményről nem tudni semmi közelebbit, valószínűleg csak a templomot és közvetlen környékét keríthette egy erősebb kőfal, mint az máshol is szokásos volt. A vártemplomot az erdélyi reformáció idején elvették a Ferences-rendtől és a megreformált vallás hívei használhatták. Erdély gyászos emlékezetű esztendeiben, 1600 után Basta Habsburg-párti zsoldosvezér fékezhetetlen katonái kifosztották és felgyújtották a települést, melynek életben maradt lakossága Borsos Tamás főbíróval együtt egészen a szászok lakta Brassóig menekült. Tamás főbíró itt tanulmányozta jobban az erődített városfalakat, majd a csendesebb időszakban hazatérve, nagy viták után rávette a hazaszállingózó túlélőket, hogy várfalakkal vegyék körbe az újjáépített plébániatemplomot. A történelem fintora, hogy maga Basta generális is engedélyezte az erődítési munkálatokat, melynek során egy jelentősebb területet kerítettek el falakkal, melyet vastag falú ágyútornyok tagoltak. Ezeket a városbeli kézműves és egyéb céhek védelmezték háborús időkben, mint az a középkorban szokás volt. Természetesen eleinte még fából és földből sietve emelték a falakat és sáncokat, majd ezeket tartós anyagból fokozatosan átépítették. A fennmaradt korabeli dokumentumok szerint 1620-ban majd az 1630-as években is folytak munkálatok. A jelentős erősséget 1661-ben egy török seregnek sikerült elfoglalnia, a velük érkező Evlija Cselebi utazó így írt róla: „Régi vár, melynek a nyugati oldalra néző, egyetlen erős kapuja van. A várnak cementrakású készült öt erős bástyája van. A vár azonban kicsiny és árka sekély. Szép tornyos templomai, erős deszkatetejű házai, díszes utcái és gazdag lakói vannak. E vár nyugati oldalának tövében, fekszik egy tízezer lépés kerületű külváros. Fal azonban nem környékezi, hanem mély árok, bejáró kapuval, fahíddal.” A török pusztítást rövidesen kiheverte a település, aminek lakóit 1687-ben az Erdélybe bevonuló császári katonaság sarcolt meg. Az 1703-ban kirobbant kuruc szabadságharc idején Erdély szászok lakta D-i része mindvégig a Habsburg császár és király hűségén maradt, ezzel szemben a középső részt sikerült a felkelőknek ellenőrzésük alá vonni. 1707. április 5-én nagy ünnepélyesség közepette itt emelték II. Rákóczi Ferencet az erdélyi fejedelemség székébe, a ceremóniát Thelekessy István egri püspök vezette. Magának a templomerődnek azonban már nem játszott katonai szerepet sem ekkor, sem az 1848-as szabadságharc idején. Túlélve a viharos évszázadokat, napjainkban is kissé átalakított formában de láthatóak a védőművei.
Irodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}--------------------------------------- 431. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}---------------------------------------------- 191. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}---------------------------------------------- 195.-- 197. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------- 150.-- 151. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}------------------------------------------ 445. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}------------------------ 259. kép
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} -------------------------------------- 315.-- 323. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás?} ---------------------------------- 101.-- 105. old.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. – II. {1998} --------------------------------- 114.-- 132. old.
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995} ------------------------------------------ 81. old.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa {1992} -------------------------------- 287. old.
{Szatmári Tamás}
A műemlék adatai Cím: Bernády tér
Kód: MS-II-m-A-15475.01
Datálás: XIV-XVIII. sz.
Történeti adatok
A ferencesek 1228 körül jelentek meg a magyar királyság területén, német közvetítéssel. A rend viszonylag gyorsan és hatékonyan terjeszkedett, 1234-ben, megtelepedésük után hat évvel létrejön az első magyar provincia.
A rend erdélyi megtelepedése viszonylag korainak mondható (1250 körül) és a magyar királyság egyéb tájain észlelt megtelepedési sajátosságokhoz hasonlóan először a számukra ismertebb szász környezetben jelentek meg. A domonkos rendhez hasonlóan a ferencesek is városi, német, környezetben telepedtek meg, azonban viszonylag gyorsan, a 14. század elejére, kiterjesztették tevékenységüket a magyarlakta területekre is. Az erdélyi megtelepedés után körülbelül ötven év telt el a különálló provincia létrehozásáig, amit 1302-ben említenek előszőr. 1332-ben a magyar királyság nyolcadik ferences tartományaként említik az erdélyit.
Az első erdélyi ferences kolostort Besztercén alapították 1268 körül. A negyedik ferences alapítás Erdélyben nem német és nem városi, hanem egy székely jogú, Marosszék fennhatósága alatt levő, mezővárosi területen, Székelyvásárhelyen történt (1616-tól a királyi városi rang megszerzésétől Marosvásárhely). Ez az első olyan ferences kolostor Erdélyben amelyet kizárólag magyar környezetben alapítanak, és az ezzel kapcsolatos esetleges korabeli fenntartásokat talán jól tükrözi a terület első említése is, ahol In metis Tatariae-ként (azaz Tatárország határainál) emlegetik a helyet.
A kolostor első említését egy korábban tévesen átírt oklevél alapján 1316-ra keltezték. Az újabb kutatások kimutatták, hogy az eredetileg a szécsényi generális konventen összeírt kolostorlista nem lehet 1316-ból, ugyanis ekkor még nem létezett a kolostor, azonban több történeti adatot figyelembe véve az 1332 évszám tűnik a legelfogadhatóbbnak. Az évszám egybeesik a pápai tizedjegyzékben szereplő Novum Forum Siculorum említésével, tehát a kolostor első említése a városról szóló első okleveles adatok megjelenésével egykorú. A kolostor 14. század eleji alapítása arra utal, hogy Székelyvásárhely a jelentősebb mezővárosok közé tartozott.
A következő fennmaradt 1400-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a Szűz Máriának felszentelt templom szentélyénél befejeződtek a munkálatok és a templom továbbépítésének anyagi támogatása érdekében a pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára búcsúengedélyt bocsátott ki a kolostor részére. Ugyanez az oklevél említést tesz a kolostor vezetőjéről (pater gardian) Székely Antalról. A bucsújáró napokon a rendházfőnöknek joga volt hat gyóntatópapot kinevezni, a zarándokok gyónásának levezetésére.
A bel és külpolitikai tényezők változását jelezte, hogy 1444-ben, Julian Caesarini pápai küldött és Hunyadi János közreműködésével, a kolostort addig működtető konventuálisok át kellett adják az intézményt a ferences rend obszerváns ágának.
1471-ben egy adományozás alkalmával említik a kolostort. Az adományozó Toldalagi András végrendeletében egy halastavat adományozott a marosszentkirályi pálos kolostornak azzal a feltétellel, hogy az jutasson halat a marosvásárhelyi és a felfalusi ferences kolostoroknak is. 1492-ben VI. Sándor pápa megerősítette a vásárhelyi ferences kolostor obszerváns irányzathoz való tartozását.
1487-ben említik először a kolostort körülvevő vár árkát (Wararokya), egy telekhatárolás alkalmával. A hagyományos történetírásban az 1492-es évet jelölik tévesen a vár első említésének. Az 1492-es oklevelet amelyre többször hivatkoznak, Báthory István erdélyi vajda adta ki 1492. december 3-án. Az oklevélben a vajda felkéri Szeben város tanácsát, hogy az udvarhelyi várnál dolgozó, hazatérő ácsokat fizesse ki. Ebben a forrásban nem említik Vásárhelyt, tehát minden olyan korábbi hivatkozás téves amely az 1492-es évet a fent említett oklevél alapján a vásárhelyi várhoz kapcsolja.
Az 1487-es oklevélben említett várárok a ferences kolostor köré épült vár tartozéka volt és ez az egyetlen említése a 15. századból. A marosvásárhelyi és az udvarhelyi építkezések között lehet összefüggés, ugyanis mindkettőt Báthory István erdélyi vajdasága idején építették a meglévő kolostorok részbeni felhasználásával, megőrizvén az intézmények működését. Udvarhelyen domonkos, Vásárhelyen ferences kolostor köré épült a vár, feltehetőleg azért mert ezek voltak a legkönnyebben erődíthető épületek, a várépítés szempontjából kedvező helyen feküdtek és ostrom esetén a védelemnek és a lakosságnak menedéket nyújtottak a kolostorépületek, így nem kellett külön belső épületeket építtetni, ami jelentős többletkiadást eredményezett volna. A székelyudvarhelyi vár esetében tucatnyi 16. századi oklevél említi a várat illetve a várkapitányt. Marosvásárhely esetében, egyelőre tisztázatlan okok miatt a várról nincs egyetlen említés sem az 1603-as városfal építésekig.
A 16. századból jóval több írott forrás maradt fenn a marosvásárhelyi kolostorról. Ez egyrészt az egyre gyarapodó oklevélkiadás és az írásbeliség terjedésével is magyarázható, másrészt a kolostor jelentőségének az emelkedését jelzi. A legtöbb említés a végrendeletekben adományozott javakkal kapcsolatosan maradt fenn.
1503-ban említik előszőr a beginák jelenlétét Vásárhelyen. 1522-ben értesülünk, hogy Hunyadi Kelemen egy breviáriumot másolt le valakinek, vagyis ez a kolostor könyvmásoló műhelyének (scriptorium) első hiteles említése. 1525-ben Héderfájai Barlabásy Lénárt, erdélyi alvajda, egy temetkezési helyet igényelt a vásárhelyi ferences kolostorban és az oklevélben a „hagyománynak" leírt szokás szerint egy "Fryzaak" fegyvert és 100 forintot adományozott a kolostornak. 1549-ben Szentannai Lázár János a vízi malma jövedelmének felét a ferences barátoknak és begináknak adományozta. Kolozsvári Kőfaragó György özvegye, Magdolna 11 forintot hagyott végrendeletében a marosvásárhelyi ferences kolostornak.
1525-ben értesülünk, hogy 24 barát tartózkodik a rendházban és ez alapján a harmadik legnagyobb ferences közösség Erdélyben. A második helyen a medgyesi kolostor állt ahol 25 barát tartózkodott, a legnagyobb erdélyi közösség pedig Kolozsváron volt, ahol 1535-ben 34 barát élt a rendházban. Az 1540-es években Erdély szerte jelentős visszaesés következett be a rendházak életében a reformáció terjedésével. A visszaesést rövid agonizálás követte, majd az 1550-es években, a csíksomlyói ferences kolostort leszámítva, valamennyi kolostort, beleértve a nem ferenceseket is, felszámolták.
A vásárhelyi ferences rendházat 1556-ban oszlatták fel, amikor Székelyfalvi Polyák Boldizsár és Koronkai Mihályfi Tamás nemesemberek megtámadták a kolostort, elkergették az utolsó szerzeteseket és beiktatták Káli Balázs evangélikus papot. A reformáció alatt az egykori kolostor épületeinek szerepe megszűnt és a szükségtelenné váló épületeket lassan elbontották. A megmaradt részek magánkézre kerültek, eladományozták őket, egy ideig magánlakásként használták főleg az északi szárnyban levő helyiségeket. A keleti szárnyban kapott helyet az 1557-ben országgyűlési rendeletre alapított iskola, a református kollégium őse, a Schola Particula. Az iskola az egykori sekrestyében, a sekrestye feletti emeleten és a kápolnában kapott helyet.
Az erdélyi országgyűlés által 1556-ban hozott határozat, Kolozsvár és Nagyenyed mellett Marosvásárhelyt emeli ki mint olyan várost ahol iskolát kell alapítani. Habár nincsenek írott forrásaink a kolostorban zajló oktatási tevékenységről, a hasonló méretű és fontosságú rendházakban általában volt valamilyen oktatási tevékenység. A marosvásárhelyi ferences kolostor legközelebbi analógiáit az alföldi szegedi és a Dunántúli ozorai obszerváns kolostorok jelentik, ahol van írott forrás oktatási tevékenységről. Fontos részlet, hogy az új iskola a régi kolostor épületében kezdte el működését 1557-ben, gyakorlatilag egy évvel a kolostor feloszlatása után. Tény, hogy az országgyűlés gyors helyszínválasztása az iskolaalapításra olyan előzményekre építhetett amelyek nélkül jóval hosszabb időt vett volna igénybe egy iskola létrehozása. Sajnos az iskola létrehozásának helyi körülményeiről, vagy esetleges előzményeiről nem maradt fenn semmilyen forrás.
A kolostor épületeinek eltűnésében fontos szerepet játszott a város 1601 és 1602-es ostroma amikor szinte valamennyi ház megrongálódott, a lakosok elbújdostak, a templomok leégtek. Ellentmondásképpen az eseményekért részben felelős Basta generális 1603-ban elrendeli, hogy a hajdúk által kirabolt és felégetett iskola és templom restaurálásában a polgárok mellett a nemesek is kötelesek munkájukkal és költségükkel részt venni.
A műemlék leírása
Az egykori kolostor épületei csak részben maradtak fenn, így a kolostor temploma, sekrestyéje, tornya és a káptalanterem szentélye. A templom a kolostor déli részét képezte. A kolostor templomának belseje teremtemplom kiképzésű; egyetlen egységes terű hajóból és szentélyből áll.
A hajó 31,5 méter hosszú és 14,2 méter széles. A templom nyugati homlokzatát két vaskos támpillér szegélyezi. A homlokzat középpontjában helyezkedik el a nyugati főkapu, amelyet két gótikus ablakkeret fog közre. A nyugati főbejárat méreteit tekintve a legnagyobb és a legreprezentatívabb, ezért a legpazarabb díszítéssel rendelkezik. A templomhajó déli falán öt gótikus ablak található, amelyeket hat egymástól egyenlő távolságra elhelyezett támpillér fog közre. Az ablakok megőrizték gótikus kereteiket, azonban a mérművek elpusztultak. A déli oldalon található kapukeret szerényebb díszítéssel rendelkezik, de ennek a lunettájában őrződött meg az egyetlen értelmezhető középkori freskó, amely Szent Lénárt vértanúhalálát ábrázolja a Barlabássy és a vágott magyar címer közt.
A templomajtó északi falán egy elfalazott ablak látható, amelyet a torony közelében helyeztek el. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az északi oldalon csak három támpillér található, egy- egy támpillért helyeztek a szélekre, míg a harmadik támpillér nem szimmetrikus a déli oldal egyetlen támpillérével sem. A legegyszerűbb az északi oldalon található kapu, amely feltehetőleg a kolostor kerengőjébe vezetett. A templomhajó belseje késő barokk kiképzésű, oldalfalait barokk pillérsor tagolja, azonban egyelőre nem ismert, hogy középkori előzménye lenne. A hajó nyugati végében található a XIX. század elején épült orgonakarzat. Nem rendelkezünk semmilyen biztos adattal a hajó egykori mennyezetét illetően.
A szentély 21,20 méter hosszú és 8,60 méter széles, poligonális záródású. Jelenleg hét gótikus ablakkal rendelkezik, három a szentélyzáródásban és négy a déli oldalon, valamennyi megőrizte az eredeti mérművét. Az északi oldalon további két elfalazott ablak került elő, amelyeket a torony megépítése után számoltak fel. A szentély kívülről nincsen vakolva, az egyik külső támpillérén az 1521-es évszám látható a téglába bekarcolva. A szentélybelső nagyjából megőrizte középkori hangulatát. A súlyos középkori téglaboltozatot az 1906/1907-es restaurálások folyamán kiváltották egy jóval könnyebb betonhéjboltozattal az eredeti hálóboltozat helyett azonban egy keresztboltozatot építettek vissza. A szentély körtagos bordái a szentélyzáradékban a földig lefutó egyszerű falpillérekként folytatódnak, a további szakaszokban gyámkövekre támaszkodnak.
Sajnos az eredeti boltozati záróköveket kicseréltek, azonban valószínű, hogy az új záróköveken ugyanazok a motívumok ismétlődnek mint a régieken. Nyugatról keleti irányba haladva a következő ábrázolások láthatók a záróköveken: egy nyolcszirmú rózsa (Szűz Mária jelképe), egy pólyás vágott címer, egy növényi motívumokkal díszített zárókő, míg a negyedik zárókövön két mezőre osztott címer látható. A címer egyik mezejében három csillag van, a másik mezőben pedig egy hold látható. Ez utóbbi címer a székelyekkel hozható összefüggésbe. A szentély belsejéből, az északi falon, egy átjáró vezet az egykori kolostor épületei felé.
A sekrestye a szentély északi oldalán helyezkedik el. Kétszintes épület, a földszinten található a tulajdonképpeni sekrestye, míg az emeleten két szobát képeztek ki. A sekrestye ablakai megőrizték csúcsíves formájukat, azonban sem az ablakkeret, sem a mérművek nem maradtak fenn. Az emeleti részen ma két barokk stílusban kialakított ablak található, amelyeket az 1970-es évek folyamán végzett restauráláskor alakítottak ki. Az 1940-es felmérésen még látható, hogy a barokk ablakok helyett a 16. század első felére datálható reneszánsz ablakkeretek voltak, amelyeket sajnálatos módon eltávolítottak.
A sekrestye belsejének a boltozata teljes mértékben rekonstrukció, helyreállításánál a középkori boltozat lenyomatát követték, ezért a kétosztatú keresztboltozat hitelesnek tekinthető. A boltozati bordák egykori formáit nem ismerjük. A sekrestye emeleti részének északi felén sarokkváderezés látható.
A káptalanterem a sekrestyéhez kapcsolódik, ettől északra helyezkedik el. Mára csak a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, a hajórész elpusztult. Eredetileg egy kétszintes épület volt, a földszinten található a káptalanterem szentélyrésze, az első emeleten ismeretlen rendeltetésű helyiségek vannak. A káptalanterem szentélyének gótikus ablakkeretei illetve a mérművek, rekonstrukció eredményei, mely az eredeti töredékek alapján készült el. Az emeleti helyiségek téglalap alakú ablakkeretekkel rendelkeznek. Erre az épületrészre a 15. század végi erődítési munkálatok alkalmával egy újabb emeletet építettek, amely védelmi célokat szolgált, ezért lőrésekkel látták el. A szentély belsejében, az ablakbélleteken több freskómaradványt tártak fel. A freskókon nagyrészt növényi ornamentika található, míg a dél-keleti ablakbéllet freskóján egy püspök alakja figyelhető meg. A káptalanterem szentélyének elfalazott nyugati falán jól látható az egykori diadalív lenyomata.
A torony a templom északi oldalán helyezkedik el, a hajó és a szentély találkozásánál. A torony megközelítőleg négyzetes alaprajzú, 8x9 m, 1,80 m vastag falakkal, magassága 55 méter. Földszinti helyisége nincsen összeköttetésben a felső emeletekkel, ide a szentélyt az egykori káptalanteremmel összekötő folyosóról lehetett bejutni. A toronyalj bejárata egyszerű élszedett gótikus kapukerettel rendelkezik, ezzel szemben pedig a sekrestye bejárati ajtaja található. A torony felső szintjeire a sekrestye emeleti részéről lehet bejutni. Az északi és nyugati oldalon a torony első és harmadik emeletein kisebb méretű, egyszerű élszedett kerettel rendelkező gótikus ablakok találhatók, míg a negyedik emelet mindenik oldalát egy-egy hatalmas méretű gótikus ablak töri át. A torony tetőzetén, a négy sarkon, négy fiatorony helyezkedik el. Valószínű, hogy Marosszéken a ferences kolostor tornya már a középkorban modellértékűvé vált és megtalálhatjuk ezt a megoldást például Berekeresztúr 15. századi tornyán, vagy Gyulakután is, de ugyanez a toronytípus előfordul a Székelyföld egyéb területein is.
A régészeti és történeti kutatások alapján négy jelentős építési szakaszt azonosítottunk a kolostornál. Az egykori rendház legkorábbi fennmaradt része az egykor kápolnaként működő, ma könyvtárnak használt, épületrész. Az egykori kápolna tulajdonképpen a 14. század eleji kolostor templomaként szolgált és a kutatás jelenlegi állása szerint a korai kolostor egyetlen kőből épült része. A 2006 - 2009 évi ásatások során előkerült több olyan faépítmény amely a 14. század eleji kolostornak adhatott otthont.
Az építkezések második jelentős szakasza a 14. század végére, 15. század elejére datálható. Ekkor épült a ma is álló templom és a kolostorépületek jelentős része, így az elmúlt években feltárt keleti és északi szárnyak. Az északi szárny alatt egy 8 x 10 méter kiterjedésű pincét azonosítottunk. A templom és a kolostorépületek egy körülbelül 50 x 50 méter négyzetet zártak közre. A kolostor kiterjedése arra enged következtetni, hogy a rendház fontos szerepet töltött be a középkori Erdélyben. Az építkezések feltehetőleg összefüggnek a moldvai ferences missziókkal, amelynek Vásárhely lehetett volna az egyik kiindulópontja, illetve a Szűz Mária tiszteletére létrejött búcsújáróhely létével. Erre utal, hogy a 15. század elején még csak 500 lakosú városban egy körülbelül 1000 férőhelyes templomot építettek, feltehetőleg a zarándok tömegek befogadására. Az építkezések mérete alapján elképzelhető, hogy a ferencesek jelentős, akár királyi adományokat is szerezhettek.
Az építkezések harmadik szakasza az 1440-es évekre keltezhető és az obszerváns ferencesek tevékenységéhez köthető. 1442-ben, Hunyadi János támogatásával épült az impozáns torony illetve több belső átalakításra kerül sor a keleti szárnyban.
A negyedik és egyben utolsó jelentős építési szakaszt a kolostor erődítése képezte. Az erődítési munkálatok Báthory István erdélyi vajda támogatásával történtek, a kolostor épületeit falakkal vették körbe, az északi és a keleti oldalakon a kolostor épületeit használták fel az erédítéshez. Az 1480-as években épült védőművekből egy bástya maradt fenn, a déli fal mentén levő Lakatosok bástyája, amelyhez a 17. századi városfalak építésekor hozzátoldották a Szűcsök bástyáját.
Az 1601-ben Giorgio Basta osztrák tábornok felégette és romba döntötte a várost. Ez nemcsak a régi vár, hanem az egykori kolostorépületek pusztulását is jelentette. A kolostor épületeit a megtizedelt város lakói nem tudták kijavítani, lassan elbontották és a tégláit az újonnan épülő városfalakhoz használták fel.
A templom is jelentős károkat szenvedett a hajórész mennyezete elpusztult de már 1602-ben használhatóvá tették, majd 1616-ban ismét javították a kazettás mennyezetet. A szentély megőrizte gótikus jellegét, az egykori kolostorépületekből mindössze a torony a sekrestye és a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, amelyekben az iskola működött, ezért nem bontották le őket. A templomot legközelebb 1693-ban Teleki Mihály gazdag adományából újították fel, amikor a templomhajó új kazettás mennyezetet kapott. Az egykori mennyezetből két tábla maradt fenn amelyek az építés dátumát illetve az adományozó nevét rögzítik.
A 18. század második felében ismét javításra szorult, az egyházfiak úgy döntöttek, hogy kicserélik a sérült hajó mennyezetet és 1790-ben Türk Antal építészt bízták meg az átalakításokkal és az elszámolásokból kiderül, hogy 1791-re mindennel elkészült. A templombelső ekkor nyerte el mai formáját, a hajó barokk díszítést kapott az ablakok azonban megőrizték csúcsíves formájukat. A hajó mennyezetén dupla hevederekkel négy szakaszra osztották a boltozatot, a stukkókon hugenotta kereszt imitáció látható utalva a templom protestáns jellegére, de megtalálható a máltai keresztre emlékeztető középdísz. A középső boltmezőben ovális későrokokó koszorúban virágdísz található, felette koronával alatta pedig két kis keresztbe rakott trombita látható koszorúval átfogva. A boltmezőket díszítő stukkómedálok alapmotívuma a barokk szalagmű, ez díszíti a diadalívet és a hevedereket. A templomban a Türk féle lapos boltozat teljesen kiforrott formájában jelenik meg úgy a szerkezetét mint a díszítését illetően. Ekkor épül a nyugati karzat amelyre az 1788-1791 közt készült orgonát helyezték. Az orgona Johannes Prause brassói mester munkáját dícséri, míg az orgonadoboz festését Papp Márton készítette.
A templombelső bútorzatát 1835-ben újították fel, lecserélvén a tönkrement padokat. A minőségi munkát helybeli asztalosmesterek készítették és későbarokk, klasszicista stílusjegyeket képviselnek. A szószék és a felette levő korona 1841-re készült el és Erdélyi József asztalosmester munkáját dícséri, gróf Teleki Ferenc adományaként. Az intarziás díszítésű úrasztala 1841-ben készült, Bertók Péter asztalosmester készítette Zalányi György adományából.
A vártemplom utolsó jelentős javítása az 1960-as években történt.
Válogatott irodalom B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1977.
Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár, 1927.
Farczády Elek: A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556 - 1949. Kolozsvár, 2000.
Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Szerk. Haris Andrea. Budapest, 1994.(Művészettörténet-Műemlékvédelem 7.)
Lupescu Makó Mária: "Item Lego...". Gifts for the Soul in Late Medieval Transylvania" In: Annual of Medieval Studies at CEU 7. Budapest, 2001.
Mikó Imre: Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. In: Erdélyi Történelmi Adatok. I. Kolozsvár, 1855.
Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. I. Budapest, 1922.
Romhányi F. Beatrix: A ferencrendiek Marosvásárhelyen. In: Marosvásárhely történetéből. Marosvásárhely, 1999.
Szabó Károly, Szádeczky Lajos: Székely oklevéltár. III. Kolozsvár, 1890.
Zimmerman Franz: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I. Hermannstadt, 1892.
Vármegye: Maros-Torda
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Marosvásárhely
Helységnév 2: Tirgu Mures
Leírása:
A Maros folyó bal partján terül el a középkorban is népes városnak számító Marosvásárhely, melynek plébániatemplomát keríti a teljes épségben fennmaradt erődítmény. Napjainkban látható formáját a XVII. században, többszöri munkálatok után nyerte el. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe kb. 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a középkori kézműves céhek tagjai által veszélyt esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták. A település felüli oldalon létesült az egyetlen várkapu, amelyet a mély vizesárok feletti felvonóhídon lehetett megközelíteni. Az erődítményt oltalmazó vizesárok a közeli Maros folyóval állt összeköttetésben. A DNy-i oldalon kettős várfal készült el, ebben a sarokban emelkedik a Ferences-rendi szerzetesek által az 1260-as években emelt gótikus plébániatemplom. Elődjét, a domonkosok egyházát a tatárjárás törölte el a föld színéről. A XVII. század elején végzett erődítésekor a plébániatemplom gótikus ablakait szűk lőrésekké falazták be, ugyanígy az 1400-as éveken emelt harangtorony falában is lőrések mögül tüzelhettek a védők. A vele szorosan egybeépült iskolaház ajtaját megszüntették, helyette két kisméretű tornyot létesítettek. Magába a templomba is felvonóhídon keresztül lehetett bejutni. A várfalat tagoló ágyútornyok: a DNy-i oldalon a Tímár-, ÉNy-on a Szabó-, az ÉK-i részen a Mészáros-, a DK-i sarkon a Bognár-, a fal közepén pedig a Szűcsök-ágyúbástyája. Jelenleg is épségben állnak, bár a legtöbbről egy-egy emeleti szintet lebontottak a háborús idők megszűntével.
Megközelítése:
Marosvásárhely városát Magyarország felől az ártándi határátkelőhelynél lépve Románia területére, a Nagyvárad {Oradea} – Kolozsvár {Cluj Napoca} – Torda {Turda} – Radnót {Iernut} településeken átvezető E 60-as főúton érhetjük el. A modern nagyváros főterétől K-i irányban egy domb tetején emelkedik a református templomot oltalmazó erődítés.
Története:
A Székelyföld vérzivataros történelmében mindig jelentős szerepet játszó Marosvásárhely települése már a korai időszakban is fontosabb hely lehetett, erre utal a nevében szereplő „vásár” szó is. A virágzó településen a domonkos szerzetesek létesítették az első egyházat, amely a tatárjárás idején pusztult el. Helyette a ferencesek építettek egy új, gótikus stílusú plébániatemplomot, amihez 1440 körül húzták fel a harangtornyot. Az egyházi épületegyüttest az addig szabad jogállású székely nép letörésére 1492-ben Báthory István erdélyi vajda várszerűen megerődítette, és katonasággal rakatta meg. Ugyanígy tett a székelyudvarhelyi templommal is. Zsarnoki terve azonban nem sikerült, megbukott a székelyek ellenállásán. Erről a korai erődítményről nem tudni semmi közelebbit, valószínűleg csak a templomot és közvetlen környékét keríthette egy erősebb kőfal, mint az máshol is szokásos volt. A vártemplomot az erdélyi reformáció idején elvették a Ferences-rendtől és a megreformált vallás hívei használhatták. Erdély gyászos emlékezetű esztendeiben, 1600 után Basta Habsburg-párti zsoldosvezér fékezhetetlen katonái kifosztották és felgyújtották a települést, melynek életben maradt lakossága Borsos Tamás főbíróval együtt egészen a szászok lakta Brassóig menekült. Tamás főbíró itt tanulmányozta jobban az erődített városfalakat, majd a csendesebb időszakban hazatérve, nagy viták után rávette a hazaszállingózó túlélőket, hogy várfalakkal vegyék körbe az újjáépített plébániatemplomot. A történelem fintora, hogy maga Basta generális is engedélyezte az erődítési munkálatokat, melynek során egy jelentősebb területet kerítettek el falakkal, melyet vastag falú ágyútornyok tagoltak. Ezeket a városbeli kézműves és egyéb céhek védelmezték háborús időkben, mint az a középkorban szokás volt. Természetesen eleinte még fából és földből sietve emelték a falakat és sáncokat, majd ezeket tartós anyagból fokozatosan átépítették. A fennmaradt korabeli dokumentumok szerint 1620-ban majd az 1630-as években is folytak munkálatok. A jelentős erősséget 1661-ben egy török seregnek sikerült elfoglalnia, a velük érkező Evlija Cselebi utazó így írt róla: „Régi vár, melynek a nyugati oldalra néző, egyetlen erős kapuja van. A várnak cementrakású készült öt erős bástyája van. A vár azonban kicsiny és árka sekély. Szép tornyos templomai, erős deszkatetejű házai, díszes utcái és gazdag lakói vannak. E vár nyugati oldalának tövében, fekszik egy tízezer lépés kerületű külváros. Fal azonban nem környékezi, hanem mély árok, bejáró kapuval, fahíddal.” A török pusztítást rövidesen kiheverte a település, aminek lakóit 1687-ben az Erdélybe bevonuló császári katonaság sarcolt meg. Az 1703-ban kirobbant kuruc szabadságharc idején Erdély szászok lakta D-i része mindvégig a Habsburg császár és király hűségén maradt, ezzel szemben a középső részt sikerült a felkelőknek ellenőrzésük alá vonni. 1707. április 5-én nagy ünnepélyesség közepette itt emelték II. Rákóczi Ferencet az erdélyi fejedelemség székébe, a ceremóniát Thelekessy István egri püspök vezette. Magának a templomerődnek azonban már nem játszott katonai szerepet sem ekkor, sem az 1848-as szabadságharc idején. Túlélve a viharos évszázadokat, napjainkban is kissé átalakított formában de láthatóak a védőművei.
Irodalom:
Csorba - Marosi - Firon: Vártúrák kalauza III. {1983}--------------------------------------- 431. old.
Szabóky Zsolt: A Kárpát medence várai {1996}---------------------------------------------- 191. old.
Csorba Csaba: Rejtélyes váraink {2001}---------------------------------------------- 195.-- 197. old.
Veresegyháziné: Magyarország történeti - topográfiai kislexikona {1996}-------------- 150.-- 151. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}------------------------------------------ 445. old.
Kőnig Frigyes: Várak és erődítmények a Kárpát-medencében {2001}------------------------ 259. kép
Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok {1990} -------------------------------------- 315.-- 323. old.
Kőváry László: Erdély régiségei {1892, hasonmás?} ---------------------------------- 101.-- 105. old.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve I. – II. {1998} --------------------------------- 114.-- 132. old.
Rózsa György: Városok, várak, várkastélyok {1995} ------------------------------------------ 81. old.
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: A tegnap világa {1992} -------------------------------- 287. old.
{Szatmári Tamás}
A műemlék adatai Cím: Bernády tér
Kód: MS-II-m-A-15475.01
Datálás: XIV-XVIII. sz.
Történeti adatok
A ferencesek 1228 körül jelentek meg a magyar királyság területén, német közvetítéssel. A rend viszonylag gyorsan és hatékonyan terjeszkedett, 1234-ben, megtelepedésük után hat évvel létrejön az első magyar provincia.
A rend erdélyi megtelepedése viszonylag korainak mondható (1250 körül) és a magyar királyság egyéb tájain észlelt megtelepedési sajátosságokhoz hasonlóan először a számukra ismertebb szász környezetben jelentek meg. A domonkos rendhez hasonlóan a ferencesek is városi, német, környezetben telepedtek meg, azonban viszonylag gyorsan, a 14. század elejére, kiterjesztették tevékenységüket a magyarlakta területekre is. Az erdélyi megtelepedés után körülbelül ötven év telt el a különálló provincia létrehozásáig, amit 1302-ben említenek előszőr. 1332-ben a magyar királyság nyolcadik ferences tartományaként említik az erdélyit.
Az első erdélyi ferences kolostort Besztercén alapították 1268 körül. A negyedik ferences alapítás Erdélyben nem német és nem városi, hanem egy székely jogú, Marosszék fennhatósága alatt levő, mezővárosi területen, Székelyvásárhelyen történt (1616-tól a királyi városi rang megszerzésétől Marosvásárhely). Ez az első olyan ferences kolostor Erdélyben amelyet kizárólag magyar környezetben alapítanak, és az ezzel kapcsolatos esetleges korabeli fenntartásokat talán jól tükrözi a terület első említése is, ahol In metis Tatariae-ként (azaz Tatárország határainál) emlegetik a helyet.
A kolostor első említését egy korábban tévesen átírt oklevél alapján 1316-ra keltezték. Az újabb kutatások kimutatták, hogy az eredetileg a szécsényi generális konventen összeírt kolostorlista nem lehet 1316-ból, ugyanis ekkor még nem létezett a kolostor, azonban több történeti adatot figyelembe véve az 1332 évszám tűnik a legelfogadhatóbbnak. Az évszám egybeesik a pápai tizedjegyzékben szereplő Novum Forum Siculorum említésével, tehát a kolostor első említése a városról szóló első okleveles adatok megjelenésével egykorú. A kolostor 14. század eleji alapítása arra utal, hogy Székelyvásárhely a jelentősebb mezővárosok közé tartozott.
A következő fennmaradt 1400-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a Szűz Máriának felszentelt templom szentélyénél befejeződtek a munkálatok és a templom továbbépítésének anyagi támogatása érdekében a pápa Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára búcsúengedélyt bocsátott ki a kolostor részére. Ugyanez az oklevél említést tesz a kolostor vezetőjéről (pater gardian) Székely Antalról. A bucsújáró napokon a rendházfőnöknek joga volt hat gyóntatópapot kinevezni, a zarándokok gyónásának levezetésére.
A bel és külpolitikai tényezők változását jelezte, hogy 1444-ben, Julian Caesarini pápai küldött és Hunyadi János közreműködésével, a kolostort addig működtető konventuálisok át kellett adják az intézményt a ferences rend obszerváns ágának.
1471-ben egy adományozás alkalmával említik a kolostort. Az adományozó Toldalagi András végrendeletében egy halastavat adományozott a marosszentkirályi pálos kolostornak azzal a feltétellel, hogy az jutasson halat a marosvásárhelyi és a felfalusi ferences kolostoroknak is. 1492-ben VI. Sándor pápa megerősítette a vásárhelyi ferences kolostor obszerváns irányzathoz való tartozását.
1487-ben említik először a kolostort körülvevő vár árkát (Wararokya), egy telekhatárolás alkalmával. A hagyományos történetírásban az 1492-es évet jelölik tévesen a vár első említésének. Az 1492-es oklevelet amelyre többször hivatkoznak, Báthory István erdélyi vajda adta ki 1492. december 3-án. Az oklevélben a vajda felkéri Szeben város tanácsát, hogy az udvarhelyi várnál dolgozó, hazatérő ácsokat fizesse ki. Ebben a forrásban nem említik Vásárhelyt, tehát minden olyan korábbi hivatkozás téves amely az 1492-es évet a fent említett oklevél alapján a vásárhelyi várhoz kapcsolja.
Az 1487-es oklevélben említett várárok a ferences kolostor köré épült vár tartozéka volt és ez az egyetlen említése a 15. századból. A marosvásárhelyi és az udvarhelyi építkezések között lehet összefüggés, ugyanis mindkettőt Báthory István erdélyi vajdasága idején építették a meglévő kolostorok részbeni felhasználásával, megőrizvén az intézmények működését. Udvarhelyen domonkos, Vásárhelyen ferences kolostor köré épült a vár, feltehetőleg azért mert ezek voltak a legkönnyebben erődíthető épületek, a várépítés szempontjából kedvező helyen feküdtek és ostrom esetén a védelemnek és a lakosságnak menedéket nyújtottak a kolostorépületek, így nem kellett külön belső épületeket építtetni, ami jelentős többletkiadást eredményezett volna. A székelyudvarhelyi vár esetében tucatnyi 16. századi oklevél említi a várat illetve a várkapitányt. Marosvásárhely esetében, egyelőre tisztázatlan okok miatt a várról nincs egyetlen említés sem az 1603-as városfal építésekig.
A 16. századból jóval több írott forrás maradt fenn a marosvásárhelyi kolostorról. Ez egyrészt az egyre gyarapodó oklevélkiadás és az írásbeliség terjedésével is magyarázható, másrészt a kolostor jelentőségének az emelkedését jelzi. A legtöbb említés a végrendeletekben adományozott javakkal kapcsolatosan maradt fenn.
1503-ban említik előszőr a beginák jelenlétét Vásárhelyen. 1522-ben értesülünk, hogy Hunyadi Kelemen egy breviáriumot másolt le valakinek, vagyis ez a kolostor könyvmásoló műhelyének (scriptorium) első hiteles említése. 1525-ben Héderfájai Barlabásy Lénárt, erdélyi alvajda, egy temetkezési helyet igényelt a vásárhelyi ferences kolostorban és az oklevélben a „hagyománynak" leírt szokás szerint egy "Fryzaak" fegyvert és 100 forintot adományozott a kolostornak. 1549-ben Szentannai Lázár János a vízi malma jövedelmének felét a ferences barátoknak és begináknak adományozta. Kolozsvári Kőfaragó György özvegye, Magdolna 11 forintot hagyott végrendeletében a marosvásárhelyi ferences kolostornak.
1525-ben értesülünk, hogy 24 barát tartózkodik a rendházban és ez alapján a harmadik legnagyobb ferences közösség Erdélyben. A második helyen a medgyesi kolostor állt ahol 25 barát tartózkodott, a legnagyobb erdélyi közösség pedig Kolozsváron volt, ahol 1535-ben 34 barát élt a rendházban. Az 1540-es években Erdély szerte jelentős visszaesés következett be a rendházak életében a reformáció terjedésével. A visszaesést rövid agonizálás követte, majd az 1550-es években, a csíksomlyói ferences kolostort leszámítva, valamennyi kolostort, beleértve a nem ferenceseket is, felszámolták.
A vásárhelyi ferences rendházat 1556-ban oszlatták fel, amikor Székelyfalvi Polyák Boldizsár és Koronkai Mihályfi Tamás nemesemberek megtámadták a kolostort, elkergették az utolsó szerzeteseket és beiktatták Káli Balázs evangélikus papot. A reformáció alatt az egykori kolostor épületeinek szerepe megszűnt és a szükségtelenné váló épületeket lassan elbontották. A megmaradt részek magánkézre kerültek, eladományozták őket, egy ideig magánlakásként használták főleg az északi szárnyban levő helyiségeket. A keleti szárnyban kapott helyet az 1557-ben országgyűlési rendeletre alapított iskola, a református kollégium őse, a Schola Particula. Az iskola az egykori sekrestyében, a sekrestye feletti emeleten és a kápolnában kapott helyet.
Az erdélyi országgyűlés által 1556-ban hozott határozat, Kolozsvár és Nagyenyed mellett Marosvásárhelyt emeli ki mint olyan várost ahol iskolát kell alapítani. Habár nincsenek írott forrásaink a kolostorban zajló oktatási tevékenységről, a hasonló méretű és fontosságú rendházakban általában volt valamilyen oktatási tevékenység. A marosvásárhelyi ferences kolostor legközelebbi analógiáit az alföldi szegedi és a Dunántúli ozorai obszerváns kolostorok jelentik, ahol van írott forrás oktatási tevékenységről. Fontos részlet, hogy az új iskola a régi kolostor épületében kezdte el működését 1557-ben, gyakorlatilag egy évvel a kolostor feloszlatása után. Tény, hogy az országgyűlés gyors helyszínválasztása az iskolaalapításra olyan előzményekre építhetett amelyek nélkül jóval hosszabb időt vett volna igénybe egy iskola létrehozása. Sajnos az iskola létrehozásának helyi körülményeiről, vagy esetleges előzményeiről nem maradt fenn semmilyen forrás.
A kolostor épületeinek eltűnésében fontos szerepet játszott a város 1601 és 1602-es ostroma amikor szinte valamennyi ház megrongálódott, a lakosok elbújdostak, a templomok leégtek. Ellentmondásképpen az eseményekért részben felelős Basta generális 1603-ban elrendeli, hogy a hajdúk által kirabolt és felégetett iskola és templom restaurálásában a polgárok mellett a nemesek is kötelesek munkájukkal és költségükkel részt venni.
A műemlék leírása
Az egykori kolostor épületei csak részben maradtak fenn, így a kolostor temploma, sekrestyéje, tornya és a káptalanterem szentélye. A templom a kolostor déli részét képezte. A kolostor templomának belseje teremtemplom kiképzésű; egyetlen egységes terű hajóból és szentélyből áll.
A hajó 31,5 méter hosszú és 14,2 méter széles. A templom nyugati homlokzatát két vaskos támpillér szegélyezi. A homlokzat középpontjában helyezkedik el a nyugati főkapu, amelyet két gótikus ablakkeret fog közre. A nyugati főbejárat méreteit tekintve a legnagyobb és a legreprezentatívabb, ezért a legpazarabb díszítéssel rendelkezik. A templomhajó déli falán öt gótikus ablak található, amelyeket hat egymástól egyenlő távolságra elhelyezett támpillér fog közre. Az ablakok megőrizték gótikus kereteiket, azonban a mérművek elpusztultak. A déli oldalon található kapukeret szerényebb díszítéssel rendelkezik, de ennek a lunettájában őrződött meg az egyetlen értelmezhető középkori freskó, amely Szent Lénárt vértanúhalálát ábrázolja a Barlabássy és a vágott magyar címer közt.
A templomajtó északi falán egy elfalazott ablak látható, amelyet a torony közelében helyeztek el. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy az északi oldalon csak három támpillér található, egy- egy támpillért helyeztek a szélekre, míg a harmadik támpillér nem szimmetrikus a déli oldal egyetlen támpillérével sem. A legegyszerűbb az északi oldalon található kapu, amely feltehetőleg a kolostor kerengőjébe vezetett. A templomhajó belseje késő barokk kiképzésű, oldalfalait barokk pillérsor tagolja, azonban egyelőre nem ismert, hogy középkori előzménye lenne. A hajó nyugati végében található a XIX. század elején épült orgonakarzat. Nem rendelkezünk semmilyen biztos adattal a hajó egykori mennyezetét illetően.
A szentély 21,20 méter hosszú és 8,60 méter széles, poligonális záródású. Jelenleg hét gótikus ablakkal rendelkezik, három a szentélyzáródásban és négy a déli oldalon, valamennyi megőrizte az eredeti mérművét. Az északi oldalon további két elfalazott ablak került elő, amelyeket a torony megépítése után számoltak fel. A szentély kívülről nincsen vakolva, az egyik külső támpillérén az 1521-es évszám látható a téglába bekarcolva. A szentélybelső nagyjából megőrizte középkori hangulatát. A súlyos középkori téglaboltozatot az 1906/1907-es restaurálások folyamán kiváltották egy jóval könnyebb betonhéjboltozattal az eredeti hálóboltozat helyett azonban egy keresztboltozatot építettek vissza. A szentély körtagos bordái a szentélyzáradékban a földig lefutó egyszerű falpillérekként folytatódnak, a további szakaszokban gyámkövekre támaszkodnak.
Sajnos az eredeti boltozati záróköveket kicseréltek, azonban valószínű, hogy az új záróköveken ugyanazok a motívumok ismétlődnek mint a régieken. Nyugatról keleti irányba haladva a következő ábrázolások láthatók a záróköveken: egy nyolcszirmú rózsa (Szűz Mária jelképe), egy pólyás vágott címer, egy növényi motívumokkal díszített zárókő, míg a negyedik zárókövön két mezőre osztott címer látható. A címer egyik mezejében három csillag van, a másik mezőben pedig egy hold látható. Ez utóbbi címer a székelyekkel hozható összefüggésbe. A szentély belsejéből, az északi falon, egy átjáró vezet az egykori kolostor épületei felé.
A sekrestye a szentély északi oldalán helyezkedik el. Kétszintes épület, a földszinten található a tulajdonképpeni sekrestye, míg az emeleten két szobát képeztek ki. A sekrestye ablakai megőrizték csúcsíves formájukat, azonban sem az ablakkeret, sem a mérművek nem maradtak fenn. Az emeleti részen ma két barokk stílusban kialakított ablak található, amelyeket az 1970-es évek folyamán végzett restauráláskor alakítottak ki. Az 1940-es felmérésen még látható, hogy a barokk ablakok helyett a 16. század első felére datálható reneszánsz ablakkeretek voltak, amelyeket sajnálatos módon eltávolítottak.
A sekrestye belsejének a boltozata teljes mértékben rekonstrukció, helyreállításánál a középkori boltozat lenyomatát követték, ezért a kétosztatú keresztboltozat hitelesnek tekinthető. A boltozati bordák egykori formáit nem ismerjük. A sekrestye emeleti részének északi felén sarokkváderezés látható.
A káptalanterem a sekrestyéhez kapcsolódik, ettől északra helyezkedik el. Mára csak a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, a hajórész elpusztult. Eredetileg egy kétszintes épület volt, a földszinten található a káptalanterem szentélyrésze, az első emeleten ismeretlen rendeltetésű helyiségek vannak. A káptalanterem szentélyének gótikus ablakkeretei illetve a mérművek, rekonstrukció eredményei, mely az eredeti töredékek alapján készült el. Az emeleti helyiségek téglalap alakú ablakkeretekkel rendelkeznek. Erre az épületrészre a 15. század végi erődítési munkálatok alkalmával egy újabb emeletet építettek, amely védelmi célokat szolgált, ezért lőrésekkel látták el. A szentély belsejében, az ablakbélleteken több freskómaradványt tártak fel. A freskókon nagyrészt növényi ornamentika található, míg a dél-keleti ablakbéllet freskóján egy püspök alakja figyelhető meg. A káptalanterem szentélyének elfalazott nyugati falán jól látható az egykori diadalív lenyomata.
A torony a templom északi oldalán helyezkedik el, a hajó és a szentély találkozásánál. A torony megközelítőleg négyzetes alaprajzú, 8x9 m, 1,80 m vastag falakkal, magassága 55 méter. Földszinti helyisége nincsen összeköttetésben a felső emeletekkel, ide a szentélyt az egykori káptalanteremmel összekötő folyosóról lehetett bejutni. A toronyalj bejárata egyszerű élszedett gótikus kapukerettel rendelkezik, ezzel szemben pedig a sekrestye bejárati ajtaja található. A torony felső szintjeire a sekrestye emeleti részéről lehet bejutni. Az északi és nyugati oldalon a torony első és harmadik emeletein kisebb méretű, egyszerű élszedett kerettel rendelkező gótikus ablakok találhatók, míg a negyedik emelet mindenik oldalát egy-egy hatalmas méretű gótikus ablak töri át. A torony tetőzetén, a négy sarkon, négy fiatorony helyezkedik el. Valószínű, hogy Marosszéken a ferences kolostor tornya már a középkorban modellértékűvé vált és megtalálhatjuk ezt a megoldást például Berekeresztúr 15. századi tornyán, vagy Gyulakután is, de ugyanez a toronytípus előfordul a Székelyföld egyéb területein is.
A régészeti és történeti kutatások alapján négy jelentős építési szakaszt azonosítottunk a kolostornál. Az egykori rendház legkorábbi fennmaradt része az egykor kápolnaként működő, ma könyvtárnak használt, épületrész. Az egykori kápolna tulajdonképpen a 14. század eleji kolostor templomaként szolgált és a kutatás jelenlegi állása szerint a korai kolostor egyetlen kőből épült része. A 2006 - 2009 évi ásatások során előkerült több olyan faépítmény amely a 14. század eleji kolostornak adhatott otthont.
Az építkezések második jelentős szakasza a 14. század végére, 15. század elejére datálható. Ekkor épült a ma is álló templom és a kolostorépületek jelentős része, így az elmúlt években feltárt keleti és északi szárnyak. Az északi szárny alatt egy 8 x 10 méter kiterjedésű pincét azonosítottunk. A templom és a kolostorépületek egy körülbelül 50 x 50 méter négyzetet zártak közre. A kolostor kiterjedése arra enged következtetni, hogy a rendház fontos szerepet töltött be a középkori Erdélyben. Az építkezések feltehetőleg összefüggnek a moldvai ferences missziókkal, amelynek Vásárhely lehetett volna az egyik kiindulópontja, illetve a Szűz Mária tiszteletére létrejött búcsújáróhely létével. Erre utal, hogy a 15. század elején még csak 500 lakosú városban egy körülbelül 1000 férőhelyes templomot építettek, feltehetőleg a zarándok tömegek befogadására. Az építkezések mérete alapján elképzelhető, hogy a ferencesek jelentős, akár királyi adományokat is szerezhettek.
Az építkezések harmadik szakasza az 1440-es évekre keltezhető és az obszerváns ferencesek tevékenységéhez köthető. 1442-ben, Hunyadi János támogatásával épült az impozáns torony illetve több belső átalakításra kerül sor a keleti szárnyban.
A negyedik és egyben utolsó jelentős építési szakaszt a kolostor erődítése képezte. Az erődítési munkálatok Báthory István erdélyi vajda támogatásával történtek, a kolostor épületeit falakkal vették körbe, az északi és a keleti oldalakon a kolostor épületeit használták fel az erédítéshez. Az 1480-as években épült védőművekből egy bástya maradt fenn, a déli fal mentén levő Lakatosok bástyája, amelyhez a 17. századi városfalak építésekor hozzátoldották a Szűcsök bástyáját.
Az 1601-ben Giorgio Basta osztrák tábornok felégette és romba döntötte a várost. Ez nemcsak a régi vár, hanem az egykori kolostorépületek pusztulását is jelentette. A kolostor épületeit a megtizedelt város lakói nem tudták kijavítani, lassan elbontották és a tégláit az újonnan épülő városfalakhoz használták fel.
A templom is jelentős károkat szenvedett a hajórész mennyezete elpusztult de már 1602-ben használhatóvá tették, majd 1616-ban ismét javították a kazettás mennyezetet. A szentély megőrizte gótikus jellegét, az egykori kolostorépületekből mindössze a torony a sekrestye és a káptalanterem szentélyrésze maradt fenn, amelyekben az iskola működött, ezért nem bontották le őket. A templomot legközelebb 1693-ban Teleki Mihály gazdag adományából újították fel, amikor a templomhajó új kazettás mennyezetet kapott. Az egykori mennyezetből két tábla maradt fenn amelyek az építés dátumát illetve az adományozó nevét rögzítik.
A 18. század második felében ismét javításra szorult, az egyházfiak úgy döntöttek, hogy kicserélik a sérült hajó mennyezetet és 1790-ben Türk Antal építészt bízták meg az átalakításokkal és az elszámolásokból kiderül, hogy 1791-re mindennel elkészült. A templombelső ekkor nyerte el mai formáját, a hajó barokk díszítést kapott az ablakok azonban megőrizték csúcsíves formájukat. A hajó mennyezetén dupla hevederekkel négy szakaszra osztották a boltozatot, a stukkókon hugenotta kereszt imitáció látható utalva a templom protestáns jellegére, de megtalálható a máltai keresztre emlékeztető középdísz. A középső boltmezőben ovális későrokokó koszorúban virágdísz található, felette koronával alatta pedig két kis keresztbe rakott trombita látható koszorúval átfogva. A boltmezőket díszítő stukkómedálok alapmotívuma a barokk szalagmű, ez díszíti a diadalívet és a hevedereket. A templomban a Türk féle lapos boltozat teljesen kiforrott formájában jelenik meg úgy a szerkezetét mint a díszítését illetően. Ekkor épül a nyugati karzat amelyre az 1788-1791 közt készült orgonát helyezték. Az orgona Johannes Prause brassói mester munkáját dícséri, míg az orgonadoboz festését Papp Márton készítette.
A templombelső bútorzatát 1835-ben újították fel, lecserélvén a tönkrement padokat. A minőségi munkát helybeli asztalosmesterek készítették és későbarokk, klasszicista stílusjegyeket képviselnek. A szószék és a felette levő korona 1841-re készült el és Erdélyi József asztalosmester munkáját dícséri, gróf Teleki Ferenc adományaként. Az intarziás díszítésű úrasztala 1841-ben készült, Bertók Péter asztalosmester készítette Zalányi György adományából.
A vártemplom utolsó jelentős javítása az 1960-as években történt.
Válogatott irodalom B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1977.
Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár, 1927.
Farczády Elek: A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556 - 1949. Kolozsvár, 2000.
Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Szerk. Haris Andrea. Budapest, 1994.(Művészettörténet-Műemlékvédelem 7.)
Lupescu Makó Mária: "Item Lego...". Gifts for the Soul in Late Medieval Transylvania" In: Annual of Medieval Studies at CEU 7. Budapest, 2001.
Mikó Imre: Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. In: Erdélyi Történelmi Adatok. I. Kolozsvár, 1855.
Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. I. Budapest, 1922.
Romhányi F. Beatrix: A ferencrendiek Marosvásárhelyen. In: Marosvásárhely történetéből. Marosvásárhely, 1999.
Szabó Károly, Szádeczky Lajos: Székely oklevéltár. III. Kolozsvár, 1890.
Zimmerman Franz: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. I. Hermannstadt, 1892.
Nyárádszentlászló, unitárius templom
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, http://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3
Unit. templom
Vármegye: Marosszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nyárádszentlászló
Helységnév 2: Sanvasii
Wikipedia
Nyárádszentlászló (románul Sânvăsii): falu a mai Romániában Maros megyében.
A falu Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre a Középső-Nyárádmentén a Nyárád jobb partján a Nyomát-patak torkolatánál fekszik, községközpontjával Nyárádgálfalvával összeépülve.
Látnivalók
Unitárius temploma a 14. században épülhetett gótikus stílusban, valószínűleg a román stílusú templom átalakításával. Freskói 1497-ből valók, 1896-ban tárták fel őket. Tornya is az 1490-es években épült, alatta a Sigér család sírboltja, itt nyugszik Sigér Mátyás fejedelmi kincstárnok is.
http://lexikon.katolikus.hu/N/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3.html
Nyárádszentlászló, Szentlászló, v. Maros-Torda vm. (Sânvăsii, Ro.): egykori plébánia az erdélyi egyhm. marosi esp. ker-ében. - Papja 1332: Matthias. A hitújításkor (1556) ref. lett. Sz.B.
Léstyán 2000. I:429.
Nyárádszentlászló (Sânvăsii) falut 1332-ben a pápai tizedjegyzék de Sancto Ladislao néven említi. Az 1567. évi regestrumban már a nép nyelvén jelentkezik: Zent László, 4 kapuval. 1602-ben Szent László formában írják.
1332-ben már plébániatemploma van, papja, Mátyás a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 5 banálist fizet, 1334-ben 7 dénárt, 1335-ben 3 veröczeit. Keletkezési idejét a XIII. század elejére lehet tenni, mert Szent László szentté avatása után (1192) tisztelete nagy lendületet vett Erdélyben.
A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak: román és gótikus vegyesen. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori. Sokszög záródású szentélye már gótikus. A hajót átalakították. Itt a gótikus jelleg dominál: a nyugati kapu, a sekrestyéből a torony földszinti terébe vezető ajtó, a csúcsíves ablakok esetében.
A torony erős, zömök építmény. Korára enged következtetni az egykori freskómaradványain megörökített két dátum: 1496, 1497.
Balogh J. egy 1816-ból származó feliratot idéz: „Ezen romladozott, minden mennyezet nélkül való templom északi oldala mellett kőből épült torony, kívülről feljáró grádiccsal.” A torony érdekessége, hogy alulról külső bejárata nincs. Régen kődobó résekkel ellátott kőtornáca volt. Bejáratát csigával tették felhúzhatóvá. E védőtorony igazi erődítésritkasága Erdélynek.
Az egykori falfestményekről Benkő Károly tudósít: „hol felszínéről az új mész lepattogzott, helyén régi festések láthatók.
A freskókat utóbb bemeszelték. Nemes Ödön, marosvásárhelyi tanár, 1896-ban másolatot készített róluk. A másolatokat az Erdélyi Múzeum őrzi. Ezek: Krisztus és az apostolok képe, inda- és virágdíszekkel; a szentély boltozatán Krisztus és az evangélisták, a déli falán pedig az apostolok. Kelemen Lajos szerint a freskón szereplő 1616-os dátum utólagos bekarcolás.
Régi muzeális értékű ajtaja, mely a sekrestyéből a torony alatti részbe vezetett, az Erdélyi Múzeumba került. Helyette az eredeti helyén másolat van. Az eredeti hátlapján egy későbbi bevésés látható 1688-ból: „HF [Hic fiut] Stephanus Küs A.D. 1688”.
A torony alatti részen Digér Mátyás sírkövét őrizték meg 1586-ból. Felirata: „Obiit in Domino in Oppido Saxonum. Prazsmár XXIII octob. MDXXCVI. suae aetatis XXI. “ A köriraton kívül többsoros szöveg siratja el az ifjú korai halálát.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
http://epiteszforum.hu/node/3734
Nyárádszentlászló Marosszék egyik legrégebbi települése, melyet először az 1332. évi pápai tizedjegyzékben említettek. A falu "Nyárád" előnévvel utólag megkülönböztetett nevét a templom védőszentje után Szent László királyról kapta. Marosvásárhelytől közelében, Ákosfalvától keletre a Felső-Nyárád völgyében található.
A településképet uraló középkori templomot egy feltételezhetően 18. századi építésű, ácsszerkezetű kerítés övezi, cseréppel fedett sugaras díszítésű kapuval. Nagyméretű hajójához a nyolcszög három oldalával záródó kisebb szentély csatlakozik keleten. A szentélytől északra áll az egykori sekrestye, melyhez a zömök torony csatlakozik az északi oldalon. A templom hajóját a barokk korban teljesen átalakították. Az északi, és a déli falat három ekkor nyitott, magas és széles, félköríves záródású ablak tagolja. A nyugati homlokzat meredek oromzatban végződik. Az itt nyíló bejárat egy csúcsíves kőkeretes ajtó, mely előtt egy fából készült, nyolc faoszlopon nyugvó, cseréppel fedett portikusz ugrik ki. A bevésett évszám szerint 1724-ben készült.
A mai együttes legkorábbi része a hajótól méretében és kialakításában is különböző kisméretű szentély, amelyhez a jóval nagyobb méretű későgótikus hajót és a tornyot toldották. Korát a nyugati ajtó helyzetének falkutatásos vizsgálata tisztázhatja. A hajó falait belül oszlopszékre támaszkodó, kettőzött pilaszterek tagolják, a nyugati végén orgonakarzat áll, rajta a Szabó János orgonaépítő mester által 1841-ben készített oszlopos-timpanonos architektúrájú orgonával. Az orgona felirata árulja el a megrendelő kilétét: Szentelé Isten dicséretére és / Familiája díszes emlékezetére / Sárosi Klára / MDCCCXLI.
A hajó és szentély találkozásánál áll a falazott mellvédű szószék, 1784-ben készített díszes koronával. A templom egykor gazdagon festett berendezéssel rendelkezett, amely mai töredékesen fennmaradt formájában is a környék jelentős festett faemlékei közé tartozik. A két sorba rendezett 18. század végi padok mellvédjein több helyen kivehetőek az egykori festés nyomai. A szószékkorona mellett a faberendezés fontos darabjai a szintén 1784-es úrasztala és a templomhajó déli oldalán található festett mellvédű pad. Utóbbi előlapját három mezőre tagolták, a két szélsőn egy-egy virágmotívum látható, a középsőn pedig egy címer a a következő felirattal: PASTOR STEPHANUS DALNAKI SENIOR DIOECES EOS[dem] RECTOR M[A]RT[inus] GAL. A mellvéd belső oldalán van egy vaskos vonallal feketére festett évszám: 1694. Az eredeti vasalatát őrző, egyszerű ácsszerkezetű nyugati ajtószárny szélén felirat utal korára: IOHANNES / SZOMBATFFAL / Vi A D 1688.
A szentélyből egy egyszerűbb kiképzésű egyeneszáródású ajtón át közelíthető meg a sekrestye, utóbbiból élszedett, csúcsíves kő ajtókeret nyílik a toronyaljba. Itt maradt fenn a középkori berendezés egyik jelentős darabja, egy középkori ajtószárny, melyet jelenleg a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban őriznek. A toronyalj másik jelentős emléke a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Sügér János körirattal ellátott címeres későreneszánsz sírkőlapja.
A bedeszkázott harangszinttel ellátott zsindelyes sisakú toronyban egy gótikus minuszkulás feliratú 1498-ban öntött harang található.
http://www.patrihun.hu/pages.php?c=hu&Id=3000-00000139-00000233-00000000
A település a Nyárád alsó folyása mentén, Marosvásárhelytől 20 km-re fekszik. A falut az 1332-es pápai tizedjegyzék Ladislao néven említi. A hagyomány szerint Szent László király egy vadászat alkalmával azon a dombon pihent meg és állított sátrat, ahol most a templom áll.
A templom öt egységből épül. A hajó keleti végéhez a nyolcszög három oldalával záródó szentély illeszkedikdik, melynek északi oldalán sekrestye, majd az ahhoz közvetlenül kapcsolódó trapéz alaprajzú harangtorony áll. A hajó nyugati falához falazott alapú fa portikuszt építettek. A hajót kazettás síkmennyezet borítja, festetlen kazettákkal és festett profilos osztólécekkel. Hosszfalait négy-négy magas lábazatú, párkányfejezetes pilaszterpár tagolja. A nyugati hajófalhoz fa orgonakarzat simul. A tér északkeleti sarkában nyolcszögletű falazott szószék áll. Félköríves diadalív vezet a szentélybe, melyet cikkelyekkel záródó dongaboltozat fed. Dongaboltozatú a sekrestye és a torony alsó szintje is. A torony felső szintje fa szerkezetű, négyzet majd nyolcszög alaprajzú toronysisak zárja. A templomhajó nyugati sarkainál háromlépcsős, a szentély déli sarkainál egylépcsős támpillérek állnak. A hajó északi és déli falán három-három széles, félköríves záródású ablak nyílik, az egyetlen, keleti szentélyablak kisméretű, rézsűs, szintúgy félköríves. A harangtorony földszintjének tengelyében csúcsíves résablak van. A hajó magas háromszöges oromzatú nyugati homlokzatának tengelyében nyílik a templom csúcsíves záródású kőkeretes kapuja. A torony felső szintjére keskeny, zsindellyel fedett meredek lépcső vezet, a földszintről belső feljárat nincs a haranghoz. A toronyemelet középtengelyében két, szorosan egymás mellé helyezett félköríves záródású zsalus hangablak nyílik.
A templom a XIV. század első felében épült. A torony a XV. század legvégére datálható, harangfeliratán az 1498-as évszám olvasható. Bizonyos források szerint a fából készült felső toronyszint általánosan jellemző volt az erdélyi falusi templomokra a XVIII. századi tömeges barokk átakalítások előtt. A nyárádszentlászlói még őrzi ezt a középkori kialakítást. A szentélyt díszítő freskók is a XV. század emlékei. A templom legnagyobb újkori átépítése az 1660-70-es években volt, amikor elkészültek a hajó mai ablakai, a belső pilaszterek, illetve elbontották a hajót övező támpillérek egy részét.
A templom jelenlegi festett faberendezése XVIII. századi. Faragott sekrestyeajtaját múzeumban őrzik.
A torony alatti boltozott helységben elhelyezkedő kripta a Sigér család temetkezési helye volt. Itt található a fiatalon elhunyt Sigér Mátyás reneszánsz kori sírköve.
Vármegye: Marosszék
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Nyárádszentlászló
Helységnév 2: Sanvasii
Wikipedia
Nyárádszentlászló (románul Sânvăsii): falu a mai Romániában Maros megyében.
A falu Marosvásárhelytől 18 km-re délkeletre a Középső-Nyárádmentén a Nyárád jobb partján a Nyomát-patak torkolatánál fekszik, községközpontjával Nyárádgálfalvával összeépülve.
Látnivalók
Unitárius temploma a 14. században épülhetett gótikus stílusban, valószínűleg a román stílusú templom átalakításával. Freskói 1497-ből valók, 1896-ban tárták fel őket. Tornya is az 1490-es években épült, alatta a Sigér család sírboltja, itt nyugszik Sigér Mátyás fejedelmi kincstárnok is.
http://lexikon.katolikus.hu/N/Ny%C3%A1r%C3%A1dszentl%C3%A1szl%C3%B3.html
Nyárádszentlászló, Szentlászló, v. Maros-Torda vm. (Sânvăsii, Ro.): egykori plébánia az erdélyi egyhm. marosi esp. ker-ében. - Papja 1332: Matthias. A hitújításkor (1556) ref. lett. Sz.B.
Léstyán 2000. I:429.
Nyárádszentlászló (Sânvăsii) falut 1332-ben a pápai tizedjegyzék de Sancto Ladislao néven említi. Az 1567. évi regestrumban már a nép nyelvén jelentkezik: Zent László, 4 kapuval. 1602-ben Szent László formában írják.
1332-ben már plébániatemploma van, papja, Mátyás a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 5 banálist fizet, 1334-ben 7 dénárt, 1335-ben 3 veröczeit. Keletkezési idejét a XIII. század elejére lehet tenni, mert Szent László szentté avatása után (1192) tisztelete nagy lendületet vett Erdélyben.
A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak: román és gótikus vegyesen. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori. Sokszög záródású szentélye már gótikus. A hajót átalakították. Itt a gótikus jelleg dominál: a nyugati kapu, a sekrestyéből a torony földszinti terébe vezető ajtó, a csúcsíves ablakok esetében.
A torony erős, zömök építmény. Korára enged következtetni az egykori freskómaradványain megörökített két dátum: 1496, 1497.
Balogh J. egy 1816-ból származó feliratot idéz: „Ezen romladozott, minden mennyezet nélkül való templom északi oldala mellett kőből épült torony, kívülről feljáró grádiccsal.” A torony érdekessége, hogy alulról külső bejárata nincs. Régen kődobó résekkel ellátott kőtornáca volt. Bejáratát csigával tették felhúzhatóvá. E védőtorony igazi erődítésritkasága Erdélynek.
Az egykori falfestményekről Benkő Károly tudósít: „hol felszínéről az új mész lepattogzott, helyén régi festések láthatók.
A freskókat utóbb bemeszelték. Nemes Ödön, marosvásárhelyi tanár, 1896-ban másolatot készített róluk. A másolatokat az Erdélyi Múzeum őrzi. Ezek: Krisztus és az apostolok képe, inda- és virágdíszekkel; a szentély boltozatán Krisztus és az evangélisták, a déli falán pedig az apostolok. Kelemen Lajos szerint a freskón szereplő 1616-os dátum utólagos bekarcolás.
Régi muzeális értékű ajtaja, mely a sekrestyéből a torony alatti részbe vezetett, az Erdélyi Múzeumba került. Helyette az eredeti helyén másolat van. Az eredeti hátlapján egy későbbi bevésés látható 1688-ból: „HF [Hic fiut] Stephanus Küs A.D. 1688”.
A torony alatti részen Digér Mátyás sírkövét őrizték meg 1586-ból. Felirata: „Obiit in Domino in Oppido Saxonum. Prazsmár XXIII octob. MDXXCVI. suae aetatis XXI. “ A köriraton kívül többsoros szöveg siratja el az ifjú korai halálát.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
http://epiteszforum.hu/node/3734
Nyárádszentlászló Marosszék egyik legrégebbi települése, melyet először az 1332. évi pápai tizedjegyzékben említettek. A falu "Nyárád" előnévvel utólag megkülönböztetett nevét a templom védőszentje után Szent László királyról kapta. Marosvásárhelytől közelében, Ákosfalvától keletre a Felső-Nyárád völgyében található.
A településképet uraló középkori templomot egy feltételezhetően 18. századi építésű, ácsszerkezetű kerítés övezi, cseréppel fedett sugaras díszítésű kapuval. Nagyméretű hajójához a nyolcszög három oldalával záródó kisebb szentély csatlakozik keleten. A szentélytől északra áll az egykori sekrestye, melyhez a zömök torony csatlakozik az északi oldalon. A templom hajóját a barokk korban teljesen átalakították. Az északi, és a déli falat három ekkor nyitott, magas és széles, félköríves záródású ablak tagolja. A nyugati homlokzat meredek oromzatban végződik. Az itt nyíló bejárat egy csúcsíves kőkeretes ajtó, mely előtt egy fából készült, nyolc faoszlopon nyugvó, cseréppel fedett portikusz ugrik ki. A bevésett évszám szerint 1724-ben készült.
A mai együttes legkorábbi része a hajótól méretében és kialakításában is különböző kisméretű szentély, amelyhez a jóval nagyobb méretű későgótikus hajót és a tornyot toldották. Korát a nyugati ajtó helyzetének falkutatásos vizsgálata tisztázhatja. A hajó falait belül oszlopszékre támaszkodó, kettőzött pilaszterek tagolják, a nyugati végén orgonakarzat áll, rajta a Szabó János orgonaépítő mester által 1841-ben készített oszlopos-timpanonos architektúrájú orgonával. Az orgona felirata árulja el a megrendelő kilétét: Szentelé Isten dicséretére és / Familiája díszes emlékezetére / Sárosi Klára / MDCCCXLI.
A hajó és szentély találkozásánál áll a falazott mellvédű szószék, 1784-ben készített díszes koronával. A templom egykor gazdagon festett berendezéssel rendelkezett, amely mai töredékesen fennmaradt formájában is a környék jelentős festett faemlékei közé tartozik. A két sorba rendezett 18. század végi padok mellvédjein több helyen kivehetőek az egykori festés nyomai. A szószékkorona mellett a faberendezés fontos darabjai a szintén 1784-es úrasztala és a templomhajó déli oldalán található festett mellvédű pad. Utóbbi előlapját három mezőre tagolták, a két szélsőn egy-egy virágmotívum látható, a középsőn pedig egy címer a a következő felirattal: PASTOR STEPHANUS DALNAKI SENIOR DIOECES EOS[dem] RECTOR M[A]RT[inus] GAL. A mellvéd belső oldalán van egy vaskos vonallal feketére festett évszám: 1694. Az eredeti vasalatát őrző, egyszerű ácsszerkezetű nyugati ajtószárny szélén felirat utal korára: IOHANNES / SZOMBATFFAL / Vi A D 1688.
A szentélyből egy egyszerűbb kiképzésű egyeneszáródású ajtón át közelíthető meg a sekrestye, utóbbiból élszedett, csúcsíves kő ajtókeret nyílik a toronyaljba. Itt maradt fenn a középkori berendezés egyik jelentős darabja, egy középkori ajtószárny, melyet jelenleg a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban őriznek. A toronyalj másik jelentős emléke a környéken kiterjedt birtokokkal rendelkező Sügér János körirattal ellátott címeres későreneszánsz sírkőlapja.
A bedeszkázott harangszinttel ellátott zsindelyes sisakú toronyban egy gótikus minuszkulás feliratú 1498-ban öntött harang található.
http://www.patrihun.hu/pages.php?c=hu&Id=3000-00000139-00000233-00000000
A település a Nyárád alsó folyása mentén, Marosvásárhelytől 20 km-re fekszik. A falut az 1332-es pápai tizedjegyzék Ladislao néven említi. A hagyomány szerint Szent László király egy vadászat alkalmával azon a dombon pihent meg és állított sátrat, ahol most a templom áll.
A templom öt egységből épül. A hajó keleti végéhez a nyolcszög három oldalával záródó szentély illeszkedikdik, melynek északi oldalán sekrestye, majd az ahhoz közvetlenül kapcsolódó trapéz alaprajzú harangtorony áll. A hajó nyugati falához falazott alapú fa portikuszt építettek. A hajót kazettás síkmennyezet borítja, festetlen kazettákkal és festett profilos osztólécekkel. Hosszfalait négy-négy magas lábazatú, párkányfejezetes pilaszterpár tagolja. A nyugati hajófalhoz fa orgonakarzat simul. A tér északkeleti sarkában nyolcszögletű falazott szószék áll. Félköríves diadalív vezet a szentélybe, melyet cikkelyekkel záródó dongaboltozat fed. Dongaboltozatú a sekrestye és a torony alsó szintje is. A torony felső szintje fa szerkezetű, négyzet majd nyolcszög alaprajzú toronysisak zárja. A templomhajó nyugati sarkainál háromlépcsős, a szentély déli sarkainál egylépcsős támpillérek állnak. A hajó északi és déli falán három-három széles, félköríves záródású ablak nyílik, az egyetlen, keleti szentélyablak kisméretű, rézsűs, szintúgy félköríves. A harangtorony földszintjének tengelyében csúcsíves résablak van. A hajó magas háromszöges oromzatú nyugati homlokzatának tengelyében nyílik a templom csúcsíves záródású kőkeretes kapuja. A torony felső szintjére keskeny, zsindellyel fedett meredek lépcső vezet, a földszintről belső feljárat nincs a haranghoz. A toronyemelet középtengelyében két, szorosan egymás mellé helyezett félköríves záródású zsalus hangablak nyílik.
A templom a XIV. század első felében épült. A torony a XV. század legvégére datálható, harangfeliratán az 1498-as évszám olvasható. Bizonyos források szerint a fából készült felső toronyszint általánosan jellemző volt az erdélyi falusi templomokra a XVIII. századi tömeges barokk átakalítások előtt. A nyárádszentlászlói még őrzi ezt a középkori kialakítást. A szentélyt díszítő freskók is a XV. század emlékei. A templom legnagyobb újkori átépítése az 1660-70-es években volt, amikor elkészültek a hajó mai ablakai, a belső pilaszterek, illetve elbontották a hajót övező támpillérek egy részét.
A templom jelenlegi festett faberendezése XVIII. századi. Faragott sekrestyeajtaját múzeumban őrzik.
A torony alatti boltozott helységben elhelyezkedő kripta a Sigér család temetkezési helye volt. Itt található a fiatalon elhunyt Sigér Mátyás reneszánsz kori sírköve.
Segesvár, evangélikus templom
Forrás: Wikipédia
Segesvár (románul Sighişoara, németül Schäßburg, latinul Stenarum, erdélyi szász nyelven Schäsbrich) municípium Romániában Maros megyében. Szász szék központja, majd Nagy-Küküllő vármegye székhelye volt.
1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része. A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították.1544-ben a város protestáns hitre tért. 1706-ban Pekry Lőrinc kurucai foglalták el és rombolták le, ekkor pusztult el a 14 bástyából 5 és maradt 9.
Látnivalók: Csizmadia-torony (1681), Evangélikus vártemplom német nevén Bergkirche. Az építését 1350-ben kezdték, majd 1429-1488 között átépítették. A Segesvári hegyi templom 1345 és 1525 között épült. Az 1991-1999 közötti restaurálásért és tartószerkezetének megerősítéséért Europa Nostra-díjjal tüntették ki, Kolostortemplom: 1484-1515 között épült, a 13. századi domonkosrendi kolostor helyén. A templomban található egy 1440-ben készített bronz keresztelőmedence, egy 13. századbeli, 35 darabból álló keleti szőnyeggyűjtemény, és egy 1680-ban készített barokk oltár, Kovács-torony (1631), Óratorony: A vár főbejárata, a középkori városi tanács székhelye. A többi toronytól eltérően nem a céhek védték, hanem a városi katonaság. Eredetileg a 14. században épült; az 1677-ben az előző évi tűzvész következtében újjáépítették. A tető színes cserepei az 1897-es restaurálás alkalmával kerültek a helyükre. Az órát Johann Kirschel készítette 1648-ban. A toronyban jelenleg múzeum található, Szabó-torony (14. század), Szűcs-torony, Timár-torony, Vár: Első említése 1280-ban történt. A város központja a várfalakkal, tornyokkal erődített Várhegyen volt. Eredetileg a fal 4 méter magas és 930 méter hosszú volt, ezt az évszázadok alatt folyamatosan magasították, bővítették. A vár ma is lakott. A 14 tornyból 9 mai is áll, a borbélyok, a lakatosok, takácsok és a kádárok tornyai már nem léteznek.
1141 és 1161 között II. Géza szászokat telepített ide. A szász szék központja lett, favárát 1191-ben kezdték el építeni. Ez a tatárjáráskor elpusztult, majd ezután falakkal és tornyokkal fokozatosan épült be a Várhegy felső része. A vártemplomot egy 12. századi kápolna helyén kezdték el építeni 1350-ben, de 1428 és 1488 között átépítették. Várát 1438-ban a törökök feldúlták, de a 16. században helyreállították.1544-ben a város protestáns hitre tért. 1706-ban Pekry Lőrinc kurucai foglalták el és rombolták le, ekkor pusztult el a 14 bástyából 5 és maradt 9.
Látnivalók: Csizmadia-torony (1681), Evangélikus vártemplom német nevén Bergkirche. Az építését 1350-ben kezdték, majd 1429-1488 között átépítették. A Segesvári hegyi templom 1345 és 1525 között épült. Az 1991-1999 közötti restaurálásért és tartószerkezetének megerősítéséért Europa Nostra-díjjal tüntették ki, Kolostortemplom: 1484-1515 között épült, a 13. századi domonkosrendi kolostor helyén. A templomban található egy 1440-ben készített bronz keresztelőmedence, egy 13. századbeli, 35 darabból álló keleti szőnyeggyűjtemény, és egy 1680-ban készített barokk oltár, Kovács-torony (1631), Óratorony: A vár főbejárata, a középkori városi tanács székhelye. A többi toronytól eltérően nem a céhek védték, hanem a városi katonaság. Eredetileg a 14. században épült; az 1677-ben az előző évi tűzvész következtében újjáépítették. A tető színes cserepei az 1897-es restaurálás alkalmával kerültek a helyükre. Az órát Johann Kirschel készítette 1648-ban. A toronyban jelenleg múzeum található, Szabó-torony (14. század), Szűcs-torony, Timár-torony, Vár: Első említése 1280-ban történt. A város központja a várfalakkal, tornyokkal erődített Várhegyen volt. Eredetileg a fal 4 méter magas és 930 méter hosszú volt, ezt az évszázadok alatt folyamatosan magasították, bővítették. A vár ma is lakott. A 14 tornyból 9 mai is áll, a borbélyok, a lakatosok, takácsok és a kádárok tornyai már nem léteznek.
Segesvár, domonkos templom
Forrás: Entz Géza, Erdély épitészete a 11-13. században, http://www.rejtekhely.ro/modules.php?spgmGal=RH0429&name=News&file=article&sid=429, http://www.cetatea-sighisoara.com/hu/biserica.manastirii.html, http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf, http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf5287.pdf
A domonkosok a tatárjárás után telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. A domonkosok templomáról 1300-ból is van oklevél. 1440-ben Conrad de Wissensche a segesvári perjel. 1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. 1498-ban bethleni Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat, 1499-ben pedig halastavat és 3 telket. 1520-ban a fent említett Ewylis András plébános végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. 1505-ben Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat, 1521-ben pedig Kenderiyis János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. 1526-ban Fr. Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel. Õk rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült. 1676-ban tűzvész pusztítja. újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. A kolostort a reformáció után lebontják. Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf
A 13. század óta, az egész középkoron át fennálló és működő
Szűz Mária szerzeteskolostort 1545 után hagyták el a domonkosok. A templomot a lutheránusok vették át, a kolostor pedig a városi tanács kezelésébe ment át. A ma is álló (evangélikus) templom, bár az idők folyamán többször átépítési és javítási munkálatok folytak benne, még jól őrzi középkori stílusjegyeit. A domonkos barátok temploma és kolostora a Vár keleti oldalán feküdt, a várfal és az Óratorony közelében. A jelenlegi templom a 15. század végi és 16. század eleji építkezések, illetve a 18. század végi átépítések eredménye. A hajó négy, nyújtott szentélye két boltszakaszból áll, a kettő találkozásánál szentélyrekesztő húzódott. A szentély poligonális (8/5) apszissal zárul. A templom megszenvedte az 1676-os nagy tűzvészt, főleg a hajó boltozata sérült meg. Az 1680–1682 között történt újjáépítés során a hajó boltozatát barokk stílusban átépítették (jezsuita hatás érezhető). Ekkor a templombelső is jelentős barokk változásokon esett át. A kolostor a templom északi oldalához csatlakozott. Ennek mindössze a templomhoz közvetlenül kapcsolódó részei maradtak meg, elsősorban a sekrestye és a mellette fekvő helyiség, mindkettő késő gótikus boltozattal. A 16. század elején bővítési munkálatokon átesett kolostorról feltételezhető, hogy, akárcsak a templom, megsérült az 1676-os tűzvész alatt. A konvent épületét 1886-ban bontották le.18 Következésképpen a segesvári Szűz Mária domonkos templom (átépítve) és kolostor (kérdéses, hogy milyen állapotban) Bartók idejében még állt.
Léstyán Ferenc, Erdély megszentelt ...
A domonkosok a tatárjárás után telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. (Urkundenbuch. I. 210.) A domonkosok templomáról 1300-ból is van oklevél. (Szeredai: Notitia veteris et novi capituli eccl. Albensi Transilvaniae. 19.) 1440-ben Conrad de Wissensche a segesvári perjel. (Urkundenbuch. V. 62.)
1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. (Urkundenbuch. V. 480.)
1498-ban bethleni Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat (Balogh J.: Az erd. renaissance. 174.), 1499-ben pedig halastavat és 3 telket.
1520-ban a fent említett Ewylis András plébános végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. (Az Oltár. III. 291.) 1505-ben Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat. (Balogh J.: i.m. 196.), 1521-ben pedig Kenderiyis János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. (Balogh J.: i.m. 67.)
1526-ban Fr. Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel. (Balogh J.: i.m. 345.) Ők rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. (Schematismus. 1882. 81.)
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült.
1676-ban tűzvész pusztítja. Újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. (Roth: i.m. 135, 147.; Bíró: Erdély művészete. 44.)
A kolostort a reformáció után lebontják.
Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. (Kelemen Emlékkönyv. 261.): „sub anno dni mcccc x L” (Szeghalmi, in: Az EME évkönyve. 190.) A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült. 1676-ban tűzvész pusztítja. újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. A kolostort a reformáció után lebontják. Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
http://www.epa.hu/00900/00979/00307/pdf/009.pdf
A 13. század óta, az egész középkoron át fennálló és működő
Szűz Mária szerzeteskolostort 1545 után hagyták el a domonkosok. A templomot a lutheránusok vették át, a kolostor pedig a városi tanács kezelésébe ment át. A ma is álló (evangélikus) templom, bár az idők folyamán többször átépítési és javítási munkálatok folytak benne, még jól őrzi középkori stílusjegyeit. A domonkos barátok temploma és kolostora a Vár keleti oldalán feküdt, a várfal és az Óratorony közelében. A jelenlegi templom a 15. század végi és 16. század eleji építkezések, illetve a 18. század végi átépítések eredménye. A hajó négy, nyújtott szentélye két boltszakaszból áll, a kettő találkozásánál szentélyrekesztő húzódott. A szentély poligonális (8/5) apszissal zárul. A templom megszenvedte az 1676-os nagy tűzvészt, főleg a hajó boltozata sérült meg. Az 1680–1682 között történt újjáépítés során a hajó boltozatát barokk stílusban átépítették (jezsuita hatás érezhető). Ekkor a templombelső is jelentős barokk változásokon esett át. A kolostor a templom északi oldalához csatlakozott. Ennek mindössze a templomhoz közvetlenül kapcsolódó részei maradtak meg, elsősorban a sekrestye és a mellette fekvő helyiség, mindkettő késő gótikus boltozattal. A 16. század elején bővítési munkálatokon átesett kolostorról feltételezhető, hogy, akárcsak a templom, megsérült az 1676-os tűzvész alatt. A konvent épületét 1886-ban bontották le.18 Következésképpen a segesvári Szűz Mária domonkos templom (átépítve) és kolostor (kérdéses, hogy milyen állapotban) Bartók idejében még állt.
Léstyán Ferenc, Erdély megszentelt ...
A domonkosok a tatárjárás után telepednek le Segesváron. 1298-ban Basilis, jeruzsálemi örmény püspök és társai búcsút engedélyeznek a domonkosok temploma javára. (Urkundenbuch. I. 210.) A domonkosok templomáról 1300-ból is van oklevél. (Szeredai: Notitia veteris et novi capituli eccl. Albensi Transilvaniae. 19.) 1440-ben Conrad de Wissensche a segesvári perjel. (Urkundenbuch. V. 62.)
1455-ben László király a segesvári domonkos kolostor mellett álló üres házat a domonkosoknak adományozza. (Urkundenbuch. V. 480.)
1498-ban bethleni Bethlen Miklós a domonkos templom Szentkereszt oltárának kelyhet és keresztet adományoz, valamint egyházi ruhákat (Balogh J.: Az erd. renaissance. 174.), 1499-ben pedig halastavat és 3 telket.
1520-ban a fent említett Ewylis András plébános végrendeletileg egy halastavat és kaszálót hagyományoz a domonkos kolostorra, hogy érte hetenként egy szentmisét mondjanak. (Az Oltár. III. 291.) 1505-ben Antonius Polnár velencei bársony miseruhákat. (Balogh J.: i.m. 196.), 1521-ben pedig Kenderiyis János velencei bíborruhát adományoz a domonkosoknak. (Balogh J.: i.m. 67.)
1526-ban Fr. Antonius Fabri domonkos a rend generálisa és Petrus Rupensis a perjel. (Balogh J.: i.m. 345.) Ők rejtik el 1529-ben azt az 54 oldalas füzetet, amelyben az erdélyi kolostorokról és a rend tagjairól adnak kimutatást. (Schematismus. 1882. 81.)
A domonkosok ma is álló templomának építését 1492-re teszik. Ez egy régebbi templomot feltételez, amelynek építése az 1298. évi búcsúengedéllyel eshet egybe.
A második domonkos templom a gótikus kor alkotása (1492–1515 között). Szárnyas oltárát a segesvári múzeum őrzi. Mivel képein Szent Márton legendáját örökíti meg, Szent Márton-oltára néven ismerik. Helyet kapott Szent Domokos és több más szent képe is. 1513–1520 között készült.
1676-ban tűzvész pusztítja. Újításakor a hajó sík mennyezetet, szentélye pedig keresztboltozatot kap. A templomban ma is látható a szent kereszt oltára. Képei: Keresztrefeszítés (olajfestmény); Sírbatétel (olaj); a predellán Utolsó vacsora. Szobrai: Péter és Pál, a diadalmas Krisztus. A templomot a XVII. században átalakítják, ekkor kapja az új szent kereszt oltárt. (Roth: i.m. 135, 147.; Bíró: Erdély művészete. 44.)
A kolostort a reformáció után lebontják.
Bronz keresztelőmedencéje 1440-ben készült, Jakab bronzöntő mester műve. (Kelemen Emlékkönyv. 261.): „sub anno dni mcccc x L” (Szeghalmi, in: Az EME évkönyve. 190.) A templomot a XVIII. század végéig csak temetkezésre használták, istentiszteletre meg azután.
Szászrégen, evangélikus templom
Forrás: http://www.lexikon.ro/muemlek.php?id=217, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?
A műemlék adatai Cím: Călăraşilor 1
Kód: MS-II-a-A-15761
Datálás: 1330, átalakítások: XV. és XVIII. század
Történeti adatok
A mai Szászrégen (melyet 1926-ban egyesítettek Magyarrégennel) központjához közel, festői környezetben emelkedik az ódon lutheránus templom, a város ma álló legrégebbi épülete (Magyarrégen XIII. századi templomát a XX. század elején gyökeresen átépítették). Az igényes kialakítású, számos érdekes részlettel rendelkező, ám néhány nagyarányú átalakítást elszenvedő épülettel ugyan foglalkozott a szakirodalom, számos történeti adatot összegyűjtve, ám pontos építési periodizációjára és művészettörténeti helyzetének megállapítására még nem vállalkoztak. A jövőre váró alapos fal- és levéltári kutatások nélkül ez nem is könnyű feladat.
A templomépület befejezésének dátumaként elfogadható a szentély emléktáblája által jelzett 1330-as évszám. Nicolaus plébános szerepel a pápai tizedjegyzékekben is (1332–1335). A nyugati harangtorony keleti ablaka és a külső lépcsőtorony által jelzett hajdani két nyugati tornyos koncepciót nyilván még azelőtt elvetették az egytornyos homlokzat javára. Az épület igen egységes, hiszen a nyugati kapu motívumkincse több ízben feltűnik a templombelsőben, s ez arra utal, hogy 1330-ra az egész templom felépülhetett. Az épületről kevés történeti adattal rendelkezünk, s ezek közül kiemelkedik a kegyúr, Bánffy László 1382–1387 közötti pápai kérelméről a haranggal ellátott tornyú, temetővel kerített plébániatemplom ágostonos kolostorrá való változtatásáról. A plébániatemplom funkcióit a Szent György kápolna vette volna át. A kolostorrá való változtatás ugyan nem történt meg, de nem zárható ki, hogy ennek kapcsán folytak átalakítások a templomon. A stilisztikai jellegzetességek 1400 körüli építkezéseket is jeleznek. 1420-ban említik a templom plébánosát, György Lászlót. 1443-ban András pap levélben panaszkodott Losonci István kegyúrnak, hogy egyik familiárisa elvitte a borát. 1451-ben Losonci István és Albert között vita zajlott a templom kegyuraságáról. A következő évben a Losonci István által odahelyezett plébánost a pápa lecseréli. 1461-ben Mátyás plébánost említik, 1521-ben pedig Móré Istvánt. A sekrestye ajtaján és külsején látható monogramos címer – nyilván a megrendelő címere – a késő Mátyás-kori papi címerekre hasonlít, de a monogramot (B U/V) mindeddig nem lehetett azonosítani. Az 1500 körüli építkezések eredménye kétségkívül a Szent Lőrinc kápolna és a déli bejárat átmetsződő pálcatagos kerete is. 1538–1539-ben említik Gál papot, a templom Mária Fogantatása oltárának rektorát. A XVI. század elején már bizonyára létezett a templomot övező vár. 1551-ben tértek át a régeniek az evangélikus vallásra. A templomot a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok fölgyújtották. A templom mai belső és külső képének a kialakítása, az északi hajó kétszintes karzatának megépítése Mária Terézia vagy II. József idejében zajlott le. Az oldal-portikuszokat 1791-ben emelték. A főhajó boltozása és a torony magasítása 1803-ban fejeződött be. Az 1848-as forradalom idején újra felgyújtották a templomot, ekkor a templom berendezésének nagy része megsemmisült, a helyreállítást 1851-re fejezték be. A Gustav Müller által vezetett utolsó nagy helyreállítás 1927–1930 között zajlott.
A műemlék leírása
A gótikus templom három hajós bazilika (volt), a főhajó folytatásában azzal azonos szélességű poligonális szentély következik. A szentélyhez északról sekrestye járul, a déli mellékhajó két keleti boltszakaszát délre bővítve jött létre a Szent Lőrinc (?) kápolna. A mellékhajók külső bejárattal is rendelkeznek, ma a déli kaput szokták kinyitni a látogatónak. A főhajó nyugati végén karzat emelkedik, melynek közepéből nő ki a harangtorony. A torony csak nagyon enyhén ugrik ki a főhomlokzat közepéből, négy fiatornyos sisakja XIX. századi.
A világos alaprajzi felépítéssel szemben a templom homlokzatainak és tömegének tanulmányozása számos kérdést vet fel. A nyugati homlokzat legszebb dísze a monumentális, csúcsíves, háromszögű oromzat alá fogott főkapuzat, mely a toronyaljba szolgál. A főkapu rézsűje és ívbéllete kétoldalt négy-négy hangsúlyos háromnegyed oszlop (illetve háromnegyed-henger) által tagolt. Az oszlopok változatos alaprajzúak (csúcsívtag, hengertag, körtetag, csúcsívtag), fejezeteik egységes frízzé forrnak össze, folytatásukban egy-egy angyalkonzollal, melyek a timpanont támasztják. A fejezetzóna számos pótlást tartalmaz, a kehely alakú fejezetek alsó részén szőlőtövek és -fürtök emelkednek, melyeknek a dús levélzete formál a felső, kiöblösödő részen sűrű frízt. A belső tagozat ívének zárókövét angyaltorzó alkotja: alakja felhajlik, így eredeti állapotában szemből érvényesült. Megállapítható, hogy karjaiban ma már eltűnt eszközöket tartott. Alakja nyilván összefüggésben van a timpanon eltűnt kompozíciójával: a timpanon alján három mérműves konzol található, tengelyeikben pedig csaplyukak látszanak. A hármas kompozíció, az angyal figurája, de a csaplyukak helyzete is arra utal, hogy itt a Keresztrefeszítés domborműves jelenetét ábrázolták. A kapuzat tipológiailag beleillik abba a sorba, amelyet a gyulafehérvári székesegyház és a kerci ciszterci templom főkapui nyitnak a XIII. század utolsó negyedében, és igen elterjedtek volt a Küküllő-menti szász templomokban a XIV-XV. században (Küküllőkőrös, Darlac, Riomfalva, stb.), de feltűnik a XIV. század végi városi kolostortemplomokon is (Torda, ágostonos és Marosvásárhely, ferences). A nyugati homlokzaton a torony mellett egy-egy csúcsíves ablak nyílik még a főhajóba. A homlokzat furcsa sziluettje onnan adódik, hogy egy XVIII. századi tűzvész utáni újjáépítés során az északi mellékhajót karzatossá magasították, s így az északi rész nyugati fala is megnőtt. Az aszimmetriát leplezendő a nyugati homlokfal déli részét is megemelték, a felső ablak itt nyilván vak.
A déli homlokzat követi a bazilikális térszerkezetet. A déli mellékhajó nyugati végén egy lépcsőtorony emelkedik, mely a nyugati karzatra visz. E szokatlan megoldás alapján feltételezhető, hogy Szászsebeshez hasonlóan itt is először nyugati toronypárt terveztek, de végül középtornyos bazilika épült (Kovács András feltevése). A középtoronyból a főhajó felé nyíló (értelmetlen) ablak alátámaszthatja e feltételezést. Az 1791-es déli portikuszból nyíló bejárat XIV. századi, csúcsíves kőkeretébe egy szemöldökgyámos, átmetsződő pálcaműves, a XV. század végére keltezhető keretet illesztettek. Kérdés, hogy az átalakítás XV. századi, vagy a későbbi keret másodlagos helyen van. A portikusz keleti falába három emléktáblát helyeztek el (1715, 1718, 1803), az 1718-ason a város régi vadászkürtös címere látszik. A déli mellékhajónak ma egyetlen, csúcsíves és gazdag mérműdíszes ablaka van. Tengelyében, a gádorfalon, ilyen pozícióban szokatlan formájú körablak nyílik, egy ablaksor első darabja, melyből a déli kápolna miatt csak az első két nyílás látszik. A két körablak között egy elfalazott, csúcsíves ablak régies kerete figyelhető meg. Könnyen elképzelhető, hogy a csúcsíves ablak egy korábbi építési periódus gádorfal-nyílása volt, s ezt alátámasztja az is, hogy egy azonos profilozású ablakot a kápolna-padlás takarásából (állítólag) a XIX. század végén kiváltottak, és az északi falba illesztettek be. A déli homlokzat keleti felét a mellékhajónál magasabb Szent Lőrinc kápolna foglalja el. Déli falán két hatalmas, csúcsíves ablak nyílik, melyek mérművei különböznek az eddig bemutatott ablakokétól: profilelemeik átmetsződnek, s az egyik ablaknál hiányzanak az orrtagok, ezek mind olyan stíluselemek, amelyek az 1500 utáni késő gótikus művészetet jellemzik. A kápolna nyugati falán egyszerűbb ablak nyílik, melléje egy dombormű-figurát falaztak be. A roncsolt alakot számos vakolatréteg fedi, így kiléte nehezen állapítható meg, gazdag redőzetű, földig omló ruházata alapján női alak (esetleg Mária?) is lehet. Az értékes középkori dombormű konzerválása igen sürgős.
A szentély ablakai is igen gazdag mérműdísszel rendelkeznek. A déli oldalon két ablak nyílik, a keleti szokatlan záradéka körré öblösödik ki, amibe örvénydíszes halhólyag-kompozíciót illesztettek. A szentélyzáradék két ablaka azonos, az előbbiekhez képest szerény díszítést kapott. A sekrestye bejárata keletről nyílik, felülvilágítós, szemöldökgyámos ajtókeret. Az ajtószárnyon szegecsekből az Anno 1791 felirat van kirakva. A sekrestye északi falában levő kis ablak záradékában levő címer és felirat (illetve annak mása a sekrestyeajtó keretén) sok fejtörésre adott okot. A szív alakú címert O P R feliratú harántpólya osztja két mezőre, a heraldikai jobb oldalon liliom, a bal oldalon hatágú csillag látható. A címer fölött két betű, B U olvasható. Stilisztikailag a kompozíció a XV. század második felére keltezhető, ám a feliratot még nem sikerült hitelt érdemlő módon feloldani, valószínűleg a B U a címertulajdonos iniciáléja, az O P R pedig jelmondatának a rövidítése.
Az északi hajófal több átalakításon esett át. A templomtér eredeti bazilikális térszerkezete nem érvényesül, a homlokzatot egyetlen fal alkotja, melyhez a XIX. századi portikusz járul. Az északi falon két sor ablak van (csúcsíves alól és körablak-sor fönt), ami a belső, XVIII. század végi karzat tekintetében ugyan érthető, de kérdés, hogy az eredeti, gótikus kompozíciót mennyire tükrözi. Ugyan a karzatépítmény mai állapotában a XVIII. századból származik, azt nem lehet kizárni, hogy esetleg itt már a (késő) gótika idején is karzat állt. Ha nem, akkor a körablak-sort nyilván a XVIII. században a gádorfalból a mellékhajó megmagasított falába rakták át. A homlokzat nyugati támközében, valószínűleg XIX. századi csúcsív alatt igen érdekes, csúcsíves ablakkeret van befalazva, a mérművei újak. A szárkövek és az ívezet profilja más, s az ablakoknál általában nem jellemző módon, a kettő között leveles fejezetzóna húzódik, egy-egy büszttel. Az egyik oldalon egy hosszú hajú és bajszú férfi büsztje, a másikon nemesi ruházatot viselő, főkötős, nyakékes nőé. A szakirodalom egy része a két büsztöt a donátorok portréiként azonosítja. A portré, mint műfaj Közép-Európában az 1370–80-as években tűnik fel, s ezelőtt Régenben arcképeket feltételezni anakronizmus volna, ellenben valószínű, hogy itt nem szentekről van szó, hiszen hiányoznak a glóriák és az attribútumok. A levéldísz az 1400 körüli keltezést elfogadhatóvá teszi, de a „portrék” akár a korban megszokott maszkok is lehetnek.
A templombelső igényessége nem marad el a homlokzatokétól. A főhajót barokk, stukkó-kartusos csehsüveg boltozat fedi, mely az északi mellékhajó két emeletes karzatával van összefüggésben. A XIX. században bővített nyugati karzaton áll az 1855-ben épített orgona, mely eltakarja a toronynak a templomtérbe eső ablakát. A főhajó déli fala még őrzi a gótikus kiosztás nyomait: a mellékhajóba átvezető csúcsíves árkádokat és az azokat „kötött rendszerben” összefogó két falívet. A hosszházban középkori boltozat csak a déli mellékhajó fölött és a nyugati karzat alatt maradt, némileg restaurált formában. A nyugati karzatról nyílik a toronyba vivő csigalépcső, melynek szőlőleveles konzolja a hajóba esik, a tornyot tartó egyik sarokpillérre. Az igényes faragású konzol motívumvilága a nyugati kapuéra emlékeztet. A déli mellékhajó boltozati konzoljai ugyancsak a nyugati kapu szobortartó konzoljait idézik fel, egy másik típusuk pedig a szentély gyámköveihez hasonló. A két keleti boltszakasz záróköve figuratív, az Isten Báránya és a Losonci (Bánffy) család címere szerepel rajtuk. A Szent Lőrinc kápolna gótikus boltozata nem maradt fenn, ellenben a szentély megőrizte két szakaszos gótikus keresztboltozatát. A keleti boltszakasz záróköve szőlőindát és fürtöket ábrázol, a nyugatié levéldíszes. A pasztofóriumfülke felső gerendáját maszkos római faragvány alkotja. A sekrestyébe finom megmunkálású, átmetsződő pálcatagos keret vezet, ugyanazzal a klerikusi címerrel, amely a sekrestyeablakon, kívül is megjelenik. Az északi falban található a templom egyik legértékesebb részlete, a középkori Erdély egyik legrégebbi felirata, 1330-ból, mely Tamás mestert, a Szűz Máriának ajánlott templom kegyurát és Nicolaus plébánost említi. A monumentális, baldachinos főoltár és életnagyságúnál nagyobb Krisztus-szobra 1857–58-ban készült, a csúcsíves diadalívhez erősített, elegáns díszű szószék 1871-ben. Koronáján az evangélisták aranyozott figurái ülnek.
Válogatott irodalom
Virgil VĂTĂŞIANU, Istoria artei feudale în Ţările Române, Bucureşti, 1959.
Magyarországi művészet 1300—1470 körül. Szerk. MAROSI Ernő (A magyarországi művészet története, szerk. ARADI Nóra, II), Budapest, 1987.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.
KOVÁCS András: Fişă de monument. Mss. 1998, Gundelsheim/Neckar, Sächsischer Kulturrat gyűjteménye.
Hermann FABINI: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt, 2002.
A Mezőség K-i szélén, az itt DNY-ra tartó Maros két partján (túlnyomórészt a jobb parton) fekszik Szászrégen (Reghin) városa
A szász telepítés 1150-ben kezdődik ezen a vidéken. Neve először 1228-ban jelenik meg Regun néven, II. Endre birtokadomány levelében. 1349-ben Régen, 1427-ben oppidum Regen, 1474-ben Zaazregen és 1509-ben Nagh Regen formában jelentkezik.
Templomáról az első adat 1330-ból ismeretes, abból a feliratból, amely az 1848. évi tűzvészkor került felszínre: „Anno Domini XCCCXXX. construitur Domus Marie tempore Nicolai plebani, cum rebus Magistri Thome patroni ecclesie.” Ebből a plébános neve is ismeretes: Miklós. Ugyanez a Miklós szerepel a pápai tizedjegyzékben, amikor 1332-ben 3 lotó ezüstöt fizet, majd 18 régi banálist, 1333-ban fél fertó ezüstöt, 1334-ben 5 garast és ismét 8 garast, 1335-ben fél fertó ezüstöt.
A templom vagy őse egy évszázaddal előbbi lehet, mert a szász telepesek 1228-ban már itt vannak, és nem maradhattak templom nélkül, mint katolikusok.
1332-ben a plébánosok között Cristianus neve is feltűnik. 1443-ban András, 1452-ben pedig Kisvárdai Péter Pál a régeni Mária-templom plébánosa. 1443-ban a plébános kinevezéséről van vita. A templomot a korai gótikus emlékek közé sorolják, átmeneti stíluselemekkel. Lényegében a Szeben környéki román stílus típusát követő bazilikális elrendezésű háromhajós megoldást képviseli. A torony alatti kapu emelt csúcsívű, gótikus, egykorú lehet a marosvásárhelyi vártemplom kapujával. A kapu csúcsíves ívmezejében egykor szobor állhatott. Egy felirat az 1330. évi építkezést örökíti meg Miklós plébános alatt. A XV. században átépítik.
A főhajó mennyezete sík formájú volt, és oldalhajóit keresztboltozat fedte. Az 1930. évi restauráláskor felszínre került a régi szentségfülke is. A kőbe vésett címereket, a sekrestyeajtó és az ablakkeretek egy részét 1525-ben készítették. Az északi ablakok újak, 1927–1930-ból valók. A padlástérben egy csúcsíves ablakot találtak növénydíszes oszlopfőkkel díszítve. Ezt a templom északnyugati falában helyezték el, ahol a hősök emlékének keretét alkotja.
Feltételeznek egy előbbi, még 1330 előtti építési korszakot, amikor a szentélyt zárt templomként használták, amíg elkészült a hajó. A torony az építés első szakaszában csak bástya jellegű lehetett és külön állott. Mai formáját csupán később, a XVI. században kapta.
1708-ban tűzvész pusztítja; a torony, a főhajó és az északi mellékhajó fedetlen marad. Csak 1788-ban fedik újra és kap a hajó csehboltozatot.
A templomot várfal vette körül. Az 1708. évi tűzvész után rombadőlt. Egy kőpilléren 1555-ből való felirat volt olvasható: „Nulla salus bello, pacem poscimus omnes”. A várfalat 1815-ben részben, majd 1857-ben egészen lebontják.
1383-ban Ladislaus de Lodhunk (Losonczy) a pápához folyamodik szerzetesház alapítása érdekében a Szent Agoston-rendi szerzetesek részére. (Urkundenbuch. II. 564.)
1630-ban építik a templomhoz a Szent Lőrinc-kápolnát. A kápolna nyugati sarkán álló Szent Lőrinc reliefszerű torzójáról az a vélemény, hogy egy régebbi Szent Lőrinc-kápolnából való. Ez bizonyosra vehető, mert a lutheránusok már nem készítettek szobrokat Ez a régebbi Szent Lőrinc-kápolna a hagyomány szerint a Lőrinc-hegyen vagy a Bodogáj-tetőn állott, ahol búcsújáró hely volt. (Dr. Schmidt Imre: Szászrégen város története.) A Lőrinc-kápolna boltozata az 1848. évi tűzvész áldozata lett.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
/Karczag Ákos/
Kód: MS-II-a-A-15761
Datálás: 1330, átalakítások: XV. és XVIII. század
Történeti adatok
A mai Szászrégen (melyet 1926-ban egyesítettek Magyarrégennel) központjához közel, festői környezetben emelkedik az ódon lutheránus templom, a város ma álló legrégebbi épülete (Magyarrégen XIII. századi templomát a XX. század elején gyökeresen átépítették). Az igényes kialakítású, számos érdekes részlettel rendelkező, ám néhány nagyarányú átalakítást elszenvedő épülettel ugyan foglalkozott a szakirodalom, számos történeti adatot összegyűjtve, ám pontos építési periodizációjára és művészettörténeti helyzetének megállapítására még nem vállalkoztak. A jövőre váró alapos fal- és levéltári kutatások nélkül ez nem is könnyű feladat.
A templomépület befejezésének dátumaként elfogadható a szentély emléktáblája által jelzett 1330-as évszám. Nicolaus plébános szerepel a pápai tizedjegyzékekben is (1332–1335). A nyugati harangtorony keleti ablaka és a külső lépcsőtorony által jelzett hajdani két nyugati tornyos koncepciót nyilván még azelőtt elvetették az egytornyos homlokzat javára. Az épület igen egységes, hiszen a nyugati kapu motívumkincse több ízben feltűnik a templombelsőben, s ez arra utal, hogy 1330-ra az egész templom felépülhetett. Az épületről kevés történeti adattal rendelkezünk, s ezek közül kiemelkedik a kegyúr, Bánffy László 1382–1387 közötti pápai kérelméről a haranggal ellátott tornyú, temetővel kerített plébániatemplom ágostonos kolostorrá való változtatásáról. A plébániatemplom funkcióit a Szent György kápolna vette volna át. A kolostorrá való változtatás ugyan nem történt meg, de nem zárható ki, hogy ennek kapcsán folytak átalakítások a templomon. A stilisztikai jellegzetességek 1400 körüli építkezéseket is jeleznek. 1420-ban említik a templom plébánosát, György Lászlót. 1443-ban András pap levélben panaszkodott Losonci István kegyúrnak, hogy egyik familiárisa elvitte a borát. 1451-ben Losonci István és Albert között vita zajlott a templom kegyuraságáról. A következő évben a Losonci István által odahelyezett plébánost a pápa lecseréli. 1461-ben Mátyás plébánost említik, 1521-ben pedig Móré Istvánt. A sekrestye ajtaján és külsején látható monogramos címer – nyilván a megrendelő címere – a késő Mátyás-kori papi címerekre hasonlít, de a monogramot (B U/V) mindeddig nem lehetett azonosítani. Az 1500 körüli építkezések eredménye kétségkívül a Szent Lőrinc kápolna és a déli bejárat átmetsződő pálcatagos kerete is. 1538–1539-ben említik Gál papot, a templom Mária Fogantatása oltárának rektorát. A XVI. század elején már bizonyára létezett a templomot övező vár. 1551-ben tértek át a régeniek az evangélikus vallásra. A templomot a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok fölgyújtották. A templom mai belső és külső képének a kialakítása, az északi hajó kétszintes karzatának megépítése Mária Terézia vagy II. József idejében zajlott le. Az oldal-portikuszokat 1791-ben emelték. A főhajó boltozása és a torony magasítása 1803-ban fejeződött be. Az 1848-as forradalom idején újra felgyújtották a templomot, ekkor a templom berendezésének nagy része megsemmisült, a helyreállítást 1851-re fejezték be. A Gustav Müller által vezetett utolsó nagy helyreállítás 1927–1930 között zajlott.
A műemlék leírása
A gótikus templom három hajós bazilika (volt), a főhajó folytatásában azzal azonos szélességű poligonális szentély következik. A szentélyhez északról sekrestye járul, a déli mellékhajó két keleti boltszakaszát délre bővítve jött létre a Szent Lőrinc (?) kápolna. A mellékhajók külső bejárattal is rendelkeznek, ma a déli kaput szokták kinyitni a látogatónak. A főhajó nyugati végén karzat emelkedik, melynek közepéből nő ki a harangtorony. A torony csak nagyon enyhén ugrik ki a főhomlokzat közepéből, négy fiatornyos sisakja XIX. századi.
A világos alaprajzi felépítéssel szemben a templom homlokzatainak és tömegének tanulmányozása számos kérdést vet fel. A nyugati homlokzat legszebb dísze a monumentális, csúcsíves, háromszögű oromzat alá fogott főkapuzat, mely a toronyaljba szolgál. A főkapu rézsűje és ívbéllete kétoldalt négy-négy hangsúlyos háromnegyed oszlop (illetve háromnegyed-henger) által tagolt. Az oszlopok változatos alaprajzúak (csúcsívtag, hengertag, körtetag, csúcsívtag), fejezeteik egységes frízzé forrnak össze, folytatásukban egy-egy angyalkonzollal, melyek a timpanont támasztják. A fejezetzóna számos pótlást tartalmaz, a kehely alakú fejezetek alsó részén szőlőtövek és -fürtök emelkednek, melyeknek a dús levélzete formál a felső, kiöblösödő részen sűrű frízt. A belső tagozat ívének zárókövét angyaltorzó alkotja: alakja felhajlik, így eredeti állapotában szemből érvényesült. Megállapítható, hogy karjaiban ma már eltűnt eszközöket tartott. Alakja nyilván összefüggésben van a timpanon eltűnt kompozíciójával: a timpanon alján három mérműves konzol található, tengelyeikben pedig csaplyukak látszanak. A hármas kompozíció, az angyal figurája, de a csaplyukak helyzete is arra utal, hogy itt a Keresztrefeszítés domborműves jelenetét ábrázolták. A kapuzat tipológiailag beleillik abba a sorba, amelyet a gyulafehérvári székesegyház és a kerci ciszterci templom főkapui nyitnak a XIII. század utolsó negyedében, és igen elterjedtek volt a Küküllő-menti szász templomokban a XIV-XV. században (Küküllőkőrös, Darlac, Riomfalva, stb.), de feltűnik a XIV. század végi városi kolostortemplomokon is (Torda, ágostonos és Marosvásárhely, ferences). A nyugati homlokzaton a torony mellett egy-egy csúcsíves ablak nyílik még a főhajóba. A homlokzat furcsa sziluettje onnan adódik, hogy egy XVIII. századi tűzvész utáni újjáépítés során az északi mellékhajót karzatossá magasították, s így az északi rész nyugati fala is megnőtt. Az aszimmetriát leplezendő a nyugati homlokfal déli részét is megemelték, a felső ablak itt nyilván vak.
A déli homlokzat követi a bazilikális térszerkezetet. A déli mellékhajó nyugati végén egy lépcsőtorony emelkedik, mely a nyugati karzatra visz. E szokatlan megoldás alapján feltételezhető, hogy Szászsebeshez hasonlóan itt is először nyugati toronypárt terveztek, de végül középtornyos bazilika épült (Kovács András feltevése). A középtoronyból a főhajó felé nyíló (értelmetlen) ablak alátámaszthatja e feltételezést. Az 1791-es déli portikuszból nyíló bejárat XIV. századi, csúcsíves kőkeretébe egy szemöldökgyámos, átmetsződő pálcaműves, a XV. század végére keltezhető keretet illesztettek. Kérdés, hogy az átalakítás XV. századi, vagy a későbbi keret másodlagos helyen van. A portikusz keleti falába három emléktáblát helyeztek el (1715, 1718, 1803), az 1718-ason a város régi vadászkürtös címere látszik. A déli mellékhajónak ma egyetlen, csúcsíves és gazdag mérműdíszes ablaka van. Tengelyében, a gádorfalon, ilyen pozícióban szokatlan formájú körablak nyílik, egy ablaksor első darabja, melyből a déli kápolna miatt csak az első két nyílás látszik. A két körablak között egy elfalazott, csúcsíves ablak régies kerete figyelhető meg. Könnyen elképzelhető, hogy a csúcsíves ablak egy korábbi építési periódus gádorfal-nyílása volt, s ezt alátámasztja az is, hogy egy azonos profilozású ablakot a kápolna-padlás takarásából (állítólag) a XIX. század végén kiváltottak, és az északi falba illesztettek be. A déli homlokzat keleti felét a mellékhajónál magasabb Szent Lőrinc kápolna foglalja el. Déli falán két hatalmas, csúcsíves ablak nyílik, melyek mérművei különböznek az eddig bemutatott ablakokétól: profilelemeik átmetsződnek, s az egyik ablaknál hiányzanak az orrtagok, ezek mind olyan stíluselemek, amelyek az 1500 utáni késő gótikus művészetet jellemzik. A kápolna nyugati falán egyszerűbb ablak nyílik, melléje egy dombormű-figurát falaztak be. A roncsolt alakot számos vakolatréteg fedi, így kiléte nehezen állapítható meg, gazdag redőzetű, földig omló ruházata alapján női alak (esetleg Mária?) is lehet. Az értékes középkori dombormű konzerválása igen sürgős.
A szentély ablakai is igen gazdag mérműdísszel rendelkeznek. A déli oldalon két ablak nyílik, a keleti szokatlan záradéka körré öblösödik ki, amibe örvénydíszes halhólyag-kompozíciót illesztettek. A szentélyzáradék két ablaka azonos, az előbbiekhez képest szerény díszítést kapott. A sekrestye bejárata keletről nyílik, felülvilágítós, szemöldökgyámos ajtókeret. Az ajtószárnyon szegecsekből az Anno 1791 felirat van kirakva. A sekrestye északi falában levő kis ablak záradékában levő címer és felirat (illetve annak mása a sekrestyeajtó keretén) sok fejtörésre adott okot. A szív alakú címert O P R feliratú harántpólya osztja két mezőre, a heraldikai jobb oldalon liliom, a bal oldalon hatágú csillag látható. A címer fölött két betű, B U olvasható. Stilisztikailag a kompozíció a XV. század második felére keltezhető, ám a feliratot még nem sikerült hitelt érdemlő módon feloldani, valószínűleg a B U a címertulajdonos iniciáléja, az O P R pedig jelmondatának a rövidítése.
Az északi hajófal több átalakításon esett át. A templomtér eredeti bazilikális térszerkezete nem érvényesül, a homlokzatot egyetlen fal alkotja, melyhez a XIX. századi portikusz járul. Az északi falon két sor ablak van (csúcsíves alól és körablak-sor fönt), ami a belső, XVIII. század végi karzat tekintetében ugyan érthető, de kérdés, hogy az eredeti, gótikus kompozíciót mennyire tükrözi. Ugyan a karzatépítmény mai állapotában a XVIII. századból származik, azt nem lehet kizárni, hogy esetleg itt már a (késő) gótika idején is karzat állt. Ha nem, akkor a körablak-sort nyilván a XVIII. században a gádorfalból a mellékhajó megmagasított falába rakták át. A homlokzat nyugati támközében, valószínűleg XIX. századi csúcsív alatt igen érdekes, csúcsíves ablakkeret van befalazva, a mérművei újak. A szárkövek és az ívezet profilja más, s az ablakoknál általában nem jellemző módon, a kettő között leveles fejezetzóna húzódik, egy-egy büszttel. Az egyik oldalon egy hosszú hajú és bajszú férfi büsztje, a másikon nemesi ruházatot viselő, főkötős, nyakékes nőé. A szakirodalom egy része a két büsztöt a donátorok portréiként azonosítja. A portré, mint műfaj Közép-Európában az 1370–80-as években tűnik fel, s ezelőtt Régenben arcképeket feltételezni anakronizmus volna, ellenben valószínű, hogy itt nem szentekről van szó, hiszen hiányoznak a glóriák és az attribútumok. A levéldísz az 1400 körüli keltezést elfogadhatóvá teszi, de a „portrék” akár a korban megszokott maszkok is lehetnek.
A templombelső igényessége nem marad el a homlokzatokétól. A főhajót barokk, stukkó-kartusos csehsüveg boltozat fedi, mely az északi mellékhajó két emeletes karzatával van összefüggésben. A XIX. században bővített nyugati karzaton áll az 1855-ben épített orgona, mely eltakarja a toronynak a templomtérbe eső ablakát. A főhajó déli fala még őrzi a gótikus kiosztás nyomait: a mellékhajóba átvezető csúcsíves árkádokat és az azokat „kötött rendszerben” összefogó két falívet. A hosszházban középkori boltozat csak a déli mellékhajó fölött és a nyugati karzat alatt maradt, némileg restaurált formában. A nyugati karzatról nyílik a toronyba vivő csigalépcső, melynek szőlőleveles konzolja a hajóba esik, a tornyot tartó egyik sarokpillérre. Az igényes faragású konzol motívumvilága a nyugati kapuéra emlékeztet. A déli mellékhajó boltozati konzoljai ugyancsak a nyugati kapu szobortartó konzoljait idézik fel, egy másik típusuk pedig a szentély gyámköveihez hasonló. A két keleti boltszakasz záróköve figuratív, az Isten Báránya és a Losonci (Bánffy) család címere szerepel rajtuk. A Szent Lőrinc kápolna gótikus boltozata nem maradt fenn, ellenben a szentély megőrizte két szakaszos gótikus keresztboltozatát. A keleti boltszakasz záróköve szőlőindát és fürtöket ábrázol, a nyugatié levéldíszes. A pasztofóriumfülke felső gerendáját maszkos római faragvány alkotja. A sekrestyébe finom megmunkálású, átmetsződő pálcatagos keret vezet, ugyanazzal a klerikusi címerrel, amely a sekrestyeablakon, kívül is megjelenik. Az északi falban található a templom egyik legértékesebb részlete, a középkori Erdély egyik legrégebbi felirata, 1330-ból, mely Tamás mestert, a Szűz Máriának ajánlott templom kegyurát és Nicolaus plébánost említi. A monumentális, baldachinos főoltár és életnagyságúnál nagyobb Krisztus-szobra 1857–58-ban készült, a csúcsíves diadalívhez erősített, elegáns díszű szószék 1871-ben. Koronáján az evangélisták aranyozott figurái ülnek.
Válogatott irodalom
Virgil VĂTĂŞIANU, Istoria artei feudale în Ţările Române, Bucureşti, 1959.
Magyarországi művészet 1300—1470 körül. Szerk. MAROSI Ernő (A magyarországi művészet története, szerk. ARADI Nóra, II), Budapest, 1987.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994.
ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.
KOVÁCS András: Fişă de monument. Mss. 1998, Gundelsheim/Neckar, Sächsischer Kulturrat gyűjteménye.
Hermann FABINI: Atlas der siebenbürgisch-sächsischen Kirchenburgen und Dorfkirchen. Hermannstadt, 2002.
A Mezőség K-i szélén, az itt DNY-ra tartó Maros két partján (túlnyomórészt a jobb parton) fekszik Szászrégen (Reghin) városa
A szász telepítés 1150-ben kezdődik ezen a vidéken. Neve először 1228-ban jelenik meg Regun néven, II. Endre birtokadomány levelében. 1349-ben Régen, 1427-ben oppidum Regen, 1474-ben Zaazregen és 1509-ben Nagh Regen formában jelentkezik.
Templomáról az első adat 1330-ból ismeretes, abból a feliratból, amely az 1848. évi tűzvészkor került felszínre: „Anno Domini XCCCXXX. construitur Domus Marie tempore Nicolai plebani, cum rebus Magistri Thome patroni ecclesie.” Ebből a plébános neve is ismeretes: Miklós. Ugyanez a Miklós szerepel a pápai tizedjegyzékben, amikor 1332-ben 3 lotó ezüstöt fizet, majd 18 régi banálist, 1333-ban fél fertó ezüstöt, 1334-ben 5 garast és ismét 8 garast, 1335-ben fél fertó ezüstöt.
A templom vagy őse egy évszázaddal előbbi lehet, mert a szász telepesek 1228-ban már itt vannak, és nem maradhattak templom nélkül, mint katolikusok.
1332-ben a plébánosok között Cristianus neve is feltűnik. 1443-ban András, 1452-ben pedig Kisvárdai Péter Pál a régeni Mária-templom plébánosa. 1443-ban a plébános kinevezéséről van vita. A templomot a korai gótikus emlékek közé sorolják, átmeneti stíluselemekkel. Lényegében a Szeben környéki román stílus típusát követő bazilikális elrendezésű háromhajós megoldást képviseli. A torony alatti kapu emelt csúcsívű, gótikus, egykorú lehet a marosvásárhelyi vártemplom kapujával. A kapu csúcsíves ívmezejében egykor szobor állhatott. Egy felirat az 1330. évi építkezést örökíti meg Miklós plébános alatt. A XV. században átépítik.
A főhajó mennyezete sík formájú volt, és oldalhajóit keresztboltozat fedte. Az 1930. évi restauráláskor felszínre került a régi szentségfülke is. A kőbe vésett címereket, a sekrestyeajtó és az ablakkeretek egy részét 1525-ben készítették. Az északi ablakok újak, 1927–1930-ból valók. A padlástérben egy csúcsíves ablakot találtak növénydíszes oszlopfőkkel díszítve. Ezt a templom északnyugati falában helyezték el, ahol a hősök emlékének keretét alkotja.
Feltételeznek egy előbbi, még 1330 előtti építési korszakot, amikor a szentélyt zárt templomként használták, amíg elkészült a hajó. A torony az építés első szakaszában csak bástya jellegű lehetett és külön állott. Mai formáját csupán később, a XVI. században kapta.
1708-ban tűzvész pusztítja; a torony, a főhajó és az északi mellékhajó fedetlen marad. Csak 1788-ban fedik újra és kap a hajó csehboltozatot.
A templomot várfal vette körül. Az 1708. évi tűzvész után rombadőlt. Egy kőpilléren 1555-ből való felirat volt olvasható: „Nulla salus bello, pacem poscimus omnes”. A várfalat 1815-ben részben, majd 1857-ben egészen lebontják.
1383-ban Ladislaus de Lodhunk (Losonczy) a pápához folyamodik szerzetesház alapítása érdekében a Szent Agoston-rendi szerzetesek részére. (Urkundenbuch. II. 564.)
1630-ban építik a templomhoz a Szent Lőrinc-kápolnát. A kápolna nyugati sarkán álló Szent Lőrinc reliefszerű torzójáról az a vélemény, hogy egy régebbi Szent Lőrinc-kápolnából való. Ez bizonyosra vehető, mert a lutheránusok már nem készítettek szobrokat Ez a régebbi Szent Lőrinc-kápolna a hagyomány szerint a Lőrinc-hegyen vagy a Bodogáj-tetőn állott, ahol búcsújáró hely volt. (Dr. Schmidt Imre: Szászrégen város története.) A Lőrinc-kápolna boltozata az 1848. évi tűzvész áldozata lett.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Miski György: Erdély – demográfiai és statisztikai adattár. Erdélyi és Erdélyen kívüli települések ismertetése. Arcanum CD. 2001.
/Karczag Ákos/
Székelyvaja, református templom
Valenii, biserica reformata
wikipedia.org, http://www.hereditatum.ro/muemlekek/adatok.html?muemlek=2483, http://vmek.oszk.hu/04600/04684/html/572.html
Műemlékjegyzék kód: MS-II-m-B-16061 Datálás: XIII - XV. század, XIX. századi átalakítások Rendeltetés: szakrális építmény
A falu Marosvásárhelytől 13 km-re délkeletre a segesvári út mentén a Göcs-patak mellett fekszik, amely a falu alatt a Vaja nevet veszi fel. Ákosfalvához tartozik. 1332-ben Voya néven említik először. 1562-ben határában fogták el János Zsigmond csapatai székelypálfalvi Nagy Györgyöt a fellázadt székelyek egyik vezérét, akit Segesváron lefejeztek. 1848-ban itt tartották Marosszék nemzetőrei gyűlésüket, innen indultak a radnóti tábor ellen.
Református temploma román kori eredetű, szemöldökkövében egykor 1442-es évszám volt látható.
332-ben jelentkezik először oklevélben (C. Suciu: Dicţionar istoric.), mégpedig a pápai tizedjegyzékben. (Beke: Az erd. egyházmegye. 171.; Orbán: Székelyföld. IV. 38., 3. jegyz.) 1479-ben Waja (Barabás: SZOKL. VIII. 172.) formában írják. Az 1567. évi regestrumban Vajia 9 kapuval szerepel. (Orbán: i.m. IV. 38.) 1332-ben plébániatemploma van, papja, Gergely ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 4 régi banálist fizet, 1334-ben 4 dénárt, 1335-ben 2 banálist. (Beke: i.h.; Orbán: i.h.)
1484-ben plébánosa András. (SZOKL. I. 243.)
A templom mostani átalakított formájában is román kori emlékeket őriz: a szentély apszisa félkörű, melynek kezdetleges dongaboltozatát lebontották. Köríves diadalíve is hasonló sorsra jutott. Egykori köríves ablakait kiszélesítették. (Entz G. in:. Erdélyi Múzeum. 1943. 218.) Hajója részben későbbi újítással bővült. Erre utal gótikus jegyeit hordó torony alatti kapuja. Timpanonjában féldombormű nyomai láthatók. Szemöldökkövén az 1442-es dátum volt bevésve. Ez eltűnt, de Benkő még látta.
Az egész templom terméskőből épült.
A templom hátsó részén a mészréteg alól durva fekete és téglaszín falfestés nyomai kerültek felszínre. (Orbán: i.m. IV. 39.; Kovács: Magyar ref templomok. II. 684.)
Egy 1680. évi vallomás faharanglábról ad hírt. Kőtornyát 1820-ban építik. (Balogh J.: Magyar fatornyok. 173.)
A hagyomány a templom alatti kriptáról tud.
1497-ből származó harangját 1856-ban újraöntötték, de régi feliratának betűit megőrizték: „O Rex glorie veni cum pace 1497.” Balogh Jolán szerint ezekben tűnik fel az első reneszánsz betűtípus. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 338.)
Arany kelyhe a XIV. századból való. (Kovács: i.m. II. 684.).
Egy 1608. évi vallomás szerint az egyház „ezüst marháját” (kincsét) Segesvárt adják el negyedfélszáz forintért. A katolikus korból származó kegytárgyak lehettek, amelyeket a református templomban már nem használhattak. (Ref. Névkönyv. 1903. XLIV.)
A templom fedelének javításakor egy 1604-ből dátumozott cserepet találtak, a cserép alján sugarak közé rajzolt kereszttel. (Benkő K.: Marosszék. 166.).
A templomot régi temető veszi körül.
Középkori lakói mind katolikusok voltak, a reformáció után meg reformátusok, a templommal együtt. 1608-ban már református vizitáció van.
A helynevek XVI–XVII. századi lakóiról vallanak: Aj, Aj pataka, Bánya, Szégh teke, Compó, Csárna völgye, Csárna magyarosa, Csárnaoldal, Csárna pataka, Csék pataka, Kened-tó, Nyáras széle, Péter keresztje, Szék vápája, Szopa hegye, Tanorok, Törvényfa, Véckéremenő (SZOKL. VI. 411.), Szilkerék, Süllyedék, Véte pataka, Nyáros, Mester, Büdös kút, Bálvány, Belvány, Kékhegy, Képhegy, Capa, Kalangyos, Cég, Bánya pataka, Nyáros. (Orbán: i.m. IV. 39, 40.; Benkő K.: i.h.)
A Képhegy névhez az a hagyomány fűződik, hogy ott a katolikus korban szerzetesek által épített kápolna vagy kálvária állott. (Orbán: i.m. IV. 40.)
A falu Marosvásárhelytől 13 km-re délkeletre a segesvári út mentén a Göcs-patak mellett fekszik, amely a falu alatt a Vaja nevet veszi fel. Ákosfalvához tartozik. 1332-ben Voya néven említik először. 1562-ben határában fogták el János Zsigmond csapatai székelypálfalvi Nagy Györgyöt a fellázadt székelyek egyik vezérét, akit Segesváron lefejeztek. 1848-ban itt tartották Marosszék nemzetőrei gyűlésüket, innen indultak a radnóti tábor ellen.
Református temploma román kori eredetű, szemöldökkövében egykor 1442-es évszám volt látható.
332-ben jelentkezik először oklevélben (C. Suciu: Dicţionar istoric.), mégpedig a pápai tizedjegyzékben. (Beke: Az erd. egyházmegye. 171.; Orbán: Székelyföld. IV. 38., 3. jegyz.) 1479-ben Waja (Barabás: SZOKL. VIII. 172.) formában írják. Az 1567. évi regestrumban Vajia 9 kapuval szerepel. (Orbán: i.m. IV. 38.) 1332-ben plébániatemploma van, papja, Gergely ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 4 régi banálist fizet, 1334-ben 4 dénárt, 1335-ben 2 banálist. (Beke: i.h.; Orbán: i.h.)
1484-ben plébánosa András. (SZOKL. I. 243.)
A templom mostani átalakított formájában is román kori emlékeket őriz: a szentély apszisa félkörű, melynek kezdetleges dongaboltozatát lebontották. Köríves diadalíve is hasonló sorsra jutott. Egykori köríves ablakait kiszélesítették. (Entz G. in:. Erdélyi Múzeum. 1943. 218.) Hajója részben későbbi újítással bővült. Erre utal gótikus jegyeit hordó torony alatti kapuja. Timpanonjában féldombormű nyomai láthatók. Szemöldökkövén az 1442-es dátum volt bevésve. Ez eltűnt, de Benkő még látta.
Az egész templom terméskőből épült.
A templom hátsó részén a mészréteg alól durva fekete és téglaszín falfestés nyomai kerültek felszínre. (Orbán: i.m. IV. 39.; Kovács: Magyar ref templomok. II. 684.)
Egy 1680. évi vallomás faharanglábról ad hírt. Kőtornyát 1820-ban építik. (Balogh J.: Magyar fatornyok. 173.)
A hagyomány a templom alatti kriptáról tud.
1497-ből származó harangját 1856-ban újraöntötték, de régi feliratának betűit megőrizték: „O Rex glorie veni cum pace 1497.” Balogh Jolán szerint ezekben tűnik fel az első reneszánsz betűtípus. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 338.)
Arany kelyhe a XIV. századból való. (Kovács: i.m. II. 684.).
Egy 1608. évi vallomás szerint az egyház „ezüst marháját” (kincsét) Segesvárt adják el negyedfélszáz forintért. A katolikus korból származó kegytárgyak lehettek, amelyeket a református templomban már nem használhattak. (Ref. Névkönyv. 1903. XLIV.)
A templom fedelének javításakor egy 1604-ből dátumozott cserepet találtak, a cserép alján sugarak közé rajzolt kereszttel. (Benkő K.: Marosszék. 166.).
A templomot régi temető veszi körül.
Középkori lakói mind katolikusok voltak, a reformáció után meg reformátusok, a templommal együtt. 1608-ban már református vizitáció van.
A helynevek XVI–XVII. századi lakóiról vallanak: Aj, Aj pataka, Bánya, Szégh teke, Compó, Csárna völgye, Csárna magyarosa, Csárnaoldal, Csárna pataka, Csék pataka, Kened-tó, Nyáras széle, Péter keresztje, Szék vápája, Szopa hegye, Tanorok, Törvényfa, Véckéremenő (SZOKL. VI. 411.), Szilkerék, Süllyedék, Véte pataka, Nyáros, Mester, Büdös kút, Bálvány, Belvány, Kékhegy, Képhegy, Capa, Kalangyos, Cég, Bánya pataka, Nyáros. (Orbán: i.m. IV. 39, 40.; Benkő K.: i.h.)
A Képhegy névhez az a hagyomány fűződik, hogy ott a katolikus korban szerzetesek által épített kápolna vagy kálvária állott. (Orbán: i.m. IV. 40.)