Bögöz, református templom
Forrás: http://www.adatbank.ro/inchtm.php?akod=3833, Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek, Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, Dávid László, A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei, Entz Géza, Erdély építészete a 11-13 században, Entz Géza, Erdély építészete a 14-16 században, http://mennyezet.naput.hu/html/main.html, http://www.cimec.ro/Monumente/LacaseCult/RO/Documente/BazaDate.htm, http://erdelyweb.hu/szentlaszlo/szent_laszlo.htm
Datare sec. XII-XV-XVII-XIX
Tip Biserică
Cultul reformat
Adresa 232
Mitropolie Biserica Reformată din România
Cod oficial LMI 2004 HR-II-m-A-12881
Bögöz (románul , németül Begesen) falu Romániában Hargita megyében.
A falu a Nagy-Küküllő középső szakaszának kiszélesedő medencéjében a Bögözi-medencében fekszik Székelyudvarhelytől 11 km-re.
Nevét 1334-ben Buguz néven említették először az oklevelekben.
1333-ban Bugus, 1334-ben Buguz, 1486-ban Begez, 1505-ben Bögöz néven írták.
13. századi eredetű templomában a Szent László legenda faliképei láthatók. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A templomban 16. század közepéről származó (6 jelből álló rovásírásos freskófelirat található.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek,
8. BÖGÖZ
Először 1333-ban jelentkezik az okiratokban Bugus néven. (Beke: Az erd. egyházmegye. 172.; Orbán: Székelyföld. I. 37., 14. jegyz.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1486-ban Begez (C. Suciu: i. m.), 1505-ben Bögöz (uo.) a neve.
Az 1567. évi regestrum Bgoz néven 39 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1333-ban plébánia-temploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 13 banálist fizet, 1334-ben 9 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 170, 200.)
1510-ből ismeretes plébánosa, Mátyás. (Beke: i. m 172., jegyz., a Tabular Albense. II. 397, 402. után).
A település eredetét a XI–XII. század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel.
Nem sokkal későbbi lehet a temploma. Az első okleveles adat (1333) már egy előbbi századból származó népes egyházközség templomáról tanúskodik. Ebből a korból származnak a hajó toronyfalai, a részben feltárt félköríves apszisra utaló alapok. Már a XIII. század végén egy előbbi templom alapjaira építik tovább a falakat 7–8 m magasságúra és a toronyfalhoz csatlakozó első oromfalat.
A nyugati kapu belső része román kori, de kőbéllete már csúcsívvel zárul. Az ívmezőben domborművek nyomai látszottak.
A XV. század második felében a templom kívül-belül gótikus köntösbe öltözik. Gótikus szentély épül, de az elődjénél magasabbra, és hasonlóképpen magasítják a hajó és a torony falait is. A templom alapterülete lényegesen nem bővül. A hajó deszkamennyezetét gótikus téglabordás, szövevényes hálóboltozat váltja fel, később pedig kazettás mennyezet.
A megmaradt ablakok csúcsívesek, kétosztású eltérő díszítéssel. A déli kapu szemöldökgyámos, pálcatagos kőkerettel.
A szentély ablakai is kétosztásúak, változatos mérművekkel, a gótikus kor tanúi. Ebből a korból való a lebontott sekrestye ajtókerete is.
A szentélyt szövevényes kőbordás hálóboltozattal látták el.
A kazettás mennyezet festéséről 1724-ből felirat tanúskodik. Stephan Fabritius és Dániel Philip festette.
A gyámkövek mind más és más formát mutatnak. A szentélyzáródás egyik gyámkövén fiatal női arc domborműve vehető ki. A szentély boltozatának csúcsán, a zárókövön sugaras naparc látható, a szentélynégyszög zárókövén pedig holdsarló, kétoldalt csillaggal.
A hajó téglabordáiból javítás alkalmával néhány faragványtöredék került felszínre.
A hajó boltozata 1724-ben beomlott, ezért deszkamennyezettel helyettesítették. A beomlásért a szentegyház bíráját vádolják hanyagsággal, mert „feles ruinák találtatván, mind a templom, mind a cinterem körül, nem urgeálta, ahol illett volna”. „A templom igen megrongált állapotban van” 1749-ben is.
Jeles értéke a templomnak az 1865-ben a mészréteg alatt felfedezett falfestmény-sorozat: Szent László legendája az északi falon, a XIII. század végéről (Szent László búcsúja a váradi püspöktől a Felvonulás, a Kunok üldözése, az Ütközet, a Leányrabló kun üldözése, amelyből egy ló látszik, a Párviadal, csonkítva, A kun legyőzése.)
A XIV. századból származtatják az Antiochiai Szent Margit legendáját megörökítő festményeket, melyek szintén az északi falon, a Szent László képsora alatt vannak, 11 jelenetben (Margit megkérése, A király elé idézése, A király előtt kísérőjével, A megkínzás, Ima a bálványoszlop előtt, Olajban főzés, Börtönben, A sárkány legyőzése, Glóriás fej lefejeztetése).
Az utolsó ítélet képsora valamivel későbbi lehet (1400-ból). Ez a fenti képsor alatt a következő jeleneteket ábrázolja: Utolsó ítélet, Üdvözültek csoportja, Feltámadás, Trónoló Krisztus, körülötte angyalok, apostolok, Szűz Mária, Szent János, Leviathan. Ettől keletre: Szent Dorottya, Veronika kendője, egy koronás szent és három szent sérült alakja.
Az utolsó ítélet képsorában rovásírást fedeztek fel: Atyai Están nevével és az utólag bekarcolt kisbetűs szöveggel: Hic fuit Gasp… De…
A felfedezés után (1865) újra bemeszelték, csak legújabban tárták megint fel.
A reformáció utáni bemeszeléskor a szentek jó részének szemeit kikaparták. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 83–84.)
A templom tornya román stílusú: fala kissé beugrik a hajó keretébe. A XIV. század elején átmeneti stílusban építik tovább, majd a XV. században gótikus formát kap. 1842-ben magasítják. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 160, 222, 251/2.; II. 705.; Ref. Szemle. 1960. 251., 1963. 41, 44.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 4l, 35/12.; Balogh J.: Mátyás király udvara. 105/2.)
A reformáció előtt a falu tiszta katolikus, a reformáció korának változásai után a református vallás állandósul és tartja mindvégig a templomot is.
1665-ben a katolikus kori oltárhuzat és egy miseruha még megvolt. (Ref. Szemle. 1963. 43.) Más egyház vagy templom Bögözön nem volt.
Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, 41-46 old,
A templombelsőben ép a csúcsíves diadalív, valamint a szentély szép gótikus kőbordás boltozata. Az északi falat három falképciklus tölti be. Legfelül a Szent-László legendát láthatjuk, ugyanúgy mint Székelyderzsen vagy a háromszéki Gelencén. Érdekes, hogy a nagyon jó állapotú kezdőjelenet, a Váradról való kivonulás még a nyugati falon található. A háromtornyú hatalmas vár mellvédjén két harsonás alak adja a zenei kíséretet, miközben a kapu előtt a pásztorbotos, áldó kézmozdulatú püspök és a térdeplő áhítatos tömeg búcsúzik Szt Lászlótól.
http://mennyezet.naput.hu/html/main.html
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Tombor Ilona leirasa
1724-ben festett famennyezet. Feliratai:
„SPECTABILIS AC GENERO / SI DNI DNI SIGISMUNDI / KORDA SENIORI INCLyTI / SEDis S: VDVARHELY RR / IUDICIS SUPREM DIGNIS / SIMI PATRON ZELOSISMI / SUMPTU INSTAVRATA EST / HAC DOMUS SIMUL TEGMIE [?] ANO D 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI / DNI STEPHAN N: BOR / SAI RELICTA CONSORS SPEC / TABILIS AC GENEROSA DNA MA / RIA BAJÓ HUIUS TEMPLI RENO / VATIONEM SUO BENEFICIORO / MOVEBAT IMP. RI. REV. DN … [két sor olvashatatlan] 1724.“
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Boros Judit leirasa
Az 1724-ben készült mennyezet pontos felirata:
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORI INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISIMI PATRON ZELOSISMI (?) SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE (?) OMNE ANOD. 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO PROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONY (…) RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH. TOASO 1724.“
Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: „STE.FABR. ET DA. PHILIP“ (Stephan Fabritus et Daniel Philip).
A festett karzat felirata:
„SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVI, IC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC.EXCELL SVSANNAE NAT: S: R: I: COMITISAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761.“
A mellvéd fűrészelt díszén megismétlődik az ANO DM. 1761. felirat. A szószékkorona volutás, tetején lovasszobor. Ennek készítője SCHUCHBAUER ANTON, Kolozsvárt működő budai származású szobrász. A szószékkorona magyarra fordított felirata: „KÉSZÍTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN, UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN.“
http://www.adatbank.ro/inchtm.php?akod=3833
Katalóguscédula: Cím:A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
Szerző:DÁVID LÁSZLÓ
Megjelenési adatok:Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1981
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
Református templom
A bögözi templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke, a Nagyküküllő bal oldalán, a falu hajdani központjában áll, a délről jövő Kányádi patak partmagaslatán. Körbefutó alacsony kőkerítés övezi, délről és északról nyíló bejáratokkal. A keletelt templom hármas térfűzésű: hatalmas tornya mögött gótikus hajó, majd a hajónál, alacsonyabb, külön tető alá fogott, támpillérekkel erősített, sokszögzáródású szentély sorakozik.
A torony a hajóval szervesen egybeépült. Sarkait átlós támok erősítik, a két tám közé, a homlokzat elé később vastag köpenyfal épült, mely magába foglal egy kváderkövekből rakott korábbi támot is. A torony déli és északi oldalához később épített vaskos támok csatlakoznak. Erre a nagy tömegű erősítésre a torony többszöri magasítása miatt lehetett szükség. A toldásokkal elzáródott eredeti bejárat helyett ma alacsony, szűk bejárat vezet a dongaboltozatos toronyaljba, az elfalazott nyugati bejárathoz. A torony északi falán kb. 3, majd 7 m magasságban a falazatnak olyan horpadásai mutatkoznak, melyek egymásra építést sejtetnek, a torony belsejében ugyanitt a faltextúra is változik, a hömpölykövekből rakott alsó részt lapos kövekből rakott fal követi. A ráépítés nyomai a hajó nyugati, majd északi falán is követhetők. A hajó nyeregtetőjének magasságában a torony falát három oldalon résablak töri át, efölött a nagy ablakokkal áttört legfelső rész, az óraíves párkányról emelkedő gúlasisakkal, a legutolsó toronymagasítás korából való.
A hajó nyugati sarkainál kétosztású, átlós elhelyezésű támpilléreket találunk, hornyolattal faragott vízvetőkkel, gazdagon tagolt lábazati párkánnyal, mely a támot mindhárom oldalán körülfutja. A hajó és szentély támpillérei hasonló kőfaragványokkal díszítettek. A toronyaljból megközelíthető kőkeretes nyugati kapuzat bejáratát elfalazták, de gazdagon tagozott, kifelé szélesedő béllete szabadon van. A legbelső, pilléres tag Orbán szerint félkörívben zárult, a három hengertaggal és közbeiktatott vályúzatokkal és pálcatagokkal alakított külső tagozás pedig csúcsíves lezárású. Orbán Balázs leírása többet árul el a hajdani formájáról, mint amit ma megfigyelhetünk: „Itt csúcsíves keretben köríves nyilatot találunk, a kettő közt téres ívmezőt (tympanum). Ez ívmező egykori domborművének csak nyomai látszanak.” (Orbán I. 38.) A homokkőből faragott kapuzat a nagyon feltöltődött alsó részen és a vállvonalban töredezett, leporlott, ívmezőjét újrafalazták.
A hajó déli falát három támpillér tagolja négy falmezőre. Az elsőben mély rézsűs kávájú elfalazott ablak egy része tűnik elő a vakolat alól, a másodikat és negyediket kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakok tagolják, eltérő díszítéssel. A harmadik falmező előtti portikusból nyílik a szemöldökgyámos déli bejárat, pálcatagos kőkerettel. Két vályúzat közé fogott központi körtetagja rombuszos díszítésű oszlopszékről emelkedik. A portikus oldalfalában másodlagosan egy fordított kúp alakú gyámkövet találunk, mely a hajó északi oldaláról való. A hajó északi falánál két tám áll, egyik mellett múlt században nyitott ablakot láthatunk. A hajó és szentély falát kőből faragott hornyolatos koronázópárkány zárja le.
A hajó és az alig keskenyebb szentély csatlakozását kétoldalt egyegy, a szentélyfalhoz épített támpillér erősíti. A gazdag lábazati párkány itt nemcsak a támokon, de a falakon is megjelenik. A déli és délkeleti falakat itt is kétosztású, kőrácsos ablakok törik át, változatos mérművekkel (az első ablaknál ez kitöredezett). A szentély északi falánál a sekrestye nyomai jól kivehetőek, az itteni támok faragott kövek nélküliek, mivel a hajdani sekrestye lebontott falainak maradványai.
A templom belsejében a hármas téralakítás kitűnően érzékelhető. A hajó belső nyugati falát középen a toronytest beugrása szakítja meg, faltömege egyik oldalon 20, másikon 40 cm mélységben épült be a hajó terébe. Falkutatás nélkül is jól szembetűnik a toronytestnek ütköző két korábbi háromszögű oromfal, amelynek nyomai a padlástérben is megfigyelhetők. A torony beugró falán és a hajó nyugati falán a Szent László-legenda falképsorának kezdőjelenetét láthatjuk, ennek felső vonalától indul a legkorábbi oromfal, a második a kazettás mennyezet síkjától figyelhető meg, a mai pedig az oldalfalak tetejétől indul. A legalsó oromfal indításának magasságában a fal magasítása a hajó déli és északi falán is megmutatkozik. A nyugati fal kétharmad részét és a déli falat a bejáratig barokk fakarzat foglalja el, mely eredetileg az északi és nyugati falnál futott végig; 1966-ban a falképek szabaddá tétele érdekében építették át mai helyére. A munkálatot végző Vetési Sándor lelkipásztor megfigyelése szerint a déli falon, ahová a gerendavégeket be kellett vésni, falképnyomok nem mutatkoztak.
A hajó déli fala nem merőlegesen ütközik a nyugati falnak, felülete szabálytalan, ami a csúcsíves ablaknyílásoknál a legszembetűnőbb. A falazat középmagasságában hat késő gótikus gyámkő látható, közöttük a hajdani boltfiókok ívei is megmutatkoznak. A fordított kúp alakú, három tagozattal szűkülő gyámkövek között egy, a déli bejárat feletti, társainál erőteljesebb, itt ugyanis támpillér nem állhatott. Az északi oldalon ugyancsak az öt boltszakasznak megfelelően sorakoznak a gyámkövek; ahol később az északi ablakot nyitották, ott hiányzik egy gyámkő. Az északi fal teljes hosszát, nyugatról kelet felé haladva, három falképsor tölti ki. A felső sávban a késő gótikus gyámkövekkel és boltfiókokkal megrongált László-legenda, alatta Antiochiai Szent Margit legendájának jelenetei vannak, néhány helyen — az itt állott karzat gerendavégeinél és az északi ablaknál — megcsonkulva. A legalsó képsor az Utolsó Ítéletet és néhány ehhez tartozó ábrázolást foglal magába. Ez alatt még egy negyedik falképsor is húzódott, nyomai a keresztdísz alatt három helyen is megfigyelhetők. A mai padlószint kb. 80 cm-rel megemelt, de nincs feltöltve, hanem a gerendázatot kőrakásokra helyezték.
A hajót 10x8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi. Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: STE. FABR. ET DA. PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melletti mezőben ez a felirat olvasható: SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI [?] SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE [?] OMNE ANO D. 1724. — SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONYI [...] RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH TOASO 1724. A csavart oszlopokon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP. ETC. EXCELL SVSANNAE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A mellvéd egyik fűrészelt, lecsüngő díszén megismétlődik az ANO DM. 1761 felirat. A karzatmellvéd egyik fedődeszkájára, belül, a szász mester neve és lakhelye van ceruzával felírva. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül; felirat; BORSAI NAGY ISTVAN — ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761.
A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták, kiugró vállkövei felett a kövek éleit leszelték. Fala a padlástérben folytatódva a hajó keleti oromfalául szolgál, egy nyílás vezet a szentély boltozata fölé. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható: EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINALTATTA TEKINTETES N: BORSAI NAGY ISTVÁN N. UDVARHELY SZ:. V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R. TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T: N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN. A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat: KÉSZITTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. ÚJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségében áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll. A kétoldalt vályúzott profilú ékbordák változatosan díszített gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív falánál látható sarokgyámokat akantuszvirág, illetve sáslevélköteg díszíti. A boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel díszítettek. A szentélyzáródás gyámjai különbözőek: délről az első megnyújtott tagját tulipánkehely, a másodikat három lecsüngő levél díszíti. Az északkeleti sarokban csavart kanelurás törzsön a székely címer: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. Az északi sarokban nyújtott gyámkő. A szentélyzáródás bordametsződéseit egy-egy kis pajzs díszíti, a boltozat csúcsának zárókövén pedig hatszögű pajzsra vésett sugaras naparc látható. Hajdan a hevederbordák találkozásánál is volt zárópajzs, hiánya jól látszik. A szentélynégyszög keresztboltozatának pajzsdíszes zárókövén holdsarlót láthatunk, kétoldalt csillaggal.
A szentély déli falának keleti részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül, az északi oldalon a szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos, élszedéssel szegélyezett sekrestyeajtó-keretet tett szabaddá a legutóbbi javítás; küszöbe magasan a mai padlószint fölött van. A szentélv keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll. Az orgona belsejében felirat tudósít készítőjéről: KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS ÍRNOK SZABÓ JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MŰVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL. MVÁSÁRHELYEN 1746.
A templom 1966. évi javítása során a szentélykarzat alatti padlódeszkákat 3 m hosszúságban felszedték, s a mai szentélyzáródás falaitól 1 méterre félköríves alapfalat lehetett megfigyelni. A láthatóvá vált alapfal kétségtelenül a gótikus átépítésnél korábbi hajó eredeti félköríves apszisának egy része. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a szentély alatt kripta is van; ennek feltárása, valamint a korai szentély pontos formájának megállapítása a jövő feladata.
A javítással még felszínre került néhány faragványtöredék. A hajó hajdani késő gótikus boltozatának terrakotta bordái kétoldalt vályúzott profilt mutatnak. Előkerült a hiányzó gótikus ablakosztó sudarak néhány darabja is. A sekrestyeajtó elfalazásából egy homokkő anyagú küszöbkő került napvilágra, melynek átellenes oldalán fogsorszerű rovátkák vannak bevésve. A cinterem falának 1760 körül újraépített szakaszából pedig előkerült még egy egyik oldalán profilált, ismeretlen rendeltetésű faragvány.
A bögözi templomot híressé tevő középkori falképek az 1898. évi javítás alkalmával kerültek elő; feltárásukat Huszka József végezte, ismertetésüket pedig neki és Csehély Adolfnak köszönhetjük. Az egyházközség azonban már az 1865-ös javítás óta számon tartotta a mészréteg alatt lappangó falképeket.
Szent László-legenda. A nyugati oldalon, a beugró toronyfalon kezdődő falképsor az északi fal teljes hosszúságában legfelül húzódik, részben megsemmisült egyszerű felső és alsó keretdísz közé fogva. A nyugati falon az első jelenet, a Kihallgatás a legépebb: László búcsúja a váradi vár előtt. Az északi falon látható, erősen megcsonkultan, a második, a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenete. A harmadik az Ütközet, a falképsor legmozgalmasabbja, egy csatajelenet valósághű ábrázolása. A negyedikből csak egy vágtató ló töredéke látszik: a leányrabló kun üldözése ez. Az ötödik jelenetet az északi ablak csonkította meg, ez a Párviadal, László és a kun, valamint lovaik küzdelme. A hatodik kép is nagyon töredékes: a kun legyőzése.
A sok helyen csonkult, megfakult és málladozó falképsor folyamatosan adja elő a László-legendát, a művész fő kifejezőeszköze a vonal. Színezése szürkés tónusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna. Kifejezésmódja lényegre törő, nem részletező. Az egyszerű, de szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall; különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség, így a hadi szolgálatban élő bögözi megrendelők saját haditetteiket szemlélhették az életszerű jelenetekben. A szakirodalom a bögözi és gelencei Lászlólegendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a XIII. század legvégétől a XIV. század közepéig terjedő időszakra teszi. A templom késő gótikus boltozása érdekében az egyház e falképciklust feláldozta, éppúgy, mint Homoródszentmárton és Derzs templomaiban.
Antiochiai Szent Margit legendája. Az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. A barokk karzat építésével már bemeszelt állapotában csonkították meg. Az első két jelenet lennebb helyezkedik el, mint a László-legenda alsó széle, tovább azonban közös keretsáv választja el a két sávot egymástól. Néhol az alsó képsor széle fedi a felsők keretét, tehát későbbi amazoknál. A ciklusra szürkés alapon barnásvörös vonalrajz jellemző, okker, sárga, lila és szürke színezéssel. Az egyes jeleneteket folyamatosan festette meg a művész, al secco modorban. Sorrendjük a következő: Margit megkérése, király elé idézése, Margit kísérőjével a király elé megy, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatásának vagyunk tanúi: a megkorbácsolás és fogókkal csípdesés után leoldják az oszlopról, majd a király bálványoszlop előtt imádkozik menyasszonyáért. Legmozgalmasabb a nyolcadik, az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenete, ahol a mellékalakok már felsorakoznak a szenvedésében is állhatatos mártír mellett. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben a sárkánnyal viaskodik, majd legyőzi azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallos ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami.
Ez a Margit-legenda a hitében állhatatos vértanú-szent példáját állította a középkori templomi gyülekezet elé; a témát Homoródszentmárton és Székelydálya templomában is megfestették. A bögözi Margit-legenda festője az ikonográfiában már meghonosodott kompozíciókba foglalva adta elő a jeleneteket, jó érzéke volt az érzelmek kifejezésére, a hitbeli tartalomnak érzelmi ráhatással való tolmácsolására, a mellékalakoknak a fő téma vonalába való beállítására. Stílusjegyei alapján (a fővonalak fehérrel való utánahúzása), ez a Margit-legenda Gelence, Szék, Magyarfenes falképeivel rokonítható. A szakirodalom a XIV. századon belül eltérő időpontokra datálja a bögözi Margit-legenda keletkezését. A falképsort bemeszelése előtt nem rongálták meg.
Az Utolsó Ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A Margit-legenda első két jelenetének a képsorból kinyúló szélére ráfestették ezt az alatta levő sort. Az Utolsó Ítélet felső keretdísze perspektivikus kockasor, az alsó váltakozó színű körök sorából áll. A festett mező kétharmadát az Utolsó Ítélet centrális elrendezésű, a trónoló Krisztus két oldalán vízszintesen kettéosztott mezőkbe festett jelenetei foglalják el, a képsor keleti végén már más ábrázolásokat találunk. Az egész sor változatosabb színezésű, mint a felső kettő, a képek megkomponálásánál a tónusok is szerepet kapnak.
A képsor közepén a szuggesztív erővel megjelenített trónoló Krisztust láthatjuk, kettős mandorlában, szivárványon ülve, „szájából kétélű éles kard jő ki”. Kétoldalt, ezeken túl, már a képsor teljes szélességében, térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. A balján állók különösen szépen megfestettek. Ugyanitt az alsó sorban Szűz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a Köpönyeges Mária, majd az ég és föld elmúlásának szimbolikus ábrázolása, baloldalt a Szent Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján szintén teljes szélességben a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. A festő a feltámadás és a pokol képébe több epizódjelenetet is megfestett: ellenszegülőket, az ítéletet kijátszani akarókat.
Az Utolsó ítélettől keletre díszes keretben jelenik meg Szent Dorottya, majd Veronika kendője, finom Krisztus-arccal, alatta egy megsemmisült kép. Ezen túl egy koronás álló szent, majd hármas árkádív alatt három szent sérült alakja látszik. Az északi fal legalján húzódó negyedik képsor teljesen megsemmisült.
Az Utolsó Ítélet képsorában, Krisztus mandorláján 1930-ban vörös festékkel készült rovásírást fedeztek fel. Valószínű olvasata feltevések szerint a XVI. századi restaurátor neve: ATYAI ESTÁN. Mihály arkangyal fejénél s tovább is, a sötétre festett vakolatban XVI. századi típusú kisbetűs írással bekarcolt rövid szövegeket láthatunk, a legelsőből HIC FUIT GASP. DE olvasható. Még két helyen kivehető a „Hic fuit”. Kiolvasásuk támpontot nyújthatna a falképek reformáció utáni bemeszelésének időbeli meghatározásához, amikor az Utolsó ítélet alakjainak jó részénél a szemeket kikaparták.
A bögözi Utolsó ítélet képsorában a középkori egyház egyik lényeges hittanítása jelenik meg az ikonográfiában kialakított képi formában. Ezért lényegét tekintve egyezik Gelence, Szék, Magyarfenes Utolsó ítéleteivel, legközelebb mégis a széki képsorhoz áll. A bögözi képsor egyes részleteinek nagy művészi erővel való megjelenítésével (Trónoló Krisztus, bal oldali apostol-sor) és néhány hangulatos epizódjelenetével emelkedik a kor hasonló ábrázolásai fölé. Készítését a szakirodalom nagyrészt a XIV. század második felére, a XV. század legelejére datálja.
E falképeket feltárásuk óta nem restaurálták, állapotuk egyre inkább romlik. 1943-ban Dercsényi Dezső a Műemlékek Országos Bizottsága részéről megvizsgálta őket, restaurálásukat kilátásba helyezte, s Farkas Tibor restaurátort a helyszínre is küldte. Ő azonban munkájához a háborús események miatt hozzá sem foghatott. A Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) tervében az elmúlt években nemcsak a falképek renoválása szerepelt, hanem az egész műemléké is.
A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható: FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. — Ő SZENT FELSÉGE KEGYELMESÉGÉBŐL TSINÁLTOTTA BÖKSZI [!] IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASZSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN.
A bögözi templom középkori építéstörténetét írott adatok híján az épület alaprajzi, szerkezeti és formai vizsgálata útján kell tisztáznunk. Különösen a kezdetekre nézve nagy kár, hogy a templom régészeti és műemléki feltárására még nem került sor, a felszínen ma mutatkozó stílusjegyek ugyanis nem nyújtanak biztos támpontot a korai építésekről. A falu a Küküllő felső szakaszának egyik legkorábbi települése, nevének eredetét a legújabb kutatás a XI—XII. századból származtatja. A folyó túlsó partján ugyanebből az időből való félig földbe mélyített lakások nyomaira találtak. Mindezek azonban nem igazolják, csak lehetségessé teszik egy aránylag korai templom meglétét. A falu első okleveles említése szerint az erdőháti plébániák között Keresztúr után a legnagyobb jövedelmű plébánia volt: 1333-ban „Item dominicus de Bugus solvit XIII. banales.” (MonVat I. 115.) Az 1334-es tizedjegyzékben: „Item Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX. banales antiquos.” (MonVat I. 133.) Ha ebből a korabeli népesség aránylag nagy számára következtetünk — az nyilván hatással volt a templomépítésre is —, feltevésünket megerősítik a középkor végéről való adatok: 1566-ban egy főembert és 8 lófőt (SzOkl II. 194, 198, 204.), 1567-ben 39 szabad székely portát (SzOkl II. 219.), 1576-ban 36 jobbágyportát (SzOkl IV. 41.) jegyeznek Bögözről. Az egész középkoron át aránylag nagy népessége miatt építhetett és épített magának Bögöz méreteiben az átlagosnál nagyobb, művészi kvalitásában gazdagabb templomot.
A XIII. század utolsó negyedére tehető az az építkezés, amely a torony és hajó sajátos összekapcsolását és a hajó falait a ma látható legalsó oromfal magasságáig létrehozta. Az átmeneti stílusra jellemzően a sík fedésű hajóhoz talán megnyújtott, félköríves apszisú szentély járult, melynek alapfalából egyelőre csak egy kis szakaszt ismerünk. A nyugati főbejárat kőbéllete azonban már csúcsívvel zárult, domborműves ívmezőt ölelve körül. Egyéb részletformák egyelőre nem ismeretesek, a déli kis ablak még kibontatlan. A román kor emlékanyagában megtaláljuk a faltömegének egy részével a hajóba belépő toronyelhelyezést (Mánfa, Őriszentpéter), ily módon állott a héjjasfalvi templom tornya is a román kori hajófalba foglalva. A nyugati kapu gazdagabb kiképzésű Udvarhelyszék más átmeneti korú emlékeinél. Lehetséges, hogy egy eljövendő műemléki feltárás és falkutatás igazolni fogja azt, amit a hajó és torony külső jeleiből kikövetkeztetünk: a 3—4 m magasságban húzódó faldomborodás egy falmagasítás emlékét őrzi. Ebben az esetben a XIII. század végén egy korábbi, de időközben megrongálódott templom hajójának megmaradt, illetve meghagyott falaira építették tovább a hajófalakat 7—8 m magasságig, s innen emelkedett a toronyfalhoz csatlakozó, ma is megfigyelhető első oromfal. Ez az aránylag nagy méretű és időközben falképekkel is ékesített templom volt kétszáz éven át a népes bögözi plébánia központja.
Bögözben a második nagy építésre a XV. század második felében került sor. Ha a megnyújtott, félköríves záródású szentély a késő gótikus átépítésig állott, úgy Bögöz esetében feltűnő, hogy az átépítés lényege nem a templom belső terének számottevő növelése — amit különösen a szentélyekre nézve oly jellemzőnek találunk ebben a korban a legtöbb templomunknál —, hanem az épület aspektusának megváltoztatása, kívül és belül gótikus köntösbe öltöztetése. A hajó alapterülete változatlan marad, a szentély is csak alig nagyobb az elődjénél, de a templom, a teljesen új szentély arányainak megfelelően, magasságában nő: a hajófalakat mai magasságukig emelik, s a toronyhoz csatlakozó magasabb oromfal miatt a tornyot is magasítják. A késő román kori hajó gótikus boltozása nemcsak a belsőnek ad új aspektust — a László-legenda megcsonkítása árán —, hanem a külső nézet is változik a falhoz ekkor épülő támpillérsor által. Utólagos építését ma csak egy támnál ellenőrizhetjük, ott, ahol a vakolat megbomlott, de igazolja ezt az is, hogy a gyámkövek által jelzett ötszakaszos belső ritmus kívül megváltozik, s északon három, délen pedig négy falszakaszt találunk. Az új szentély alaprajza és szerkezete az általános XV. századi típust jelzi, akkor még északi oldalához sekrestye csatlakozik. A hangsúlyos szerkezeti elemek mind a hajónál, mind a szentélynél faragott kőből, gazdagon tagozott profilokkal készülnek, anyaguk tartós vulkáni kő. A szentély gyámköveit és záróköveit gazdag plasztikai dísz borítja. Az itt található címerek az építtető közösség növekvő öntudatának lehetnek a jelei, de megjelenésükben szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János.
A középkorból számon kell tartanunk két „Bögöz”-ből írt családot, bár kapcsolatukról a művészettel egyelőre nincs tudomásunk. E faluból való illetőségüket valószínűsíti az, hogy a nyelvterületen más azonos nevű falut nem ismerünk. 1342-ben, az egri káptalannak a királyhoz birtokügyben megidézett tanúk között találjuk „Simon magnus de Boguz” nemesember nevét (AnjouOkm 230.). 1363-ban Dénes erdélyi vajda Tordán kiadott és az Erked és Muzsna mellett fekvő Ramocsa nevű határrészre vonatkozó oklevélben a tanúk között szerepel „Petrus filius Elyane de Buguz” (Ub II. 200.). Kétségtelenül fontos szerepet töltött be nemcsak a szék katonai, de a helyi társadalmi és egyházi életben is Bögözi János, Udvarhelyszék főkapitánya, akinek nevével 1481—1505 között gyakran találkozunk (1481: ÁllLvt Kv. Mike gyűjt. — 1486, 1487: SzOkl I. 257, 263. — 1505-ben az udvarhelyi, 1506-ban az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen: SzOkl I. 308, 316.). A családból Ferencet lázadásban való részvételéért kivégezték 1519 körül (Jakab 1901. 248.), másik Ferenc és János 1566-ban a főnépek között tűnik fel (SzOkl II. 194, 198.). Velük egyidőben Bögözi Farkas Pál (SzOkl VIII. 282.) és Ferenc (SzOkl IV. 41.) szintén főemberekként és jobbágyos birtokosokként ismeretesek. A család a XVII. században az egyház patrónusa.
Atemplomra vonatkozó feljegyzések a XVII. század második felétől kezdődnek, és a felszerelést gazdagító adományokról, majd később a különböző épületjavításokról adnak hírt. Az esperesi vizitáció legkorábbi feljegyzése 1665—1668 közötti adományokat írt be a már meglévő darabokhoz: „Az Templumbeli eszkezek ezek: Egy Abrosz, Sahos. Egy ezüst Aranyos Pohár. Egy ejteles Kanna. Egy fél ejteles Kanna. Egy On Tanjer. Oltár Eöltözö is egy Vagyon. Pap Eöltözö is egy.” Későbbi írással: „Ezt a Tatárok el vitték.” Ezek nyilván középkori miseruhák voltak, s bár nem használtak, de őrizték őket 1661-ig. Bethlen János 1665-ben adott kelyhe és Farkas Pálné úrasztali pohártakarójának bejegyzése után a templomi berendezésre utaló sorokat találunk: „Ugyan Nemzetes Farkas Pálné Asszonyom adott az Éneklő székre az Templumban egy kendőt, veressest, varrottat Anno 1668. Vitézlő Benczier János Uram Feleségével együtt adott az Templum beli Catedrára egy szőnyeget a Predikálló székre.” Ugyanitt találjuk a templom fenntartását szolgáló földek felsorolását is (Liber Eccl. Udv, 1644. 129—130.). Később adakoztak ilyen céllal: „A Felső határban Testált 6 forint zálogjáig Kováth Thamás Templum számára Őszek nevű hellybe 9 vékás földet.” (Liber Eccl. 1715. 71.). 1718-ban a vizitáció mégcsak a harangkötélre való szorgalmatos vigyázást ajánlja a megyebírónak, később, 1721. február 19-én már a templom állapotáról van szó: „Feles ruinák találtatván mind az Templom, mind penig a Tzinterem körül, minthogy azok reparatioját a Sz. Egyház Birája nem urgeálta, az hol illett volna, maga büntetődjék érette.” (Uo. 232.) Három év múlva (1724) — ez az első nagy átalakítás a középkori templomon — a hajóra kazettás mennyezetet készíttet a Borsai és Korda patrónus család. A feliratok nem említik, de valószínűnek tartjuk, hogy eddig még megvolt a hajó hálóboltozata. A javítások során több 1748-as évszámú cserép került elő, eddig az időpontig a fedelek zsindelyfedésűek lehettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István hozzájárulásával végeznek általános javítást: „[...] a két család a templomot igen megrongált állapotjából kívül belül való vakolással, meszeléssel, egészen új padimentummal, új székekkel, kőből való új prédikáló székkel, felette való koronával megújították.” (Aranykönyv, 176. Lajos János: A bögözi ref. egyházközség története. É.n. 4. Kézirat, EgyhLvt.) A szószékkorona tetején levő, két angyal közt álló lovasszobrot Schuchbauer Anton, Kolozsvárt működő budai származású szobrász készítette (B. Nagy 1970. 322.). „1768-ban Gr. Korda György még egy tekintélyes összeget, 300 m. frt. is tett le avégből, hogy örök időkre legyen miből javítani az Isten házát.” (Uo. 5.) A vizitáció évenkénti látogatásakor szorgalmasan ellenőrzi a javak állapotát. 1782. március 11-én, mivel „a templom körüli kőkeritésnek nincsen fedele”, elrendeli befedését (ProtVizit 1780), 1803. január 26-án a templompadok felett veszekedő asszonyokat figyelmezteti a konzisztórium 1744-es határozatára, mely szerint senkinek „különös széke” a templomban nem lehet (VizitJkv 1800).
A templom külső képe új aspektust nyer a torony magasításával és fedelének átalakításával. Az egyházközség Aranykönyve szerint „a torony 1841-ben emeltetett, mint az 1898-ban a toronygombban talált irat mutatja”. Egy másik feljegyzés szerint „Bögöznek is 1842-ig régi módi tornácos tornya volt. Ekkor azonban az egyház lebontatta, s felépíttette a mostanit 1163 magyar forinttal.” (Lajos, i.m. 7.) 1860-tól a templom ismét a romlás képét mutatta, „a megrothadt alsó gerendák miatt a padozat annyira le volt süllyedve, hogy három lépcsőn kellett lemenni a templomba”. Öt esztendőn keresztül gyűjtötték a javítás összegét harangra szánt földhaszonbérből, egy század katonaság elszállásolásából, 1864-ben az áradások alkalmából kapott segedelemből, mely összegeket a lakosság nagy része átengedte a javítás céljára. Nagygalambfalva népe rengeteg követ adott a javításhoz (uo. 11—12.). Ez utóbbi adatból azt sejtjük, hogy ebből építették a torony köpenyfalát és póttámjait. Ugron Jánosné báró Györffi Ágnes az északi templomablak megnyitására ugyanekkor 26 forintot adott (Aranykönyv 176.). A javítást 1865-ben végezték el, a tagok közmunkáján felül 418 forint 55 krajcár költséggel, egyebek mellett ekkor emelték a padlózatot a mai szintre (Lajos, i.m. 11.), s ekkor szereztek tudomást a falképek létezéséről.
A templom történetében jelentős az 1898-ban végzett javítás. Menetéről a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek szinte napról napra tájékoztatnak. Megemlítjük ezekből a május 4-i határozatot: „Több egyháztag óhajtása a nyugati befalazott ajtó kibontása. Közgyűlés helyesli, de nem tudván, hogy az elődök miért rakatták be, mérnöki véleménytől teszi függővé.” Kibontása végül is elmaradt. A május 15-én kelt jegyzőkönyv a megtalált falképek ügyében intézkedik: „[...] elnök aa. előterjeszti, hogy az alispáni hivatal elrendelte, hogy a templom egyik falán levő képek megvizsgálása tekintetéből azon helyen a munka szüntettessék be. Határozat: egyházközségünk méltányolva a nemzeti, hazafias és művészi tekinteteket, a munkát a felsőbb rendelet iránti tiszteletből is felfüggeszti, de a későbbi munkatöbbletért a megyei közigazgatástól kárpótlást követel.” A falképeket Huszka József és Csehély Adolf tárták fei, az 1898. június 1-én átadott fényképmásolatokért az egyház köszönetet mond nekik. Az 1898-ban végzett javítások a közmunkákon felül 1100 forintba kerültek (PüspJel 1898).
Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948. ÉVBEN. A legutóbbi belső javítás alkalmával 1965— 1967-ben Vetési Sándor lelkész a karzatot a hajó északi oldalából a déli oldalra helyezte át, újból feltárta a László-legenda nyugati falon levő részét, a hajóban és a szentélyben a kőfaragványokat megtisztította a mésztől, s kibontotta a sekrestyeajtó keretét, valamint egy szamárhátíves ülőfülkét. Jelenleg ismét tervben van a templom javítása és a falképek konzerválása. Ezzel egyidejűleg kerül sor majd az értékes műemléktemplomnak és környezetének régészeti és műemléki feltárására is.
A templomtól mintegy 500 méterre keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a „Kápolna”, „Kápolna-domb” elnevezés. Az enyhe hajlású dombtetőn szántáskor épületnyomok is mutatkoznak. Ha ott valóban kápolna volt, az csak a reformáció előtti időben épülhetett.
Irodalom
Orbán I. 37—38. — Csehély Adolf; A bögözi ev. ref. templom faliképei. Klny. az Udvarhelyi Híradó 1898. évi 19—29. számaiból: — Huszka József: A bögözi falképek. ArchÉrt 1898. 388—393. — Csehély Adolf: A bögözi falképek ügyében. ArchÉrt 1899. 94—95, 301—302. — Szendrey 1901. 68. — Jakab 1901. 248, 323. — Gerécze I. 403, 404, 533.; II. 943. — Malonyay II. 66. — Műemlékek 1916. 28. — Divald 1927. 119. — Szigethy Béla: Rovásírás a bögözi freskón. ErdMúz 1930. 368— 369. — Szőnyi 1933. 228. — Balogh 1934. 35, 40. — Balogh Jolán: Renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. X. 130. — Illyés Géza: Az orgona bevezetése az erdélyi ref. egyházban. RefSz 1935. 107. — Horváth 1937, 146. — Stefanescu 1938. 64—65: — Rugonfalvi 1939. I. 75. — Kereszturi 1939. 113. — Ambrózy 1940. 39, 39. — Balogh 19402. 507. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: L’arte ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Balogh 1941. — Biró 1941. 65. — Voit 1942. 127, 135. — Korompay 1942. 32—33, 61, 62, 160, 222, 251, 252. — Kováts 1942. II. 705. — Balogh 1943. 16—17, 35, 41, 76. — Dercsényi Dezső: A középkori magyar falu temploma. Szépm 1943, IV., 169. — Entz 19431. 224. — Entz 19432. okt. 30. — László 19431. 88, 93. — Entz—Köpeczi 1947. 33. — Juhász 1947. 10, 32, 42, 74, 165. — Darkó 1953. 202, 209. — Radocsay 1954. 36—37, 53, 54, 120. — Vătăşianu 1959. 252, 424, 555, 771. — Dávid László: A bögözi református templom leírása. RefSz 1960. 251—254. — Csallány 1963. 40, 70. — Dávid 1963. 42—44. — Levárdy 1963. 214. — Sebestyén 1963. 116. — Drăguţ 19641. 109. — Drăguţ 19642. 310—319. — Drăguţ 1967. 86. — Entz 1968. 45, 132. — Tombor 1968. 118. — Dávid 19691. 50, 51. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 609. — Drăguţ 19702. 20. — Dercsényi 1970. 120, 137, 245. — B. Nagy 1970. 97, 256, 322. — Drăguţ. 1972. 9, 10, 24, 37, 42, 53, 63, 65, 74—76, 78, 82. — Drăguţ, Vasile: Restaurarea picturilor murale de la Ghelinţa. BulMonIst 1973. 4. sz. 51. Vlasta Dvoraková: La Légende de Saint Ladislas, découverte dans L’église de Velka Lomnica. BulMonIst 1972. 4. sz. 25—42 (38—40.). — Hargita megye 1973. 111. — Arion 1974. 46, 103, 106, 112. — Drăguţ 1974. 22, 35. — Ferenczi István: A Nagyküküllő menti Bögöz községnek és nevének eredetéről. Emlékkönyv 1974. 165—182. — Tóth 1974. 89, 162. 164. — Dávid 1975. 873, 875, 957. — Drăguţ 1976. 185, 190, 210, 233. — Radocsay 1977. 124. — Ferenczi 1978. 950. — Drăguţ 1979. 72, 80, 197, 198, 202, 222, 223, 226—227. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 23—24.
Cím:Erdély építészete a 11-13. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1994
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
63 old.
A legutóbbi helyreállítás során került elő a bögözi református egyház gótikus szentélyében a régebbi, 13. századi félköríves falrész. Ez egyszersmind alátámasztja a hajó koraiságát is, amelynek északi és nyugati falán a korai, 14. századi falfestmények ma is láthatók.
83. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom
1334. „Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 133).
1363. ,,Petrus filius Elyae de Buguz” (Urk. II. 200).
1481. ,,Johannes de Begez” (ENMLt Mike-gyűjtemény; OL Filmtár 780. Mike-gyűjtemény, 29).
1486. „Johannes de Begez” (SzO I. 257).
Katalóguscédula: Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
137. old.
A székelykeresztúri templom jellegzetességei a kisebb falusi plébániatemp- lomokon is felismerhetők. Az épületek többnyire megtartották a korábbi hajót, s ehhez építettek új, gótikus szentélyt, általában trapéz végű bordákból kialakított keresztboltozattal. A bordák gyakran lépcsősen tagolt gyámokra támaszkodnak. A csúcsíves ablakok megnagyobbodnak és vidékiesen formált kőrácsokkal dí- szesek. A szentély faragott kőből rakott vagy falazott diadalívvel nyílik a hajó- ba. A hajó boltozására inkább a század végétől kezdve került sor. A hajóabla- kok sokszor az új szentélyablakokhoz igazodnak. A vázolt megoldás jellegzetes példái a bögözi (248. kép), gelencei (388. kép), rugonfalvi (68–69. ábra), szentléleki, hodosi, nyárádszentimrei, csíkcsicsói, székelydályai (249–250. kép) egyházak.
251. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom (248. kép)
L. ENTZ: Baukunst 132; ENTZ: Erdély 83.
A Szent László legendáról festett freskó: a hajó nyugati falán kezdődik -tiszta vonalas képekkel- az északi fal képei csak foltokban maradt meg. A nyugati falon első jelenet a Kihallgatás a legépebb, majd László búcsúja a váradi vár előtt. Hatalmas vár képével kezdődik melynek három tornya közt két kürtös látható. A kapu felvonóhídján felvonuló jobbját áldásra emelő püspököt öt térdeplő nő veszi körül. A közeledő pikkely páncélos ujjatlan felsőruhájú Szent László király fehér lovon ül, mögötte csatlósa. A legenda az északi falon folytatódik -erősen megcsonkulva- a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenetekkel. A rohanó magyarság lovainak alsó fele látszik az összeroncsolt pogány tetemek fölött. A második töredéket a kunok töltik be, kettőnek hátánál a nyeregben egy-egy rablott lány ül. A következő jelenet a bírkózás és a lenyakazásból is látszik valami. Színezése szürkés tonusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna.
Antiochiai Szt.Margit legendája: az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. Szürkés alapon barnás vonalrajz jellemzi okker, sárga, lila és szürke színezéssel. A jelenetek sorrendje a következő: Margit megkérése, a Király elé idézése, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatása, )megkorbácsolás, fogókkal csípkedés), leoldozása az oszlopról. A nyolcadik az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenet. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben viaskodik a sárkánnyal és megöli azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallós ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami. Az Utolsó ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszában. A képsor közepén Krisztus látható szivárványon ülve. Kétoldalt térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. Az alsó sorban Szüz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a köpönyeges Mária, baloldalt a Szt.Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. Az Utolsó ítélettől keletre jelenik meg díszes keretben Szt.Dorottya, majd Veronika kendője finom Krisztus-arccal. E képsorban rovásírást fedeztek fel -valószínüen egy restaurátor neve szerepel benne: ATYAI ESTÁN. (XVI.sz). A hajót 1Ox8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi, Egy virágos kazetta szélén a festők nevei vannak: STE.FABR. ET DA.PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melleti mezőben ez a felirat olvasható:
SPECTABILIS AC GENEROSI DNI.DNI. SIGISNUBDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG.IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE OMNE ANO D.1724. - SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N.BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP.BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB.REV.DN.STEPH.BACONYI RECTE. IOH.BACZO CURAT.STEPH.TOASO 1724
A csavart oszlopon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB.ET INDUSTRIA EXCELMI.AC.IL:GEOR: A.KORDA L: B: DE B.JENÖ S:C:R:M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC. EXCELL SVSANNE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül, felirata: BORSAI NAGY ISTVÁN - ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761. A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható:
EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINÁLTATTA TEKINTETES N.BORSAI NAGY ISTVÁN N.UDVARHELY SZ:V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R.TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T:N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN.
A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat:
KÉSZITETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségben áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll, az ékbordák gyámkövekre támaszkodnak. A sarokgyámokat akantuszvirág és sáslevélköteg díszíti, míg a boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel vannak díszítve. Az ÉK-i sarokban a székely címer található: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. A szentély déli falának K-i részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül. A szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos sekrestyeajtó keret van. A szentély keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll, az orgona belsejében felirat:
KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS IRNOK SZABO JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MÜVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL MVÁSÁRHELYEN 1746. A szentély alatt kripta van, feltárása a jövő feladata. A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható:
FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. (Ö SZENT FELSÉGE KEGYELMESSÉGÉBŐL TRINÁLTOTTA BÖKSZI IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN). Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948 ÉVBEN. A templomtól mintegy 5OO m-re keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a "Kápolna-domb" elnevezés.
In: http://erdelyweb.hu/szentlaszlo/szent_laszlo.htm
Tip Biserică
Cultul reformat
Adresa 232
Mitropolie Biserica Reformată din România
Cod oficial LMI 2004 HR-II-m-A-12881
Bögöz (románul , németül Begesen) falu Romániában Hargita megyében.
A falu a Nagy-Küküllő középső szakaszának kiszélesedő medencéjében a Bögözi-medencében fekszik Székelyudvarhelytől 11 km-re.
Nevét 1334-ben Buguz néven említették először az oklevelekben.
1333-ban Bugus, 1334-ben Buguz, 1486-ban Begez, 1505-ben Bögöz néven írták.
13. századi eredetű templomában a Szent László legenda faliképei láthatók. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A templomban 16. század közepéről származó (6 jelből álló rovásírásos freskófelirat található.
Léstyán Ferenc, Megszentelt kővek,
8. BÖGÖZ
Először 1333-ban jelentkezik az okiratokban Bugus néven. (Beke: Az erd. egyházmegye. 172.; Orbán: Székelyföld. I. 37., 14. jegyz.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1486-ban Begez (C. Suciu: i. m.), 1505-ben Bögöz (uo.) a neve.
Az 1567. évi regestrum Bgoz néven 39 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1333-ban plébánia-temploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 13 banálist fizet, 1334-ben 9 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 170, 200.)
1510-ből ismeretes plébánosa, Mátyás. (Beke: i. m 172., jegyz., a Tabular Albense. II. 397, 402. után).
A település eredetét a XI–XII. század fordulójára teszik, mert ebből a korból származó, félig földbe ásott lakások nyomait tárták fel.
Nem sokkal későbbi lehet a temploma. Az első okleveles adat (1333) már egy előbbi századból származó népes egyházközség templomáról tanúskodik. Ebből a korból származnak a hajó toronyfalai, a részben feltárt félköríves apszisra utaló alapok. Már a XIII. század végén egy előbbi templom alapjaira építik tovább a falakat 7–8 m magasságúra és a toronyfalhoz csatlakozó első oromfalat.
A nyugati kapu belső része román kori, de kőbéllete már csúcsívvel zárul. Az ívmezőben domborművek nyomai látszottak.
A XV. század második felében a templom kívül-belül gótikus köntösbe öltözik. Gótikus szentély épül, de az elődjénél magasabbra, és hasonlóképpen magasítják a hajó és a torony falait is. A templom alapterülete lényegesen nem bővül. A hajó deszkamennyezetét gótikus téglabordás, szövevényes hálóboltozat váltja fel, később pedig kazettás mennyezet.
A megmaradt ablakok csúcsívesek, kétosztású eltérő díszítéssel. A déli kapu szemöldökgyámos, pálcatagos kőkerettel.
A szentély ablakai is kétosztásúak, változatos mérművekkel, a gótikus kor tanúi. Ebből a korból való a lebontott sekrestye ajtókerete is.
A szentélyt szövevényes kőbordás hálóboltozattal látták el.
A kazettás mennyezet festéséről 1724-ből felirat tanúskodik. Stephan Fabritius és Dániel Philip festette.
A gyámkövek mind más és más formát mutatnak. A szentélyzáródás egyik gyámkövén fiatal női arc domborműve vehető ki. A szentély boltozatának csúcsán, a zárókövön sugaras naparc látható, a szentélynégyszög zárókövén pedig holdsarló, kétoldalt csillaggal.
A hajó téglabordáiból javítás alkalmával néhány faragványtöredék került felszínre.
A hajó boltozata 1724-ben beomlott, ezért deszkamennyezettel helyettesítették. A beomlásért a szentegyház bíráját vádolják hanyagsággal, mert „feles ruinák találtatván, mind a templom, mind a cinterem körül, nem urgeálta, ahol illett volna”. „A templom igen megrongált állapotban van” 1749-ben is.
Jeles értéke a templomnak az 1865-ben a mészréteg alatt felfedezett falfestmény-sorozat: Szent László legendája az északi falon, a XIII. század végéről (Szent László búcsúja a váradi püspöktől a Felvonulás, a Kunok üldözése, az Ütközet, a Leányrabló kun üldözése, amelyből egy ló látszik, a Párviadal, csonkítva, A kun legyőzése.)
A XIV. századból származtatják az Antiochiai Szent Margit legendáját megörökítő festményeket, melyek szintén az északi falon, a Szent László képsora alatt vannak, 11 jelenetben (Margit megkérése, A király elé idézése, A király előtt kísérőjével, A megkínzás, Ima a bálványoszlop előtt, Olajban főzés, Börtönben, A sárkány legyőzése, Glóriás fej lefejeztetése).
Az utolsó ítélet képsora valamivel későbbi lehet (1400-ból). Ez a fenti képsor alatt a következő jeleneteket ábrázolja: Utolsó ítélet, Üdvözültek csoportja, Feltámadás, Trónoló Krisztus, körülötte angyalok, apostolok, Szűz Mária, Szent János, Leviathan. Ettől keletre: Szent Dorottya, Veronika kendője, egy koronás szent és három szent sérült alakja.
Az utolsó ítélet képsorában rovásírást fedeztek fel: Atyai Están nevével és az utólag bekarcolt kisbetűs szöveggel: Hic fuit Gasp… De…
A felfedezés után (1865) újra bemeszelték, csak legújabban tárták megint fel.
A reformáció utáni bemeszeléskor a szentek jó részének szemeit kikaparták. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 83–84.)
A templom tornya román stílusú: fala kissé beugrik a hajó keretébe. A XIV. század elején átmeneti stílusban építik tovább, majd a XV. században gótikus formát kap. 1842-ben magasítják. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 160, 222, 251/2.; II. 705.; Ref. Szemle. 1960. 251., 1963. 41, 44.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 228.; Balogh J.: Az erd. renaissance. 4l, 35/12.; Balogh J.: Mátyás király udvara. 105/2.)
A reformáció előtt a falu tiszta katolikus, a reformáció korának változásai után a református vallás állandósul és tartja mindvégig a templomot is.
1665-ben a katolikus kori oltárhuzat és egy miseruha még megvolt. (Ref. Szemle. 1963. 43.) Más egyház vagy templom Bögözön nem volt.
Horváth Zoltán György, Székelyföldi freskók, 41-46 old,
A templombelsőben ép a csúcsíves diadalív, valamint a szentély szép gótikus kőbordás boltozata. Az északi falat három falképciklus tölti be. Legfelül a Szent-László legendát láthatjuk, ugyanúgy mint Székelyderzsen vagy a háromszéki Gelencén. Érdekes, hogy a nagyon jó állapotú kezdőjelenet, a Váradról való kivonulás még a nyugati falon található. A háromtornyú hatalmas vár mellvédjén két harsonás alak adja a zenei kíséretet, miközben a kapu előtt a pásztorbotos, áldó kézmozdulatú püspök és a térdeplő áhítatos tömeg búcsúzik Szt Lászlótól.
http://mennyezet.naput.hu/html/main.html
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Tombor Ilona leirasa
1724-ben festett famennyezet. Feliratai:
„SPECTABILIS AC GENERO / SI DNI DNI SIGISMUNDI / KORDA SENIORI INCLyTI / SEDis S: VDVARHELY RR / IUDICIS SUPREM DIGNIS / SIMI PATRON ZELOSISMI / SUMPTU INSTAVRATA EST / HAC DOMUS SIMUL TEGMIE [?] ANO D 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI / DNI STEPHAN N: BOR / SAI RELICTA CONSORS SPEC / TABILIS AC GENEROSA DNA MA / RIA BAJÓ HUIUS TEMPLI RENO / VATIONEM SUO BENEFICIORO / MOVEBAT IMP. RI. REV. DN … [két sor olvashatatlan] 1724.“
Bögöz, Ref. templom (v. Udvarhely vm.; Mugeni – Románia), Boros Judit leirasa
Az 1724-ben készült mennyezet pontos felirata:
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORI INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISIMI PATRON ZELOSISMI (?) SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE (?) OMNE ANOD. 1724.“
„SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO PROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONY (…) RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH. TOASO 1724.“
Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: „STE.FABR. ET DA. PHILIP“ (Stephan Fabritus et Daniel Philip).
A festett karzat felirata:
„SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVI, IC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC.EXCELL SVSANNAE NAT: S: R: I: COMITISAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761.“
A mellvéd fűrészelt díszén megismétlődik az ANO DM. 1761. felirat. A szószékkorona volutás, tetején lovasszobor. Ennek készítője SCHUCHBAUER ANTON, Kolozsvárt működő budai származású szobrász. A szószékkorona magyarra fordított felirata: „KÉSZÍTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN, UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN.“
http://www.adatbank.ro/inchtm.php?akod=3833
Katalóguscédula: Cím:A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei
Szerző:DÁVID LÁSZLÓ
Megjelenési adatok:Kriterion könyvkiadó, Bukarest, 1981
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
Református templom
A bögözi templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke, a Nagyküküllő bal oldalán, a falu hajdani központjában áll, a délről jövő Kányádi patak partmagaslatán. Körbefutó alacsony kőkerítés övezi, délről és északról nyíló bejáratokkal. A keletelt templom hármas térfűzésű: hatalmas tornya mögött gótikus hajó, majd a hajónál, alacsonyabb, külön tető alá fogott, támpillérekkel erősített, sokszögzáródású szentély sorakozik.
A torony a hajóval szervesen egybeépült. Sarkait átlós támok erősítik, a két tám közé, a homlokzat elé később vastag köpenyfal épült, mely magába foglal egy kváderkövekből rakott korábbi támot is. A torony déli és északi oldalához később épített vaskos támok csatlakoznak. Erre a nagy tömegű erősítésre a torony többszöri magasítása miatt lehetett szükség. A toldásokkal elzáródott eredeti bejárat helyett ma alacsony, szűk bejárat vezet a dongaboltozatos toronyaljba, az elfalazott nyugati bejárathoz. A torony északi falán kb. 3, majd 7 m magasságban a falazatnak olyan horpadásai mutatkoznak, melyek egymásra építést sejtetnek, a torony belsejében ugyanitt a faltextúra is változik, a hömpölykövekből rakott alsó részt lapos kövekből rakott fal követi. A ráépítés nyomai a hajó nyugati, majd északi falán is követhetők. A hajó nyeregtetőjének magasságában a torony falát három oldalon résablak töri át, efölött a nagy ablakokkal áttört legfelső rész, az óraíves párkányról emelkedő gúlasisakkal, a legutolsó toronymagasítás korából való.
A hajó nyugati sarkainál kétosztású, átlós elhelyezésű támpilléreket találunk, hornyolattal faragott vízvetőkkel, gazdagon tagolt lábazati párkánnyal, mely a támot mindhárom oldalán körülfutja. A hajó és szentély támpillérei hasonló kőfaragványokkal díszítettek. A toronyaljból megközelíthető kőkeretes nyugati kapuzat bejáratát elfalazták, de gazdagon tagozott, kifelé szélesedő béllete szabadon van. A legbelső, pilléres tag Orbán szerint félkörívben zárult, a három hengertaggal és közbeiktatott vályúzatokkal és pálcatagokkal alakított külső tagozás pedig csúcsíves lezárású. Orbán Balázs leírása többet árul el a hajdani formájáról, mint amit ma megfigyelhetünk: „Itt csúcsíves keretben köríves nyilatot találunk, a kettő közt téres ívmezőt (tympanum). Ez ívmező egykori domborművének csak nyomai látszanak.” (Orbán I. 38.) A homokkőből faragott kapuzat a nagyon feltöltődött alsó részen és a vállvonalban töredezett, leporlott, ívmezőjét újrafalazták.
A hajó déli falát három támpillér tagolja négy falmezőre. Az elsőben mély rézsűs kávájú elfalazott ablak egy része tűnik elő a vakolat alól, a másodikat és negyediket kétosztású, csúcsíves, kőrácsos ablakok tagolják, eltérő díszítéssel. A harmadik falmező előtti portikusból nyílik a szemöldökgyámos déli bejárat, pálcatagos kőkerettel. Két vályúzat közé fogott központi körtetagja rombuszos díszítésű oszlopszékről emelkedik. A portikus oldalfalában másodlagosan egy fordított kúp alakú gyámkövet találunk, mely a hajó északi oldaláról való. A hajó északi falánál két tám áll, egyik mellett múlt században nyitott ablakot láthatunk. A hajó és szentély falát kőből faragott hornyolatos koronázópárkány zárja le.
A hajó és az alig keskenyebb szentély csatlakozását kétoldalt egyegy, a szentélyfalhoz épített támpillér erősíti. A gazdag lábazati párkány itt nemcsak a támokon, de a falakon is megjelenik. A déli és délkeleti falakat itt is kétosztású, kőrácsos ablakok törik át, változatos mérművekkel (az első ablaknál ez kitöredezett). A szentély északi falánál a sekrestye nyomai jól kivehetőek, az itteni támok faragott kövek nélküliek, mivel a hajdani sekrestye lebontott falainak maradványai.
A templom belsejében a hármas téralakítás kitűnően érzékelhető. A hajó belső nyugati falát középen a toronytest beugrása szakítja meg, faltömege egyik oldalon 20, másikon 40 cm mélységben épült be a hajó terébe. Falkutatás nélkül is jól szembetűnik a toronytestnek ütköző két korábbi háromszögű oromfal, amelynek nyomai a padlástérben is megfigyelhetők. A torony beugró falán és a hajó nyugati falán a Szent László-legenda falképsorának kezdőjelenetét láthatjuk, ennek felső vonalától indul a legkorábbi oromfal, a második a kazettás mennyezet síkjától figyelhető meg, a mai pedig az oldalfalak tetejétől indul. A legalsó oromfal indításának magasságában a fal magasítása a hajó déli és északi falán is megmutatkozik. A nyugati fal kétharmad részét és a déli falat a bejáratig barokk fakarzat foglalja el, mely eredetileg az északi és nyugati falnál futott végig; 1966-ban a falképek szabaddá tétele érdekében építették át mai helyére. A munkálatot végző Vetési Sándor lelkipásztor megfigyelése szerint a déli falon, ahová a gerendavégeket be kellett vésni, falképnyomok nem mutatkoztak.
A hajó déli fala nem merőlegesen ütközik a nyugati falnak, felülete szabálytalan, ami a csúcsíves ablaknyílásoknál a legszembetűnőbb. A falazat középmagasságában hat késő gótikus gyámkő látható, közöttük a hajdani boltfiókok ívei is megmutatkoznak. A fordított kúp alakú, három tagozattal szűkülő gyámkövek között egy, a déli bejárat feletti, társainál erőteljesebb, itt ugyanis támpillér nem állhatott. Az északi oldalon ugyancsak az öt boltszakasznak megfelelően sorakoznak a gyámkövek; ahol később az északi ablakot nyitották, ott hiányzik egy gyámkő. Az északi fal teljes hosszát, nyugatról kelet felé haladva, három falképsor tölti ki. A felső sávban a késő gótikus gyámkövekkel és boltfiókokkal megrongált László-legenda, alatta Antiochiai Szent Margit legendájának jelenetei vannak, néhány helyen — az itt állott karzat gerendavégeinél és az északi ablaknál — megcsonkulva. A legalsó képsor az Utolsó Ítéletet és néhány ehhez tartozó ábrázolást foglal magába. Ez alatt még egy negyedik falképsor is húzódott, nyomai a keresztdísz alatt három helyen is megfigyelhetők. A mai padlószint kb. 80 cm-rel megemelt, de nincs feltöltve, hanem a gerendázatot kőrakásokra helyezték.
A hajót 10x8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi. Egy virágos kazetta szélén kétszer is megörökítették a festők nevét: STE. FABR. ET DA. PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melletti mezőben ez a felirat olvasható: SPECTABILIS AC GENEROSI DNI. DNI. SIGISMUNDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG. IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI [?] SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE [?] OMNE ANO D. 1724. — SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N. BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP. BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB. REV. DN. STEPH. BACONYI [...] RECTE. IOH. BACZO CURAT. STEPH TOASO 1724. A csavart oszlopokon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB. ET INDUSTRIA EXCELMI. AC. IL: GEOR: A KORDA L: B: DE B. JENŐ S: C: R: M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP. ETC. EXCELL SVSANNAE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A mellvéd egyik fűrészelt, lecsüngő díszén megismétlődik az ANO DM. 1761 felirat. A karzatmellvéd egyik fedődeszkájára, belül, a szász mester neve és lakhelye van ceruzával felírva. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül; felirat; BORSAI NAGY ISTVAN — ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761.
A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták, kiugró vállkövei felett a kövek éleit leszelték. Fala a padlástérben folytatódva a hajó keleti oromfalául szolgál, egy nyílás vezet a szentély boltozata fölé. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható: EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINALTATTA TEKINTETES N: BORSAI NAGY ISTVÁN N. UDVARHELY SZ:. V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R. TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T: N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN. A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat: KÉSZITTETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. ÚJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségében áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll. A kétoldalt vályúzott profilú ékbordák változatosan díszített gyámkövekre támaszkodnak. A diadalív falánál látható sarokgyámokat akantuszvirág, illetve sáslevélköteg díszíti. A boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel díszítettek. A szentélyzáródás gyámjai különbözőek: délről az első megnyújtott tagját tulipánkehely, a másodikat három lecsüngő levél díszíti. Az északkeleti sarokban csavart kanelurás törzsön a székely címer: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. Az északi sarokban nyújtott gyámkő. A szentélyzáródás bordametsződéseit egy-egy kis pajzs díszíti, a boltozat csúcsának zárókövén pedig hatszögű pajzsra vésett sugaras naparc látható. Hajdan a hevederbordák találkozásánál is volt zárópajzs, hiánya jól látszik. A szentélynégyszög keresztboltozatának pajzsdíszes zárókövén holdsarlót láthatunk, kétoldalt csillaggal.
A szentély déli falának keleti részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül, az északi oldalon a szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos, élszedéssel szegélyezett sekrestyeajtó-keretet tett szabaddá a legutóbbi javítás; küszöbe magasan a mai padlószint fölött van. A szentélv keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll. Az orgona belsejében felirat tudósít készítőjéről: KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS ÍRNOK SZABÓ JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MŰVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL. MVÁSÁRHELYEN 1746.
A templom 1966. évi javítása során a szentélykarzat alatti padlódeszkákat 3 m hosszúságban felszedték, s a mai szentélyzáródás falaitól 1 méterre félköríves alapfalat lehetett megfigyelni. A láthatóvá vált alapfal kétségtelenül a gótikus átépítésnél korábbi hajó eredeti félköríves apszisának egy része. Ugyanakkor az is kiderült, hogy a szentély alatt kripta is van; ennek feltárása, valamint a korai szentély pontos formájának megállapítása a jövő feladata.
A javítással még felszínre került néhány faragványtöredék. A hajó hajdani késő gótikus boltozatának terrakotta bordái kétoldalt vályúzott profilt mutatnak. Előkerült a hiányzó gótikus ablakosztó sudarak néhány darabja is. A sekrestyeajtó elfalazásából egy homokkő anyagú küszöbkő került napvilágra, melynek átellenes oldalán fogsorszerű rovátkák vannak bevésve. A cinterem falának 1760 körül újraépített szakaszából pedig előkerült még egy egyik oldalán profilált, ismeretlen rendeltetésű faragvány.
A bögözi templomot híressé tevő középkori falképek az 1898. évi javítás alkalmával kerültek elő; feltárásukat Huszka József végezte, ismertetésüket pedig neki és Csehély Adolfnak köszönhetjük. Az egyházközség azonban már az 1865-ös javítás óta számon tartotta a mészréteg alatt lappangó falképeket.
Szent László-legenda. A nyugati oldalon, a beugró toronyfalon kezdődő falképsor az északi fal teljes hosszúságában legfelül húzódik, részben megsemmisült egyszerű felső és alsó keretdísz közé fogva. A nyugati falon az első jelenet, a Kihallgatás a legépebb: László búcsúja a váradi vár előtt. Az északi falon látható, erősen megcsonkultan, a második, a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenete. A harmadik az Ütközet, a falképsor legmozgalmasabbja, egy csatajelenet valósághű ábrázolása. A negyedikből csak egy vágtató ló töredéke látszik: a leányrabló kun üldözése ez. Az ötödik jelenetet az északi ablak csonkította meg, ez a Párviadal, László és a kun, valamint lovaik küzdelme. A hatodik kép is nagyon töredékes: a kun legyőzése.
A sok helyen csonkult, megfakult és málladozó falképsor folyamatosan adja elő a László-legendát, a művész fő kifejezőeszköze a vonal. Színezése szürkés tónusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna. Kifejezésmódja lényegre törő, nem részletező. Az egyszerű, de szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall; különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség, így a hadi szolgálatban élő bögözi megrendelők saját haditetteiket szemlélhették az életszerű jelenetekben. A szakirodalom a bögözi és gelencei Lászlólegendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a XIII. század legvégétől a XIV. század közepéig terjedő időszakra teszi. A templom késő gótikus boltozása érdekében az egyház e falképciklust feláldozta, éppúgy, mint Homoródszentmárton és Derzs templomaiban.
Antiochiai Szent Margit legendája. Az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. A barokk karzat építésével már bemeszelt állapotában csonkították meg. Az első két jelenet lennebb helyezkedik el, mint a László-legenda alsó széle, tovább azonban közös keretsáv választja el a két sávot egymástól. Néhol az alsó képsor széle fedi a felsők keretét, tehát későbbi amazoknál. A ciklusra szürkés alapon barnásvörös vonalrajz jellemző, okker, sárga, lila és szürke színezéssel. Az egyes jeleneteket folyamatosan festette meg a művész, al secco modorban. Sorrendjük a következő: Margit megkérése, király elé idézése, Margit kísérőjével a király elé megy, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatásának vagyunk tanúi: a megkorbácsolás és fogókkal csípdesés után leoldják az oszlopról, majd a király bálványoszlop előtt imádkozik menyasszonyáért. Legmozgalmasabb a nyolcadik, az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenete, ahol a mellékalakok már felsorakoznak a szenvedésében is állhatatos mártír mellett. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben a sárkánnyal viaskodik, majd legyőzi azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallos ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami.
Ez a Margit-legenda a hitében állhatatos vértanú-szent példáját állította a középkori templomi gyülekezet elé; a témát Homoródszentmárton és Székelydálya templomában is megfestették. A bögözi Margit-legenda festője az ikonográfiában már meghonosodott kompozíciókba foglalva adta elő a jeleneteket, jó érzéke volt az érzelmek kifejezésére, a hitbeli tartalomnak érzelmi ráhatással való tolmácsolására, a mellékalakoknak a fő téma vonalába való beállítására. Stílusjegyei alapján (a fővonalak fehérrel való utánahúzása), ez a Margit-legenda Gelence, Szék, Magyarfenes falképeivel rokonítható. A szakirodalom a XIV. századon belül eltérő időpontokra datálja a bögözi Margit-legenda keletkezését. A falképsort bemeszelése előtt nem rongálták meg.
Az Utolsó Ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A Margit-legenda első két jelenetének a képsorból kinyúló szélére ráfestették ezt az alatta levő sort. Az Utolsó Ítélet felső keretdísze perspektivikus kockasor, az alsó váltakozó színű körök sorából áll. A festett mező kétharmadát az Utolsó Ítélet centrális elrendezésű, a trónoló Krisztus két oldalán vízszintesen kettéosztott mezőkbe festett jelenetei foglalják el, a képsor keleti végén már más ábrázolásokat találunk. Az egész sor változatosabb színezésű, mint a felső kettő, a képek megkomponálásánál a tónusok is szerepet kapnak.
A képsor közepén a szuggesztív erővel megjelenített trónoló Krisztust láthatjuk, kettős mandorlában, szivárványon ülve, „szájából kétélű éles kard jő ki”. Kétoldalt, ezeken túl, már a képsor teljes szélességében, térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. A balján állók különösen szépen megfestettek. Ugyanitt az alsó sorban Szűz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a Köpönyeges Mária, majd az ég és föld elmúlásának szimbolikus ábrázolása, baloldalt a Szent Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján szintén teljes szélességben a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. A festő a feltámadás és a pokol képébe több epizódjelenetet is megfestett: ellenszegülőket, az ítéletet kijátszani akarókat.
Az Utolsó ítélettől keletre díszes keretben jelenik meg Szent Dorottya, majd Veronika kendője, finom Krisztus-arccal, alatta egy megsemmisült kép. Ezen túl egy koronás álló szent, majd hármas árkádív alatt három szent sérült alakja látszik. Az északi fal legalján húzódó negyedik képsor teljesen megsemmisült.
Az Utolsó Ítélet képsorában, Krisztus mandorláján 1930-ban vörös festékkel készült rovásírást fedeztek fel. Valószínű olvasata feltevések szerint a XVI. századi restaurátor neve: ATYAI ESTÁN. Mihály arkangyal fejénél s tovább is, a sötétre festett vakolatban XVI. századi típusú kisbetűs írással bekarcolt rövid szövegeket láthatunk, a legelsőből HIC FUIT GASP. DE olvasható. Még két helyen kivehető a „Hic fuit”. Kiolvasásuk támpontot nyújthatna a falképek reformáció utáni bemeszelésének időbeli meghatározásához, amikor az Utolsó ítélet alakjainak jó részénél a szemeket kikaparták.
A bögözi Utolsó ítélet képsorában a középkori egyház egyik lényeges hittanítása jelenik meg az ikonográfiában kialakított képi formában. Ezért lényegét tekintve egyezik Gelence, Szék, Magyarfenes Utolsó ítéleteivel, legközelebb mégis a széki képsorhoz áll. A bögözi képsor egyes részleteinek nagy művészi erővel való megjelenítésével (Trónoló Krisztus, bal oldali apostol-sor) és néhány hangulatos epizódjelenetével emelkedik a kor hasonló ábrázolásai fölé. Készítését a szakirodalom nagyrészt a XIV. század második felére, a XV. század legelejére datálja.
E falképeket feltárásuk óta nem restaurálták, állapotuk egyre inkább romlik. 1943-ban Dercsényi Dezső a Műemlékek Országos Bizottsága részéről megvizsgálta őket, restaurálásukat kilátásba helyezte, s Farkas Tibor restaurátort a helyszínre is küldte. Ő azonban munkájához a háborús események miatt hozzá sem foghatott. A Műemlékvédelmi Igazgatóság (DMIA) tervében az elmúlt években nemcsak a falképek renoválása szerepelt, hanem az egész műemléké is.
A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható: FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. — Ő SZENT FELSÉGE KEGYELMESÉGÉBŐL TSINÁLTOTTA BÖKSZI [!] IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASZSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN.
A bögözi templom középkori építéstörténetét írott adatok híján az épület alaprajzi, szerkezeti és formai vizsgálata útján kell tisztáznunk. Különösen a kezdetekre nézve nagy kár, hogy a templom régészeti és műemléki feltárására még nem került sor, a felszínen ma mutatkozó stílusjegyek ugyanis nem nyújtanak biztos támpontot a korai építésekről. A falu a Küküllő felső szakaszának egyik legkorábbi települése, nevének eredetét a legújabb kutatás a XI—XII. századból származtatja. A folyó túlsó partján ugyanebből az időből való félig földbe mélyített lakások nyomaira találtak. Mindezek azonban nem igazolják, csak lehetségessé teszik egy aránylag korai templom meglétét. A falu első okleveles említése szerint az erdőháti plébániák között Keresztúr után a legnagyobb jövedelmű plébánia volt: 1333-ban „Item dominicus de Bugus solvit XIII. banales.” (MonVat I. 115.) Az 1334-es tizedjegyzékben: „Item Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX. banales antiquos.” (MonVat I. 133.) Ha ebből a korabeli népesség aránylag nagy számára következtetünk — az nyilván hatással volt a templomépítésre is —, feltevésünket megerősítik a középkor végéről való adatok: 1566-ban egy főembert és 8 lófőt (SzOkl II. 194, 198, 204.), 1567-ben 39 szabad székely portát (SzOkl II. 219.), 1576-ban 36 jobbágyportát (SzOkl IV. 41.) jegyeznek Bögözről. Az egész középkoron át aránylag nagy népessége miatt építhetett és épített magának Bögöz méreteiben az átlagosnál nagyobb, művészi kvalitásában gazdagabb templomot.
A XIII. század utolsó negyedére tehető az az építkezés, amely a torony és hajó sajátos összekapcsolását és a hajó falait a ma látható legalsó oromfal magasságáig létrehozta. Az átmeneti stílusra jellemzően a sík fedésű hajóhoz talán megnyújtott, félköríves apszisú szentély járult, melynek alapfalából egyelőre csak egy kis szakaszt ismerünk. A nyugati főbejárat kőbéllete azonban már csúcsívvel zárult, domborműves ívmezőt ölelve körül. Egyéb részletformák egyelőre nem ismeretesek, a déli kis ablak még kibontatlan. A román kor emlékanyagában megtaláljuk a faltömegének egy részével a hajóba belépő toronyelhelyezést (Mánfa, Őriszentpéter), ily módon állott a héjjasfalvi templom tornya is a román kori hajófalba foglalva. A nyugati kapu gazdagabb kiképzésű Udvarhelyszék más átmeneti korú emlékeinél. Lehetséges, hogy egy eljövendő műemléki feltárás és falkutatás igazolni fogja azt, amit a hajó és torony külső jeleiből kikövetkeztetünk: a 3—4 m magasságban húzódó faldomborodás egy falmagasítás emlékét őrzi. Ebben az esetben a XIII. század végén egy korábbi, de időközben megrongálódott templom hajójának megmaradt, illetve meghagyott falaira építették tovább a hajófalakat 7—8 m magasságig, s innen emelkedett a toronyfalhoz csatlakozó, ma is megfigyelhető első oromfal. Ez az aránylag nagy méretű és időközben falképekkel is ékesített templom volt kétszáz éven át a népes bögözi plébánia központja.
Bögözben a második nagy építésre a XV. század második felében került sor. Ha a megnyújtott, félköríves záródású szentély a késő gótikus átépítésig állott, úgy Bögöz esetében feltűnő, hogy az átépítés lényege nem a templom belső terének számottevő növelése — amit különösen a szentélyekre nézve oly jellemzőnek találunk ebben a korban a legtöbb templomunknál —, hanem az épület aspektusának megváltoztatása, kívül és belül gótikus köntösbe öltöztetése. A hajó alapterülete változatlan marad, a szentély is csak alig nagyobb az elődjénél, de a templom, a teljesen új szentély arányainak megfelelően, magasságában nő: a hajófalakat mai magasságukig emelik, s a toronyhoz csatlakozó magasabb oromfal miatt a tornyot is magasítják. A késő román kori hajó gótikus boltozása nemcsak a belsőnek ad új aspektust — a László-legenda megcsonkítása árán —, hanem a külső nézet is változik a falhoz ekkor épülő támpillérsor által. Utólagos építését ma csak egy támnál ellenőrizhetjük, ott, ahol a vakolat megbomlott, de igazolja ezt az is, hogy a gyámkövek által jelzett ötszakaszos belső ritmus kívül megváltozik, s északon három, délen pedig négy falszakaszt találunk. Az új szentély alaprajza és szerkezete az általános XV. századi típust jelzi, akkor még északi oldalához sekrestye csatlakozik. A hangsúlyos szerkezeti elemek mind a hajónál, mind a szentélynél faragott kőből, gazdagon tagozott profilokkal készülnek, anyaguk tartós vulkáni kő. A szentély gyámköveit és záróköveit gazdag plasztikai dísz borítja. Az itt található címerek az építtető közösség növekvő öntudatának lehetnek a jelei, de megjelenésükben szerepe lehetett annak is, hogy itt lakott az udvarhelyszéki főkapitányi tisztet viselő Bögözi János.
A középkorból számon kell tartanunk két „Bögöz”-ből írt családot, bár kapcsolatukról a művészettel egyelőre nincs tudomásunk. E faluból való illetőségüket valószínűsíti az, hogy a nyelvterületen más azonos nevű falut nem ismerünk. 1342-ben, az egri káptalannak a királyhoz birtokügyben megidézett tanúk között találjuk „Simon magnus de Boguz” nemesember nevét (AnjouOkm 230.). 1363-ban Dénes erdélyi vajda Tordán kiadott és az Erked és Muzsna mellett fekvő Ramocsa nevű határrészre vonatkozó oklevélben a tanúk között szerepel „Petrus filius Elyane de Buguz” (Ub II. 200.). Kétségtelenül fontos szerepet töltött be nemcsak a szék katonai, de a helyi társadalmi és egyházi életben is Bögözi János, Udvarhelyszék főkapitánya, akinek nevével 1481—1505 között gyakran találkozunk (1481: ÁllLvt Kv. Mike gyűjt. — 1486, 1487: SzOkl I. 257, 263. — 1505-ben az udvarhelyi, 1506-ban az agyagfalvi székely nemzetgyűlésen: SzOkl I. 308, 316.). A családból Ferencet lázadásban való részvételéért kivégezték 1519 körül (Jakab 1901. 248.), másik Ferenc és János 1566-ban a főnépek között tűnik fel (SzOkl II. 194, 198.). Velük egyidőben Bögözi Farkas Pál (SzOkl VIII. 282.) és Ferenc (SzOkl IV. 41.) szintén főemberekként és jobbágyos birtokosokként ismeretesek. A család a XVII. században az egyház patrónusa.
Atemplomra vonatkozó feljegyzések a XVII. század második felétől kezdődnek, és a felszerelést gazdagító adományokról, majd később a különböző épületjavításokról adnak hírt. Az esperesi vizitáció legkorábbi feljegyzése 1665—1668 közötti adományokat írt be a már meglévő darabokhoz: „Az Templumbeli eszkezek ezek: Egy Abrosz, Sahos. Egy ezüst Aranyos Pohár. Egy ejteles Kanna. Egy fél ejteles Kanna. Egy On Tanjer. Oltár Eöltözö is egy Vagyon. Pap Eöltözö is egy.” Későbbi írással: „Ezt a Tatárok el vitték.” Ezek nyilván középkori miseruhák voltak, s bár nem használtak, de őrizték őket 1661-ig. Bethlen János 1665-ben adott kelyhe és Farkas Pálné úrasztali pohártakarójának bejegyzése után a templomi berendezésre utaló sorokat találunk: „Ugyan Nemzetes Farkas Pálné Asszonyom adott az Éneklő székre az Templumban egy kendőt, veressest, varrottat Anno 1668. Vitézlő Benczier János Uram Feleségével együtt adott az Templum beli Catedrára egy szőnyeget a Predikálló székre.” Ugyanitt találjuk a templom fenntartását szolgáló földek felsorolását is (Liber Eccl. Udv, 1644. 129—130.). Később adakoztak ilyen céllal: „A Felső határban Testált 6 forint zálogjáig Kováth Thamás Templum számára Őszek nevű hellybe 9 vékás földet.” (Liber Eccl. 1715. 71.). 1718-ban a vizitáció mégcsak a harangkötélre való szorgalmatos vigyázást ajánlja a megyebírónak, később, 1721. február 19-én már a templom állapotáról van szó: „Feles ruinák találtatván mind az Templom, mind penig a Tzinterem körül, minthogy azok reparatioját a Sz. Egyház Birája nem urgeálta, az hol illett volna, maga büntetődjék érette.” (Uo. 232.) Három év múlva (1724) — ez az első nagy átalakítás a középkori templomon — a hajóra kazettás mennyezetet készíttet a Borsai és Korda patrónus család. A feliratok nem említik, de valószínűnek tartjuk, hogy eddig még megvolt a hajó hálóboltozata. A javítások során több 1748-as évszámú cserép került elő, eddig az időpontig a fedelek zsindelyfedésűek lehettek, 1749-ben Korda György és Borsai Nagy István hozzájárulásával végeznek általános javítást: „[...] a két család a templomot igen megrongált állapotjából kívül belül való vakolással, meszeléssel, egészen új padimentummal, új székekkel, kőből való új prédikáló székkel, felette való koronával megújították.” (Aranykönyv, 176. Lajos János: A bögözi ref. egyházközség története. É.n. 4. Kézirat, EgyhLvt.) A szószékkorona tetején levő, két angyal közt álló lovasszobrot Schuchbauer Anton, Kolozsvárt működő budai származású szobrász készítette (B. Nagy 1970. 322.). „1768-ban Gr. Korda György még egy tekintélyes összeget, 300 m. frt. is tett le avégből, hogy örök időkre legyen miből javítani az Isten házát.” (Uo. 5.) A vizitáció évenkénti látogatásakor szorgalmasan ellenőrzi a javak állapotát. 1782. március 11-én, mivel „a templom körüli kőkeritésnek nincsen fedele”, elrendeli befedését (ProtVizit 1780), 1803. január 26-án a templompadok felett veszekedő asszonyokat figyelmezteti a konzisztórium 1744-es határozatára, mely szerint senkinek „különös széke” a templomban nem lehet (VizitJkv 1800).
A templom külső képe új aspektust nyer a torony magasításával és fedelének átalakításával. Az egyházközség Aranykönyve szerint „a torony 1841-ben emeltetett, mint az 1898-ban a toronygombban talált irat mutatja”. Egy másik feljegyzés szerint „Bögöznek is 1842-ig régi módi tornácos tornya volt. Ekkor azonban az egyház lebontatta, s felépíttette a mostanit 1163 magyar forinttal.” (Lajos, i.m. 7.) 1860-tól a templom ismét a romlás képét mutatta, „a megrothadt alsó gerendák miatt a padozat annyira le volt süllyedve, hogy három lépcsőn kellett lemenni a templomba”. Öt esztendőn keresztül gyűjtötték a javítás összegét harangra szánt földhaszonbérből, egy század katonaság elszállásolásából, 1864-ben az áradások alkalmából kapott segedelemből, mely összegeket a lakosság nagy része átengedte a javítás céljára. Nagygalambfalva népe rengeteg követ adott a javításhoz (uo. 11—12.). Ez utóbbi adatból azt sejtjük, hogy ebből építették a torony köpenyfalát és póttámjait. Ugron Jánosné báró Györffi Ágnes az északi templomablak megnyitására ugyanekkor 26 forintot adott (Aranykönyv 176.). A javítást 1865-ben végezték el, a tagok közmunkáján felül 418 forint 55 krajcár költséggel, egyebek mellett ekkor emelték a padlózatot a mai szintre (Lajos, i.m. 11.), s ekkor szereztek tudomást a falképek létezéséről.
A templom történetében jelentős az 1898-ban végzett javítás. Menetéről a presbiteri és közgyűlési jegyzőkönyvek szinte napról napra tájékoztatnak. Megemlítjük ezekből a május 4-i határozatot: „Több egyháztag óhajtása a nyugati befalazott ajtó kibontása. Közgyűlés helyesli, de nem tudván, hogy az elődök miért rakatták be, mérnöki véleménytől teszi függővé.” Kibontása végül is elmaradt. A május 15-én kelt jegyzőkönyv a megtalált falképek ügyében intézkedik: „[...] elnök aa. előterjeszti, hogy az alispáni hivatal elrendelte, hogy a templom egyik falán levő képek megvizsgálása tekintetéből azon helyen a munka szüntettessék be. Határozat: egyházközségünk méltányolva a nemzeti, hazafias és művészi tekinteteket, a munkát a felsőbb rendelet iránti tiszteletből is felfüggeszti, de a későbbi munkatöbbletért a megyei közigazgatástól kárpótlást követel.” A falképeket Huszka József és Csehély Adolf tárták fei, az 1898. június 1-én átadott fényképmásolatokért az egyház köszönetet mond nekik. Az 1898-ban végzett javítások a közmunkákon felül 1100 forintba kerültek (PüspJel 1898).
Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948. ÉVBEN. A legutóbbi belső javítás alkalmával 1965— 1967-ben Vetési Sándor lelkész a karzatot a hajó északi oldalából a déli oldalra helyezte át, újból feltárta a László-legenda nyugati falon levő részét, a hajóban és a szentélyben a kőfaragványokat megtisztította a mésztől, s kibontotta a sekrestyeajtó keretét, valamint egy szamárhátíves ülőfülkét. Jelenleg ismét tervben van a templom javítása és a falképek konzerválása. Ezzel egyidejűleg kerül sor majd az értékes műemléktemplomnak és környezetének régészeti és műemléki feltárására is.
A templomtól mintegy 500 méterre keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a „Kápolna”, „Kápolna-domb” elnevezés. Az enyhe hajlású dombtetőn szántáskor épületnyomok is mutatkoznak. Ha ott valóban kápolna volt, az csak a reformáció előtti időben épülhetett.
Irodalom
Orbán I. 37—38. — Csehély Adolf; A bögözi ev. ref. templom faliképei. Klny. az Udvarhelyi Híradó 1898. évi 19—29. számaiból: — Huszka József: A bögözi falképek. ArchÉrt 1898. 388—393. — Csehély Adolf: A bögözi falképek ügyében. ArchÉrt 1899. 94—95, 301—302. — Szendrey 1901. 68. — Jakab 1901. 248, 323. — Gerécze I. 403, 404, 533.; II. 943. — Malonyay II. 66. — Műemlékek 1916. 28. — Divald 1927. 119. — Szigethy Béla: Rovásírás a bögözi freskón. ErdMúz 1930. 368— 369. — Szőnyi 1933. 228. — Balogh 1934. 35, 40. — Balogh Jolán: Renaissance építészet és szobrászat Erdélyben. MMűv. 1934. X. 130. — Illyés Géza: Az orgona bevezetése az erdélyi ref. egyházban. RefSz 1935. 107. — Horváth 1937, 146. — Stefanescu 1938. 64—65: — Rugonfalvi 1939. I. 75. — Kereszturi 1939. 113. — Ambrózy 1940. 39, 39. — Balogh 19402. 507. — Gerevich 1940. 153. — Gerevich Tibor: L’arte ungherese della Transilvania. Corvina 1940. N.S. III. 547. — Balogh 1941. — Biró 1941. 65. — Voit 1942. 127, 135. — Korompay 1942. 32—33, 61, 62, 160, 222, 251, 252. — Kováts 1942. II. 705. — Balogh 1943. 16—17, 35, 41, 76. — Dercsényi Dezső: A középkori magyar falu temploma. Szépm 1943, IV., 169. — Entz 19431. 224. — Entz 19432. okt. 30. — László 19431. 88, 93. — Entz—Köpeczi 1947. 33. — Juhász 1947. 10, 32, 42, 74, 165. — Darkó 1953. 202, 209. — Radocsay 1954. 36—37, 53, 54, 120. — Vătăşianu 1959. 252, 424, 555, 771. — Dávid László: A bögözi református templom leírása. RefSz 1960. 251—254. — Csallány 1963. 40, 70. — Dávid 1963. 42—44. — Levárdy 1963. 214. — Sebestyén 1963. 116. — Drăguţ 19641. 109. — Drăguţ 19642. 310—319. — Drăguţ 1967. 86. — Entz 1968. 45, 132. — Tombor 1968. 118. — Dávid 19691. 50, 51. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 609. — Drăguţ 19702. 20. — Dercsényi 1970. 120, 137, 245. — B. Nagy 1970. 97, 256, 322. — Drăguţ. 1972. 9, 10, 24, 37, 42, 53, 63, 65, 74—76, 78, 82. — Drăguţ, Vasile: Restaurarea picturilor murale de la Ghelinţa. BulMonIst 1973. 4. sz. 51. Vlasta Dvoraková: La Légende de Saint Ladislas, découverte dans L’église de Velka Lomnica. BulMonIst 1972. 4. sz. 25—42 (38—40.). — Hargita megye 1973. 111. — Arion 1974. 46, 103, 106, 112. — Drăguţ 1974. 22, 35. — Ferenczi István: A Nagyküküllő menti Bögöz községnek és nevének eredetéről. Emlékkönyv 1974. 165—182. — Tóth 1974. 89, 162. 164. — Dávid 1975. 873, 875, 957. — Drăguţ 1976. 185, 190, 210, 233. — Radocsay 1977. 124. — Ferenczi 1978. 950. — Drăguţ 1979. 72, 80, 197, 198, 202, 222, 223, 226—227. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 23—24.
Cím:Erdély építészete a 11-13. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása, Kolozsvár, 1994
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
63 old.
A legutóbbi helyreállítás során került elő a bögözi református egyház gótikus szentélyében a régebbi, 13. századi félköríves falrész. Ez egyszersmind alátámasztja a hajó koraiságát is, amelynek északi és nyugati falán a korai, 14. századi falfestmények ma is láthatók.
83. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom
1334. „Dominicus sacerdos de Buguz solvit IX banales antiquos” (Mon. Vat. I. 1. 133).
1363. ,,Petrus filius Elyae de Buguz” (Urk. II. 200).
1481. ,,Johannes de Begez” (ENMLt Mike-gyűjtemény; OL Filmtár 780. Mike-gyűjtemény, 29).
1486. „Johannes de Begez” (SzO I. 257).
Katalóguscédula: Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
137. old.
A székelykeresztúri templom jellegzetességei a kisebb falusi plébániatemp- lomokon is felismerhetők. Az épületek többnyire megtartották a korábbi hajót, s ehhez építettek új, gótikus szentélyt, általában trapéz végű bordákból kialakított keresztboltozattal. A bordák gyakran lépcsősen tagolt gyámokra támaszkodnak. A csúcsíves ablakok megnagyobbodnak és vidékiesen formált kőrácsokkal dí- szesek. A szentély faragott kőből rakott vagy falazott diadalívvel nyílik a hajó- ba. A hajó boltozására inkább a század végétől kezdve került sor. A hajóabla- kok sokszor az új szentélyablakokhoz igazodnak. A vázolt megoldás jellegzetes példái a bögözi (248. kép), gelencei (388. kép), rugonfalvi (68–69. ábra), szentléleki, hodosi, nyárádszentimrei, csíkcsicsói, székelydályai (249–250. kép) egyházak.
251. old.
BÖGÖZ (Mugeni), ref. templom (248. kép)
L. ENTZ: Baukunst 132; ENTZ: Erdély 83.
A Szent László legendáról festett freskó: a hajó nyugati falán kezdődik -tiszta vonalas képekkel- az északi fal képei csak foltokban maradt meg. A nyugati falon első jelenet a Kihallgatás a legépebb, majd László búcsúja a váradi vár előtt. Hatalmas vár képével kezdődik melynek három tornya közt két kürtös látható. A kapu felvonóhídján felvonuló jobbját áldásra emelő püspököt öt térdeplő nő veszi körül. A közeledő pikkely páncélos ujjatlan felsőruhájú Szent László király fehér lovon ül, mögötte csatlósa. A legenda az északi falon folytatódik -erősen megcsonkulva- a Felvonulás és a Kunok üldözése egybefogott jelenetekkel. A rohanó magyarság lovainak alsó fele látszik az összeroncsolt pogány tetemek fölött. A második töredéket a kunok töltik be, kettőnek hátánál a nyeregben egy-egy rablott lány ül. A következő jelenet a bírkózás és a lenyakazásból is látszik valami. Színezése szürkés tonusú alapon okker, sárga, szürke, halványlila és vörösesbarna.
Antiochiai Szt.Margit legendája: az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki a 11 jelenetből álló ciklus. Szürkés alapon barnás vonalrajz jellemzi okker, sárga, lila és szürke színezéssel. A jelenetek sorrendje a következő: Margit megkérése, a Király elé idézése, a király ítélete. A negyedik jelenettől a pogány király megkérését visszautasító Margit megkínzatása, )megkorbácsolás, fogókkal csípkedés), leoldozása az oszlopról. A nyolcadik az olajban főzés emberi borzalmakkal és mennyei dicsőséggel vegyes jelenet. A diadalmas mártírhalál további útja: Margit a börtönben viaskodik a sárkánnyal és megöli azt. Az utolsó jelenetben glóriás feje egy pallós ütésére aláhull. Az utolsó három jelenetből alig maradt épen valami. Az Utolsó ítélet képsora a harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszában. A képsor közepén Krisztus látható szivárványon ülve. Kétoldalt térdelő angyalok a szenvedés jelvényeivel, mögöttük könyvet tartó apostolok sora. Az alsó sorban Szüz Mária és János evangélista állnak, jobboldalt a köpönyeges Mária, baloldalt a Szt.Mihály által kárhozatra űzöttek serege. Krisztus alakjától jobbra a Feltámadás, majd a mennyei Jeruzsálembe vezetettek Péter által őrzött serege látható. Krisztus balján a Pokol torkát megtestesítő Leviathán látszik, aláhulló kárhozottakkal. Az Utolsó ítélettől keletre jelenik meg díszes keretben Szt.Dorottya, majd Veronika kendője finom Krisztus-arccal. E képsorban rovásírást fedeztek fel -valószínüen egy restaurátor neve szerepel benne: ATYAI ESTÁN. (XVI.sz). A hajót 1Ox8 keretelt kazettából álló festett deszkamennyezet fedi, Egy virágos kazetta szélén a festők nevei vannak: STE.FABR. ET DA.PHILIP (Stephan Fabritius et Daniel Philip). Két egymás melleti mezőben ez a felirat olvasható:
SPECTABILIS AC GENEROSI DNI.DNI. SIGISNUBDI KORDA SENIORIS INCLYTA SEDIS VDVARHELY REG.IUDICIS SUPREM DIGNISSIMI PATRON ZELOSISMI SUMPTU INSTAURATA EST HAC DOMUS SIMUL IE OMNE ANO D.1724. - SPECTABILIS AC GENEROSI DNI STEPHAN N.BORSAI RELICTA CONSORS SPECTABILI AC GENEROSA DNA MARIA BALO HUIUS TEMPLI RENOVATIONEM SP.BENEFICIO ROMOVEBAT TEMPORIB.REV.DN.STEPH.BACONYI RECTE. IOH.BACZO CURAT.STEPH.TOASO 1724
A csavart oszlopon álló, festett mellvédű karzat felirata: SUMPTIB.ET INDUSTRIA EXCELMI.AC.IL:GEOR: A.KORDA L: B: DE B.JENÖ S:C:R:M: CONSIL: STAT INTIM: CAMER AVLIC: COTUS COLOS COMIT: SVP.ETC. EXCELL SVSANNE NAT: S:R:I: COMITISSAE TELEKI DE SZÉK CONSORTIS ANNO DOMINI 1761. A déli bejárat festett és faragott ajtószárnya szintén ekkor készül, felirata: BORSAI NAGY ISTVÁN - ETSEDI EVA ANNO DOMINI 1761. A hajót és szentélyt csúcsíves diadalív választja el, éleit faragott kövekből rakták. A diadalív északi falánál áll a szószék, mellvédjének vakolt felületén ez az 1898-ban latinból magyarra fordított felirat olvasható:
EZT A PRÉDIKÁLÓ SZÉKET ISTENNEK DITSŐSÉGÉRE TSINÁLTATTA TEKINTETES N.BORSAI NAGY ISTVÁN N.UDVARHELY SZ:V: KIRÁLJBIRÁJA ÉS AZON R.TRACTUSÁNAK ÉS GYMNASIUMNAK KURÁTORA KEDVES HÁZAS TÁRSÁVAL T:N: ETSEDI ÉVÁVAL 1748-DIK ESZTENDŐBEN.
A lovasszoborral díszített volutás szószékkorona peremén magyarra fordított felirat:
KÉSZITETTE A BOROSJENŐI KORDA CSALÁD 1749-BEN. UJRAFESTETTE AZ EGYHÁZ 1898-BAN. Belül: DICSÉRJE ISTENT MINDEN NÉP, ADASSÉK NEKI TISZTELET E MENNYEZET ALATT, SZENTELTESSÉK MEG NEVE ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ.
A késő gótikus szentély eredeti épségben áll, a hajónál gazdagabb plasztikai díszítéssel. Kőbordás boltozata egy négyszögű és egy poligonális boltszakaszból áll, az ékbordák gyámkövekre támaszkodnak. A sarokgyámokat akantuszvirág és sáslevélköteg díszíti, míg a boltszakaszok közti hevederív gyámkövei emberfővel vannak díszítve. Az ÉK-i sarokban a székely címer található: koronából kinövő páncélos kar, kardjába húzott szívvel és medvefejjel. A szentély déli falának K-i részén szamárhátíves ülőfülke mélyed a falba, kőkeret nélkül. A szószék lépcsője mellett szemöldökgyámos sekrestyeajtó keret van. A szentély keleti felében két pilléren nyugvó orgonakarzat áll, az orgona belsejében felirat:
KIRÁLYI TÁBLAI HÜTES JEGYZŐ ÉS IRNOK SZABO JÁNOS HONI MAGYAR TERMÉSZETES ORGONA MÜVÉSZNEK 26-IK ALKOTMÁNYA KÉSZITETTE FESTÉSSEL ÉS ARANYOZATTAL MVÁSÁRHELYEN 1746. A szentély alatt kripta van, feltárása a jövő feladata. A toronyban két harang van. A nagyobbikat 1925-ben öntötték, a kisebbiken kétsoros felirat olvasható:
FUDIT ME IOSEPH EGARDNER TEMESVARINI 1819. (Ö SZENT FELSÉGE KEGYELMESSÉGÉBŐL TRINÁLTOTTA BÖKSZI IAKOB MIHÁLY FELESÉGÉVEL BERNÁD ROSZÁLIA ASSZONYAL EGYÜTT 1819 ESZTENDŐBEN). Az 1948-ban végzett karbantartási munkák emlékét a déli portikushoz akkor készített székelykapu felirata őrzi: ISTEN DICSŐSÉGÉRE UJITTATOTT 1948 ÉVBEN. A templomtól mintegy 5OO m-re keletre, a határban egy kápolna emlékét őrzi a hagyomány és a "Kápolna-domb" elnevezés.
In: http://erdelyweb.hu/szentlaszlo/szent_laszlo.htm
Csikdelne, róm-katolikus templom (Keresztelő Szent János)
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, Léstyán Feremc, Megszentelt kövek, Entz Géza, Erdély művészete a ..., Horváth Zoltán György - Gondos Béla, Erdély legszebb középkori templomai, Romanika kiadó, 2009, http://mennyezet.naput.hu/locations/csikdelne/csikdelne_tablo.html#
Csíkdelne (románul Delnita) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag Csíkpálfalvához tartozik. Csíkszeredától 8 km-re északkeletre a Borzsova és a Delne patakok völgyében fekszik. Neve a szláv dolina (= völgy) főnévből ered. (A román delnita birtokot, földecskét jelent).
Lestyan Ferenc, …
Csíkdelne (Delniţa) falu 1333-ban Dolna néven jelenik meg a pápai tizedjegyzékben. 1495-ben Delne formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, István a pápai tizedjegyzék szerint 3 (vagy 8) banálist fizet, 1334-ben 2 garast, 1334-ben a Sancto Ioanne papja, István 1 garast.
1333-ban a plébániatemplom Delne néven azonos Szent János-templomával, amely Delnétől nyugatra, Csicsó felé áll magányosan, a mező közepén. Keresztelő Szent János nevét viseli. Azt a határrészt, ahol a templom áll, egykor Torda-völgyének nevezték, s itt volt a rég elpusztult Tordafalva.
Csak a templom maradt meg, mint a közeli Delne, Pálfalva és Csicsó közös egyháza.
1591-ből plébánosa nevét is ismerjük: Árkosi Mihály (presbyter templa Joannis) Építési idejét az 1450–1500-as évekre teszik. A korábbi időkből román kori elemeket is őriz, ami természetes, hiszen a fenti adatok szerint az előző század elején már plébániatemploma van.
Szentélye lényegében megőrizte eredeti formáját: nyolcszögből képzett három oldallal zárul, mennyezete csúcsíves, kőbordákkal, kehely idomú gyámkövekkel, az egyiken olasz lófőpajzzsal. Három boltívzáró kövén olasz pajzs, kis szívszerű tojásformával. Az elsőn kereszt, a másodikon egy alkar, kezében égő gyertyával vagy fenyőtobozzal, a harmadikon négylábú állat (ló vagy farkas) látható. A szentély keleti falán befalazott csúcsíves ablak nyomai vehetők ki. Többi, volt csúcsíves ablakait, kivéve a sekrestye kisablakát, körívesekké alakították.
Kőajtókeretei eredetiek: a déli bejárónál a legdíszesebb, a torony alatti és a sekrestye ajtaja egyszerű késő gótikus. Megmaradt – áthelyezve a leckeoldalra – a csavart kötélszegélyű fali szentségfülke, amely a népies gótika képviselője.
A hajó boltozatát 1613-ban (mások szerint 1673-ban) festett kazettás mennyezettel helyettesítették, középen egy Mária-képpel külön keretben. Virágdíszei az erdélyi reneszánsz gyönyörű példái.
A templom déli falán a többszörös mészréteg alól falfestményeket tártak fel 1934-ben. Ezek: Krisztus a Golgotán, Máriával és Magdolnával, két sirató asszonnyal; Szent Mihály a pallóssal; Szent Péter a kulcsokkal és Bibliával. Vannak még máshol is nyomok. A régi csíksomlyói kegytemplom homlokzati – XV. századi – festményeinek mintájára készülhetett.
A zömök torony minden ablaka csúcsíves. A templom szárnyasoltára, amint dátuma jelzi, 1575-ből származik: Keresztelő Szent János, karácsonyi és pünkösdi, valamint húsvéti ünnepkör képeivel.
Még ma is támpillérekkel erősített várfal övezi, igaz, jelentősen visszabontották a 20. sz. elején.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
138. old.
A csíkcsicsói egyház nyugati ajtajának szemöldökgyámja kétlépcsős kialakítású. E jellegzetesség Csíkdelne (251–255. kép) és Zsögöd templomaiban is feltűnik.
139. old.
A nyugati homlokzat előtt hatalmas, négyszögű torony emelkedik, amelyet alakos és változatos ornamentikával teli festés ékesít. A legfelső emeleten óriási, szabadba nyíló ablakok teszik lehetővé a harangok szavának messzire terjedését, s egyúttal a felderítés számára is megfelelő távlatot nyújtanak. A rákosi egyház Csíkszék nagyobb templomainak szerkezetben, részletekben is mintája. Azonos jellegű, nagyméretű tornyok emelkednek Csíkszentmiklóson (258. kép), Csíkkozmáson (259–261. kép), Csíkszentgyörgyön (262–264. kép), Csíkcsobotfalván, Csíkdelnén (252. kép). Hasonló tornya volt Csíkszenttamás egykorú, ma romos templomának is. Hosszú, négyboltszakaszos a csíkszentgyörgyi (263–264. kép), háromszakaszos a csíkdelnei (253–254. kép) és az udvarhelyszéki szentléleki, kétboltszakaszos a csíkkozmási (260–261. kép), a csíkmindszenti, a csíkszentmihályi (265. kép) és a csíkkarcfalvi templom szentélye.
202 old.
Néhány korábbi templom és kápolna is megőrzött egyes jellegzetes, késő gótikus részletet. … 1517-es évszámot mutat a csíkszentkirályi temetőkápolna gyámos ajtaja. Évszám nélküli, de egykorú a csíkdelnei, egységes terű kápolna déli ajtaja. Erre a faluban álló kápolnára azért volt szükség, mert a tornyos Szent János-templom (251–255. kép) távol a településtől, egymagában áll a mezőn, fogalmat adván arról az állapotról, amikor közös temploma volt több szomszédos falunak, s az épület nagyjából mindegyiktől egyforma távolságra esett. Így a delnei templom elhelyezkedése emlékeztet Szent
István király közismert templomépítési rendelkezésére (minden tíz falu építsen egy templomot).[1]
[1]120 SEBESTYÉN 1929. 34. kép (Nagykászon), 25. kép (Csíkszentkirály), 22–23; 23. kép (Csíkdelne). ORBÁN IV. 38 (Székelyvaja).
A mennyezet képeiről bővebben a http://mennyezet.naput.hu/locations/csikdelne/csikdelne_tablo.html# oldalon.
Lestyan Ferenc, …
Csíkdelne (Delniţa) falu 1333-ban Dolna néven jelenik meg a pápai tizedjegyzékben. 1495-ben Delne formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, István a pápai tizedjegyzék szerint 3 (vagy 8) banálist fizet, 1334-ben 2 garast, 1334-ben a Sancto Ioanne papja, István 1 garast.
1333-ban a plébániatemplom Delne néven azonos Szent János-templomával, amely Delnétől nyugatra, Csicsó felé áll magányosan, a mező közepén. Keresztelő Szent János nevét viseli. Azt a határrészt, ahol a templom áll, egykor Torda-völgyének nevezték, s itt volt a rég elpusztult Tordafalva.
Csak a templom maradt meg, mint a közeli Delne, Pálfalva és Csicsó közös egyháza.
1591-ből plébánosa nevét is ismerjük: Árkosi Mihály (presbyter templa Joannis) Építési idejét az 1450–1500-as évekre teszik. A korábbi időkből román kori elemeket is őriz, ami természetes, hiszen a fenti adatok szerint az előző század elején már plébániatemploma van.
Szentélye lényegében megőrizte eredeti formáját: nyolcszögből képzett három oldallal zárul, mennyezete csúcsíves, kőbordákkal, kehely idomú gyámkövekkel, az egyiken olasz lófőpajzzsal. Három boltívzáró kövén olasz pajzs, kis szívszerű tojásformával. Az elsőn kereszt, a másodikon egy alkar, kezében égő gyertyával vagy fenyőtobozzal, a harmadikon négylábú állat (ló vagy farkas) látható. A szentély keleti falán befalazott csúcsíves ablak nyomai vehetők ki. Többi, volt csúcsíves ablakait, kivéve a sekrestye kisablakát, körívesekké alakították.
Kőajtókeretei eredetiek: a déli bejárónál a legdíszesebb, a torony alatti és a sekrestye ajtaja egyszerű késő gótikus. Megmaradt – áthelyezve a leckeoldalra – a csavart kötélszegélyű fali szentségfülke, amely a népies gótika képviselője.
A hajó boltozatát 1613-ban (mások szerint 1673-ban) festett kazettás mennyezettel helyettesítették, középen egy Mária-képpel külön keretben. Virágdíszei az erdélyi reneszánsz gyönyörű példái.
A templom déli falán a többszörös mészréteg alól falfestményeket tártak fel 1934-ben. Ezek: Krisztus a Golgotán, Máriával és Magdolnával, két sirató asszonnyal; Szent Mihály a pallóssal; Szent Péter a kulcsokkal és Bibliával. Vannak még máshol is nyomok. A régi csíksomlyói kegytemplom homlokzati – XV. századi – festményeinek mintájára készülhetett.
A zömök torony minden ablaka csúcsíves. A templom szárnyasoltára, amint dátuma jelzi, 1575-ből származik: Keresztelő Szent János, karácsonyi és pünkösdi, valamint húsvéti ünnepkör képeivel.
Még ma is támpillérekkel erősített várfal övezi, igaz, jelentősen visszabontották a 20. sz. elején.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000
Cím:Erdély építészete a 14–16. században
Szerző:ENTZ GÉZA
Megjelenési adatok:Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 1996
Kategória:ERDÉLYI HONISMERETI KÖNYVTÁR
138. old.
A csíkcsicsói egyház nyugati ajtajának szemöldökgyámja kétlépcsős kialakítású. E jellegzetesség Csíkdelne (251–255. kép) és Zsögöd templomaiban is feltűnik.
139. old.
A nyugati homlokzat előtt hatalmas, négyszögű torony emelkedik, amelyet alakos és változatos ornamentikával teli festés ékesít. A legfelső emeleten óriási, szabadba nyíló ablakok teszik lehetővé a harangok szavának messzire terjedését, s egyúttal a felderítés számára is megfelelő távlatot nyújtanak. A rákosi egyház Csíkszék nagyobb templomainak szerkezetben, részletekben is mintája. Azonos jellegű, nagyméretű tornyok emelkednek Csíkszentmiklóson (258. kép), Csíkkozmáson (259–261. kép), Csíkszentgyörgyön (262–264. kép), Csíkcsobotfalván, Csíkdelnén (252. kép). Hasonló tornya volt Csíkszenttamás egykorú, ma romos templomának is. Hosszú, négyboltszakaszos a csíkszentgyörgyi (263–264. kép), háromszakaszos a csíkdelnei (253–254. kép) és az udvarhelyszéki szentléleki, kétboltszakaszos a csíkkozmási (260–261. kép), a csíkmindszenti, a csíkszentmihályi (265. kép) és a csíkkarcfalvi templom szentélye.
202 old.
Néhány korábbi templom és kápolna is megőrzött egyes jellegzetes, késő gótikus részletet. … 1517-es évszámot mutat a csíkszentkirályi temetőkápolna gyámos ajtaja. Évszám nélküli, de egykorú a csíkdelnei, egységes terű kápolna déli ajtaja. Erre a faluban álló kápolnára azért volt szükség, mert a tornyos Szent János-templom (251–255. kép) távol a településtől, egymagában áll a mezőn, fogalmat adván arról az állapotról, amikor közös temploma volt több szomszédos falunak, s az épület nagyjából mindegyiktől egyforma távolságra esett. Így a delnei templom elhelyezkedése emlékeztet Szent
István király közismert templomépítési rendelkezésére (minden tíz falu építsen egy templomot).[1]
[1]120 SEBESTYÉN 1929. 34. kép (Nagykászon), 25. kép (Csíkszentkirály), 22–23; 23. kép (Csíkdelne). ORBÁN IV. 38 (Székelyvaja).
A mennyezet képeiről bővebben a http://mennyezet.naput.hu/locations/csikdelne/csikdelne_tablo.html# oldalon.
Csikkarcfalva, rom-kat. templom
Forrás: Wikipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
Karcfalva (más néven Csíkkarcfalva, románul Cârţa) falu Romániában Hargita megyében. Karcfalva, Ábránfalva és Tótfalva össze olvadásából keletkezett. Egykori járási székhely, mely Csíkjenőfalvával, Csíkdánfalvával és Csíkmadarassal együtt alkotta Nagyboldogasszony községet. Ma Csíkjenőfalva tartozik hozzá. Csíkszeredától 23 km-re északra, a Madicsa és a Székászó-patak Oltba ömlésénél fekszik.
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkarcfalva
Helységnév 2: Cârţa
Csíkkarcfalva (Karcfalva, Cârţa) helység 1332-ben már szerepel: „E(cclesia) B(eatae) Mariae Virginis“, amint Domokos Pál Péter közli saját római kutatásai eredményeként.
1406-ban Lőrinc pap a plébános, aki Csík–Gyergyó alesperese is oláfalvi származású. 1482-ben és 1495-ben Bertalan plébános szerepel az okiratokban.
1591-ben Bethleheni Mihály a plébános. 1667-ben Thamási Gergely a plébános, Csík, Gyergyó, Kászon főesperese.
A pápai tizedjegyzék korának temploma helyén 1444-ben új templomot építenek. Pontos dátumát jelezte a templom déli kapujának szemöldökkövén három, felül nyitott nyolcas, vagyis: 444. Sajnos ez eltűnt, amikor a hajót lebontották. 1796-ban ugyanis új hajót építenek és csak a szentély marad meg eredeti gótikus stílusában. Bordás mennyezetéről a bordák díszművekkel ékes gyámkövekre futnak, melyeken emberfő, hold, nap féldomborművei láthatók. Egykor gótikus ablakaiból egyet hagytak meg egészen, a többit felülről befalazták. A középső zárókövön Agnus Dei domborművét faragták ki.
Nagyon szép a gótikus fali szentségfülke.
E század elején új sekrestyét építenek, amikor befalazzák a régi sekrestye gótikus ajtókeretét. Az 1958. évi renováláskor hozták felszínre.
A diadalív félköríves.
A templom középkori emlékei közé tartozik a fent említett 1540-ből való kehely, egy másik kehely az 157-es évekből (utolsó számjegy hiányzik), egy gótikus szentségtartó, mely egykorú a szentéllyel. Hátsó ajtócskáján a felirat későbbi: „Ecce panis vitae 1653.”
Egykorú a szentéllyel a gótikus keresztelőmedence is.
A templomot Csík legmagasabb 4 öles várfala veszi körül, fedett gyilokfolyosóval és lőrésekkel. Keleti bástyájából emelkedik ki a torony, amelyet Mártonffy György püspök, a falu szülötte költségén két emelettel magasítottak. A torony harmadik emeletén befalazott csúcsíves ablakok vannak.
A hajó lebontásakor érdekes régi tárgyakat (rézcsészék, rézkés stb.) találtak, melyek a bécsi múzeumba kerültek. Különös leletnek számít az az emberi csontváz, mely álló állapotban volt befalazva, kezében egy pár patkóval.
A templomhoz vezető déli oldalon szép barokk Máriaszobor áll. A templom északi oldalát a millenniumkor ültetett fenyves övezi.
A középkori tiszta katolikus egyházközség hívei egy kis epizódtól eltekintve – mindmáig katolikusok maradtak. Az epizód az volt, hogy Székely Mózes idejében egy Kelemen nevű prédikátor került a faluba.
Tartózkodása rövid ideig tartott, mert a nép elkergette és az átállottak házait lerombolta.
A XVIII. században katolikus plébánia. E század elején is itt csak katolikus templom és egyház van.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkarcfalva
Helységnév 2: Cârţa
Csíkkarcfalva (Karcfalva, Cârţa) helység 1332-ben már szerepel: „E(cclesia) B(eatae) Mariae Virginis“, amint Domokos Pál Péter közli saját római kutatásai eredményeként.
1406-ban Lőrinc pap a plébános, aki Csík–Gyergyó alesperese is oláfalvi származású. 1482-ben és 1495-ben Bertalan plébános szerepel az okiratokban.
1591-ben Bethleheni Mihály a plébános. 1667-ben Thamási Gergely a plébános, Csík, Gyergyó, Kászon főesperese.
A pápai tizedjegyzék korának temploma helyén 1444-ben új templomot építenek. Pontos dátumát jelezte a templom déli kapujának szemöldökkövén három, felül nyitott nyolcas, vagyis: 444. Sajnos ez eltűnt, amikor a hajót lebontották. 1796-ban ugyanis új hajót építenek és csak a szentély marad meg eredeti gótikus stílusában. Bordás mennyezetéről a bordák díszművekkel ékes gyámkövekre futnak, melyeken emberfő, hold, nap féldomborművei láthatók. Egykor gótikus ablakaiból egyet hagytak meg egészen, a többit felülről befalazták. A középső zárókövön Agnus Dei domborművét faragták ki.
Nagyon szép a gótikus fali szentségfülke.
E század elején új sekrestyét építenek, amikor befalazzák a régi sekrestye gótikus ajtókeretét. Az 1958. évi renováláskor hozták felszínre.
A diadalív félköríves.
A templom középkori emlékei közé tartozik a fent említett 1540-ből való kehely, egy másik kehely az 157-es évekből (utolsó számjegy hiányzik), egy gótikus szentségtartó, mely egykorú a szentéllyel. Hátsó ajtócskáján a felirat későbbi: „Ecce panis vitae 1653.”
Egykorú a szentéllyel a gótikus keresztelőmedence is.
A templomot Csík legmagasabb 4 öles várfala veszi körül, fedett gyilokfolyosóval és lőrésekkel. Keleti bástyájából emelkedik ki a torony, amelyet Mártonffy György püspök, a falu szülötte költségén két emelettel magasítottak. A torony harmadik emeletén befalazott csúcsíves ablakok vannak.
A hajó lebontásakor érdekes régi tárgyakat (rézcsészék, rézkés stb.) találtak, melyek a bécsi múzeumba kerültek. Különös leletnek számít az az emberi csontváz, mely álló állapotban volt befalazva, kezében egy pár patkóval.
A templomhoz vezető déli oldalon szép barokk Máriaszobor áll. A templom északi oldalát a millenniumkor ültetett fenyves övezi.
A középkori tiszta katolikus egyházközség hívei egy kis epizódtól eltekintve – mindmáig katolikusok maradtak. Az epizód az volt, hogy Székely Mózes idejében egy Kelemen nevű prédikátor került a faluba.
Tartózkodása rövid ideig tartott, mert a nép elkergette és az átállottak házait lerombolta.
A XVIII. században katolikus plébánia. E század elején is itt csak katolikus templom és egyház van.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Csikkozmás, róm-kat. templom
Forrás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?, Wikipedia
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkozmás
Helységnév 2: Kozmás
Helységnév 3: Cozmeni
Csíkkozmás (románul Cozmeni) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002-ig Csíkszentmártonhoz tartozott, azóta önálló község. Csíkszeredától 20 km-re délkeletre a Kozmás és a Nyerges-patak mellett fekszik. Nevét Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
CSÍKKOZMÁS – templom
Csíkkozmás (Cozmeni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sanctis Codmas et Damyano néven. 1567-ben a regestrum 17 kapuval jegyzi Kozmás néven. 1569-ben Kozmás, 1602-ben szintén Kozmás formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, mégpedig Szent Kozma és Damján tiszteletére; ebben az évben papja, Imre a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 banálist fizet, 1334-ben 1 garast (másnál 6 régi banálist). 1583-ban papja van. 1592-ben Gálfy Pál a plébános, akit Báthori Endre nevezett ki az újonnan szervezett főesperességbe (addig Csík–Gyergyó–Kászon a Telegdi Főesperesség alesperessége volt). 1608–1618-ban Tamás a plébános. 1693-ban ecclesia SS. COSMAE et DAMIANI Martirumról szól oklevél.
A XIII. században, de legkésőbb a pápai tizedjegyzék éveiben a mai templom helyén román kori templom állott. Ebből csak egy falba épített kő szenteltvíztartó maradt meg. Formája és díszítése alapján rokonságot mutat a franciaországi XII. századi soinsonaisi szenteltvíztartóval. Ekkorinak tartják keresztelőmedencéjét is, de valamivel későbbről.
A gótikus korban egészen átépítik. Szentélye tiszta gótikus alkotás lesz, csillagboltozattal. Déli és északi oldalán a gótikus bordaívek a fal közepéig futnak le. Érdekes két gyámköve: marcona bajuszos férfifej az egyiken és egy női fej a másikon. Apszisa rövidebb, mint eredetileg volt és a nyolcszög három oldalával záródik.
Az eredetileg csúcsíves diadalívet 1768-ban átalakítják: tojásdad nyílást kap. Belső mezejében magyar népies virágmintás falfestményt fedeztek fel 1573-ból. Csak középső részét tárták fel.
A zárókövekből kettő kerek, lapjukban sugárkörrel. A gyámköveken Mátyás kori pajzsokhoz hasonló pajzsok vannak kifaragva.
A hajó teljesen elveszítette gótikus jellegét. Csak a déli és nyugati ajtókeret maradt meg. 1768–1769-ben az addigi lapos, egyszerűen festett deszkamennyezetet barokkos boltozattal cserélik fel. Ekkor tűnnek el az egykori csúcsíves ablakok, amelyeknek gótikus kőkerete kívülről kivehető. A külső támpillérek megmaradnak. A régi oltárok is nyomtalanul eltűnnek s helyüket aranyozott és túlfaragott oltárok foglalják el.
A torony – legalábbis alapjaiban – egykorú a templommal. 1771–1772-ben 3 öllel magasították és egykori gótikus ablakait átalakították.
Az északi fal áttörésével 1761-ben építik a hajóhoz a Nepomuki Szent János- kápolnát.
Nagy lőréses várfal veszi körül a XVII. századból. Ez azonban nem védhette meg Ali basa tatárjainak ostromától: felégették. Itt volt a falu régi temetője is.
A kőkerítés falába befalazott kőlap megdöbbentő adatokat közöl Csík és a plébánia 1719. évi pestisáldozatairól: „Az 1719 Peste obierunt 11234, Vivi: 14560, qua pleb. Koz.ob. 826, Viv 1124.“ Régi harangját 1690-ben Thököly tatárjai vitték el. Egyik harang a kézdivásárhelyi református templomban kötött ki.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkkozmás
Helységnév 2: Kozmás
Helységnév 3: Cozmeni
Csíkkozmás (románul Cozmeni) falu Romániában Hargita megyében. Közigazgatásilag 2002-ig Csíkszentmártonhoz tartozott, azóta önálló község. Csíkszeredától 20 km-re délkeletre a Kozmás és a Nyerges-patak mellett fekszik. Nevét Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
CSÍKKOZMÁS – templom
Csíkkozmás (Cozmeni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sanctis Codmas et Damyano néven. 1567-ben a regestrum 17 kapuval jegyzi Kozmás néven. 1569-ben Kozmás, 1602-ben szintén Kozmás formában fordul elő. 1333-ban plébániatemploma van, mégpedig Szent Kozma és Damján tiszteletére; ebben az évben papja, Imre a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 banálist fizet, 1334-ben 1 garast (másnál 6 régi banálist). 1583-ban papja van. 1592-ben Gálfy Pál a plébános, akit Báthori Endre nevezett ki az újonnan szervezett főesperességbe (addig Csík–Gyergyó–Kászon a Telegdi Főesperesség alesperessége volt). 1608–1618-ban Tamás a plébános. 1693-ban ecclesia SS. COSMAE et DAMIANI Martirumról szól oklevél.
A XIII. században, de legkésőbb a pápai tizedjegyzék éveiben a mai templom helyén román kori templom állott. Ebből csak egy falba épített kő szenteltvíztartó maradt meg. Formája és díszítése alapján rokonságot mutat a franciaországi XII. századi soinsonaisi szenteltvíztartóval. Ekkorinak tartják keresztelőmedencéjét is, de valamivel későbbről.
A gótikus korban egészen átépítik. Szentélye tiszta gótikus alkotás lesz, csillagboltozattal. Déli és északi oldalán a gótikus bordaívek a fal közepéig futnak le. Érdekes két gyámköve: marcona bajuszos férfifej az egyiken és egy női fej a másikon. Apszisa rövidebb, mint eredetileg volt és a nyolcszög három oldalával záródik.
Az eredetileg csúcsíves diadalívet 1768-ban átalakítják: tojásdad nyílást kap. Belső mezejében magyar népies virágmintás falfestményt fedeztek fel 1573-ból. Csak középső részét tárták fel.
A zárókövekből kettő kerek, lapjukban sugárkörrel. A gyámköveken Mátyás kori pajzsokhoz hasonló pajzsok vannak kifaragva.
A hajó teljesen elveszítette gótikus jellegét. Csak a déli és nyugati ajtókeret maradt meg. 1768–1769-ben az addigi lapos, egyszerűen festett deszkamennyezetet barokkos boltozattal cserélik fel. Ekkor tűnnek el az egykori csúcsíves ablakok, amelyeknek gótikus kőkerete kívülről kivehető. A külső támpillérek megmaradnak. A régi oltárok is nyomtalanul eltűnnek s helyüket aranyozott és túlfaragott oltárok foglalják el.
A torony – legalábbis alapjaiban – egykorú a templommal. 1771–1772-ben 3 öllel magasították és egykori gótikus ablakait átalakították.
Az északi fal áttörésével 1761-ben építik a hajóhoz a Nepomuki Szent János- kápolnát.
Nagy lőréses várfal veszi körül a XVII. századból. Ez azonban nem védhette meg Ali basa tatárjainak ostromától: felégették. Itt volt a falu régi temetője is.
A kőkerítés falába befalazott kőlap megdöbbentő adatokat közöl Csík és a plébánia 1719. évi pestisáldozatairól: „Az 1719 Peste obierunt 11234, Vivi: 14560, qua pleb. Koz.ob. 826, Viv 1124.“ Régi harangját 1690-ben Thököly tatárjai vitték el. Egyik harang a kézdivásárhelyi református templomban kötött ki.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikmenaság
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2007_2008_muvtor/pages/008_a_csikmenasagi_romai_katolikus.htm
Jánó Mihály A CSÍKMÉNASÁGI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM FALKÉPEINEK KUTATÁSTÖRTÉNETE
Extras: [Istoricul cercetării frescelor bisericii rom.-cat. din Armăşeni (rom.; magh.: Csíkménaság)] Frescele din secolul al 17-lea ale stranei bisericii din evul mediu din Armăşeni, cu titlul Imaculata Concepţie, au fost menţionate deja în agendele de vizitaţie ale episcopiilor înregistrate la începutul secolului al 19-lea. Prima lor descriere detaliată provine din anul 1853 de la istoricul, arhivistul Benkő Károly. Documentaţia de desen şi fotografii a instalaţiei şi frescelor bisericii a fost întocmită de Huszka József în 1889. Această documentaţie, care este publicată în anexa nr. 1 a studiului este păstrată în colecţiile Muzeului Etnografic şi ale Oficiului Protecţiei Moştenirii Culturale din Budapesta. Frescele au fost repictate în 1928. Despre acest lucru a fost întocmit atunci un raport detaliat în scris, pe care îl recomandăm în atenţia specialiştilor, care execută lucrările de restaurare petrecute în zilele noastre (anexa nr. 2). Cercetarea de istoria artelor a clădirii şi ornamentaţiei interioare a bisericii este în curs şi în zilele noastre, a cărei completare este anexa nr. 3.
A Szeplőtelen fogantatás titulust viselő plébániatemplom késő gótikus szentélyének 17. századi boltozatfestményeiről már a 19. század elején megemlékeztek a püspöki vizitációs jegyzőkönyvek. Valószínű, hogy korábban is, de az általunk tanulmányozott plébániai irattárban csak két, egyházlátogatási jegyzőkönyv található ebből az időszakból, az 1823. és az 1830. évi, amelyekben a templom épületéről szóló feljegyzések megegyeznek:
„Structura Templi exterior in matre. Secundum iscriptionem, quae visitor inpariete Sanctuarii, aedes Sacra Ménaságensis extructa fuisset Anno 655 sed probabilis N[ume]rus Millenarius deletus est, aut subaudiri debet. Structura Templi interior in matre. Parietas dealbati nulla ornamenta exhibent in fornice vero Sanctuarii, Sanctorum imagines visuntur, Tabulatum est diversis coloribus distinctum."1
1853-ban, BENKŐ Károly (1805-1863) egy másik, 1829-ben kelt püspöki vizitáció jegyzőkönyvének, a fentiekkel megegyező részét idézte, majd hozzátette:
„[...] hellybeli mostani Pap Miklósi Gergelly Ur azt jegyzi meg: non est millenarius numerus subaudiendus, quia secus et ara et campana majos antiquior, quod fieri nequit. Fennirt számokat magam is láttam - folytatja Benkő - feketén festettek árábiaiak, a Templom északi falán betüről betüre így »Anno 655« tekinthetők, de éppen azért hogy csak rajzolvák véleményem szerint gyanusok. A Templom n [ap]kelet felölli részén az ugynevezett Sanctu-arium és a Segrestye (Sacristia) valoban ó Gothus munka, mely az egész épületnek felét tészi, kő bolthajtásán szép czirádák mellett vannak Szent Háromság, négy első Proféták, öt szent Asszonyok, u. m. Margarét, Magdolna, Zsusánna, Katalin és Anna képeik, a Nap felkelve, a Hold teljesen szemben mintha napfogyatkozást okozott volna, és Sz. Ilona kezében keresztet tartva, mind ezek feketén festvék, a Szentek nevei Gothus betükkel alá irvák, kevés helyeken ujjitvák. E Templom nyugot felölli hasonfele hogy ujjabb tisztán tettzik, mennyezete a Chorus felettivel együtt festett deszkákból készitődött az akkori divat szerint, mint reá van irva 1655-ben 2-ik Rákoczi György alatt. Régi napkelet felölli felében létező nagy oltáron iljen irás »Regina Coeli laetare 1563«2
Természetesen ORBÁN Balázs (1830-1890) is részletesen leírta a templom épületét és berendezését, ugyanakkor a hajó festett famennyezetének 1655-ös évszámát is megemlítette. A szentély boltozatfestményeiről a következőket jegyezte fel:
„E templom szentélye régi gót épület, szövedék boltozatának koczkáiban igen érdekes al-fresco festvények vannak. Közvetlen az oltár feletti koczkában a nap és hold, továbbá négy próféta, 4 evangelista és más szent képek.3 A képek jellege, de főleg a képeket magyarázó minuskel feliratok egyiránt kezeskednek ezen műbecscsel s régészeti érdekkel biró képek valódiságáról, minek következtében, mint Székelyföldön oly kevés számban fennmaradt (Dályán és itt ) régi frescók egyik kiválóbb példányát kellőleg becsülnünk és méltányolnunk kell, egyszersmind elismeréssel lennünk azon kegyelettel szemben, mely azt valamely barbar ujitás általi megsemmisüléstől megvédte."4
ORBÁN, a szentély északi falán található, hiányos, festett évszám láttán, érthetően 1655-re gondolt, „[...] mi valamely ujitási évszám lehetett", amelyből az első szám lekopott, „mert a templom szentély bizonynyal annál jóval régibb, a mennyiben épitési modorában nyilvánuló késő gót-kori műidomokról itélve, a XIV. század végén készülhetett."5
ORBÁN Balázzsal szemben, az akkori plébános, FERENCZI Ignác, aki püspöki rendeletre 1869-ben hozzáfogott az egyházközség történetének megírásához a Domus Historiaban a következőképpen érvelt:
„Menaság, egyik a legrégibb falvak közül Csíkban. Temploma, mely a falu között egy emelkedett dombon fekszik régi kőkeritéssel egészen övedzve, a mint a Sanctuarium falán - észak felöl - tisztán láthatni 655-ben, azaz: hatszáz ötvenötben épült; a felirás így van: AE. T. H. Ano: 655., vagyis: Aedficatum Templum hoc Anno 655. Mely betüknek - megjegyzem - hogy én tulajdonitok ily értelmet, egyebet nem gondolván, hogy mit jelenthetnek.
Némelyek igen réginek mondják, s kételkednek az esztendőszám valodisága felett, állitván: hogy az ezeres szám ki van csak hagyva s így lenne »1655« hanem ezeknek könnyü a felelet, mert a régi nagy oltár a mint mostis jól láthatni 1543-ban épült, a nagyobb harang pedig 1542-ben, a közepső [...]1604-b.[en] öntetett, miből azt következtetni - mondja a negyven évvel korábbi lelkész elődjéhez hasonlóan -, hogy az oltár, a harangok hamarább megvoltak mint a templom."6
Nem illik számon kérni egyik „krónikástól" sem, hogy miért nem hozták összefüggésbe a szentély falán és a hajó festett famennyezetén látott évszámok azonosságát. Pedig ez magyarázatot adhatott volna a kételyeikre, mármint a „valamely ujitásra" és az azt megörökítő időpontra vonatkozóan. Továbbmenve, a famennyezet töredékes felirata, amelyet FERENCZI Ignác plébános lemásolt, azt is elárulta, hogy ki készítette 1655-ben a festett mennyezetet, a karzattal együtt. Nevezetesen egy „Z. M. Miklos diák s mester",7 aki feltehetően a szentélyboltozat záróköveire erősített, festett-címeres falapokat is készítette, a hajóban végzett munkájával egy időben. S ha mindez elfogadható, miért ne lehetett volna Miklós festő-asztalos mesternek némi köze az al secco technikával festett, késő reneszánsz famennyezetek mintáit idéző falképek, közepes rajztudással megáldott mesteréhez!? Arra a kérdésre, hogy ki lehetett ez a Miklós diák és mester, a keresztneve előtti Z. M. feloldása adhat feleletet. Minden esetre Krisztus cirill betűs „Xps" monogramja a feliraton, a mester román származására enged következtetni, és ha a boltozatfestmények alakos ábrázolásait kísérő, többnyire román kiejtés szerint írt neveket is számba vesszük, talán jogosan feltételezzük, hogy a faberendezés és a szentély boltozatának 1655-ben történt kifestését ugyanazon mesternek tulajdonítjuk.
HUSZKA József (1854-1934) 1881-ben, az ornamentika kutatásai során járt a ménasági templomban.8 Az ekkor készült rajzai közül a Néprajzi Múzeum Könyvtárában található egy, amely a boltozatfestmény virágmotívumait és a sekrestyében álló, 1678-ban készült szekrény díszítményeit örökítette meg.9 Egy másik rajzon, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában őriznek, ugyanazt az öt falkép motívumot és a sekrestye szekrényének másik szárnyát rajzolta le tussal, illetve akvarellben.10 Ugyanakkor a hajó kazettás mennyezetéről és a kórus mellvédjéről is készített vázlatokat.11
1888 márciusában HUSZKA ezeket a rajzokat mellékelve, levélben jelezte a Műemlékek Országos Bizottságának, hogy szeretne falképkutatást folytatni Ménaságon:
„Tekintetes Bizottság! Székelyföldi falfestményeink érdekessége a leletek szaporodásával fokozott arányban növekedik, miért is kutatásaim tovább folytatását, s legalább azon templomok képeinek fölfejtése, melyekről már van tudomásom, addigis, mig a véletlen ujabb leletet nem tár elénk, hazai kulturtörténetünk szempontjából, azt hiszem, elég fontos arra, hogy a tek. Bizottság támogatását előzetesen kikérhessem. A csik menasági rom. kath. templomot ohajtanám juniusban megkaparni, miért is a tek. Bizottságtól 300 frt előleget és az erdélyi püspök engedélyének megszerzését kérem, mert katholikus templomba a püspök engedélye biztos bejuthatás. Templomunk boltsüvegeinek egyrésze besincs meszelve. Én XVI. századinak tartom a falon látható 1655 évszám daczára. Van e templomnak egy gyönyörű szárnyasoltára is 1543 évszámmal. Tudtommal ennél szebb és épebb renaissance szárnyasoltárunk nem maradt fen. Hajnald L. [Haynald Lajos] biboros főpapunk erdélyi püspök korában meg akarta venni a falutól, de azt mondták, hogy »ha a püspöknek ér valamit, nekünk többet ér.« Mellékelve van szerencsém csatolni e templom műkincseiről futólag készített vázlataimat. Az oltáron a restaurálásnak még semmi nyoma így eredeti festményeit hű másolatban birni, azt hiszem, haszon lesz a tudománynak. E szempontból indittatva eddigi gyenge fényképező készletem helyett egy nagyot és jót szereztem, előre begyakorlandó vele magam. A gép és egyébb felszerelések fedezésére volna szükségem a kért 300 frt előleg v[agy] segélyre, mit aztán a később kiérdemlendő tiszteletdijakból visszafizetnék. Azon boldog hitben zárom kérésemet, hogy a tek. Bizottság utján a kieszközölt kaparási engedély és a pénzelőleg képessé tesznek hazai műtörténetünket, minél előbb, egy lappal szaporitanom. A tekintetes Bizottságnak alázatos szolgája Huszka József rajztanár. Sepsiszentgyörgy 1888 martius 7."12
A beküldött rajzokból a Műemlékek Országos Bizottsága csupán egy darabot őrzött meg,13 a másik kettőt visszaküldték HUSZKÁnak és azok a hagyatékával kerültek a Néprajzi Múzeum gyűjteményeibe.14 A bizottság HUSZKA kérését 1888 májusában továbbította a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz,15 ezt követően HUSZKÁnak, két évi készülődés után, 1889 nyarán sikerült kiterjedtebb kutatást végeznie a templomban.16 A falkutatásra a templom folyamatban lévő javítási munkálatai alkalmával kerülhetett sor.17 A Ménaságon végzett munkájáról csak a következő évben, 1890 áprilisában számolt be CZOBOR Bélának (1852-1904), aki HENSZLMANN Imre (1813-1888) halála után a Műemlékek Országos Bizottsága előadói tisztét viselte:
„Nagyságos Doktor Úr! A mai postával a műemlékek bizottsága számára küldöm végre a menasági templom freskóit és szárnyas oltárát. Szín vázlat, fotográfia és pausa mind kitűnő. Azt hiszem meg lesz velük elégedve. Írni nem írtam semmit hozzá, hisz a rajzok elég ékesen beszélnek legfeljebb megjegyzem, hogy az éjszaki falon a meszelésre 665 volt vésve mint a bemeszelt rész évszáma. Megis találtam a régi felirásból: Anno és 65-öt, bár a képet kifejteni nem voltam képes. Az oltárról megjegyzem, hogy a középső Mária Jézus szobor későbbi betét. Mert az erdetit mire az alatta levő felirat: Regina celiletare 1543 vonatkozik megette a szú. Mária sovány nyulánk alakjának maradványát még láttam a templom hián (padlás). A mostanit a protestánssá lett barczaságról hozta egy borvizes atyafi a monda szerint. Ezt az oltárt Haynald erdélyi püspök korában meg akarta venni a falutól de a 2000 forintot visszautasították. A templom előrészén semmi művészi vagy történeti nyomot sem találtam. Végre mellékeltem még a doktor úr számára a rég igért két [...]18 is. Megemlitem még, hogy erre a templomra már két éve felvettem 200 frt előleget. Esedezem úgy intézni, hogy ha már többet nem kapok legalább ezt [...].19 Kiváló tisztelettel Huszka József."20
A falfestményekről készült 10 db színvázlatot, 5 db fényképet, 34 db pauszmásolatot, a szárnyasoltárról készített 8 db akvarellt és 10 db fényképet tartalmazó küldeményt a bizottság április 24-én elemezte, és egyben „a kiváló szorgalommal és csinnal készült fölvételeket" jónak látták a rajztár számára megszerezni,21 így azokért HUSZKÁnak a minisztérium hamarosan kifizetett 200 forint tiszteletdíjat.22
HUSZKA József a bizottságnak küldött rövid jelentéseit, a falképek részletes leírásával, az Archeologiai Értesitőben, 1890-ben megjelent közleményével egészítette ki. Tanulmányában a szentély északi falán talált 665 évszám keletkezése és a boltozatfestmények stílusa alapján próbálta a falképek készítésének időpontját megállapítani. Következtetései szerint a falképek a 16. vagy akár a 15. században is készülhettek. Részletesen elemezte a boltsüvegekben látható képek témáját, és néhány szóban a fafestmények színeiről is szót ejtett:
„Freskóink színezése szegényes. Csak fehér, fekete, aranysárga és vörös állot festőjük rendelkezésére. Van ugyan egy pár ruhán zöldes szürke is, mit a sárga és fekete keverésével értek el, a valódi zöld és kék azonban teljesen hiányzik. A vörösnek három változata a sötét karmin, a sárga keverésével előállított téglavörös és a fehér hozzáadásával előállított rózsaszín, mely kiválóan a Dániel köntösén észlelhető."23
A ménasági templomról az 1905 szeptemberében kelt dokumentumokban értesülhetünk újra, amikor ANTAL József plébános, a tervbe vett javítási munkálatokat megelőzően szakértő kiküldését kéri. ÉBER László (1871-1935), a Műemlékek Országos Bizottsága akkori helyettes előadója ceruzával írt följegyzése szerint, ő szívesen leutazott volna.24 ÉBER, októberben, levélben válaszolt a plébános kérésére, és miközben HUSZKA József korábbi kutatásaira utalt, aziránt érdeklődött, milyen természetű munkálatokat terveznek a templomban.25 1906. április 18-án a ménasági plébános beszámolt arról, hogy orgonakarzatot fognak építtetni a hajóban, és az oltár szerkezetét is módosítani kívánják. A szentély falképeivel kapcsolatban pedig így írt:
„A templom ősrégi szentélyében az elavult freskó képeket aszerint, amint a tekintetes bizottság javasolja és segédkezet nyujt, a felvett költségvetés szerint kijavittatjuk 170 korona árban, vagy pedig 340 koronáért egészen ujra festetjük, Sándor Gergely templom és szobafestő által, a legközelebbi hetekben."26
A bizottság erre gyorsan reagált. Április 25-én, FORSTER Gyula (1846-1932), elnök az ANTAL Józsefnek írt válaszában közölte, hogy a hajóban tervezett munkálatokkal egyetértenek, a szentély kifestésével kapcsolatban pedig megjegyezte: „a mult művészi tevékenységének emlékeit fenntartani hazafias feladatunk, mint ez iránt a műemlékek fentartásáról szóló törvény is intézkedik. "Ennek alapján ellenezték a szentélyben történő bármilyen mértékű festést, vagy újrafestést „ minthogy azok a szándékolt művelet következtében eredeti jellegüket és ezzel művészettörténeti értéköket elveszítenék s maga a templom egyik érdekességétől fosztatnék meg."27
Úgy látszik azonban, hogy FORSTER Gyula levele sokáig késhetett, mert májusban a plébános megismételte a falképekre vonatkozó kérdését, amelyben eléggé vészjóslóan fogalmazott: „Választ nem nyervén, ismételten kérem, méltóztassék véleményezni, hogy az elavult régi falfestményeket falusi, nem szakértő festővel bemázoltassam-e kellő fedezet hiányában vagy egészen bemeszeltethetem-e? A bizottmánynak véleményét püspököm kivánja. A templom javítása munkálatba van véve s a templom festés a bizottság véleménye hiányában akadályozva leend."28
A bizottság azonban erre már nem válaszolt, az ügyet a FORSTER levelében foglaltakkal elintézettnek tekintette.29
1914-ben, a Domus Historia egyik lapján, GYÖRGY Gábor, akkori ména-sági lelkész ezt jegyezte fel:
„Ez évben templomunk szentélyének műemlékké való nyilvánítását kértem, mert régiségénél fogva megérdemelné. De gondolnak is erre az eldugott falura, annak kincsére - kérésünk elhat a legmagasabb polcokig - de rajtunk nem segítnek s szemünk láttára pusztul, kopik Csik ősi templomának dísze. Fáj az embernek, hogy fakul-fakul a gotikus táblákon, renaissance hatást feltüntető festésü freskó képek. Jönnek-mennek a szakértők, bámulják, dicsérik, igérnek és eredményképen marad minden a régiben.
A szárnyas oltárt a Nemzeti Muzeum meg akarta venni, de a nép nem engedi. Csökönyösséggel ragaszkodik"30
Mi is történt voltaképpen? 1914 júliusában GYÖRGY Gábor plébános, a szentély falképeire hivatkozva kérte a templom szentélyének műemlékké nyilvánítását, azt remélve, hogy az egyre romló templomépület javítására ily módon anyagi támogatást nyerhet. A plébános a kérését arra alapozhatta, hogy a műemlékek bizottsága már 1909-től igyekezett egy olyan műemlékjegyzéket összeállítani, amely a védetté nyilvánítható műemlékeket tartalmazza és fenntartásukat a Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogathatja.31 GYÖRGY Gábor levele a gyulafehérvári püspökség ajánlásával érkezett Budapestre. Pár nappal később ÉBER László értesítette a püspököt, hogy a templom megvizsgálására SZTEHLO Ottó (1851-1923) építészt fogják kiküldeni, akinek a jelentése után döntik majd el az épület fenntartásával kapcsolatos teendőket.32
A háborús viszonyok miatt azonban SZTEHLO leutazása késett, csak 1915-ben jutott el Ménaságra.33 Ekkorra már a templom javításához szükséges pénz előteremtése érdekében eladták a szárnyas oltárt a Magyar Nemzeti Múzeumnak.34 SZTEHLO jelentése után, bár a bizottság, támogatást ítélt meg a szentélyrész javítási munkálataira, a háború miatt a falképek helyreállítására továbbra sem kerülhetett sor.35
1928-ban a boltozat falképeit átfestették és eközben újabb falképeket találtak a diadalíven, amelyeket HUSZKA is látott, de rossz megtartásuk miatt nem tárt fel. A falképek „restaurátióját" a székelyudvarhelyi festő, HERMANN Gyulára bízták. Az általa elvégzett munkát részletes leírásban örökítették meg az 1928. szeptember 4-én kelt jegyzőkönyvben.36
A jegyzőkönyv szövegét használta fel a falképek leírásakor DEMÉNY István Pál (1949-2000) és M. LÁSZLÓ Zsuzsanna (1949-1986).37 Az elmúlt évtizedekben nem történt számottevő beavatkozás a falfestményeken. Legújabban LÁNGI József falképrestaurátor és munkatársai vizsgálták meg a falképek állapotát, és ez alkalommal sürgös állagvédelem szükségességére hívták fel a figyelmet. Ugyanakkor, szondázás révén megállapították, hogy a szentély oldalfalain a boltozatfestéssel egyidős dekoráció rejlik. Kutatásuk következtetéseként azt is tisztázták, hogy a szentély teljes régi kifestése 1655-ben történt, és nem korábban, ahogyan azt HUSZKA József, vagy az őt követő kutatók közül többen is feltételezték. A kutatás során a hajó északi oldalfalát is megvizsgálták, hogy a feltételezett Szent László-legenda képsorának nyomára akadjanak, de csak új vakolatokat találtak.38 A templomépület folyamatban lévő helyreállítási munkálatai, amelyek a tervek szerint 2009-ig tartanak számtalan eddigi építéstörténeti kérdésre adhatnak majd feleletet, és épp így a falképekre vonatkozóan is hozhatnak új adatokat. A helyreállítási munkálatokat a sepsiszentgyörgyi M Műhely részéről BENCZÉDI Sándor műemléki szakmérnök irányítja. A falképek restaurálását KISS Lóránd és munkatársai végzik.
Érdemes itt végképp tisztázni, hogy a már régóta köztudatban élő feltételezés, miszerint a hajó északi oldalán egykor a Szent László-legenda képsorát is megfestették, honnan eredhetett, hiszen HUSZKA József, a ménasági templom esetében csak a szentély falképeiről írt, közöttük a déli falon ábrázolt, 17. századi Szent László alakjáról is, amelyet akvarellmásolatban örökített meg.39
HUSZKA a szentély falképeivel kapcsolatban ezt írta:
„Templomunk boltivein feltünő a női szentek sokasága (8 drb.) és az evangelisták meg próféták mellett a magyar szentek hiánya. A XIV. és XV. századokban kifestett székely templomokból elmaradhatatlan szt. László és még egyik vagy másik magyar szent. Hitem szerint Menaságon sem feledkezhettek meg róluk, s ha már a bolthajtáson nincsenek, úgy az oldalfalon kellett lenniök. Az északi fal képei kibonthatatlanok voltak. [A szentélyben!] A déli falon azonban csakugyan reátaláltam szt. László bárdos, görbe kardos, vasba öltözött, legyűrt csizmaszáras alakjára.[...] Mellette még kivehettem szt. Imre hermelin palástos alakját kezében liliommal és fején zárt koronával."40
RADOCSAY Dénes (1918-1974) említi először, 1954-ben, hogy ŞTEFĂ-NESCU I. D. (1886-1981) román művészettörténész szerint „Szt. László és Imre alakja be meszelve, a hajó falán volt László legenda jelenetei pedig elenyésztek".41 ŞTEFĂNESCU 1938-ban megjelent munkájában egészen pontosan ezt olvashatjuk: „Sur les parois Nord et Sud du sanctuaire on voyait encore, il y a vingt ans, les portraits des saints de Hongrie Emeric et Ladislas. Depuis lors, le badigeon les a recouverts. En 1868, on voyait aussi despeintures sur les parois de la nefqui donnaient la légende de saint Ladislas et la bataille de Cserhalom."42 Ezt az állítását, mármint hogy 1868-ban láthatóak lettek volna azok a falfestmények, amelyek „Szent László legendáját és a cserhalmi ütközetet" ábrázolták, ŞTEFĂNESCU egy későbbi munkájában futólag újra érinti, de ekkor már a szentély falképeinek leírása közben: „Pînă în 1868, se vedea şi ilustraţia legendei Sfîntului Ladislau." A templomhajót itt már nem emlegette.43
Mindezek után arra kell gondolnunk, hogy ŞTEFĂNESCU a HUSZKA József fent idézett leírásából indult ki, és mivel nem értette meg pontosan HUSZKA szövegét - mellesleg HUSZKA fogalmazása magyar anyanyelvű olvasó számára is könnyen félreérthető - a legendára vonatkozó, általános jellemzést konkrétan a ménasági templomra értette. Innen származhat a Szent Lászlólegenda valamikori meglétének feltételezése, amely később a köztudatban elterjedt. Mint látható az eddigi adatokból, HUSZKA József csak a templom szentélyében dolgozott és nem végzett falkutatást a hajó északi oldalán.
Az 1868. évszámot nem lehet tudni, honnan vette ŞTEFĂNESCU, HUSZKA erről az évszámról sehol nem beszélt. Ezen kívül a plébánia levéltárában, az 1868. évi följegyzések, bár bőven írtak a templomról és a szentély falképeiről, Szent László-legenda ábrázolásáról egy szót sem ejtettek.44
ŞTEFĂNESCUtól értesülünk az 1938-ban megjelent könyvében arról is, hogy a szentély Szent László és Szent Imre falképeit húsz évvel azelőtt még látta, majd azokat újra elmeszelték.45 Feltehetően 1928-ban történt a HUSZKA által, a szentély déli oldalán feltárt falképek elmeszelése is, bár erre az akkor készült jegyzőkönyv nem tért ki.46
Irodalom
BENKŐ Károly
1853 Gyergyó és Kászon multja, jelene, általános és részletes Osztályokban. Három Föld-ábrával és egy másolati táblával. Kolozsvár.
* * * Canonica visitatio
1823 Csíkménaság r. k. plébánia irattára.
CZOBOR Béla
1890 A Műemlékek Országos Bizottságának működése. (1889. évi szeptember hó 1-től 1890. évi augusztus végeig.) Archeologiai Értesítő. X. 4. 351-355.
DEMÉNY István Pál - M. LÁSZLÓ Zsuzsanna
1996 A Hargita megyei gótikus falfestmények ikonográfiája. Csíkszereda.
FEJŐS Zoltán (szerk.)
2006 Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítási katalógus. Néprajzi Múzeum. Budapest.
GERECZE Péter
1905 Műemlékek Országos Bizottsága Rajztárának jegyzéke. In: Magyarország Műemlékei. I. Szerk. FORSTER Gyula. Budapest.
HORLER Miklós
1996 Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922) In: A magyar műemlékvédelem korszakai. Szerk. BARDOLY István, HARIS Andrea. Budapest.
HUSZKA József
1890 A Csik-menasági templom falfestményei. Archeologiai Értesítő. X. 1.
JÁNÓ Mihály
2008 Huszka József székelyföldi falképmásolatai. Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy.
* * * KÖZMŰVELŐDÉS 1914 N. N.: CSIKMENASÁG. MÁJUS 27.
LÁNGI József- MIHÁLY Ferenc
2002 Erdélyi falképek és festett faberendezések. 1. Budapest.
* * * LIBER HISTORIAE DOMUS
1869 Liber Historiae Parochialis R. C. Csik Menaság. Inchoata Anno Domini 1869. Csíkménaság r. k. plébánia irattára.
ORBÁN Balázs
1869 A Székelyföld leirása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. II. Pest.
RADOCSAY Dénes
1954 A középkori Magyarország falképei. Budapest.
ŞTEFĂNESCU, I. D.
1938 L'art byzantin et l’art lombard en Transylvanie. Peintures mur ales de Valachie et de Moldavie. Paris.
1981 Arta feudală în Ţările Române. Pictura murală şi icoanele de la origini pînă în secolul al XIX-lea. Temesvár.
VÁLINÉ POGÁNY Jolán
2000 Csíkménaság (Armăşeni), római katolikus templom. Műlap. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Budapest.
Függelék
1. sz. melléklet
Huszka József falképmásolatainak és fényképeinek jegyzéke47
Rövidítések:
FM falkép-másolatok Irod. Irodalom j.b.f. jelezve balra fent j.b.l. jelezve balra lent j.j.f. jelezve jobbra fent j.j.l. jelezve jobbra lent j.n. jelezés nélkül j.k.f. jelezve középen fent j.k.l. jelezve középen lent KÖH Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Ltsz . leltári szám MOB Műemlékek Országos Bizottsága neg. sz. negatív száma NMEA Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára sz. n. szignó nélkül KÖH Tervtár.
1. Boltozat részletek a menasági templ.[om] szentélyéből. Szekrény középső rész. 1/9 t.n. [természetes nagyság] ltsz. K. 64.
A sekrestye ruhásszekrényének (1678) festett díszítményei, és a szentély öt boltsüvegének ornamentális festményei.
akvarell, tus, karton
290x310 mm
j. b. l.: HJMenaság. 1881.26/8.
Irod. GERECZEP. 1905. 404. h. 1.sz.
2. Freskó a csík-menasági templom szentélyének déli falán. ltsz. FM. 106 (MOB 691)
Színvázlat a szentély déli falán elhelyezkedő 17. századi falképekről: Szent László és Szent Imre álló alakja. Fölöttük gótizáló minuszkulás feliratok: S[anctus]. Ladislaus Rex. [Sanctus E]mmericus~
akavarell, lavírozott tus, papír
290 x 230 mm
j.j.l.: HJMenaság 1889
3. A csik-menasági rom. kath. templom alaprajza és szárnyasoltárának színvázlata. ltsz. K. 13332
A templom alaprajza (1:200), a szentélyboltozat figurális festményeinek sorszámozott beosztásával. A szárnyas oltár színvázlata,
tus, akvarell, karton.
250 x 330 mm.
j.j.l.:HJ 1890.
Irod. GERECZEP. 1905. 243;
Közölte és leírta: VÁLINÉ POGÁNY J. 2000
4. A szentély három boltsüvegének másolata.
lelt. sz. nélkül
Áldó Atyaisten, feltámadt Krisztus, Szent János evangélista,
akvarell, papír,
j. n., é.n.[1890]
Irod.: GERECZE Rajzjegyzék 246. h. 31. sz., Falképjegyzék 493. h. 4., 5.sz.
Megjegyzés: a rajznak csak fényképmásolata van meg: Fotótár 6107. Alapleltár 5494/107.)
Pauszmásolatok:
ltsz. 76538-76556
Restaurálva 1890-ben
Fotótár
Fényképek a falképekről:
1. Áldó Atyaisten, feltámadt Krisztus, Szent János evangélista. neg.sz. 6107
1. Menasági boltsüvegek. A rom. kath. templom szentély.
ltsz. R 9724
A szentély négy boltsüvegének virágmotívumai, színvázlat
akvarell, tus, papír.
270 x 350 mm
j. k. l..: Menasági boltsüvegek. A rom. kath. templom szentély.
Másolta Huszka József. 1889.
2. Ménaság. 1. A sekrestyebeli szekrény középrésze. 1/9. t. n. 1678.
2. Részletek a szentély festett boltozatáról. 1665.
ltsz. nélkül.
A szentélyboltozat öt boltsüvegének virágmotívuma,
akvarell, tus, papír.
j. j. l.: Huszka József. 1881. S. szt. György.
Közölte Magyar díszítmények címmel, FEJŐS Z. (szerk.) 2006.92. 112-113.
Kiegészítő rajz
1. Ménasági templom alaprajzvázlata
ltsz. R 10212
Manuálé: a templom alaprajza és a szentély hálóboltozata,
ceruza, papír.
290 x 360 mm
j. k.: Menasági templom. é. n. [1890] sz. n.
Fényképek a falképekről:
1. ltsz.: 70537.
a keleti boltmezők falképei: János evangélista, Alexandriai Szent. Katalin, Szent. Ilona
2. Huszka még négy, falképekről készült felvétele hiányzik, csak a törzsívekből tudunk róluk, ltsz. 70538, 70539, 70540, 70547.
2. sz. melléklet
„D. a J. Kr.! [Dicsértessék a Jézus Krisztus]
Az Armaşeni = Csikmenasági rkath. Plébániatemplom szentélyének mennyezetén lévő, régi festmények (freskók) 1928. év kijavíttatásának (restaurátio), illetve a lekopott, vagy lehullott részek kiegészíttetésének jegyzőkönyve."48
A szövedékes bordázattal beosztott késői gót stílű mennyezet tartalmaz összesen 15 rhombusz alakú mezőt, 8 trapez alakú mezőt és ezek alatt körös körül a széleiben, vagyis a boltív és a templom fala érintkező részei közt 15 mezőt. A főoltár felett van még egy rhombusz alakú mező, mely azonban kelet-nyugati irányban egy borda által két egyenlőszárú háromszög alakú mezőre van szétosztva.
A mezőket egymástól égetett cserépszerű bordázat választja el, mely bordázatok két-két lapból állanak és mésszel vannak összeragasztva. A déli oldal legalsó bordájában, mely a nyugaton levő és a szentélyt a hajótól elválasztó nyomott ívű gótikus diadalív oldalába fut bele, az ív (illetve borda) középső darabja valamikor leesett, ezt a részt fából készített borda darabbal pótolták és egy a diadalív falába erősített vaspálcával alátámasztották.
Az összes bordázatok téglaszínű vörösre voltak festve és a rajtuk keresztül huzott hármas fehérvonallal voltak tarkázva.
Az ív borda-darabok érintkező végeinél gipszelés szükséges volt s különben is oly piszkosak és kopottak voltak a bordák, hogy az egész festés felújítása szükséges volt. Így az összes bordázatnak az eredeti téglavörös színben újra festtettek és a hármas fehér vonal tarkázatok megújíttattak. Ezen munkálat azért is volt szükséges, hogy a mezők freskói a bordák között kellően kitűnhessenek, illetve érvényesülhessenek.
Az egyes mezőkön a következő megújítások történtek.
A mezők felsorolását a boltív közepén, fenn a nyugati oldalon kezdjük; onnan elé haladva Keletnek, a főoltár felé.
I. Mező. Rhombusz alakú. Ábrázolja az Atyát köntösben, vállairól leomló palásttal, áldásra kiterjesztett karokkal, feje mögött a szokásos háromszögű idommal és a fej mellett két oldalt felhőkkel. A mező csúcsai nyugat-kelet és dél-északon vannak. A kép a főoltár felé, kelet felé néz, tehát feje nyugat felöl, dereka kelet felöl van festve. Az alak derékig van ábrázolva. Felirat nem volt.
A fej helyét egy teljesen lekopott rész, piszkos folt jelezte. Ennélfogva teljesen új fejet kellett festeni. A kéz, est, ruha, redők vonalai súlyosan kopva voltak és azok az eredetiek helyén, vonalakkal megújíttattak. A ruha szürkés, sárgás, zöldes színű volt és lekopott részei ezen színekben pótoltattak. A háromszög a fej mögött a régi körvonal és beosztás szerint újra vonalaztatott és a némileg megállapítható régi piros, sárga, szürke színekben újra festtetett. A felhők körvonalai is a régiek szerint helyreállíttattak. Felhők és háttér piszkos, kopott, vakolat, föld-színűre voltak kopva. Felhők szürkés fehérre, háttér szürkés kékre festtettek, hogy az alak kitünjék s különben is valószínüen ilyen eredeti színük volt.
II. Mező. Rhombusz alakú. Előbbitől keletre, vele egy vonalban. Ábrázolja a Fiút, amint halottaiból feltámadva, balkezében zászlót tart, jobb kezét áldásra emeli, balján a sziklasír oldala látszik. Mindkét oldalán egymásra tornyosuló felhődarabok. Feje körül köríves dícsfény. Vállán leomló palást, szent melle meztelen, oldalsebe látszik. Piros derékövet visel. A lobogó rúdja keresztben végződik. A lobogón fehér kereszt piros alapon. A háttér szürkés barna volt; ezt némileg kékesre festette a mester, mert gipszelni is kellett. A paláston alig történt kis színújítás a lekopott részeken. Arc, kéz, test, felhők, sziklák körvonalai a régi szerint teljesen helyreállíttattak. A haj, szakáll, bajusz teljesen le lévén kopva, ezeket újra kellett festeni. Felirat nem volt.
III. Mező. Rhombusz alakú. A Szentlélek galamb képében. A szárnyak hegye és a felhők s a háttér csillagai látszottak csak. Ennél fogva új galamb festtetett a régi körvonalon sugárzó dícsfényben. Gipszelés is szükséges volt, mert a vakolat omladozva volt. Ezen mező, mivel a régiből alig látszott valami, átfesttetett, de ahol csak valami is a régiből meg volt maradva, a szükséges felújítássa. Felirat nem volt.
IV. Mező. (Rhombusz) Egy angyalt ábrázol, kiterjesztett szárnyakkal, majdnem takarja. Derékon övezett köntösben, amint melle előtt két kezével koronát tart, feje körül köríves dícsfény, háttérben csillagok. Itt teljesen a régi színében és alakban maradtak: a szárnyak, a fél arc, a karok, a könyökök alol és a ruha a koronán alol. A korona körvonalai a felismerhetetlenségig le voltak kopva és pattogva, a mell és a fél arc is (a jobb oldalt) ezeket gipszelés után újítani kellett. Háttér piszkos barna szine világos kékre átfesttetett. Csillagok a régi vonalakon megújíttatattak. Felirat nem volt.
V.-ik Mező. (Rhombusz, két részre osztva kelet-nyugat irányú bordával). Ezen két háromszögü mezőben egymástól szét repülő egy-egy angyalfej, hathat szárnnyal és a háttérben csillagokkal. Ezek az angyalok teljesen megmaradtak, csak vonalaik újíttattak fel szigorúan a régi vonalakon. A piszkos barna sár színü háttér gyenge kékre festtetett. Csillagok régi vonalak szerint felújíttattak. Felirat nem volt.
VI. Mező (Rhombusz alakú). Az első mezővel határos, attól észak nyugati fekvéssel. Ezen VI-ik mező kezdi meg a második sort, mely az első sor mellett, az evangéliumi oldal felöl nyugatról kelete halad. Ezen sorban a képek fejei a mennyezet csúcsa felöl vannak, vagyis a felül lévő csucsoknál vannak festve így az első sor képeivel ezen képek derékszöget képeznek. Ezen VI-ik mező ábrázolja Dánielt az oroszlánok vermében. Fennt piros háttér, benne két angyal Dániel arca előtt leszállani látszik álló alakban; jobb oldali angyal jobb kezét Dániel felé nyujtja, köntöse alsó részén fehér mezőben két piros kereszt. Baloldali angyal bal kezében táskát tart. Dániel fekete szőnyegen térdel, kezét imára fogva, feje körül köríves szürke dícsfény, háta mögött szürkés mezőben két oroszlán egymás felett, a szőnyeg alatti térben egy és a Dániel térdei előtt ismét egy oroszlán. A Dániel feje helyét csak egy fakóra lekopott folt jelezte, csupán a bal szemnek külső széléből maradt volt valami. Így új fejet és hajazatot kellett festeni a régi körvonalba. A köntös derékon alol úgy maradt, ahogy volt, nem újíttatott. Az oroszlánok testén is csak a fehér kopások pótoltattak és a körvonalak felújíttattak. Az angyalok arcai is teljesen le voltak kopva. A ruha felső része a Dániel alakján a régi körvonalakban, illetve redőzetekben tartva a régi színek szerint újra színeztettek. A felirat teljesen érintetlenül hagyatott. Gótikus minuszkula betükkel ez áll: Daniél ~ A piros háttér helyenként felújíttatott. Az alsó piszkos, sár színü tér hamuszínre színeztetet
VII.-ik Mező. (Rhombusz alakú) Szent Máté evangélista. Díszes széken ül, lábai alatt számolyok. Előtte nyitott láda, jobb térdén könyvszerü tekercs, bal kezével a tekercset fogja, jobbal írni látszik. Mögötte hozzá hajló angyal, ki bal kezével gesztussal kiséri, amit a hozzá fejjel oldalt visszaforduló evangélistának mond. A piszkos, föld színü háttér lemállott részei szürkével kijavíttattak. Máté feje a kopott régi körvonalak és vonások szerint újra festtetett, mert alig látszott valami. Angyalarc is a régi körvonal szerint újra festtetett. Ruhák kopott részei pótoltattak. Szék, zsámolyok, ruhák alsó részei érintetlenül maradtak. Felirat S. Mate. Ezen betük közt az a betü olyan, mint a mostani nyomtatott kis a, de ez nem az eredeti, közelről alatta látszik az eredeti minuszkula alak] a betü egy része. Ez a felirat is egyébként gótikus minuszkula betükkl van írva. Teljesen érintetlenül hagyatott.
VIII. Mező (Az előbbitől keletre vele egyvonalban) Márk evangélista. Támla nélküli széken ül. Lábai alatt sárga mezőn oroszlán hever, mely fejét az evangélista elé visszafordítja. Az evangélista jobb lábát az oroszlán combján nyugtatja. Jobb térdén nyított könyv, melybe írni látszik. Bal kezével a könyv szélét tartja. Háta mögött templom, melynek oldalán hátul torony áll. A templom és torony ajtai félkörívesek és igen magasak. Itt csak a kopott ruha festtetett át téglás rózsaszínre, mert az eredeti szín nyomai is ilyenre mutatta. Az érintetlenül hagyott templomfallal azonos színü háttér hamuszínre festtetett. Felirat: S marc szögletes minuszkula betükkel, a kezdő betü is minuszkula , mig az előbbi mezőkben a feliratok kezdő betüi majuszkulák. Nagy elővigyázattal a régi vonalon betüik felújíttattak.
IX. Mező, előbbitől keletre. Szt. Pál szőnyeggel takart, zsámolyos törpe széken ül, jobb térdén nyított könyvbe ír. Előtte a nap óriási félkorongja. Háttér csaknem fekete volt. Kopott ruhája hamuszínnel helyenként pótoltatott. Háttér sötétkékre festtetett. Napkorong színe némileg felújítva, egyéb, így arc is, érintetlen, csupán a vonások vonalai a régi szerint felélénkíttettek néhol. Falirat: S ~ Paullus. Szigoruan a régi alakban felélénkíttetett (Két l betü van, melyek közül a második élénkebben látszott.)
X. Mező. A félhold emberarccal ábrázolva, csillagos háttér. Felirat nincs. Háttér piszkos fehérre kopott szine kékesre újíttatott. Hold körvonalai régiek szerint megújíttattak. Hold szine fehéres sárgára, elfogyott része téglásszinű sárgára megujíttatott.
XI. Mező. Szintén rhombusz mező az első mezőtől jobbra a lecke oldalon hátul ez az első mező. Illés prófétát ábrázolja amint egy kettős csúcsú szikla tömbön ül, melynek oldalán kétágú fa van festve lombozattal, eje mögött hozzá repülő holló, melyre fejét fordítva a próféta visszanéz. A holló és a próféta feje között a felirat, kissé szegletes minuszkula betükkel két sorban Illes ~ Profeta. Bal könyöke egy dombon nyugszik. Jobb kezét jobb térdén pihenteti. Előtte még egy domb tetjén négy ágú, kettős lombozat fa. A próféta ruházata hosszú bő köntös, derékon zsinorral átkötve. Lábai sarútlanok. Lecsüngő hosszú bajusza és szakálla van. Javítás ezen alig történt. Az arc és kezek fehér, piszkos alapszíne kissé felújíttatott. Arc, kezek, lábak körvonalai a régiek után újra húzattak. Hajazat, szakáll és ruha egyes részei a régi színekben, kopott részeikben kipótoltattak. Felirat teljesen érintetlen maradt. (E mezőn régebbi keletü újítás nyomai a ruházaton megállapíthatók voltak.)
XII. Mező (Rhombusz) Szt János evangélista. Díszes széken ül. Lábai alatt két zsámoly, előtte nagy fekete sas, mely fejét az evangélista kissé jobbra hajolva, egy állványra helyezett könyvbe ír. Felirat S Johaes. Az egész mező feliratostól együtt úgyszólva érintetlen hagyatott, csak egyes elenyésző, kis, kopott részek festése újíttatott fel a régi szinek és vonalak szerint.
XIII. Mező (Rhombusz alakú). Előbbitől keletre vele egysorban. Szent Lukács evangélista. Hajlított hátú székben, nyugat felé fordulva ül. Lábai alatt két zsámoly, mellette balról pihenő borjú, mely fejét az evangélista felé fordítja. A borjú mögött egyszerű templom egy toronnyal. Az evangélista bal térdén könyv, melybe jobb kezével írni látszik. Felirat: Az evangélista jobb válla mögött egyszerű majuszkula, gömbölyű betükkel. S. ~ Lucac. Az u betü V-vel van írva. Piszkos földszinű háttér hamuszinre átfesttetett. Felirat érintetlen maradt. Arc, kezek, lábak alapszinre újítva, vonások pontosan a régi szerint felújíttattak. Haj, bajusz, szakáll szintén felújítva. Ruha és borjú színe lekopott részeikben pótoltattak. Igen lekopott állapotban volt az egész mező.
XIV. Mező (Rhombusz). Szent Péter apostol. Szögben összefutni látszó, két vastag támlával és ezeken egy-egy tornyocskával díszített trónuson ül. Csupasz lábai alatt párnának látszó zsámoly. Az apostol fejét nyugatnak fordítja, jobb könyöke a trónus támláján nyugszik, bal kezével ölében könyvet tart. Felirat: Az apostol feje fölött kerek majuszkula betükkel: S. Peterus: A felirat a régi felirat minuszkula betüire volt ráirva, mely minuszkuláknak egyes, alig kivehető részei látszottak, emiatt az a majuszkula betüs felső felirat újíttatott fel. Piszkos háttér világos, fehéres kékre újíttatott. A dicsfény eddig sárgára újíttatott. Körvonalak újra huzattak. Arc, köntös, kezek stb. Egyebekben érintetlen maradtak.
XV. Mező (szintén rhombusz). A nap. A régi vonalakban felújíttatott. Piszkos háttere szürkés kékre festtetett és a nap sárga szine is megújíttatott, illetve újra festtetett. Az általam trapéz alakúnak nevezett nyolc mező a fennt leirt tizenöt rhombusz mező alatt található dél és észak felöl. A rájuk festett szentek mindnyájan női alakok és a hosszukás mezőben állanak, illetve térdelnek, mindeniknek felirata lábai alatt egy szalagon látható. A szalagon alol pedig a mező hegyes, fennmaradó része stilizált virág díszekkel, illetve virágokkal van kitöltve. A jegyzőkönyvvel folytatjuk az evangéliumi oldalon, hátul, nyugaton lévő első mezővel, onnan azután előre haladva.
XVI. mező (trapez). Mária Magdolna. Meztelen felső testéről bő redőkben leomló zöldes barna palástba burkolva, két karjával keblére ölelt keresztet tart. Haja két oldalt vállaira omlik. Ruhája alsó szélénél átvonuló szalagon kerek majuszkula betükkel S.~ Maria Magalena ~ felirat áll, mely felirat teljesen érintetlenül hagyatott. A test és ruha vonalai felújíttattak szigorúan a régi vonalak szerint, egyebekben az egész kép érintetlen maradt, valamint a kép alatt a mező csúcsába festett stilizált nyiló virág is.
XVII. Mező (trapez). Szt. Borbála álló helyzetben, karjait keresztbe téve mellén nyugtatja, fején gyöngyékes, ötágú korona. Haja vállaira omlik. Bal vállán igen díszes, mintegy tollakból összerakottnak látszó, lecsüngő ruha kardísz. Palástja egy része jobb karjára van felhajtva. Előtte kiterjesztett szárnyakkal hozzá repülő angyal, ki két kezében kelyhet tart. Csak a háttér újíttatott szürkés kékre. Arcok, kezek, ruhák vonalai szigorúan a régi szerint felújíttattak, a ruházat pedig csak elenyésző kis részeiben, melyek teljesen lepattogva, lekopva voltak. A kép alatt átvonuló szalagon gömbölyű majuszkula betükkel ez áll: S. Barbara, mely felirat teljesen érintetlen hagyatott; ezen felirat alatt kilátszanak a régebbi felirat betüi, ami világosan mutatja, hogy ez a kép valamikor javítva, vagy átfestve volt.
XVIII. Mező (trapez). Szt. Katalin, [Sienai Szt. Katalin] fején rózsakoszorúval áll; bal hóna alatt könyvet tart, bal kezével álló kard oldalát érinti; jobb kezében nagy pálmalevél. Hajazata vállain szétomlik. Ruháján a nyaknál gyöngyékek vannak. Mögötte sárga mező, ebben magas fehér vitorlák, sátrak vagy pirámisok és kék ég. A kép alatti szalagon majuszkula, inkább unciálisnak, mint kapitálisnak (Mint Borbálánál) látszó betükkel felirat: S ~ Catalina~. A kép alatti szögletben érintetlenül hagyott szép stilizált virágszál áll. Arc alapszínét repedések, omlások miatt gipszelni és újítani kellett. Háttér és a pirámisok, v. vitorlák alapszínükben felújíttattak, a dicsfény, rózsakoszorú és a ruha egyrésze szintén, de szigorúan a régi vonalak újíttattak meg a régi szinekben a lehetőség szerint, mert a kép nagyon kopott volt.
XIX. Mező (trapez). Szent Ilona császárné. Mellére keresztben tett kezekkel magas feszületet tart, fején gyöngyékes korona. Haja vállain szétomolva. Jobbján a térben a golgota, csúcsán három kereszttel, mögötte templom toronnyal. A tornyon félhold alakú zászló (mint a többi freskokon lévő templomok tornyán is). A kép alatti szalagon kissé szögletes, minuszkula betüs felirattal ez áll: S. ~ Ilona ~. Alatta szép stilizált virágdísz, mely teljesen érintetlen hagyatott. Az egész freskón csak ott történt festés, ahol repedések miatt gipszelni kellett. Különben hátér és minden érintetlen maradt. A vonalak szigorúan a régieken haladva újíttattak fel.
XX. Mező (trapéz). Leckeoldalon, nyugat felől az első, (innen az oltár felé elhaladva irjuk le a még hátralévő hármat is) Szt. Zsuzsanna mártír (nem ószövetségi Zsuzsanna) [Római Zsuzsanna]. Zsámoly előtt térdel, melyen nyitott könyv van. Mellére ölelve magas feszületet tart, fejét redőkben lecsüngő kendő takarja. Melle és vállai körül palást. A sziklás háttérben jobbról négy, balról két szál pálmaág. A kép alatti szalagon kissé szegletes (gótikus) minuszkulákkal írva ez áll: S ~ Susanna, mely felirat teljesen érinetlen maadt. A freskó az arc, kezek és derék táján durva, rákent vakolattal volt elmázolva. Ezt le kellett kaparni és gipszelni, egyébként az egész kép a felismerhető régi vonalak szerint reconstruáltatott. A ruha alsó része, zsámoly, könyv és felirat érintetlenül maradt.
XXI. Mező (trapéz). Szent Klára térdelő helyzetben, jobb kezében liliom, jobb karja mögött két pálmalevél. A háttérben pedig 3 pálma szál. Derékon övezett köntöst visel, körül lecsüngő palásttal és fején s nyaka körül kendő. Nyugaton feléje repülő angyal kiterjesztett karokkal és alatta felhőzettel. A felhőzet, kezek, és arc alapszine a piszkos, kopott állapotból az eredeti fehér szinre felújíttatott. A felső háttér szintén újíttatott, a lekopások miatt, szürkés szinre. Angyal és a nyakon alol a ruha érintetlen maradt. A mellre rajzolt szív alak is. Ezen mező felirata: S Clara minuszkula betükkel, mely felirat érintetlen hagyatott, a mező alsó szeletében lévő stilizált virágdisz lepattogott részei a régi szerint kikombinálva újra festtettek, illetve pótoltattak.
XXII. Mező (trapéz) Szent Anna. Zsámoly előtt térdel, melyen nyitott könyv fekszik. Lecsüngő jobb kezében négy pálmaágat tart. Bal kezét a nyitott könyvre téve nyugtatja. Baloldali háttérben bizánci stilű nagy torony, illetve kúpola, e mögött két kisebb román stilű torony. A csucson félholdnak látszó zászlóval. A kép alatti szalagon minuszkulákkal felirat S. ~ Anna. Felirat teljesen érintetlen maradt. A felirat alatti stilizált virágdisz mely az előbbi mező virágdiszével csaknem azonos volt, újra festtetett, mert nagyrésze le volt hullva és a többi is táskásodva volt. A freskó maga a mell, kezek és könyv táján igen súlyosan sérülve volt. A régi vonalak nyomai szerint helyre állíttatott és szineztetett. A piszkos barna háttér kékre festtetett. Az egyszerű vonalakból szerkesztett csillagok a régi szerint a háttérben újra kihuzatattak. Itt emlitjük fel, hogy a két evangélistánál is szereplő templomtornyokon nem volt félholdszerű zászló, hanem csak a szt. Ilona képénél és ennél a képnél. Azok tetején semmi sem volt festve és úgy hagyattak.
XXIII. Mező (trapéz). Szt. Margit. (Ez szt. Margit skót királyné kell hogy legyen, mert fején királynői koronát visel, így magyar vonatkozású szentképe ez, mert szt. Margit skót királyné szülei Eduárd angol királyfi, édesanyja pedig Agóta, szt. István királyunk rokona. Magyarországon Nádasdon született, később skót királyné lett, f 1093. 1251-ben lett a szentek közé iktatva.)
A kép úgy ábrázolja a szentet, amint derékban kissé előre hajolva térdel, fején gyöngyékes ötágú koronával. Bal kezét nyitott könyvön nyugtatja, és liliomszerű virágot tart benne. Jobb keze övén nyugszik. Köntösén ujjatlan palástszerű ruhát visel. Haja vállain szétomlik. Háta mögötti mezőben 3 ág. Arca érintetlen hagyatott. Koronája újítva lett. A teljesen piszkos sötét háttér, hogy a kép kitűnjék kékesre festtetett. Háttérben a bal oldalán ládának látszó sötét tárgy van rajta két fehér csillag. Sárga [?] talajon a szent háta mögött egy földből kinövő és nyiló virág, tán liliom, látható. A kép alatti szalagon szögletes minuszkulákkal S. Margareta felirat van, mely teljesen érintetlenül hagyatott. A felirat alatti mezőrészben igen szép stilizált virág van, melynek csak kisebb lekopott részei újíttattak meg.
Ezen fennt leirt, és szenteket (kettő angyalokat, kettő a napot és holdat, három pedig a három Isteni személyt) ábrázoló rhombusz és trapez (v. trapezoid) alakú 23 mezőn kivül van még a boltozatnak a falba futó részein 12 mezője melyek mind igen szép stilizált virágokkal, növényekkel vannak befestve. A szentély keletről első ablaka feletti mező és az ezzel átellenes evangélium oldali mező, mivel csaknem teljesen le voltak kopva és meglévő részeik is táskásodva voltak; lehetőség szerint a régi virág disz rekonstruálásával újból festtettek. A többi virág mező érintetlen hagyatott. Ezek között különösen szépek a közvetlen a főoltár felett lévő négy mező szines stilizált virágjai. A főoltár mögötti, falbanyuló három kis mező csak csillagokat tartalmazott, barna piszkos mezőben. Ezek megújíttattak. Ezek nincsenek a fennebb említett 12 mező közé számítva, mert ezekkel együtt 15 mezőcske van a falak körül. A főoltár leckeoldalán a középtől számított harmadik, keskeny virágmezőcske is újból festtetett, de teljesen a régi szerint. Az utolsó, vagyis a leckeoldalon nyugatról az első virágmező is helyenként kijavíttatott a régi szerint; ezzel átellenben, az evangeliumi oldalon, a nyugatról számított első virágmező vonalai helyenként megújíttattak és itt 1928. H. GY. jegyet a mester úr tette bele, vagyis irta oda, mint névjegyét és munkája évszámát.
A szentélyt a hajótól elválasztó diadalív főoltár felöli oldalán fennti munkálatok ideje alatt felfedeztünk öt képet, melyek vastag mész réteggel voltak elmeszelve. Ezeket teljesen a régi vonalhordozással felújította a mester. Ezen öt kép feliratai: A leckeoldalon kezdve: 1., Profeta Onias [Jónás], 2., Proféta Sofoniás, 3., Proféta Isaias [Izajás] 4., Proféta Essaeias [Ézsaiás], 5., Profe Szacarias [Zakariás]. Valamennyi felirat gótikus, szegletes mínusz-kulákkaé van írva. Isaiasnál csak az első I hiányzott, Oniasnál az O kopva volt, de felismerhető volt, Sophoniásnál a felirat helyenként le volt mállva. A betük szigoruan a régi alakjukban maradtak. Az alakok teljesen a régi vonások szerint újíttattak fel. Háttere cask Isaiasnak volt, az az ott levő felhőkkel együtt felújíttatott. A többi profétának világos kék hattér festtetett és vonallal elhatároltatott. Szék nélkül ülő helyzetben voltak rajzolva, széknek még nyoma sem volt. Fövegeik, ruháik, felirat szalagaik teljesen a régi alakban hagyattak. Onias és Essaeias proféták proféták nincsenek, előbbi ugyan szentirási név és utóbbi is, de nem proféták. Úgy látszik, annak idején aki festette, azért írta e neveket, hogy az utolsó szótag minden névnél összecsengjen, lehet az Amos és Ezechiel próféták elferdített neve is. A képek bővebb leirása egyiránt következő: középen fenn a diadalív közepén Isaias ül fejéről vállaira és onnan tovább lecsüngő palásttal hosszú köntösben. Kelet felé maga elé néz, feje körül kerek dícsfény, vállai mellett két felöl felhőzet, háttér kifeszített vászonnak látszik. Két kezében feliratos szalagát tartja. Mellette jobbján Sophonias ülő helyzetben, bal kezét mellén tartja, jobb kezével függélyesen lecsüngő névfeliratos szalagát tartja, arcát Onias felé fordítva. Tőle kissé alább, jobbján Onias melle alattkeresztül tett szalagot tart, mely nevét tartalmazza. Sajátos ruhában ül, de nincs alatta szék. Isaiastól balra, evangéliumi oldalon Essaeias ülő helyzetben, melle előtt keresztül tartja névfeliratos szalagát. Köntösén palástot is visel. Sajátos turban szerü fövege van, mely azomban elütő a másik három társáétól, kik ahány annyi alakú föveget viselnek. Tőle balra kissé alább Szacarias köntösben ül, palástja ölébe dobva, jobb karjával névfeliratos szalagát tartja, bal kezét nyakához érintve tartja.
Ezen öt próféta alakja alá a diadalívnek a főoltárra néző oldalán három sorban alábbi feliratot helyeztük el:
„Ezen ősi szentély sok évszázados, féltve őrzött, de veszélyes enyészetben lévő mennyezetfestményeinek lemállott és lehullott részeit, a régi vonalak, alakok, szinek, feliratok szigorú szemmeltartása mellett Csikmenasági Adorján Ferenc költségén kiegészítette Hermann Gyula székelyudvarhelyi műfestő az 1928. évben. A diadalíven öt próféta ezen munkálatok közben került felszínre. Dicsőség Istennek!"
Ez a felirat megmondja híven és igazságosan minő elvek szerint ejttetett meg ez a kényes restauratio. A restauratiot végezte Hermann Gyula műfestő Székelyudvarhelyről, akit nyugodtan nevezhetünk festőművésznek is, mert a színek előállításában és az ecset hordozás, vezetésben oly bámulatos gyakorlat, biztonság és készség jellemzik őt, mi miatt megérdemli a teljes elismerést. Amellett semmi önkényes dolgot nem művelt. A festékeket tojássárgájával és tejjel készítette. Az érdes, poros, szemcsésedett falon igen nehéz munkát kellett végeznie. A képek ugyan leporoltattak, de tulságosan nem lehetett porolni, mert az amúgyis fakó vonalak végképp letüntek volna. A restaurálást most azért kellett megejtenünk, mert oly rohamos pusztulásban voltak a festmények, hogy még csak egyévi várakozás is végzetes lett volna, ez a mester szakvéleménye is; és most a templomfestéssel kapcsolatban olcsóbban kiállottuk a költségeket s mivel rendelt a jó Isten Adorján Ferenc volt póstatiszt, jelenleg kereskedő úr személyében tehetetlen szegénységünknek egy nagylelkü Maecenast. A gipszelést és a bordázat festést, valamint a leporolást a plebános és a mester személyes felügyelete alatt Késmárki Lajos szobafestő úr végezte, valamint az általa fölfedezett öt próféta képről a mészréteget szintén ő fejtette le. A plebános és a restauráló mester úr a legmesszebb menő aggodalmassággal vigyáztak az egyes freskók eredetiségükben tartására. Semmi fölöslegesnek itélhető javítás nem történt. A plebános, már amennyire egy falusi pap teheti, szorgalmasan utána tanulmányozott és régészeti, történeti szempontokra irányította lépten nyomon csaknem állandó jelenléte mellett a festő úr figyelmét. A festő úr pedig főképp a technikai dolgok és az eredeti jelleg szempontjai szerint adott véleményt. Így közös megfontolással és elhatározással történt meg minden egyes rész javítása, kiegészítése, felelevenítése, restauratiója, mely munka 1928. aug. 28-tól szept. 4-ig, nyolc teljes napi megfeszítetett dolgozás mellett vitetett keresztül, ami csak a mester nagy technikai készsége, bámulatos munkabirása és segédmunkásának Kézmárki Lajos szobafestő úrnak a rábízott és fenntebb említett munkálatokon kivül is majdnem állandó jelenléte és segítő közremunkálkodása mellett volt lehetséges. Azomban a freskókon ő egy ecsetvonást se tett, sem a háttereken, csakis a bordázatokat festette le.
A munkálatok végzése alatt igen gyakran és huzamos ideig mint tanú jelen volt Ferencz Jenő kántor úr is.
Ezen jegyzőkönyvet, mely a valóság szerint vétetett fel és a végzett munka hű leirását adja, közösen szerkesztette Hermann Gyula műfestő és Szőcs Albert plebános, leirta Szőcs Albert plebános, így ketten felelünk a hitelességért, mint szerzők, és tanúkképpen szerepelnek Ferencz Jenő és Kézmárki Lajos urak.
Kelt Armaşeni - Csíkmenaságon 1928. szept. 4-én.
Hermann Gyula műfestő, a restauratio eszközlője
Szőcs Albert plebános, jegyzőkönyvvezető
Tanuk Ferencz Jenő kantor Késmarki Lajos"
3. sz. melléklet
Mihály Ferenc kommentárja a tanulmányhoz
„A tanulmánnyal kapcsolatosan a következők az észrevételeim:
- A csíkménasági templom hajójának valójában kazettás mennyezete volt, de ez 1749-ben készült. Az általad idézett Historia Domus-bejegyzés fölött közvetlenül a következő olvasható: „Ezen hajó stakaturja festett - már romladozni kezdett - deszkából áll, mely egészen végig nyulik a kettős chorus felett, - egy négyszegü alakban ki állitott festett deszkán ilyen felirás olvasható: »Mihály Lázár Bálint D(?)ézen Megyebiroságába cs: 1749«. A táblák a stakaturon mind négyszögüek és különb különb festett figurákkal ékeskednek de a melyek helyett egy jó, erőss stakatur nem ártana, - reménylem, hogy ha élünk ezis meglesz. A chorus felett, egy mondott alaku deszkán, kétfejü sas repestel."
E bejegyzést megerősíteni látszik Huszka József vázlatrajza (R. 9701), melyen a mennyezet négy kazettáját vázlatolja, alattuk föltüntetve az 1749-es évszámot. Az általad közölt bejegyzés „A chorusban ... áll" a kórusra, vagyis karzatmellvédre vonatkozik.
A több helyen említett „kettős chorus" fogalma számomra még tisztázatlan, hogy pontosan hogy is helyezkedhetett el. A Benkő „mennyezete a Chorus felettivel együtt" arra enged következtetni, hogy a kórusok egymás fölött helyezkedtek el és a felső kórusnak is az alja festett volt, amely az alsó kórus mennyezeteként szolgált. Ha pedig nem egymás fölött helyezkedtek el a kórusok, akkor a mennyezetnek valamiféle tagolása kellett, hogy legyen, ha ezt külön kiemelték. Annyi bizonyos, hogy e kórusok közül az egyik az 1655-ös festésű karzatmellvéd, amelynek 6 mellvédtáblájáról úgyszintén vázlatrajzokat (R. 9701) készített Huszka. Hogy ugyanerről a kórusról készült-e az 1887.26/8 jegyzésű színezett akvarellje, amely egy szép reneszánsz indadíszt és két másik virágrészletet ábrázol, vagy pedig a másik kórusról, ez kérdéses. A fent nevezett rajzon (R. 9701) még szerepel három vázlat az 1678-as festett, mára már megsemmisült sekrestyeszekrény fiókjainak festett virágdíszítéséről. A Historia-bejegyzések és a Huszka által közölt rajzok stíluskritikailag is összhangban vannak.
- Ami az idézett kórusmellvéd feliratát illeti, az értelmezés kérdéses! Ugyanis hiányzik egy teljes sor („egész rend") és ezt követően olvasható a „Z.M. Miklós diák s mester". Valamennyi ismert kazettásmennyezet-felirat, bejegyzés esetében a mester szó a tanítóra, tanítómesterre, scholamesterre vonatkozik és egy esetben sem a festőasztalosra, akit általában asztalosnak, pictornak, mensatornak, arculariusnak, scriniariusnak, szekrényeseknek vagy bölcsősöknek neveznek. Véleményem szerint ez esetben is a diák és mester szó a tanítóra vonatkozik. Két esetben találkozunk azzal, hogy diák festi a mennyezetet, pontosabban Szamoscikón és Bólyán (Lángi - Mihály 2. 2004. 14-16. ). Arra vonatkozóan, hogy ugyanazon festőasztalos a falra is virágokat, felírásokat készít, a diódi és a bádoki ref. templom esetében találkozhatunk (Lángi - Mihály 3. 2006. 47-50., illetve 10-14.).
- A ménasági falképek vizsgálatát szoros összefüggésben kell vizsgálni többek közt a csíkszentgyörgyi padlástérbe szorult falképekkel, a csíkkozmási szentély virág ornamentális díszítésével.
- A szentély bordáira rögzített kis címereket óvatosan kell kezelni, mivel egy részük papondéklire illetve rétegelt lemezre van festve. Az ezutáni kutatás feladata szétválasztani, hogy melyek ezek közül az esetleges XVII. századiak és melyek a későbbiek illetve a pótlások mennyiben követték a korábbiakat.
- Neve után ítélve feltehetően román festővel dolgoztat Somlyai Miklós házfőnök 1630 körül, amikor „az egész Templomot megmenyeztette Petrasco kepíróval gyönyörüseges szepen meg iratta meg aranyoztatta" (Fekete könyv).
- A figyelmedbe ajánlom a Gyulafehérvéri Érseki Levéltárban őrzött Csíkmenaságra vonatkozó vizitációs jegyzőkönyveket, melyek pontos jegyzékét csatolom. (lásd: BERDNÁD Rita: A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára II. Oklevél és iratjegyzék. Canonica Visitatiok mutatója. 230. old. A „d" - doboz, „k" - kötet, „k.n." - kötés nélkül. Az 1731-es vizitációt KOVÁCS Andrásék közölték, 141-142. old. Ezt is csatolom. (Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok I. 1727-1737).
- Hasonlóan átküldöm a két Huszka-féle rajzot, illetve akvarellmásolatot, melyeket, kérlek, ne közölj.
- A templom folyamatban levő kutatásával a hajóban is kerültek elő falképek, falkép töredékek, mennyezet alatti festett fríz részletek. Ízelítőként küldök két részletet. Az egyik a jobb oldali, 1837-ben, Szent Gergely tiszteletére emelt mellékoltár mögötti Fájdalmas Krisztus, míg a másik a diadalíven egy kutatóablak. Ezeket Benczédi Sándor, Tüzes István és Czimbalmos Attila találták, illetve tárták föl a közelmúltban."
JÁNÓ Mihály művészettörténész
Székely Nemzeti Múzeum, Gyárfás Jenő Képtár munkatársa
RO-520008 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2.
[email protected]
Extras: [Istoricul cercetării frescelor bisericii rom.-cat. din Armăşeni (rom.; magh.: Csíkménaság)] Frescele din secolul al 17-lea ale stranei bisericii din evul mediu din Armăşeni, cu titlul Imaculata Concepţie, au fost menţionate deja în agendele de vizitaţie ale episcopiilor înregistrate la începutul secolului al 19-lea. Prima lor descriere detaliată provine din anul 1853 de la istoricul, arhivistul Benkő Károly. Documentaţia de desen şi fotografii a instalaţiei şi frescelor bisericii a fost întocmită de Huszka József în 1889. Această documentaţie, care este publicată în anexa nr. 1 a studiului este păstrată în colecţiile Muzeului Etnografic şi ale Oficiului Protecţiei Moştenirii Culturale din Budapesta. Frescele au fost repictate în 1928. Despre acest lucru a fost întocmit atunci un raport detaliat în scris, pe care îl recomandăm în atenţia specialiştilor, care execută lucrările de restaurare petrecute în zilele noastre (anexa nr. 2). Cercetarea de istoria artelor a clădirii şi ornamentaţiei interioare a bisericii este în curs şi în zilele noastre, a cărei completare este anexa nr. 3.
A Szeplőtelen fogantatás titulust viselő plébániatemplom késő gótikus szentélyének 17. századi boltozatfestményeiről már a 19. század elején megemlékeztek a püspöki vizitációs jegyzőkönyvek. Valószínű, hogy korábban is, de az általunk tanulmányozott plébániai irattárban csak két, egyházlátogatási jegyzőkönyv található ebből az időszakból, az 1823. és az 1830. évi, amelyekben a templom épületéről szóló feljegyzések megegyeznek:
„Structura Templi exterior in matre. Secundum iscriptionem, quae visitor inpariete Sanctuarii, aedes Sacra Ménaságensis extructa fuisset Anno 655 sed probabilis N[ume]rus Millenarius deletus est, aut subaudiri debet. Structura Templi interior in matre. Parietas dealbati nulla ornamenta exhibent in fornice vero Sanctuarii, Sanctorum imagines visuntur, Tabulatum est diversis coloribus distinctum."1
1853-ban, BENKŐ Károly (1805-1863) egy másik, 1829-ben kelt püspöki vizitáció jegyzőkönyvének, a fentiekkel megegyező részét idézte, majd hozzátette:
„[...] hellybeli mostani Pap Miklósi Gergelly Ur azt jegyzi meg: non est millenarius numerus subaudiendus, quia secus et ara et campana majos antiquior, quod fieri nequit. Fennirt számokat magam is láttam - folytatja Benkő - feketén festettek árábiaiak, a Templom északi falán betüről betüre így »Anno 655« tekinthetők, de éppen azért hogy csak rajzolvák véleményem szerint gyanusok. A Templom n [ap]kelet felölli részén az ugynevezett Sanctu-arium és a Segrestye (Sacristia) valoban ó Gothus munka, mely az egész épületnek felét tészi, kő bolthajtásán szép czirádák mellett vannak Szent Háromság, négy első Proféták, öt szent Asszonyok, u. m. Margarét, Magdolna, Zsusánna, Katalin és Anna képeik, a Nap felkelve, a Hold teljesen szemben mintha napfogyatkozást okozott volna, és Sz. Ilona kezében keresztet tartva, mind ezek feketén festvék, a Szentek nevei Gothus betükkel alá irvák, kevés helyeken ujjitvák. E Templom nyugot felölli hasonfele hogy ujjabb tisztán tettzik, mennyezete a Chorus felettivel együtt festett deszkákból készitődött az akkori divat szerint, mint reá van irva 1655-ben 2-ik Rákoczi György alatt. Régi napkelet felölli felében létező nagy oltáron iljen irás »Regina Coeli laetare 1563«2
Természetesen ORBÁN Balázs (1830-1890) is részletesen leírta a templom épületét és berendezését, ugyanakkor a hajó festett famennyezetének 1655-ös évszámát is megemlítette. A szentély boltozatfestményeiről a következőket jegyezte fel:
„E templom szentélye régi gót épület, szövedék boltozatának koczkáiban igen érdekes al-fresco festvények vannak. Közvetlen az oltár feletti koczkában a nap és hold, továbbá négy próféta, 4 evangelista és más szent képek.3 A képek jellege, de főleg a képeket magyarázó minuskel feliratok egyiránt kezeskednek ezen műbecscsel s régészeti érdekkel biró képek valódiságáról, minek következtében, mint Székelyföldön oly kevés számban fennmaradt (Dályán és itt ) régi frescók egyik kiválóbb példányát kellőleg becsülnünk és méltányolnunk kell, egyszersmind elismeréssel lennünk azon kegyelettel szemben, mely azt valamely barbar ujitás általi megsemmisüléstől megvédte."4
ORBÁN, a szentély északi falán található, hiányos, festett évszám láttán, érthetően 1655-re gondolt, „[...] mi valamely ujitási évszám lehetett", amelyből az első szám lekopott, „mert a templom szentély bizonynyal annál jóval régibb, a mennyiben épitési modorában nyilvánuló késő gót-kori műidomokról itélve, a XIV. század végén készülhetett."5
ORBÁN Balázzsal szemben, az akkori plébános, FERENCZI Ignác, aki püspöki rendeletre 1869-ben hozzáfogott az egyházközség történetének megírásához a Domus Historiaban a következőképpen érvelt:
„Menaság, egyik a legrégibb falvak közül Csíkban. Temploma, mely a falu között egy emelkedett dombon fekszik régi kőkeritéssel egészen övedzve, a mint a Sanctuarium falán - észak felöl - tisztán láthatni 655-ben, azaz: hatszáz ötvenötben épült; a felirás így van: AE. T. H. Ano: 655., vagyis: Aedficatum Templum hoc Anno 655. Mely betüknek - megjegyzem - hogy én tulajdonitok ily értelmet, egyebet nem gondolván, hogy mit jelenthetnek.
Némelyek igen réginek mondják, s kételkednek az esztendőszám valodisága felett, állitván: hogy az ezeres szám ki van csak hagyva s így lenne »1655« hanem ezeknek könnyü a felelet, mert a régi nagy oltár a mint mostis jól láthatni 1543-ban épült, a nagyobb harang pedig 1542-ben, a közepső [...]1604-b.[en] öntetett, miből azt következtetni - mondja a negyven évvel korábbi lelkész elődjéhez hasonlóan -, hogy az oltár, a harangok hamarább megvoltak mint a templom."6
Nem illik számon kérni egyik „krónikástól" sem, hogy miért nem hozták összefüggésbe a szentély falán és a hajó festett famennyezetén látott évszámok azonosságát. Pedig ez magyarázatot adhatott volna a kételyeikre, mármint a „valamely ujitásra" és az azt megörökítő időpontra vonatkozóan. Továbbmenve, a famennyezet töredékes felirata, amelyet FERENCZI Ignác plébános lemásolt, azt is elárulta, hogy ki készítette 1655-ben a festett mennyezetet, a karzattal együtt. Nevezetesen egy „Z. M. Miklos diák s mester",7 aki feltehetően a szentélyboltozat záróköveire erősített, festett-címeres falapokat is készítette, a hajóban végzett munkájával egy időben. S ha mindez elfogadható, miért ne lehetett volna Miklós festő-asztalos mesternek némi köze az al secco technikával festett, késő reneszánsz famennyezetek mintáit idéző falképek, közepes rajztudással megáldott mesteréhez!? Arra a kérdésre, hogy ki lehetett ez a Miklós diák és mester, a keresztneve előtti Z. M. feloldása adhat feleletet. Minden esetre Krisztus cirill betűs „Xps" monogramja a feliraton, a mester román származására enged következtetni, és ha a boltozatfestmények alakos ábrázolásait kísérő, többnyire román kiejtés szerint írt neveket is számba vesszük, talán jogosan feltételezzük, hogy a faberendezés és a szentély boltozatának 1655-ben történt kifestését ugyanazon mesternek tulajdonítjuk.
HUSZKA József (1854-1934) 1881-ben, az ornamentika kutatásai során járt a ménasági templomban.8 Az ekkor készült rajzai közül a Néprajzi Múzeum Könyvtárában található egy, amely a boltozatfestmény virágmotívumait és a sekrestyében álló, 1678-ban készült szekrény díszítményeit örökítette meg.9 Egy másik rajzon, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Tervtárában őriznek, ugyanazt az öt falkép motívumot és a sekrestye szekrényének másik szárnyát rajzolta le tussal, illetve akvarellben.10 Ugyanakkor a hajó kazettás mennyezetéről és a kórus mellvédjéről is készített vázlatokat.11
1888 márciusában HUSZKA ezeket a rajzokat mellékelve, levélben jelezte a Műemlékek Országos Bizottságának, hogy szeretne falképkutatást folytatni Ménaságon:
„Tekintetes Bizottság! Székelyföldi falfestményeink érdekessége a leletek szaporodásával fokozott arányban növekedik, miért is kutatásaim tovább folytatását, s legalább azon templomok képeinek fölfejtése, melyekről már van tudomásom, addigis, mig a véletlen ujabb leletet nem tár elénk, hazai kulturtörténetünk szempontjából, azt hiszem, elég fontos arra, hogy a tek. Bizottság támogatását előzetesen kikérhessem. A csik menasági rom. kath. templomot ohajtanám juniusban megkaparni, miért is a tek. Bizottságtól 300 frt előleget és az erdélyi püspök engedélyének megszerzését kérem, mert katholikus templomba a püspök engedélye biztos bejuthatás. Templomunk boltsüvegeinek egyrésze besincs meszelve. Én XVI. századinak tartom a falon látható 1655 évszám daczára. Van e templomnak egy gyönyörű szárnyasoltára is 1543 évszámmal. Tudtommal ennél szebb és épebb renaissance szárnyasoltárunk nem maradt fen. Hajnald L. [Haynald Lajos] biboros főpapunk erdélyi püspök korában meg akarta venni a falutól, de azt mondták, hogy »ha a püspöknek ér valamit, nekünk többet ér.« Mellékelve van szerencsém csatolni e templom műkincseiről futólag készített vázlataimat. Az oltáron a restaurálásnak még semmi nyoma így eredeti festményeit hű másolatban birni, azt hiszem, haszon lesz a tudománynak. E szempontból indittatva eddigi gyenge fényképező készletem helyett egy nagyot és jót szereztem, előre begyakorlandó vele magam. A gép és egyébb felszerelések fedezésére volna szükségem a kért 300 frt előleg v[agy] segélyre, mit aztán a később kiérdemlendő tiszteletdijakból visszafizetnék. Azon boldog hitben zárom kérésemet, hogy a tek. Bizottság utján a kieszközölt kaparási engedély és a pénzelőleg képessé tesznek hazai műtörténetünket, minél előbb, egy lappal szaporitanom. A tekintetes Bizottságnak alázatos szolgája Huszka József rajztanár. Sepsiszentgyörgy 1888 martius 7."12
A beküldött rajzokból a Műemlékek Országos Bizottsága csupán egy darabot őrzött meg,13 a másik kettőt visszaküldték HUSZKÁnak és azok a hagyatékával kerültek a Néprajzi Múzeum gyűjteményeibe.14 A bizottság HUSZKA kérését 1888 májusában továbbította a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz,15 ezt követően HUSZKÁnak, két évi készülődés után, 1889 nyarán sikerült kiterjedtebb kutatást végeznie a templomban.16 A falkutatásra a templom folyamatban lévő javítási munkálatai alkalmával kerülhetett sor.17 A Ménaságon végzett munkájáról csak a következő évben, 1890 áprilisában számolt be CZOBOR Bélának (1852-1904), aki HENSZLMANN Imre (1813-1888) halála után a Műemlékek Országos Bizottsága előadói tisztét viselte:
„Nagyságos Doktor Úr! A mai postával a műemlékek bizottsága számára küldöm végre a menasági templom freskóit és szárnyas oltárát. Szín vázlat, fotográfia és pausa mind kitűnő. Azt hiszem meg lesz velük elégedve. Írni nem írtam semmit hozzá, hisz a rajzok elég ékesen beszélnek legfeljebb megjegyzem, hogy az éjszaki falon a meszelésre 665 volt vésve mint a bemeszelt rész évszáma. Megis találtam a régi felirásból: Anno és 65-öt, bár a képet kifejteni nem voltam képes. Az oltárról megjegyzem, hogy a középső Mária Jézus szobor későbbi betét. Mert az erdetit mire az alatta levő felirat: Regina celiletare 1543 vonatkozik megette a szú. Mária sovány nyulánk alakjának maradványát még láttam a templom hián (padlás). A mostanit a protestánssá lett barczaságról hozta egy borvizes atyafi a monda szerint. Ezt az oltárt Haynald erdélyi püspök korában meg akarta venni a falutól de a 2000 forintot visszautasították. A templom előrészén semmi művészi vagy történeti nyomot sem találtam. Végre mellékeltem még a doktor úr számára a rég igért két [...]18 is. Megemlitem még, hogy erre a templomra már két éve felvettem 200 frt előleget. Esedezem úgy intézni, hogy ha már többet nem kapok legalább ezt [...].19 Kiváló tisztelettel Huszka József."20
A falfestményekről készült 10 db színvázlatot, 5 db fényképet, 34 db pauszmásolatot, a szárnyasoltárról készített 8 db akvarellt és 10 db fényképet tartalmazó küldeményt a bizottság április 24-én elemezte, és egyben „a kiváló szorgalommal és csinnal készült fölvételeket" jónak látták a rajztár számára megszerezni,21 így azokért HUSZKÁnak a minisztérium hamarosan kifizetett 200 forint tiszteletdíjat.22
HUSZKA József a bizottságnak küldött rövid jelentéseit, a falképek részletes leírásával, az Archeologiai Értesitőben, 1890-ben megjelent közleményével egészítette ki. Tanulmányában a szentély északi falán talált 665 évszám keletkezése és a boltozatfestmények stílusa alapján próbálta a falképek készítésének időpontját megállapítani. Következtetései szerint a falképek a 16. vagy akár a 15. században is készülhettek. Részletesen elemezte a boltsüvegekben látható képek témáját, és néhány szóban a fafestmények színeiről is szót ejtett:
„Freskóink színezése szegényes. Csak fehér, fekete, aranysárga és vörös állot festőjük rendelkezésére. Van ugyan egy pár ruhán zöldes szürke is, mit a sárga és fekete keverésével értek el, a valódi zöld és kék azonban teljesen hiányzik. A vörösnek három változata a sötét karmin, a sárga keverésével előállított téglavörös és a fehér hozzáadásával előállított rózsaszín, mely kiválóan a Dániel köntösén észlelhető."23
A ménasági templomról az 1905 szeptemberében kelt dokumentumokban értesülhetünk újra, amikor ANTAL József plébános, a tervbe vett javítási munkálatokat megelőzően szakértő kiküldését kéri. ÉBER László (1871-1935), a Műemlékek Országos Bizottsága akkori helyettes előadója ceruzával írt följegyzése szerint, ő szívesen leutazott volna.24 ÉBER, októberben, levélben válaszolt a plébános kérésére, és miközben HUSZKA József korábbi kutatásaira utalt, aziránt érdeklődött, milyen természetű munkálatokat terveznek a templomban.25 1906. április 18-án a ménasági plébános beszámolt arról, hogy orgonakarzatot fognak építtetni a hajóban, és az oltár szerkezetét is módosítani kívánják. A szentély falképeivel kapcsolatban pedig így írt:
„A templom ősrégi szentélyében az elavult freskó képeket aszerint, amint a tekintetes bizottság javasolja és segédkezet nyujt, a felvett költségvetés szerint kijavittatjuk 170 korona árban, vagy pedig 340 koronáért egészen ujra festetjük, Sándor Gergely templom és szobafestő által, a legközelebbi hetekben."26
A bizottság erre gyorsan reagált. Április 25-én, FORSTER Gyula (1846-1932), elnök az ANTAL Józsefnek írt válaszában közölte, hogy a hajóban tervezett munkálatokkal egyetértenek, a szentély kifestésével kapcsolatban pedig megjegyezte: „a mult művészi tevékenységének emlékeit fenntartani hazafias feladatunk, mint ez iránt a műemlékek fentartásáról szóló törvény is intézkedik. "Ennek alapján ellenezték a szentélyben történő bármilyen mértékű festést, vagy újrafestést „ minthogy azok a szándékolt művelet következtében eredeti jellegüket és ezzel művészettörténeti értéköket elveszítenék s maga a templom egyik érdekességétől fosztatnék meg."27
Úgy látszik azonban, hogy FORSTER Gyula levele sokáig késhetett, mert májusban a plébános megismételte a falképekre vonatkozó kérdését, amelyben eléggé vészjóslóan fogalmazott: „Választ nem nyervén, ismételten kérem, méltóztassék véleményezni, hogy az elavult régi falfestményeket falusi, nem szakértő festővel bemázoltassam-e kellő fedezet hiányában vagy egészen bemeszeltethetem-e? A bizottmánynak véleményét püspököm kivánja. A templom javítása munkálatba van véve s a templom festés a bizottság véleménye hiányában akadályozva leend."28
A bizottság azonban erre már nem válaszolt, az ügyet a FORSTER levelében foglaltakkal elintézettnek tekintette.29
1914-ben, a Domus Historia egyik lapján, GYÖRGY Gábor, akkori ména-sági lelkész ezt jegyezte fel:
„Ez évben templomunk szentélyének műemlékké való nyilvánítását kértem, mert régiségénél fogva megérdemelné. De gondolnak is erre az eldugott falura, annak kincsére - kérésünk elhat a legmagasabb polcokig - de rajtunk nem segítnek s szemünk láttára pusztul, kopik Csik ősi templomának dísze. Fáj az embernek, hogy fakul-fakul a gotikus táblákon, renaissance hatást feltüntető festésü freskó képek. Jönnek-mennek a szakértők, bámulják, dicsérik, igérnek és eredményképen marad minden a régiben.
A szárnyas oltárt a Nemzeti Muzeum meg akarta venni, de a nép nem engedi. Csökönyösséggel ragaszkodik"30
Mi is történt voltaképpen? 1914 júliusában GYÖRGY Gábor plébános, a szentély falképeire hivatkozva kérte a templom szentélyének műemlékké nyilvánítását, azt remélve, hogy az egyre romló templomépület javítására ily módon anyagi támogatást nyerhet. A plébános a kérését arra alapozhatta, hogy a műemlékek bizottsága már 1909-től igyekezett egy olyan műemlékjegyzéket összeállítani, amely a védetté nyilvánítható műemlékeket tartalmazza és fenntartásukat a Vallás- és Közoktatási Minisztérium támogathatja.31 GYÖRGY Gábor levele a gyulafehérvári püspökség ajánlásával érkezett Budapestre. Pár nappal később ÉBER László értesítette a püspököt, hogy a templom megvizsgálására SZTEHLO Ottó (1851-1923) építészt fogják kiküldeni, akinek a jelentése után döntik majd el az épület fenntartásával kapcsolatos teendőket.32
A háborús viszonyok miatt azonban SZTEHLO leutazása késett, csak 1915-ben jutott el Ménaságra.33 Ekkorra már a templom javításához szükséges pénz előteremtése érdekében eladták a szárnyas oltárt a Magyar Nemzeti Múzeumnak.34 SZTEHLO jelentése után, bár a bizottság, támogatást ítélt meg a szentélyrész javítási munkálataira, a háború miatt a falképek helyreállítására továbbra sem kerülhetett sor.35
1928-ban a boltozat falképeit átfestették és eközben újabb falképeket találtak a diadalíven, amelyeket HUSZKA is látott, de rossz megtartásuk miatt nem tárt fel. A falképek „restaurátióját" a székelyudvarhelyi festő, HERMANN Gyulára bízták. Az általa elvégzett munkát részletes leírásban örökítették meg az 1928. szeptember 4-én kelt jegyzőkönyvben.36
A jegyzőkönyv szövegét használta fel a falképek leírásakor DEMÉNY István Pál (1949-2000) és M. LÁSZLÓ Zsuzsanna (1949-1986).37 Az elmúlt évtizedekben nem történt számottevő beavatkozás a falfestményeken. Legújabban LÁNGI József falképrestaurátor és munkatársai vizsgálták meg a falképek állapotát, és ez alkalommal sürgös állagvédelem szükségességére hívták fel a figyelmet. Ugyanakkor, szondázás révén megállapították, hogy a szentély oldalfalain a boltozatfestéssel egyidős dekoráció rejlik. Kutatásuk következtetéseként azt is tisztázták, hogy a szentély teljes régi kifestése 1655-ben történt, és nem korábban, ahogyan azt HUSZKA József, vagy az őt követő kutatók közül többen is feltételezték. A kutatás során a hajó északi oldalfalát is megvizsgálták, hogy a feltételezett Szent László-legenda képsorának nyomára akadjanak, de csak új vakolatokat találtak.38 A templomépület folyamatban lévő helyreállítási munkálatai, amelyek a tervek szerint 2009-ig tartanak számtalan eddigi építéstörténeti kérdésre adhatnak majd feleletet, és épp így a falképekre vonatkozóan is hozhatnak új adatokat. A helyreállítási munkálatokat a sepsiszentgyörgyi M Műhely részéről BENCZÉDI Sándor műemléki szakmérnök irányítja. A falképek restaurálását KISS Lóránd és munkatársai végzik.
Érdemes itt végképp tisztázni, hogy a már régóta köztudatban élő feltételezés, miszerint a hajó északi oldalán egykor a Szent László-legenda képsorát is megfestették, honnan eredhetett, hiszen HUSZKA József, a ménasági templom esetében csak a szentély falképeiről írt, közöttük a déli falon ábrázolt, 17. századi Szent László alakjáról is, amelyet akvarellmásolatban örökített meg.39
HUSZKA a szentély falképeivel kapcsolatban ezt írta:
„Templomunk boltivein feltünő a női szentek sokasága (8 drb.) és az evangelisták meg próféták mellett a magyar szentek hiánya. A XIV. és XV. századokban kifestett székely templomokból elmaradhatatlan szt. László és még egyik vagy másik magyar szent. Hitem szerint Menaságon sem feledkezhettek meg róluk, s ha már a bolthajtáson nincsenek, úgy az oldalfalon kellett lenniök. Az északi fal képei kibonthatatlanok voltak. [A szentélyben!] A déli falon azonban csakugyan reátaláltam szt. László bárdos, görbe kardos, vasba öltözött, legyűrt csizmaszáras alakjára.[...] Mellette még kivehettem szt. Imre hermelin palástos alakját kezében liliommal és fején zárt koronával."40
RADOCSAY Dénes (1918-1974) említi először, 1954-ben, hogy ŞTEFĂ-NESCU I. D. (1886-1981) román művészettörténész szerint „Szt. László és Imre alakja be meszelve, a hajó falán volt László legenda jelenetei pedig elenyésztek".41 ŞTEFĂNESCU 1938-ban megjelent munkájában egészen pontosan ezt olvashatjuk: „Sur les parois Nord et Sud du sanctuaire on voyait encore, il y a vingt ans, les portraits des saints de Hongrie Emeric et Ladislas. Depuis lors, le badigeon les a recouverts. En 1868, on voyait aussi despeintures sur les parois de la nefqui donnaient la légende de saint Ladislas et la bataille de Cserhalom."42 Ezt az állítását, mármint hogy 1868-ban láthatóak lettek volna azok a falfestmények, amelyek „Szent László legendáját és a cserhalmi ütközetet" ábrázolták, ŞTEFĂNESCU egy későbbi munkájában futólag újra érinti, de ekkor már a szentély falképeinek leírása közben: „Pînă în 1868, se vedea şi ilustraţia legendei Sfîntului Ladislau." A templomhajót itt már nem emlegette.43
Mindezek után arra kell gondolnunk, hogy ŞTEFĂNESCU a HUSZKA József fent idézett leírásából indult ki, és mivel nem értette meg pontosan HUSZKA szövegét - mellesleg HUSZKA fogalmazása magyar anyanyelvű olvasó számára is könnyen félreérthető - a legendára vonatkozó, általános jellemzést konkrétan a ménasági templomra értette. Innen származhat a Szent Lászlólegenda valamikori meglétének feltételezése, amely később a köztudatban elterjedt. Mint látható az eddigi adatokból, HUSZKA József csak a templom szentélyében dolgozott és nem végzett falkutatást a hajó északi oldalán.
Az 1868. évszámot nem lehet tudni, honnan vette ŞTEFĂNESCU, HUSZKA erről az évszámról sehol nem beszélt. Ezen kívül a plébánia levéltárában, az 1868. évi följegyzések, bár bőven írtak a templomról és a szentély falképeiről, Szent László-legenda ábrázolásáról egy szót sem ejtettek.44
ŞTEFĂNESCUtól értesülünk az 1938-ban megjelent könyvében arról is, hogy a szentély Szent László és Szent Imre falképeit húsz évvel azelőtt még látta, majd azokat újra elmeszelték.45 Feltehetően 1928-ban történt a HUSZKA által, a szentély déli oldalán feltárt falképek elmeszelése is, bár erre az akkor készült jegyzőkönyv nem tért ki.46
Irodalom
BENKŐ Károly
1853 Gyergyó és Kászon multja, jelene, általános és részletes Osztályokban. Három Föld-ábrával és egy másolati táblával. Kolozsvár.
* * * Canonica visitatio
1823 Csíkménaság r. k. plébánia irattára.
CZOBOR Béla
1890 A Műemlékek Országos Bizottságának működése. (1889. évi szeptember hó 1-től 1890. évi augusztus végeig.) Archeologiai Értesítő. X. 4. 351-355.
DEMÉNY István Pál - M. LÁSZLÓ Zsuzsanna
1996 A Hargita megyei gótikus falfestmények ikonográfiája. Csíkszereda.
FEJŐS Zoltán (szerk.)
2006 Huszka József, a rajzoló gyűjtő. Kiállítási katalógus. Néprajzi Múzeum. Budapest.
GERECZE Péter
1905 Műemlékek Országos Bizottsága Rajztárának jegyzéke. In: Magyarország Műemlékei. I. Szerk. FORSTER Gyula. Budapest.
HORLER Miklós
1996 Az intézményes műemlékvédelem kezdetei Magyarországon (1872-1922) In: A magyar műemlékvédelem korszakai. Szerk. BARDOLY István, HARIS Andrea. Budapest.
HUSZKA József
1890 A Csik-menasági templom falfestményei. Archeologiai Értesítő. X. 1.
JÁNÓ Mihály
2008 Huszka József székelyföldi falképmásolatai. Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy.
* * * KÖZMŰVELŐDÉS 1914 N. N.: CSIKMENASÁG. MÁJUS 27.
LÁNGI József- MIHÁLY Ferenc
2002 Erdélyi falképek és festett faberendezések. 1. Budapest.
* * * LIBER HISTORIAE DOMUS
1869 Liber Historiae Parochialis R. C. Csik Menaság. Inchoata Anno Domini 1869. Csíkménaság r. k. plébánia irattára.
ORBÁN Balázs
1869 A Székelyföld leirása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. II. Pest.
RADOCSAY Dénes
1954 A középkori Magyarország falképei. Budapest.
ŞTEFĂNESCU, I. D.
1938 L'art byzantin et l’art lombard en Transylvanie. Peintures mur ales de Valachie et de Moldavie. Paris.
1981 Arta feudală în Ţările Române. Pictura murală şi icoanele de la origini pînă în secolul al XIX-lea. Temesvár.
VÁLINÉ POGÁNY Jolán
2000 Csíkménaság (Armăşeni), római katolikus templom. Műlap. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal. Budapest.
Függelék
1. sz. melléklet
Huszka József falképmásolatainak és fényképeinek jegyzéke47
Rövidítések:
FM falkép-másolatok Irod. Irodalom j.b.f. jelezve balra fent j.b.l. jelezve balra lent j.j.f. jelezve jobbra fent j.j.l. jelezve jobbra lent j.n. jelezés nélkül j.k.f. jelezve középen fent j.k.l. jelezve középen lent KÖH Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Ltsz . leltári szám MOB Műemlékek Országos Bizottsága neg. sz. negatív száma NMEA Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára sz. n. szignó nélkül KÖH Tervtár.
1. Boltozat részletek a menasági templ.[om] szentélyéből. Szekrény középső rész. 1/9 t.n. [természetes nagyság] ltsz. K. 64.
A sekrestye ruhásszekrényének (1678) festett díszítményei, és a szentély öt boltsüvegének ornamentális festményei.
akvarell, tus, karton
290x310 mm
j. b. l.: HJMenaság. 1881.26/8.
Irod. GERECZEP. 1905. 404. h. 1.sz.
2. Freskó a csík-menasági templom szentélyének déli falán. ltsz. FM. 106 (MOB 691)
Színvázlat a szentély déli falán elhelyezkedő 17. századi falképekről: Szent László és Szent Imre álló alakja. Fölöttük gótizáló minuszkulás feliratok: S[anctus]. Ladislaus Rex. [Sanctus E]mmericus~
akavarell, lavírozott tus, papír
290 x 230 mm
j.j.l.: HJMenaság 1889
3. A csik-menasági rom. kath. templom alaprajza és szárnyasoltárának színvázlata. ltsz. K. 13332
A templom alaprajza (1:200), a szentélyboltozat figurális festményeinek sorszámozott beosztásával. A szárnyas oltár színvázlata,
tus, akvarell, karton.
250 x 330 mm.
j.j.l.:HJ 1890.
Irod. GERECZEP. 1905. 243;
Közölte és leírta: VÁLINÉ POGÁNY J. 2000
4. A szentély három boltsüvegének másolata.
lelt. sz. nélkül
Áldó Atyaisten, feltámadt Krisztus, Szent János evangélista,
akvarell, papír,
j. n., é.n.[1890]
Irod.: GERECZE Rajzjegyzék 246. h. 31. sz., Falképjegyzék 493. h. 4., 5.sz.
Megjegyzés: a rajznak csak fényképmásolata van meg: Fotótár 6107. Alapleltár 5494/107.)
Pauszmásolatok:
ltsz. 76538-76556
Restaurálva 1890-ben
Fotótár
Fényképek a falképekről:
- A szentély, ltsz. 2292. neg. sz. 187095.
- A szentély, ltsz. 2293. neg. sz. 184995.
1. Áldó Atyaisten, feltámadt Krisztus, Szent János evangélista. neg.sz. 6107
- 2. Ornamentális festés, neg. sz. 143084 3. Ornamentális festés, neg. sz. 143090 4. Ornamentális festés, neg. sz. 143091 5. Angyal koronával, neg. sz. 143092 6. „S ~ MARIA. MAGDALENA~" Mária Magdolna, neg. sz. 143093. 7. „S ~. Margareta ~" Antiochiai Szent. Margit,. neg. sz. 143094. 8. „S~ Clara ~" Szent Klára, neg. sz. 143095. 9. „S~ Susanna ~" Szent Zsuzsanna, neg. sz. 143096. 10. „S ~ Anna ~" Szent Anna, neg. sz. 143097. 11. „S ~[J]ohaes ~" Szent János evangélista, neg. sz. 143098. 12. „S~LVCA"Szent Lukács evangélista, neg. sz. 143099. 13. „S ~ Babtisto Ioaes" Keresztelő Szent János, neg. sz. 143100. 14. „S. Matej" Szent Máté evangélista, neg. sz. 143101. 15. „S ~ Illona ~" Szent Ilona, neg. sz. 143102 16. „Illés Profeta" Illés próféta, neg. sz. 143103 17. „S~ marc" Szent Márk evangélista, neg. sz. 143104 18. „S ~ CATALINA ~" Sienai Szent Katalin, neg. sz. 143105 19. „Daniél ~" Dániel próféta, neg. sz. 143106 20. „S ~ A BARBARA ~" Szent Borbála, neg. sz. 143107
- Szekrény a sekrestyében, ltsz. 2098
- A templomépület dél-keleti nézete, ltsz. 2099
- A szentély déli nézete, ltsz. 2291
- A hajó belső észak-nyugati nézete, ltsz. 2294
1. Menasági boltsüvegek. A rom. kath. templom szentély.
ltsz. R 9724
A szentély négy boltsüvegének virágmotívumai, színvázlat
akvarell, tus, papír.
270 x 350 mm
j. k. l..: Menasági boltsüvegek. A rom. kath. templom szentély.
Másolta Huszka József. 1889.
2. Ménaság. 1. A sekrestyebeli szekrény középrésze. 1/9. t. n. 1678.
2. Részletek a szentély festett boltozatáról. 1665.
ltsz. nélkül.
A szentélyboltozat öt boltsüvegének virágmotívuma,
akvarell, tus, papír.
j. j. l.: Huszka József. 1881. S. szt. György.
Közölte Magyar díszítmények címmel, FEJŐS Z. (szerk.) 2006.92. 112-113.
Kiegészítő rajz
1. Ménasági templom alaprajzvázlata
ltsz. R 10212
Manuálé: a templom alaprajza és a szentély hálóboltozata,
ceruza, papír.
290 x 360 mm
j. k.: Menasági templom. é. n. [1890] sz. n.
Fényképek a falképekről:
1. ltsz.: 70537.
a keleti boltmezők falképei: János evangélista, Alexandriai Szent. Katalin, Szent. Ilona
2. Huszka még négy, falképekről készült felvétele hiányzik, csak a törzsívekből tudunk róluk, ltsz. 70538, 70539, 70540, 70547.
2. sz. melléklet
„D. a J. Kr.! [Dicsértessék a Jézus Krisztus]
Az Armaşeni = Csikmenasági rkath. Plébániatemplom szentélyének mennyezetén lévő, régi festmények (freskók) 1928. év kijavíttatásának (restaurátio), illetve a lekopott, vagy lehullott részek kiegészíttetésének jegyzőkönyve."48
A szövedékes bordázattal beosztott késői gót stílű mennyezet tartalmaz összesen 15 rhombusz alakú mezőt, 8 trapez alakú mezőt és ezek alatt körös körül a széleiben, vagyis a boltív és a templom fala érintkező részei közt 15 mezőt. A főoltár felett van még egy rhombusz alakú mező, mely azonban kelet-nyugati irányban egy borda által két egyenlőszárú háromszög alakú mezőre van szétosztva.
A mezőket egymástól égetett cserépszerű bordázat választja el, mely bordázatok két-két lapból állanak és mésszel vannak összeragasztva. A déli oldal legalsó bordájában, mely a nyugaton levő és a szentélyt a hajótól elválasztó nyomott ívű gótikus diadalív oldalába fut bele, az ív (illetve borda) középső darabja valamikor leesett, ezt a részt fából készített borda darabbal pótolták és egy a diadalív falába erősített vaspálcával alátámasztották.
Az összes bordázatok téglaszínű vörösre voltak festve és a rajtuk keresztül huzott hármas fehérvonallal voltak tarkázva.
Az ív borda-darabok érintkező végeinél gipszelés szükséges volt s különben is oly piszkosak és kopottak voltak a bordák, hogy az egész festés felújítása szükséges volt. Így az összes bordázatnak az eredeti téglavörös színben újra festtettek és a hármas fehér vonal tarkázatok megújíttattak. Ezen munkálat azért is volt szükséges, hogy a mezők freskói a bordák között kellően kitűnhessenek, illetve érvényesülhessenek.
Az egyes mezőkön a következő megújítások történtek.
A mezők felsorolását a boltív közepén, fenn a nyugati oldalon kezdjük; onnan elé haladva Keletnek, a főoltár felé.
I. Mező. Rhombusz alakú. Ábrázolja az Atyát köntösben, vállairól leomló palásttal, áldásra kiterjesztett karokkal, feje mögött a szokásos háromszögű idommal és a fej mellett két oldalt felhőkkel. A mező csúcsai nyugat-kelet és dél-északon vannak. A kép a főoltár felé, kelet felé néz, tehát feje nyugat felöl, dereka kelet felöl van festve. Az alak derékig van ábrázolva. Felirat nem volt.
A fej helyét egy teljesen lekopott rész, piszkos folt jelezte. Ennélfogva teljesen új fejet kellett festeni. A kéz, est, ruha, redők vonalai súlyosan kopva voltak és azok az eredetiek helyén, vonalakkal megújíttattak. A ruha szürkés, sárgás, zöldes színű volt és lekopott részei ezen színekben pótoltattak. A háromszög a fej mögött a régi körvonal és beosztás szerint újra vonalaztatott és a némileg megállapítható régi piros, sárga, szürke színekben újra festtetett. A felhők körvonalai is a régiek szerint helyreállíttattak. Felhők és háttér piszkos, kopott, vakolat, föld-színűre voltak kopva. Felhők szürkés fehérre, háttér szürkés kékre festtettek, hogy az alak kitünjék s különben is valószínüen ilyen eredeti színük volt.
II. Mező. Rhombusz alakú. Előbbitől keletre, vele egy vonalban. Ábrázolja a Fiút, amint halottaiból feltámadva, balkezében zászlót tart, jobb kezét áldásra emeli, balján a sziklasír oldala látszik. Mindkét oldalán egymásra tornyosuló felhődarabok. Feje körül köríves dícsfény. Vállán leomló palást, szent melle meztelen, oldalsebe látszik. Piros derékövet visel. A lobogó rúdja keresztben végződik. A lobogón fehér kereszt piros alapon. A háttér szürkés barna volt; ezt némileg kékesre festette a mester, mert gipszelni is kellett. A paláston alig történt kis színújítás a lekopott részeken. Arc, kéz, test, felhők, sziklák körvonalai a régi szerint teljesen helyreállíttattak. A haj, szakáll, bajusz teljesen le lévén kopva, ezeket újra kellett festeni. Felirat nem volt.
III. Mező. Rhombusz alakú. A Szentlélek galamb képében. A szárnyak hegye és a felhők s a háttér csillagai látszottak csak. Ennél fogva új galamb festtetett a régi körvonalon sugárzó dícsfényben. Gipszelés is szükséges volt, mert a vakolat omladozva volt. Ezen mező, mivel a régiből alig látszott valami, átfesttetett, de ahol csak valami is a régiből meg volt maradva, a szükséges felújítássa. Felirat nem volt.
IV. Mező. (Rhombusz) Egy angyalt ábrázol, kiterjesztett szárnyakkal, majdnem takarja. Derékon övezett köntösben, amint melle előtt két kezével koronát tart, feje körül köríves dícsfény, háttérben csillagok. Itt teljesen a régi színében és alakban maradtak: a szárnyak, a fél arc, a karok, a könyökök alol és a ruha a koronán alol. A korona körvonalai a felismerhetetlenségig le voltak kopva és pattogva, a mell és a fél arc is (a jobb oldalt) ezeket gipszelés után újítani kellett. Háttér piszkos barna szine világos kékre átfesttetett. Csillagok a régi vonalakon megújíttatattak. Felirat nem volt.
V.-ik Mező. (Rhombusz, két részre osztva kelet-nyugat irányú bordával). Ezen két háromszögü mezőben egymástól szét repülő egy-egy angyalfej, hathat szárnnyal és a háttérben csillagokkal. Ezek az angyalok teljesen megmaradtak, csak vonalaik újíttattak fel szigorúan a régi vonalakon. A piszkos barna sár színü háttér gyenge kékre festtetett. Csillagok régi vonalak szerint felújíttattak. Felirat nem volt.
VI. Mező (Rhombusz alakú). Az első mezővel határos, attól észak nyugati fekvéssel. Ezen VI-ik mező kezdi meg a második sort, mely az első sor mellett, az evangéliumi oldal felöl nyugatról kelete halad. Ezen sorban a képek fejei a mennyezet csúcsa felöl vannak, vagyis a felül lévő csucsoknál vannak festve így az első sor képeivel ezen képek derékszöget képeznek. Ezen VI-ik mező ábrázolja Dánielt az oroszlánok vermében. Fennt piros háttér, benne két angyal Dániel arca előtt leszállani látszik álló alakban; jobb oldali angyal jobb kezét Dániel felé nyujtja, köntöse alsó részén fehér mezőben két piros kereszt. Baloldali angyal bal kezében táskát tart. Dániel fekete szőnyegen térdel, kezét imára fogva, feje körül köríves szürke dícsfény, háta mögött szürkés mezőben két oroszlán egymás felett, a szőnyeg alatti térben egy és a Dániel térdei előtt ismét egy oroszlán. A Dániel feje helyét csak egy fakóra lekopott folt jelezte, csupán a bal szemnek külső széléből maradt volt valami. Így új fejet és hajazatot kellett festeni a régi körvonalba. A köntös derékon alol úgy maradt, ahogy volt, nem újíttatott. Az oroszlánok testén is csak a fehér kopások pótoltattak és a körvonalak felújíttattak. Az angyalok arcai is teljesen le voltak kopva. A ruha felső része a Dániel alakján a régi körvonalakban, illetve redőzetekben tartva a régi színek szerint újra színeztettek. A felirat teljesen érintetlenül hagyatott. Gótikus minuszkula betükkel ez áll: Daniél ~ A piros háttér helyenként felújíttatott. Az alsó piszkos, sár színü tér hamuszínre színeztetet
VII.-ik Mező. (Rhombusz alakú) Szent Máté evangélista. Díszes széken ül, lábai alatt számolyok. Előtte nyitott láda, jobb térdén könyvszerü tekercs, bal kezével a tekercset fogja, jobbal írni látszik. Mögötte hozzá hajló angyal, ki bal kezével gesztussal kiséri, amit a hozzá fejjel oldalt visszaforduló evangélistának mond. A piszkos, föld színü háttér lemállott részei szürkével kijavíttattak. Máté feje a kopott régi körvonalak és vonások szerint újra festtetett, mert alig látszott valami. Angyalarc is a régi körvonal szerint újra festtetett. Ruhák kopott részei pótoltattak. Szék, zsámolyok, ruhák alsó részei érintetlenül maradtak. Felirat S. Mate. Ezen betük közt az a betü olyan, mint a mostani nyomtatott kis a, de ez nem az eredeti, közelről alatta látszik az eredeti minuszkula alak] a betü egy része. Ez a felirat is egyébként gótikus minuszkula betükkl van írva. Teljesen érintetlenül hagyatott.
VIII. Mező (Az előbbitől keletre vele egyvonalban) Márk evangélista. Támla nélküli széken ül. Lábai alatt sárga mezőn oroszlán hever, mely fejét az evangélista elé visszafordítja. Az evangélista jobb lábát az oroszlán combján nyugtatja. Jobb térdén nyított könyv, melybe írni látszik. Bal kezével a könyv szélét tartja. Háta mögött templom, melynek oldalán hátul torony áll. A templom és torony ajtai félkörívesek és igen magasak. Itt csak a kopott ruha festtetett át téglás rózsaszínre, mert az eredeti szín nyomai is ilyenre mutatta. Az érintetlenül hagyott templomfallal azonos színü háttér hamuszínre festtetett. Felirat: S marc szögletes minuszkula betükkel, a kezdő betü is minuszkula , mig az előbbi mezőkben a feliratok kezdő betüi majuszkulák. Nagy elővigyázattal a régi vonalon betüik felújíttattak.
IX. Mező, előbbitől keletre. Szt. Pál szőnyeggel takart, zsámolyos törpe széken ül, jobb térdén nyított könyvbe ír. Előtte a nap óriási félkorongja. Háttér csaknem fekete volt. Kopott ruhája hamuszínnel helyenként pótoltatott. Háttér sötétkékre festtetett. Napkorong színe némileg felújítva, egyéb, így arc is, érintetlen, csupán a vonások vonalai a régi szerint felélénkíttettek néhol. Falirat: S ~ Paullus. Szigoruan a régi alakban felélénkíttetett (Két l betü van, melyek közül a második élénkebben látszott.)
X. Mező. A félhold emberarccal ábrázolva, csillagos háttér. Felirat nincs. Háttér piszkos fehérre kopott szine kékesre újíttatott. Hold körvonalai régiek szerint megújíttattak. Hold szine fehéres sárgára, elfogyott része téglásszinű sárgára megujíttatott.
XI. Mező. Szintén rhombusz mező az első mezőtől jobbra a lecke oldalon hátul ez az első mező. Illés prófétát ábrázolja amint egy kettős csúcsú szikla tömbön ül, melynek oldalán kétágú fa van festve lombozattal, eje mögött hozzá repülő holló, melyre fejét fordítva a próféta visszanéz. A holló és a próféta feje között a felirat, kissé szegletes minuszkula betükkel két sorban Illes ~ Profeta. Bal könyöke egy dombon nyugszik. Jobb kezét jobb térdén pihenteti. Előtte még egy domb tetjén négy ágú, kettős lombozat fa. A próféta ruházata hosszú bő köntös, derékon zsinorral átkötve. Lábai sarútlanok. Lecsüngő hosszú bajusza és szakálla van. Javítás ezen alig történt. Az arc és kezek fehér, piszkos alapszíne kissé felújíttatott. Arc, kezek, lábak körvonalai a régiek után újra húzattak. Hajazat, szakáll és ruha egyes részei a régi színekben, kopott részeikben kipótoltattak. Felirat teljesen érintetlen maradt. (E mezőn régebbi keletü újítás nyomai a ruházaton megállapíthatók voltak.)
XII. Mező (Rhombusz) Szt János evangélista. Díszes széken ül. Lábai alatt két zsámoly, előtte nagy fekete sas, mely fejét az evangélista kissé jobbra hajolva, egy állványra helyezett könyvbe ír. Felirat S Johaes. Az egész mező feliratostól együtt úgyszólva érintetlen hagyatott, csak egyes elenyésző, kis, kopott részek festése újíttatott fel a régi szinek és vonalak szerint.
XIII. Mező (Rhombusz alakú). Előbbitől keletre vele egysorban. Szent Lukács evangélista. Hajlított hátú székben, nyugat felé fordulva ül. Lábai alatt két zsámoly, mellette balról pihenő borjú, mely fejét az evangélista felé fordítja. A borjú mögött egyszerű templom egy toronnyal. Az evangélista bal térdén könyv, melybe jobb kezével írni látszik. Felirat: Az evangélista jobb válla mögött egyszerű majuszkula, gömbölyű betükkel. S. ~ Lucac. Az u betü V-vel van írva. Piszkos földszinű háttér hamuszinre átfesttetett. Felirat érintetlen maradt. Arc, kezek, lábak alapszinre újítva, vonások pontosan a régi szerint felújíttattak. Haj, bajusz, szakáll szintén felújítva. Ruha és borjú színe lekopott részeikben pótoltattak. Igen lekopott állapotban volt az egész mező.
XIV. Mező (Rhombusz). Szent Péter apostol. Szögben összefutni látszó, két vastag támlával és ezeken egy-egy tornyocskával díszített trónuson ül. Csupasz lábai alatt párnának látszó zsámoly. Az apostol fejét nyugatnak fordítja, jobb könyöke a trónus támláján nyugszik, bal kezével ölében könyvet tart. Felirat: Az apostol feje fölött kerek majuszkula betükkel: S. Peterus: A felirat a régi felirat minuszkula betüire volt ráirva, mely minuszkuláknak egyes, alig kivehető részei látszottak, emiatt az a majuszkula betüs felső felirat újíttatott fel. Piszkos háttér világos, fehéres kékre újíttatott. A dicsfény eddig sárgára újíttatott. Körvonalak újra huzattak. Arc, köntös, kezek stb. Egyebekben érintetlen maradtak.
XV. Mező (szintén rhombusz). A nap. A régi vonalakban felújíttatott. Piszkos háttere szürkés kékre festtetett és a nap sárga szine is megújíttatott, illetve újra festtetett. Az általam trapéz alakúnak nevezett nyolc mező a fennt leirt tizenöt rhombusz mező alatt található dél és észak felöl. A rájuk festett szentek mindnyájan női alakok és a hosszukás mezőben állanak, illetve térdelnek, mindeniknek felirata lábai alatt egy szalagon látható. A szalagon alol pedig a mező hegyes, fennmaradó része stilizált virág díszekkel, illetve virágokkal van kitöltve. A jegyzőkönyvvel folytatjuk az evangéliumi oldalon, hátul, nyugaton lévő első mezővel, onnan azután előre haladva.
XVI. mező (trapez). Mária Magdolna. Meztelen felső testéről bő redőkben leomló zöldes barna palástba burkolva, két karjával keblére ölelt keresztet tart. Haja két oldalt vállaira omlik. Ruhája alsó szélénél átvonuló szalagon kerek majuszkula betükkel S.~ Maria Magalena ~ felirat áll, mely felirat teljesen érintetlenül hagyatott. A test és ruha vonalai felújíttattak szigorúan a régi vonalak szerint, egyebekben az egész kép érintetlen maradt, valamint a kép alatt a mező csúcsába festett stilizált nyiló virág is.
XVII. Mező (trapez). Szt. Borbála álló helyzetben, karjait keresztbe téve mellén nyugtatja, fején gyöngyékes, ötágú korona. Haja vállaira omlik. Bal vállán igen díszes, mintegy tollakból összerakottnak látszó, lecsüngő ruha kardísz. Palástja egy része jobb karjára van felhajtva. Előtte kiterjesztett szárnyakkal hozzá repülő angyal, ki két kezében kelyhet tart. Csak a háttér újíttatott szürkés kékre. Arcok, kezek, ruhák vonalai szigorúan a régi szerint felújíttattak, a ruházat pedig csak elenyésző kis részeiben, melyek teljesen lepattogva, lekopva voltak. A kép alatt átvonuló szalagon gömbölyű majuszkula betükkel ez áll: S. Barbara, mely felirat teljesen érintetlen hagyatott; ezen felirat alatt kilátszanak a régebbi felirat betüi, ami világosan mutatja, hogy ez a kép valamikor javítva, vagy átfestve volt.
XVIII. Mező (trapez). Szt. Katalin, [Sienai Szt. Katalin] fején rózsakoszorúval áll; bal hóna alatt könyvet tart, bal kezével álló kard oldalát érinti; jobb kezében nagy pálmalevél. Hajazata vállain szétomlik. Ruháján a nyaknál gyöngyékek vannak. Mögötte sárga mező, ebben magas fehér vitorlák, sátrak vagy pirámisok és kék ég. A kép alatti szalagon majuszkula, inkább unciálisnak, mint kapitálisnak (Mint Borbálánál) látszó betükkel felirat: S ~ Catalina~. A kép alatti szögletben érintetlenül hagyott szép stilizált virágszál áll. Arc alapszínét repedések, omlások miatt gipszelni és újítani kellett. Háttér és a pirámisok, v. vitorlák alapszínükben felújíttattak, a dicsfény, rózsakoszorú és a ruha egyrésze szintén, de szigorúan a régi vonalak újíttattak meg a régi szinekben a lehetőség szerint, mert a kép nagyon kopott volt.
XIX. Mező (trapez). Szent Ilona császárné. Mellére keresztben tett kezekkel magas feszületet tart, fején gyöngyékes korona. Haja vállain szétomolva. Jobbján a térben a golgota, csúcsán három kereszttel, mögötte templom toronnyal. A tornyon félhold alakú zászló (mint a többi freskokon lévő templomok tornyán is). A kép alatti szalagon kissé szögletes, minuszkula betüs felirattal ez áll: S. ~ Ilona ~. Alatta szép stilizált virágdísz, mely teljesen érintetlen hagyatott. Az egész freskón csak ott történt festés, ahol repedések miatt gipszelni kellett. Különben hátér és minden érintetlen maradt. A vonalak szigorúan a régieken haladva újíttattak fel.
XX. Mező (trapéz). Leckeoldalon, nyugat felől az első, (innen az oltár felé elhaladva irjuk le a még hátralévő hármat is) Szt. Zsuzsanna mártír (nem ószövetségi Zsuzsanna) [Római Zsuzsanna]. Zsámoly előtt térdel, melyen nyitott könyv van. Mellére ölelve magas feszületet tart, fejét redőkben lecsüngő kendő takarja. Melle és vállai körül palást. A sziklás háttérben jobbról négy, balról két szál pálmaág. A kép alatti szalagon kissé szegletes (gótikus) minuszkulákkal írva ez áll: S ~ Susanna, mely felirat teljesen érinetlen maadt. A freskó az arc, kezek és derék táján durva, rákent vakolattal volt elmázolva. Ezt le kellett kaparni és gipszelni, egyébként az egész kép a felismerhető régi vonalak szerint reconstruáltatott. A ruha alsó része, zsámoly, könyv és felirat érintetlenül maradt.
XXI. Mező (trapéz). Szent Klára térdelő helyzetben, jobb kezében liliom, jobb karja mögött két pálmalevél. A háttérben pedig 3 pálma szál. Derékon övezett köntöst visel, körül lecsüngő palásttal és fején s nyaka körül kendő. Nyugaton feléje repülő angyal kiterjesztett karokkal és alatta felhőzettel. A felhőzet, kezek, és arc alapszine a piszkos, kopott állapotból az eredeti fehér szinre felújíttatott. A felső háttér szintén újíttatott, a lekopások miatt, szürkés szinre. Angyal és a nyakon alol a ruha érintetlen maradt. A mellre rajzolt szív alak is. Ezen mező felirata: S Clara minuszkula betükkel, mely felirat érintetlen hagyatott, a mező alsó szeletében lévő stilizált virágdisz lepattogott részei a régi szerint kikombinálva újra festtettek, illetve pótoltattak.
XXII. Mező (trapéz) Szent Anna. Zsámoly előtt térdel, melyen nyitott könyv fekszik. Lecsüngő jobb kezében négy pálmaágat tart. Bal kezét a nyitott könyvre téve nyugtatja. Baloldali háttérben bizánci stilű nagy torony, illetve kúpola, e mögött két kisebb román stilű torony. A csucson félholdnak látszó zászlóval. A kép alatti szalagon minuszkulákkal felirat S. ~ Anna. Felirat teljesen érintetlen maradt. A felirat alatti stilizált virágdisz mely az előbbi mező virágdiszével csaknem azonos volt, újra festtetett, mert nagyrésze le volt hullva és a többi is táskásodva volt. A freskó maga a mell, kezek és könyv táján igen súlyosan sérülve volt. A régi vonalak nyomai szerint helyre állíttatott és szineztetett. A piszkos barna háttér kékre festtetett. Az egyszerű vonalakból szerkesztett csillagok a régi szerint a háttérben újra kihuzatattak. Itt emlitjük fel, hogy a két evangélistánál is szereplő templomtornyokon nem volt félholdszerű zászló, hanem csak a szt. Ilona képénél és ennél a képnél. Azok tetején semmi sem volt festve és úgy hagyattak.
XXIII. Mező (trapéz). Szt. Margit. (Ez szt. Margit skót királyné kell hogy legyen, mert fején királynői koronát visel, így magyar vonatkozású szentképe ez, mert szt. Margit skót királyné szülei Eduárd angol királyfi, édesanyja pedig Agóta, szt. István királyunk rokona. Magyarországon Nádasdon született, később skót királyné lett, f 1093. 1251-ben lett a szentek közé iktatva.)
A kép úgy ábrázolja a szentet, amint derékban kissé előre hajolva térdel, fején gyöngyékes ötágú koronával. Bal kezét nyitott könyvön nyugtatja, és liliomszerű virágot tart benne. Jobb keze övén nyugszik. Köntösén ujjatlan palástszerű ruhát visel. Haja vállain szétomlik. Háta mögötti mezőben 3 ág. Arca érintetlen hagyatott. Koronája újítva lett. A teljesen piszkos sötét háttér, hogy a kép kitűnjék kékesre festtetett. Háttérben a bal oldalán ládának látszó sötét tárgy van rajta két fehér csillag. Sárga [?] talajon a szent háta mögött egy földből kinövő és nyiló virág, tán liliom, látható. A kép alatti szalagon szögletes minuszkulákkal S. Margareta felirat van, mely teljesen érintetlenül hagyatott. A felirat alatti mezőrészben igen szép stilizált virág van, melynek csak kisebb lekopott részei újíttattak meg.
Ezen fennt leirt, és szenteket (kettő angyalokat, kettő a napot és holdat, három pedig a három Isteni személyt) ábrázoló rhombusz és trapez (v. trapezoid) alakú 23 mezőn kivül van még a boltozatnak a falba futó részein 12 mezője melyek mind igen szép stilizált virágokkal, növényekkel vannak befestve. A szentély keletről első ablaka feletti mező és az ezzel átellenes evangélium oldali mező, mivel csaknem teljesen le voltak kopva és meglévő részeik is táskásodva voltak; lehetőség szerint a régi virág disz rekonstruálásával újból festtettek. A többi virág mező érintetlen hagyatott. Ezek között különösen szépek a közvetlen a főoltár felett lévő négy mező szines stilizált virágjai. A főoltár mögötti, falbanyuló három kis mező csak csillagokat tartalmazott, barna piszkos mezőben. Ezek megújíttattak. Ezek nincsenek a fennebb említett 12 mező közé számítva, mert ezekkel együtt 15 mezőcske van a falak körül. A főoltár leckeoldalán a középtől számított harmadik, keskeny virágmezőcske is újból festtetett, de teljesen a régi szerint. Az utolsó, vagyis a leckeoldalon nyugatról az első virágmező is helyenként kijavíttatott a régi szerint; ezzel átellenben, az evangeliumi oldalon, a nyugatról számított első virágmező vonalai helyenként megújíttattak és itt 1928. H. GY. jegyet a mester úr tette bele, vagyis irta oda, mint névjegyét és munkája évszámát.
A szentélyt a hajótól elválasztó diadalív főoltár felöli oldalán fennti munkálatok ideje alatt felfedeztünk öt képet, melyek vastag mész réteggel voltak elmeszelve. Ezeket teljesen a régi vonalhordozással felújította a mester. Ezen öt kép feliratai: A leckeoldalon kezdve: 1., Profeta Onias [Jónás], 2., Proféta Sofoniás, 3., Proféta Isaias [Izajás] 4., Proféta Essaeias [Ézsaiás], 5., Profe Szacarias [Zakariás]. Valamennyi felirat gótikus, szegletes mínusz-kulákkaé van írva. Isaiasnál csak az első I hiányzott, Oniasnál az O kopva volt, de felismerhető volt, Sophoniásnál a felirat helyenként le volt mállva. A betük szigoruan a régi alakjukban maradtak. Az alakok teljesen a régi vonások szerint újíttattak fel. Háttere cask Isaiasnak volt, az az ott levő felhőkkel együtt felújíttatott. A többi profétának világos kék hattér festtetett és vonallal elhatároltatott. Szék nélkül ülő helyzetben voltak rajzolva, széknek még nyoma sem volt. Fövegeik, ruháik, felirat szalagaik teljesen a régi alakban hagyattak. Onias és Essaeias proféták proféták nincsenek, előbbi ugyan szentirási név és utóbbi is, de nem proféták. Úgy látszik, annak idején aki festette, azért írta e neveket, hogy az utolsó szótag minden névnél összecsengjen, lehet az Amos és Ezechiel próféták elferdített neve is. A képek bővebb leirása egyiránt következő: középen fenn a diadalív közepén Isaias ül fejéről vállaira és onnan tovább lecsüngő palásttal hosszú köntösben. Kelet felé maga elé néz, feje körül kerek dícsfény, vállai mellett két felöl felhőzet, háttér kifeszített vászonnak látszik. Két kezében feliratos szalagát tartja. Mellette jobbján Sophonias ülő helyzetben, bal kezét mellén tartja, jobb kezével függélyesen lecsüngő névfeliratos szalagát tartja, arcát Onias felé fordítva. Tőle kissé alább, jobbján Onias melle alattkeresztül tett szalagot tart, mely nevét tartalmazza. Sajátos ruhában ül, de nincs alatta szék. Isaiastól balra, evangéliumi oldalon Essaeias ülő helyzetben, melle előtt keresztül tartja névfeliratos szalagát. Köntösén palástot is visel. Sajátos turban szerü fövege van, mely azomban elütő a másik három társáétól, kik ahány annyi alakú föveget viselnek. Tőle balra kissé alább Szacarias köntösben ül, palástja ölébe dobva, jobb karjával névfeliratos szalagát tartja, bal kezét nyakához érintve tartja.
Ezen öt próféta alakja alá a diadalívnek a főoltárra néző oldalán három sorban alábbi feliratot helyeztük el:
„Ezen ősi szentély sok évszázados, féltve őrzött, de veszélyes enyészetben lévő mennyezetfestményeinek lemállott és lehullott részeit, a régi vonalak, alakok, szinek, feliratok szigorú szemmeltartása mellett Csikmenasági Adorján Ferenc költségén kiegészítette Hermann Gyula székelyudvarhelyi műfestő az 1928. évben. A diadalíven öt próféta ezen munkálatok közben került felszínre. Dicsőség Istennek!"
Ez a felirat megmondja híven és igazságosan minő elvek szerint ejttetett meg ez a kényes restauratio. A restauratiot végezte Hermann Gyula műfestő Székelyudvarhelyről, akit nyugodtan nevezhetünk festőművésznek is, mert a színek előállításában és az ecset hordozás, vezetésben oly bámulatos gyakorlat, biztonság és készség jellemzik őt, mi miatt megérdemli a teljes elismerést. Amellett semmi önkényes dolgot nem művelt. A festékeket tojássárgájával és tejjel készítette. Az érdes, poros, szemcsésedett falon igen nehéz munkát kellett végeznie. A képek ugyan leporoltattak, de tulságosan nem lehetett porolni, mert az amúgyis fakó vonalak végképp letüntek volna. A restaurálást most azért kellett megejtenünk, mert oly rohamos pusztulásban voltak a festmények, hogy még csak egyévi várakozás is végzetes lett volna, ez a mester szakvéleménye is; és most a templomfestéssel kapcsolatban olcsóbban kiállottuk a költségeket s mivel rendelt a jó Isten Adorján Ferenc volt póstatiszt, jelenleg kereskedő úr személyében tehetetlen szegénységünknek egy nagylelkü Maecenast. A gipszelést és a bordázat festést, valamint a leporolást a plebános és a mester személyes felügyelete alatt Késmárki Lajos szobafestő úr végezte, valamint az általa fölfedezett öt próféta képről a mészréteget szintén ő fejtette le. A plebános és a restauráló mester úr a legmesszebb menő aggodalmassággal vigyáztak az egyes freskók eredetiségükben tartására. Semmi fölöslegesnek itélhető javítás nem történt. A plebános, már amennyire egy falusi pap teheti, szorgalmasan utána tanulmányozott és régészeti, történeti szempontokra irányította lépten nyomon csaknem állandó jelenléte mellett a festő úr figyelmét. A festő úr pedig főképp a technikai dolgok és az eredeti jelleg szempontjai szerint adott véleményt. Így közös megfontolással és elhatározással történt meg minden egyes rész javítása, kiegészítése, felelevenítése, restauratiója, mely munka 1928. aug. 28-tól szept. 4-ig, nyolc teljes napi megfeszítetett dolgozás mellett vitetett keresztül, ami csak a mester nagy technikai készsége, bámulatos munkabirása és segédmunkásának Kézmárki Lajos szobafestő úrnak a rábízott és fenntebb említett munkálatokon kivül is majdnem állandó jelenléte és segítő közremunkálkodása mellett volt lehetséges. Azomban a freskókon ő egy ecsetvonást se tett, sem a háttereken, csakis a bordázatokat festette le.
A munkálatok végzése alatt igen gyakran és huzamos ideig mint tanú jelen volt Ferencz Jenő kántor úr is.
Ezen jegyzőkönyvet, mely a valóság szerint vétetett fel és a végzett munka hű leirását adja, közösen szerkesztette Hermann Gyula műfestő és Szőcs Albert plebános, leirta Szőcs Albert plebános, így ketten felelünk a hitelességért, mint szerzők, és tanúkképpen szerepelnek Ferencz Jenő és Kézmárki Lajos urak.
Kelt Armaşeni - Csíkmenaságon 1928. szept. 4-én.
Hermann Gyula műfestő, a restauratio eszközlője
Szőcs Albert plebános, jegyzőkönyvvezető
Tanuk Ferencz Jenő kantor Késmarki Lajos"
3. sz. melléklet
Mihály Ferenc kommentárja a tanulmányhoz
„A tanulmánnyal kapcsolatosan a következők az észrevételeim:
- A csíkménasági templom hajójának valójában kazettás mennyezete volt, de ez 1749-ben készült. Az általad idézett Historia Domus-bejegyzés fölött közvetlenül a következő olvasható: „Ezen hajó stakaturja festett - már romladozni kezdett - deszkából áll, mely egészen végig nyulik a kettős chorus felett, - egy négyszegü alakban ki állitott festett deszkán ilyen felirás olvasható: »Mihály Lázár Bálint D(?)ézen Megyebiroságába cs: 1749«. A táblák a stakaturon mind négyszögüek és különb különb festett figurákkal ékeskednek de a melyek helyett egy jó, erőss stakatur nem ártana, - reménylem, hogy ha élünk ezis meglesz. A chorus felett, egy mondott alaku deszkán, kétfejü sas repestel."
E bejegyzést megerősíteni látszik Huszka József vázlatrajza (R. 9701), melyen a mennyezet négy kazettáját vázlatolja, alattuk föltüntetve az 1749-es évszámot. Az általad közölt bejegyzés „A chorusban ... áll" a kórusra, vagyis karzatmellvédre vonatkozik.
A több helyen említett „kettős chorus" fogalma számomra még tisztázatlan, hogy pontosan hogy is helyezkedhetett el. A Benkő „mennyezete a Chorus felettivel együtt" arra enged következtetni, hogy a kórusok egymás fölött helyezkedtek el és a felső kórusnak is az alja festett volt, amely az alsó kórus mennyezeteként szolgált. Ha pedig nem egymás fölött helyezkedtek el a kórusok, akkor a mennyezetnek valamiféle tagolása kellett, hogy legyen, ha ezt külön kiemelték. Annyi bizonyos, hogy e kórusok közül az egyik az 1655-ös festésű karzatmellvéd, amelynek 6 mellvédtáblájáról úgyszintén vázlatrajzokat (R. 9701) készített Huszka. Hogy ugyanerről a kórusról készült-e az 1887.26/8 jegyzésű színezett akvarellje, amely egy szép reneszánsz indadíszt és két másik virágrészletet ábrázol, vagy pedig a másik kórusról, ez kérdéses. A fent nevezett rajzon (R. 9701) még szerepel három vázlat az 1678-as festett, mára már megsemmisült sekrestyeszekrény fiókjainak festett virágdíszítéséről. A Historia-bejegyzések és a Huszka által közölt rajzok stíluskritikailag is összhangban vannak.
- Ami az idézett kórusmellvéd feliratát illeti, az értelmezés kérdéses! Ugyanis hiányzik egy teljes sor („egész rend") és ezt követően olvasható a „Z.M. Miklós diák s mester". Valamennyi ismert kazettásmennyezet-felirat, bejegyzés esetében a mester szó a tanítóra, tanítómesterre, scholamesterre vonatkozik és egy esetben sem a festőasztalosra, akit általában asztalosnak, pictornak, mensatornak, arculariusnak, scriniariusnak, szekrényeseknek vagy bölcsősöknek neveznek. Véleményem szerint ez esetben is a diák és mester szó a tanítóra vonatkozik. Két esetben találkozunk azzal, hogy diák festi a mennyezetet, pontosabban Szamoscikón és Bólyán (Lángi - Mihály 2. 2004. 14-16. ). Arra vonatkozóan, hogy ugyanazon festőasztalos a falra is virágokat, felírásokat készít, a diódi és a bádoki ref. templom esetében találkozhatunk (Lángi - Mihály 3. 2006. 47-50., illetve 10-14.).
- A ménasági falképek vizsgálatát szoros összefüggésben kell vizsgálni többek közt a csíkszentgyörgyi padlástérbe szorult falképekkel, a csíkkozmási szentély virág ornamentális díszítésével.
- A szentély bordáira rögzített kis címereket óvatosan kell kezelni, mivel egy részük papondéklire illetve rétegelt lemezre van festve. Az ezutáni kutatás feladata szétválasztani, hogy melyek ezek közül az esetleges XVII. századiak és melyek a későbbiek illetve a pótlások mennyiben követték a korábbiakat.
- Neve után ítélve feltehetően román festővel dolgoztat Somlyai Miklós házfőnök 1630 körül, amikor „az egész Templomot megmenyeztette Petrasco kepíróval gyönyörüseges szepen meg iratta meg aranyoztatta" (Fekete könyv).
- A figyelmedbe ajánlom a Gyulafehérvéri Érseki Levéltárban őrzött Csíkmenaságra vonatkozó vizitációs jegyzőkönyveket, melyek pontos jegyzékét csatolom. (lásd: BERDNÁD Rita: A Gyulafehérvári Érseki Levéltár és az Erdélyi Katolikus Státus Levéltára II. Oklevél és iratjegyzék. Canonica Visitatiok mutatója. 230. old. A „d" - doboz, „k" - kötet, „k.n." - kötés nélkül. Az 1731-es vizitációt KOVÁCS Andrásék közölték, 141-142. old. Ezt is csatolom. (Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok I. 1727-1737).
- Hasonlóan átküldöm a két Huszka-féle rajzot, illetve akvarellmásolatot, melyeket, kérlek, ne közölj.
- A templom folyamatban levő kutatásával a hajóban is kerültek elő falképek, falkép töredékek, mennyezet alatti festett fríz részletek. Ízelítőként küldök két részletet. Az egyik a jobb oldali, 1837-ben, Szent Gergely tiszteletére emelt mellékoltár mögötti Fájdalmas Krisztus, míg a másik a diadalíven egy kutatóablak. Ezeket Benczédi Sándor, Tüzes István és Czimbalmos Attila találták, illetve tárták föl a közelmúltban."
JÁNÓ Mihály művészettörténész
Székely Nemzeti Múzeum, Gyárfás Jenő Képtár munkatársa
RO-520008 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2.
[email protected]
- Canonica Visitatio 1823. 5-6.
- Benkő K. 1853. 132-133.
- Orbán B. 1869. 40. 3. sz. jegyzet: „Mária Magdolna, szent Borbála, sz. Katalin, sz. Ilona, sz. Margit, sz. Anna, sz. Klára és sz. Susanna; mindeniknek neve minuskel betükkel van oda irva s mutatja e festvények eredeti régiségét."
- Orbán B. 1869. 40.
- Orbán B. 1869. 41.
- Liber Historiae Domus 1869. 1.
- Liber Historiae Domus 1869. 2.: „A chorusban két egymáshoz szegzett deszkán ilyen felirat szemlélhető: »Anno D[om]ini 1655. D[ie] 26 junii az Xtus [Krisztus] Jesusnak tisztességire épiték K.m.[?] az min [k] kegyelmes urunk Rákóczi Gior [György] idejiben és az vitézleo Cik Giergyó Kázon Főkaptánia Petki István /. valószinü idejében mert nem olvasható:/ épité ez [kis kart ?] Menaságii Pál Bálint az Xpsban /Xtusban/ vitézkedő Zabo Gieor[György] pap, és Meg. [Megye] birói: István Leorincz és Bende Antal ideiben /: egy egész rend nem olvasható:/ Z. M. Miklos diák s mester Az Xps [Krisztus] leg[y]en minden oltalmunk« ezen irás a felső chorus alatt, a fuvó felett áll."
- Fejős Z. (szerk.) 2006. 298.
- Lángi J. - Mihály F. 2002. 17.; Közölte Fejős Z. (szerk.) 2006. 92. 113. kép.
- Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (a továbbiakban KÖH) Tervtár, lelt. sz. K 64.
- Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár, lelt. sz. R 9398. Említi Lángi J. - Mihály F. 2002. 17.
- KÖH Könyvtár, Műemlékek Országos Bizottsága (a továbbiakban MOB) irattára 1888/19.
- KÖH Tervtár, lelt. sz. K 64.
- Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár, lelt. sz. R 9724; R 9398.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1888/19; Lásd még Magyar Tudományos Akadémia. Művészettörténeti Kutató Intézet, (Továbbiakban MTA MTKI) Regeszta másolat: VKM 1888-V-6-21086.
- HuszkaJ. 1890.345.
- Liber Historiae Domus 1869. 31.
- Olvashatatlan szó.
- Olvashatatlan szó.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1890/60.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1890/60. Vö. Dr. Czobor B. 1890. 351.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1890/85. Lásd még MTA. MTKI. Regeszta másolat: VKM 1890-V-6-27180.
- HuszkaJ. 1890 346.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1905/525.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1905/595.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/177.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/177.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/232.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1906/232.
- Liber Historiae Domus 1869. 46.
- Horler M. 1996. 127.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1914/576.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1915/306.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1915/380. A szárnyas oltár eladása miatt Éber László méltatlankodó levelet fogalmazott Majlát Gusztáv, gyulafehérvári püspöknek, aki elismerte, hogy az eladást ő maga engedélyezte, ugyanakkor tudomásul véve az ellenérveket megígérte, hogy a következőkben a bizottság véleményének megkérdezése nélkül nem fog intézkedni. Lásd KÖH Könyvtár, MOB irattára 1915/380. A Domus Historia, az 1914. évi püspöki vizitáció leírásakor külön fejezetet szentelt a témára: „Tisztelgések és a szárnyasoltár. Ebéd előtt a község elöljárosága és az egyháztanács tagjai tisztelegtek. Mindenkihez volt egy pár szava. [a püspöknek] S a végén az egészhez fordult és felvetette a régi értékes szárnyas oltár kérdését. Püspök Atyánk jónak látná ha a hitközség beleegyezne abba, hogy a közkincsü oltárt; egyrészt azért hogy a nemzet kincse legyen, másrészt meg azért, hogy a teljes megsemmisüléstől megovja, átadják a nemzeti muzeumnak. [...] Kegyelmes püspök Atyánk megigérte, hogy fent eljár ebben az ügybenn." Közművelődés. 1914. junius 4. Ld. még: Liber Historiae Domus 1869. 50.
- KÖH Könyvtár, MOB irattára 1915/453.
- A csíkménasági r. k. plébánia levéltára. Az Armăşeni = Csikmenasági r. kath. plebániatemplom szentélyének mennyezetén lévő régi festmények (freskók) 1928. évi kijavitásának (restaurátió), illetve a lekopott, vagy lehullott részek kiegészíttetésénekjegyzőkönyve. 1-19. Lásd a 2. sz. függeléket.
- Demény I. P. - M. László ZS. 1996. 14-18.
- Lángi J. - Mihály F. 2002.16.
- Huszka József csíkménasági rajzainak és fényképeinek jegyzékét lásd a függelékben, 1. sz.
- Huszka J. 1890. 347.
- Radocsay D. 1954. 129.
- Ştefănescu I. D. 1938. 63.
- Ştefănescu I. D. 1981. 70.
- Liber Historiae Domus 1869. 1-2.
- Ştefănescu I. D. 1938. 63.
- Lásd a függeléket, 2. sz.
- A csíkménasági rajzok és fényképek jegyzékét lásd még: JÁnó M. 2008. 22-25.
- A függelékben közölt 1928. évi jegyzőkönyv fénymásolatát Benczédi Sándornak köszönöm, aki ezt felhasználta A csíkmenasági r. k. templom építészettörténeti kutatása c. műemlékvédelmi szakdolgozatában. Kézirat. Budapesti Műszaki Egyetem. Építészmérnöki Kar. 2000.
Csikmindszent, róm-kat. templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkmindszent, http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkmindszenti_r%C3%B3mai_katolikus_templom, http://jupiter.elte.hu/csikmindszentte/csmsztortenet.htm
Csíkmindszent (románul Misentea) falu Romániában, Hargita megyében. Közigazgatásilag Csíkszentlélekhez tartozik. A Csíkmindszenti római katolikus templom Csíkszeredától 9 km-re, Csíkmindszent Templom-tízesében látható. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemléképületként tartja nyilván.
A templom története
Csíkmindszentet és templomát az 1333-1334-es pápai tizedjegyzékben említették először. A templom régebbi eredetére két kőbe vésett dátum is utal: a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett lévő 1230-as évszám és a templom kerítésébe beépített kövön olvasható 1247-es évszám. Az első templom valószínűleg már az Árpád-korban megépülhetett, ezt bizonyítja a kis félköríves ablak. A 13. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kapott. Az 1333-as évi oklevelek, valamint a Szent László-legenda falképe alapján a templom már a 14. században állt. Az egykori kis templom szentélye mellett sekrestye épült. 1433-ban a templom búcsúengedélyt kapott. A gótika korában elbontották a korai szentély keleti felét és megnyújtva új sokszögzáródású, támpilléres, boltozott szentélyt építettek. A régi sekrestyét a szentélyhez igazítva keletebbre költöztették. A hajón befalazott régi ablakok helyébe nagyobb ablakokat készítettek.
A hajó nyugati végéhez fa harangtornyot építettek, amelynek egyik harangja 1505-ből származik.
A korabeli dokumentumok arra is utalnak, hogy 1583-ban Báthori István idejében az egyházközségnek katolikus papja volt.
Az 1661-es tatárbetörések idején a templom tetőzete és oltára Ali pasa hadainak áldozatául esett. A 18. század végén a hajó nyugati felét lebontották és megtoldották. Ezzel egy időben építették az új tornyot és a déli bejáró is akkor készülhetett, ugyanakkor a gótikus ablakokat befalazták és átalakították. A barokk átépítéseket és a templom tornyát 1799-1815 között Mártonffy József püspök támogatásával végezték.
A templom leírása
A középkori Csíkmindszenti római katolikus templom poligon záródású, szépen boltozott apszissal, barokk stílusban átalakított hajóval és újabb toronnyal látható.
Az apszis záródása a nyolcszög három oldalával történik. Boltozata erőteljes bordázatú, amelynek három záróköve van, a két belső csillagdíszítésű, a külsőbe pedig görög kereszt van bevésve. A bordák egyszerű konzolszerű gyámkövekre támaszkodnak. A középső gyámkövön egy nagyobb, plasztikus késő gót, homorú háromszögpajzs van kifaragva, mezejében egy szépen kidolgozott mesterjeggyel. A diadalív köríves alakú, barokk stílusban készült.
Szentélye szinte érintetlenül megőrizte középkori gótikus jellegét, sarkait vízvetős támpillérek támasztják, mérműves gótikus ablakai vannak, gyámokra támaszkodó boltozatattal. Szentélyének északi falán magasra helyezett, befejezetlennek tűnő gótikus szentségtartófülke áll. A templom déli oldalához épített előcsarnok homlokzatán Szentháromság dombormű látható.
A templom középkori, 1505-ben öntött harangja egy fa harangtoronyban volt elhelyezve. Feliratát Orbán Balázs örökítette meg:
Meister vilricy, Meis, bitofer, 1505.
A Csíkmindszenti római katolikus templom mai tornyát a 18. század végén építették.
A templomot lőréses várfal övezi, amelyből a szomszédos plébánia udvarába egy félbehagyott, csúcsíves ajtó vezet.
A Csíkmindszenti római katolikus templom búcsúját november 1-jén Mindenszentek ünnepén tartják.
Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében a cinterem 1247-es és a harang 1505-ös feliratát említi. Szerinte a templom építése az első írásos adat alapján a 14. századra tehető.
Léstyán Ferenc összeállításában a sekrestye nyugati falán egykor az 1230-as évszám volt olvasható. Feljegyzésében a gótikus szentély építését az 1433-as pápai búcsúengedély idejére teszi. Ugyanakkor dokumentumok alapján igazolja, hogy a barokk átépítéseket és a templom tornyát 1799-1815 között Mártonffy József püspök támogatásával végezték.
2005-től a templom környezetében régészeti ásatásokat végeztek. A falkutatások során a középkori templomra vonatkozóan történtek feltárások. A sekrestyében és a portikusz padlásterében különböző korú elfalazott ablakokat találtak.
A templombelsőben a hajó északi falán töredékes falképrészleteket tártak fel. A kép töredékessége ellenére nagy valószínűséggel a Szent László-legenda kis részlete látható, az üldözés csatajelenete, amikor a magyar sereg beéri a menekülő kunokat. A csíkmindszenti Szent László-legendát ábrázoló falkép az egyik legrégebbi 14. századi freskó a Székelyföldön. A szentély északi falán további falképeket tártak fel, a szentélyzáródás északkeleti felén egy nagyobb méretű lovas alakja látható, amely kivitelezése alapján jóval későbbi, valószínűleg a 17. századi alkotás.
Források
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkmindszent
Helységnév 2: Minsentea
CSÍKMINDSZENT – templom
Csíkmindszent (Misentea) falu először 1333-ban Omnes Sancti néven jelentkezik. 1567-ben Mindjzenth, 1576-ban Mindszent formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Benedek a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 régi banálist, 1334-ben pedig Miklós 3 régi banálist fizet.
A templom régebbi eredetére utal két kőbe vésett dátum: 1230, a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett és 1247, a templom kerítésébe beépített kövön. Kétségtelen, hogy másodlagos a bevésés és későbbi, de megengedi annak feltételezését, hogy a későbbi újítások és átépítések során az eredetiről ismert dátumokat mentették át. Az 1333. évi okleveles adat Mindenszentek tiszteletére szentelt templomáról beszél. 1433-ban a templom búcsúengedélyt kap. 1583-ban Báthori István idejében katolikus papja van, 1591-ben papja Komlos Mihály.
A XIII. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kap, melynek apszisa a nyolcszög három oldalával zárul. Szép csillagos boltozata három zárókőbe végződik: kettő csillagdíszítéssel, egy görög kereszttel. A bordák egyszerű konzolszerű gyámkövekre futnak. A leckeoldali gyámkövön háromszögpajzson mesterjegy látszik.
A hajót barokkosan átalakították, az ablakokkal együtt.
A szentély apszisán két gótikus ablak megmenekült, de belülről befalazva.
Fali szentségfülkéje művészi gótikus alkotás, tornyos kivitelben. Egyik régi harangjának feliratát Orbán örökítette meg: Meister vilricy, Meis, bitofer, 1505.
Lőréses várfal veszi körül, melyből a plébánia felé vezető kapu csúcsíves. 1661-ben a templom tetőzete és oltára Ali hadjáratának áldozatául esik. A templom tornyát a falu szülötte, Mártonffy József püspök építtette 1799–1815 között.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
A templom története
Csíkmindszentet és templomát az 1333-1334-es pápai tizedjegyzékben említették először. A templom régebbi eredetére két kőbe vésett dátum is utal: a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett lévő 1230-as évszám és a templom kerítésébe beépített kövön olvasható 1247-es évszám. Az első templom valószínűleg már az Árpád-korban megépülhetett, ezt bizonyítja a kis félköríves ablak. A 13. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kapott. Az 1333-as évi oklevelek, valamint a Szent László-legenda falképe alapján a templom már a 14. században állt. Az egykori kis templom szentélye mellett sekrestye épült. 1433-ban a templom búcsúengedélyt kapott. A gótika korában elbontották a korai szentély keleti felét és megnyújtva új sokszögzáródású, támpilléres, boltozott szentélyt építettek. A régi sekrestyét a szentélyhez igazítva keletebbre költöztették. A hajón befalazott régi ablakok helyébe nagyobb ablakokat készítettek.
A hajó nyugati végéhez fa harangtornyot építettek, amelynek egyik harangja 1505-ből származik.
A korabeli dokumentumok arra is utalnak, hogy 1583-ban Báthori István idejében az egyházközségnek katolikus papja volt.
Az 1661-es tatárbetörések idején a templom tetőzete és oltára Ali pasa hadainak áldozatául esett. A 18. század végén a hajó nyugati felét lebontották és megtoldották. Ezzel egy időben építették az új tornyot és a déli bejáró is akkor készülhetett, ugyanakkor a gótikus ablakokat befalazták és átalakították. A barokk átépítéseket és a templom tornyát 1799-1815 között Mártonffy József püspök támogatásával végezték.
A templom leírása
A középkori Csíkmindszenti római katolikus templom poligon záródású, szépen boltozott apszissal, barokk stílusban átalakított hajóval és újabb toronnyal látható.
Az apszis záródása a nyolcszög három oldalával történik. Boltozata erőteljes bordázatú, amelynek három záróköve van, a két belső csillagdíszítésű, a külsőbe pedig görög kereszt van bevésve. A bordák egyszerű konzolszerű gyámkövekre támaszkodnak. A középső gyámkövön egy nagyobb, plasztikus késő gót, homorú háromszögpajzs van kifaragva, mezejében egy szépen kidolgozott mesterjeggyel. A diadalív köríves alakú, barokk stílusban készült.
Szentélye szinte érintetlenül megőrizte középkori gótikus jellegét, sarkait vízvetős támpillérek támasztják, mérműves gótikus ablakai vannak, gyámokra támaszkodó boltozatattal. Szentélyének északi falán magasra helyezett, befejezetlennek tűnő gótikus szentségtartófülke áll. A templom déli oldalához épített előcsarnok homlokzatán Szentháromság dombormű látható.
A templom középkori, 1505-ben öntött harangja egy fa harangtoronyban volt elhelyezve. Feliratát Orbán Balázs örökítette meg:
Meister vilricy, Meis, bitofer, 1505.
A Csíkmindszenti római katolikus templom mai tornyát a 18. század végén építették.
A templomot lőréses várfal övezi, amelyből a szomszédos plébánia udvarába egy félbehagyott, csúcsíves ajtó vezet.
A Csíkmindszenti római katolikus templom búcsúját november 1-jén Mindenszentek ünnepén tartják.
Orbán Balázs a Székelyföld leírása című művében a cinterem 1247-es és a harang 1505-ös feliratát említi. Szerinte a templom építése az első írásos adat alapján a 14. századra tehető.
Léstyán Ferenc összeállításában a sekrestye nyugati falán egykor az 1230-as évszám volt olvasható. Feljegyzésében a gótikus szentély építését az 1433-as pápai búcsúengedély idejére teszi. Ugyanakkor dokumentumok alapján igazolja, hogy a barokk átépítéseket és a templom tornyát 1799-1815 között Mártonffy József püspök támogatásával végezték.
2005-től a templom környezetében régészeti ásatásokat végeztek. A falkutatások során a középkori templomra vonatkozóan történtek feltárások. A sekrestyében és a portikusz padlásterében különböző korú elfalazott ablakokat találtak.
A templombelsőben a hajó északi falán töredékes falképrészleteket tártak fel. A kép töredékessége ellenére nagy valószínűséggel a Szent László-legenda kis részlete látható, az üldözés csatajelenete, amikor a magyar sereg beéri a menekülő kunokat. A csíkmindszenti Szent László-legendát ábrázoló falkép az egyik legrégebbi 14. századi freskó a Székelyföldön. A szentély északi falán további falképeket tártak fel, a szentélyzáródás északkeleti felén egy nagyobb méretű lovas alakja látható, amely kivitelezése alapján jóval későbbi, valószínűleg a 17. századi alkotás.
Források
- Keöpeczi Sebestyén József: A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929.
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Botár István: Kövek, falak, templomok. Csíkszereda, 2009.
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkmindszent
Helységnév 2: Minsentea
CSÍKMINDSZENT – templom
Csíkmindszent (Misentea) falu először 1333-ban Omnes Sancti néven jelentkezik. 1567-ben Mindjzenth, 1576-ban Mindszent formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Benedek a pápai tizedjegyzék szerint kétszer 3–3 régi banálist, 1334-ben pedig Miklós 3 régi banálist fizet.
A templom régebbi eredetére utal két kőbe vésett dátum: 1230, a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett és 1247, a templom kerítésébe beépített kövön. Kétségtelen, hogy másodlagos a bevésés és későbbi, de megengedi annak feltételezését, hogy a későbbi újítások és átépítések során az eredetiről ismert dátumokat mentették át. Az 1333. évi okleveles adat Mindenszentek tiszteletére szentelt templomáról beszél. 1433-ban a templom búcsúengedélyt kap. 1583-ban Báthori István idejében katolikus papja van, 1591-ben papja Komlos Mihály.
A XIII. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kap, melynek apszisa a nyolcszög három oldalával zárul. Szép csillagos boltozata három zárókőbe végződik: kettő csillagdíszítéssel, egy görög kereszttel. A bordák egyszerű konzolszerű gyámkövekre futnak. A leckeoldali gyámkövön háromszögpajzson mesterjegy látszik.
A hajót barokkosan átalakították, az ablakokkal együtt.
A szentély apszisán két gótikus ablak megmenekült, de belülről befalazva.
Fali szentségfülkéje művészi gótikus alkotás, tornyos kivitelben. Egyik régi harangjának feliratát Orbán örökítette meg: Meister vilricy, Meis, bitofer, 1505.
Lőréses várfal veszi körül, melyből a plébánia felé vezető kapu csúcsíves. 1661-ben a templom tetőzete és oltára Ali hadjáratának áldozatául esik. A templom tornyát a falu szülötte, Mártonffy József püspök építtette 1799–1815 között.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikszentgyörgy, róm-kat. templom
Forrás: Wkipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?
Csíkszentgyörgy (románul Ciucsângeorgiu) falu Romániában Hargita megyében. Csíkszeredától 22 km-re délkeletre a Fiság völgyében fekszik.
1332-ben S. Georgio néven említik először. Első temploma 1336-ban leégett, ekkor épült mai római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. Ősi településeit Csécsényt, Monyasdot, Rakottyásdot és Tompádot a tatárok dúlták szét, lakói ezután a Fiság mellé húzódtak. Római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. 1821-ben mellékszárnyat kapott, ekkor épült tornya is. A templomhoz tartozik a Rózsafüzér kápolna. A cinterem bástyáját 1673-ban építették újjá. Itt nyugszik az 1694-es Xántus-völgyi csata két hőse Tompos István lófő és Szebeni István tanító.
Csíkszentgyörgy (Ciuc-sângeorgiu) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sancto Georgio néven. 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 régi banálist. 1524-ben Pál, 1592-ben Benedek presbiter a plébános.
A régi plébániatemplom a gótikus korban új formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szentély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókövek lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszámok festve. Valószínű, hogy a festések mögött címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három oldalával zárul.
A hajónak eredetileg lapos famennyezete volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldalfalon a XVI. század elejéről származó freskómaradványok nyomai látszanak.
Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi déli bejáró kőkerete a cinteremben van.
Erődített kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX
A templom régi emléke még két feszület. Az egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják.
A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régebbi falut és tízest fogott össze. Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva.
A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban.
A XVIII. században katolikus anyaegyház.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
1332-ben S. Georgio néven említik először. Első temploma 1336-ban leégett, ekkor épült mai római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. Ősi településeit Csécsényt, Monyasdot, Rakottyásdot és Tompádot a tatárok dúlták szét, lakói ezután a Fiság mellé húzódtak. Római katolikus erődített temploma, erődfala a 17. században épült (felirata szerint 1673-ban). 1661-ben a tatárok a faluval együtt felégették. 1821-ben mellékszárnyat kapott, ekkor épült tornya is. A templomhoz tartozik a Rózsafüzér kápolna. A cinterem bástyáját 1673-ban építették újjá. Itt nyugszik az 1694-es Xántus-völgyi csata két hőse Tompos István lófő és Szebeni István tanító.
Csíkszentgyörgy (Ciuc-sângeorgiu) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben de Sancto Georgio néven. 1531-ben Chykzenthgewrgh formában fordul elő. Az 1567. évi regestrum Zent Gijeorgij néven jegyzi, külön felsorolva tízeseinek kapuszámát.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, György a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben 6 régi banálist. 1524-ben Pál, 1592-ben Benedek presbiter a plébános.
A régi plébániatemplom a gótikus korban új formát kap. Ebből a korból ma is épen áll a szentély csúcsíves ablakaival, csúcsíves diadalívével és egyszerű gyámköveken nyugvó boltozatával. A keresztbordák négyzetekbe és három trianguláris zárókőbe futnak. A zárókövek lapjába sugárkörök vannak bevésve, a pajzsokba pedig évszámok festve. Valószínű, hogy a festések mögött címerképek voltak. Az apszis a nyolcszög három oldalával zárul.
A hajónak eredetileg lapos famennyezete volt. A mai barokk boltozat fölé nyúló régi oldalfalon a XVI. század elejéről származó freskómaradványok nyomai látszanak.
Csúcsíves a sekrestye ajtaja, a torony alatti és a cinteremből a plébániára átvezető ajtó is. A régi déli bejáró kőkerete a cinteremben van.
Erődített kőfal veszi körül, melynek építési vagy javítási idejét felirat jelzi: 1673. VA: FICZ: GX
A templom régi emléke még két feszület. Az egyik egy kis kereszt (pacificale) 1603 BED BZG felirattal. Szakértők szerint sokkal régibb, mert a corpus a régibb középkori ábrázolást képviseli, amikor a felszegezett lábakat egymás mellé helyezték. A négy sarkán levő domborművek Szent Györgyöt, a kereszten függő Krisztust, Máriát és Szent Jánost ábrázolják.
A másik egy nagyobb feszület a XVI. századból. Ezen a kereszt tövéből kinövő állványon Mária-Magdolna és Mária szobra áll, a kereszt hátulján pedig a szenvedés, valamint a négy evangélista jelképei láthatók. Az impozáns templom több régebbi falut és tízest fogott össze. Ezek: Körisvényfalva, Jenőfalva, Zata, Lac tízes, Gál tízes, Bánkfalva.
A középkortól tiszta katolikus falu mindvégig megmarad a katolikus vallásban.
A XVIII. században katolikus anyaegyház.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikszentimre, róm-kat. templom
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentimre
Helységnév 2: Sântimbru
Csíkszentimre (románul Sântimbru, németül Sankt Emmerich) község Romániában, Hargita megyében.
Fekvése
A falu Csíkszeredától 11 km-re délkeletre, a Bedecs, Rege és Bánya patakok Oltba ömlésénél fekszik. A folyó jobb partján Pálszeg, Sándorszeg, Alszeg és Felszeg (összefoglaló nevük Oltelve), a bal parton (a ma már nem létező) Bedecs és Tenkeszeg nevű tízesekből tevődik össze.
Nevének eredete
Középkori Szent Imrének szentelt templomáról kapta a nevét.
Története
Területe ősidők óta lakott. A falutól északra a Zöldfák nevű területen 3. századi valamint 6. századi telep nyomaira bukkantak. A falunak már a 13. században volt temploma. Iskolája 1622-óta létezik. A faluban 1702-ben boszorkányper volt. A falu déli részén, a Kúria-dombon áll a Henter család 18. századi barokk-reneszánsz kúriája – siralmas állapotban. A 18. század elején itt gyilkolták meg br. Henter Ádámot, 1764-ben itt tettek hűségesküt Csíkszék vezetői a császárnak. 1707-ben a falut az osztrákok fosztották ki, 1719-ben pestis pusztított, a 404 áldozatra a temető sarkán álló kőoszlop emlékeztet. 1910-ben 1788 magyar lakosa volt, A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre.
Római katolikus temploma gótikus eredetű, 1776-ban kapta mai barokk alakját. Szárnyasoltára a 16. század elején készült, padlásáról több 15. század végi táblakép is került elő.
A Bánya-és Vermes patakok forrásvidéke borvizes lápos terület.
A falu nevezetessége a Büdös-fürdő, vagy Szentimrefürdő a falutól nyugatra 13 km-re a Déli-Hargitában a Büdös-hegy nyugati oldalában fekszik. Kénes-szén-dioxidos borvízforrások táplálják, ezért jellegzetes záptojásszaga van.
Csíkszentimre (Sântimbru) falu az 1567. évi regestrumban szerepel először 30 kapuval Zent Emreh néven. Ugyanekkor külön faluként jegyzik 26 kapuval Bedecs tízesét a mai Szentimrének. 1583-ban Szentimreh, 1602-ben Szent Imre formában fordul elő. A falu Szent Imre tiszteletére szentelt templomától kapta nevét és ez bizonyossá teszi, hogy első temploma egykorú volt a többi szomszédos – szentekről elnevezett – templomokkal, vagyis a XIII–XIV. században már román stílusú templom állott itt.
A mai templom a XV. századi, de nagyon kivetkőztetve gótikus kori formáiból. Ugyanis 1767-ben újjáépítik. A hajót teljesen új formába öltöztetik. A régi templomból megmarad a torony és a szentély, de azok is átalakítva. Az egykori hálóboltozatnak és gótikus záróköveinek csak nyomai állapíthatók meg. Falfestmény-maradványok is előkerültek.
1591-ből Antal plébános neve ismeretes.
A XV. századi templomnak értékes maradványa egy szárnyasoltár. E század elején Kovács Balázs plébános a templom padlásán fedezte fel, míg 1929-ben Léstyán József a toronyban talált még két töredéket. Két hatalmas méretű szárnyon a karácsonyi és húsvéti ünnepkör képei láthatók. Egy nagyobb, XV. század végi szárnyasoltár részei voltak.
Két nagyobb méretű táblakép egy másik szárnyasoltár része lehetett, mert méretei nem találnak a fenti szárnyakhoz. Régebbiek és kivitelben is mások. Az egyik a töviskoronázást, a másik a golgotai jelenetet örökíti meg.
A templomot középkori eredetű, részben visszabontott védőfal övezi, melynek lőréseit immár egy évszázada befalazták.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentimre
Helységnév 2: Sântimbru
Csíkszentimre (románul Sântimbru, németül Sankt Emmerich) község Romániában, Hargita megyében.
Fekvése
A falu Csíkszeredától 11 km-re délkeletre, a Bedecs, Rege és Bánya patakok Oltba ömlésénél fekszik. A folyó jobb partján Pálszeg, Sándorszeg, Alszeg és Felszeg (összefoglaló nevük Oltelve), a bal parton (a ma már nem létező) Bedecs és Tenkeszeg nevű tízesekből tevődik össze.
Nevének eredete
Középkori Szent Imrének szentelt templomáról kapta a nevét.
Története
Területe ősidők óta lakott. A falutól északra a Zöldfák nevű területen 3. századi valamint 6. századi telep nyomaira bukkantak. A falunak már a 13. században volt temploma. Iskolája 1622-óta létezik. A faluban 1702-ben boszorkányper volt. A falu déli részén, a Kúria-dombon áll a Henter család 18. századi barokk-reneszánsz kúriája – siralmas állapotban. A 18. század elején itt gyilkolták meg br. Henter Ádámot, 1764-ben itt tettek hűségesküt Csíkszék vezetői a császárnak. 1707-ben a falut az osztrákok fosztották ki, 1719-ben pestis pusztított, a 404 áldozatra a temető sarkán álló kőoszlop emlékeztet. 1910-ben 1788 magyar lakosa volt, A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre.
Római katolikus temploma gótikus eredetű, 1776-ban kapta mai barokk alakját. Szárnyasoltára a 16. század elején készült, padlásáról több 15. század végi táblakép is került elő.
A Bánya-és Vermes patakok forrásvidéke borvizes lápos terület.
A falu nevezetessége a Büdös-fürdő, vagy Szentimrefürdő a falutól nyugatra 13 km-re a Déli-Hargitában a Büdös-hegy nyugati oldalában fekszik. Kénes-szén-dioxidos borvízforrások táplálják, ezért jellegzetes záptojásszaga van.
Csíkszentimre (Sântimbru) falu az 1567. évi regestrumban szerepel először 30 kapuval Zent Emreh néven. Ugyanekkor külön faluként jegyzik 26 kapuval Bedecs tízesét a mai Szentimrének. 1583-ban Szentimreh, 1602-ben Szent Imre formában fordul elő. A falu Szent Imre tiszteletére szentelt templomától kapta nevét és ez bizonyossá teszi, hogy első temploma egykorú volt a többi szomszédos – szentekről elnevezett – templomokkal, vagyis a XIII–XIV. században már román stílusú templom állott itt.
A mai templom a XV. századi, de nagyon kivetkőztetve gótikus kori formáiból. Ugyanis 1767-ben újjáépítik. A hajót teljesen új formába öltöztetik. A régi templomból megmarad a torony és a szentély, de azok is átalakítva. Az egykori hálóboltozatnak és gótikus záróköveinek csak nyomai állapíthatók meg. Falfestmény-maradványok is előkerültek.
1591-ből Antal plébános neve ismeretes.
A XV. századi templomnak értékes maradványa egy szárnyasoltár. E század elején Kovács Balázs plébános a templom padlásán fedezte fel, míg 1929-ben Léstyán József a toronyban talált még két töredéket. Két hatalmas méretű szárnyon a karácsonyi és húsvéti ünnepkör képei láthatók. Egy nagyobb, XV. század végi szárnyasoltár részei voltak.
Két nagyobb méretű táblakép egy másik szárnyasoltár része lehetett, mert méretei nem találnak a fenti szárnyakhoz. Régebbiek és kivitelben is mások. Az egyik a töviskoronázást, a másik a golgotai jelenetet örökíti meg.
A templomot középkori eredetű, részben visszabontott védőfal övezi, melynek lőréseit immár egy évszázada befalazták.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikszentimre, Szent Margit kápolna
Forrás: Wikipédia, Vámszer Géza, Csík vármegye településtörténete, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
Csíkszentimre (románul Sântimbru, németül Sankt Emmerich) község Romániában, Hargita megyében. Csíkszentimre Csíkszeredától 11 km-re fekszik. A 12-es országúton Csíkszentkirályon át a 123A megyei útra térve közelíthető meg. Csíkszentkirálytól 4 km-re van. A Dél-Hargita keleti előterében, az Olt síkságán terül el.A falunak már a 13. században volt temploma. Az 1332-34-es pápai tizedjegyzékben ugyan még nem szerepel, de mivel mai templomában XV. századból való nagy méretű szárnyas oltár maradványok találhatók és van egy szintén XV. századból való Margit-kápolnája a falutelepülésen kívül a Hargita lejtőjén, feltételezhető, hogy jóval előbb már létezett. Lehet, hogy kicsi és szegény egyház lévén, azért nincsen felvéve a pápai tizedjegyzékbe.
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre. A Margit-kápolna a község határában, egy dombon áll még, amelynek két magas és keskeny csúcsíves ablaka, leszelt ívű ajtókerete és egy XV. századbeli falfestmény töredéke az északi falon igazolja a korát, ezek a festmények nagyon értékesek a kápolna dőledező falai védik és óvják őket. Az egyik falfestmény ma a Csíki-medence eddig ismert legnagyobb középkori falképe Volt ennek a kápolnának egy szerény kis reneszánsz szekrényű szárnyas oltára is, de a második világháború után tönkrement, a szomszédban lakó cigányok eltüzelték.
Szent Margit kápolnája az Olttól nyugatra az Alsó-Erdőalja mezőn található, a 14. században épült, korabeli freskók díszítik. A hagyomány szerint Tankó Margit emeltette 1661-ben, 1823-ban állították helyre. A Margit-kápolna a község határában, egy dombon áll még, amelynek két magas és keskeny csúcsíves ablaka, leszelt ívű ajtókerete és egy XV. századbeli falfestmény töredéke az északi falon igazolja a korát, ezek a festmények nagyon értékesek a kápolna dőledező falai védik és óvják őket. Az egyik falfestmény ma a Csíki-medence eddig ismert legnagyobb középkori falképe Volt ennek a kápolnának egy szerény kis reneszánsz szekrényű szárnyas oltára is, de a második világháború után tönkrement, a szomszédban lakó cigányok eltüzelték.
Csikszentkirály, róm-kat. templom
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000., Botár István, Kövek, falak, templomok, Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009, http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=342
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentikirály
Helységnév 2: Sâncrăieni
Csíkszentkirály (Sâncrăieni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben: de Sancto Rege néven. 1566-ban Zent Kiraly formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 23 kapuval jegyzi és külön 11 kapuval Poklandfalvát. 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben pedig 2 garast.
A falu neve (Szentkirály) azt igazolja, hogy Szent István tiszteletére szentelt temploma volt.
A XII. századi templom román kori emlékei: a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, a déli kapu ehhez hasonló kőkeretének darabjai, melyeket a déli portikusz építésekor távolítottak el, és amelyek a plébánia javításakor kerültek elő. Ezeket a torony alatt helyezték el. Egy darab még bennmaradt a plébánia falában.
Ugyancsak a román kori templomból őrizték meg a mai napig a keresztelőmedencét.
A templom második korszakából való az a déli kapu, amelyet Orbán Balázs ír le: „átszelt lóherívvel záródó”. Felette csonkított felirat: ,,HOC OPUS FECIT MAGIS...” Maiusculum betűi alapján a XVI. század elejére tehető.
XVI. századi kisebb harangja is, melynek összevissza kevert maiusculum betűi értelmetlen szöveget adnak. Csak dátuma olvasható ki: 1562.
A XV. század végi a templom padlásán felfedezett Mária-szobor. „Falusias egyszerűség, erőteljes valószerűség jellemzi”, amint Balogh Jolán megállapítja.
A XVIII. századra a templom kicsinynek bizonyul. 1759-ben az egyházközség nevében Gáll Péter plébános és Léstyán József főmegyebíró szerződést kötnek Fogaras György pallérral; hogy a templomot a szentély megszélesítésével 6 öllel meghosszabbítsa, a tornyot pedig másfél öllel magasítsa, és az egész templomot bolt alá vegye. Az építkezést 1773-ban fejezik be. Ekkor távolítják el a középkori oltárt, amelyhez a szentkirályi Madonna tartozhatott.
A déli oldalbejáróhoz 1790-ben barokk előcsarnokot építenek, 1900-ban pedig az északi oldalon oldalkápolnát. A csarnok homlokzatán építési idejét felirat örökíti meg: „AEDIFIC TEMPORE BELLI TURCICI MDCCXC.“
A templomot erős kőfal veszi körül, mely egykor magasabb volt, és védelmi célokat szolgált. Északi oldalán, a falon kívüli kősíremlékek régi temető helyét jelölik.
Botár István:
A csíkszentkirályi plébániatemplom az Olt jobb partján, az ártér szélén áll. Az épület támpillérekkel erősített, cseréppel fedett, vakolt kő cinteremfal veszi körül, amelyen északnyugat illetve délnyugat felől egy-egy, boltozott kapuépítménnyel ellátott bejárat nyílik, felirata szerint 1692-ben már állt. A cinteremfal a déli oldalon hiányzik, ugyanis a későbbiekben ide épített plébánia-épület miatt elbontották ezt a részét.
... Ma csupán a hajó és a torony vízvetős nyugati saroktámpillérei jelzik, hogy legalább részben középkori épülettel van dolgunk. Itt, a toronyban található az 1562-ben öntött harang és szintén a toronyaljban látható az egyetlen helyén maradt középkori, félköríves záródású, hengertagos kőkeretes kapu is, amely eredetileg a hajó nyugati bejárata volt.
A régi templom tartozékai közül csupán a gótikus formát mutató kő keresztelőmedence maradt az épületben, illetve egy, a XV. század végére keltezett, sérült-kopott Szűz Mária szobor, amelyet a Csíki Székely Múzeumban őriznek. A XIX. században a templomnak voltak további középkori elemei is, amelyeket Orbán Balázs még megörökíthetett: "átszelt lóhereívvel zárodó oldalkapuja, mely felett ezen csonkított felirat van ebvésve: HOC+OPUS+FECIT+MAGIS"
... a faragványok sorát Banner Zoltán egészítette ki a plébánia udvarán talált további félköríves, hengertagos kapu töredékével, amelyet a kutatás során újra azonosítani és dokumentálni tudtunk.
A templomról szoló adatokat Léstyán Ferenc összegezte legutóbb, ismereteinket több új adattal egészítve ki. Tőle tudjuk, hogy a déli kapu kőkereteit a portikusz építésekor távolították el, és azt is, hogy a plébánia falában további faragványok rejtőznek. A Domus Historia adataira építve ő cáfolta meg Köpeczi fenti megfigyeléseit. A kéziratos bejegyzésekből ugyanis kiderül, hogy a templomhajót, a szentélyt és tornyot 1759-ben nagyobbították meg mai formájára. ... A mai, XVIII. században épített szentély záródásában tehát nem nagyon lehettek gótikus bordák nyomai. Ezután került sor a templom beboltozására is, amely 1773-ra készült el. 1790-ben épült a barokk előcsarnok, majd 1900-ban az északi oldalkápolna.
...
Azt tudtuk tehát, hogy volt egy bizonyára még Árpád-korban emelt templom, amelyből csupán egy kapu maradt (ld. nyugati kapu, 1333-as említés). Ezt az épületet a gótikus periódusban legalább részben átalakították (déli kapu, harang), hogy a XVIII. századtól kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan dolgozzanak rajta. A munkálatok eredményeként a középkori épület részei közül csak a nyugati kapu látható eredeti helyén.
A templomon 2002-ben átfogó külső tatarozási munkálatok kezdődtek, a műemlékvédelmi szakhatóság tudta és engedélye nélkül. A falakon Kiss Lóránd végzett külső és belső szondázó falkutatást. Jelentése szerint a hajófal XIV. századi, külső nyugati és déli oldalán a vakolat alatt középkori freskó technikával készült falképtöredékek lappanganak, amelyek még a torony felépülte előtt készültek. ... Ugyanekkor a portikusztól keletre egy befalazott csúcsíves, kora gótikus ablak került elő. ...
A mostani ablakok kialakításakor felszámolták a középkori alacsonyabb - és minden bizonnyal keskenyebb - ablakokat, de ezek közül egynek faragott szárkövei még eredeti helyükön maradtak, míg egy további ablak részeit egy későbbi ablak kávájába falazták be. ...
A középkori falszakaszon a déli bejáró és az új szentély között egy középkori, csúcsíves ablak volt befalazva. Ennek alja közel egy méterrel alacsonyabban helyezkedett el, mint a bejárattól nyugatra azonosított ablak alja, így valószínűsíteni lehetett, hogy nem ugyanahhoz az építési korszakhoz tartozik. Ráadásul úgy tűnt, hogy jóval keskenyebb is, mint az ismert csíki későgótikus ablakok, így kibontottuk abban a reményben, hogy itt sikerül elsőként egy korai gótikus ablakot bemutatni. Az ablak béllete kívülről téglával volt befalazva, mögötte kissé sérülten megmaradt az eredeti mérmű is. ... Ma ez az egyetlen látható, ilyen formájó, XIV. századi ablak az egész Csíki-medencében ... Egy hasonló megformálású ablak a csíkmenasági templomban található, de az szerencsétlenebbül járt. A csíkmenasági déli melléképület, az úgynevezett újfalvi rész építésekor a déli falat és vele az ablak alsó részét is elbontották ls ma csak felső íve látható a déli belső karzatról.
A déli hajó középkori, alsó falszakaszán további értékes kőfaragványok voltak. ... A portikusztól nyugatra a déli hajófalon kb 80 cm magasságban egymás felett két beépített faragott kő volt látható, melyekről légkalapáccsal verték le a falsíkból kiemelkedő részeket. ... Ezeket összeillesztve két kőből álló, alakos domborművet lehetett rekonstruálni. A felső kövön egy kerek megfaragott arc volt látható, melyen a szájat és a szemet bevéséssel jelezték. Az alsó kövön, a fejhez képest aránytalanul kisebb emberi test ismerhető fel, redőzött, derekánál övvel összefogott ruhában.
...
A cinteremfal felmérése közben egy farakás alatt találtunk egy fogazott díszítésű, kőből faragott szenteltvíztartót. A faragvány első ránézésre nagyon hasonlít a csíkdelnei és csíkszentdomokosi Árpád-korinak mondott szenteltvíztartókhoz, ám a farakás eltávolítása után kiderült, hogy valójában XIX. századi munka. Hátoldalán ugyanis jól olvasható a készíttető neve és a készítés ideje is: BALAS/LAZAR/CSINA/LTATA 1852. Ennek ismeretében az említett, általánosan középkorinak tartott, hasonló kialakítású szenteltvíztartók időrendjét is újra kell vizsgálni, hiszen előfordulhat, hogy csupán archaikus, de újkori faragványokat keltezünk vissza a középkorra.
Szintén a cinteremfal felmérésa során bukkantunk egy további kőfaragványra. A nyugati bejáró külső lépcsőfokai között egy hengertagos (?) ajtószárkő van behelyezve, ami valószínűleg összetartzik a plébánián található félköríves, hengertagos Árpád-kori kapukerettel.
A templom építéstörténete
... A helynév és a falu határában előkerült X-XI. századi leletek és a közeli csíksomlyói templom első periódusának XII. századi keltezése, ill. hasonló ajtókeretei alapján valószínűnek tartjuk, hogy a templom első, XIV. század eleji említése előtt jóval korábban is felépülhetett. ... Annyi bizonyos csupán, hogy a kőtemplom előtt már temető állt a helyszínen, a legkorábbi fal alatt ugyanis sírok kerültek elő! Az azonban eldöntetlen, hogy a sírok egy korábbi fatemplomhoz vagy egy úgynevezett soros ("pogány") temetőhőz tartoztak-e. A templomnak az első, kőből épített periódusához tartozhat a félköríves, hengertagos keretű nyugati kapu és az egyelőre ismeretlen helyről előkerült másik, hasonló méretű és tagozatú kapuzatrészlet. Ekkor a hajó még saroktámpillérek nélkül állt, és ide köthető a déli falon azonosított, kis méretű, tagolatlan kőkeretes ablakrészlet, és valószínűleg a figurális kőfaragvány is.
A portikusztól keletre feltárt, eredeti helyzetű ablak alapján a XIV. század folyamán a hajót megnyujtották, és ugyanekkor új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek. E második, kora gótikus periódus szentélyének alapfalait a 2007. évi ásatás során meg is találták a mai szentély belsejében. A gótikus építkezésekor erősítették meg utólag támpillérekkel a hajó nyugati sarkait is.
A XV.-XVI. században újra dolgoztak a templomon, ekkor építették be - az Orbán Balázs által leírt - déli késő gótikus kaput. Ebben za időszakban készült az új gótikus oltár, amelynek egyetlen maradványa a XV. század végére keltezett Madonna-szobor ..., és ekkor rendelték meg a brassói harangot (1562), amelyet valószínűleg fa toronyba, haranglábba helyeztek el.
A műemlék adatai Cím: 603. szám
Kód: HR-II-a-A-12960
Datálás: XIII. sz., bővítve: XIV–XV. sz., átalakítva: XVIII. sz.
Történeti adatok Csíkszentkirály Erdély keleti részén, a Csíki medence déli felében, Alcsíkban helyezkedik el, az Olt partján. A pápai tizedjegyzék említi először a települést és plébánosát 1333-ban és 1334-ben, az első csíkszentkirályi templom viszont minden bizonnyal korábbi volt annak legrégebbi írásos említésénél. A település elnevezése utal rá elsősorban, hogy még László király szentté avatása előtt (1192) keletkezhetett a helység, és a 12. század vége előtt már temploma is állt. Ez a románkori (12–13. századi) első templom a mainál bizonyára sokkal kisebb (kelet fele rövidebb), támpillérek és torony nélküli építmény volt.
Valószínűleg a 14. század folyamán bővítették kelet fele a templomot: meghosszabbították a hajót és új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek, melynek nyomait a régészeti kutatások is azonosították. A gótikus épületet a 14–15. század fordulója táján freskókkal díszítették. A 15. század vége fele új, késő gótikus oltárt állítottak a templomba, amelyből viszont csak egy Mária-szobor maradt fenn napjainkig. Ezt jelenleg a Csíki Székely Múzeum őrzi. 1562-ben Brassóban öntöttek harangot a templom számára, melynek feliratában, az évszám mellett fejjel lefele jelennek meg az ábécé betűi. Ez valószínűleg eredetileg egy fa harangtoronyban vagy haranglábban állhatott, a templomhoz nyugatról illeszkedő falazott torony ti. utólagos építmény. 1692-re készülhetett el a templomot körülvevő cinteremfal. A 17. század végén, vagy a 18. század elején bővült a templom épülete a nyugati, falazott toronnyal. Ez a mainál egy szinttel alacsonyabb volt, a harangok ebben a korszakban ennek legfelső, nyitott faszerkezetű szintjén lehettek. A nyugati torony építésével kb. egy időben épülhetett a mait megelőző, déli portikusz és a karzatfeljáró.
Az épület mai képét meghatározó barokk stílusú átalakításokra a 18. században került sor. 1759-től kezdve a gótikus szentélyt egy barokk, a hajóval azonos szélességű szentéllyel helyettesítették, amelybe új oltárt állítottak fel. A szentéllyel együtt épült a sekrestye is. A hajót megmagasították, és újraboltozták, továbbá egy szinttel magasították a tornyot is. Az építkezések során újra felhasználták a gótikus szentély köveit. 1773-ra készült el az új boltozat. 1790-ben épült a ma is álló déli portikusz, amelyet 1888-ban renováltak. A 19. században Orbán Balázs látta még a templom késő gótikus, déli kapuját. Ezt 1904-ben távolították el, a bejárat kiszélesítése alkalmával. A mai karzatfeljáró 1871 után épülhetett. A 19. század második felében készült a templom szószéke és az orgonája. 1901-ben toldották a templomhoz az északi kápolnát. Az alapozás ásásakor nagyszámú sírt találtak, az egykori templom körüli temetkezések nyomait. A 2002-ben végzett alaposabb épületkutatások és a 2007-ben folytatott régészeti ásatás során a szakembereknek sikerült kimutatniuk a templom építési fázisait. Ezzel párhuzamosan folyt a templom felújítása, melynek során néhány középkori faragványtöredék is bemutatásra került. A hajó nyugati, románkorinak tűnő kőkerete, a gótikus formákat mutató nyugati saroktámpillérek, a templom déli falán látható középkori ablakkeretek maradványai, a kutatás során előkerült falképek valamint a mellékkápolnában levő kő keresztelőmedence utal a mai – nagyrészt barokk stílusjegyeket hordozó – templom középkori eredetére.
A műemlék leírása Az Olt árterének szélén emelkedő templomot körkörös, de enyhén szabálytalan kő cinteremfal övezi, amelyet a folyó felől támpillérek erősítenek. A cinteremfal északnyugati és délnyugati felén nyíló 17. századi boltozott kapuépítményeken keresztül jutunk a cinterembe. A délnyugati kapu, háromszögű, lépcsőzetes élű oromzatába írt 1692-es évszám a kerítőfal építésének idejére utal. Az északnyugati kapuépítmény lépcsőzetes párkánya fölött nyeregtető emelkedik. Bejárati lépcsőjébe egy faragott kő van másodlagosan beépítve, egyes feltételezések szerint ez a plébánián őrzött, de a templomból származó románkori kapukeret egyik szárköve lehet. A cinteremben mintegy tucat 19. századi és 20. század eleji kő síremlék található.
A Szt. István királynak szentelt, hármas térfűzésű (szentély, hajó, nyugati torony) teremtemplomhoz északon egy sekrestye és egy sokszögzáródású mellékkápolna, a déli oldalon pedig, a kapu előtt egy portikusz, illetve attól nyugatra, a falra merőleges karzatlépcső-építmény kapcsolódik. A hajó és a szentély azonos szélességű, fehérre meszelt külső homlokzatukat lizénák tagolják. A hajó és a torony nyugati végéhez, összesen négy, vízvetős saroktámpillér illeszkedik rézsűsen. Az ötszintes, rusztikázott élű tornyot vízszintes kőpárkányok tagolják és bádoggal borított, alul íves élű, gúlasisak fedi. A torony alsó szintjét a nyugati homlokzaton egy körablak, az északi és déli oldalon pedig 1-1 téglalap alakú résablak világítja meg. Az utóbbiakkal azonos kiképzésű résablakok nyílnak a második szinten nyugati, északi illetve déli irányba. A torony legfelső szintjét nagyméretű, félköríves záródású ablakok törik át mind a négy égtáj fele. A tornyon olvasható évszámos felirat (1332/RENOV. 2002) tévesen utal a templom első említésének évére (1333 helyett 1332-re), illetve a legutóbbi felújítás idejére. A templom déli homlokzatán (a hajó és a szentély falán) összesen 4 félköríves záródású, tagolatlan rézsűs, vakolt szalagkeretes stilizált vállköves és záróköves barokk ablak nyílik. A karzatot és a karzat alatti teret 1-1 kisebb szegmensíves záródású, egyszerű szalagkeretes ablak világítja meg. A déli homlokzat egyik lizénáját elvágja az utólag, 1790-ben épült, déli portikusz, melynek oromzatában olvasható 1690-es felirat (AEDIFIC[ATUM?] T[EM]PORE/ BELLI TURCICI/ MDCXC) valószínűleg valamelyik felújítás során tévesen reprodukált eredeti, 1790-es (MDCCXC) felirat. Úgy a portikuszt, mint az északi mellékkápolnát is 2-2 szegmensíves záródású ablak világítja meg.
A templom első, 12–13. századi periódusából származhat az a kisméretű ablaka, amelynek töredéke – egyik sima, tagolatlan szárkő – a mai templom déli falán, a portikusz és a karzatlépcső között látható. Az épület kutatása során két primitív faragású, figurális domborműrészletre is bukkantak a templom déli falában, amelyek talán szintén az első templom díszét képezték. Ezeket ma a Csíki Székely Múzeumban őrzik. Ugyancsak a déli templomfalban látható egy másik befalazott ablak töredéke, amely sem a román kori nyílással, sem a jelenlegi barokk ablakokkal nincs egyvonalban. Ez az orrtagos metszetű, csúcsíves záródású, karéjos mérműves gótikus ablakkeret-töredék a templom 14. századi bővítéséhez tartozott. A templom gótikus építési fázisában emelték a hajó nyugati sarkain levő támpilléreket is.
A szentélyt és a hajót falpillérekről induló hevederekkel tagolt, barokk fiókos dongaboltozatok fedik. Az egyes boltszakaszok közepét stukkókártusok díszítik. A szentély északi oldalához kapcsolódó sekrestye barokk, füles kőkerettel nyílik a szentély fele. Ugyancsak 18. századi a sekrestyeajtó vésett szárnya, amelyet rozettás gombok díszítenek. A sekrestyéből a szószékhez, illetve a mellékkápolnába vezető ajtó nyílik. A két pillérre támaszkodó, háromárkádos, falazott nyugati karzatot deszkamellvédes szerkezettel szélesítették meg a szentély irányába. A dongaboltozatos toronyalj félköríves záródású, hengertagos középkori kőkerettel nyílik a hajó terébe. Ez a keret egykorúnak látszik a plébánián őrzött hasonló faragvánnyal, és mindkettő a templom első, román kori építkezési fázisára datálható. Valószínűleg az utóbbi kerettöredéknek egyik szárköve a cinteremfal északnyugati bejáratának lépcsőjébe falazott, már említett részlet. A hajó északi falán, a karzattól keletre freskórészletet tártak fel, amelyen két kompozíció különíthető el. Az első ábrázolás úgy tűnik, hogy egy triptichon-szerkezetet másolt: ennek megfelelően, a Szent Anna harmadmagával kompozíció a központi ábrázolást képezte, tőle jobbra egy glóriás női szent alakja látható, kezében könyvvel, akinek Szent Anna megérinti a fejét. A „triptichon” harmadik-, bal oldali elemét a nyugati karzat pilasztere takarta el. A falképek a 14. század második fele–15. század eleje közé datálhatók. A freskó felületén egy utólagos évszámos felirat (1615 die 6 Apr.[...]) tanúsítja, hogy a 17. század elején a falképek még a felszínen voltak. A második jelenet nagyon töredékes, csupán egy ember profilból megfestett lábai ismerhetők fel rajta. A falkutatások falkép-töredékeket azonosítottak a hajó nyugati külső falán is, ezek viszont utólag megsemmisültek. Egy újabb keletű kifestés nyomai tűnnek fel a szószék körül.
Középkorinak tűnik a mellékkápolnában elhelyezett kő keresztelőmedence is. A 2002-s kutatások során találtak rá a parókia udvarán az archaikus formájú, de a felirata értelmében csak 1852-ben faragott kő szenteltvíztartóra, amely egykor a templom berendezéséhez tartozott.
A templom barokk-kori átalakításakor, a 18. század második felében készülhetett a barokk főoltár. A falazott menza fölötti predellára támaszkodnak a három részes retabulum pilaszterei és oszlopai. A retabulumának központi alakja a Boldogságos Szűz Mária, balján Szt. Imre herceg, jobbján pedig a templom védőszentje, Szt. István király alakja áll. A két szélső szobor Szt. Pétert és Szt. Pált mintázza. Hangsúlyos, tört vonalú, golyvázott párkány zárja a retabulumot, amelyet bojtos dísszel alakítottak ki. Az oltár csúcsán a megfeszített Megváltó szobra látható két pár csavart törzsű oszlopok között. A központi szekrényben elhelyezett Mária szobor a csíksomlyói ferences templom kegyszobrának a változata. A templom egykori gótikus oltárából csak egy 15. század végére datált Madonna szobor maradt fenn, amelyet jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Az egykor a régi oltáron álló Szent István és Szent Imre szobrait 1731-ben még leírták.
A késő klasszicista, fehér-arany színezésű szószéket 1857–1859 között készítette Popp Miklós. A román nemzetiségű mester (Popp Nicolae), a Fogaras melletti Galaczról származó, utóbb Brassóba költözött, ortodox festő család tagja volt, bátyja Mişu Popp-nak, a 19. század második felében működő híres akadémista festőnek.
Az orgonát 1859–1869 között építették.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból. II. Pest. 1869. 36.
Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár. 2002. 80–81, 374.
Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: „Középkori” templomtornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. I (XI)/2006. 131–132.
Botár István – Rácz Miklós – Tóth Boglárka: A csíkszentkirályi plébániatemplom kutatása (2002). Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. II (XII)/2007. 133–142.
Kiss Lóránd: Proiect pentru intervenţia de urgenţă al conservării picturilor murale din nava bisericii romano-catolice din Sâncrăieni (jud. Harghita). 2008. (kézirat).
Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002–2007 között. Csíkszereda. 2009. 23–37.
Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban. Szerk.: Mihály Ferenc et alii. Székelyudvarhely. 2010. (Kiállításkatalógus). 7.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentikirály
Helységnév 2: Sâncrăieni
Csíkszentkirály (Sâncrăieni) falu 1333-ban jelentkezik először a pápai tizedjegyzékben: de Sancto Rege néven. 1566-ban Zent Kiraly formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 23 kapuval jegyzi és külön 11 kapuval Poklandfalvát. 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király formában írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Pál a pápai tizedjegyzék szerint 4 banálist fizet, majd ismét 10 banálist, 1334-ben pedig 2 garast.
A falu neve (Szentkirály) azt igazolja, hogy Szent István tiszteletére szentelt temploma volt.
A XII. századi templom román kori emlékei: a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, a déli kapu ehhez hasonló kőkeretének darabjai, melyeket a déli portikusz építésekor távolítottak el, és amelyek a plébánia javításakor kerültek elő. Ezeket a torony alatt helyezték el. Egy darab még bennmaradt a plébánia falában.
Ugyancsak a román kori templomból őrizték meg a mai napig a keresztelőmedencét.
A templom második korszakából való az a déli kapu, amelyet Orbán Balázs ír le: „átszelt lóherívvel záródó”. Felette csonkított felirat: ,,HOC OPUS FECIT MAGIS...” Maiusculum betűi alapján a XVI. század elejére tehető.
XVI. századi kisebb harangja is, melynek összevissza kevert maiusculum betűi értelmetlen szöveget adnak. Csak dátuma olvasható ki: 1562.
A XV. század végi a templom padlásán felfedezett Mária-szobor. „Falusias egyszerűség, erőteljes valószerűség jellemzi”, amint Balogh Jolán megállapítja.
A XVIII. századra a templom kicsinynek bizonyul. 1759-ben az egyházközség nevében Gáll Péter plébános és Léstyán József főmegyebíró szerződést kötnek Fogaras György pallérral; hogy a templomot a szentély megszélesítésével 6 öllel meghosszabbítsa, a tornyot pedig másfél öllel magasítsa, és az egész templomot bolt alá vegye. Az építkezést 1773-ban fejezik be. Ekkor távolítják el a középkori oltárt, amelyhez a szentkirályi Madonna tartozhatott.
A déli oldalbejáróhoz 1790-ben barokk előcsarnokot építenek, 1900-ban pedig az északi oldalon oldalkápolnát. A csarnok homlokzatán építési idejét felirat örökíti meg: „AEDIFIC TEMPORE BELLI TURCICI MDCCXC.“
A templomot erős kőfal veszi körül, mely egykor magasabb volt, és védelmi célokat szolgált. Északi oldalán, a falon kívüli kősíremlékek régi temető helyét jelölik.
Botár István:
A csíkszentkirályi plébániatemplom az Olt jobb partján, az ártér szélén áll. Az épület támpillérekkel erősített, cseréppel fedett, vakolt kő cinteremfal veszi körül, amelyen északnyugat illetve délnyugat felől egy-egy, boltozott kapuépítménnyel ellátott bejárat nyílik, felirata szerint 1692-ben már állt. A cinteremfal a déli oldalon hiányzik, ugyanis a későbbiekben ide épített plébánia-épület miatt elbontották ezt a részét.
... Ma csupán a hajó és a torony vízvetős nyugati saroktámpillérei jelzik, hogy legalább részben középkori épülettel van dolgunk. Itt, a toronyban található az 1562-ben öntött harang és szintén a toronyaljban látható az egyetlen helyén maradt középkori, félköríves záródású, hengertagos kőkeretes kapu is, amely eredetileg a hajó nyugati bejárata volt.
A régi templom tartozékai közül csupán a gótikus formát mutató kő keresztelőmedence maradt az épületben, illetve egy, a XV. század végére keltezett, sérült-kopott Szűz Mária szobor, amelyet a Csíki Székely Múzeumban őriznek. A XIX. században a templomnak voltak további középkori elemei is, amelyeket Orbán Balázs még megörökíthetett: "átszelt lóhereívvel zárodó oldalkapuja, mely felett ezen csonkított felirat van ebvésve: HOC+OPUS+FECIT+MAGIS"
... a faragványok sorát Banner Zoltán egészítette ki a plébánia udvarán talált további félköríves, hengertagos kapu töredékével, amelyet a kutatás során újra azonosítani és dokumentálni tudtunk.
A templomról szoló adatokat Léstyán Ferenc összegezte legutóbb, ismereteinket több új adattal egészítve ki. Tőle tudjuk, hogy a déli kapu kőkereteit a portikusz építésekor távolították el, és azt is, hogy a plébánia falában további faragványok rejtőznek. A Domus Historia adataira építve ő cáfolta meg Köpeczi fenti megfigyeléseit. A kéziratos bejegyzésekből ugyanis kiderül, hogy a templomhajót, a szentélyt és tornyot 1759-ben nagyobbították meg mai formájára. ... A mai, XVIII. században épített szentély záródásában tehát nem nagyon lehettek gótikus bordák nyomai. Ezután került sor a templom beboltozására is, amely 1773-ra készült el. 1790-ben épült a barokk előcsarnok, majd 1900-ban az északi oldalkápolna.
...
Azt tudtuk tehát, hogy volt egy bizonyára még Árpád-korban emelt templom, amelyből csupán egy kapu maradt (ld. nyugati kapu, 1333-as említés). Ezt az épületet a gótikus periódusban legalább részben átalakították (déli kapu, harang), hogy a XVIII. századtól kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan dolgozzanak rajta. A munkálatok eredményeként a középkori épület részei közül csak a nyugati kapu látható eredeti helyén.
A templomon 2002-ben átfogó külső tatarozási munkálatok kezdődtek, a műemlékvédelmi szakhatóság tudta és engedélye nélkül. A falakon Kiss Lóránd végzett külső és belső szondázó falkutatást. Jelentése szerint a hajófal XIV. századi, külső nyugati és déli oldalán a vakolat alatt középkori freskó technikával készült falképtöredékek lappanganak, amelyek még a torony felépülte előtt készültek. ... Ugyanekkor a portikusztól keletre egy befalazott csúcsíves, kora gótikus ablak került elő. ...
A mostani ablakok kialakításakor felszámolták a középkori alacsonyabb - és minden bizonnyal keskenyebb - ablakokat, de ezek közül egynek faragott szárkövei még eredeti helyükön maradtak, míg egy további ablak részeit egy későbbi ablak kávájába falazták be. ...
A középkori falszakaszon a déli bejáró és az új szentély között egy középkori, csúcsíves ablak volt befalazva. Ennek alja közel egy méterrel alacsonyabban helyezkedett el, mint a bejárattól nyugatra azonosított ablak alja, így valószínűsíteni lehetett, hogy nem ugyanahhoz az építési korszakhoz tartozik. Ráadásul úgy tűnt, hogy jóval keskenyebb is, mint az ismert csíki későgótikus ablakok, így kibontottuk abban a reményben, hogy itt sikerül elsőként egy korai gótikus ablakot bemutatni. Az ablak béllete kívülről téglával volt befalazva, mögötte kissé sérülten megmaradt az eredeti mérmű is. ... Ma ez az egyetlen látható, ilyen formájó, XIV. századi ablak az egész Csíki-medencében ... Egy hasonló megformálású ablak a csíkmenasági templomban található, de az szerencsétlenebbül járt. A csíkmenasági déli melléképület, az úgynevezett újfalvi rész építésekor a déli falat és vele az ablak alsó részét is elbontották ls ma csak felső íve látható a déli belső karzatról.
A déli hajó középkori, alsó falszakaszán további értékes kőfaragványok voltak. ... A portikusztól nyugatra a déli hajófalon kb 80 cm magasságban egymás felett két beépített faragott kő volt látható, melyekről légkalapáccsal verték le a falsíkból kiemelkedő részeket. ... Ezeket összeillesztve két kőből álló, alakos domborművet lehetett rekonstruálni. A felső kövön egy kerek megfaragott arc volt látható, melyen a szájat és a szemet bevéséssel jelezték. Az alsó kövön, a fejhez képest aránytalanul kisebb emberi test ismerhető fel, redőzött, derekánál övvel összefogott ruhában.
...
A cinteremfal felmérése közben egy farakás alatt találtunk egy fogazott díszítésű, kőből faragott szenteltvíztartót. A faragvány első ránézésre nagyon hasonlít a csíkdelnei és csíkszentdomokosi Árpád-korinak mondott szenteltvíztartókhoz, ám a farakás eltávolítása után kiderült, hogy valójában XIX. századi munka. Hátoldalán ugyanis jól olvasható a készíttető neve és a készítés ideje is: BALAS/LAZAR/CSINA/LTATA 1852. Ennek ismeretében az említett, általánosan középkorinak tartott, hasonló kialakítású szenteltvíztartók időrendjét is újra kell vizsgálni, hiszen előfordulhat, hogy csupán archaikus, de újkori faragványokat keltezünk vissza a középkorra.
Szintén a cinteremfal felmérésa során bukkantunk egy további kőfaragványra. A nyugati bejáró külső lépcsőfokai között egy hengertagos (?) ajtószárkő van behelyezve, ami valószínűleg összetartzik a plébánián található félköríves, hengertagos Árpád-kori kapukerettel.
A templom építéstörténete
... A helynév és a falu határában előkerült X-XI. századi leletek és a közeli csíksomlyói templom első periódusának XII. századi keltezése, ill. hasonló ajtókeretei alapján valószínűnek tartjuk, hogy a templom első, XIV. század eleji említése előtt jóval korábban is felépülhetett. ... Annyi bizonyos csupán, hogy a kőtemplom előtt már temető állt a helyszínen, a legkorábbi fal alatt ugyanis sírok kerültek elő! Az azonban eldöntetlen, hogy a sírok egy korábbi fatemplomhoz vagy egy úgynevezett soros ("pogány") temetőhőz tartoztak-e. A templomnak az első, kőből épített periódusához tartozhat a félköríves, hengertagos keretű nyugati kapu és az egyelőre ismeretlen helyről előkerült másik, hasonló méretű és tagozatú kapuzatrészlet. Ekkor a hajó még saroktámpillérek nélkül állt, és ide köthető a déli falon azonosított, kis méretű, tagolatlan kőkeretes ablakrészlet, és valószínűleg a figurális kőfaragvány is.
A portikusztól keletre feltárt, eredeti helyzetű ablak alapján a XIV. század folyamán a hajót megnyujtották, és ugyanekkor új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek. E második, kora gótikus periódus szentélyének alapfalait a 2007. évi ásatás során meg is találták a mai szentély belsejében. A gótikus építkezésekor erősítették meg utólag támpillérekkel a hajó nyugati sarkait is.
A XV.-XVI. században újra dolgoztak a templomon, ekkor építették be - az Orbán Balázs által leírt - déli késő gótikus kaput. Ebben za időszakban készült az új gótikus oltár, amelynek egyetlen maradványa a XV. század végére keltezett Madonna-szobor ..., és ekkor rendelték meg a brassói harangot (1562), amelyet valószínűleg fa toronyba, haranglábba helyeztek el.
A műemlék adatai Cím: 603. szám
Kód: HR-II-a-A-12960
Datálás: XIII. sz., bővítve: XIV–XV. sz., átalakítva: XVIII. sz.
Történeti adatok Csíkszentkirály Erdély keleti részén, a Csíki medence déli felében, Alcsíkban helyezkedik el, az Olt partján. A pápai tizedjegyzék említi először a települést és plébánosát 1333-ban és 1334-ben, az első csíkszentkirályi templom viszont minden bizonnyal korábbi volt annak legrégebbi írásos említésénél. A település elnevezése utal rá elsősorban, hogy még László király szentté avatása előtt (1192) keletkezhetett a helység, és a 12. század vége előtt már temploma is állt. Ez a románkori (12–13. századi) első templom a mainál bizonyára sokkal kisebb (kelet fele rövidebb), támpillérek és torony nélküli építmény volt.
Valószínűleg a 14. század folyamán bővítették kelet fele a templomot: meghosszabbították a hajót és új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek, melynek nyomait a régészeti kutatások is azonosították. A gótikus épületet a 14–15. század fordulója táján freskókkal díszítették. A 15. század vége fele új, késő gótikus oltárt állítottak a templomba, amelyből viszont csak egy Mária-szobor maradt fenn napjainkig. Ezt jelenleg a Csíki Székely Múzeum őrzi. 1562-ben Brassóban öntöttek harangot a templom számára, melynek feliratában, az évszám mellett fejjel lefele jelennek meg az ábécé betűi. Ez valószínűleg eredetileg egy fa harangtoronyban vagy haranglábban állhatott, a templomhoz nyugatról illeszkedő falazott torony ti. utólagos építmény. 1692-re készülhetett el a templomot körülvevő cinteremfal. A 17. század végén, vagy a 18. század elején bővült a templom épülete a nyugati, falazott toronnyal. Ez a mainál egy szinttel alacsonyabb volt, a harangok ebben a korszakban ennek legfelső, nyitott faszerkezetű szintjén lehettek. A nyugati torony építésével kb. egy időben épülhetett a mait megelőző, déli portikusz és a karzatfeljáró.
Az épület mai képét meghatározó barokk stílusú átalakításokra a 18. században került sor. 1759-től kezdve a gótikus szentélyt egy barokk, a hajóval azonos szélességű szentéllyel helyettesítették, amelybe új oltárt állítottak fel. A szentéllyel együtt épült a sekrestye is. A hajót megmagasították, és újraboltozták, továbbá egy szinttel magasították a tornyot is. Az építkezések során újra felhasználták a gótikus szentély köveit. 1773-ra készült el az új boltozat. 1790-ben épült a ma is álló déli portikusz, amelyet 1888-ban renováltak. A 19. században Orbán Balázs látta még a templom késő gótikus, déli kapuját. Ezt 1904-ben távolították el, a bejárat kiszélesítése alkalmával. A mai karzatfeljáró 1871 után épülhetett. A 19. század második felében készült a templom szószéke és az orgonája. 1901-ben toldották a templomhoz az északi kápolnát. Az alapozás ásásakor nagyszámú sírt találtak, az egykori templom körüli temetkezések nyomait. A 2002-ben végzett alaposabb épületkutatások és a 2007-ben folytatott régészeti ásatás során a szakembereknek sikerült kimutatniuk a templom építési fázisait. Ezzel párhuzamosan folyt a templom felújítása, melynek során néhány középkori faragványtöredék is bemutatásra került. A hajó nyugati, románkorinak tűnő kőkerete, a gótikus formákat mutató nyugati saroktámpillérek, a templom déli falán látható középkori ablakkeretek maradványai, a kutatás során előkerült falképek valamint a mellékkápolnában levő kő keresztelőmedence utal a mai – nagyrészt barokk stílusjegyeket hordozó – templom középkori eredetére.
A műemlék leírása Az Olt árterének szélén emelkedő templomot körkörös, de enyhén szabálytalan kő cinteremfal övezi, amelyet a folyó felől támpillérek erősítenek. A cinteremfal északnyugati és délnyugati felén nyíló 17. századi boltozott kapuépítményeken keresztül jutunk a cinterembe. A délnyugati kapu, háromszögű, lépcsőzetes élű oromzatába írt 1692-es évszám a kerítőfal építésének idejére utal. Az északnyugati kapuépítmény lépcsőzetes párkánya fölött nyeregtető emelkedik. Bejárati lépcsőjébe egy faragott kő van másodlagosan beépítve, egyes feltételezések szerint ez a plébánián őrzött, de a templomból származó románkori kapukeret egyik szárköve lehet. A cinteremben mintegy tucat 19. századi és 20. század eleji kő síremlék található.
A Szt. István királynak szentelt, hármas térfűzésű (szentély, hajó, nyugati torony) teremtemplomhoz északon egy sekrestye és egy sokszögzáródású mellékkápolna, a déli oldalon pedig, a kapu előtt egy portikusz, illetve attól nyugatra, a falra merőleges karzatlépcső-építmény kapcsolódik. A hajó és a szentély azonos szélességű, fehérre meszelt külső homlokzatukat lizénák tagolják. A hajó és a torony nyugati végéhez, összesen négy, vízvetős saroktámpillér illeszkedik rézsűsen. Az ötszintes, rusztikázott élű tornyot vízszintes kőpárkányok tagolják és bádoggal borított, alul íves élű, gúlasisak fedi. A torony alsó szintjét a nyugati homlokzaton egy körablak, az északi és déli oldalon pedig 1-1 téglalap alakú résablak világítja meg. Az utóbbiakkal azonos kiképzésű résablakok nyílnak a második szinten nyugati, északi illetve déli irányba. A torony legfelső szintjét nagyméretű, félköríves záródású ablakok törik át mind a négy égtáj fele. A tornyon olvasható évszámos felirat (1332/RENOV. 2002) tévesen utal a templom első említésének évére (1333 helyett 1332-re), illetve a legutóbbi felújítás idejére. A templom déli homlokzatán (a hajó és a szentély falán) összesen 4 félköríves záródású, tagolatlan rézsűs, vakolt szalagkeretes stilizált vállköves és záróköves barokk ablak nyílik. A karzatot és a karzat alatti teret 1-1 kisebb szegmensíves záródású, egyszerű szalagkeretes ablak világítja meg. A déli homlokzat egyik lizénáját elvágja az utólag, 1790-ben épült, déli portikusz, melynek oromzatában olvasható 1690-es felirat (AEDIFIC[ATUM?] T[EM]PORE/ BELLI TURCICI/ MDCXC) valószínűleg valamelyik felújítás során tévesen reprodukált eredeti, 1790-es (MDCCXC) felirat. Úgy a portikuszt, mint az északi mellékkápolnát is 2-2 szegmensíves záródású ablak világítja meg.
A templom első, 12–13. századi periódusából származhat az a kisméretű ablaka, amelynek töredéke – egyik sima, tagolatlan szárkő – a mai templom déli falán, a portikusz és a karzatlépcső között látható. Az épület kutatása során két primitív faragású, figurális domborműrészletre is bukkantak a templom déli falában, amelyek talán szintén az első templom díszét képezték. Ezeket ma a Csíki Székely Múzeumban őrzik. Ugyancsak a déli templomfalban látható egy másik befalazott ablak töredéke, amely sem a román kori nyílással, sem a jelenlegi barokk ablakokkal nincs egyvonalban. Ez az orrtagos metszetű, csúcsíves záródású, karéjos mérműves gótikus ablakkeret-töredék a templom 14. századi bővítéséhez tartozott. A templom gótikus építési fázisában emelték a hajó nyugati sarkain levő támpilléreket is.
A szentélyt és a hajót falpillérekről induló hevederekkel tagolt, barokk fiókos dongaboltozatok fedik. Az egyes boltszakaszok közepét stukkókártusok díszítik. A szentély északi oldalához kapcsolódó sekrestye barokk, füles kőkerettel nyílik a szentély fele. Ugyancsak 18. századi a sekrestyeajtó vésett szárnya, amelyet rozettás gombok díszítenek. A sekrestyéből a szószékhez, illetve a mellékkápolnába vezető ajtó nyílik. A két pillérre támaszkodó, háromárkádos, falazott nyugati karzatot deszkamellvédes szerkezettel szélesítették meg a szentély irányába. A dongaboltozatos toronyalj félköríves záródású, hengertagos középkori kőkerettel nyílik a hajó terébe. Ez a keret egykorúnak látszik a plébánián őrzött hasonló faragvánnyal, és mindkettő a templom első, román kori építkezési fázisára datálható. Valószínűleg az utóbbi kerettöredéknek egyik szárköve a cinteremfal északnyugati bejáratának lépcsőjébe falazott, már említett részlet. A hajó északi falán, a karzattól keletre freskórészletet tártak fel, amelyen két kompozíció különíthető el. Az első ábrázolás úgy tűnik, hogy egy triptichon-szerkezetet másolt: ennek megfelelően, a Szent Anna harmadmagával kompozíció a központi ábrázolást képezte, tőle jobbra egy glóriás női szent alakja látható, kezében könyvvel, akinek Szent Anna megérinti a fejét. A „triptichon” harmadik-, bal oldali elemét a nyugati karzat pilasztere takarta el. A falképek a 14. század második fele–15. század eleje közé datálhatók. A freskó felületén egy utólagos évszámos felirat (1615 die 6 Apr.[...]) tanúsítja, hogy a 17. század elején a falképek még a felszínen voltak. A második jelenet nagyon töredékes, csupán egy ember profilból megfestett lábai ismerhetők fel rajta. A falkutatások falkép-töredékeket azonosítottak a hajó nyugati külső falán is, ezek viszont utólag megsemmisültek. Egy újabb keletű kifestés nyomai tűnnek fel a szószék körül.
Középkorinak tűnik a mellékkápolnában elhelyezett kő keresztelőmedence is. A 2002-s kutatások során találtak rá a parókia udvarán az archaikus formájú, de a felirata értelmében csak 1852-ben faragott kő szenteltvíztartóra, amely egykor a templom berendezéséhez tartozott.
A templom barokk-kori átalakításakor, a 18. század második felében készülhetett a barokk főoltár. A falazott menza fölötti predellára támaszkodnak a három részes retabulum pilaszterei és oszlopai. A retabulumának központi alakja a Boldogságos Szűz Mária, balján Szt. Imre herceg, jobbján pedig a templom védőszentje, Szt. István király alakja áll. A két szélső szobor Szt. Pétert és Szt. Pált mintázza. Hangsúlyos, tört vonalú, golyvázott párkány zárja a retabulumot, amelyet bojtos dísszel alakítottak ki. Az oltár csúcsán a megfeszített Megváltó szobra látható két pár csavart törzsű oszlopok között. A központi szekrényben elhelyezett Mária szobor a csíksomlyói ferences templom kegyszobrának a változata. A templom egykori gótikus oltárából csak egy 15. század végére datált Madonna szobor maradt fenn, amelyet jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Az egykor a régi oltáron álló Szent István és Szent Imre szobrait 1731-ben még leírták.
A késő klasszicista, fehér-arany színezésű szószéket 1857–1859 között készítette Popp Miklós. A román nemzetiségű mester (Popp Nicolae), a Fogaras melletti Galaczról származó, utóbb Brassóba költözött, ortodox festő család tagja volt, bátyja Mişu Popp-nak, a 19. század második felében működő híres akadémista festőnek.
Az orgonát 1859–1869 között építették.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból. II. Pest. 1869. 36.
Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár. 2002. 80–81, 374.
Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: „Középkori” templomtornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. I (XI)/2006. 131–132.
Botár István – Rácz Miklós – Tóth Boglárka: A csíkszentkirályi plébániatemplom kutatása (2002). Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. II (XII)/2007. 133–142.
Kiss Lóránd: Proiect pentru intervenţia de urgenţă al conservării picturilor murale din nava bisericii romano-catolice din Sâncrăieni (jud. Harghita). 2008. (kézirat).
Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002–2007 között. Csíkszereda. 2009. 23–37.
Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban. Szerk.: Mihály Ferenc et alii. Székelyudvarhely. 2010. (Kiállításkatalógus). 7.
Csikszentkirály, temetőben levő kápolna
Forrás: Wikipédia, Vámszer Géza, Csík vármegye településtörténete, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007, http://mek.niif.hu/04600/04684/html/328.html
Csíkszentkirály (románul Sâncraieni, németül Heilkönig) falu Romániában Hargita megyében. Csíkszeredától 7 km-re délkeletre az Alcsíki-medence északi végénél az Olt két partján a Zsögödi-szoros előtt, Zsögöd és Csíkszentimre közt fekvő település. Nevét Szent István királynak szentelt középkori templomáról kapta. A falutól délre eső temetőben áll az 1528-ban épített temetőkápolna, melyet 1822-ben és 1866-ban újjáépítettek.
Vámszer Géza felteszi a kérdést, hogy miért fekszik Csíkszentimre Csíkszentkirály mellett. Az is feltűnő, írja, hogy Szentkirálynak a temetője, a községtől délre, Szentimre felé, az országút mellett, a falutelepülésektől elég messze van, s itt a temető-kápolna nyugati bejárója egy tört ívelésű gótikus kő ajtókeret, amelynek szemöldökkövébe az 1517-es évszám van belevésve.
ÚRKÁPOLNA A falutól délre eső temető közepén egy elég nagy kápolna áll, kőkerítéssel körülvéve.
Úrkápolna, mert az Oltáriszentség tiszteletére szentelték s búcsút is tartanak itt Úrnapját követő vasárnap. Építési korát pontosan meghatározza gótikus kő ajtókeretének formája és a rajta kőbe vésve látható dátum: 1528. A XVIII. században romlásnak indul. Bors Barnabás építteti újra 1822-ben, majd Bors István 1866-ban. (Schematismus. 1882. 63.) in: Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek,
Vámszer Géza felteszi a kérdést, hogy miért fekszik Csíkszentimre Csíkszentkirály mellett. Az is feltűnő, írja, hogy Szentkirálynak a temetője, a községtől délre, Szentimre felé, az országút mellett, a falutelepülésektől elég messze van, s itt a temető-kápolna nyugati bejárója egy tört ívelésű gótikus kő ajtókeret, amelynek szemöldökkövébe az 1517-es évszám van belevésve.
ÚRKÁPOLNA A falutól délre eső temető közepén egy elég nagy kápolna áll, kőkerítéssel körülvéve.
Úrkápolna, mert az Oltáriszentség tiszteletére szentelték s búcsút is tartanak itt Úrnapját követő vasárnap. Építési korát pontosan meghatározza gótikus kő ajtókeretének formája és a rajta kőbe vésve látható dátum: 1528. A XVIII. században romlásnak indul. Bors Barnabás építteti újra 1822-ben, majd Bors István 1866-ban. (Schematismus. 1882. 63.) in: Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek,
Csikszentlélek, róm-kat. templom
Forrás: Wikipédia, Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek, http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentlélek
Helységnév 2: Leliceni
CSÍKSZENTLÉLEK – templom
1333-ban jelentkezik először Csíkszentlélek (Leliceni) falu neve az okiratokban, de Spiritu Sancto néven. 1567-ben a regestrum 14 kapuval jegyzi. 1569-ben Zentlélek, 1602-ben Szentlélek, 1638-ban Szent Lélek formában fordul elő.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, János 1 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. Az utóbbi befizetést Benedek pap eszközölte. A falu nevét is a Szentlélek tiszteletére szentelt templomától kapta, a XIV. század elején.
A mai templom a XV. századi gótika alkotása, de ebből a korból is csak a szentélye maradt meg változatlan hálóboltozatával, csúcsíves diadalívével és ablakaival, valamint fali szentségfülkéjével, mely falusi mester alkotása. A téglából készült bordák egyszerű gyámköveken nyugszanak, és zárókövek nélkül futnak össze. Apszisa a nyolcszög három oldalával záródik. A csúcsíves ablakok mérművei hiányzanak.
A hajót 1806-ban meghosszabbították, amikor új mennyezetet kapott. Ekkor építették tornyát is. A déli kapu kerete a román-gótikus átmeneti kor alkotása a XIV. századból.
Művészettörténeti értéke a szárnyasoltár, mely 1914 óta a Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Korát a két címeres felirata jelzi: „Insignia Filiorum Czako 1510. Insignia Regis Ungarie.” Az évszámot Czakó család címere és a Jegelló kori magyar címer fogja közre. A Czakó-fiakban Czakó Jánost és Czakó Benedeket sejtik. „Talán a legjellegzetesebben képviseli a csíki művészetet. Rajta, részletekben, már renaissance motívumok is feltűnnek.” Képei: Szentlélek eljövetele, Szent Ferenc stigmái, Szent Erzsébet, Szent Anna, két csoport női szent, a keresztre feszített Krisztus, Mária és Szent János között.
A szárnyasoltárral egykorú a harangja, amiről felirata tanúskodik: ANNO DOMINI 1511 patrum gromate. Az utóbbi rész összekevert betűi Jahve nevét rejtik.
A betűk átmeneti formát képviselnek a minuszkulás írásból a latinba és a reneszánszba.
A templomot régi védőfal veszi körül, azonban a meszelés ennek tanulmányozását jelenleg nemigen teszi lehetővé. A fal eredetileg jóval magasabb lehetett, erről a helyi hagyomány is így emlékezik.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Wikipedia Csíkszentlélek (románul Leliceni): falu a mai Romániában Hargita megyében.Közigazgatásilag önálló község.
Fekvése Csíkszeredától 5 km-re délkeletre a Bánátus-patak völgyében fekszik. Alszeg, Boroszló, Fitód és Szentlélek nevű tízesei máig különállnak. Fitód 2004-ben, Mindszenttel és Hosszúaszóval együtt önálló község lett.
Nevének eredete Nevét a Szentlélek tiszteletére szentelt templomáról kapta.
Története Területe ősidők óta lakott. A falutól északnyugatra emelkedő Kőhegyen, valamint délnyugatra a Tilalmas-dombon bronz-és vaskori leletek kerültek a felszínre. A falu 1332-es Sacerdos de Spiritu néven történő első említésekor már volt temploma. A templomtól délnyugatra a Bánátus-patak mellett az 1661-ben a tatárok által elpusztított középkori falu maradványai kerültek elő. 1910-ben Fitóddal együtt 696 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html
Szentlélek eljövetele-oltár 1510
Tempera, fenyőfa
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kép a főoltárt mutatja Csíkszentlélekről. A Szentlélek eljövetelét mutató főtáblán kívül nyitott állapotban négy, zárt állapotban további hét kép látható, valamint az oromkép és a predella.
A tábla azt a részben heves gesztusokban, részben zárkózott, emelkedett tartásban megnyilvánuló megrendülést ábrázolja, amelyet a Szentlélek eljövetele vált ki az apostolokból. Arckifejezésük nagyon egyéni, más ismertetőjegye azonban csak a bal szélhez legközelebb levő Jakabnak van; rajta kívül még a két leghátsót, Pétert és Jánost azonosíthatjuk. Az imádkozó Szűz Mária méltóságteljesen ül körükben.
Az ünnepélyes, de korántsem merev együttest élénk, erőteljes színfoltok jellemzik. Ez a tarkasággá sehol sem váló színesség vonzó erénye a táblának, amelyet joggal szoktak a legjellemzőbben csíki oltárképnek nevezni. Stílusa, bár szemmel láthatóan összefügg a XVI. század elejének német iskoláival, egyikhez sem ízesül olyan szorosan, hogy akár onnan jött, akár ott tanult mester munkája lehetne. A hagyományos formakincs gazdagítása egy-egy modernebb megoldással a csíki festészet önállóságát bizonyítja. Az oltár - mint az egész helyi iskola - alapjában véve konzervatív, ezt mutatja síkszerűsége, rajzossága, a kontúrvonalak nagy szerepe. A modern megoldások részben a dunai iskola felől érkeztek, de csupán egyik-másik alak tartásán, szakállán vehetők észre. A szárnyképek passiójeleneteinek hóborította csúcsait általában a helyi környezet hatásának tulajdonítják. Ez lehetséges, de a példát bizonyosan az égbe meredő hegyormok megörökítésében annyira kedvét lelő dunai iskola szolgáltatta.
A középkép mérete 170 x 134 cm, a szárnyképek egyenként 82 x 60,5 cm méretűek, a predella 38 x 210 cm, az oromkép 82 x 74 cm nagyságú.
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszentlélek
Helységnév 2: Leliceni
CSÍKSZENTLÉLEK – templom
1333-ban jelentkezik először Csíkszentlélek (Leliceni) falu neve az okiratokban, de Spiritu Sancto néven. 1567-ben a regestrum 14 kapuval jegyzi. 1569-ben Zentlélek, 1602-ben Szentlélek, 1638-ban Szent Lélek formában fordul elő.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint papja, János 1 banálist fizet, 1334-ben 2 banálist. Az utóbbi befizetést Benedek pap eszközölte. A falu nevét is a Szentlélek tiszteletére szentelt templomától kapta, a XIV. század elején.
A mai templom a XV. századi gótika alkotása, de ebből a korból is csak a szentélye maradt meg változatlan hálóboltozatával, csúcsíves diadalívével és ablakaival, valamint fali szentségfülkéjével, mely falusi mester alkotása. A téglából készült bordák egyszerű gyámköveken nyugszanak, és zárókövek nélkül futnak össze. Apszisa a nyolcszög három oldalával záródik. A csúcsíves ablakok mérművei hiányzanak.
A hajót 1806-ban meghosszabbították, amikor új mennyezetet kapott. Ekkor építették tornyát is. A déli kapu kerete a román-gótikus átmeneti kor alkotása a XIV. századból.
Művészettörténeti értéke a szárnyasoltár, mely 1914 óta a Magyar Szépművészeti Múzeum tulajdonában van. Korát a két címeres felirata jelzi: „Insignia Filiorum Czako 1510. Insignia Regis Ungarie.” Az évszámot Czakó család címere és a Jegelló kori magyar címer fogja közre. A Czakó-fiakban Czakó Jánost és Czakó Benedeket sejtik. „Talán a legjellegzetesebben képviseli a csíki művészetet. Rajta, részletekben, már renaissance motívumok is feltűnnek.” Képei: Szentlélek eljövetele, Szent Ferenc stigmái, Szent Erzsébet, Szent Anna, két csoport női szent, a keresztre feszített Krisztus, Mária és Szent János között.
A szárnyasoltárral egykorú a harangja, amiről felirata tanúskodik: ANNO DOMINI 1511 patrum gromate. Az utóbbi rész összekevert betűi Jahve nevét rejtik.
A betűk átmeneti formát képviselnek a minuszkulás írásból a latinba és a reneszánszba.
A templomot régi védőfal veszi körül, azonban a meszelés ennek tanulmányozását jelenleg nemigen teszi lehetővé. A fal eredetileg jóval magasabb lehetett, erről a helyi hagyomány is így emlékezik.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Wikipedia Csíkszentlélek (románul Leliceni): falu a mai Romániában Hargita megyében.Közigazgatásilag önálló község.
Fekvése Csíkszeredától 5 km-re délkeletre a Bánátus-patak völgyében fekszik. Alszeg, Boroszló, Fitód és Szentlélek nevű tízesei máig különállnak. Fitód 2004-ben, Mindszenttel és Hosszúaszóval együtt önálló község lett.
Nevének eredete Nevét a Szentlélek tiszteletére szentelt templomáról kapta.
Története Területe ősidők óta lakott. A falutól északnyugatra emelkedő Kőhegyen, valamint délnyugatra a Tilalmas-dombon bronz-és vaskori leletek kerültek a felszínre. A falu 1332-es Sacerdos de Spiritu néven történő első említésekor már volt temploma. A templomtól délnyugatra a Bánátus-patak mellett az 1661-ben a tatárok által elpusztított középkori falu maradványai kerültek elő. 1910-ben Fitóddal együtt 696 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott.
Látnivalók
- Dombon álló mai temploma a 14. században épült, a 15. században bővítették. Mai formáját az 1806-os átalakításkor nyerte el. 1510-ben és szárnyas oltárát a Magyar Nemzeti Múzeum őrzi.
- A templom előtti öreg hársfa (szádokfa) alatt szokták megtárgyalni ősi pogány szokás szerint a székelyek ügyes-bajos dolgaikat.
- A Csíkszeredai út mellett áll a ’’Véreskép’’(igazából Vereskép) az 1694. évi tatárbetörés visszaverésének emlékműve,( mely tényről nincsen feljegyzés, vélhetően egy "magyarítás" 5,5 m magas csonkakúp alakú emlékmű. Boltíves ablakfülke kúpsokján elmosódott freskónyomok láthatók.
- Boroszlótól délre a Paphalála nevű dombon egykor a Várkápolna (a helybeliek csak Kápolnának nevezik), állott 1697-ben itt fejeztette le gr. Mikes Kelemen főkirálybíró Gyergyai János háromszéki esperest, mivel megházasodott.
- Zenetörténeti emléke a Domokos Pál Péter által felfedezett 1716 és 1739 között Bocskor János által összeállított Csíkszentléleki énekeskönyv.
- Itt született Bándi Vazul, a Csíksomlyói gimnázium történetírója.
- Itt született 1617. június 29-én Ágoston Péter székely jezsuita szerzetes, híres hitszónok.
- Itt élt Bocskor János, a költő.
- Innen indult Madéfalvára Zöld Péter.
http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/zmisc/oltar/16_sz/4/csiksze1.html
Szentlélek eljövetele-oltár 1510
Tempera, fenyőfa
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
A kép a főoltárt mutatja Csíkszentlélekről. A Szentlélek eljövetelét mutató főtáblán kívül nyitott állapotban négy, zárt állapotban további hét kép látható, valamint az oromkép és a predella.
A tábla azt a részben heves gesztusokban, részben zárkózott, emelkedett tartásban megnyilvánuló megrendülést ábrázolja, amelyet a Szentlélek eljövetele vált ki az apostolokból. Arckifejezésük nagyon egyéni, más ismertetőjegye azonban csak a bal szélhez legközelebb levő Jakabnak van; rajta kívül még a két leghátsót, Pétert és Jánost azonosíthatjuk. Az imádkozó Szűz Mária méltóságteljesen ül körükben.
Az ünnepélyes, de korántsem merev együttest élénk, erőteljes színfoltok jellemzik. Ez a tarkasággá sehol sem váló színesség vonzó erénye a táblának, amelyet joggal szoktak a legjellemzőbben csíki oltárképnek nevezni. Stílusa, bár szemmel láthatóan összefügg a XVI. század elejének német iskoláival, egyikhez sem ízesül olyan szorosan, hogy akár onnan jött, akár ott tanult mester munkája lehetne. A hagyományos formakincs gazdagítása egy-egy modernebb megoldással a csíki festészet önállóságát bizonyítja. Az oltár - mint az egész helyi iskola - alapjában véve konzervatív, ezt mutatja síkszerűsége, rajzossága, a kontúrvonalak nagy szerepe. A modern megoldások részben a dunai iskola felől érkeztek, de csupán egyik-másik alak tartásán, szakállán vehetők észre. A szárnyképek passiójeleneteinek hóborította csúcsait általában a helyi környezet hatásának tulajdonítják. Ez lehetséges, de a példát bizonyosan az égbe meredő hegyormok megörökítésében annyira kedvét lelő dunai iskola szolgáltatta.
A középkép mérete 170 x 134 cm, a szárnyképek egyenként 82 x 60,5 cm méretűek, a predella 38 x 210 cm, az oromkép 82 x 74 cm nagyságú.
Csikszentmihály, Szent Mihály róm-kat. templom
Forrás: Wikipédia, Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csíkszentmihály (románul Mihăileni) falu Romániában Hargita megyében. A község Ajnád, Alszeg, Csigafalva és Tőkeszeg összeolvadásából keletkezett. Községközpont, Ajnád, Lóvész és Vacsárcsi tartozik hozzá. A falu Csíkszeredától 13 km-re északra a Rákos-patak völgyében fekszik.
1332-ben S. Michaele néven említik először. 1694-ben a tatár betöréskor sokat szenvedett, ekkor pusztult el a szomszédos Cibrefalva, amely ma már csak határrészként szerepel. Nevét Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
Csíkszentmihály (Mihăileni) falu 1333-ban jelentkezik először az okiratokban de Sancto Michaele néven. 1539-ban Zent Mijhal, 1552-ben Zent Mihal formában szerepel. 1567-ben a regestrum 64 kapuval jegyzi. 1602-ben Szent Mihálynak írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 1 garast, majd 3 banálist fizet. Ugyanezen évben Beke pap is 3 banálist fizet, 1334-ben ismét János 2 régi banálistA falu neve is tanúság, hogy a XIV. század elején Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt.
A hagyomány a templomról két régebbi dátumot őriz. Orbán Balázs Szepesi püspök feljegyzéseit idézi, mely szerint a tornyon az 1103-as évszám volt olvasható.
Az 1785. évi vizitációs jegyzőkönyv 1188-as dátumról ír, a hagyományra hivatkozva; ezzel kapcsolatban a Schematismus (1882. 73.) megjegyzi, hogy ez talán 1488 lehet.
Egyik dátumot sem állítják hitelesnek. De kétségtelen, hogy itt a pápai tizedjegyzék kora előtt templom állott, s annak eredete nem eshetett nagyon messze az idézett dátumok korától.
Kétségtelen továbbá, hogy a mai templom inkább az 1488-as évhez kapcsolható, amire az apszis egyik gyámkövén kifaragott címer is bizonyságot nyújt, amely a Hunt–Pázmán nemzetségé. Ebből a nemzetségből származik János, aki 1457–1467 között erdélyi vajda volt.
Van azonban régebbi része is, éspedig a templom főbejáratának kapubéllete, amely a román–gótikus átmeneti korból való és a XIII–XIV. század fordulójára tehető.
Gótikus szentélye később épült a hajóhoz. A bordázat záróköveinek egyikén Jézus szenvedésének jelképeit faragták ki (kalapács, harapófogó, szeg), a másikon Mária jelképeként: rózsa. Az apszis záródása poligon.
A hajót 1819-ben bővítik, de megőrzik a régi falakat, amelyeken falfestmények tűntek elő. Az egyik töredéken, a diadalív közelében, Krisztus látható a kereszten, két oldalán Mária és János térdel. Az északi fal felső részén Szent László legendájának töredékei. Nagyon hasonlít a derzsihez, s így kora az 1400-as évek elejére, kb. 1420-ra tehető. Elrendezése a korábbi gelenceihez is hasonlít.
Az ablakokat a bővítéskor átalakították, de az eredetiek nyomai kivehetők.
Az 1731. évi vizitációs jegyzőkönyv három oltárról beszél. A nagyobbikon Szent Mihály szobra állott, amelyet nagyon réginek tartottak. Balogh Jolán szerint az 1510–1520-as években készült. A Csíki Múzeum őrzi. Magas, karcsú tornya mai formáját a XVIII. század elején nyerte, amikor magasították, de ablakai még a gótikus kor jegyeit hordozzák.
A templomot lőréses és bástyás várfal veszi körül.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
1332-ben S. Michaele néven említik először. 1694-ben a tatár betöréskor sokat szenvedett, ekkor pusztult el a szomszédos Cibrefalva, amely ma már csak határrészként szerepel. Nevét Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta.
Csíkszentmihály (Mihăileni) falu 1333-ban jelentkezik először az okiratokban de Sancto Michaele néven. 1539-ban Zent Mijhal, 1552-ben Zent Mihal formában szerepel. 1567-ben a regestrum 64 kapuval jegyzi. 1602-ben Szent Mihálynak írják.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 1 garast, majd 3 banálist fizet. Ugyanezen évben Beke pap is 3 banálist fizet, 1334-ben ismét János 2 régi banálistA falu neve is tanúság, hogy a XIV. század elején Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt.
A hagyomány a templomról két régebbi dátumot őriz. Orbán Balázs Szepesi püspök feljegyzéseit idézi, mely szerint a tornyon az 1103-as évszám volt olvasható.
Az 1785. évi vizitációs jegyzőkönyv 1188-as dátumról ír, a hagyományra hivatkozva; ezzel kapcsolatban a Schematismus (1882. 73.) megjegyzi, hogy ez talán 1488 lehet.
Egyik dátumot sem állítják hitelesnek. De kétségtelen, hogy itt a pápai tizedjegyzék kora előtt templom állott, s annak eredete nem eshetett nagyon messze az idézett dátumok korától.
Kétségtelen továbbá, hogy a mai templom inkább az 1488-as évhez kapcsolható, amire az apszis egyik gyámkövén kifaragott címer is bizonyságot nyújt, amely a Hunt–Pázmán nemzetségé. Ebből a nemzetségből származik János, aki 1457–1467 között erdélyi vajda volt.
Van azonban régebbi része is, éspedig a templom főbejáratának kapubéllete, amely a román–gótikus átmeneti korból való és a XIII–XIV. század fordulójára tehető.
Gótikus szentélye később épült a hajóhoz. A bordázat záróköveinek egyikén Jézus szenvedésének jelképeit faragták ki (kalapács, harapófogó, szeg), a másikon Mária jelképeként: rózsa. Az apszis záródása poligon.
A hajót 1819-ben bővítik, de megőrzik a régi falakat, amelyeken falfestmények tűntek elő. Az egyik töredéken, a diadalív közelében, Krisztus látható a kereszten, két oldalán Mária és János térdel. Az északi fal felső részén Szent László legendájának töredékei. Nagyon hasonlít a derzsihez, s így kora az 1400-as évek elejére, kb. 1420-ra tehető. Elrendezése a korábbi gelenceihez is hasonlít.
Az ablakokat a bővítéskor átalakították, de az eredetiek nyomai kivehetők.
Az 1731. évi vizitációs jegyzőkönyv három oltárról beszél. A nagyobbikon Szent Mihály szobra állott, amelyet nagyon réginek tartottak. Balogh Jolán szerint az 1510–1520-as években készült. A Csíki Múzeum őrzi. Magas, karcsú tornya mai formáját a XVIII. század elején nyerte, amikor magasították, de ablakai még a gótikus kor jegyeit hordozzák.
A templomot lőréses és bástyás várfal veszi körül.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Csikrákos, róm-kat. templom
Forrás: Wikipédia, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://virtualisszekelyfold.ro/index2.html
Csíkrákos (románul Racu) falu Romániában Hargita megyében. A falu Csíkszeredától 10 km-re északra a Rákos-patak mentén a Középcsíki-medence kijáratánál fekszik.
Csíkszereda fölött É-ra, a 12-es főút mentén fekszik Csíkrákos (Racu) falu. A község fölötti magaslaton áll a középkori eredetű erődtemplom, mely bár csíkrákosiként közismert, a ma már Csíkrákossal teljesen egybeépült Göröcsfalva területén áll.
A falu az 1332. évi pápai tizedjegyzékben “Rakus” néven fordult elő, Szent György tiszteletére szentelt templomát 1433-ban említették először. Mivel a templomban és körülötte alapos régészeti feltárást és falkutatást nem végeztek, nem tudható biztosan, hogy a mai, feltűnően rövid hajó egy román kori egyház hajója volt-e, vagy az egész épületegyüttessel egyszerre, a 15. század második felében, esetleg a 15-16. század fordulóján épült. A félköríves, egyetlen hengertaggal ellátott déli ajtókeret a gótika terméke. A déli oldal csúcsíves ablaka, valamint az É-i oldal pillérei a késő gótikus korszakból valók. A torony és a szentély feltehetően a 15. század második felében, vagy a 15-16. század fordulóján épült, formaviláguk a késő gótika jellemzőit hordozza. A vaskos torony hadi rendeltetésről tanúskodik, alsó rései az íjjal való védekezést is lehetővé tették.
A templomot 1758-ban barokk stílusban átépítették. Ekkor magasították tornyát, ráépítve a középkori részre a ma is használatos, csúcsíves hangablakokkal ellátott harangházat. Szintén ekkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig nyugatról egy oldalkápolnával bővítették. Ugyanekkor, vagy kevéssel ezután épülhetett a déli oldal árkádos folyosója, s talán a védőfal déli bejárata is. 1938-ban a templomot javították. Ennek során napfényre került két freskótöredék a szentély belső északi falán.
Csíkrákos középkori templomának jellegzetessége, hogy 10 m hosszú hajója lényegesen rövidebb, mint sokszögzáródású szentélye. A kettőt egymástól csúcsos diadalív választja el, amelynek vállkövein egy-egy pajzsdíszítés van. A diadalív hajó felé néző déli oldalán freskótöredékek láthatók. A hajót vakolt, a szentélyt pedig gótikus boltozat fedi két négyszögű és egy poligonális boltszakasszal. A szentélynek két csúcsíves ablaka maradt fenn, a harmadikat a déli oldalszárny takarja, mérműve a szentélyből ma is látható. A szentély sarkain kettős vízvetővel ellátott, faragott kövekből rakott támpillérek helyezkednek el.
A hajó nyugati oromfalához épült a torony, amelynek földszinti része és öt emelete középkori. A fal három oldalát emeletenként egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Ezeknek magassága felfelé haladva egyre csökken. A válogatott terméskövekből épült torony küloldalát vörös vonalakkal kihúzott, kváderfalazást utánzó festés díszíti, az éleken armírozást imitálva. A lőréseket és a felső, félköríves ablakokat vörös szegély, helyenként leveles, liliomos díszítés veszi körül. A torony déli, nyugati és északi falán különböző emberi alakok, állatok, csillagok láthatók. Sajnos napjainkban a torony fel van állványozva, a restaurációs munkálatok pedig a pénzhiány miatt csak lassan haladnak, így a torony teljes szépségében csak évek múlva lesz ismét látható.
A templomot kívülről egy 2,5-3 m magas, szabálytalan alaprajzú, valószínűleg 17. századi eredetű lőréses fal keríti, melynek déli oldalán barokk stílusú, oromfalas bejárat áll. Tőle keletre egy kisebb oldalbejárat kapott helyet, amelyet azonban már régóta nem használnak. Ez talán valamivel régebbi, mint a mai bejárat.
A védőfal délkeleti oldalán egy kelet felől félköríves, pontosabban egy lekerekített sokszög záródású, kápolnára emlékeztető épület áll, melynek rendeltetése bizonytalan. Nyilván nem védelmi céllal épült, korábbi, mint a védőfalak. Lehet, hogy a román kori templom szentélyének maradványa, de lehetséges, hogy egy félköríves szentélyalapra épített későbbi (temető)kápolna volt. Keletre néző falát kívül két utólag hozzáépített pillér erősíti, bejárata nyugatról nyílik egy egyszerű, négyszögletes kivágású ajtón keresztül. Északi oldalán két résszerű ablaka van.
A védőfal keleti szakaszán két fordított kulcslyuk alakú lőrés látható. Ez a lőréstípus a csíki templomok közül egyedül itt, Csíkrákoson jelent meg. A zömök támpillérekkel erősített falat cseréppel fedett nyeregtető védi.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 96-100.
Csíkszereda fölött É-ra, a 12-es főút mentén fekszik Csíkrákos (Racu) falu. A község fölötti magaslaton áll a középkori eredetű erődtemplom, mely bár csíkrákosiként közismert, a ma már Csíkrákossal teljesen egybeépült Göröcsfalva területén áll.
A falu az 1332. évi pápai tizedjegyzékben “Rakus” néven fordult elő, Szent György tiszteletére szentelt templomát 1433-ban említették először. Mivel a templomban és körülötte alapos régészeti feltárást és falkutatást nem végeztek, nem tudható biztosan, hogy a mai, feltűnően rövid hajó egy román kori egyház hajója volt-e, vagy az egész épületegyüttessel egyszerre, a 15. század második felében, esetleg a 15-16. század fordulóján épült. A félköríves, egyetlen hengertaggal ellátott déli ajtókeret a gótika terméke. A déli oldal csúcsíves ablaka, valamint az É-i oldal pillérei a késő gótikus korszakból valók. A torony és a szentély feltehetően a 15. század második felében, vagy a 15-16. század fordulóján épült, formaviláguk a késő gótika jellemzőit hordozza. A vaskos torony hadi rendeltetésről tanúskodik, alsó rései az íjjal való védekezést is lehetővé tették.
A templomot 1758-ban barokk stílusban átépítették. Ekkor magasították tornyát, ráépítve a középkori részre a ma is használatos, csúcsíves hangablakokkal ellátott harangházat. Szintén ekkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig nyugatról egy oldalkápolnával bővítették. Ugyanekkor, vagy kevéssel ezután épülhetett a déli oldal árkádos folyosója, s talán a védőfal déli bejárata is. 1938-ban a templomot javították. Ennek során napfényre került két freskótöredék a szentély belső északi falán.
Csíkrákos középkori templomának jellegzetessége, hogy 10 m hosszú hajója lényegesen rövidebb, mint sokszögzáródású szentélye. A kettőt egymástól csúcsos diadalív választja el, amelynek vállkövein egy-egy pajzsdíszítés van. A diadalív hajó felé néző déli oldalán freskótöredékek láthatók. A hajót vakolt, a szentélyt pedig gótikus boltozat fedi két négyszögű és egy poligonális boltszakasszal. A szentélynek két csúcsíves ablaka maradt fenn, a harmadikat a déli oldalszárny takarja, mérműve a szentélyből ma is látható. A szentély sarkain kettős vízvetővel ellátott, faragott kövekből rakott támpillérek helyezkednek el.
A hajó nyugati oromfalához épült a torony, amelynek földszinti része és öt emelete középkori. A fal három oldalát emeletenként egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Ezeknek magassága felfelé haladva egyre csökken. A válogatott terméskövekből épült torony küloldalát vörös vonalakkal kihúzott, kváderfalazást utánzó festés díszíti, az éleken armírozást imitálva. A lőréseket és a felső, félköríves ablakokat vörös szegély, helyenként leveles, liliomos díszítés veszi körül. A torony déli, nyugati és északi falán különböző emberi alakok, állatok, csillagok láthatók. Sajnos napjainkban a torony fel van állványozva, a restaurációs munkálatok pedig a pénzhiány miatt csak lassan haladnak, így a torony teljes szépségében csak évek múlva lesz ismét látható.
A templomot kívülről egy 2,5-3 m magas, szabálytalan alaprajzú, valószínűleg 17. századi eredetű lőréses fal keríti, melynek déli oldalán barokk stílusú, oromfalas bejárat áll. Tőle keletre egy kisebb oldalbejárat kapott helyet, amelyet azonban már régóta nem használnak. Ez talán valamivel régebbi, mint a mai bejárat.
A védőfal délkeleti oldalán egy kelet felől félköríves, pontosabban egy lekerekített sokszög záródású, kápolnára emlékeztető épület áll, melynek rendeltetése bizonytalan. Nyilván nem védelmi céllal épült, korábbi, mint a védőfalak. Lehet, hogy a román kori templom szentélyének maradványa, de lehetséges, hogy egy félköríves szentélyalapra épített későbbi (temető)kápolna volt. Keletre néző falát kívül két utólag hozzáépített pillér erősíti, bejárata nyugatról nyílik egy egyszerű, négyszögletes kivágású ajtón keresztül. Északi oldalán két résszerű ablaka van.
A védőfal keleti szakaszán két fordított kulcslyuk alakú lőrés látható. Ez a lőréstípus a csíki templomok közül egyedül itt, Csíkrákoson jelent meg. A zömök támpillérekkel erősített falat cseréppel fedett nyeregtető védi.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 96-100.
- Vécsey Gyula: A csíkrákosi műemlék jelképei. In. Hargita Kalendárium. Csíkszereda, 1974.
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Budapest, 1995.
- Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Császár Vilmos: Csíkrákos krónikája. Csíkszereda, 2003.
- Vámszer Géza: Csík vármegye településtörténete. Csíkszereda, 2007.
Csikszereda (Csiksomlyó), Kissomlyó hegyén levő kápolnák
Forrás: wikipedia.org, http://lexikon.adatbank.transindex.ro/muemlek.php?id=242, http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf4831.pdf, http://www.orszagepito.hu/szamok/92-3-4/92-3-4_Vecsey.pdf (ez utóbbit csak óvatosan kezelni!)
Salvator kápolna:
A műemlék adatai Cím: Str. Şumuleul Mic 19.
Kód: HR-II-m-A-12720.03
Datálás: XV. század második fele
Történeti adatok
A Kissomlyó hegyének felső, erdős részén fekszik a Krisztus Színeváltozásának tiszteletére szentelt középkori kápolna, melyet a latin Transfiguratio Salvatoris kifejezés rövidítéseként csak Salvator kápolna néven emlegetnek. Datálását megnehezíti az írott források hiánya, abban azonban megegyezik a kutatók véleménye, hogy valamikor a XV. század második felében készülhetett. A hagyomány szerint az 1456-os nándorfehérvári ütközetet Krisztus színeváltozásának napján, a Salvator nevét segítségül híva nyerték meg, ennek hálajeléül emelték a kápolnát.
1679 és 1684 között az egyhajós, négyszögű szentéllyel ellátott épületet egy kőlábakra helyezett, ácsolt faszerkezetű előtérrel bővítették ki, melyet kis huszártorony zárt le. Az Orbán Balázs által közölt metszet még ezt az állapotot mutatja, 1877-1878-ban azonban a faszerkezetű toldaléképítményt lebontották, és a helyére emelték a ma is látható, kőből készült előteret.
A kápolna belső kialakítása a XVII. századi átalakításokhoz köthető. A különleges értéket képviselő 16 kazettából kialakított fa dongaboltozaton Mikes Kelemen háromszéki főkapitány és felesége, Kálnoki Zsuzsanna címere és monogramja jelenik meg. 1661 után ők készíttették a kegytemplom mennyezetét, mely a Salvator kápolna boltozatának mintaképe lehetett. Entz Géza szerint a kápolna 1680 körüli kibővítése is az ő támogatásuknak köszönhető. A mennyezet kifestését Entz 1800 körülre datálja, míg Mihály Ferenc a virágkompozíciókat és a füzérkoszorúkat a környék hasonló alkotásaival állítva párhuzamba a XVII. századhoz köti, de azt sem tartja kizártnak, hogy egy korábbi előkép másolatai. A nyugati karzat öt kazettája a mennyezettel egy időben készülhetett.
A főoltár Haller János és Kornis Katalin adományából készült 1679-ben, a déli mellékoltár pedig Petki Katalin jóvoltából 1673-ban. Ez utóbbit egy Kirkovacs (?) Mihály nevezetű eperjesi asztalos legény készítette.
Az utóbbi években a kápolna fa berendezéseinek egyes részeit restaurálták, mások állagvédelmi munkálatokon estek át.
A műemlék leírása
Az egyhajós, egyeneszáródású szentéllyel ellátott kápolna főhomlokzatát a kis huszártorony teszi hangsúlyossá, egyetlen bejárata itt, a nyugati oldalon nyílik. A félköríves bejárat fölött a „DOMUS SALVATORIS ET IANUA IUSTIFICATIONIS POENITENTIBUS" (A Megváltó hajléka és a megtisztulás ajtaja a vezeklők számára), kronosztikonos feliratból az 1684-es évszámot lehet kiolvasni. Fölötte egy későbbi magyar nyelvű feliratot is látunk, amely az oromzaton is megjelenő 1878-as évszámot mutatja: „A szinében elváltozva megdicsöült Salvator ezen kápolnája 200 év után nagyrészt újra javitatott".
Az utólag épített előteret csillagokkal díszített dongaboltozat fedi, belsejét két enyhén beugró pillérpár tagolja. A középkori kápolna nyugati homlokzatából fennmaradt pillérpár tartja a fából készült diadalívet, melyen az „Isteni Salvator! Szent harcot harcol e tábor. Hogy ki szívébül imád vivja ki égi honát!" felirat olvasható. A karzat eredetileg a középkori kápolna nyugati részében állt, csak a XIX. század végi átalakításokkor került az előtérbe. Mellvédjét öt festett kazetta alkotja, melyek közül a két szélsőn virágkompozíciókat, a középsőkön pedig a Patrona Hungariae ábrázolást láthatjuk. A XVII. században népszerűvé vált Mária-ábrázolás az istenanyát karján Jézussal, Szent István és Szent László által közrefogva jeleníti meg. A hajó déli oldalán nyílott egyszerű szemöldökgyámos, csúcsíves ajtó volt a kápolna eredeti bejárata, ezt később befalazták, de a fölötte lévő „Renov Salvator 1678" felirat ma is látható.
A hajó dongaboltozatát 16 festett kazetta alkotja, melyen puttófejekkel, szőlőindákkal és virágfüzérekkel ellátott ovális keretekben a ferences rend szentjei, remeteszentek és apostolok láthatók. A Salvator kápolna mennyezetének jelentőségét növeli, hogy hasonló fa dongaboltozatos kiképzésű mennyezet Erdélyben egyedül a mikházi ferences kolostor fölött 1728-ban épült kápolnában található.
A négyszögű, dongaboltozattal fedett szentély enyhe csúcsívvel nyílik a hajóba. A szentély falát két befelé szűkülő ablak töri át. A főoltár egy sajátos stílusátmenet jegyében készült, magán viseli a középkori szárnyasoltárok és a korabarokk oltártípusok jellegzetességeit is. A bemélyített oltárszekrényében elhelyezett fatáblákra festett képek, a felfele szélesedő predella és a síkszerű retabulum a szárnyasoltárokhoz hasonló, a szőlőindákkal díszített a tömbszerű oszlopok, az áttört fafaragások barokk vonalvezetése már egy későbbi oltártípus előképeként értelmezhető. Az oromzat közepén sugárkoszorúval övezve IHS monogrammal ellátott ostya látható, a központi táblaképen pedig a Fájdalmas Krisztus-ábrázolás. A megváltó kezében kereszttel jelenik meg, oldalából kifolyó vére az előtte levő kehelybe ömlik. A két szélső kép Szent Jánost és Szent Katalint félalakos portréhoz hasonlóan jeleníti meg. Ez az oltár a kegytemplom XVII. századi berendezését készítő műhely munkásságához köthető.
A déli mellékoltár a legutóbbi restauráláskor előkerült felirat tanúsága szerint egy eperjesi asztalos legény munkája, oromzatán megjelenik a készíttető Petki család címere is. Felépítménye letisztultabb, a barokk formavilágból táplálkozik. A kompozit fejezetes csavart oszlopokon szőlőfürtök és levelek láthatók, oromzatát dús barokk faragványok ékesítik. A kis puttófejekkel övezett központi táblaképén Ecce Homo ábrázolás jelenik meg. Ez a mellékoltár korábban készült a főoltárnál és valószínűleg mintaképül szolgálhatott a Csíksomlyón működő oltárkészítő műhely más alkotásaihoz is.
Az északi mellékoltár provinciálisabb megfogalmazású, felépítménye későbbi, mint a benne elhelyezett táblakép. Festett díszítményei, a levelek és más virágdíszek késő-reneszánsz jellegűek. A táblaképen a Lorettói Szűz királynői ruhában, karján a kis Jézussal látható, feje felett galamb, két oldalt gyertyát tartó kis puttók.
A kápolna hajójában, az északi oldalon egy kisméretű szárnyas oltár látható. Központi táblaképén Krisztus színeváltozásának jelenete, a mozgó szárnyak belső oldalán Szent József, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Antal jelenik meg.
A kis kápolnát gazdag, egyedi faberendezése az erdélyi művészet kiemelkedő emlékei közé emeli, a Csíksomlyóra látogató zarándokok évszázadok óta szent helyként tisztelik.
Válogatott irodalom
P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Tanulmányok. Kolozsvár, 2000.
Babós Imre-Entz Géza: A csíksomlyói Salvator kápolna. In: Műemlékvédelem, 1986, XXX. évf. 2 szám. 112-117.
Lángi József-Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 2. Budapest, 2004. 19-21.
A Kissomlyó-hegyén található három kápolna közül a legrégebbi és művészeti szempontból a legértékesebb a Salvator-kápolna, ahová a Jézus-hágóján, a Keresztúton haladva érkeznek meg a zarándokok.
„ Ezen kápolna, mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hivők mindenike, mint oly helyre, honnan éghez küldött imája hatályosabb, mint oly pontra, mely a teremtő különös figyelmében részesül. ” – Orbán Balázs: A Székelyföld leírása „ A Kis-Somlyó tetőlapját, mint emlitők, a Salvator-kápolna foglalja el. E kápolnát a hitrege szerint sz. István király épitette a pogány hitet védett Gyula legyőzetésének emlékére*A csíki kron. szerint sz. István azt az Uopolet Rabonbán fia, Becsék fiai által épitette, kik voltak Körönns, Csatha, Bándé, Győrffi, Papulcz, Ilancs, Tivaél. Kiket terjedelmes földdel ajándékozott meg Sály birtokából, mely Sály, Szabó Károly szerint (Uj M. Muz 1854. 408. l.) biharmegyei Sályi, melynek közelében Székely-Telek nevü helység van. a hitrege még azt is mondja, hogy azt égből leszálló angyalok épiték fel*Mely jelenet a kápolna falain le volt festve, most azonban le van kopva.. Salvator nevét Losteiner (Topografica I. Sect. I. Art.) attól származtatja, hogy Capistran és a nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján (transfiguratio Salvatoris) augustus 8-án a „Salvator” nevét segélyül hiva, nyerték meg a csatát ” – Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
A Kissomlyó-hegy tetején és a Nagysomlyó-hegy lábánál épült Salvator-kápolna, a nép nyelvén Silator-kápolna néven ismeretes.
Építéséről nincsenek hiteles adatok. Losteiner Leonárd a ferences rend krónikása szerint: „Capistrán és a Nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján, augusztus 8-án, a Salvator nevét segélyül híva nyerték meg a csatát”, vagyis minden bizonnyal az 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékére épült. A kápolna eredetéről egy másik hagyomány is fennmaradt, mely szerint, Szent István első magyar király építette 1002-ben, a Gyula fölött aratott győzelem emlékére. Ez azonban történelmileg nem igazolható.
Az egyhajós, boltozott, négyszögletes szentélyű középkori kápolna, minden valószínűséggel a XV. század második felében épült. A tatárbetörések után 1678-ban bővítették, Mikes Kelemen háromszéki és Kálnoki Sámuel erdélyi kancellár támogatásával. Ugyanakkor készült a címereikkel díszített dongaboltozat is. Főoltára 1679-ben készült, Haller János neje, Kornis Katalin fogadalmából.
A Salvator kápolnát Vitus Pilutius marianopolisi érsek 1680-ban az Úr Színeváltozásának tiszteletére szentelte fel.
A kápolnát Gyulai grófné 1780-ban újjáépítette, 1878-ban megújították és megnagyobbították. A szentély oltárképe 1879-ben készült. Az ötkazettás mellvéddel ellátott nyugati karzatot és a kazetták alakos ábrázolásait 1800 körül festették. Ez a díszítés a népi bútorfestészet elemeit őrzi.
Az 1916-ban hatóságilag eltulajdonított harangok helyett, 1924-ben két új harangot helyeztek el a kápolna tornyába.
A műemléképületet az évszázadok során többször is restaurálták: 1670, 1678, 1878, 1967.
Építészetileg a Salvator-kápolna mai egységesített formájában három különböző stílusban épült, művészi berendezésével a vidékies gótika, reneszánsz és a barokk jellegzetes és fontos emléke.
A kápolna szentélye egyenesen záródik, késői gótikus, boltozott, négyszögletes és alig három lépés hosszú. Keskeny nyílású csúcsíves diadalíve hét láb magas.
Hajója deszkamennyezetű, festett kazetákkal díszített, mindössze tíz lépés hosszú és hat lépés széles. Lőrésszerű ablakai befelé szélesednek, négyszögűek.
A déli oldalon az egyszerű szemöldökgyámos gótikus ajtó felirata “Renov Salvator 1678”. A középkori épületnek ez volt az eredeti bejárata. A kápolnát a középkorban köfal övezte.
Nyugat felé néző homlokzatán nyílik egyetlen bejárata. A félkörívű kapu felett a következő latin nyelvű kronosztikon látható:
DOMUS SALVATORIS ET IANVi IVSTIFICANTIONIS POENITENTIBUS (1684.)
vagyis:
“A megváltó hajléka és a megigazulás ajtaja a vezeklők számára.”
Ez az 1684-ből származó felirat, valamint az az épület külső falán olvasható 1734-es, búcsújárást megörökítő eredetlegenda a Salvator kápolna szakrális jellegére utal. A katolikus székelység a Megváltó Jézust tiszteli, az általa, “Silator” , “Salvator” néven emlegetett kápolnában.
A kápolna belseje
A kápolna belső falán félkör alakban a következő felirat olvasható:
“Isteni SalVator! Szent harCot HarcoL e tábor. Hogy kI SziVébül iMÁD vIvja kI égI honát ”
A belső tér kialakítása, díszítése nagyon egyszerű. Famennyezetén angyalfejekből és barokk növényi elemekből összeállított keretekben festett képek láthatók, amelyek szenteket és apostolokat ábrázolnak: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Assisi Szent Ferenc, Szent Antal, Remete Szent Antal, Szent Pál, Zoerárd és Benedek remete, Jakab, Fülöp, Péter, Pál, János, András, Simon, Bertalan, Tádé, Máté apostolok. A boltozaton négy kazetta virágdíszes.
A bal oldalon egy szárnyas kép van elhelyezve, melynek főalakja a feltámadott Üdvözítő apostolai körében, Tamásnak mutatja kezén a sebek helyét. Mellékképei Szent József, Szent Ferenc, Remete Szent Pál és Páduai Szent Antal.
A kórus ötkazettás mellvédjén, Szent István és Szent László között a Magyarok Nagyasszonyának képe látható.
A kápolna hajójában a Jézus Szíve és a Lourdes-i Máriát ábrázoló szobrok vannak elhelyezve.
A diadalív előtti déli mellékoltár a Fájdalmak Emberét jeleníti meg, amely felépítésében, festett faragványaival közvetlenül kapcsolódik a főoltárhoz.
A főoltár 1679-ben készült, melynek középső képén a keresztet tartó Krisztus festett alakja látható. Ezt János apostol és Katalin vértanú festett képei fogják közre. Az északi mellékoltár képe királynői viseletben Máriát a karján üllő Jézussal ábrázolja. A mellékoltár festett dísze és felépítése késő reneszánsz stílusú.
A kápolna külseje
A kápolna külső oldalán a következő szövegek olvashatók: A külső jobb, déli oldalán:
“SalVatort Várunk a Mi Urunk Jézus KrIsztus AkI istenI alázatos Testünket az Ő DICsöülésének aLakjáVá fogja VáltoztatnI Philipp. IV. 20.”
Déli oldalán:
“EZEN A HELYEN LÁTTATOT AZ ÉGBŐL LEBOCSÁTTATNI LAJTORJA ÉS ITTEN CSODÁLATOS PROCESIO JÁRÁSOK ÉS ÉNEKSZÓK ÉJSZAKA HALLATTAK AZÉRT HIVATOT EZEN HELY SALVATOR HELYÉNEK. 1734 DI 30 AUG. MA. ”
Északi oldalán:
“A szInében eLVáltozVa MegDICsöült SaLVator ezen kápoLnája 200 éV után nagyrészt újra JaVitatott DoMUs SaLVatorIs et JanVa IVstIflCatIonIs poenItentIbVs.”
Búcsúja
Az Urunk Színeváltozása emlékére felszentelt kápolna búcsúnapja augusztus 6-án van. Ezen a napon ünnepi szentmisét végeznek a „Szent Salvator”, Jézus Krisztus tiszteletére.
Kőkereszt
A kápolna előtt hatalmas, díszesen kidolgozott kőkereszt áll, oldalain a következő vésett szöveggel:
nyugati oldalon
“Az első pünkösdi búcsú menet emlékére, melyet 1567. évben István gyergyó alfalvi pap Csíksomlyóra vezetett”
keleti oldalon
“Isten tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben”
északi oldalon
“Állították 1876. évben”
déli oldalon
“Gyergyó alfalvi hívek”
Napfelkelte
A pünkösdi búcsú éjszakáján, vasárnapra virradóan, a zarándokok egy része, legfőképpen a csángók, hajnalban felmennek a napfelkeltét várni, a Salvator-kápolnához. Ez a pünkösd reggeli napimádás egyedülálló néprajzi jelenség a Székelyföldön és az egész magyar nyelvterületen. A felkelő napnak pünkösd hajnalán különös jelentősége van: az új áldás az új kegyelem jelképe. A csángók napfelkelte előtt megkerülik a hegyet, közben elvégzik a Jézus szíve litániát és a Rózsafüzért. A Salvator-kápolna mellett eléneklik az „Ó áldott Szűzanya...” kezdetű éneket, amellyel a felkelő napot köszöntik. A székely természetkultusz hitben a napkoronggal együtt jelenik meg a látomás is: a Szűzanya, angyal, a Szentlélek galamb alakjában.
Források
Szent Antal kápolna
A műemlék adatai Cím: Str. Şumuleul Mic 17.
Kód: HR-II-m-A-12720.01
Datálás: 1773–1775
Történeti adatok
A Kissomlyó hegy déli oldalán álló, Szent Antal tiszteletére szentelt barokk kápolna egy kisméretű XVII. századi kápolna átépítésével jött létre. Ez utóbbi keletkezését a ferences rendi történetírók az 1661-es török-tatár pusztításokkal hozzák kapcsolatba. A hagyomány szerint egy laikus testvér a kegytemplomot és a kolostort felégető török-tatár hadak elől a Kissomlyó hegy sűrűjébe rejtőzött el. Látva rendtársainak halálát és elhurcolását, fogadalmat tett Szent Antalnak, hogy ha életben marad, saját kezűleg épít kápolnát a tiszteletére. Megmenekülése után valóban felépítette a mai kápolna elődjét. Losteiner, aki először leírja a történetet, a testvér nevét nem említi, a későbbi források viszont a Hosszúaszóból származó Márk Jakabbal azonosítják. Az első kápolna datálására vonatkozó egyetlen hiteles adatot az 1775-ös átépítéskor előkerült feliratos tégla szolgáltatja, melyen nem a Márk Jakab, hanem a „Johan[n]es Mak (Mák János) név és az 1673-as évszám szerepel. Ez az első kápolna minden bizonnyal egyszerű, kis építmény lehetett, a feljegyzések szerint körülbelül a mai szentélynek megfelelő méretű volt, csak a miséző papot és a ministránsokat tudta befogadni.
1720-tól a csíksomlyói gimnázium tanulói Szent Antal ünnepén kivonultak a kápolnához, később kilencedet is végeztek, amely a Szent Antal ünnepét megelőző kilenc egymás utáni kedden mondott szentmiséből állt. 1743-tól a környékbeli falvak lakói is csatlakoztak hozzájuk. A XVIII. század első felében Szent Antal kultusza egyre népszerűbbé vált, a kilencedek alkalmával mondott prédikációk nagy tömeget vonzottak. A kis kápolna nem tudta befogadni a híveket, ezért 1750-ben közadakozásból megnagyobbították. Mai formáját 1773 és 1775 között nyerte el, amikor gróf hallerkői Haller Karolina, Gyulai Ferenc lovassági tábornok feleségének támogatásával teljesen átépítették. Tóth Sebestyén házfőnök az átépítés folyamán a régi oltárasztalban megtalálta a már említett téglát és a következő feliratot vésette rá: „RE[P]ERTA IN ARA VET[ERE] A[NN]O 1774 ET REPO[SIT]A PER P[ATREM] SEBAST[IANUM] TOT O[RDINIS] M[INORUM] S[ANCTI] F[RANCISCI] REF[ORMATORUM] 1775". Vagyis: „Megtalálta a régi oltárban 1774-ben, és visszahelyezte Tót Sebestyén ferenc-rendi atya 1775-ben". 1978-ban a szembemiséző oltár felállításakor újra előkerült a feliratos tégla, melyet P. Écsy János házfőnök a hajó északi falába egy üveg mögé helyezett el.
1776-ban az újjáépült kápolnát Bodor István, a felcsíki kerület főesperese, gyulafehérvári kanonok szentelte fel.
A toronyban két harang található: egy kisméretű, felirat nélküli és egy ennél nagyobb, melyet felirata szerint Apor István adományozott 1682-ben, és László János javíttatta 1781-ben.
A szentély falára erősített fakereszt, melyet Csíkszentgyörgy, Bánkfalva és Kotormány hívei állítottak 1803-ban, eredetileg a kápolna előtt állt. Felirata a következő: "Páduai Szent Antal Isten / Hő sáfára tekints le egedből / E szent keresztfára légy / Az Úr Jézusnál a mi védelmünkre / Hogy átaljusunk örök üdvünkre".
A kápolnát a XIX. század folyamán többször felújították, 1911-ben zsindelyfedelét cserépre cserélték, majd 1978-ban bádogfedelet kapott. 1978-ban P. Écsy János házfőnök alatt alaposabb javításokat végeztek. Legutóbb 2008-ban renoválták.
A műemlék leírása
A kápolna egy hajóból és egy alacsonyabb sokszögzáródású szentélyből áll. A nyeregtetős építmény nyugati oldalán kis huszártorony emelkedik. A hajó falát mindkét oldalán három félköríves barokk fülesablak töri át, melyből egyet befalaztak, a szentély megvilágítását két ablak szolgáltatja. Északi falához félköríves kosarú szószék csatlakozik. Egyetlen félköríves bejárata a nyugati homlokzaton nyílik, fölötte négykaréjos ablak látható. A homlokzat oromfalát három barokk fülesablakhoz hasonló fülke díszíti, közöttük tulipános virágornamentika, fölöttük tölgyfalevelek és az 1775-ös évszám.
Belső kiképzése a külsőhöz hasonlóan egyszerű: falpilléreken nyugvó fiókos dongaboltozat fedi, a hajót félköríves diadalív választja el a szentélytől. A nyugati oldalon a bejárat fölött kis fakarzat látható, melynek mellvédjét öt virágdíszes kazetta alkotja. A karzatra létraszerű lépcsőn lehet feljutni. A bejárattól balra található lépcső a kápolna falához hozzáépített szószékre vezet.
A kápolna berendezését egy oltárkép, egy feszület és egy 1942-ben faragott Szent Antal szobor alkotja. A barokk keretű oltárképen a kápolna védőszentje, Szent Antal látható. A térdelő helyzetben, ferencesrendi ruhában ábrázolt szent a felhőkön megjelenő gyermek Jézus kezéhez hajol. Jézus bal kezét Szent Antal fején nyugtatja, mögötte Szűz Mária, amint egy leplet tart gyermeke háta mögött. Mária lába alatt, illetve az aranyszínű égen puttók jelennek meg, a felhőkre könyöklő két angyal közül az egyik Szent Antal attribútumát, a liliomot tartja kezében.
A festmény bal alsó sarkában a festő szignója látható, melyből csak az Andreas név olvasható ki. A kép nem túl kvalitásos, az alakok merevek, beállítottak, az arcok sematikusak, az alsó sarokban levő puttók fejei túlméretezettek. A festmény egy mellékoltár részét képezhette, a stílusjegyekből arra következtethetünk, hogy valamikor a XVIII. és XIX. század fordulóján készült.
Válogatott irodalom P. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Csíkszereda, 1994.
Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.
A Szent Antal-kápolna keletkezése vallástörténeti és történelmi jelentőségű. Történetével főleg a ferences rend krónikásai Losteiner Leonárd, P. Boros Fortunát foglalkoztak.
Az egykori kis kápolna létrejöttének története az 1661-es török-tatár betörések idejére tehető. Szent Orsolya napján, október 21-én, végbement kegyetlen pusztítások alkalmával, a pogányok a templomot kifosztották, a kolostort felgyújtották. A tizenkét szerzetes közül a tatárok négyet megöltek, négyet elhurcoltak, mindössze csak négyen menekültek meg. Losteiner Leonárd a rend korábbi történésze szerint, a ferencesek közül Márk Jakab Hosszúaszóból származó testvér, a veszedelem elől, a Kissomlyó-hegy déli oldalába lévő kökényesbe menekült és ott rejtőzködve nézte végig a templom és a kolostor pusztulását.
P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a kegyhely című könyvében így ír a történtekről:
„Látta a felcsapódó lángokat, hallotta a jajveszékelést, szemtanúja volt a menekülők legyilkolásának, vagy elhurcolásának. A halálos félelem gyötrelmei között Szent Antalhoz folyamodott segítségért, és ígéretet tett Szent Antalnak, hogyha a közelfekvő veszélyből szerencsésen megmenekül, azon a helyen, amelyen most tartózkodik, saját kezével fog kápolnát építeni, és mindent megtesz a Szent tiszteletének terjesztésére.”
Fogadalmát betartva 1673-ban, felépítette az egykori Szent Antal kápolnát. Ezt igazolja egy égetett téglába bevésett felirat:
„Johannes Mark Ao. 1673.”
Az első kis kápolna méreteiről és stílusáról nincsenek irásos feljegyzések. 1897-ben, Kovács Gergely a következőket írta:
„Akkora volt csak, mint a mekkora a mai szentély által elfoglalt rész, vagyis, akkora csak, hogy az oltárt, a miséző papot s a segédkező-ministránst, volt képes befogadni.”
Miután a Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium diákjai körében ismertté vált a kápolna keletkezésének csodás története, különösen szentnek kezdték tartani a helyet. 1720-tól védőszentjüknek választották Páduai Szent Antalt, 1741-ben csoportosan vonultak ki a kilenced megtartására. A körmenet a Mária Társulat labaruma alatt énekelve vonult ki a kápolnához, ahol egyik ferences tanár szentmisét celebrált.
1743-tól P. Ambrus Jukundián bevezette a szentbeszédek tartását, ennek hírére az ifjúság mellé szegődtek a csíki katolikusok is.
Páduai Szent Antal tisztelete egyre jobban kezdett elterjedni a lakosság körében és mind többen zarándokoltak a kápolnához, a kilenckeddi ájtatosságokra.
A hívek számának gyarapodásával a kápolna bővítése is szükségessé vált. Közadakozásból 1749-1750 között a régi kápolnához egy új szentélyt építettek.
A ferences rendtartomány tanácsa, 1753-tól kijelölte a kilenckeddi szónokokat is. Az első szónok az országos hírű és szent életű P. Bereczki Romuáld volt.
1757-ben Damokos István egy harangot adományozott a ferenceseknek, azzal a céllal, hogy ez hívja a kilenckeddi szentmisére a híveket.
A Páduai Szent Antal tisztelői 1772-ben társulatba tömörültek. A Szent Antal Társulat megalakulását P. Rafain Ágoston rendtartományi főnök kezdeményezésére, Br. Bajtai József erdélyi püspök engedélyezte.
A kápolna átépítését 1773-ban kezdték meg, költségeit hallerkői gr. Haller Karolina, gr. Gyulai Ferenc lovassági tábornok feleségének adományaiból fedezték. A grófnő sokat bánkódott egyetlen leánya elvesztése miatt és fiának betegeskedése is aggodalommal töltötte el, ugyanakkor fülfájdalmai is sokat gyötörték. P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a kegyhely című könyvében leírja, hogy az úrnőt egy különös látomás késztette az adakozásra. Mély álmából felébredve egy ferences jelent meg előtte és a következőket mondta:
„ha fiát meg akartja menteni a haláltól és ő is meg akar szabadulni a fülfájástól, gondoskodjék arról az erdélyi kápolna javításáról, ahol kilencnapi ájtatosságokat szoktak tartani.”
Fiának váratlan gyógyulása meggyőzte a grófnőt a látomás valóságáról. Péterffi Kornél ferences atyától értesült a csíksomlyói Szent Antal-kápolnánál végzett kilencnapi ájtatosságokról és hálából 600 forintot ajánlott fel az építkezésre. Toth Sebestyén atya, a kápolna gondozója ezen összegből kibővítette a kápolnát, hozzáépítette a kápolna hajóját.
A barokk stílusú kápolna építését 1775-ben fejezték be, napjainkban is ebben a formában látható.
VI. Pius pápa, megválasztását követően, 1775-ben, jubileumi búcsút hirdetett, miszerint azon hívek akik öt napon át, a lelkipásztorok által kijelölt templomokban, vagy szent helyeken imádkoznak, teljes búcsút nyernek. Csíksomlyón a Szent Péter és Pál templomot, a Salvator-kápolnát, valamint a Szent Antal-kápolnát jelölte meg.
A jubileumi búcsú kezdete előtt, 1776. május 7-én Kolonits László erdélyi püspök felhatalmazására Bodor István felcsíki kerületi főesperes áldotta meg a Szent Antal-kápolnát.
A pápai rendelet értelmében a búcsút, 1776. május 16-án tartották meg Csíksomlyón.
A Napkorong szimbóluma a kápolna bejáratán A kápolnát a 19. században többször is javították, a feljárathoz lépcsőt készítettek, az eredetileg zsindellyel fedett épület tetejét 1911-ben cserépfedéllel, 1977-ben bádogfedéllel helyettesítették.
A kápolna északi oldalánál felállítva, a szentély keleti falára erősítve látható, a legrégebbi tölgyfából készült, zsindellyel fedett stációs kereszt. Az 1803-ban készült keresztet Szent Antal tiszteletére Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva és Kotormány lakossága állítatta.
Leírása
A kápolna hajója 6,5 méter széles és 11 m hosszú, szentélye 5x6 méteres. A hajó északi oldalánál kicsi félkör alakú szószék van építve, a hajót fedő tető gerincén alacsony huszártorony található. A torony sisakja körte alakú, rajta apostoli kereszt látható.
Az alacsony, félköríves bejárati ajtó fölött négylevelű lóherére emlékeztető ablaknyílás található. A bejárat fölötti oromfalat három ablakfülkés mélyedés díszíti, itt látható az 1775-ös évszám, amely a hajó építésének és a szentély átépítésének idejét jelzi.
A deszkával borított karzat, a hajó északi részén, a bejárat fölött, helyezkedik el, mellvédje öt darab festett kazettából áll. Habár díszítésük eltérő, mindenik kazetta virágmotívumot ábrázol. A karzatra létraszerű lépcső vezet, innen a tetőre, majd a huszártoronyba lehet feljutni.
Tornyában két kis harang található, a kisebbik adományozója valószínűleg Damokos István volt, a nagyobbikat 1682-ben Apor István adományozta a kápolna részére. A harangon az alábbi felirat olvasható:
+G. D. STEPH. APOR IN HON. B. V. MARIAE CUR.
1682. FRACTAM REFICI CURAVIT FIERI
IOHANNES LÁSZLO ANNO 1781 SP. D.
A kápolna padlója andezitlapokból van kirakva, mennyezete fiókos dongaboltozat. A fiókok között pillérszerű erősítések díszítik a falakat. 1779-ben a kápolnának hét ablaka volt, ebből ma csak hat ablaka látható. Ugyancsak az 1779-es leltár szerint a kápolnának három oltára és orgonája is volt. Napjainkban a berendezését négy pad, egy 19. századi oltárkép, egy régi feszület és az 1942-ben faragott Szent Antal-szobor képezi.
Források
Salvator kápolna:
A műemlék adatai Cím: Str. Şumuleul Mic 19.
Kód: HR-II-m-A-12720.03
Datálás: XV. század második fele
Történeti adatok
A Kissomlyó hegyének felső, erdős részén fekszik a Krisztus Színeváltozásának tiszteletére szentelt középkori kápolna, melyet a latin Transfiguratio Salvatoris kifejezés rövidítéseként csak Salvator kápolna néven emlegetnek. Datálását megnehezíti az írott források hiánya, abban azonban megegyezik a kutatók véleménye, hogy valamikor a XV. század második felében készülhetett. A hagyomány szerint az 1456-os nándorfehérvári ütközetet Krisztus színeváltozásának napján, a Salvator nevét segítségül híva nyerték meg, ennek hálajeléül emelték a kápolnát.
1679 és 1684 között az egyhajós, négyszögű szentéllyel ellátott épületet egy kőlábakra helyezett, ácsolt faszerkezetű előtérrel bővítették ki, melyet kis huszártorony zárt le. Az Orbán Balázs által közölt metszet még ezt az állapotot mutatja, 1877-1878-ban azonban a faszerkezetű toldaléképítményt lebontották, és a helyére emelték a ma is látható, kőből készült előteret.
A kápolna belső kialakítása a XVII. századi átalakításokhoz köthető. A különleges értéket képviselő 16 kazettából kialakított fa dongaboltozaton Mikes Kelemen háromszéki főkapitány és felesége, Kálnoki Zsuzsanna címere és monogramja jelenik meg. 1661 után ők készíttették a kegytemplom mennyezetét, mely a Salvator kápolna boltozatának mintaképe lehetett. Entz Géza szerint a kápolna 1680 körüli kibővítése is az ő támogatásuknak köszönhető. A mennyezet kifestését Entz 1800 körülre datálja, míg Mihály Ferenc a virágkompozíciókat és a füzérkoszorúkat a környék hasonló alkotásaival állítva párhuzamba a XVII. századhoz köti, de azt sem tartja kizártnak, hogy egy korábbi előkép másolatai. A nyugati karzat öt kazettája a mennyezettel egy időben készülhetett.
A főoltár Haller János és Kornis Katalin adományából készült 1679-ben, a déli mellékoltár pedig Petki Katalin jóvoltából 1673-ban. Ez utóbbit egy Kirkovacs (?) Mihály nevezetű eperjesi asztalos legény készítette.
Az utóbbi években a kápolna fa berendezéseinek egyes részeit restaurálták, mások állagvédelmi munkálatokon estek át.
A műemlék leírása
Az egyhajós, egyeneszáródású szentéllyel ellátott kápolna főhomlokzatát a kis huszártorony teszi hangsúlyossá, egyetlen bejárata itt, a nyugati oldalon nyílik. A félköríves bejárat fölött a „DOMUS SALVATORIS ET IANUA IUSTIFICATIONIS POENITENTIBUS" (A Megváltó hajléka és a megtisztulás ajtaja a vezeklők számára), kronosztikonos feliratból az 1684-es évszámot lehet kiolvasni. Fölötte egy későbbi magyar nyelvű feliratot is látunk, amely az oromzaton is megjelenő 1878-as évszámot mutatja: „A szinében elváltozva megdicsöült Salvator ezen kápolnája 200 év után nagyrészt újra javitatott".
Az utólag épített előteret csillagokkal díszített dongaboltozat fedi, belsejét két enyhén beugró pillérpár tagolja. A középkori kápolna nyugati homlokzatából fennmaradt pillérpár tartja a fából készült diadalívet, melyen az „Isteni Salvator! Szent harcot harcol e tábor. Hogy ki szívébül imád vivja ki égi honát!" felirat olvasható. A karzat eredetileg a középkori kápolna nyugati részében állt, csak a XIX. század végi átalakításokkor került az előtérbe. Mellvédjét öt festett kazetta alkotja, melyek közül a két szélsőn virágkompozíciókat, a középsőkön pedig a Patrona Hungariae ábrázolást láthatjuk. A XVII. században népszerűvé vált Mária-ábrázolás az istenanyát karján Jézussal, Szent István és Szent László által közrefogva jeleníti meg. A hajó déli oldalán nyílott egyszerű szemöldökgyámos, csúcsíves ajtó volt a kápolna eredeti bejárata, ezt később befalazták, de a fölötte lévő „Renov Salvator 1678" felirat ma is látható.
A hajó dongaboltozatát 16 festett kazetta alkotja, melyen puttófejekkel, szőlőindákkal és virágfüzérekkel ellátott ovális keretekben a ferences rend szentjei, remeteszentek és apostolok láthatók. A Salvator kápolna mennyezetének jelentőségét növeli, hogy hasonló fa dongaboltozatos kiképzésű mennyezet Erdélyben egyedül a mikházi ferences kolostor fölött 1728-ban épült kápolnában található.
A négyszögű, dongaboltozattal fedett szentély enyhe csúcsívvel nyílik a hajóba. A szentély falát két befelé szűkülő ablak töri át. A főoltár egy sajátos stílusátmenet jegyében készült, magán viseli a középkori szárnyasoltárok és a korabarokk oltártípusok jellegzetességeit is. A bemélyített oltárszekrényében elhelyezett fatáblákra festett képek, a felfele szélesedő predella és a síkszerű retabulum a szárnyasoltárokhoz hasonló, a szőlőindákkal díszített a tömbszerű oszlopok, az áttört fafaragások barokk vonalvezetése már egy későbbi oltártípus előképeként értelmezhető. Az oromzat közepén sugárkoszorúval övezve IHS monogrammal ellátott ostya látható, a központi táblaképen pedig a Fájdalmas Krisztus-ábrázolás. A megváltó kezében kereszttel jelenik meg, oldalából kifolyó vére az előtte levő kehelybe ömlik. A két szélső kép Szent Jánost és Szent Katalint félalakos portréhoz hasonlóan jeleníti meg. Ez az oltár a kegytemplom XVII. századi berendezését készítő műhely munkásságához köthető.
A déli mellékoltár a legutóbbi restauráláskor előkerült felirat tanúsága szerint egy eperjesi asztalos legény munkája, oromzatán megjelenik a készíttető Petki család címere is. Felépítménye letisztultabb, a barokk formavilágból táplálkozik. A kompozit fejezetes csavart oszlopokon szőlőfürtök és levelek láthatók, oromzatát dús barokk faragványok ékesítik. A kis puttófejekkel övezett központi táblaképén Ecce Homo ábrázolás jelenik meg. Ez a mellékoltár korábban készült a főoltárnál és valószínűleg mintaképül szolgálhatott a Csíksomlyón működő oltárkészítő műhely más alkotásaihoz is.
Az északi mellékoltár provinciálisabb megfogalmazású, felépítménye későbbi, mint a benne elhelyezett táblakép. Festett díszítményei, a levelek és más virágdíszek késő-reneszánsz jellegűek. A táblaképen a Lorettói Szűz királynői ruhában, karján a kis Jézussal látható, feje felett galamb, két oldalt gyertyát tartó kis puttók.
A kápolna hajójában, az északi oldalon egy kisméretű szárnyas oltár látható. Központi táblaképén Krisztus színeváltozásának jelenete, a mozgó szárnyak belső oldalán Szent József, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Antal jelenik meg.
A kis kápolnát gazdag, egyedi faberendezése az erdélyi művészet kiemelkedő emlékei közé emeli, a Csíksomlyóra látogató zarándokok évszázadok óta szent helyként tisztelik.
Válogatott irodalom
P. Benedek Fidél: Csíksomlyó. Tanulmányok. Kolozsvár, 2000.
Babós Imre-Entz Géza: A csíksomlyói Salvator kápolna. In: Műemlékvédelem, 1986, XXX. évf. 2 szám. 112-117.
Lángi József-Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 2. Budapest, 2004. 19-21.
A Kissomlyó-hegyén található három kápolna közül a legrégebbi és művészeti szempontból a legértékesebb a Salvator-kápolna, ahová a Jézus-hágóján, a Keresztúton haladva érkeznek meg a zarándokok.
„ Ezen kápolna, mint mondók, a búcsújáratok központja, ide igyekszik a hivők mindenike, mint oly helyre, honnan éghez küldött imája hatályosabb, mint oly pontra, mely a teremtő különös figyelmében részesül. ” – Orbán Balázs: A Székelyföld leírása „ A Kis-Somlyó tetőlapját, mint emlitők, a Salvator-kápolna foglalja el. E kápolnát a hitrege szerint sz. István király épitette a pogány hitet védett Gyula legyőzetésének emlékére*A csíki kron. szerint sz. István azt az Uopolet Rabonbán fia, Becsék fiai által épitette, kik voltak Körönns, Csatha, Bándé, Győrffi, Papulcz, Ilancs, Tivaél. Kiket terjedelmes földdel ajándékozott meg Sály birtokából, mely Sály, Szabó Károly szerint (Uj M. Muz 1854. 408. l.) biharmegyei Sályi, melynek közelében Székely-Telek nevü helység van. a hitrege még azt is mondja, hogy azt égből leszálló angyalok épiték fel*Mely jelenet a kápolna falain le volt festve, most azonban le van kopva.. Salvator nevét Losteiner (Topografica I. Sect. I. Art.) attól származtatja, hogy Capistran és a nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján (transfiguratio Salvatoris) augustus 8-án a „Salvator” nevét segélyül hiva, nyerték meg a csatát ” – Orbán Balázs: A Székelyföld leírása
A Kissomlyó-hegy tetején és a Nagysomlyó-hegy lábánál épült Salvator-kápolna, a nép nyelvén Silator-kápolna néven ismeretes.
Építéséről nincsenek hiteles adatok. Losteiner Leonárd a ferences rend krónikása szerint: „Capistrán és a Nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján, augusztus 8-án, a Salvator nevét segélyül híva nyerték meg a csatát”, vagyis minden bizonnyal az 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékére épült. A kápolna eredetéről egy másik hagyomány is fennmaradt, mely szerint, Szent István első magyar király építette 1002-ben, a Gyula fölött aratott győzelem emlékére. Ez azonban történelmileg nem igazolható.
Az egyhajós, boltozott, négyszögletes szentélyű középkori kápolna, minden valószínűséggel a XV. század második felében épült. A tatárbetörések után 1678-ban bővítették, Mikes Kelemen háromszéki és Kálnoki Sámuel erdélyi kancellár támogatásával. Ugyanakkor készült a címereikkel díszített dongaboltozat is. Főoltára 1679-ben készült, Haller János neje, Kornis Katalin fogadalmából.
A Salvator kápolnát Vitus Pilutius marianopolisi érsek 1680-ban az Úr Színeváltozásának tiszteletére szentelte fel.
A kápolnát Gyulai grófné 1780-ban újjáépítette, 1878-ban megújították és megnagyobbították. A szentély oltárképe 1879-ben készült. Az ötkazettás mellvéddel ellátott nyugati karzatot és a kazetták alakos ábrázolásait 1800 körül festették. Ez a díszítés a népi bútorfestészet elemeit őrzi.
Az 1916-ban hatóságilag eltulajdonított harangok helyett, 1924-ben két új harangot helyeztek el a kápolna tornyába.
A műemléképületet az évszázadok során többször is restaurálták: 1670, 1678, 1878, 1967.
Építészetileg a Salvator-kápolna mai egységesített formájában három különböző stílusban épült, művészi berendezésével a vidékies gótika, reneszánsz és a barokk jellegzetes és fontos emléke.
A kápolna szentélye egyenesen záródik, késői gótikus, boltozott, négyszögletes és alig három lépés hosszú. Keskeny nyílású csúcsíves diadalíve hét láb magas.
Hajója deszkamennyezetű, festett kazetákkal díszített, mindössze tíz lépés hosszú és hat lépés széles. Lőrésszerű ablakai befelé szélesednek, négyszögűek.
A déli oldalon az egyszerű szemöldökgyámos gótikus ajtó felirata “Renov Salvator 1678”. A középkori épületnek ez volt az eredeti bejárata. A kápolnát a középkorban köfal övezte.
Nyugat felé néző homlokzatán nyílik egyetlen bejárata. A félkörívű kapu felett a következő latin nyelvű kronosztikon látható:
DOMUS SALVATORIS ET IANVi IVSTIFICANTIONIS POENITENTIBUS (1684.)
vagyis:
“A megváltó hajléka és a megigazulás ajtaja a vezeklők számára.”
Ez az 1684-ből származó felirat, valamint az az épület külső falán olvasható 1734-es, búcsújárást megörökítő eredetlegenda a Salvator kápolna szakrális jellegére utal. A katolikus székelység a Megváltó Jézust tiszteli, az általa, “Silator” , “Salvator” néven emlegetett kápolnában.
A kápolna belseje
A kápolna belső falán félkör alakban a következő felirat olvasható:
“Isteni SalVator! Szent harCot HarcoL e tábor. Hogy kI SziVébül iMÁD vIvja kI égI honát ”
A belső tér kialakítása, díszítése nagyon egyszerű. Famennyezetén angyalfejekből és barokk növényi elemekből összeállított keretekben festett képek láthatók, amelyek szenteket és apostolokat ábrázolnak: Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc, Assisi Szent Ferenc, Szent Antal, Remete Szent Antal, Szent Pál, Zoerárd és Benedek remete, Jakab, Fülöp, Péter, Pál, János, András, Simon, Bertalan, Tádé, Máté apostolok. A boltozaton négy kazetta virágdíszes.
A bal oldalon egy szárnyas kép van elhelyezve, melynek főalakja a feltámadott Üdvözítő apostolai körében, Tamásnak mutatja kezén a sebek helyét. Mellékképei Szent József, Szent Ferenc, Remete Szent Pál és Páduai Szent Antal.
A kórus ötkazettás mellvédjén, Szent István és Szent László között a Magyarok Nagyasszonyának képe látható.
A kápolna hajójában a Jézus Szíve és a Lourdes-i Máriát ábrázoló szobrok vannak elhelyezve.
A diadalív előtti déli mellékoltár a Fájdalmak Emberét jeleníti meg, amely felépítésében, festett faragványaival közvetlenül kapcsolódik a főoltárhoz.
A főoltár 1679-ben készült, melynek középső képén a keresztet tartó Krisztus festett alakja látható. Ezt János apostol és Katalin vértanú festett képei fogják közre. Az északi mellékoltár képe királynői viseletben Máriát a karján üllő Jézussal ábrázolja. A mellékoltár festett dísze és felépítése késő reneszánsz stílusú.
A kápolna külseje
A kápolna külső oldalán a következő szövegek olvashatók: A külső jobb, déli oldalán:
“SalVatort Várunk a Mi Urunk Jézus KrIsztus AkI istenI alázatos Testünket az Ő DICsöülésének aLakjáVá fogja VáltoztatnI Philipp. IV. 20.”
Déli oldalán:
“EZEN A HELYEN LÁTTATOT AZ ÉGBŐL LEBOCSÁTTATNI LAJTORJA ÉS ITTEN CSODÁLATOS PROCESIO JÁRÁSOK ÉS ÉNEKSZÓK ÉJSZAKA HALLATTAK AZÉRT HIVATOT EZEN HELY SALVATOR HELYÉNEK. 1734 DI 30 AUG. MA. ”
Északi oldalán:
“A szInében eLVáltozVa MegDICsöült SaLVator ezen kápoLnája 200 éV után nagyrészt újra JaVitatott DoMUs SaLVatorIs et JanVa IVstIflCatIonIs poenItentIbVs.”
Búcsúja
Az Urunk Színeváltozása emlékére felszentelt kápolna búcsúnapja augusztus 6-án van. Ezen a napon ünnepi szentmisét végeznek a „Szent Salvator”, Jézus Krisztus tiszteletére.
Kőkereszt
A kápolna előtt hatalmas, díszesen kidolgozott kőkereszt áll, oldalain a következő vésett szöveggel:
nyugati oldalon
“Az első pünkösdi búcsú menet emlékére, melyet 1567. évben István gyergyó alfalvi pap Csíksomlyóra vezetett”
keleti oldalon
“Isten tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben”
északi oldalon
“Állították 1876. évben”
déli oldalon
“Gyergyó alfalvi hívek”
Napfelkelte
A pünkösdi búcsú éjszakáján, vasárnapra virradóan, a zarándokok egy része, legfőképpen a csángók, hajnalban felmennek a napfelkeltét várni, a Salvator-kápolnához. Ez a pünkösd reggeli napimádás egyedülálló néprajzi jelenség a Székelyföldön és az egész magyar nyelvterületen. A felkelő napnak pünkösd hajnalán különös jelentősége van: az új áldás az új kegyelem jelképe. A csángók napfelkelte előtt megkerülik a hegyet, közben elvégzik a Jézus szíve litániát és a Rózsafüzért. A Salvator-kápolna mellett eléneklik az „Ó áldott Szűzanya...” kezdetű éneket, amellyel a felkelő napot köszöntik. A székely természetkultusz hitben a napkoronggal együtt jelenik meg a látomás is: a Szűzanya, angyal, a Szentlélek galamb alakjában.
Források
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- P Boros Fortunát: Csíksomlyó a kegyhely. Csíkszereda, 1994.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I. Kolozsvár: Gloria. 1996. ISBN 973-9203-08-6
- Soós Sándor: Csíksomlyó. Szentendre, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- P.Benedek Fidél: Csíksomlyó. Kolozsrvár, 2000.
- A Csíksomlyói Kegytemplom és Kolostor. Csíkszereda, 2002.
- Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.
Szent Antal kápolna
A műemlék adatai Cím: Str. Şumuleul Mic 17.
Kód: HR-II-m-A-12720.01
Datálás: 1773–1775
Történeti adatok
A Kissomlyó hegy déli oldalán álló, Szent Antal tiszteletére szentelt barokk kápolna egy kisméretű XVII. századi kápolna átépítésével jött létre. Ez utóbbi keletkezését a ferences rendi történetírók az 1661-es török-tatár pusztításokkal hozzák kapcsolatba. A hagyomány szerint egy laikus testvér a kegytemplomot és a kolostort felégető török-tatár hadak elől a Kissomlyó hegy sűrűjébe rejtőzött el. Látva rendtársainak halálát és elhurcolását, fogadalmat tett Szent Antalnak, hogy ha életben marad, saját kezűleg épít kápolnát a tiszteletére. Megmenekülése után valóban felépítette a mai kápolna elődjét. Losteiner, aki először leírja a történetet, a testvér nevét nem említi, a későbbi források viszont a Hosszúaszóból származó Márk Jakabbal azonosítják. Az első kápolna datálására vonatkozó egyetlen hiteles adatot az 1775-ös átépítéskor előkerült feliratos tégla szolgáltatja, melyen nem a Márk Jakab, hanem a „Johan[n]es Mak (Mák János) név és az 1673-as évszám szerepel. Ez az első kápolna minden bizonnyal egyszerű, kis építmény lehetett, a feljegyzések szerint körülbelül a mai szentélynek megfelelő méretű volt, csak a miséző papot és a ministránsokat tudta befogadni.
1720-tól a csíksomlyói gimnázium tanulói Szent Antal ünnepén kivonultak a kápolnához, később kilencedet is végeztek, amely a Szent Antal ünnepét megelőző kilenc egymás utáni kedden mondott szentmiséből állt. 1743-tól a környékbeli falvak lakói is csatlakoztak hozzájuk. A XVIII. század első felében Szent Antal kultusza egyre népszerűbbé vált, a kilencedek alkalmával mondott prédikációk nagy tömeget vonzottak. A kis kápolna nem tudta befogadni a híveket, ezért 1750-ben közadakozásból megnagyobbították. Mai formáját 1773 és 1775 között nyerte el, amikor gróf hallerkői Haller Karolina, Gyulai Ferenc lovassági tábornok feleségének támogatásával teljesen átépítették. Tóth Sebestyén házfőnök az átépítés folyamán a régi oltárasztalban megtalálta a már említett téglát és a következő feliratot vésette rá: „RE[P]ERTA IN ARA VET[ERE] A[NN]O 1774 ET REPO[SIT]A PER P[ATREM] SEBAST[IANUM] TOT O[RDINIS] M[INORUM] S[ANCTI] F[RANCISCI] REF[ORMATORUM] 1775". Vagyis: „Megtalálta a régi oltárban 1774-ben, és visszahelyezte Tót Sebestyén ferenc-rendi atya 1775-ben". 1978-ban a szembemiséző oltár felállításakor újra előkerült a feliratos tégla, melyet P. Écsy János házfőnök a hajó északi falába egy üveg mögé helyezett el.
1776-ban az újjáépült kápolnát Bodor István, a felcsíki kerület főesperese, gyulafehérvári kanonok szentelte fel.
A toronyban két harang található: egy kisméretű, felirat nélküli és egy ennél nagyobb, melyet felirata szerint Apor István adományozott 1682-ben, és László János javíttatta 1781-ben.
A szentély falára erősített fakereszt, melyet Csíkszentgyörgy, Bánkfalva és Kotormány hívei állítottak 1803-ban, eredetileg a kápolna előtt állt. Felirata a következő: "Páduai Szent Antal Isten / Hő sáfára tekints le egedből / E szent keresztfára légy / Az Úr Jézusnál a mi védelmünkre / Hogy átaljusunk örök üdvünkre".
A kápolnát a XIX. század folyamán többször felújították, 1911-ben zsindelyfedelét cserépre cserélték, majd 1978-ban bádogfedelet kapott. 1978-ban P. Écsy János házfőnök alatt alaposabb javításokat végeztek. Legutóbb 2008-ban renoválták.
A műemlék leírása
A kápolna egy hajóból és egy alacsonyabb sokszögzáródású szentélyből áll. A nyeregtetős építmény nyugati oldalán kis huszártorony emelkedik. A hajó falát mindkét oldalán három félköríves barokk fülesablak töri át, melyből egyet befalaztak, a szentély megvilágítását két ablak szolgáltatja. Északi falához félköríves kosarú szószék csatlakozik. Egyetlen félköríves bejárata a nyugati homlokzaton nyílik, fölötte négykaréjos ablak látható. A homlokzat oromfalát három barokk fülesablakhoz hasonló fülke díszíti, közöttük tulipános virágornamentika, fölöttük tölgyfalevelek és az 1775-ös évszám.
Belső kiképzése a külsőhöz hasonlóan egyszerű: falpilléreken nyugvó fiókos dongaboltozat fedi, a hajót félköríves diadalív választja el a szentélytől. A nyugati oldalon a bejárat fölött kis fakarzat látható, melynek mellvédjét öt virágdíszes kazetta alkotja. A karzatra létraszerű lépcsőn lehet feljutni. A bejárattól balra található lépcső a kápolna falához hozzáépített szószékre vezet.
A kápolna berendezését egy oltárkép, egy feszület és egy 1942-ben faragott Szent Antal szobor alkotja. A barokk keretű oltárképen a kápolna védőszentje, Szent Antal látható. A térdelő helyzetben, ferencesrendi ruhában ábrázolt szent a felhőkön megjelenő gyermek Jézus kezéhez hajol. Jézus bal kezét Szent Antal fején nyugtatja, mögötte Szűz Mária, amint egy leplet tart gyermeke háta mögött. Mária lába alatt, illetve az aranyszínű égen puttók jelennek meg, a felhőkre könyöklő két angyal közül az egyik Szent Antal attribútumát, a liliomot tartja kezében.
A festmény bal alsó sarkában a festő szignója látható, melyből csak az Andreas név olvasható ki. A kép nem túl kvalitásos, az alakok merevek, beállítottak, az arcok sematikusak, az alsó sarokban levő puttók fejei túlméretezettek. A festmény egy mellékoltár részét képezhette, a stílusjegyekből arra következtethetünk, hogy valamikor a XVIII. és XIX. század fordulóján készült.
Válogatott irodalom P. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Csíkszereda, 1994.
Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története. Békéscsaba, 2007.
A Szent Antal-kápolna keletkezése vallástörténeti és történelmi jelentőségű. Történetével főleg a ferences rend krónikásai Losteiner Leonárd, P. Boros Fortunát foglalkoztak.
Az egykori kis kápolna létrejöttének története az 1661-es török-tatár betörések idejére tehető. Szent Orsolya napján, október 21-én, végbement kegyetlen pusztítások alkalmával, a pogányok a templomot kifosztották, a kolostort felgyújtották. A tizenkét szerzetes közül a tatárok négyet megöltek, négyet elhurcoltak, mindössze csak négyen menekültek meg. Losteiner Leonárd a rend korábbi történésze szerint, a ferencesek közül Márk Jakab Hosszúaszóból származó testvér, a veszedelem elől, a Kissomlyó-hegy déli oldalába lévő kökényesbe menekült és ott rejtőzködve nézte végig a templom és a kolostor pusztulását.
P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a kegyhely című könyvében így ír a történtekről:
„Látta a felcsapódó lángokat, hallotta a jajveszékelést, szemtanúja volt a menekülők legyilkolásának, vagy elhurcolásának. A halálos félelem gyötrelmei között Szent Antalhoz folyamodott segítségért, és ígéretet tett Szent Antalnak, hogyha a közelfekvő veszélyből szerencsésen megmenekül, azon a helyen, amelyen most tartózkodik, saját kezével fog kápolnát építeni, és mindent megtesz a Szent tiszteletének terjesztésére.”
Fogadalmát betartva 1673-ban, felépítette az egykori Szent Antal kápolnát. Ezt igazolja egy égetett téglába bevésett felirat:
„Johannes Mark Ao. 1673.”
Az első kis kápolna méreteiről és stílusáról nincsenek irásos feljegyzések. 1897-ben, Kovács Gergely a következőket írta:
„Akkora volt csak, mint a mekkora a mai szentély által elfoglalt rész, vagyis, akkora csak, hogy az oltárt, a miséző papot s a segédkező-ministránst, volt képes befogadni.”
Miután a Csíksomlyói Római Katolikus Gimnázium diákjai körében ismertté vált a kápolna keletkezésének csodás története, különösen szentnek kezdték tartani a helyet. 1720-tól védőszentjüknek választották Páduai Szent Antalt, 1741-ben csoportosan vonultak ki a kilenced megtartására. A körmenet a Mária Társulat labaruma alatt énekelve vonult ki a kápolnához, ahol egyik ferences tanár szentmisét celebrált.
1743-tól P. Ambrus Jukundián bevezette a szentbeszédek tartását, ennek hírére az ifjúság mellé szegődtek a csíki katolikusok is.
Páduai Szent Antal tisztelete egyre jobban kezdett elterjedni a lakosság körében és mind többen zarándokoltak a kápolnához, a kilenckeddi ájtatosságokra.
A hívek számának gyarapodásával a kápolna bővítése is szükségessé vált. Közadakozásból 1749-1750 között a régi kápolnához egy új szentélyt építettek.
A ferences rendtartomány tanácsa, 1753-tól kijelölte a kilenckeddi szónokokat is. Az első szónok az országos hírű és szent életű P. Bereczki Romuáld volt.
1757-ben Damokos István egy harangot adományozott a ferenceseknek, azzal a céllal, hogy ez hívja a kilenckeddi szentmisére a híveket.
A Páduai Szent Antal tisztelői 1772-ben társulatba tömörültek. A Szent Antal Társulat megalakulását P. Rafain Ágoston rendtartományi főnök kezdeményezésére, Br. Bajtai József erdélyi püspök engedélyezte.
A kápolna átépítését 1773-ban kezdték meg, költségeit hallerkői gr. Haller Karolina, gr. Gyulai Ferenc lovassági tábornok feleségének adományaiból fedezték. A grófnő sokat bánkódott egyetlen leánya elvesztése miatt és fiának betegeskedése is aggodalommal töltötte el, ugyanakkor fülfájdalmai is sokat gyötörték. P. Boros Fortunát Csíksomlyó, a kegyhely című könyvében leírja, hogy az úrnőt egy különös látomás késztette az adakozásra. Mély álmából felébredve egy ferences jelent meg előtte és a következőket mondta:
„ha fiát meg akartja menteni a haláltól és ő is meg akar szabadulni a fülfájástól, gondoskodjék arról az erdélyi kápolna javításáról, ahol kilencnapi ájtatosságokat szoktak tartani.”
Fiának váratlan gyógyulása meggyőzte a grófnőt a látomás valóságáról. Péterffi Kornél ferences atyától értesült a csíksomlyói Szent Antal-kápolnánál végzett kilencnapi ájtatosságokról és hálából 600 forintot ajánlott fel az építkezésre. Toth Sebestyén atya, a kápolna gondozója ezen összegből kibővítette a kápolnát, hozzáépítette a kápolna hajóját.
A barokk stílusú kápolna építését 1775-ben fejezték be, napjainkban is ebben a formában látható.
VI. Pius pápa, megválasztását követően, 1775-ben, jubileumi búcsút hirdetett, miszerint azon hívek akik öt napon át, a lelkipásztorok által kijelölt templomokban, vagy szent helyeken imádkoznak, teljes búcsút nyernek. Csíksomlyón a Szent Péter és Pál templomot, a Salvator-kápolnát, valamint a Szent Antal-kápolnát jelölte meg.
A jubileumi búcsú kezdete előtt, 1776. május 7-én Kolonits László erdélyi püspök felhatalmazására Bodor István felcsíki kerületi főesperes áldotta meg a Szent Antal-kápolnát.
A pápai rendelet értelmében a búcsút, 1776. május 16-án tartották meg Csíksomlyón.
A Napkorong szimbóluma a kápolna bejáratán A kápolnát a 19. században többször is javították, a feljárathoz lépcsőt készítettek, az eredetileg zsindellyel fedett épület tetejét 1911-ben cserépfedéllel, 1977-ben bádogfedéllel helyettesítették.
A kápolna északi oldalánál felállítva, a szentély keleti falára erősítve látható, a legrégebbi tölgyfából készült, zsindellyel fedett stációs kereszt. Az 1803-ban készült keresztet Szent Antal tiszteletére Csíkszentgyörgy, Csíkbánkfalva és Kotormány lakossága állítatta.
Leírása
A kápolna hajója 6,5 méter széles és 11 m hosszú, szentélye 5x6 méteres. A hajó északi oldalánál kicsi félkör alakú szószék van építve, a hajót fedő tető gerincén alacsony huszártorony található. A torony sisakja körte alakú, rajta apostoli kereszt látható.
Az alacsony, félköríves bejárati ajtó fölött négylevelű lóherére emlékeztető ablaknyílás található. A bejárat fölötti oromfalat három ablakfülkés mélyedés díszíti, itt látható az 1775-ös évszám, amely a hajó építésének és a szentély átépítésének idejét jelzi.
A deszkával borított karzat, a hajó északi részén, a bejárat fölött, helyezkedik el, mellvédje öt darab festett kazettából áll. Habár díszítésük eltérő, mindenik kazetta virágmotívumot ábrázol. A karzatra létraszerű lépcső vezet, innen a tetőre, majd a huszártoronyba lehet feljutni.
Tornyában két kis harang található, a kisebbik adományozója valószínűleg Damokos István volt, a nagyobbikat 1682-ben Apor István adományozta a kápolna részére. A harangon az alábbi felirat olvasható:
+G. D. STEPH. APOR IN HON. B. V. MARIAE CUR.
1682. FRACTAM REFICI CURAVIT FIERI
IOHANNES LÁSZLO ANNO 1781 SP. D.
A kápolna padlója andezitlapokból van kirakva, mennyezete fiókos dongaboltozat. A fiókok között pillérszerű erősítések díszítik a falakat. 1779-ben a kápolnának hét ablaka volt, ebből ma csak hat ablaka látható. Ugyancsak az 1779-es leltár szerint a kápolnának három oltára és orgonája is volt. Napjainkban a berendezését négy pad, egy 19. századi oltárkép, egy régi feszület és az 1942-ben faragott Szent Antal-szobor képezi.
Források
- P.Boros Fortunát: Csíksomlyó a kegyhely. Csíkszereda, 1994.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek : A középkori erdélyi püspökség templomai I. Kolozsvár: Gloria. 1996. ISBN 973-9203-08-6
- Mihály Zita: A csíksomlyói Szent Antal-kápolna. In: ACTA 1995. Sepsiszentgyörgy, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- A Csíksomlyi Kegytemplom és Kolostor. Csíkszereda, 2002.
- Vofkori György: Csíkszereda és Csíksomlyó képes története, Békéscsaba, 2007.
Csikszereda (Csiksomlyó), Szent Péter és Pál templom
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2007_2008_hum_termtud/index.htm, Wikipedia
Botár István A CSÍKSOMLYÓI SZENT PÉTER ÉS PÁL PLÉBÁNIATEMPLOM RÉGÉSZETI KUTATÁSA (2002-2005)
Jelen beszámolóban a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban 2002. október és 2005. május között több megszakítással végzett régészeti ásatás eredményeit ismertetjük, amelyet a Csíki Székely Múzeum munkatársai, Darvas Lóránt, Tóth Boglárka és e dolgozat szerzője vezettek.
A középkori templom
A templom Csíksomlyó (románul: Şumuleu-Ciuc, ma Csíkszereda része, Hargita-megye, Románia) Csobotfalva nevű részén, a Somlyó-patak jobb partja felett húzódó domboldalon fekszik. A középkor folyamán egészen a 18. század elejéig több település - Csomortán, Csobot(-falva), Vardotfalva, Taploca, (Csík-)Szereda - plébániatemploma, és több alkalommal a Telegdi főesperesség csíki alesperességének, majd 1592-től a csíki főesperességnek a központja volt.1 (1. kép)
Titulusa korai alapítást sejtet, a templom első adatolása azonban csak a pápai tizedjegyzékből ismert: Chik, Sumbov, Sumlov néven 1332-1334 között három alkalommal írták össze. Nagy valószínűséggel a pápai tizedszedők csíki kiindulási és érkezési helyszíne volt, központi szerepe feltehetően már a 14. század elejére kialakult.2 Erre utalhat az is, hogy a ferencesek Csíksomlyón telepedtek meg a 15. század folyamán.3 A plébániatemplomhoz tartozó többi települést csak a 16. század közepétől említik először a különböző katonai és adóösszeírások alkalmával.4 (2. kép)
A középkori templomot 1800-ban a torony kivételével elbontották és új egyházat építettek, de a források alapján meglehetősen részletes adataink vannak a régi épületről. Az 1674-től induló Album Ecclesiae a plébánia levéltárában található építési jegyzőkönyv, és az 1731. évi Vizitációs Jegyzőkönyv több nagyon fontos, korábban ismeretlen adatot is tartalmaznak a középkori épületről.5
A 18. század eleji állapotokra ANDRÁSI István csíki főesperes vizitációs jegyzőkönyve nyújt értékes adatokat. Eszerint a középkori kő templom és födéme 1731-ben jó állapotban volt, akárcsak nemrégiben javított cinteremfala. Felszerelései közül megemlítették három oltárát, északon a Mária, délen a Szent István tiszteletére szentelt kis oltárokat, ill. a főoltárt is.
Pontosabb helymegjelölés nélkül írták össze a Sándor család boltozat nélküli magánkriptáját. A toronyban ekkor három felszentelt harang volt.6
A bontás előtt álló középkori templomról egy 1800-as építési jegyzőkönyv további fontos adatokat őrzött meg: „a Templom volt hosszóságra 15 őles, szélességre negyed fél öles, magossagára is anynyi; a dereka a templomnak mennyezetre volt, a Sanctuarioma pedig bolthajtásra, de a Sanctuarium késsőbb kori munka volt, a Templomnak volt a szokot helyen két fa chorussa egy más felett, harmadik chorus pedig hasonló képpen fából volt Dél felől a Templom oldalába, ezen chorus volt a szeredaiak számára minthogy Szereda várossa is filialisa volt ezen Parochianak és csak Anno 1751-be vált el Somlyotol ezen Templom el rontásakor nem találtunk semmi jelt arrol mikor épitetett a Templom dereka." Ez a bontáskor felvett jegyzőkönyv rögzítette a középkori templom legfontosabb jellemzőit: a templom hossza: 28,35 m, magassága és szélessége 8,5 m volt (egy szélességi adatot ismertettek, azaz a hajó és a szentély szélessége megegyezett). A sík mennyezettel fedett hajóban két fa kórus állt, egyik a déli oldalon, a másik két szinttel (!) a „szokott" helyen, azaz a nyugati oldalon. A szentély boltozott volt, és későbbinek tartották a hajónál.
A középkori templomot - a torony kivételével - négy hét alatt bontották le és ezt követően kezdték a mai templom építését. Alapkövét még 1800. június 25-én tették le, míg az első szentmisét 1802. október 31-én tartották. Az új épületbe az elbontott templom kőanyagát is beépítették. A tornyot 1823-ban emelték meg egy szinttel, és 1901-ben kapott új galvanizált fémlemez tetőt.7
Az Album Ecclesiae (Domus Historia) említi a régi cinteremfal nyomát, mely a mai szentély közepénél (?) húzódott: „mint arról [...] talajrendezés alkalmával [...] 1908-ban meggyőződtem" - írja az akkori plébános. E talajrendezés alkalmával (középkori?) sírokat, vagy osszáriumot is bolygattak, ugyanis szekérderékszámra hordtak el csontokat. A templom körül a mostani cinterem falait is túllépő temető volt: a falakon kívül, főként attól délre többfelé láthatók régi sírok keresztjei, hantjai, ill. keletre az ún. Ádám és Éva dombján csatornázások során koporsós sír került elő.8
Az elbontott középkori templom kőfaragványainak egy része az új templom falaiba másodlagosan beépítve maradt fenn. A torony melletti helyiségek ajtónyílásaiban található két hengertagos, félköríves kő ajtókereteket az Árpádkorra, illetve a 13-14. század fordulójára, az ún. „átmeneti korszakra" keltezi a művészettörténeti kutatás.9 A templom egy későbbi korszakából, a gótikus periódusból maradt meg a ma cinteremkapuként használt szintén másodlagos helyzetű, szemöldökgyámos gótikus kő ajtókeret. (3. kép) Valószínűleg szintén ebbe a korszakba tartoznak a szentély déli falába befalazott ablakszárkövek is, ill. a hajó északi falában, az északnyugati saroknál található élszedéses ajtó-szárkő is.
A templom későközépkori, 1595-ben öntött harangja mára eltűnt, feliratát ORBÁN Balázs örökítette meg: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.10
A templom további középkori felszerelései közül az oltárokról vannak adataink, noha mostoha sorsuk messze sodorta őket a templomból. A főoltár a 16. század első negyedében keletkezett, ún. átmeneti típus: kompozíciója gótikus, de díszítése, szerkezete már reneszánsz jellegű. Egy része, a nagy táblakép és a mozgó szárny később kettéfűrészelt darabja a Magyar Nemzeti Múzeumba került még 1888-ban, míg a predella (rajta II. Lajos és a székely nemzet címere), a pilaszterek és a többi kép az Erdélyi Múzeumba jutott 1911-ben. A Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázoló képről csak a Holló Ignác-féle másolatból tudunk. A főoltár után nem sokkal készülhetett a kisebbik Máriaoltár, mely 1911-ben az Erdélyi Múzeumba került. Ez szorosan kapcsolódik a főoltárhoz, képein Dürer- és Cranach-metszetek hatása érezhető, és hasonlóság figyelhető meg a csíkszentléleki és csíkszentimrei oltárokkal.11
Az ásatás eredményei. A középkori templom építési periódusai.12
A régészeti kutatás az 1800-ban épített plébániatemplom északi, Jézus Kínszenvedése kápolnájában a gombafertőzött fapadló cseréjének régészeti felügyeletével a helyi plébánia felkérésére indult.13 A padló felszedését követően kiderült, hogy a kápolnában közvetlenül a padló alatt korábbi, középkorinak tartható falak húzódnak. Ez, valamint a hajó északnyugati sarkában, a már ORBÁN Balázs által is említett „kriptában" látható korábbi falmaradványok alapján feltételeztük, hogy a középkori templomnak kiterjedt maradványai lappanganak a templombelső padlója alatt. A régészeti ásatás területét a kápolna feltárását követően a plébánia kérésére a mai templom északnyugati felére terjesztettük ki (a munkafelületek elhelyezkedését és alakját a padsorok és a templombelső oszloptömbjei határozták meg, így a középkori templomnak csupán az északnyugati részét kutathattuk).
Az alábbiakban a feltárás eredményeit építési periódusonként mutatjuk be, de helyenként előfordulnak majd ismétlések, ill. átfedések. Az egyszerűség kedvéért a falak, templomrészek irányát a szokványos kelet = szentély elv szerint adjuk meg, de a valóságban a templom tájolása nem pontosan K-Ny, hanem inkább ÉK-DNy irányú (61,1°).
A templombelsőben a mai templom északi hajófalával párhuzamosan, attól 1,5 m-re ÉK-DNy irányba húzódó visszabontott, de 40-50 cm magasan álló felmenő falakat találtunk, ezekbe vágták be a mai padló gerendáit. A többperiódusú fal déli oldalán vastag omladékréteg húzódott, így nyilvánvalóvá vált, hogy a középkori templom északi falairól van szó, melynek belsejét a bontási omladék tölti ki.
Az érthetőség kedvéért a középkori falakat római számmal jelöljük (I-V.), a falakat az előkerülés sorrendjében számoztuk, így ez nem a falak közötti időrendi sorrendet jelzi. A szelvények számozása szintén a munkafolyamatot tükrözi: 1. a kápolna keleti fele; 2. a hajóbelsőben az 1. szelvénytől délre eső szelvény; 3. a kápolna nyugati felében nyitott szelvény; 4-6. a 2. szelvénytől nyugatra eső, a hajóbelsőben elhelyezkedő és a nyugati falig húzódó szelvények. (4. kép)
A szelvényeket mindenütt a sárga agyagos altalajig feltártuk (egy kisebb szakasz kivételével, ahol ezt a kiásott föld elhelyezése nem tette lehetővé). A néhol több méteres mélység, a laza sírföld, vagy éppen bontási omladék nem tette lehetővé mindenütt függőleges szelvényfalak kialakítását.
Az ásatás során a dokumentációhoz használt szint a templom felmérése során használt szinttel megegyező, ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cm-el van magasabban. Így a szövegben és a rajzokon szereplő szintadatok a tényleges, de változó középkori szintekhez képest lényegesen nagyobbak, a gótikus szentélylépcső teteje például -179 cm-en helyezkedik el.
Az ásatás során a középkori templomnak csak kis hányadát tártuk fel. Éppen ezért az alább ismertetendő megfigyeléseket és eredményeket nem tartjuk véglegesnek, a további munka során bizonyára kerülhetnek elő olyan adatok, melyek alapján pontosabb képet adhatunk a templom történetéről. (5. kép)
A templom első periódusai (V. fal)
A templom első két első, korai periódusát kénytelenek vagyunk együtt ismertetni. A legkorábbi kő templom maradványait ugyanis nem eredeti helyükön, falként, hanem a következő periódus (V. fal) falazatában azonosítottuk másodlagos helyen, ugyanakkor jelenlegi adataink nem teszik lehetővé, hogy e két legkorábbi periódus keltezését külön-külön megkíséreljük.
A templomdombon egykor állt legelső kő templomról egyelőre csak közvetett adataink vannak. Az általunk feltárt legkorábbi, ún. V. fal alapfalába befalazott másodlagos maradványok: festett-meszelt kő, tégla-, freskó- és habarcstöredékek, kőfaragvány alapján tudjuk, hogy falait meszelés borította és néhol festett volt, nyíláskereteinek egy részét faragott kő elemekből alakították ki. Falazatához sötétvörös pelyvás téglát és köveket egyaránt használtak. Falmaradványok hiányában pontos helyét nem ismerjük, de amennyiben azonosítható alapfalai megmaradtak, akkor azok gyaníthatóan szintén a mai templom közvetlen környezetében kereshető, az eddig feltárt felületek alapján gyaníthatóan a mai templom keleti vagy déli felében.
A II. periódus („V. fal") nyugati alapfalában egy törött (fél-?) oszlopfejezetet találtunk. A faragvány legalább négy vízszintes sávból áll, melyek felső átmérője kisebb, mint az alsó, s így fűrészfog-szerűen egymás fölé nyúlnak.14 Pontos analógiáját egyelőre nem ismerjük, így az Árpád-koron belül a faragványt nem tudjuk keltezni. (6. kép)
A második kőtemplom hajójából az északi alapfalat teljes hosszában, valamint a szentély alapozásának északi kis szakaszát is sikerült feltárni.
A visszabontott szentély kelet-nyugat irányú, 120 cm széles maradványa a késő gótikus szentélyfalon (II. fal - ld. később) belül, a 2. és a 4/a szelvényben került elő: mintegy 50 cm magas alapfalának jelentkezési szintje -192 cm (az alapozás alja -250 cm), szélessége a későbbi ráépítések miatt nem meghatározható. Sajnos e „korai" szentélyfal záródása az eddigi ásatás során nem volt megállapítható, egy későbbi beásással ugyanis északi oldalának keleti felét teljesen elásták, a diadalívtől mérhető részének hossza 3,7 m. Ez a szentélyalap (V. fal) akadályozta meg a későbbi gótikus szentélyben a padlószintek süllyedését, míg mellette, a szentélybelsőben a sorozatos temetkezések során fellazult föld miatt a járószintek jelentősen leereszkedtek. (7-8., 10. kép)
Az alapfal szövetében több, eltérő falazású vízszintes sáv látszik, vélhetően a többütemű építés miatt. (9. kép) A felső kősorok közt barnás, kavicsos habarcs van, ezt fekete földréteg választja el az alatta húzódó fehér mészrögös habarcsos, téglatöredékes szinttől, míg az alsó kősort szárazon, földdel falazták, és a szűzföldre fektették. Mindegyik említett rétegben (az alsó, fehér habarcsszintben, ill. a fekete földréteg, és a barnás felső habarcs alatt is) előfordult meszelt felületű másodlagos helyzetű habarcstöredék, ill. több, az első templom bontásából származó festett-vakolt kődarab is.
A 4. szelvényben a késő gótikus oltáralapozások alatt követhető az északi szentélyfal (V. fal) nyugati végének és diadalívének maradványa. Ez bő egy méterrel feküdt nyugatabbra az 1800-ban elbontott templom északi diadalívétől. Eltérő habarcsa, falszövete, alapozási mélysége alapján egyértelműen elválik a felette elhelyezkedő, későbbi III. faltól. Eredeti kiterjedése a későbbi bolygatások, ill. a ráépült mellékoltárok miatt nem határozható meg pontosan, az azonban - a bontási omladék alapján - valószínűnek tűnik, hogy a diadalív déli falsíkja délebbre nyúlt, mint a ma megfigyelhető csonkja. Erre utalt az a vékony habarcsos építési réteg is, mely a falcsorbázat alól indult és dél felé fokozatosan elvékonyodott, ill. egy további, eredeti helyén megmaradt, a sárga altalajon elhelyezkedő kő, mely szintén délebbre helyezkedik el, mint a szentélyalap déli falsíkja. Ezt a déli falszakaszt a 22. sír gödrével bontották el. Itt is jól megfigyelhetőek a habarcsszintek közti markáns vízszintes elválások, ill. az I. templom bontásából származó másodlagos helyzetű vakolt kövek. (9— 11. kép)
A második templom hajófalát az 1800-ig álló III. fal (= harmadik periódus) alatt, az azzal párhuzamosan futó és kívül 25-30 cm-rel szélesebb alapfallal azonosítottuk. Tetejének szintje: -202 cm, alapozásának alja -252 cm, szélessége 140-150 cm körüli! (11. kép) Az alsó kősorok között hasonló fekete föld, téglatöredékes fehér habarcs található, mint a 2. és 4/a. szelvényben feltárt elbontott szentélyalapozásban - összetartozásuk nem kétséges. A felette elhelyezkedő III. faltól határozottan elválasztható eltérő falszövete és habarcsa alapján, a faltömbök között a belső oldalon omladék, kívül föld húzódik. A hajófalat itt is a bolygatatlan földbe alapozták, majd a fal mellé fekete földet döngöltek, amely a falszövet kövei közé is bekerült. Az alapozáson vízszintes irányú habarcsos lefolyás látszik: valószínűleg két ütemben rakták le. A legalsó kősorban bontásból származó, meszelt felületükkel a föld felé fordított kövek az I. periódus meszelt voltát mutatják. Az V. fal az 5. szelvényben, hasonló elhelyezkedésben (jelentkezése -227 cm), szintén követhető volt III. fal északi oldala alatt. (11-14. kép)
Sajnos a mai templom egyik belső falpillérének alapozása miatt a hajófal északkeleti sarka („válla") nem látható, de az említetett falpilléralap túlsó, keleti oldalán a 2. szelvényben az alapozás már nem jelentkezik, tehát az V. fal kelet felé valószínűleg a ráépített III. és II. fal találkozásáig (későbbi hajó és szentélyfal csatlakozásáig) tarthatott.
A mai templom egyik belső falpillérének alapozása (nyugatról számolva a 3.) e részen a hajófalak mellett minden korábbi réteget eltüntetett, alatta azonban néhány nem kötésben levő, sárga agyagra fektetett kő jelzett egy É-D-i irányú elbontott falat (?) az V. fal alapjával egyező, -234 cm mélységben. Egyértelmű kapcsolatot az V. fal alapozása és a kövek között nem lehetett megállapítani.
Az V. fal északnyugati sarka a 6. szelvényben a következő építési fázis (III. fal) mélyebb alapozása miatt a külső oldalon nem követhető egyértelműen a mai nyugati homlokzatig. A III. fal építésekor ugyanis a sarokban - a keletebbi részektől eltérően - már nem az V. falra, hanem mélyebbre, közvetlenül az altalajra van alapozva, nyilván az itt elbontott V. fal rovására. Az V. fal legalsó kősorának egy-két köve azonban megmaradt, így látható, hogy egykor egészen a mai templom nyugati alapfaláig futott. A falsarkak értelmezését nehezíti, hogy 1800-ban, vagy azt követően kriptaépítés szándékával (?) belebontottak a középkori faltömbökbe. (15. kép) Az északi torony melletti helyiség alól ugyanis egy „céltalan" boltozott lépcsőlejáró vezet a mai hajó északnyugati sarkához futó középkori alapozásokhoz, melynek falazatába több gótikus terrakotta bordát is beépítettek.
A második periódus nyugati záródásának néhány belső kősora a középkori épület északnyugati sarkába épített Sándor-kripta (erről később részletesen) nyugati fala és a mai épület nyugati fala (itt talán ez a III. fal) között még látható. Így a második templom teljes belső hajóhossza mérhető: 13,8 m.
A korai periódusok keltezéséhez több fogódzónk van. Az V. fal alapozásának habarcsából egy világosbarna, korongolt cseréptöredék került elő, melyen bebökött dísz látható. A cserép párhuzamai alapján 11-12. századinak tartható. Noha a kerámiatöredék készítését-használatát követően elvileg bármikor idekerülhetett, valószínűleg mégis leginkább a második periódus építésének idejét jelzi valamikor a 12. század folyamán. (16. kép)
A fal közelében feltárt keltezhető sírok és a falak kapcsolata nem egyértelmű, ezért a sírok kapcsán tett megfigyelések nem köthetők biztonsággal az első két periódus valamelyikéhez.
A 10. sír a középkori templomon, azaz esetünkben az V. falon kívül került elő, halántékánál 2-2 darab S-végű hajkarika került elő, ebből kettő bordázott, szélesebb (4 mm) véggel, átmérőik: 1,8-2,6 cm közötti, ill. a jobb kezén egy korrodálódott vas (?) pántgyűrű töredékeit találtunk. A bordázott S-végű hajkarikák legközelebbi pénzzel keltezett analógiái 12. századiak,15 a vázat a C14-es karbonizotópos keltezés viszont ennél későbbre, 1208 és 1270 közötti időszakra keltezte.16 Az eltérést talán a kopott hajkarikák hosszú (újbóli?) használata magyarázhatja. (17. kép)
Alatta egy további sír helyezkedett el (14. sír), melynek betöltésében épületre utaló habarcsrögök, téglatöredék mellett egy nagyobb váz szórványcsontjai is előkerültek. A 10. sír alatt fekvő 14. sír és az általa bolygatott nagyobb váz tehát vélhetően 12. századi és a sírföldbe belekeveredett törmelék alapján állítható, hogy ekkor a templomdombon már állt kő templom. Egyelőre nyitott marad annak az eldöntése, hogy ez a keltezés pontosan melyik épületre vonatkoztatható.
A templomban folyó feltárás során, több helyen találtunk még olyan sírt, melyeket feltételesen egy korai templom körüli temető részeinek tarthatunk. Két sír esetében a sekély mélység, a tiszta betöltés ill. a tájolás miatt valószínűsíthető, hogy az elhunytakat még az általunk feltárt alapfalakhoz köthető templom építése előtt hantolták el: az 5. és a 19. sír (2/a és 4/a szelvények) tájolása eltér a középkori falak, és a többi sír tájolásától is. Nagyon sekély mélységű, lekerekített sarkú sírgödreik betöltésében ismételt vizsgálat ellenére sem találtunk kőépületre utaló szennyeződést (habarcs-, mész- vagy téglarögöket). A későbbi sírok bolygatásától mindkettőt a véletlen mentette meg, az 5. sír fölé a sekrestye épült, a 19. sír viszont részben a későbbi szentélylépcső alatt húzódik (a lépcső alól kinyúló koponyát már egy későbbi sír gödre vágta). Mindkettőben melléklet nélkül elhantolt gyermek nyugodott. Noha önmagában a betöltés tisztasága nem jelentheti feltétlenül a tárgyalt sírok „korai" voltát, mégis azért tartjuk lehetségesnek ezeknek az első kő templommal összefüggő keltezését, mert nem valószínű, hogy az Árpádkorban templombelsőbe temették volna őket, és a sírok későközépkori datálását a régészeti megfigyelések (elhelyezkedés, sírmélység, és a betöltés) nem támogatják.17
E néhány temetkezésben tehát egy kora Árpád-kori temető részletét gyaníthatjuk, azzal a megjegyzéssel, hogy e kérdésben a további kutatásoktól várható végső válasz.
A hajó méretei (közel 14 m hosszú, alapozásának szélessége 150 cm), jól jelzi, hogy az épület már valószínűleg nem egyszerű falusi plébániatemplom, hajómérete kétszerese az ismert székelyföldi Árpád-kori átlagos hajóméreteknek.18
Az épület valószínűleg teljesen elpusztult/lebontották és falait legalább részben elhordhatták. Erre látszik utalni az a tény, hogy omladékos maradványai fölé fekete föld került, ill. az a megfigyelés, hogy a 4b szelvényben a 29. és 35. sírt gyakorlatilag belevágták az alapozásba. E sírok ugyanis a IV. fal déli falsíkjától (ez az V. fal későbbi köpenyezése) 70 cm-re, míg az V. fal itt hiányzó, rekonstruált déli falsíkjától is közel félméternyire nyúlnak be észak felé az alapok alá. A sírok ilyen elhelyezkedését álló falak esetében aligha tarthatjuk lehetségesnek.
A somlyói templom első, 12. századra keltezett periódusa egyelőre társtalan Csíkban, de nagy valószínűséggel nem állt magában. A további csíki feltárt Árpád-kori templomok pontosabb keltezése nem volt lehetséges. Így a csíkszenttamási Csonkatoronynál feltárt félköríves, illetve a Csíkmenaságon azonosított egyenes záródású szentéllyel épült templomok időrendje még bizonytalan,19 de a Csíkszenttamáson terepbejárás során azonosított 11-12. századi település alapján a korabeli egyház is elképzelhető. Csíkszentkirályon a titulus, a régészeti leletek és falmaradványok alapján a templom szintén 12. századi felépítését javasoltuk. Az itt végzett legújabb régészeti kutatások során (DARVAS Lóránt 2007.) az általunk rekonstruált korai szentélyt igazolták, sőt az alapfalak alatt sírokat is találtak, ami jól jelzi, hogy e templomoknak igenis voltak előzményeik (templom nélküli temető vagy fa templom).20
A templom harmadik periódusa (III. fal)
A templomnak ebből a periódusából a teljes északi hajófalat feltártuk, vastagsága 1 m körüli. Belső falsíkja közel 50 cm magasan meszelt felületű felmenő fal, külső oldala vakolatlan. A hajó külső hossza 16 m, szélessége 8,6 m volt.21 A III. hajófal egészen az 1800-ig, a középkori templom elbontásáig állt. A mai templom építésekor e falat csak mintegy félméternyi magasságig bontották vissza, a maradványokat gyakorlatilag a padló gerendáinak támaszaként hasznosították (jelentkezési szint-152-157 cm). (5, 11, 14-15. kép)
Az északnyugati sarokban a III. fal nyugati fala, azaz az 1800-ban elbontott középkori templom nyugati homlokzata, a mai templom nyugati fala alatt húzódik, azaz itt az új falat közvetlenül ráépítették a középkori maradványokra. A falak viszonyainak pontosabb tisztázásához falkutatásra lenne szükség, ezt azonban az ásatás felfüggesztése miatt még nem végezhettük el.
A III. fal építése a korábbi V. fal visszabontását követően történt, korábbi széles alapozás középső tengelyében. Az új falat a korábbi alapozással nem kötötték össze, közöttük kívül földréteg, belső oldalon omladék húzódik, mely fölött jól érzékelhető volt a III. fal lapos alja (!). (18. kép)
A III. fal visszabontott tetején a teljes falszakasz külső oldalán kéttéglányi mélységben, egymás felett két-három téglasor húzódik, melyek erősen töredezett állapotban kerültek elő. Ma már megállapíthatatlan, hogy ez a téglaszövet a felmenő falban is folytatódott-e, vagy csak ebben a magasságban alkalmazták néhány sor vastagságban. A téglák között az alsó kőtömböktől eltérő habarcs van, így valószínűleg a fal (lábazati párkány?) utólagos javítása során kerültek a falba.22
A harmadik kőtemplom szentélyéről szinte semmit nem tudunk, ugyanis a későbbi bővítés során visszabontották, így sem formájára, sem méretére nincsenek jelenleg adataink. Az eddigi kutatási felületekben annyi derült ki, hogy a hajónál keskenyebb volt. A hajófal keleti végén egyértelmű falelválás mutatja, hogy a hajóval egyező szélességű szentélyfal utólagos, a következő periódus része, míg a diadalív keleti felén az egyenetlenül eldolgozott falcsorbázat jelzi egy visszabontott, délebbre húzódó fal nyomát, melyet így a hajóval egyező módon, a korábbi periódus (szentély) alapfalára építettek. (7, 11. kép)
A mai templom északi kápolnájában, a középkori szentélyektől északra egy sekrestye északi alapfalát tártuk fel (jelentkezési szintje: -105-130 cm, alapozásának alja: -220-240 cm). A sekrestye északi falához és az északkeleti sarkához utólag egy-egy támpillér épült. (4, 19. kép)
A sekrestyefal és a hajóbelsőben feltárt szentélyfal távolsága, így a sekrestye belső mérete 295 cm. Bejáratra utaló jelet nem találtunk. A sekrestye belsejét a mai templom építésekor szinte teljes felületében bolygatták. Felső téglapadlójának szintje -139 cm, ez 32 cm-rel magasabb, mint a szentély padlójának szintje (téglaméretek: 15,5 x 23 x 4 cm, ill. 12,5 x 26 x ... cm). A padló a sekrestye belseje felé erőteljesen süllyedt, akárcsak az alatta futó korábbi habarcsos felületű járószint. A járószintek alatt bolygatott többrétegű temetkezéseket bontottunk ki (2-3, 5. sír). A sekrestyétől északra több egymást bolygató sírt tártunk fel.
A mai templom alapfalai miatt a középkori épületrészek viszonya nem megállapítható, a sekrestye keltezését lelet nem segíti. Ennek ellenére a sekrestye első, támok nélküli periódusát ehhez az építési periódushoz köthetjük, abból a megfontolásból, hogy az utólagos támpillérek talán a templom következő, késő gótikus átépítése során készülhettek.
A hajó belsejét a mai padló alatt szintén az 1800-ban lebontott III. fal vastag bontási omladéka tölti ki. Ebből az omladékból került elő szórványként egy 14 cm hosszú, 4-6 cm széles szabálytalan, sérült kődarab, melynek egyik felületén bevésett rombusz alakú, oldalán X alakú jel látszik. A bevésett jelek a székely rovásírás -k- és -b- jelével egyeznek, értelmezésükre egyéb adat híján nem vállalkozunk. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a kő a legkorábbi adat a csíki rovásírásra, hiszen a 15-16. századnál mindenképpen korábbi III. falba már falazó anyagként, másodlagosan került.23 Ez egyben azt is jelenti, hogy a „korai" rovásírásos emlékek nem csak Udvarhely-székhez köthetők, de megerősíti azt a korábbi felismerést, hogy ezek rendszeresen templomok környezetében fordulnak elő.24 (20. kép)
A harmadik periódus keltezéséhez az ásatás során csak közvetett, bizonytalan támpontokat találtunk. Ez a templom a korábbi épület bontását követő hosszabb szünet után, feltehetően a 13-14. század folyamán épült, hajója 1800-ig a templom elbontásáig állt, míg a szentélyt a következő periódus új szentélyének építésekor, valamikor a 15-16. század fordulóján elbontották (ld. alább).
Nyitott kérdés maradt, hogy a mai templom toronymelletti helyiségibe befalazott félköríves hengertagos faragványok melyik periódushoz köthetők. Noha hasonló profilú darabok csúcsíves kapuzatokon is előfordulnak későközépkori keltezésük kizárható, hiszen abból a korszakból két másodlagos elhelyezésű ajtó ismert: nyugati a cinteremkapu, ill. a mai templom északi alapfalában azonosított élszedett szárkő. Így a somlyói hengertagos kapuk csak az első három periódus valamelyikéhez kapcsolhatók, feltehetően az Árpád-kori templom részei lehettek, amint ezt korábban többen is feltételezték.
A templom negyedik periódusa (II—III. fal)
Mai ismereteink szerint középkori templom utolsó nagy átépítésekor a korábbi szentély elbontása után a meghagyott régi hajó szélességében (III. fal) új, szentélyt építettek (II. fal). A diadalív vonalában megfigyelhető egyértelmű falelválás, habarcs, és falszövet különbség jelezte, hogy a szentélyfal utólag épült a hajófalhoz, azzal egyező szélességben.
Az ásatás során az új szentélyfal északi szakaszát és a szentélybelső kis részletét tártuk fel. A fal jelentkezési szintje -11-141 cm, szélessége 90 cm körüli, felmenő részeit mindkét oldalon fehér meszelés borította, alja -234 cm mélységben van. Ezt a falat, a hajófalhoz hasonlóan 1800-ban csak félméternyire bontották vissza, és ma a padló párnafáinak támaszaként szolgál.
A II. fal északi oldala mentén néhol bontható volt az alapozási árok: benne szórványos csontok, a fal habarcsától eltérő habarcsrögök mutatták, hogy a fal építését megelőzően korábbi épületet bontottak (a harmadik periódus szentélyét) és építéskor korábbi temető sírjait bolygatták.
Egy másodlagos helyzetű, a mai templom alapozásából kibontott, faragott kő sarokgyám alapján tudjuk, hogy a szentély a nyolcszög három oldalával zárult. (21. kép)
Az új szentély szélessége az építési jegyzőkönyv és helyszíni ellenőrzésünk alapján is 8,6 m volt,25 míg hossza 12,3 m körüli lehetett, ui. az 1800-ban lebontott templom hossza 28,3 m volt (15,5 öl; ld. elébb), és ebből a hajó 16 métert tett ki.
A szentélyt terrakotta boltozat fedte, melyet 1800-ban a bontáskor berogyasztottak. (22. kép) Az omladékot nem, vagy csak részben építették be: a legfelső, habarcsba rakott téglapadló (téglaméret: 22 x 14 x 4, ill. 26 x 12 x 4 cm) és a mai járószint közötti részt 60-80 cm vastag bontási omladék tölti ki (a boltozó téglák mérete: 23 x 14 x 4,5 cm). Az egyszer hornyolt jól kiégetett téglabordák hosszúsága 42-48 cm, szélességük 11-12 cm, magasságuk 17 cm. Egy bordára még a használat idején több jelet karcoltak az alsó kékesszürkés mészrétegbe melyre még két későbbi fehér meszelés fedett rá. A hiányos monogramok mellett (D L, L D/R (?), za (?), vel DE SOML(YO), kétszer, a hornyolatban és a gerincen is olvasható az 1579-es évszám, ill. a NAGYANtAL név a gerincen.26 A hornyolatban bekarcolt, szimmetrikus elrendezésű rajzocska is látható, tárgya ismeretlen. (23. kép)
A feltárt felületben zárókő vagy osztó nem került elő, így a boltozat jellegét nem ismerjük.
A szentélyben két téglapadló nyomát találtuk meg, melyeket a folyamatos temetkezések miatt a 18. századra a többször pótolni, javítani kellett.27
A felső téglapadló eredeti szintjét az északi szentélyfal mellett (a korábbi szentélyfal feletti részen) jelzi -173 cm-en, másutt, a szentélybelsőben a sírok okozta süllyedés miatt a -215 cm mélységet is eléri. A padló szövetében K-Ny irányú egyenes elválás látható. A téglák alatti habarcságyban szintén látható volt az elválás, ami arra utal, hogy a padló megbontását követően újrafektették a téglákat. A süllyedésnél, a téglapadló alatt különböző összetételű földrétegek voltak (homokos-kavicsos, agyagos kevert föld két rétegben), melyeket nyílván a folyamatos süllyedés kiegyenlítésére terítettek ideiglenes járószintekként.
A szentélyfal belső oldala menti 120 cm széles sávban (a korábbi periódus visszabontott alapfalán) a felső téglapadlópadló habarcságya alatt egyenletes homokos-kavicsos feltöltés volt, ez alatt egy korábbi téglapadló maradványa. Az agyagba rakott téglapadló részlete (téglaméret: 15 x 3,5 x ... cm), sárga homokágya és néhány téglányi kis szigete csak itt ill. kis foltban a szentélylépcső mellett maradt meg, a szelvény többi részén későbbi beásások eltüntették. A szentélyfal (II. fal) belső vakolatának lefolyására az alsó téglapadló homokágya ráfedett. A 2. szentélypadló alatt sima habarcsos felületet találtunk, mely néhol ugyan feltöredezett, de valószínűleg egy korábbi (3.) járószint lehetett. Erre folyt rá a gótikus szentély északi, belső falának vakolata (II. fal). Ez a 3. járószint fedte a II. periódus északi, visszabontott szentélyfalát. (8. kép)
A középkori szentély kutatási felületünkbe eső részében több rétegben tártunk fel sírokat. Ezek a bolygatott felső téglapadló, és hiányzó korábbi járószintek, ill. mélységük (-259 cm a legmélyebb sír), koporsóik állapota és, betöltésük alapján kései, 17-18. századi temetkezések, melyek a korábbi sírokat teljesen eltüntették. E sírok mellékletet nem tartalmaztak, egyetlen kivétel a 17. sír, melynek medencéjére, nyilván rontáselhárítás céljából, sarlót helyeztek (!). (10. kép)
A szentélyt és a hajót kő lépcsőfok választotta el. A lépcsőhöz felhasznált kövek egyikének alján hosszanti vályú húzódik, a faragvány eredeti funkciója kérdéses.
A lépcsőt egykor két téglasor vastagságban megemelték (a téglák méretei: 26,5 x 5,5 x 13 cm), a szentély második járószintje még a korábbi alacsonyabb lépcsőhöz igazodott. A szentélylépcső alatt egy tiszta betöltésű, a környező vázaktól eltérő tájolású sír húzódott (19. sír).
A hajó északkeleti sarkában két szakaszban épített mellékoltár kőből falazott tömbje került elő a diadalív mellé illesztve. Ezeket a bontáskor szintén visszabontották. A korábbi, kisebb mellékoltár külső felületeit meszelés borítja, egykor tehát önállóan állt és csak később szélesítették egy hasonló nagyságú tömbbel, talán egy nagyobb oltár megrendelését követően (méretük így: 95 x 180 cm). Ez a bővítés az oltár táblaképeinek keltezése alapján a 16. század első felében történhetett. (11. kép)
A templomnak e negyedik periódusában a hajófallal (III. fal) statikai problémák merülhettek fel, mert a fal alapozásának belső oldalánál egy-két kősorból kialakított, 20-30 cm széles köpenyezés készült. Ez az ún. IV. fal a hajófal alatti legkorábbi alapfal (V. fal) alapozásának belső oldala mellett, azzal párhuzamosan helyezkedik el. Noha a két fal vizsgálata nehezen volt elvégezhető, a IV. fal építési technikája és alapozási mélysége alapján az V. és a III. faltól (második, harmadik periódus) is jól elválasztható. Ez valószínűtlenné teszi, hogy egy időben, összefüggően épültek volna, ráadásul habarcsuk is eltérő: a IV. fal habarcsa szürke és sok mészrögöt tartalmaz, érdes, a felmenő III. fal habarcsa fehér, kemény állagú, eddigi megfigyeléseink szerint falszövete nem tartalmaz másodlagos köveket. A IV. fal egy szakaszon kevert betöltésű sírokat fed, itt a III. fal alá is benyúlik. A sírokat nagy valószínűséggel csak az Árpád-kort követően áshatták, az itt éppen ezért részben hiányzó V. falba.
Az északnyugati sarokban (Sándor-kripta) a többi faltól eltérően IV. fal nem fordul délnek, és egyebütt sem találtunk arra utaló jelet, hogy önálló építési periódus szakasza lenne.
Helyzete ellenére a IV. falat tehát a néhol fölötte elhelyezkedő III. falhoz képest is utólagosnak tarjuk. A hajóbelsőben azonosított járószintek ugyanis mind fedik a IV. falat, így annál későbbiek, de a III. falhoz futnak. Egy további megfigyelés a IV. fal építésének idejét is lehetségessé teszi: a IV. fal keleti széle a késő gótikus építési periódusban épített mellékoltárokhoz igazodik. A 16. századi oltárok kőből falazott asztalai ugyanis a harmadik periódus hajójának (= III. fal) északkeleti sarkába utólag épültek, alattuk egyértelműen szűzföld található, de a IV. fal nem fut be alájuk. (11. kép)
Valószínűnek tartjuk, hogy a sírok, ill. laza betöltésük miatt is válhatott szükségessé a IV. fal építése, azaz ezt olyan belső támasztó alapfalnak, megerősítésnek tartjuk, mellyel a feltehetőleg megbomlott statikájú III. fal helyzetét kívánták erősíteni.28
Összegezve: a IV. fal építése az oltárok elkészülte után és az első ízben 1731-ben említett Sándor-kripta (erről később részletesen) megépítése előtt történhetett.
A hajóban feltárt legfelső padlószint a mellékoltárokhoz igazodott és fedte a mellékoltárnál későbbi IV falat is. A szentélytől eltérően a hajóban a bontást megelőzően nagy felületeken felszedték a téglákat. A megmaradt téglák méretei változóak 25 x 11 x 4,5, 15 x 11 x ... cm. Alattuk kevert barnás földréteg húzódott, amelyben tagolt peremű 14-15. századi és 17-18. századi (?) mázas kerámiatöredékeket találtunk.
A járószintek, a sírok miatt az északi faltól, ill. a szentélylépcsőtől a hajó belseje felé távolodva jelentősen megsüllyedtek: a lépcsőnél 201-ről -249 cm mélységig, az északi fal mellől meg -226 cm-ről -285 cm-re.
A legfelső járószintet a hajóban, 4. szelvény déli metszetfala mellett egy sír (11. sír) törte át. A 11. sír gödre felett döngölt földből alakították ki, az új javított járószintet, erre egy még későbbi megoldásban 3- cm-es kavicsréteg.
A hajóban a korábbi járószintek csak töredékesen maradtak meg: a felső téglapadló alatt hasonló lejtéssel futott egy korábbi, második járószintre utaló homokos réteg. A hajó második padlója szintén a lépcső eredeti szintjéhez igazodott. Itt csupán egyetlen tégla jelezte a 2. padló borítását (24 x 4 x 12 cm). A 4/b szelvényben habarcsos homokos feltöltés alatt találtuk meg a legkorábbi, a harmadik téglapadló nagyobb részletét. Ez a padló többféle sérült, hiányos téglákból állt (méretek: 19 x 21 x 4,5 cm, 15 x 22,5 x 3,5 cm, 13 x 20 x 5,5 cm), tehát valószínűleg hosszas használatot, cserét-javítást követően hagyták fel. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a legalsó téglapadló is ráfedett az ún. IV. falra, ahol a téglák némelyikén kereszt alakú bevésések voltak.
A hajóban szintén zsúfoltan és hosszú ideig temetkeztek. Az itt feltárt több mint 30 sír közül, külön említenünk kell a két legkésőbbi sírt. A 23. sír tégla-pakolásos, koporsós, fordított tájolású (fejjel kelet felé fordított) temetkezés volt gyenge megtartású vázzal és textil maradványokkal. Nyakrészen gallér darabja, ill. a gerincoszlop mentén és a combcsontok között sorban, továbbá a csuklónál zsinórozás maradványaihoz kapcsolódó szövetgombok maradtak meg. Tőle közvetlenül délre tártuk fel a templom valószínűleg legkésőbbi, hasonlóan fordított tájolású temetkezését (11. sír), mely minden réteget vágott. A szegeletlen koporsóban a csontok teljesen elporladtak (!), jó állapotban maradt meg viszont az elhunyt kopott-foltozott hosszú felsőruhája, alatta posztómellénye és kék színű zsinóros harisnyája is. E két sírban kiemelkedő személyeket temettek, a kék harisnya alapján, gyaníthatóan katonacsaládból származó, egyházi embereket.29
A hajó 5/a szelvénybe eső részén a legfelső téglapadlót az 1800-as bontást megelőzően felszedték. (14. kép)
Az 5/a szelvény DK-i felén kevert betöltésű, szűzföldbe ásott (!) 40 cm átmérőjű cölöplyuk került elő, amelyet a sírok sem bolygattak. Helyzete alapján mélyen benyúló nyugati, vagy talán egy északi karzat oszlopának gödre lehetett.30 Betöltésében a kevert omladékos földben egy-egy habarcsból kialakított külső és belső saroktöredék került elő, melyeknek vékony meszeléséin két rétegben vörös festés nyomai láthatók. Ez az oszlop, és nyilván az általa hordott karzat, hosszú ideig használatban lehetett, ugyanis környezetét késői temetkezésekkel nem bolygatták. Az 5/b felületben a középkori templomon kívül egymás fölött több, erősen kevert betöltésük és mélységük (-345-385 cm) alapján kései, koporsós gyereksír (12, 13, 16. és 34. sír) került elő.
Összegezve: a negyedik periódus építésének idejére a középkori faragványok (gyámkő, bordák), és az oltárok 16. század eleji keltezése utal, ezeket ugyanis valószínűleg már az új késő gótikus templomhoz rendelték. A boltozat, a bekarcolt keltezett borda alapján a 16. század közepén már szintén állt.
Valószínűleg ebben a periódusban, a gótikus szentély építésével egy időben látták el támpillérekkel a korábbi sekrestyét is, melynek északi, kelet-nyugat irányú falrészletét és északkeleti sarkát a Jézus Kínszenvedése kápolnában tártuk fel. 1800-ig, az épület lebontásig a templomban sűrűn temetkeztek és többször végeztek javításokat: alapokat erősítettek, járószinteket emeltek. Szintén ehhez a periódushoz kapcsolható két további vállalkozás, a torony és a kripta építése.
A torony
A templom mára eltűnt harangját a 19. században - mint fennebb már említettük - Orbán Balázs még láthatta, felirata: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.31 Tornya saroktámpilléres, belső falán ma is láthatók elfalazott csúcsíves harangablakok, így a szakirodalomban mindeddig középkori épületrészként volt ismert.32 (24. kép) Ennek ellenére több adat és megfigyelés miatt 17. századinak kell tartanunk. A torony építéséről a Album Ecclesioe-ban a következő feljegyzés olvasható: Taploczai Frater Anda Peter Terciarius Ord, Francis. czinaltatta a Nap nyugati aitohoz a Tornyot penzbeli sumptussal, a többire a közönséges Megye, mely kezdődött Anno 1677 vegzödött Anno 1683., ill. Turris lapidea orgiarm 21 1/2 alta ad portam occidentalem Parochialis Templi S. Petri aedificari Caepta Anno 1677...Hic eadem Turris in finem postea deducta Anno 1683.33 (25. kép) Az írott adatok tehát egyértelműen nem csak magasításról, javításról, hanem a nyugati bejáratnál hosszú ideig épülő tornyot említenek. A nyugati falon látható építési felirat szintén erre az időszakra utal (26. kép):
A: D: 1680 IN∙HONOREM SS:PETRI:ET PAVLI∙APOST A nyugati toronybejárat bal oldalába egy 17. századi sírkő van befalazva. Az építési jegyzőkönyvből tudjuk, hogy 1823-ban magasították meg a tornyot mai formájára, ugyanakkor a mai harangablakok alatti szinten megfigyelhető elfalazott csúcsíves nyílásokon kívül nincs korábbi, alsóbb harangablakos rész. A középkori nyugati oromfal miatt itt egyéb nyílás már el sem férne, így ki lehet zárni annak a lehetőségét, hogy a 17. században csak magasítottak volna.
Ezt erősíti a torony külső falán, a melléképületek padlásterében megfigyelhető futókutyás mustra (ugyanitt több vakolatba karcolt felirat és ábra is látható) is, és a hajó fedélszékében látható, a harangablakok alatt körbefutó párkány sgrafitto-technikával készített virágos dísze is, melynek korát szintén a 17. századra teszik.34 Ez egyben arra utal, hogy a templom mellett a középkor folyamán harangtoronynak kellet állnia, mint jó néhány szintén középkori haranggal rendelkező csíki templom esetében.35
Feltételezésünket a torony dendro-kronológiai vizsgálata is megerősítette. A különböző szintek in situ födémgerendáiból vett minták keltezése 1673 utáni, ill. 1680.36
A Sándor-kripta
A középkori templom utolsó elemeként a hajó északnyugati sarkába, közvetlenül az alapfalak mellé, az akkori padló alá épült egy kripta. Szabálytalan négyzetes alaprajzának belső mérete: 250 x 230 cm, falainak vastagsága 30-44 cm között változik. Födémét É-D-i irányú fenyőgerendákra fektetett, bevakolt deszkák alkották, ezek, vélhetően a templom 1800-ban történő bontásakor beomlottak. (15, 27. kép)
Az omladékból terrakotta bordatöredék, festett deszkatöredék (pad, kazetta?), kúpcserép, tetőcserepek kerültek elő. A kriptát legalább két járószint fedte, a felső tégla, ill. ennek a feltöltése alatti barna lejárt földréteg a födémgerendák fölött húzódott. Téglákkal kirakott, enyhén íves, utólag elfalazott, alig 80 cm magas bejárata keletről nyílt. A mai templom karzatának északi oszlopa elég szerencsétlenül éppen az építéskor már elfeledett (?) jellegű, irányú kriptabejáró fölé épült. (28. kép)
A középkori templom bontásakor a omladék beszakított a kriptát, az omladék alatt -350 cm mélységben jelentkeztek a kelet-nyugat irányú fa koporsók maradványai. Az összesen kilenc koporsót (négy férfi, három nő, két gyermek) hármas (?) elrendezésben egymásra helyezték. Az anatómiai rendben félrecsúszott csontok alapján arra lehet következtetni, hogy a temetés során vagy azt nem sokkal követően a koporsók már elmozdulhattak. A beomló gerendák, és nagy falazó kövek meglehetősen nagy pusztítást végeztek az összepréselődött négy-, öt-, illetve hatoldalú fenyődeszka koporsókban (?), így alakjuk nem volt minden esetben biztosan megállapítható.
A fenyőkoporsók a láb felé erősen szűkültek. Aljuk két deszkából készült, a koporsókat esetenként vászon borította, némelyiken ezt kis bronzszegecsek szegélyezték, a deszkák mindkét végét és a rézsűs felső oldalakat különböző motívumok, és esetenként feliratok borították. A beomlott súly hatására a csontok az alsó deszkákba mélyedtek, a deszkák összetörtek, de aprólékos munkával sikerült a feliratok egyes részleteit elolvasni. A vázak alá gyalu-forgács volt terítve (különösen a fej magasságában), esetenként szövet nyomai is érzékelhető volt. A legalsó sorban elhelyezett felnőtt vázak alá a koporsóban 10 cm vastag tiszta hamut (?) terítettek.37 A koporsókat, egyetlen kivételtől eltekintve, keletelve helyezték el a kriptában. A vázak egy részét rágcsálók bolygatták, erre esetenként a feltört gyümölcsmagok vagy elmozdult csontok utaltak. (15, 29. kép)
A felső három sorban elhelyezett, tehát a későbbi vázak keze a medencére vagy a hasra volt hajlítva, az alsóbb, korábbi vázaknál a kéz minden esetben nyújtott volt. A férfivázak esetében gyakran megfigyelhető volt a különböző csontbetegségek nyoma (kinövések, kisarjazott csigolyák), ami az itt eltemetettek örökletes betegségeire utalhat. A halottakat ruhában temették el, de erre csak a szórványos textilmaradványok, a csontok halvány patinás elszíneződései, ill. egy esetben fémhuzalos párta maradványai utaltak.
A 61. sír a két felső rézsűs deszkáján szegecsekből kirakott felirat volt olvasható, jobb oldalt: ...CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 (?). Ez alapján vált egyértelművé, hogy a Sándor-kripta maradványait találtuk meg, Sándor Gáspár ugyanis a kriptát építtető Péter fia,38 noha a kripta építtetője Sándor Péter 1756-os végrendeletében szintén nem utal az általa épített kripta helyére.39 Az 1731-es vizitációban a Sándor-család kriptáját már említik, anélkül azonban, hogy helyét megadták volna.40
Két további koporsó felirata volt részlegesen olvasható: a 63. váz bal oldali rézsűs koporsódeszkáján: AE.T. 66 A 1771 26. APRIL, alatta ELISABETHA KOR (?). Ő alighanem a Berivoji Boér Antal feleségével Sándor Erzsébettel azonosítható.41
A 64. váz jobb oldali rézsűs deszkáján két sorban: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK SZ GYÖRGY/............... LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA volt olvasható. A felirat lehetséges olvasata: ac perivit illustrissima Domina Anna Mária Csedő de Csíkszentgyörgy uxor illustrissimi Domini Ladislai Dőry de Jobahaza. A csíkszentgyörgyi Csedők ugyancsak csíki tisztségviselői család volt a korszakban, az itt eltemetett hölgy Dőry László első felesége volt és 1769-ben hunyt el.42
A kripta kemény, habarcsos alját -437 cm-en értük el, alatta korábbi sírok is előkerültek. Az itt feltárt temetkezések (69-72. sír) rossz megtartású, hiányos egymást is bolygató sírok, mélységük elérte a -482 cm-t, és közvetlenül a sárga agyagos-sziklás altalajba ásták őket.
Aligha véletlen, hogy e sírok egyike sem közelíti meg a templom eredeti nyugati alapozását, hiszen éppen Csíksomlyón hozták 1726-ban azt a határozatot, amelynek 18. cikkelye arról szól, hogy „a templomba való temetkezés a kőfalaknak romlásokra vagyon, azért senkinek meg nem engedtetik, hacsak bóttya vagy kriptája nincsen. A Templomba pedig botot, kriptát csak Nemeseknek szabad erigálni és csináltatni. [...] Torony vagy Cemeterium kő falához egy ölnél közelebb a temetés ne legyen [...] forint bűntetés terhe alatt".43
A kriptában feltárt temetkezések régészetileg igazolták az írott források adatait a 18. századi nemesi temetkezési szokásokról. Erről APOR Péter 1736-ban így írt:
„Az koporsót belől vagy bársonnyal, vagy matériával vonták bé, feje alá tettek vagy bársonyvánkosokat... az feje mellé szép nyusztos süveget.... ha katolikus volt, az keszkenyein felyül állott az olvasója... Mikor koporsóba tették, az koporsónak fenekire némelykor tettek gyalu alól kihullott forgácsot.., azt szép gyolcslepedővel bécsinálták vagy bévarrották... Az koporsót penig, amint leírám, bévonván, az koporsót ezüst-, aranyas fejű szegekkel igen gazdagul külyel béverték, és hogy az aranyas fejű szeg jobban kiadja magát, az koporsót fekete bíborral vonták bé...44
Noha kutatásunkhoz közvetlenül nem kapcsolódik, a Sándor-kripta kapcsán meg kell említenünk, hogy azt utóbb nagy „karriert" futó „székely áldozópohár" a kriptát építtető Sándor Péter fent idézett végrendeletében is előfordul. A végrendelet hatodik tételénél egy ezüst pohár és szebb ezüst pixis és selyem keszkenő után írták össze: „A szerecsendió kupát hagyom a kisebb fiam Gáspár kezébe [...] de úgy, hogy azt soha el ne adhassák, hanem régi emlékezetül megtartsák jó gondviselés alatt, mint régi eleinktől reánk maradott és 1412. esztendőtől fogva megtartotta Isten familiánknál. "45 Úgy tűnik tehát, hogy ekkor még csak családi ereklyének tartották.
Sírok és temetkezési szokások
A feltárt vázak kor és nem meghatározását a helyszínen végeztük el, utólagos antropológiai vizsgálat még nem erősítette meg az adatokat, ezért azok tájékoztató jellegűek. A mélységeket az ásatás ±0 szintadatához képest mértük (ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cmel van magasabban!), ezért az adatok a tényleges korabeli járószintekhez képest jóval nagyobbak!
Az alkalmazott rövidítések:
T - tájolás (bizonytalan szög esetén megelégedtünk a keletelés feltüntetésével),
M - mélység, megj. - megjegyzés, sz - szélesség, h - hosszúság
A Sándor-kriptában elhelyezett vázak esetében a tájolást nem jelöljük. A kéztartásra, bolygatásra, mellékletre, időrendre és betöltésre vonatkozó adatokat csak akkor tüntettük fel, ha azok megállapíthatók/fontosak voltak. A sírszám után zárójelben az ásatási szelvény száma szerepel.
1. sír (1. sz.): infans I. hiányos váza, koponya és felső végtagok hosszúcsontjai lekerekített sarkú sírgödörben. Keletelt, karjai medencére hajtva; a Jézus Kínszenvedése kápolna keleti alapfala vágta, m: -328 cm.
2-3. sír (2/a sz.): erősen bolygatott páros sírban adultus férfi koponyája és alsó végtagjai, ill. ismeretlen nemű adultus bokacsontjai. T: 300°, m: -248 cm, a sír betöltése tiszta; megj: 19. századi gödör bolygatta.
4. sír (3. sz.): maturus férfi mellkason alóli váza medencén összetett karokkal, szegelt koporsóban. T: 305°, m: -345 cm, a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapfala vágta.
5. sír (2/a sz.): infans I. rossz megtartású felsőteste lekerekített sarkú gödörben. T: 272°, m: -250 cm, megj: sírbetöltése teljesen tiszta, egynemű. Időrend: 5.→2/3.
6. sír (3. sz.): infans I. nyújtott karokkal, szegelt koporsóban, kissé jobbra mozdult fejjel. T: 283°, m: -385 cm. Időrend: 6.→4. sír.
7. sír (3. sz.): infans II. nyújtott karokkal, jobbra fordult koponyával. T: 300°, m: -392 cm, megj: benyúlik a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapozása alá, nyújtott karok, vágta a 8. sírt.
8. sír (3. sz.): adultus alsó lábszárai, bolygatott (?) bokacsontokkal, szegeletlen koporsóban (?). T: 305° (?), m: -376 cm. Időrend: 7.→8. sír.
9. sír (3. sz.) Adultus bokacsontjai, T: keletelt, m: -360 cm. Időrend: 9.→4. sír
10. sír (4/c sz.): infans II. kislány test mellett kinyújtott karokkal, lekerekített sarkú sírgödörben, balra fordult koponyával, bal fele megsüllyedve. T: 277°, m: -276-96 cm, megj: mellékletei a halántékoknál 3 db bronz, 1 db ezüst S-végű hajkarika (átmérőik: 2,2-2,6, cm, 2 cm, 1,8-2,3 cm, 2 cm), kettő bordázott kissé kiszélesedő (4 mm) S-véggel, valamint jobb kezén egy vas pántgyűrű; (alatta a 14. sír). C12-es keltezés alapján a váz kora 1208-1270 közötti.
11. sír (4/a-b sz.): férfi teljesen elporladt, nyugatolt váza, szegeletlen, lefele keskenyedő koporsóban. Hosszú kopott, foltozott, merev állógalléros felsőruhája (reverenda?), fehér posztó mellénye, és kék zsinóros harisnyája jó állapotban megmaradt.
12. sír (5/b sz.): infans I. szegelt koporsóban, medencére fektetett karokkal, balra dőlt koponyával, megsüllyedt bal lábszárral. T: 311°, m: -345-361 cm, alatta a 13. sír.
13. sír (5/b sz.): infans II. szegelt koporsóban összekulcsolt kézzel. T: 300°, m: -366-385 cm, megj: a mai templom északi fala részben fedi, alatta további sírok, a bal lábszár megsüllyedt. Időrend: 12.→13. sír.
14. sír (4/c sz.): csecsemő elporladt koponyával és felsőtesttel, gyenge megtartású alsó végtagokkal. T: 305°, m: -316 cm, megj: a váznál jóval nagyobb padmalyos gödörbe temették, de nem a padmalyba, ezért gyanúnk szerint egy korábbi sírgödörbe temették. Betöltésében kő, csont, tégla, korábbi a 10. sírnál, gödrét a mai templom vágta. Időrend: 14.→10. sír.
15. sír (2/b sz.): senilis (?) elporladt váza, szegeletlen, a lábak felé keskenyedő koporsóban, medencén összekulcsolt kézzel. T: 283°, m: -358 cm (koporsódeszka teteje -346 cm), megj: a fejnél ill. a kezeknél posztómaradványok (süveg?); betöltésében téglatöredékek (méreteik: 12,5 x 13 x 5,5 cm, 19 x 4,5 x ...cm, 15 x 3,5 x ...cm).
16. sír (5/b sz.): infans I. medencére fektetett kézzel, szegelt koporsóban. T: 292°, m: -390 cm(?).
17. sír (2/b sz.): maturus, férfi szegeletlen, láb felé keskenyedő koporsóban, nyújtott karokkal, bolygatott fejjel, hiányzó bal felkarral. Jobb medencelapátján sarló! T: 322°, m: -388 cm.
18. sír (2/b sz.): felnőtt, keletelt sírja a szelvény nyugati tanúfala alatt, a vázból csupán néhány csigolya és a jobb alkar volt bontható, m: -363 cm, megj: a 21. sír vágta.
19. sír (4/a sz.): infans I. bolygatott váza, hiányzó koponyával, jobbra fordulva, enyhén felhúzott lábakkal, teljesen tiszta betöltésű sírgödörben. T: 277°, m: -245 cm, a 23. sír bolygatta
20. sír (5/b sz.): maturus bokacsontjai, keletelt (a 31. sír gödrével bolygatták), m: -372 cm.
21. sír (2/b sz.): maturus férfi medencéje és alkarjai keskenyedő koporsóban, T: 311°, m: -382 cm, megj:, medence alatt bolygatott, felsőtest a szelvényfal alatt.
22. sír (4/a sz.): iuvenilis nyújtott karral, elmozdult medencével, balra fordult lábakkal, szegeletlen koporsóban, felsőteste a szelvényfal alatt. T: 305°, m: -315 cm, megj: későbbi a 23., 26. és 28. síroknál. A 22-23. sír betöltésében a 2. padló tégláival egyező méretű (24 x 4 x 12 cm) téglák kerültek elő.
23. sír (4/a sz.): senilis (?) férfi rossz megtartású, néhol elporladt váza, medencére, ill. hasra hajtott karokkal, szegeletlen koporsóban. Bal oldali bordáinak egy része törés után összeforrt. T: 120° (nyugatolt!), m: -365-370 cm (koporsódeszka teteje -345 cm). Mellékletek: vászongallér maradványa a nyaknál, több vászongomb zsinórozással a test tengelyében. Megj: a váz alatti szürke homokréteg alatt téglapakolás, időrend: 23.→30.
24. sír (2/b sz.): koporsós sír, melynek csak a felső részlete volt bontható, -349 cm mélységben, megj: valószínűleg e sírral (is) vágták át a korai szentély alapfalát (V. fal).
25. sír (2/b sz.): maturus medencére hajlított ill. kinyújtott karral, lábak felé keskenyedő szegeletlen koporsóban. T: 300°, m: -407 cm, megj: felső része a szelvényfal alatt; korábbi a 17. és 21. síroknál.
26. sír (4/a sz.): infans II. padmalyos sírban (fülke szélessége 30 cm, magassága 25-30 cm) szorosan a test mellé nyújtott karokkal (lepelbe burkolva), balra fordított felsőtesttel, hiányzó koponyacsontokkal. T: 302°, m: -318 cm. Kora a C14-es vizsgálat alapján 1455-1522 vagy 1574-1626 közé tehető.
27. sír (2/b sz.): maturus/senilis medencén alóli része (felsőteste a szelvényfal alatt), valószínűleg medencére hajtott kézzel, lábak felé keskenyedő szegeletlen koporsóban, T: 300°, m: -428 cm, megj: a 21., 18., 17. sírcsoport alatt, gödre kissé benyúlik a korai szentélyalap alá (V. fal).
28. sír (4/a sz.): bolygatott, koporsós csecsemősír, m: -271 cm, megj: a 22. sír bolygatta.
29. sír (4/b sz.): gyerek részleges váza (felsőtest a nyugati szelvényfal alatt) a IV. fal alatt, erősen jobbra süllyedve, T: 227°(?), m: -380 -360 cm.
30. sír (4/a sz.): felnőtt bokacsontjai koporsóban, melyeket a 23. sír elvágott, m: -337 cm, T: keletelt.
31. sír (5/b sz.): kibontatlan sírgödör a mai templom alapfala mellett.
32. sír (5/b sz.): kisgyerek jobb karja a mai templom alapozása mellett, m: -418 cm, T: keletelt.
33. sír (4/b sz.): kibontatlan koporsó nyugati széle a keleti szelvényfal alá nyúlva.
34. sír (5/b sz.): bolygatott váz bokacsontjai, keletelt.
35. sír (4/b sz.): adultus alsó végtagjai a IV. fal alatt, medencével, felsőtest a nyugati szelvényfal alatt. T: keletelt (227° körüli), m: kb. -360-cm, valószínűleg nyújtott karokkal. Időrend: 35→29.
36. sír (4/b sz.): felnőtt férfi szegeletlen, láb felé szűkülő koporsóban, nyújtott karokkal, jobb oldala megsüllyedt a 49. sír miatt, korábbi, mint a IV. fal, T: 233°, m: -398 cm. A csoport időrendje: 49→36→29. sír.
37. sír (4/b sz.): infans I. teljesen elporladt maradványa koporsónyomokkal, csupán koponyatöredékek és vasalt csizmájának bőr darabjai maradtak meg, T: 222°(?), m: -447 cm.
38. sír (4/b sz.): gyerek bolygatott, gyenge megtartású váza szegeletlen, magas oldalú (min. 20 cm), vélhetően keskenyedő koporsóban, koponyatöredékek, bal felkar elporladt maradványa, T: 216°, m: -426 cm.
A 37. sír bolygatta, a csoport időrendje: 38→37→57. sír.
39. sír (4/b sz.): kisgyerek hiányos, elporladt maradványa szegeletlen koporsóban, T: 233°, m: -415 cm. A 44. sír gödre bolygathatta (?).
40. sír (5/a sz.): infans II felsőteste és combcsontjai, medencére fektetett kezekkel, jobbra fordult fejjel, lábszárai a keleti szelvényfal alatt. Betöltése tiszta egynemű barna föld (a fejét kis szakaszon sárga agyag fedi - túlbontott padmaly?). T: 216°, m: -351 cm. Megj: az északi karzatoszlop alatt helyezkedik el.
41. sír (5/a sz.): maturus férfi szabálytalan sírgödörben, szegeletlen koporsóban, medencére nyúló karokkal, bolygatott bal bokával. Bal karja alatt további sír. T: 222°, m: -417/-398 cm. A koporsóra/testre fejfedőt helyeztek, sírgödre/koporsója lábaknál keskenyebb.
42. sír tévesen adott sírszám egy sírként jelentkező, de szórvány koporsódeszkának.
43. sír (5/a sz.): felnőtt váz jobb fele (balját elásták), szegeletlen koporsóban, nyújtott karral, jobbra forduló fej és test, T: 222°, m: -390 cm. Gödrének oldala íves (padmaly?), az 51. sír széles gödre bolygatta.
44. sír (4/b sz.): maturus/senilis (?) rossz megtartású lábszár- és lábtőcsontjai (a test többi része a nyugati szelvényfal alatt), T: keletelt, m: - 405 cm.
45. sír (4/b sz.): felnőtt részleges váza (mellkastól fölfelé a nyugati szelvényfal alatt), nyújtott karokkal, bal alkarja hiányzik, val. a 44. sír bolygatta, koporsó nélkül. T: 222°, m: -425 cm.
46. sír (6/b sz.): felnőtt nő (?) jobb felsőteste, bolygatott váza (a mai templom északi fala és belső pillére vágta), erősen balra süllyedve. T: 233° (?), m: -271-290 cm. Koporsó nélkül, betöltése tiszta fekete föld. Kevés apró vöröses agyagröggel.
47. sír (6/b sz.): iuvenilis bolygatott, hiányos váza (bal fele megsüllyedt és elporladt, medence alatti részét a belső pillér fala vágta), nyújtott karokkal. T: 222°, m: -296-306 cm. Koporsó nélkül, betöltése tiszta barna föld, kevés apró téglatöredékkel. Kora C14-es vizsgálat alapján 1310-1410 közötti.
48. sír (5/a sz.): infans II bolygatott váza, medencére hajtott karokkal (bal felkar hiányzik), lábszárak a szelvényfal alatt, állkapcsa leesve, padmalyos sírban (fülke méretei: sz: 35 cm, m: 20 cm), sírgödre íves kialakítású, lepelbe csavartan eltemetve, az aknától deszka választotta el. T: 222°, m: -395 cm. A csoport időrendje: 48-43-40. sír. Keltezése C14-es vizsgálat alapján 1622-1677 közötti.
49. sír (4/b sz.): infans II részleges váza (felső része metszetfal alatt), koporsó nélkül, keresztbe tett lábszárakkal, lepelbe csavarva temethették, nyújtott karral, jobbját valószínűleg a 44. sír bolygatta, T: 233°, m: -410 cm. A csoport időrendje: 49→45→44. sír
50. sír: téves sírszám.
51. sír (5/a sz.): senilis rossz megtartású, hiányos váza: koponya töredékei, felsőtest, bal medencelapát, lábak a szelvény fal alatt, medencén összekulcsolt kezekkel. T: 216°, m: -451 cm).
52. sír (5/a sz.): felnőtt (senilis?) hiányos, rossz megtartású hosszúcsontjai szegeletlen koporsóban. T: 222° (?), m: -445 cm.
53. sír (5/a sz.): fiatal hiányos, rossz megtartású medencéje és lábai, koporsóban, T: 222°, m: -440 cm. A medence körül koponyatöredékek-bolygatott váz maradványa.
54. sír (5/a sz.): maturus/senilis férfi (?) lábai (felső része a szelvényfal alatt) lefele keskenyedő koporsóban. T: 216°, m: -418 cm.
55. sír (4/b sz.): iuvenilis részleges váza (mellkastól fölfele a nyugati szelvényfal alatt) lekerekített sarkú sírgödörben, koporsó nélkül, valószínűleg lepelbe csavarva, jobb kar kinyújtva, bal kissé behajlítva a medence alatt. Felnőtt sírt bolygatott, mellette ugyanis egy felnőtt áll- és felkarcsontja volt. T: 216°, m: -434 cm. Környező sírok időrendje: 55→49→36. sír.
56. sír (4/b sz.): felnőtt jó megtartású, hiányos váza (mellkas és bal felkar). T: 216°, m: - 435 cm. A 37. és 57. sír bolygathatta.
57. sír (4/b sz.): infans II. váza nagy méretű, szögletes sírgödörben, szegelt koporsóban, ölben összetett kezekkel, hiányzó lábtőcsontokkal, T: 222°, m: -478 cm.
58. sír (5/a sz.): gyerek lábszárai, térdtől felfelé bolygatott (val. az 59. gödre vágta), T: 216°, m: -465 cm.
59. sír (5/a sz.): adolescens bolygatott lábai (bal combcsont hiányzik, felsőtest a tanúfal alatt), T: 216°, m: - 462 cm. Időrend: 58-59.
60. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a koporsó méretei: h: 190 cm, sz: 70/ 40 cm, m: -368/391 cm. A koporsó felirata és díszítése, ha volt ilyen, felismerhetetlenül roncsolódott, csupán azt állapíthattuk meg, hogy a deszkák széleit rézszegecsekkel verték ki. A teljes koporsót egykor valamilyen textil borította, melynek azonban csak itt-ott maradt meg kevés maradványa. Benne egy 170 cm magas, fiatal férfi váza, balra forduló koponyával, medencén összekulcsolt kezekkel. A vázon több betegségre utaló jel figyelhető meg: kisorvadt, taréjos gerinccsigolyák, ill. csontkinövés a bal bokán. A fej és a medence alatt szemcsés maradványok párnára vagy egyéb alátámasztásra utalnak. A sírt állatok bolygatták, amint erre a lábak közötti feltört gyümölcsmagok utalnak.
61. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú koporsó (h: 194 cm, sz: 76/38 cm, m: -353 cm). A fenyődeszkák szegélyei kis bronzszegeccsel voltak végigverve. Ezek a koporsó textilborítását is rögzítették. A koporsó láb felöli függőleges deszkáján MÁRIA monogram, a fej felöli deszkán felismerhetetlen díszítés (keresztek, címer?). Jobb oldali rézsűs deszkáján... CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 volt olvasható. A koporsóban felnőtt férfi (váz hossza: 165 cm) medencén összekulcsolt kézzel, balra forduló fejjel. A váz antropológiailag fiatalabbnak tűnik, mint a felirat 56/66 esztendeje. A csontokat néhol textil fedte (halotti lepel?), a csontok alatt finom gyaluforgács. A csontok az alsó deszkába mélyedtek, valószínűleg az omladék súlyától. A medencén és a combcsontok között rózsafüzér gyöngyei, lábai között gyümölcsmagvak- állatjáratból.
62. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a négyoldalú (?!), fordított trapéz metszetű koporsó (h: 179 cm, sz: 60/35 cm, m: -412 cm). Pitykés díszítés nem volt rajta. A maturus vagy senilis korú női váz (h: 155 cm?) jobb keze a medencére hajtva, balja kinyújtva. A rágcsálók bolygatása miatt a koponya a sarokba fordult, bal alkar ulnája, és a mellkas csontjai elmozdultak. A csontokon néhol zöldes patina látható. A csontok alatt forgács, az alatt 1-2 cm vastag fekete föld. Az ujjcsontoknál a medence felett fonott zsinór maradványa.
63. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú, fordított trapéz alakú koporsó (h: 187 cm, sz: 60/36 cm, m: -403 cm). A felső fedődeszka több darabba törött, de kis szegecsekből kivert feliratának részletei néhol olvashatóak voltak, a váz jobb oldalán: D.E.M.K.I.a. (?) míg baloldalt két sorban elhelyezve: ELISABETHA K0(R)... / Æ T 66. A 1771 26. April. A koporsóban adultus nő váza (h: 148 cm), mellen összekulcsolt kezekkel. A váz antropológiai jellemzői fiatalabbnak sejtetik, mint a felirat 66 éve. Fején fém huzalból (ezüst?) készült ék hosszú (vallószínűleg egykor a hajba tűzött) maradványa, benne két réz hajtűvel. A mellkas nem roskadt össze (kitömve?!), mellette szövetmaradványok, a váz alá gyaluforgács volt terítve. Betöltésében kívül zöld, belül sárgásbarna mázas kerámiatöredék.
64. sír (6/a sz. Sándor-kripta): hatoldalú, sérült (betöltésében a kripta födéméből származó gerendalenyomatos habarcsdarab!), láb felé keskenyedő koporsóban (h: 178 cm, sz: 50/30 cm, m: -410 cm) adultus nő váza (h: 157 cm) hason összekulcsolt karokkal. A váz alatt gyaluforgács, a fej alatt párna (?) nyomai. A rézsűs koporsódeszkákon bronzszegeccsel kivert felirat maradványa olvasható: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK SZ GYÖRGY / (...) LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA.
65. sír (6/a sz. Sándor-kripta): fordított trapéz (?) oldalú koporsóban (h: 185 cm, sz: 72/37 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 170 cm) nyújtott karokkal. A koporsó a temetés közben vagy azt követően elmozdult, ugyanis a váz balra csúszott. A csontok alatt gyaluforgács, illetve fehér homok. A csontokon betegségek nyomai (kitarajosodás, felszívódott szárkapocs).
66. sír (6/a sz. Sándor-kripta): négyoldalú, fordítva („nyugatolt"!) koporsóban (h: 185 cm, sz: 67/35 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 160 cm) nyújtott karokkal. A betegség nyomait hordozó (kisarjadt csigolyák), rossz megtartású váz alatt vastag (10 cm!) tiszta fehér hamu vagy homokréteget terítettek a koporsó aljára.
67. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 100 cm, sz: 40/21 cm, m: -440 cm) infans II rossz megtartású gyerekváz (h: 87 cm), alatta fűrészpor és gyaluforgács, szórványos textil/bőr (?) maradványok. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.
68. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 55 cm, sz: 20/10 cm, m: -445 cm) rossz megtartású csecsemőváz (h: 50 cm?). Mellén bronz tű. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.
6/a sz., a Sándor-kripta alatti sírok
69. sír (6/a sz.): infans II rossz megtartású, hiányos medencéje, alsó végtagjai, szegelt koporsóban (lenyomata alapján h: 160 cm, sz: 44/32 cm) m: -456 cm, T: 222°, betöltésében fa, habarcsrög, csont.
70. sír (6/a sz.): maturus jobb lába és bokacsontjai. Keletelt, m: -462 cm, a kripta építésével bolygatták, kevert betöltésében tetőcserép töredék is található.
71. sír (6/a sz): infans II rossz megtartású hiányos váza, nyújtott karokkal, a 70. sír és a kripta keleti fala alatt, m: -482 cm.
72. sír (6/a sz.): adultus hiányos, rossz megtartású váza a kripta délkeleti sarka alatt, koporsós, tájolása: 227° (?), nyújtott karokkal, m: -477 cm.
73. sír (6/a sz): kibontatlan sírfolt nyugati széle a kripta északkeleti sarka alatt.
A kutatás során feltárt sírok a középkori és a koraújkori temetkezési szokások széles változatait képviselik. A középkori templomon kívüli és templomban, kriptába történő temetkezések egyaránt előkerültek. Megállapítható, hogy a testet a 14. századig lepelbe csavarták, majd ácsolt, később szegelt koporsóba helyezték. Mellékletek csak ritkán esetben fordultak elő, itt a legkorábbiak az egyik 12-13. századi sír S-végű, Csíkban elsőként azonosított hajkarikái. A hitvilág összetettségének és a pogány-babonás elemek szívós továbbélésének a nyoma a gótikus szentély eltemetett egyik sírjában a hasra, rontáselhárító céllal helyezett sarló. Szintén a régi időkre visszanyúló, a halálban az élet folytatását látó, 18. századi elképzelés nyomát véljük abban az esetben is, amikor a papot híveivel szemben fordított tájolással helyezték nyugalomra.
A templombelsőben feltárt padmalyos temetkezések szintén ritkának mondhatók. A nyugati/északi karzatoszlop alatt az 5. szelvényben, a magasan jelentkező agyagos altalajban tiszta betöltésű, keletelt, koporsó nélkül elhantolt sírokat tártunk fel, melyek közül az egyik egyértelműen padmalyos volt. Az utólag rájuk fedő oszlop miatt a későbbiekben ezt a részt a sírok ásásakor érthető okokból kikerülték. Az 48. sír (5. szelvény) padmalya jobb oldali volt, a fülke széle íves kialakítású, szélessége 30 cm, magassága 20 cm, az akna szintjénél mélyebben, menedékesen alakították ki. (18, 30. kép) A padmalyt az aknától deszkával választották el, melynek barna porszerű maradványa jól megfigyelhető volt. A testet lepelbe csavarva temették el. A váz karjait a medencére, ill. a másik kar könyökéhez hajlították, a bal felkar, bolygatás miatt hiányzik (43. sír). Betöltéséből habarcs is került elő, és kései keltezését a C14-es vizsgálat egyértelműen eldöntötte, legvalószínűbb keltezése 1622-1677 közötti.
A 26. szintén padmalyos sírt (4. szelvény) ettől kissé keletebbre a késő gótikus mellékoltárok alatti agyagos, szűz földben tártuk fel. A sírgödörnek ez esetben a bal oldali padmalyrészét lehetett egyértelműen azonosítani, az aknát és a váz fejrészét egy későbbi sír (22. sír) bolygatta. A nyújtott helyzetű test felső része jobb oldalra fordult, látható, hogy a lepelbe csavart vázat benyomták a padmalyba. Az állkapocs kivételével a fej többi része hiányzott, vélhetően a bolygató sír miatt. A padmaly oldala és vége íves volt, kissé mélyebben helyezkedett el, mint az akna alja, szélessége és magassága is 30 cm. Koporsó vagy egyéb fa nyomát nem találtuk. A C14-es vizsgálatok eredménye ez esetben nem teljesen egyértelmű, nagyobb valószínűséggel egy 1455-1522-es keltezést adott, de egy későbbi 1574-1626-os datálás is lehetséges.46
Az avar korban gyakori padmalyos temetkezés a 10-11. században elvétve még előfordul47, majd több évszázados szünet után a 16-17. századtól a síktemetőkben az egész Kárpát-medencében újra általánosan elterjedt. A néprajzból ismert padmaly, az oldalfülke (esetenként hosszanti irányban is) funkciója megváltozik: már nem a váz elrejtése a cél, hanem egyrészt a koporsó védelme a ránehezedő földtől, ill. a sír befogadóképességének növelése, azaz annak a biztosítása, hogy a család tagjait érzelmi, anyagi, vagy gyakorlati megfontolásból egy sírgödörbe temethessék.48 Erdélyből a 17. század közepétől ismerek adatot padmalyos temetkezésre: „Csinaltam... az giermeknek egy koporsot megh az padmal eleybe deszkat" (1652).49 Az általam ismert esetekben a koraújkortól elterjedő „újabb" padmalyos sírok mindig templomon kívüli koporsós temetkezések. A koporsó használata a 15-16. századra már Csíkban általánosnak mondható.50
A néprajzi és régészeti szakirodalom szerint mai ismereteink alapján a népvándorlás-, ill. honfoglaláskori padmalyos sírok és a koraújkorban elterjedt padmalyos temetkezések között nincs genetikus kapcsolat.51 Ha tekintetbe vesszük, hogy a korai síktemetők és a koraújkortól induló immár újra nyílt területeken nyitott temetők között több évszázadig a templomok cintermeibe összezsúfoltan temetkeztek ez teljesen érthető jelenségnek tűnik.
A kripta beomlásakor összezúzódott koporsóin tett megfigyelések a korabeli, temetkezésekre vonatkozó írott adatok első régészeti igazolásai. A kriptába való temetkezés, az írott adatok és a régészeti megfigyelések szerint is nem csak divat kérdése volt, hanem kényszerítő megoldás is. A 18. századig folyamatos templomba történő temetkezések ugyanis nem csak a padlószintek süllyedését okozta, hanem a felmenő falakat is veszélyeztette.
Összegzés
Az eddigi kutatások során a középkori templomnak csupán északi felét tártuk fel, szentélye ill. déli fele ismeretlen. A korlátozott felületű ásatás során négy periódusát és további bővítéseit azonosítottuk az 1800-ban elbontott templomnak.
Az egyelőre bizonytalan lokalizálás ellenére, a legkorábbi épülettel kapcsolatos megfigyelések, freskótöredékek, vakolt-meszelt falazó kövek, kő-faragvány arra utalnak, hogy már a legkorábbi időszakban igényes kivitelezéssel (pl. faragott kő nyíláskeretek) készültek a kő templomok. A második periódus nagynak mondható hajóhosszúsága (közel 14 m hosszú belméret!) szintén arra utal, hogy itt már az Árpád-kor folyamán jelentős központ lehetett.
Az építési periódusok közül a koraiak a legizgalmasabbak, hiszen az építés- és művészettörténeti adatokon kívül komoly történeti vonatkozásaik vannak. A rendelkezésre álló adatok egyelőre nem, teszik lehetővé, hogy a korai periódusok pontosabb időrendjét eldönthessük. Annyi tűnik bizonyosnak, hogy a 12. században már állt kő templom. E korai periódusok valamelyikéhez köthetjük a másodlagos helyzetű félköríves-hengertagos kapukat is. Ablakaiból egyetlen töredéket sem ismerünk, de aligha tévedünk, ha hasonló faragott félköríves kereteket feltételezünk, mint a csíkmindszenti templom déli feltárt résablak esetében.52
A templom korai periódusainak 12., ill. 12-13. századi keltezése alapján nem csak a települési hullámok időrendjét, de az erdélyi vármegyei keretek, az egyházi és a világi adminisztráció, a vármegyék és főesperességek kiépülésének a kezdeteit és hatókörének sugarát, továbbá a gyepűkről vallott korábbi elméleteket is felül kell vizsgálni. A korai periódus a székelyek beköltözését megelőző időszakra esik, melyet a szakirodalom a 13. század végére tesz.53 Ismerve a korszak egyházi és világi szervezeteinek, az esperességek és vármegyék szoros összekapcsolódását,54 a korai periódus(ok) közvetve vármegyei berendezkedésre utal. A templom ugyanis nem épülhetett valamiféle gyepükön kívüli senki földjén, nyilván valamelyik esperesség és egyben vármegye területén állt, noha erre vonatkozó közvetlen írott adatok nem maradtak ránk.
A székelységnél korábbi és a 14. századig meglévő vármegyei kereteket az első csíki vonatkozású oklevél is jelzi: egy 1324-ben vitatott birtokviszonyú terület ugyanis egy örökösök nélkül elhalt ember birtoka volt, melyet a király megyei nemeseknek, a szomszédos Háromszéken megyei területeket, enklá-vékat birtokló Opor fia Sandurnak és István fia Egyednek szándékozott királyi jogon sikertelenül adományozni.55 Ez nyilván csak olyan magánbirtok lehetett, mely a székely beköltözés előtt már megyei terület volt, és melyet a székelyek utólag a királyi szándék és a birtoktulajdonosok ellenkezése ellenére bekebeleztek és meg is tartottak.56
Az ásatás természetesen nem szolgáltatott adatokat arra vonatkozóan, hogy a Csíki-medence ebben az időszakban mely vármegye területére esett. A közeli, a későbbi Háromszék területére eső Fehér megyei enklávék alapján kézenfekvő megoldásnak tűnik azt feltételezni, hogy eredetileg Csík is Fehér megyéhez tartozott, ám a 14. századi egyházi berendezkedés inkább Küküllő felé billenti el a mérleg nyelvét. Csík ugyanis ahhoz a Telegdi főesperességhez tartozott, mely valószínűleg az egykori, eredeti Küküllő vármegye területén jött létre a székely beköltözéskor.57 Az eredeti állapotokat a megyehatárnál konzervatívabban őrző egyházi berendezkedés alapján egyben azt is sejteni engedi58, hogy a vármegyei szervezet itteni kiépülése Küküllő vármegyének Fehérből való kiválásával egy időben, vagy azt követően jött létre.
Az ásatás során tehát, olyan korszakban és területen, melyet az írott adatok egészen a 14. századig nem említenek, melyet a történeti, nyelvészeti munkák csupán a 13. század második felétől tekintenek ténylegesen lakottnak régészetileg sikerült 12. századi egyházi és közvetve világi berendezkedésre bizonyítékot találni. Ennek lehetőségét régészeti, helynévi, történeti adatok alapján már korábban is hangsúlyozták,59 de mindeddig csupán a lakottságot lehetett igazolni. Ugyanakkor a második periódus méretei a korszakban kirívóan nagynak számítanak, tehát minden bizonnyal helyi szinten fontos egyházi központ lehetett. Egyéb adatok nélkül további feltételezéseket nem fogalmazhatunk meg, azt azonban elmondhatjuk Csíksomlyó központi jellege minden bizonnyal ehhez az épülethez kapcsolódik, és már az Árpád-korban gyökerezik.
Az többperiódusú építéstörténet során a megnövelt szentélyek (az utolsó fázisban a hajó méreteivel egyező szélességgel) a divat mellett azt is jelzik, a bővítések a helyi előkelők érdekei és igényei szerint zajlanak. A nagy szentélyek építésével az építtetők a patronátussal járó reprezentációs és temetkezési jogokat érvényesítik.
A mozgalmas építéstörténet arra is rávilágít, hogy e keleti székely székek középkori építészetének esetében különösen indokolt lenne a rendszeres kutatás, értékeléskor az óvatosság, mert az újabb ásatások alapján úgy tűnik, minden épületnek egyedi története van, és elnagyolt általánosítás a terület egyházi emlékeit csupán két-három „építési hullámba" beszorítani.
A csíksomlyói plébániatemplom kutatása és az eredmények ugyanakkor hangsúlyosan rávilágítanak arra, hogy minden látszólag, vagy akár az új- és jelenkori források adatai miatt, újnak tartott épület esetében szükséges a műemléki felügyelet ill. a megelőző kutatás, hiszen ezek belsejében középkori épületrészek lappanghatnak. Ez csak az érintett felek, egyház és kutatók együttműködésével, ill. helyi- és külső támogatások segítségével valósulhat meg.
Az itt ismertetett, 2002-2005. közötti időszakban a mai és a középkori templom északnyugat felét vizsgálhattuk, a mai templom belterében még nagy érintetlen felületek várnak feltárásra. Reményeink szerint a félbeszakadt ásatás a nem túl távoli jövőben folytatható lesz, és az újabb felületek megfigyelései alapján a templom alaprajzának, történetének még ismeretlen és kérdéses részeit tisztázni tudjuk majd, és az esetleges tévedések, keltezési bizonytalanságok, az itt csak jelzett problémák tisztázhatóak lesznek.
Irodalom
ALBUM ECCL.
Album Ecclesice Parochialis Somlyojensis. in Sede Sicul. sub titulo SS Apostolorum Petri et Pauli confectum. Anno Domini 1674. ab A. R. D. Patre Stephano Lakatos de oppido Vdvarhely Sacerdote Romano-Catholico et Parocho eiusdem Ecclesice tunc existente ordinaris.
APOR Péter
1736 Metamorphosis Transylvaniae. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 1987.
BALOGH Csilla
2000 Avar kori padmalyos sírok a Duna-Tisza közén. Heves Megyei Régészeti Füzetek 2. A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája (1998) Eger, 2000. 111-124.
BENDE Lívia - LŐRINCZY Gábor
1997 A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Studia Archeologica III. Szeged, 201-285.
BENKŐ Elek:
1992 A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica V. Budapest.
1993 A székelyek és a Székelyföld régészeti kutatásának eredményei és feladatai. Aetas, 3.
1994 Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 90., 157-168.
1996 A székely rovásírás korai emlékei. Magyar Nyelv XCII. 1. 75-80.
1998 A székelyek betelepülése Erdélybe. In: Történelmünk a Duna medencében. Kolozsvár-Temesvár, 50-65.
BOROS Fortunát
1994 Csíksomlyó, a kegyhely. A szerző 1943-as kiadásának átdolgozott változata. Csíkszereda.
BOTÁR István
2000 Árpád-kori leletek a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében. Acta 1999. I. 247-272.
2001 Csík korai templomairól. SzékelyföldV. évf. 11. szám. 119-149.
2005 A csíkszenttamási Csonkatorony régészeti kutatása (2003.) Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. 37-54. (2006.)
2007a Cercetări arheologice la biserica romano-catolică din Misentea. In: Arhitectura religioasă medievelă din Transilvana - Középkori egyházi építészet Erdélyben IV. Ed.: Adrian Andrei Rusu - Szőcs Péter, Satu Mare - Szatmárnémeti, 115-130.
2007b Egy ásatás mozzanatai. A csíkmenasági templom régészeti kutatása. Örökségünk I. évf. 4. sz. 8-9.
BOTÁR István - GRYNAEUS Adrás - BOTÁR Boglárka
2006 „Középkori" tornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok. Új sorozat I. (XI.) 2006. 129-136.
BOTÁR István - BOTÁR Boglárka
2004 A csíkszenttamási Csonkatorony 2002. évi régészeti kutatása. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. I/ 271-303.
BOTÁR István - RÁCZ Miklós - TÓTH Boglárka
2007 A csíkszentkirályi templom kutatása (2002.) Dolgozatok. ú. s. II (X.).
DÁVID László
1981 A középkori Udvarhely szék művészeti emlékei. Bukarest.
ENDES Miklós
1938 Csík,- Gyergyó,- és Kászon székek földjének és népének története 1918-ig. Budapest.
ENTZ Géza
1994 Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár.
1996 Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár.
ERKEJ
Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok I.
Közzéteszi Kovács András, Kovács Zsolt. Kolozsvár. 2002.
ÉpJegy
A Csík Somlyai Megyés Templomnak ujra Építéséről való Jegyző Kőnyv.
Ab Anno 1800. Kézirat, Csíksomlyói plébánia levéltára.
FERENCZI Géza, FERENCZI István
1979 Magyar rovásírásos emlékekről. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 9-32.
FORRAI Sándor
én.: Küskarácsontól sülvester estig. Budapest.
JANOVITZS István
Noi perigheze arheologice din depresiunea Ciucului. Angustia 4. 121-150.
KEÖPECZI SEBESTYÉN József
1929 A középkori nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves Jubileumára. II. Kolozsvár, 371— 401.
KMTL
Korai Magyar Történeti Lexikon. Főszerkesztő: Kristó Gyula, Budapest, 1994.
KOVÁCS László
1997 12. századi anonim denárok. Századok 131.
KRISTÓ Gyula
1988 A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988.
2003 Tájszemlélet és térszervezés a középkori Magyarországon. Szeged.
MARCU-ISTRATE, Daniela
2004 Biserica romano-catolică din Armăşeni. Observaţii arheologice.
Arhitectura religioasă din Transilvania III. Satu Mare.
MIHÁLY Ferenc
1997. Középkori szobrok és táblaképek a Csíki-medencében. In: Tusnád 1997. A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései. Sepsiszentgyörgy 1998, 111-115.
MIHÁLY Ferenc - LÁNGI József
2004 Erdélyi falképek és festett faberendezések 2. Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, Budapest.
MONVAT
Monumenta Vaticana historia regni Hungariae illustrantia. Series I. Tomus I. Budapest, 1887.
ORBÁN Balázs
1869 A Székelyföld leírása. II. Csík-szék. Pest.
RÁCZ Tibor
2003 Háromszék első magyar telepesei és a határvédelem. Erdélyi Múzeum LXV. 2003. 1-2. füzet, 1-15.
RITOÓK Ágnes
1997 A magyarországi falusi templom körüli temetők feltárásának újabb eredményei. Folia Archaeologica XLV. I Budapest.
2004 Szempontok a magyarországi templom körüli temetők elemzéséhez.
„Est u scholaris" Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Monumenta Historica Budapestinensia XIII. Budapest.
SÁNDOR Imre
1914 A Sándor család levéltára. Kolozsvár.
SÁVAI János
1997 A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I-II. Documenta Missionaria I/III. Szeged.
SZÉKELY Zoltán
2001 A petőfalvi (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XII (2001). 197-220.
TETTAMANTI Sarolta
1975 Temetkezési szokások a X-XI. században a Kárpát-medencében. Studia Comitatensia 3. Szentendre.
BOTÁR István régész
Csíki Székely Múzeum
RO-530132 Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Vártér 2. Hargita megye
[email protected], [email protected]
1. kép. Csíksomlyó lokalizálása
2. kép. A templom nézete délnyugatról
3. kép. A középkori templom másodlagos helyzetű középkori kapui
4. kép. Az ásatási szelvények összesítő alaprajza (Tóth Boglárka rajza)
5. kép. A templombelsőbe nyitott kutatási szelvények (4-6.) keletről
6. kép. A legkorábbi azonosított alapfalba befalazott kőfaragvány
7. kép. Visszabontott szentélyek alapozása és felmenő falrészletek
8. kép. A 2. szelvény nyugati metszetfala a középkori szentélyek alapfalaival
(Tóth Boglárka rajza)
9. kép. Másodlagos helyzetű festett kő a korai szentély diadalívének alapozásában
10. kép. A 2. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
11. kép. A 4. szelvény alaprajza a feltárt falakkal, oltáralapozásokkal és sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
12. kép. A 4. szelvény nyugati metszetfala
13. kép. Az V. és a III. fal viszonya (északi nézet)
14. kép. Az 5. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
15. kép. A 6. szelvény (Sándor-kripta) alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
16. kép. Árpád-kori kerámiatöredék a legkorábbi azonosított alapfalban
17. kép. S-végű hajkarikák a 10. sírból
18. kép. Az 5. szelvény keleti metszetfala (a III-V. fal viszonya)
19. kép. A középkori sekrestye északi fala az 1. és 3. szelvényben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
20. kép. Rovásjeles kő a középkori fal omladékából
21. kép. A mai alapból kibontott késő-gótikus szentély gyámköve
22. kép. A beroskadt boltozati bordák a szentélybelsőben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
23. kép. Boltozati borda utólag bekarcolt évszámmal (1579)
24. kép. A torony befalazott csúcsíves ablaka
25. kép. A Domus Historia bejegyzései a torony építéséről
26. kép. A torony építési felirata
27. kép. A 6. szelvény észak-déli irányú metszetrajza a kriptával
28. kép. A Sándor-kripta beomlott födéme és bejárata
29. kép. A Sándor-kripta különböző rétegeinek sírjai
30. kép. Padmalyos sír (48.) az 5. szelvényben
Wkipedia:
A középkori templom öröksége az egykori szárnyasoltár, amelyet a templom újjáépítésekor eltávolítottak és 1888-ban szétbontottak.
Az oltár két szárnyképe, a budapesti Szépművészeti Múzeumba került. Az oltárszekrényt és predellát, a pilasztereket és a képeket 1911-ben az Erdélyi Múzeumba helyezték el. Később az oltár középső képét is a Szépművészeti Múzeum vette át.
A szárnyasoltár készítési ideje, a Jagelló kori címere és stílúsa alapján, 1510-1520 közé tehető. Ez a címer a jobb oldalán van elhelyezve, a bal odalon pedig a székely címer látható.
Az oltár középső képe Szűz Máriát ábrázolja, Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Domokos között. A főoltárhoz szorosan kapcsolódó Mária oltár képei, a Dürer és Cranach metsztek hatására készültek.
A XVI. századból származik a kisebb szárnyasoltár, amelyet a Szépművészeti Múzeumban őriznek.
Az 1520-as években készült Vir dolorum, amely egykor a Szent Péter templomban volt látható, jelenleg a Csíki Székely Múzeumban található.
Jelen beszámolóban a csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplomban 2002. október és 2005. május között több megszakítással végzett régészeti ásatás eredményeit ismertetjük, amelyet a Csíki Székely Múzeum munkatársai, Darvas Lóránt, Tóth Boglárka és e dolgozat szerzője vezettek.
A középkori templom
A templom Csíksomlyó (románul: Şumuleu-Ciuc, ma Csíkszereda része, Hargita-megye, Románia) Csobotfalva nevű részén, a Somlyó-patak jobb partja felett húzódó domboldalon fekszik. A középkor folyamán egészen a 18. század elejéig több település - Csomortán, Csobot(-falva), Vardotfalva, Taploca, (Csík-)Szereda - plébániatemploma, és több alkalommal a Telegdi főesperesség csíki alesperességének, majd 1592-től a csíki főesperességnek a központja volt.1 (1. kép)
Titulusa korai alapítást sejtet, a templom első adatolása azonban csak a pápai tizedjegyzékből ismert: Chik, Sumbov, Sumlov néven 1332-1334 között három alkalommal írták össze. Nagy valószínűséggel a pápai tizedszedők csíki kiindulási és érkezési helyszíne volt, központi szerepe feltehetően már a 14. század elejére kialakult.2 Erre utalhat az is, hogy a ferencesek Csíksomlyón telepedtek meg a 15. század folyamán.3 A plébániatemplomhoz tartozó többi települést csak a 16. század közepétől említik először a különböző katonai és adóösszeírások alkalmával.4 (2. kép)
A középkori templomot 1800-ban a torony kivételével elbontották és új egyházat építettek, de a források alapján meglehetősen részletes adataink vannak a régi épületről. Az 1674-től induló Album Ecclesiae a plébánia levéltárában található építési jegyzőkönyv, és az 1731. évi Vizitációs Jegyzőkönyv több nagyon fontos, korábban ismeretlen adatot is tartalmaznak a középkori épületről.5
A 18. század eleji állapotokra ANDRÁSI István csíki főesperes vizitációs jegyzőkönyve nyújt értékes adatokat. Eszerint a középkori kő templom és födéme 1731-ben jó állapotban volt, akárcsak nemrégiben javított cinteremfala. Felszerelései közül megemlítették három oltárát, északon a Mária, délen a Szent István tiszteletére szentelt kis oltárokat, ill. a főoltárt is.
Pontosabb helymegjelölés nélkül írták össze a Sándor család boltozat nélküli magánkriptáját. A toronyban ekkor három felszentelt harang volt.6
A bontás előtt álló középkori templomról egy 1800-as építési jegyzőkönyv további fontos adatokat őrzött meg: „a Templom volt hosszóságra 15 őles, szélességre negyed fél öles, magossagára is anynyi; a dereka a templomnak mennyezetre volt, a Sanctuarioma pedig bolthajtásra, de a Sanctuarium késsőbb kori munka volt, a Templomnak volt a szokot helyen két fa chorussa egy más felett, harmadik chorus pedig hasonló képpen fából volt Dél felől a Templom oldalába, ezen chorus volt a szeredaiak számára minthogy Szereda várossa is filialisa volt ezen Parochianak és csak Anno 1751-be vált el Somlyotol ezen Templom el rontásakor nem találtunk semmi jelt arrol mikor épitetett a Templom dereka." Ez a bontáskor felvett jegyzőkönyv rögzítette a középkori templom legfontosabb jellemzőit: a templom hossza: 28,35 m, magassága és szélessége 8,5 m volt (egy szélességi adatot ismertettek, azaz a hajó és a szentély szélessége megegyezett). A sík mennyezettel fedett hajóban két fa kórus állt, egyik a déli oldalon, a másik két szinttel (!) a „szokott" helyen, azaz a nyugati oldalon. A szentély boltozott volt, és későbbinek tartották a hajónál.
A középkori templomot - a torony kivételével - négy hét alatt bontották le és ezt követően kezdték a mai templom építését. Alapkövét még 1800. június 25-én tették le, míg az első szentmisét 1802. október 31-én tartották. Az új épületbe az elbontott templom kőanyagát is beépítették. A tornyot 1823-ban emelték meg egy szinttel, és 1901-ben kapott új galvanizált fémlemez tetőt.7
Az Album Ecclesiae (Domus Historia) említi a régi cinteremfal nyomát, mely a mai szentély közepénél (?) húzódott: „mint arról [...] talajrendezés alkalmával [...] 1908-ban meggyőződtem" - írja az akkori plébános. E talajrendezés alkalmával (középkori?) sírokat, vagy osszáriumot is bolygattak, ugyanis szekérderékszámra hordtak el csontokat. A templom körül a mostani cinterem falait is túllépő temető volt: a falakon kívül, főként attól délre többfelé láthatók régi sírok keresztjei, hantjai, ill. keletre az ún. Ádám és Éva dombján csatornázások során koporsós sír került elő.8
Az elbontott középkori templom kőfaragványainak egy része az új templom falaiba másodlagosan beépítve maradt fenn. A torony melletti helyiségek ajtónyílásaiban található két hengertagos, félköríves kő ajtókereteket az Árpádkorra, illetve a 13-14. század fordulójára, az ún. „átmeneti korszakra" keltezi a művészettörténeti kutatás.9 A templom egy későbbi korszakából, a gótikus periódusból maradt meg a ma cinteremkapuként használt szintén másodlagos helyzetű, szemöldökgyámos gótikus kő ajtókeret. (3. kép) Valószínűleg szintén ebbe a korszakba tartoznak a szentély déli falába befalazott ablakszárkövek is, ill. a hajó északi falában, az északnyugati saroknál található élszedéses ajtó-szárkő is.
A templom későközépkori, 1595-ben öntött harangja mára eltűnt, feliratát ORBÁN Balázs örökítette meg: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.10
A templom további középkori felszerelései közül az oltárokról vannak adataink, noha mostoha sorsuk messze sodorta őket a templomból. A főoltár a 16. század első negyedében keletkezett, ún. átmeneti típus: kompozíciója gótikus, de díszítése, szerkezete már reneszánsz jellegű. Egy része, a nagy táblakép és a mozgó szárny később kettéfűrészelt darabja a Magyar Nemzeti Múzeumba került még 1888-ban, míg a predella (rajta II. Lajos és a székely nemzet címere), a pilaszterek és a többi kép az Erdélyi Múzeumba jutott 1911-ben. A Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázoló képről csak a Holló Ignác-féle másolatból tudunk. A főoltár után nem sokkal készülhetett a kisebbik Máriaoltár, mely 1911-ben az Erdélyi Múzeumba került. Ez szorosan kapcsolódik a főoltárhoz, képein Dürer- és Cranach-metszetek hatása érezhető, és hasonlóság figyelhető meg a csíkszentléleki és csíkszentimrei oltárokkal.11
Az ásatás eredményei. A középkori templom építési periódusai.12
A régészeti kutatás az 1800-ban épített plébániatemplom északi, Jézus Kínszenvedése kápolnájában a gombafertőzött fapadló cseréjének régészeti felügyeletével a helyi plébánia felkérésére indult.13 A padló felszedését követően kiderült, hogy a kápolnában közvetlenül a padló alatt korábbi, középkorinak tartható falak húzódnak. Ez, valamint a hajó északnyugati sarkában, a már ORBÁN Balázs által is említett „kriptában" látható korábbi falmaradványok alapján feltételeztük, hogy a középkori templomnak kiterjedt maradványai lappanganak a templombelső padlója alatt. A régészeti ásatás területét a kápolna feltárását követően a plébánia kérésére a mai templom északnyugati felére terjesztettük ki (a munkafelületek elhelyezkedését és alakját a padsorok és a templombelső oszloptömbjei határozták meg, így a középkori templomnak csupán az északnyugati részét kutathattuk).
Az alábbiakban a feltárás eredményeit építési periódusonként mutatjuk be, de helyenként előfordulnak majd ismétlések, ill. átfedések. Az egyszerűség kedvéért a falak, templomrészek irányát a szokványos kelet = szentély elv szerint adjuk meg, de a valóságban a templom tájolása nem pontosan K-Ny, hanem inkább ÉK-DNy irányú (61,1°).
A templombelsőben a mai templom északi hajófalával párhuzamosan, attól 1,5 m-re ÉK-DNy irányba húzódó visszabontott, de 40-50 cm magasan álló felmenő falakat találtunk, ezekbe vágták be a mai padló gerendáit. A többperiódusú fal déli oldalán vastag omladékréteg húzódott, így nyilvánvalóvá vált, hogy a középkori templom északi falairól van szó, melynek belsejét a bontási omladék tölti ki.
Az érthetőség kedvéért a középkori falakat római számmal jelöljük (I-V.), a falakat az előkerülés sorrendjében számoztuk, így ez nem a falak közötti időrendi sorrendet jelzi. A szelvények számozása szintén a munkafolyamatot tükrözi: 1. a kápolna keleti fele; 2. a hajóbelsőben az 1. szelvénytől délre eső szelvény; 3. a kápolna nyugati felében nyitott szelvény; 4-6. a 2. szelvénytől nyugatra eső, a hajóbelsőben elhelyezkedő és a nyugati falig húzódó szelvények. (4. kép)
A szelvényeket mindenütt a sárga agyagos altalajig feltártuk (egy kisebb szakasz kivételével, ahol ezt a kiásott föld elhelyezése nem tette lehetővé). A néhol több méteres mélység, a laza sírföld, vagy éppen bontási omladék nem tette lehetővé mindenütt függőleges szelvényfalak kialakítását.
Az ásatás során a dokumentációhoz használt szint a templom felmérése során használt szinttel megegyező, ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cm-el van magasabban. Így a szövegben és a rajzokon szereplő szintadatok a tényleges, de változó középkori szintekhez képest lényegesen nagyobbak, a gótikus szentélylépcső teteje például -179 cm-en helyezkedik el.
Az ásatás során a középkori templomnak csak kis hányadát tártuk fel. Éppen ezért az alább ismertetendő megfigyeléseket és eredményeket nem tartjuk véglegesnek, a további munka során bizonyára kerülhetnek elő olyan adatok, melyek alapján pontosabb képet adhatunk a templom történetéről. (5. kép)
A templom első periódusai (V. fal)
A templom első két első, korai periódusát kénytelenek vagyunk együtt ismertetni. A legkorábbi kő templom maradványait ugyanis nem eredeti helyükön, falként, hanem a következő periódus (V. fal) falazatában azonosítottuk másodlagos helyen, ugyanakkor jelenlegi adataink nem teszik lehetővé, hogy e két legkorábbi periódus keltezését külön-külön megkíséreljük.
A templomdombon egykor állt legelső kő templomról egyelőre csak közvetett adataink vannak. Az általunk feltárt legkorábbi, ún. V. fal alapfalába befalazott másodlagos maradványok: festett-meszelt kő, tégla-, freskó- és habarcstöredékek, kőfaragvány alapján tudjuk, hogy falait meszelés borította és néhol festett volt, nyíláskereteinek egy részét faragott kő elemekből alakították ki. Falazatához sötétvörös pelyvás téglát és köveket egyaránt használtak. Falmaradványok hiányában pontos helyét nem ismerjük, de amennyiben azonosítható alapfalai megmaradtak, akkor azok gyaníthatóan szintén a mai templom közvetlen környezetében kereshető, az eddig feltárt felületek alapján gyaníthatóan a mai templom keleti vagy déli felében.
A II. periódus („V. fal") nyugati alapfalában egy törött (fél-?) oszlopfejezetet találtunk. A faragvány legalább négy vízszintes sávból áll, melyek felső átmérője kisebb, mint az alsó, s így fűrészfog-szerűen egymás fölé nyúlnak.14 Pontos analógiáját egyelőre nem ismerjük, így az Árpád-koron belül a faragványt nem tudjuk keltezni. (6. kép)
A második kőtemplom hajójából az északi alapfalat teljes hosszában, valamint a szentély alapozásának északi kis szakaszát is sikerült feltárni.
A visszabontott szentély kelet-nyugat irányú, 120 cm széles maradványa a késő gótikus szentélyfalon (II. fal - ld. később) belül, a 2. és a 4/a szelvényben került elő: mintegy 50 cm magas alapfalának jelentkezési szintje -192 cm (az alapozás alja -250 cm), szélessége a későbbi ráépítések miatt nem meghatározható. Sajnos e „korai" szentélyfal záródása az eddigi ásatás során nem volt megállapítható, egy későbbi beásással ugyanis északi oldalának keleti felét teljesen elásták, a diadalívtől mérhető részének hossza 3,7 m. Ez a szentélyalap (V. fal) akadályozta meg a későbbi gótikus szentélyben a padlószintek süllyedését, míg mellette, a szentélybelsőben a sorozatos temetkezések során fellazult föld miatt a járószintek jelentősen leereszkedtek. (7-8., 10. kép)
Az alapfal szövetében több, eltérő falazású vízszintes sáv látszik, vélhetően a többütemű építés miatt. (9. kép) A felső kősorok közt barnás, kavicsos habarcs van, ezt fekete földréteg választja el az alatta húzódó fehér mészrögös habarcsos, téglatöredékes szinttől, míg az alsó kősort szárazon, földdel falazták, és a szűzföldre fektették. Mindegyik említett rétegben (az alsó, fehér habarcsszintben, ill. a fekete földréteg, és a barnás felső habarcs alatt is) előfordult meszelt felületű másodlagos helyzetű habarcstöredék, ill. több, az első templom bontásából származó festett-vakolt kődarab is.
A 4. szelvényben a késő gótikus oltáralapozások alatt követhető az északi szentélyfal (V. fal) nyugati végének és diadalívének maradványa. Ez bő egy méterrel feküdt nyugatabbra az 1800-ban elbontott templom északi diadalívétől. Eltérő habarcsa, falszövete, alapozási mélysége alapján egyértelműen elválik a felette elhelyezkedő, későbbi III. faltól. Eredeti kiterjedése a későbbi bolygatások, ill. a ráépült mellékoltárok miatt nem határozható meg pontosan, az azonban - a bontási omladék alapján - valószínűnek tűnik, hogy a diadalív déli falsíkja délebbre nyúlt, mint a ma megfigyelhető csonkja. Erre utalt az a vékony habarcsos építési réteg is, mely a falcsorbázat alól indult és dél felé fokozatosan elvékonyodott, ill. egy további, eredeti helyén megmaradt, a sárga altalajon elhelyezkedő kő, mely szintén délebbre helyezkedik el, mint a szentélyalap déli falsíkja. Ezt a déli falszakaszt a 22. sír gödrével bontották el. Itt is jól megfigyelhetőek a habarcsszintek közti markáns vízszintes elválások, ill. az I. templom bontásából származó másodlagos helyzetű vakolt kövek. (9— 11. kép)
A második templom hajófalát az 1800-ig álló III. fal (= harmadik periódus) alatt, az azzal párhuzamosan futó és kívül 25-30 cm-rel szélesebb alapfallal azonosítottuk. Tetejének szintje: -202 cm, alapozásának alja -252 cm, szélessége 140-150 cm körüli! (11. kép) Az alsó kősorok között hasonló fekete föld, téglatöredékes fehér habarcs található, mint a 2. és 4/a. szelvényben feltárt elbontott szentélyalapozásban - összetartozásuk nem kétséges. A felette elhelyezkedő III. faltól határozottan elválasztható eltérő falszövete és habarcsa alapján, a faltömbök között a belső oldalon omladék, kívül föld húzódik. A hajófalat itt is a bolygatatlan földbe alapozták, majd a fal mellé fekete földet döngöltek, amely a falszövet kövei közé is bekerült. Az alapozáson vízszintes irányú habarcsos lefolyás látszik: valószínűleg két ütemben rakták le. A legalsó kősorban bontásból származó, meszelt felületükkel a föld felé fordított kövek az I. periódus meszelt voltát mutatják. Az V. fal az 5. szelvényben, hasonló elhelyezkedésben (jelentkezése -227 cm), szintén követhető volt III. fal északi oldala alatt. (11-14. kép)
Sajnos a mai templom egyik belső falpillérének alapozása miatt a hajófal északkeleti sarka („válla") nem látható, de az említetett falpilléralap túlsó, keleti oldalán a 2. szelvényben az alapozás már nem jelentkezik, tehát az V. fal kelet felé valószínűleg a ráépített III. és II. fal találkozásáig (későbbi hajó és szentélyfal csatlakozásáig) tarthatott.
A mai templom egyik belső falpillérének alapozása (nyugatról számolva a 3.) e részen a hajófalak mellett minden korábbi réteget eltüntetett, alatta azonban néhány nem kötésben levő, sárga agyagra fektetett kő jelzett egy É-D-i irányú elbontott falat (?) az V. fal alapjával egyező, -234 cm mélységben. Egyértelmű kapcsolatot az V. fal alapozása és a kövek között nem lehetett megállapítani.
Az V. fal északnyugati sarka a 6. szelvényben a következő építési fázis (III. fal) mélyebb alapozása miatt a külső oldalon nem követhető egyértelműen a mai nyugati homlokzatig. A III. fal építésekor ugyanis a sarokban - a keletebbi részektől eltérően - már nem az V. falra, hanem mélyebbre, közvetlenül az altalajra van alapozva, nyilván az itt elbontott V. fal rovására. Az V. fal legalsó kősorának egy-két köve azonban megmaradt, így látható, hogy egykor egészen a mai templom nyugati alapfaláig futott. A falsarkak értelmezését nehezíti, hogy 1800-ban, vagy azt követően kriptaépítés szándékával (?) belebontottak a középkori faltömbökbe. (15. kép) Az északi torony melletti helyiség alól ugyanis egy „céltalan" boltozott lépcsőlejáró vezet a mai hajó északnyugati sarkához futó középkori alapozásokhoz, melynek falazatába több gótikus terrakotta bordát is beépítettek.
A második periódus nyugati záródásának néhány belső kősora a középkori épület északnyugati sarkába épített Sándor-kripta (erről később részletesen) nyugati fala és a mai épület nyugati fala (itt talán ez a III. fal) között még látható. Így a második templom teljes belső hajóhossza mérhető: 13,8 m.
A korai periódusok keltezéséhez több fogódzónk van. Az V. fal alapozásának habarcsából egy világosbarna, korongolt cseréptöredék került elő, melyen bebökött dísz látható. A cserép párhuzamai alapján 11-12. századinak tartható. Noha a kerámiatöredék készítését-használatát követően elvileg bármikor idekerülhetett, valószínűleg mégis leginkább a második periódus építésének idejét jelzi valamikor a 12. század folyamán. (16. kép)
A fal közelében feltárt keltezhető sírok és a falak kapcsolata nem egyértelmű, ezért a sírok kapcsán tett megfigyelések nem köthetők biztonsággal az első két periódus valamelyikéhez.
A 10. sír a középkori templomon, azaz esetünkben az V. falon kívül került elő, halántékánál 2-2 darab S-végű hajkarika került elő, ebből kettő bordázott, szélesebb (4 mm) véggel, átmérőik: 1,8-2,6 cm közötti, ill. a jobb kezén egy korrodálódott vas (?) pántgyűrű töredékeit találtunk. A bordázott S-végű hajkarikák legközelebbi pénzzel keltezett analógiái 12. századiak,15 a vázat a C14-es karbonizotópos keltezés viszont ennél későbbre, 1208 és 1270 közötti időszakra keltezte.16 Az eltérést talán a kopott hajkarikák hosszú (újbóli?) használata magyarázhatja. (17. kép)
Alatta egy további sír helyezkedett el (14. sír), melynek betöltésében épületre utaló habarcsrögök, téglatöredék mellett egy nagyobb váz szórványcsontjai is előkerültek. A 10. sír alatt fekvő 14. sír és az általa bolygatott nagyobb váz tehát vélhetően 12. századi és a sírföldbe belekeveredett törmelék alapján állítható, hogy ekkor a templomdombon már állt kő templom. Egyelőre nyitott marad annak az eldöntése, hogy ez a keltezés pontosan melyik épületre vonatkoztatható.
A templomban folyó feltárás során, több helyen találtunk még olyan sírt, melyeket feltételesen egy korai templom körüli temető részeinek tarthatunk. Két sír esetében a sekély mélység, a tiszta betöltés ill. a tájolás miatt valószínűsíthető, hogy az elhunytakat még az általunk feltárt alapfalakhoz köthető templom építése előtt hantolták el: az 5. és a 19. sír (2/a és 4/a szelvények) tájolása eltér a középkori falak, és a többi sír tájolásától is. Nagyon sekély mélységű, lekerekített sarkú sírgödreik betöltésében ismételt vizsgálat ellenére sem találtunk kőépületre utaló szennyeződést (habarcs-, mész- vagy téglarögöket). A későbbi sírok bolygatásától mindkettőt a véletlen mentette meg, az 5. sír fölé a sekrestye épült, a 19. sír viszont részben a későbbi szentélylépcső alatt húzódik (a lépcső alól kinyúló koponyát már egy későbbi sír gödre vágta). Mindkettőben melléklet nélkül elhantolt gyermek nyugodott. Noha önmagában a betöltés tisztasága nem jelentheti feltétlenül a tárgyalt sírok „korai" voltát, mégis azért tartjuk lehetségesnek ezeknek az első kő templommal összefüggő keltezését, mert nem valószínű, hogy az Árpádkorban templombelsőbe temették volna őket, és a sírok későközépkori datálását a régészeti megfigyelések (elhelyezkedés, sírmélység, és a betöltés) nem támogatják.17
E néhány temetkezésben tehát egy kora Árpád-kori temető részletét gyaníthatjuk, azzal a megjegyzéssel, hogy e kérdésben a további kutatásoktól várható végső válasz.
A hajó méretei (közel 14 m hosszú, alapozásának szélessége 150 cm), jól jelzi, hogy az épület már valószínűleg nem egyszerű falusi plébániatemplom, hajómérete kétszerese az ismert székelyföldi Árpád-kori átlagos hajóméreteknek.18
Az épület valószínűleg teljesen elpusztult/lebontották és falait legalább részben elhordhatták. Erre látszik utalni az a tény, hogy omladékos maradványai fölé fekete föld került, ill. az a megfigyelés, hogy a 4b szelvényben a 29. és 35. sírt gyakorlatilag belevágták az alapozásba. E sírok ugyanis a IV. fal déli falsíkjától (ez az V. fal későbbi köpenyezése) 70 cm-re, míg az V. fal itt hiányzó, rekonstruált déli falsíkjától is közel félméternyire nyúlnak be észak felé az alapok alá. A sírok ilyen elhelyezkedését álló falak esetében aligha tarthatjuk lehetségesnek.
A somlyói templom első, 12. századra keltezett periódusa egyelőre társtalan Csíkban, de nagy valószínűséggel nem állt magában. A további csíki feltárt Árpád-kori templomok pontosabb keltezése nem volt lehetséges. Így a csíkszenttamási Csonkatoronynál feltárt félköríves, illetve a Csíkmenaságon azonosított egyenes záródású szentéllyel épült templomok időrendje még bizonytalan,19 de a Csíkszenttamáson terepbejárás során azonosított 11-12. századi település alapján a korabeli egyház is elképzelhető. Csíkszentkirályon a titulus, a régészeti leletek és falmaradványok alapján a templom szintén 12. századi felépítését javasoltuk. Az itt végzett legújabb régészeti kutatások során (DARVAS Lóránt 2007.) az általunk rekonstruált korai szentélyt igazolták, sőt az alapfalak alatt sírokat is találtak, ami jól jelzi, hogy e templomoknak igenis voltak előzményeik (templom nélküli temető vagy fa templom).20
A templom harmadik periódusa (III. fal)
A templomnak ebből a periódusából a teljes északi hajófalat feltártuk, vastagsága 1 m körüli. Belső falsíkja közel 50 cm magasan meszelt felületű felmenő fal, külső oldala vakolatlan. A hajó külső hossza 16 m, szélessége 8,6 m volt.21 A III. hajófal egészen az 1800-ig, a középkori templom elbontásáig állt. A mai templom építésekor e falat csak mintegy félméternyi magasságig bontották vissza, a maradványokat gyakorlatilag a padló gerendáinak támaszaként hasznosították (jelentkezési szint-152-157 cm). (5, 11, 14-15. kép)
Az északnyugati sarokban a III. fal nyugati fala, azaz az 1800-ban elbontott középkori templom nyugati homlokzata, a mai templom nyugati fala alatt húzódik, azaz itt az új falat közvetlenül ráépítették a középkori maradványokra. A falak viszonyainak pontosabb tisztázásához falkutatásra lenne szükség, ezt azonban az ásatás felfüggesztése miatt még nem végezhettük el.
A III. fal építése a korábbi V. fal visszabontását követően történt, korábbi széles alapozás középső tengelyében. Az új falat a korábbi alapozással nem kötötték össze, közöttük kívül földréteg, belső oldalon omladék húzódik, mely fölött jól érzékelhető volt a III. fal lapos alja (!). (18. kép)
A III. fal visszabontott tetején a teljes falszakasz külső oldalán kéttéglányi mélységben, egymás felett két-három téglasor húzódik, melyek erősen töredezett állapotban kerültek elő. Ma már megállapíthatatlan, hogy ez a téglaszövet a felmenő falban is folytatódott-e, vagy csak ebben a magasságban alkalmazták néhány sor vastagságban. A téglák között az alsó kőtömböktől eltérő habarcs van, így valószínűleg a fal (lábazati párkány?) utólagos javítása során kerültek a falba.22
A harmadik kőtemplom szentélyéről szinte semmit nem tudunk, ugyanis a későbbi bővítés során visszabontották, így sem formájára, sem méretére nincsenek jelenleg adataink. Az eddigi kutatási felületekben annyi derült ki, hogy a hajónál keskenyebb volt. A hajófal keleti végén egyértelmű falelválás mutatja, hogy a hajóval egyező szélességű szentélyfal utólagos, a következő periódus része, míg a diadalív keleti felén az egyenetlenül eldolgozott falcsorbázat jelzi egy visszabontott, délebbre húzódó fal nyomát, melyet így a hajóval egyező módon, a korábbi periódus (szentély) alapfalára építettek. (7, 11. kép)
A mai templom északi kápolnájában, a középkori szentélyektől északra egy sekrestye északi alapfalát tártuk fel (jelentkezési szintje: -105-130 cm, alapozásának alja: -220-240 cm). A sekrestye északi falához és az északkeleti sarkához utólag egy-egy támpillér épült. (4, 19. kép)
A sekrestyefal és a hajóbelsőben feltárt szentélyfal távolsága, így a sekrestye belső mérete 295 cm. Bejáratra utaló jelet nem találtunk. A sekrestye belsejét a mai templom építésekor szinte teljes felületében bolygatták. Felső téglapadlójának szintje -139 cm, ez 32 cm-rel magasabb, mint a szentély padlójának szintje (téglaméretek: 15,5 x 23 x 4 cm, ill. 12,5 x 26 x ... cm). A padló a sekrestye belseje felé erőteljesen süllyedt, akárcsak az alatta futó korábbi habarcsos felületű járószint. A járószintek alatt bolygatott többrétegű temetkezéseket bontottunk ki (2-3, 5. sír). A sekrestyétől északra több egymást bolygató sírt tártunk fel.
A mai templom alapfalai miatt a középkori épületrészek viszonya nem megállapítható, a sekrestye keltezését lelet nem segíti. Ennek ellenére a sekrestye első, támok nélküli periódusát ehhez az építési periódushoz köthetjük, abból a megfontolásból, hogy az utólagos támpillérek talán a templom következő, késő gótikus átépítése során készülhettek.
A hajó belsejét a mai padló alatt szintén az 1800-ban lebontott III. fal vastag bontási omladéka tölti ki. Ebből az omladékból került elő szórványként egy 14 cm hosszú, 4-6 cm széles szabálytalan, sérült kődarab, melynek egyik felületén bevésett rombusz alakú, oldalán X alakú jel látszik. A bevésett jelek a székely rovásírás -k- és -b- jelével egyeznek, értelmezésükre egyéb adat híján nem vállalkozunk. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a kő a legkorábbi adat a csíki rovásírásra, hiszen a 15-16. századnál mindenképpen korábbi III. falba már falazó anyagként, másodlagosan került.23 Ez egyben azt is jelenti, hogy a „korai" rovásírásos emlékek nem csak Udvarhely-székhez köthetők, de megerősíti azt a korábbi felismerést, hogy ezek rendszeresen templomok környezetében fordulnak elő.24 (20. kép)
A harmadik periódus keltezéséhez az ásatás során csak közvetett, bizonytalan támpontokat találtunk. Ez a templom a korábbi épület bontását követő hosszabb szünet után, feltehetően a 13-14. század folyamán épült, hajója 1800-ig a templom elbontásáig állt, míg a szentélyt a következő periódus új szentélyének építésekor, valamikor a 15-16. század fordulóján elbontották (ld. alább).
Nyitott kérdés maradt, hogy a mai templom toronymelletti helyiségibe befalazott félköríves hengertagos faragványok melyik periódushoz köthetők. Noha hasonló profilú darabok csúcsíves kapuzatokon is előfordulnak későközépkori keltezésük kizárható, hiszen abból a korszakból két másodlagos elhelyezésű ajtó ismert: nyugati a cinteremkapu, ill. a mai templom északi alapfalában azonosított élszedett szárkő. Így a somlyói hengertagos kapuk csak az első három periódus valamelyikéhez kapcsolhatók, feltehetően az Árpád-kori templom részei lehettek, amint ezt korábban többen is feltételezték.
A templom negyedik periódusa (II—III. fal)
Mai ismereteink szerint középkori templom utolsó nagy átépítésekor a korábbi szentély elbontása után a meghagyott régi hajó szélességében (III. fal) új, szentélyt építettek (II. fal). A diadalív vonalában megfigyelhető egyértelmű falelválás, habarcs, és falszövet különbség jelezte, hogy a szentélyfal utólag épült a hajófalhoz, azzal egyező szélességben.
Az ásatás során az új szentélyfal északi szakaszát és a szentélybelső kis részletét tártuk fel. A fal jelentkezési szintje -11-141 cm, szélessége 90 cm körüli, felmenő részeit mindkét oldalon fehér meszelés borította, alja -234 cm mélységben van. Ezt a falat, a hajófalhoz hasonlóan 1800-ban csak félméternyire bontották vissza, és ma a padló párnafáinak támaszaként szolgál.
A II. fal északi oldala mentén néhol bontható volt az alapozási árok: benne szórványos csontok, a fal habarcsától eltérő habarcsrögök mutatták, hogy a fal építését megelőzően korábbi épületet bontottak (a harmadik periódus szentélyét) és építéskor korábbi temető sírjait bolygatták.
Egy másodlagos helyzetű, a mai templom alapozásából kibontott, faragott kő sarokgyám alapján tudjuk, hogy a szentély a nyolcszög három oldalával zárult. (21. kép)
Az új szentély szélessége az építési jegyzőkönyv és helyszíni ellenőrzésünk alapján is 8,6 m volt,25 míg hossza 12,3 m körüli lehetett, ui. az 1800-ban lebontott templom hossza 28,3 m volt (15,5 öl; ld. elébb), és ebből a hajó 16 métert tett ki.
A szentélyt terrakotta boltozat fedte, melyet 1800-ban a bontáskor berogyasztottak. (22. kép) Az omladékot nem, vagy csak részben építették be: a legfelső, habarcsba rakott téglapadló (téglaméret: 22 x 14 x 4, ill. 26 x 12 x 4 cm) és a mai járószint közötti részt 60-80 cm vastag bontási omladék tölti ki (a boltozó téglák mérete: 23 x 14 x 4,5 cm). Az egyszer hornyolt jól kiégetett téglabordák hosszúsága 42-48 cm, szélességük 11-12 cm, magasságuk 17 cm. Egy bordára még a használat idején több jelet karcoltak az alsó kékesszürkés mészrétegbe melyre még két későbbi fehér meszelés fedett rá. A hiányos monogramok mellett (D L, L D/R (?), za (?), vel DE SOML(YO), kétszer, a hornyolatban és a gerincen is olvasható az 1579-es évszám, ill. a NAGYANtAL név a gerincen.26 A hornyolatban bekarcolt, szimmetrikus elrendezésű rajzocska is látható, tárgya ismeretlen. (23. kép)
A feltárt felületben zárókő vagy osztó nem került elő, így a boltozat jellegét nem ismerjük.
A szentélyben két téglapadló nyomát találtuk meg, melyeket a folyamatos temetkezések miatt a 18. századra a többször pótolni, javítani kellett.27
A felső téglapadló eredeti szintjét az északi szentélyfal mellett (a korábbi szentélyfal feletti részen) jelzi -173 cm-en, másutt, a szentélybelsőben a sírok okozta süllyedés miatt a -215 cm mélységet is eléri. A padló szövetében K-Ny irányú egyenes elválás látható. A téglák alatti habarcságyban szintén látható volt az elválás, ami arra utal, hogy a padló megbontását követően újrafektették a téglákat. A süllyedésnél, a téglapadló alatt különböző összetételű földrétegek voltak (homokos-kavicsos, agyagos kevert föld két rétegben), melyeket nyílván a folyamatos süllyedés kiegyenlítésére terítettek ideiglenes járószintekként.
A szentélyfal belső oldala menti 120 cm széles sávban (a korábbi periódus visszabontott alapfalán) a felső téglapadlópadló habarcságya alatt egyenletes homokos-kavicsos feltöltés volt, ez alatt egy korábbi téglapadló maradványa. Az agyagba rakott téglapadló részlete (téglaméret: 15 x 3,5 x ... cm), sárga homokágya és néhány téglányi kis szigete csak itt ill. kis foltban a szentélylépcső mellett maradt meg, a szelvény többi részén későbbi beásások eltüntették. A szentélyfal (II. fal) belső vakolatának lefolyására az alsó téglapadló homokágya ráfedett. A 2. szentélypadló alatt sima habarcsos felületet találtunk, mely néhol ugyan feltöredezett, de valószínűleg egy korábbi (3.) járószint lehetett. Erre folyt rá a gótikus szentély északi, belső falának vakolata (II. fal). Ez a 3. járószint fedte a II. periódus északi, visszabontott szentélyfalát. (8. kép)
A középkori szentély kutatási felületünkbe eső részében több rétegben tártunk fel sírokat. Ezek a bolygatott felső téglapadló, és hiányzó korábbi járószintek, ill. mélységük (-259 cm a legmélyebb sír), koporsóik állapota és, betöltésük alapján kései, 17-18. századi temetkezések, melyek a korábbi sírokat teljesen eltüntették. E sírok mellékletet nem tartalmaztak, egyetlen kivétel a 17. sír, melynek medencéjére, nyilván rontáselhárítás céljából, sarlót helyeztek (!). (10. kép)
A szentélyt és a hajót kő lépcsőfok választotta el. A lépcsőhöz felhasznált kövek egyikének alján hosszanti vályú húzódik, a faragvány eredeti funkciója kérdéses.
A lépcsőt egykor két téglasor vastagságban megemelték (a téglák méretei: 26,5 x 5,5 x 13 cm), a szentély második járószintje még a korábbi alacsonyabb lépcsőhöz igazodott. A szentélylépcső alatt egy tiszta betöltésű, a környező vázaktól eltérő tájolású sír húzódott (19. sír).
A hajó északkeleti sarkában két szakaszban épített mellékoltár kőből falazott tömbje került elő a diadalív mellé illesztve. Ezeket a bontáskor szintén visszabontották. A korábbi, kisebb mellékoltár külső felületeit meszelés borítja, egykor tehát önállóan állt és csak később szélesítették egy hasonló nagyságú tömbbel, talán egy nagyobb oltár megrendelését követően (méretük így: 95 x 180 cm). Ez a bővítés az oltár táblaképeinek keltezése alapján a 16. század első felében történhetett. (11. kép)
A templomnak e negyedik periódusában a hajófallal (III. fal) statikai problémák merülhettek fel, mert a fal alapozásának belső oldalánál egy-két kősorból kialakított, 20-30 cm széles köpenyezés készült. Ez az ún. IV. fal a hajófal alatti legkorábbi alapfal (V. fal) alapozásának belső oldala mellett, azzal párhuzamosan helyezkedik el. Noha a két fal vizsgálata nehezen volt elvégezhető, a IV. fal építési technikája és alapozási mélysége alapján az V. és a III. faltól (második, harmadik periódus) is jól elválasztható. Ez valószínűtlenné teszi, hogy egy időben, összefüggően épültek volna, ráadásul habarcsuk is eltérő: a IV. fal habarcsa szürke és sok mészrögöt tartalmaz, érdes, a felmenő III. fal habarcsa fehér, kemény állagú, eddigi megfigyeléseink szerint falszövete nem tartalmaz másodlagos köveket. A IV. fal egy szakaszon kevert betöltésű sírokat fed, itt a III. fal alá is benyúlik. A sírokat nagy valószínűséggel csak az Árpád-kort követően áshatták, az itt éppen ezért részben hiányzó V. falba.
Az északnyugati sarokban (Sándor-kripta) a többi faltól eltérően IV. fal nem fordul délnek, és egyebütt sem találtunk arra utaló jelet, hogy önálló építési periódus szakasza lenne.
Helyzete ellenére a IV. falat tehát a néhol fölötte elhelyezkedő III. falhoz képest is utólagosnak tarjuk. A hajóbelsőben azonosított járószintek ugyanis mind fedik a IV. falat, így annál későbbiek, de a III. falhoz futnak. Egy további megfigyelés a IV. fal építésének idejét is lehetségessé teszi: a IV. fal keleti széle a késő gótikus építési periódusban épített mellékoltárokhoz igazodik. A 16. századi oltárok kőből falazott asztalai ugyanis a harmadik periódus hajójának (= III. fal) északkeleti sarkába utólag épültek, alattuk egyértelműen szűzföld található, de a IV. fal nem fut be alájuk. (11. kép)
Valószínűnek tartjuk, hogy a sírok, ill. laza betöltésük miatt is válhatott szükségessé a IV. fal építése, azaz ezt olyan belső támasztó alapfalnak, megerősítésnek tartjuk, mellyel a feltehetőleg megbomlott statikájú III. fal helyzetét kívánták erősíteni.28
Összegezve: a IV. fal építése az oltárok elkészülte után és az első ízben 1731-ben említett Sándor-kripta (erről később részletesen) megépítése előtt történhetett.
A hajóban feltárt legfelső padlószint a mellékoltárokhoz igazodott és fedte a mellékoltárnál későbbi IV falat is. A szentélytől eltérően a hajóban a bontást megelőzően nagy felületeken felszedték a téglákat. A megmaradt téglák méretei változóak 25 x 11 x 4,5, 15 x 11 x ... cm. Alattuk kevert barnás földréteg húzódott, amelyben tagolt peremű 14-15. századi és 17-18. századi (?) mázas kerámiatöredékeket találtunk.
A járószintek, a sírok miatt az északi faltól, ill. a szentélylépcsőtől a hajó belseje felé távolodva jelentősen megsüllyedtek: a lépcsőnél 201-ről -249 cm mélységig, az északi fal mellől meg -226 cm-ről -285 cm-re.
A legfelső járószintet a hajóban, 4. szelvény déli metszetfala mellett egy sír (11. sír) törte át. A 11. sír gödre felett döngölt földből alakították ki, az új javított járószintet, erre egy még későbbi megoldásban 3- cm-es kavicsréteg.
A hajóban a korábbi járószintek csak töredékesen maradtak meg: a felső téglapadló alatt hasonló lejtéssel futott egy korábbi, második járószintre utaló homokos réteg. A hajó második padlója szintén a lépcső eredeti szintjéhez igazodott. Itt csupán egyetlen tégla jelezte a 2. padló borítását (24 x 4 x 12 cm). A 4/b szelvényben habarcsos homokos feltöltés alatt találtuk meg a legkorábbi, a harmadik téglapadló nagyobb részletét. Ez a padló többféle sérült, hiányos téglákból állt (méretek: 19 x 21 x 4,5 cm, 15 x 22,5 x 3,5 cm, 13 x 20 x 5,5 cm), tehát valószínűleg hosszas használatot, cserét-javítást követően hagyták fel. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a legalsó téglapadló is ráfedett az ún. IV. falra, ahol a téglák némelyikén kereszt alakú bevésések voltak.
A hajóban szintén zsúfoltan és hosszú ideig temetkeztek. Az itt feltárt több mint 30 sír közül, külön említenünk kell a két legkésőbbi sírt. A 23. sír tégla-pakolásos, koporsós, fordított tájolású (fejjel kelet felé fordított) temetkezés volt gyenge megtartású vázzal és textil maradványokkal. Nyakrészen gallér darabja, ill. a gerincoszlop mentén és a combcsontok között sorban, továbbá a csuklónál zsinórozás maradványaihoz kapcsolódó szövetgombok maradtak meg. Tőle közvetlenül délre tártuk fel a templom valószínűleg legkésőbbi, hasonlóan fordított tájolású temetkezését (11. sír), mely minden réteget vágott. A szegeletlen koporsóban a csontok teljesen elporladtak (!), jó állapotban maradt meg viszont az elhunyt kopott-foltozott hosszú felsőruhája, alatta posztómellénye és kék színű zsinóros harisnyája is. E két sírban kiemelkedő személyeket temettek, a kék harisnya alapján, gyaníthatóan katonacsaládból származó, egyházi embereket.29
A hajó 5/a szelvénybe eső részén a legfelső téglapadlót az 1800-as bontást megelőzően felszedték. (14. kép)
Az 5/a szelvény DK-i felén kevert betöltésű, szűzföldbe ásott (!) 40 cm átmérőjű cölöplyuk került elő, amelyet a sírok sem bolygattak. Helyzete alapján mélyen benyúló nyugati, vagy talán egy északi karzat oszlopának gödre lehetett.30 Betöltésében a kevert omladékos földben egy-egy habarcsból kialakított külső és belső saroktöredék került elő, melyeknek vékony meszeléséin két rétegben vörös festés nyomai láthatók. Ez az oszlop, és nyilván az általa hordott karzat, hosszú ideig használatban lehetett, ugyanis környezetét késői temetkezésekkel nem bolygatták. Az 5/b felületben a középkori templomon kívül egymás fölött több, erősen kevert betöltésük és mélységük (-345-385 cm) alapján kései, koporsós gyereksír (12, 13, 16. és 34. sír) került elő.
Összegezve: a negyedik periódus építésének idejére a középkori faragványok (gyámkő, bordák), és az oltárok 16. század eleji keltezése utal, ezeket ugyanis valószínűleg már az új késő gótikus templomhoz rendelték. A boltozat, a bekarcolt keltezett borda alapján a 16. század közepén már szintén állt.
Valószínűleg ebben a periódusban, a gótikus szentély építésével egy időben látták el támpillérekkel a korábbi sekrestyét is, melynek északi, kelet-nyugat irányú falrészletét és északkeleti sarkát a Jézus Kínszenvedése kápolnában tártuk fel. 1800-ig, az épület lebontásig a templomban sűrűn temetkeztek és többször végeztek javításokat: alapokat erősítettek, járószinteket emeltek. Szintén ehhez a periódushoz kapcsolható két további vállalkozás, a torony és a kripta építése.
A torony
A templom mára eltűnt harangját a 19. században - mint fennebb már említettük - Orbán Balázs még láthatta, felirata: VERBUM DOMINI MANET IN ETERNVM. ANNO 1595.31 Tornya saroktámpilléres, belső falán ma is láthatók elfalazott csúcsíves harangablakok, így a szakirodalomban mindeddig középkori épületrészként volt ismert.32 (24. kép) Ennek ellenére több adat és megfigyelés miatt 17. századinak kell tartanunk. A torony építéséről a Album Ecclesioe-ban a következő feljegyzés olvasható: Taploczai Frater Anda Peter Terciarius Ord, Francis. czinaltatta a Nap nyugati aitohoz a Tornyot penzbeli sumptussal, a többire a közönséges Megye, mely kezdődött Anno 1677 vegzödött Anno 1683., ill. Turris lapidea orgiarm 21 1/2 alta ad portam occidentalem Parochialis Templi S. Petri aedificari Caepta Anno 1677...Hic eadem Turris in finem postea deducta Anno 1683.33 (25. kép) Az írott adatok tehát egyértelműen nem csak magasításról, javításról, hanem a nyugati bejáratnál hosszú ideig épülő tornyot említenek. A nyugati falon látható építési felirat szintén erre az időszakra utal (26. kép):
A: D: 1680 IN∙HONOREM SS:PETRI:ET PAVLI∙APOST A nyugati toronybejárat bal oldalába egy 17. századi sírkő van befalazva. Az építési jegyzőkönyvből tudjuk, hogy 1823-ban magasították meg a tornyot mai formájára, ugyanakkor a mai harangablakok alatti szinten megfigyelhető elfalazott csúcsíves nyílásokon kívül nincs korábbi, alsóbb harangablakos rész. A középkori nyugati oromfal miatt itt egyéb nyílás már el sem férne, így ki lehet zárni annak a lehetőségét, hogy a 17. században csak magasítottak volna.
Ezt erősíti a torony külső falán, a melléképületek padlásterében megfigyelhető futókutyás mustra (ugyanitt több vakolatba karcolt felirat és ábra is látható) is, és a hajó fedélszékében látható, a harangablakok alatt körbefutó párkány sgrafitto-technikával készített virágos dísze is, melynek korát szintén a 17. századra teszik.34 Ez egyben arra utal, hogy a templom mellett a középkor folyamán harangtoronynak kellet állnia, mint jó néhány szintén középkori haranggal rendelkező csíki templom esetében.35
Feltételezésünket a torony dendro-kronológiai vizsgálata is megerősítette. A különböző szintek in situ födémgerendáiból vett minták keltezése 1673 utáni, ill. 1680.36
A Sándor-kripta
A középkori templom utolsó elemeként a hajó északnyugati sarkába, közvetlenül az alapfalak mellé, az akkori padló alá épült egy kripta. Szabálytalan négyzetes alaprajzának belső mérete: 250 x 230 cm, falainak vastagsága 30-44 cm között változik. Födémét É-D-i irányú fenyőgerendákra fektetett, bevakolt deszkák alkották, ezek, vélhetően a templom 1800-ban történő bontásakor beomlottak. (15, 27. kép)
Az omladékból terrakotta bordatöredék, festett deszkatöredék (pad, kazetta?), kúpcserép, tetőcserepek kerültek elő. A kriptát legalább két járószint fedte, a felső tégla, ill. ennek a feltöltése alatti barna lejárt földréteg a födémgerendák fölött húzódott. Téglákkal kirakott, enyhén íves, utólag elfalazott, alig 80 cm magas bejárata keletről nyílt. A mai templom karzatának északi oszlopa elég szerencsétlenül éppen az építéskor már elfeledett (?) jellegű, irányú kriptabejáró fölé épült. (28. kép)
A középkori templom bontásakor a omladék beszakított a kriptát, az omladék alatt -350 cm mélységben jelentkeztek a kelet-nyugat irányú fa koporsók maradványai. Az összesen kilenc koporsót (négy férfi, három nő, két gyermek) hármas (?) elrendezésben egymásra helyezték. Az anatómiai rendben félrecsúszott csontok alapján arra lehet következtetni, hogy a temetés során vagy azt nem sokkal követően a koporsók már elmozdulhattak. A beomló gerendák, és nagy falazó kövek meglehetősen nagy pusztítást végeztek az összepréselődött négy-, öt-, illetve hatoldalú fenyődeszka koporsókban (?), így alakjuk nem volt minden esetben biztosan megállapítható.
A fenyőkoporsók a láb felé erősen szűkültek. Aljuk két deszkából készült, a koporsókat esetenként vászon borította, némelyiken ezt kis bronzszegecsek szegélyezték, a deszkák mindkét végét és a rézsűs felső oldalakat különböző motívumok, és esetenként feliratok borították. A beomlott súly hatására a csontok az alsó deszkákba mélyedtek, a deszkák összetörtek, de aprólékos munkával sikerült a feliratok egyes részleteit elolvasni. A vázak alá gyalu-forgács volt terítve (különösen a fej magasságában), esetenként szövet nyomai is érzékelhető volt. A legalsó sorban elhelyezett felnőtt vázak alá a koporsóban 10 cm vastag tiszta hamut (?) terítettek.37 A koporsókat, egyetlen kivételtől eltekintve, keletelve helyezték el a kriptában. A vázak egy részét rágcsálók bolygatták, erre esetenként a feltört gyümölcsmagok vagy elmozdult csontok utaltak. (15, 29. kép)
A felső három sorban elhelyezett, tehát a későbbi vázak keze a medencére vagy a hasra volt hajlítva, az alsóbb, korábbi vázaknál a kéz minden esetben nyújtott volt. A férfivázak esetében gyakran megfigyelhető volt a különböző csontbetegségek nyoma (kinövések, kisarjazott csigolyák), ami az itt eltemetettek örökletes betegségeire utalhat. A halottakat ruhában temették el, de erre csak a szórványos textilmaradványok, a csontok halvány patinás elszíneződései, ill. egy esetben fémhuzalos párta maradványai utaltak.
A 61. sír a két felső rézsűs deszkáján szegecsekből kirakott felirat volt olvasható, jobb oldalt: ...CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 (?). Ez alapján vált egyértelművé, hogy a Sándor-kripta maradványait találtuk meg, Sándor Gáspár ugyanis a kriptát építtető Péter fia,38 noha a kripta építtetője Sándor Péter 1756-os végrendeletében szintén nem utal az általa épített kripta helyére.39 Az 1731-es vizitációban a Sándor-család kriptáját már említik, anélkül azonban, hogy helyét megadták volna.40
Két további koporsó felirata volt részlegesen olvasható: a 63. váz bal oldali rézsűs koporsódeszkáján: AE.T. 66 A 1771 26. APRIL, alatta ELISABETHA KOR (?). Ő alighanem a Berivoji Boér Antal feleségével Sándor Erzsébettel azonosítható.41
A 64. váz jobb oldali rézsűs deszkáján két sorban: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK SZ GYÖRGY/............... LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA volt olvasható. A felirat lehetséges olvasata: ac perivit illustrissima Domina Anna Mária Csedő de Csíkszentgyörgy uxor illustrissimi Domini Ladislai Dőry de Jobahaza. A csíkszentgyörgyi Csedők ugyancsak csíki tisztségviselői család volt a korszakban, az itt eltemetett hölgy Dőry László első felesége volt és 1769-ben hunyt el.42
A kripta kemény, habarcsos alját -437 cm-en értük el, alatta korábbi sírok is előkerültek. Az itt feltárt temetkezések (69-72. sír) rossz megtartású, hiányos egymást is bolygató sírok, mélységük elérte a -482 cm-t, és közvetlenül a sárga agyagos-sziklás altalajba ásták őket.
Aligha véletlen, hogy e sírok egyike sem közelíti meg a templom eredeti nyugati alapozását, hiszen éppen Csíksomlyón hozták 1726-ban azt a határozatot, amelynek 18. cikkelye arról szól, hogy „a templomba való temetkezés a kőfalaknak romlásokra vagyon, azért senkinek meg nem engedtetik, hacsak bóttya vagy kriptája nincsen. A Templomba pedig botot, kriptát csak Nemeseknek szabad erigálni és csináltatni. [...] Torony vagy Cemeterium kő falához egy ölnél közelebb a temetés ne legyen [...] forint bűntetés terhe alatt".43
A kriptában feltárt temetkezések régészetileg igazolták az írott források adatait a 18. századi nemesi temetkezési szokásokról. Erről APOR Péter 1736-ban így írt:
„Az koporsót belől vagy bársonnyal, vagy matériával vonták bé, feje alá tettek vagy bársonyvánkosokat... az feje mellé szép nyusztos süveget.... ha katolikus volt, az keszkenyein felyül állott az olvasója... Mikor koporsóba tették, az koporsónak fenekire némelykor tettek gyalu alól kihullott forgácsot.., azt szép gyolcslepedővel bécsinálták vagy bévarrották... Az koporsót penig, amint leírám, bévonván, az koporsót ezüst-, aranyas fejű szegekkel igen gazdagul külyel béverték, és hogy az aranyas fejű szeg jobban kiadja magát, az koporsót fekete bíborral vonták bé...44
Noha kutatásunkhoz közvetlenül nem kapcsolódik, a Sándor-kripta kapcsán meg kell említenünk, hogy azt utóbb nagy „karriert" futó „székely áldozópohár" a kriptát építtető Sándor Péter fent idézett végrendeletében is előfordul. A végrendelet hatodik tételénél egy ezüst pohár és szebb ezüst pixis és selyem keszkenő után írták össze: „A szerecsendió kupát hagyom a kisebb fiam Gáspár kezébe [...] de úgy, hogy azt soha el ne adhassák, hanem régi emlékezetül megtartsák jó gondviselés alatt, mint régi eleinktől reánk maradott és 1412. esztendőtől fogva megtartotta Isten familiánknál. "45 Úgy tűnik tehát, hogy ekkor még csak családi ereklyének tartották.
Sírok és temetkezési szokások
A feltárt vázak kor és nem meghatározását a helyszínen végeztük el, utólagos antropológiai vizsgálat még nem erősítette meg az adatokat, ezért azok tájékoztató jellegűek. A mélységeket az ásatás ±0 szintadatához képest mértük (ez a mai déli templombejárat legfelső lépcsőfokához képest +113 cmel van magasabban!), ezért az adatok a tényleges korabeli járószintekhez képest jóval nagyobbak!
Az alkalmazott rövidítések:
T - tájolás (bizonytalan szög esetén megelégedtünk a keletelés feltüntetésével),
M - mélység, megj. - megjegyzés, sz - szélesség, h - hosszúság
A Sándor-kriptában elhelyezett vázak esetében a tájolást nem jelöljük. A kéztartásra, bolygatásra, mellékletre, időrendre és betöltésre vonatkozó adatokat csak akkor tüntettük fel, ha azok megállapíthatók/fontosak voltak. A sírszám után zárójelben az ásatási szelvény száma szerepel.
1. sír (1. sz.): infans I. hiányos váza, koponya és felső végtagok hosszúcsontjai lekerekített sarkú sírgödörben. Keletelt, karjai medencére hajtva; a Jézus Kínszenvedése kápolna keleti alapfala vágta, m: -328 cm.
2-3. sír (2/a sz.): erősen bolygatott páros sírban adultus férfi koponyája és alsó végtagjai, ill. ismeretlen nemű adultus bokacsontjai. T: 300°, m: -248 cm, a sír betöltése tiszta; megj: 19. századi gödör bolygatta.
4. sír (3. sz.): maturus férfi mellkason alóli váza medencén összetett karokkal, szegelt koporsóban. T: 305°, m: -345 cm, a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapfala vágta.
5. sír (2/a sz.): infans I. rossz megtartású felsőteste lekerekített sarkú gödörben. T: 272°, m: -250 cm, megj: sírbetöltése teljesen tiszta, egynemű. Időrend: 5.→2/3.
6. sír (3. sz.): infans I. nyújtott karokkal, szegelt koporsóban, kissé jobbra mozdult fejjel. T: 283°, m: -385 cm. Időrend: 6.→4. sír.
7. sír (3. sz.): infans II. nyújtott karokkal, jobbra fordult koponyával. T: 300°, m: -392 cm, megj: benyúlik a Jézus Kínszenvedése kápolna nyugati alapozása alá, nyújtott karok, vágta a 8. sírt.
8. sír (3. sz.): adultus alsó lábszárai, bolygatott (?) bokacsontokkal, szegeletlen koporsóban (?). T: 305° (?), m: -376 cm. Időrend: 7.→8. sír.
9. sír (3. sz.) Adultus bokacsontjai, T: keletelt, m: -360 cm. Időrend: 9.→4. sír
10. sír (4/c sz.): infans II. kislány test mellett kinyújtott karokkal, lekerekített sarkú sírgödörben, balra fordult koponyával, bal fele megsüllyedve. T: 277°, m: -276-96 cm, megj: mellékletei a halántékoknál 3 db bronz, 1 db ezüst S-végű hajkarika (átmérőik: 2,2-2,6, cm, 2 cm, 1,8-2,3 cm, 2 cm), kettő bordázott kissé kiszélesedő (4 mm) S-véggel, valamint jobb kezén egy vas pántgyűrű; (alatta a 14. sír). C12-es keltezés alapján a váz kora 1208-1270 közötti.
11. sír (4/a-b sz.): férfi teljesen elporladt, nyugatolt váza, szegeletlen, lefele keskenyedő koporsóban. Hosszú kopott, foltozott, merev állógalléros felsőruhája (reverenda?), fehér posztó mellénye, és kék zsinóros harisnyája jó állapotban megmaradt.
12. sír (5/b sz.): infans I. szegelt koporsóban, medencére fektetett karokkal, balra dőlt koponyával, megsüllyedt bal lábszárral. T: 311°, m: -345-361 cm, alatta a 13. sír.
13. sír (5/b sz.): infans II. szegelt koporsóban összekulcsolt kézzel. T: 300°, m: -366-385 cm, megj: a mai templom északi fala részben fedi, alatta további sírok, a bal lábszár megsüllyedt. Időrend: 12.→13. sír.
14. sír (4/c sz.): csecsemő elporladt koponyával és felsőtesttel, gyenge megtartású alsó végtagokkal. T: 305°, m: -316 cm, megj: a váznál jóval nagyobb padmalyos gödörbe temették, de nem a padmalyba, ezért gyanúnk szerint egy korábbi sírgödörbe temették. Betöltésében kő, csont, tégla, korábbi a 10. sírnál, gödrét a mai templom vágta. Időrend: 14.→10. sír.
15. sír (2/b sz.): senilis (?) elporladt váza, szegeletlen, a lábak felé keskenyedő koporsóban, medencén összekulcsolt kézzel. T: 283°, m: -358 cm (koporsódeszka teteje -346 cm), megj: a fejnél ill. a kezeknél posztómaradványok (süveg?); betöltésében téglatöredékek (méreteik: 12,5 x 13 x 5,5 cm, 19 x 4,5 x ...cm, 15 x 3,5 x ...cm).
16. sír (5/b sz.): infans I. medencére fektetett kézzel, szegelt koporsóban. T: 292°, m: -390 cm(?).
17. sír (2/b sz.): maturus, férfi szegeletlen, láb felé keskenyedő koporsóban, nyújtott karokkal, bolygatott fejjel, hiányzó bal felkarral. Jobb medencelapátján sarló! T: 322°, m: -388 cm.
18. sír (2/b sz.): felnőtt, keletelt sírja a szelvény nyugati tanúfala alatt, a vázból csupán néhány csigolya és a jobb alkar volt bontható, m: -363 cm, megj: a 21. sír vágta.
19. sír (4/a sz.): infans I. bolygatott váza, hiányzó koponyával, jobbra fordulva, enyhén felhúzott lábakkal, teljesen tiszta betöltésű sírgödörben. T: 277°, m: -245 cm, a 23. sír bolygatta
20. sír (5/b sz.): maturus bokacsontjai, keletelt (a 31. sír gödrével bolygatták), m: -372 cm.
21. sír (2/b sz.): maturus férfi medencéje és alkarjai keskenyedő koporsóban, T: 311°, m: -382 cm, megj:, medence alatt bolygatott, felsőtest a szelvényfal alatt.
22. sír (4/a sz.): iuvenilis nyújtott karral, elmozdult medencével, balra fordult lábakkal, szegeletlen koporsóban, felsőteste a szelvényfal alatt. T: 305°, m: -315 cm, megj: későbbi a 23., 26. és 28. síroknál. A 22-23. sír betöltésében a 2. padló tégláival egyező méretű (24 x 4 x 12 cm) téglák kerültek elő.
23. sír (4/a sz.): senilis (?) férfi rossz megtartású, néhol elporladt váza, medencére, ill. hasra hajtott karokkal, szegeletlen koporsóban. Bal oldali bordáinak egy része törés után összeforrt. T: 120° (nyugatolt!), m: -365-370 cm (koporsódeszka teteje -345 cm). Mellékletek: vászongallér maradványa a nyaknál, több vászongomb zsinórozással a test tengelyében. Megj: a váz alatti szürke homokréteg alatt téglapakolás, időrend: 23.→30.
24. sír (2/b sz.): koporsós sír, melynek csak a felső részlete volt bontható, -349 cm mélységben, megj: valószínűleg e sírral (is) vágták át a korai szentély alapfalát (V. fal).
25. sír (2/b sz.): maturus medencére hajlított ill. kinyújtott karral, lábak felé keskenyedő szegeletlen koporsóban. T: 300°, m: -407 cm, megj: felső része a szelvényfal alatt; korábbi a 17. és 21. síroknál.
26. sír (4/a sz.): infans II. padmalyos sírban (fülke szélessége 30 cm, magassága 25-30 cm) szorosan a test mellé nyújtott karokkal (lepelbe burkolva), balra fordított felsőtesttel, hiányzó koponyacsontokkal. T: 302°, m: -318 cm. Kora a C14-es vizsgálat alapján 1455-1522 vagy 1574-1626 közé tehető.
27. sír (2/b sz.): maturus/senilis medencén alóli része (felsőteste a szelvényfal alatt), valószínűleg medencére hajtott kézzel, lábak felé keskenyedő szegeletlen koporsóban, T: 300°, m: -428 cm, megj: a 21., 18., 17. sírcsoport alatt, gödre kissé benyúlik a korai szentélyalap alá (V. fal).
28. sír (4/a sz.): bolygatott, koporsós csecsemősír, m: -271 cm, megj: a 22. sír bolygatta.
29. sír (4/b sz.): gyerek részleges váza (felsőtest a nyugati szelvényfal alatt) a IV. fal alatt, erősen jobbra süllyedve, T: 227°(?), m: -380 -360 cm.
30. sír (4/a sz.): felnőtt bokacsontjai koporsóban, melyeket a 23. sír elvágott, m: -337 cm, T: keletelt.
31. sír (5/b sz.): kibontatlan sírgödör a mai templom alapfala mellett.
32. sír (5/b sz.): kisgyerek jobb karja a mai templom alapozása mellett, m: -418 cm, T: keletelt.
33. sír (4/b sz.): kibontatlan koporsó nyugati széle a keleti szelvényfal alá nyúlva.
34. sír (5/b sz.): bolygatott váz bokacsontjai, keletelt.
35. sír (4/b sz.): adultus alsó végtagjai a IV. fal alatt, medencével, felsőtest a nyugati szelvényfal alatt. T: keletelt (227° körüli), m: kb. -360-cm, valószínűleg nyújtott karokkal. Időrend: 35→29.
36. sír (4/b sz.): felnőtt férfi szegeletlen, láb felé szűkülő koporsóban, nyújtott karokkal, jobb oldala megsüllyedt a 49. sír miatt, korábbi, mint a IV. fal, T: 233°, m: -398 cm. A csoport időrendje: 49→36→29. sír.
37. sír (4/b sz.): infans I. teljesen elporladt maradványa koporsónyomokkal, csupán koponyatöredékek és vasalt csizmájának bőr darabjai maradtak meg, T: 222°(?), m: -447 cm.
38. sír (4/b sz.): gyerek bolygatott, gyenge megtartású váza szegeletlen, magas oldalú (min. 20 cm), vélhetően keskenyedő koporsóban, koponyatöredékek, bal felkar elporladt maradványa, T: 216°, m: -426 cm.
A 37. sír bolygatta, a csoport időrendje: 38→37→57. sír.
39. sír (4/b sz.): kisgyerek hiányos, elporladt maradványa szegeletlen koporsóban, T: 233°, m: -415 cm. A 44. sír gödre bolygathatta (?).
40. sír (5/a sz.): infans II felsőteste és combcsontjai, medencére fektetett kezekkel, jobbra fordult fejjel, lábszárai a keleti szelvényfal alatt. Betöltése tiszta egynemű barna föld (a fejét kis szakaszon sárga agyag fedi - túlbontott padmaly?). T: 216°, m: -351 cm. Megj: az északi karzatoszlop alatt helyezkedik el.
41. sír (5/a sz.): maturus férfi szabálytalan sírgödörben, szegeletlen koporsóban, medencére nyúló karokkal, bolygatott bal bokával. Bal karja alatt további sír. T: 222°, m: -417/-398 cm. A koporsóra/testre fejfedőt helyeztek, sírgödre/koporsója lábaknál keskenyebb.
42. sír tévesen adott sírszám egy sírként jelentkező, de szórvány koporsódeszkának.
43. sír (5/a sz.): felnőtt váz jobb fele (balját elásták), szegeletlen koporsóban, nyújtott karral, jobbra forduló fej és test, T: 222°, m: -390 cm. Gödrének oldala íves (padmaly?), az 51. sír széles gödre bolygatta.
44. sír (4/b sz.): maturus/senilis (?) rossz megtartású lábszár- és lábtőcsontjai (a test többi része a nyugati szelvényfal alatt), T: keletelt, m: - 405 cm.
45. sír (4/b sz.): felnőtt részleges váza (mellkastól fölfelé a nyugati szelvényfal alatt), nyújtott karokkal, bal alkarja hiányzik, val. a 44. sír bolygatta, koporsó nélkül. T: 222°, m: -425 cm.
46. sír (6/b sz.): felnőtt nő (?) jobb felsőteste, bolygatott váza (a mai templom északi fala és belső pillére vágta), erősen balra süllyedve. T: 233° (?), m: -271-290 cm. Koporsó nélkül, betöltése tiszta fekete föld. Kevés apró vöröses agyagröggel.
47. sír (6/b sz.): iuvenilis bolygatott, hiányos váza (bal fele megsüllyedt és elporladt, medence alatti részét a belső pillér fala vágta), nyújtott karokkal. T: 222°, m: -296-306 cm. Koporsó nélkül, betöltése tiszta barna föld, kevés apró téglatöredékkel. Kora C14-es vizsgálat alapján 1310-1410 közötti.
48. sír (5/a sz.): infans II bolygatott váza, medencére hajtott karokkal (bal felkar hiányzik), lábszárak a szelvényfal alatt, állkapcsa leesve, padmalyos sírban (fülke méretei: sz: 35 cm, m: 20 cm), sírgödre íves kialakítású, lepelbe csavartan eltemetve, az aknától deszka választotta el. T: 222°, m: -395 cm. A csoport időrendje: 48-43-40. sír. Keltezése C14-es vizsgálat alapján 1622-1677 közötti.
49. sír (4/b sz.): infans II részleges váza (felső része metszetfal alatt), koporsó nélkül, keresztbe tett lábszárakkal, lepelbe csavarva temethették, nyújtott karral, jobbját valószínűleg a 44. sír bolygatta, T: 233°, m: -410 cm. A csoport időrendje: 49→45→44. sír
50. sír: téves sírszám.
51. sír (5/a sz.): senilis rossz megtartású, hiányos váza: koponya töredékei, felsőtest, bal medencelapát, lábak a szelvény fal alatt, medencén összekulcsolt kezekkel. T: 216°, m: -451 cm).
52. sír (5/a sz.): felnőtt (senilis?) hiányos, rossz megtartású hosszúcsontjai szegeletlen koporsóban. T: 222° (?), m: -445 cm.
53. sír (5/a sz.): fiatal hiányos, rossz megtartású medencéje és lábai, koporsóban, T: 222°, m: -440 cm. A medence körül koponyatöredékek-bolygatott váz maradványa.
54. sír (5/a sz.): maturus/senilis férfi (?) lábai (felső része a szelvényfal alatt) lefele keskenyedő koporsóban. T: 216°, m: -418 cm.
55. sír (4/b sz.): iuvenilis részleges váza (mellkastól fölfele a nyugati szelvényfal alatt) lekerekített sarkú sírgödörben, koporsó nélkül, valószínűleg lepelbe csavarva, jobb kar kinyújtva, bal kissé behajlítva a medence alatt. Felnőtt sírt bolygatott, mellette ugyanis egy felnőtt áll- és felkarcsontja volt. T: 216°, m: -434 cm. Környező sírok időrendje: 55→49→36. sír.
56. sír (4/b sz.): felnőtt jó megtartású, hiányos váza (mellkas és bal felkar). T: 216°, m: - 435 cm. A 37. és 57. sír bolygathatta.
57. sír (4/b sz.): infans II. váza nagy méretű, szögletes sírgödörben, szegelt koporsóban, ölben összetett kezekkel, hiányzó lábtőcsontokkal, T: 222°, m: -478 cm.
58. sír (5/a sz.): gyerek lábszárai, térdtől felfelé bolygatott (val. az 59. gödre vágta), T: 216°, m: -465 cm.
59. sír (5/a sz.): adolescens bolygatott lábai (bal combcsont hiányzik, felsőtest a tanúfal alatt), T: 216°, m: - 462 cm. Időrend: 58-59.
60. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a koporsó méretei: h: 190 cm, sz: 70/ 40 cm, m: -368/391 cm. A koporsó felirata és díszítése, ha volt ilyen, felismerhetetlenül roncsolódott, csupán azt állapíthattuk meg, hogy a deszkák széleit rézszegecsekkel verték ki. A teljes koporsót egykor valamilyen textil borította, melynek azonban csak itt-ott maradt meg kevés maradványa. Benne egy 170 cm magas, fiatal férfi váza, balra forduló koponyával, medencén összekulcsolt kezekkel. A vázon több betegségre utaló jel figyelhető meg: kisorvadt, taréjos gerinccsigolyák, ill. csontkinövés a bal bokán. A fej és a medence alatt szemcsés maradványok párnára vagy egyéb alátámasztásra utalnak. A sírt állatok bolygatták, amint erre a lábak közötti feltört gyümölcsmagok utalnak.
61. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú koporsó (h: 194 cm, sz: 76/38 cm, m: -353 cm). A fenyődeszkák szegélyei kis bronzszegeccsel voltak végigverve. Ezek a koporsó textilborítását is rögzítették. A koporsó láb felöli függőleges deszkáján MÁRIA monogram, a fej felöli deszkán felismerhetetlen díszítés (keresztek, címer?). Jobb oldali rézsűs deszkáján... CS. Do Gasparus Sándor de CIK SzM...(mihály?), a bal oldali deszkán: Obit Anno 1791 (?) Jan (?) AEtatis 66 volt olvasható. A koporsóban felnőtt férfi (váz hossza: 165 cm) medencén összekulcsolt kézzel, balra forduló fejjel. A váz antropológiailag fiatalabbnak tűnik, mint a felirat 56/66 esztendeje. A csontokat néhol textil fedte (halotti lepel?), a csontok alatt finom gyaluforgács. A csontok az alsó deszkába mélyedtek, valószínűleg az omladék súlyától. A medencén és a combcsontok között rózsafüzér gyöngyei, lábai között gyümölcsmagvak- állatjáratból.
62. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a négyoldalú (?!), fordított trapéz metszetű koporsó (h: 179 cm, sz: 60/35 cm, m: -412 cm). Pitykés díszítés nem volt rajta. A maturus vagy senilis korú női váz (h: 155 cm?) jobb keze a medencére hajtva, balja kinyújtva. A rágcsálók bolygatása miatt a koponya a sarokba fordult, bal alkar ulnája, és a mellkas csontjai elmozdultak. A csontokon néhol zöldes patina látható. A csontok alatt forgács, az alatt 1-2 cm vastag fekete föld. Az ujjcsontoknál a medence felett fonott zsinór maradványa.
63. sír (6/a sz. Sándor-kripta): a hatoldalú, fordított trapéz alakú koporsó (h: 187 cm, sz: 60/36 cm, m: -403 cm). A felső fedődeszka több darabba törött, de kis szegecsekből kivert feliratának részletei néhol olvashatóak voltak, a váz jobb oldalán: D.E.M.K.I.a. (?) míg baloldalt két sorban elhelyezve: ELISABETHA K0(R)... / Æ T 66. A 1771 26. April. A koporsóban adultus nő váza (h: 148 cm), mellen összekulcsolt kezekkel. A váz antropológiai jellemzői fiatalabbnak sejtetik, mint a felirat 66 éve. Fején fém huzalból (ezüst?) készült ék hosszú (vallószínűleg egykor a hajba tűzött) maradványa, benne két réz hajtűvel. A mellkas nem roskadt össze (kitömve?!), mellette szövetmaradványok, a váz alá gyaluforgács volt terítve. Betöltésében kívül zöld, belül sárgásbarna mázas kerámiatöredék.
64. sír (6/a sz. Sándor-kripta): hatoldalú, sérült (betöltésében a kripta födéméből származó gerendalenyomatos habarcsdarab!), láb felé keskenyedő koporsóban (h: 178 cm, sz: 50/30 cm, m: -410 cm) adultus nő váza (h: 157 cm) hason összekulcsolt karokkal. A váz alatt gyaluforgács, a fej alatt párna (?) nyomai. A rézsűs koporsódeszkákon bronzszegeccsel kivert felirat maradványa olvasható: Sz AC PER ILL DNA: ANNA MARIA CSEDÖ DE CSIK SZ GYÖRGY / (...) LL DNI LADISLAI DORI DE IOBBANAZA.
65. sír (6/a sz. Sándor-kripta): fordított trapéz (?) oldalú koporsóban (h: 185 cm, sz: 72/37 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 170 cm) nyújtott karokkal. A koporsó a temetés közben vagy azt követően elmozdult, ugyanis a váz balra csúszott. A csontok alatt gyaluforgács, illetve fehér homok. A csontokon betegségek nyomai (kitarajosodás, felszívódott szárkapocs).
66. sír (6/a sz. Sándor-kripta): négyoldalú, fordítva („nyugatolt"!) koporsóban (h: 185 cm, sz: 67/35 cm, m: -430 cm) maturus férfi váza (h: 160 cm) nyújtott karokkal. A betegség nyomait hordozó (kisarjadt csigolyák), rossz megtartású váz alatt vastag (10 cm!) tiszta fehér hamu vagy homokréteget terítettek a koporsó aljára.
67. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 100 cm, sz: 40/21 cm, m: -440 cm) infans II rossz megtartású gyerekváz (h: 87 cm), alatta fűrészpor és gyaluforgács, szórványos textil/bőr (?) maradványok. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.
68. sír (6/a sz. Sándor-kripta): ötoldalú koporsóban (h: 55 cm, sz: 20/10 cm, m: -445 cm) rossz megtartású csecsemőváz (h: 50 cm?). Mellén bronz tű. Közvetlenül a kripta padlójára helyezték.
6/a sz., a Sándor-kripta alatti sírok
69. sír (6/a sz.): infans II rossz megtartású, hiányos medencéje, alsó végtagjai, szegelt koporsóban (lenyomata alapján h: 160 cm, sz: 44/32 cm) m: -456 cm, T: 222°, betöltésében fa, habarcsrög, csont.
70. sír (6/a sz.): maturus jobb lába és bokacsontjai. Keletelt, m: -462 cm, a kripta építésével bolygatták, kevert betöltésében tetőcserép töredék is található.
71. sír (6/a sz): infans II rossz megtartású hiányos váza, nyújtott karokkal, a 70. sír és a kripta keleti fala alatt, m: -482 cm.
72. sír (6/a sz.): adultus hiányos, rossz megtartású váza a kripta délkeleti sarka alatt, koporsós, tájolása: 227° (?), nyújtott karokkal, m: -477 cm.
73. sír (6/a sz): kibontatlan sírfolt nyugati széle a kripta északkeleti sarka alatt.
A kutatás során feltárt sírok a középkori és a koraújkori temetkezési szokások széles változatait képviselik. A középkori templomon kívüli és templomban, kriptába történő temetkezések egyaránt előkerültek. Megállapítható, hogy a testet a 14. századig lepelbe csavarták, majd ácsolt, később szegelt koporsóba helyezték. Mellékletek csak ritkán esetben fordultak elő, itt a legkorábbiak az egyik 12-13. századi sír S-végű, Csíkban elsőként azonosított hajkarikái. A hitvilág összetettségének és a pogány-babonás elemek szívós továbbélésének a nyoma a gótikus szentély eltemetett egyik sírjában a hasra, rontáselhárító céllal helyezett sarló. Szintén a régi időkre visszanyúló, a halálban az élet folytatását látó, 18. századi elképzelés nyomát véljük abban az esetben is, amikor a papot híveivel szemben fordított tájolással helyezték nyugalomra.
A templombelsőben feltárt padmalyos temetkezések szintén ritkának mondhatók. A nyugati/északi karzatoszlop alatt az 5. szelvényben, a magasan jelentkező agyagos altalajban tiszta betöltésű, keletelt, koporsó nélkül elhantolt sírokat tártunk fel, melyek közül az egyik egyértelműen padmalyos volt. Az utólag rájuk fedő oszlop miatt a későbbiekben ezt a részt a sírok ásásakor érthető okokból kikerülték. Az 48. sír (5. szelvény) padmalya jobb oldali volt, a fülke széle íves kialakítású, szélessége 30 cm, magassága 20 cm, az akna szintjénél mélyebben, menedékesen alakították ki. (18, 30. kép) A padmalyt az aknától deszkával választották el, melynek barna porszerű maradványa jól megfigyelhető volt. A testet lepelbe csavarva temették el. A váz karjait a medencére, ill. a másik kar könyökéhez hajlították, a bal felkar, bolygatás miatt hiányzik (43. sír). Betöltéséből habarcs is került elő, és kései keltezését a C14-es vizsgálat egyértelműen eldöntötte, legvalószínűbb keltezése 1622-1677 közötti.
A 26. szintén padmalyos sírt (4. szelvény) ettől kissé keletebbre a késő gótikus mellékoltárok alatti agyagos, szűz földben tártuk fel. A sírgödörnek ez esetben a bal oldali padmalyrészét lehetett egyértelműen azonosítani, az aknát és a váz fejrészét egy későbbi sír (22. sír) bolygatta. A nyújtott helyzetű test felső része jobb oldalra fordult, látható, hogy a lepelbe csavart vázat benyomták a padmalyba. Az állkapocs kivételével a fej többi része hiányzott, vélhetően a bolygató sír miatt. A padmaly oldala és vége íves volt, kissé mélyebben helyezkedett el, mint az akna alja, szélessége és magassága is 30 cm. Koporsó vagy egyéb fa nyomát nem találtuk. A C14-es vizsgálatok eredménye ez esetben nem teljesen egyértelmű, nagyobb valószínűséggel egy 1455-1522-es keltezést adott, de egy későbbi 1574-1626-os datálás is lehetséges.46
Az avar korban gyakori padmalyos temetkezés a 10-11. században elvétve még előfordul47, majd több évszázados szünet után a 16-17. századtól a síktemetőkben az egész Kárpát-medencében újra általánosan elterjedt. A néprajzból ismert padmaly, az oldalfülke (esetenként hosszanti irányban is) funkciója megváltozik: már nem a váz elrejtése a cél, hanem egyrészt a koporsó védelme a ránehezedő földtől, ill. a sír befogadóképességének növelése, azaz annak a biztosítása, hogy a család tagjait érzelmi, anyagi, vagy gyakorlati megfontolásból egy sírgödörbe temethessék.48 Erdélyből a 17. század közepétől ismerek adatot padmalyos temetkezésre: „Csinaltam... az giermeknek egy koporsot megh az padmal eleybe deszkat" (1652).49 Az általam ismert esetekben a koraújkortól elterjedő „újabb" padmalyos sírok mindig templomon kívüli koporsós temetkezések. A koporsó használata a 15-16. századra már Csíkban általánosnak mondható.50
A néprajzi és régészeti szakirodalom szerint mai ismereteink alapján a népvándorlás-, ill. honfoglaláskori padmalyos sírok és a koraújkorban elterjedt padmalyos temetkezések között nincs genetikus kapcsolat.51 Ha tekintetbe vesszük, hogy a korai síktemetők és a koraújkortól induló immár újra nyílt területeken nyitott temetők között több évszázadig a templomok cintermeibe összezsúfoltan temetkeztek ez teljesen érthető jelenségnek tűnik.
A kripta beomlásakor összezúzódott koporsóin tett megfigyelések a korabeli, temetkezésekre vonatkozó írott adatok első régészeti igazolásai. A kriptába való temetkezés, az írott adatok és a régészeti megfigyelések szerint is nem csak divat kérdése volt, hanem kényszerítő megoldás is. A 18. századig folyamatos templomba történő temetkezések ugyanis nem csak a padlószintek süllyedését okozta, hanem a felmenő falakat is veszélyeztette.
Összegzés
Az eddigi kutatások során a középkori templomnak csupán északi felét tártuk fel, szentélye ill. déli fele ismeretlen. A korlátozott felületű ásatás során négy periódusát és további bővítéseit azonosítottuk az 1800-ban elbontott templomnak.
Az egyelőre bizonytalan lokalizálás ellenére, a legkorábbi épülettel kapcsolatos megfigyelések, freskótöredékek, vakolt-meszelt falazó kövek, kő-faragvány arra utalnak, hogy már a legkorábbi időszakban igényes kivitelezéssel (pl. faragott kő nyíláskeretek) készültek a kő templomok. A második periódus nagynak mondható hajóhosszúsága (közel 14 m hosszú belméret!) szintén arra utal, hogy itt már az Árpád-kor folyamán jelentős központ lehetett.
Az építési periódusok közül a koraiak a legizgalmasabbak, hiszen az építés- és művészettörténeti adatokon kívül komoly történeti vonatkozásaik vannak. A rendelkezésre álló adatok egyelőre nem, teszik lehetővé, hogy a korai periódusok pontosabb időrendjét eldönthessük. Annyi tűnik bizonyosnak, hogy a 12. században már állt kő templom. E korai periódusok valamelyikéhez köthetjük a másodlagos helyzetű félköríves-hengertagos kapukat is. Ablakaiból egyetlen töredéket sem ismerünk, de aligha tévedünk, ha hasonló faragott félköríves kereteket feltételezünk, mint a csíkmindszenti templom déli feltárt résablak esetében.52
A templom korai periódusainak 12., ill. 12-13. századi keltezése alapján nem csak a települési hullámok időrendjét, de az erdélyi vármegyei keretek, az egyházi és a világi adminisztráció, a vármegyék és főesperességek kiépülésének a kezdeteit és hatókörének sugarát, továbbá a gyepűkről vallott korábbi elméleteket is felül kell vizsgálni. A korai periódus a székelyek beköltözését megelőző időszakra esik, melyet a szakirodalom a 13. század végére tesz.53 Ismerve a korszak egyházi és világi szervezeteinek, az esperességek és vármegyék szoros összekapcsolódását,54 a korai periódus(ok) közvetve vármegyei berendezkedésre utal. A templom ugyanis nem épülhetett valamiféle gyepükön kívüli senki földjén, nyilván valamelyik esperesség és egyben vármegye területén állt, noha erre vonatkozó közvetlen írott adatok nem maradtak ránk.
A székelységnél korábbi és a 14. századig meglévő vármegyei kereteket az első csíki vonatkozású oklevél is jelzi: egy 1324-ben vitatott birtokviszonyú terület ugyanis egy örökösök nélkül elhalt ember birtoka volt, melyet a király megyei nemeseknek, a szomszédos Háromszéken megyei területeket, enklá-vékat birtokló Opor fia Sandurnak és István fia Egyednek szándékozott királyi jogon sikertelenül adományozni.55 Ez nyilván csak olyan magánbirtok lehetett, mely a székely beköltözés előtt már megyei terület volt, és melyet a székelyek utólag a királyi szándék és a birtoktulajdonosok ellenkezése ellenére bekebeleztek és meg is tartottak.56
Az ásatás természetesen nem szolgáltatott adatokat arra vonatkozóan, hogy a Csíki-medence ebben az időszakban mely vármegye területére esett. A közeli, a későbbi Háromszék területére eső Fehér megyei enklávék alapján kézenfekvő megoldásnak tűnik azt feltételezni, hogy eredetileg Csík is Fehér megyéhez tartozott, ám a 14. századi egyházi berendezkedés inkább Küküllő felé billenti el a mérleg nyelvét. Csík ugyanis ahhoz a Telegdi főesperességhez tartozott, mely valószínűleg az egykori, eredeti Küküllő vármegye területén jött létre a székely beköltözéskor.57 Az eredeti állapotokat a megyehatárnál konzervatívabban őrző egyházi berendezkedés alapján egyben azt is sejteni engedi58, hogy a vármegyei szervezet itteni kiépülése Küküllő vármegyének Fehérből való kiválásával egy időben, vagy azt követően jött létre.
Az ásatás során tehát, olyan korszakban és területen, melyet az írott adatok egészen a 14. századig nem említenek, melyet a történeti, nyelvészeti munkák csupán a 13. század második felétől tekintenek ténylegesen lakottnak régészetileg sikerült 12. századi egyházi és közvetve világi berendezkedésre bizonyítékot találni. Ennek lehetőségét régészeti, helynévi, történeti adatok alapján már korábban is hangsúlyozták,59 de mindeddig csupán a lakottságot lehetett igazolni. Ugyanakkor a második periódus méretei a korszakban kirívóan nagynak számítanak, tehát minden bizonnyal helyi szinten fontos egyházi központ lehetett. Egyéb adatok nélkül további feltételezéseket nem fogalmazhatunk meg, azt azonban elmondhatjuk Csíksomlyó központi jellege minden bizonnyal ehhez az épülethez kapcsolódik, és már az Árpád-korban gyökerezik.
Az többperiódusú építéstörténet során a megnövelt szentélyek (az utolsó fázisban a hajó méreteivel egyező szélességgel) a divat mellett azt is jelzik, a bővítések a helyi előkelők érdekei és igényei szerint zajlanak. A nagy szentélyek építésével az építtetők a patronátussal járó reprezentációs és temetkezési jogokat érvényesítik.
A mozgalmas építéstörténet arra is rávilágít, hogy e keleti székely székek középkori építészetének esetében különösen indokolt lenne a rendszeres kutatás, értékeléskor az óvatosság, mert az újabb ásatások alapján úgy tűnik, minden épületnek egyedi története van, és elnagyolt általánosítás a terület egyházi emlékeit csupán két-három „építési hullámba" beszorítani.
A csíksomlyói plébániatemplom kutatása és az eredmények ugyanakkor hangsúlyosan rávilágítanak arra, hogy minden látszólag, vagy akár az új- és jelenkori források adatai miatt, újnak tartott épület esetében szükséges a műemléki felügyelet ill. a megelőző kutatás, hiszen ezek belsejében középkori épületrészek lappanghatnak. Ez csak az érintett felek, egyház és kutatók együttműködésével, ill. helyi- és külső támogatások segítségével valósulhat meg.
Az itt ismertetett, 2002-2005. közötti időszakban a mai és a középkori templom északnyugat felét vizsgálhattuk, a mai templom belterében még nagy érintetlen felületek várnak feltárásra. Reményeink szerint a félbeszakadt ásatás a nem túl távoli jövőben folytatható lesz, és az újabb felületek megfigyelései alapján a templom alaprajzának, történetének még ismeretlen és kérdéses részeit tisztázni tudjuk majd, és az esetleges tévedések, keltezési bizonytalanságok, az itt csak jelzett problémák tisztázhatóak lesznek.
Irodalom
ALBUM ECCL.
Album Ecclesice Parochialis Somlyojensis. in Sede Sicul. sub titulo SS Apostolorum Petri et Pauli confectum. Anno Domini 1674. ab A. R. D. Patre Stephano Lakatos de oppido Vdvarhely Sacerdote Romano-Catholico et Parocho eiusdem Ecclesice tunc existente ordinaris.
APOR Péter
1736 Metamorphosis Transylvaniae. Szépirodalmi Kiadó. Budapest, 1987.
BALOGH Csilla
2000 Avar kori padmalyos sírok a Duna-Tisza közén. Heves Megyei Régészeti Füzetek 2. A népvándorláskor kutatóinak kilencedik konferenciája (1998) Eger, 2000. 111-124.
BENDE Lívia - LŐRINCZY Gábor
1997 A szegvár-oromdűlői 10-11. századi temető. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Studia Archeologica III. Szeged, 201-285.
BENKŐ Elek:
1992 A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica V. Budapest.
1993 A székelyek és a Székelyföld régészeti kutatásának eredményei és feladatai. Aetas, 3.
1994 Régészeti megjegyzések székelyföldi rovásfeliratokhoz. Magyar Nyelv 90., 157-168.
1996 A székely rovásírás korai emlékei. Magyar Nyelv XCII. 1. 75-80.
1998 A székelyek betelepülése Erdélybe. In: Történelmünk a Duna medencében. Kolozsvár-Temesvár, 50-65.
BOROS Fortunát
1994 Csíksomlyó, a kegyhely. A szerző 1943-as kiadásának átdolgozott változata. Csíkszereda.
BOTÁR István
2000 Árpád-kori leletek a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében. Acta 1999. I. 247-272.
2001 Csík korai templomairól. SzékelyföldV. évf. 11. szám. 119-149.
2005 A csíkszenttamási Csonkatorony régészeti kutatása (2003.) Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. 37-54. (2006.)
2007a Cercetări arheologice la biserica romano-catolică din Misentea. In: Arhitectura religioasă medievelă din Transilvana - Középkori egyházi építészet Erdélyben IV. Ed.: Adrian Andrei Rusu - Szőcs Péter, Satu Mare - Szatmárnémeti, 115-130.
2007b Egy ásatás mozzanatai. A csíkmenasági templom régészeti kutatása. Örökségünk I. évf. 4. sz. 8-9.
BOTÁR István - GRYNAEUS Adrás - BOTÁR Boglárka
2006 „Középkori" tornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok. Új sorozat I. (XI.) 2006. 129-136.
BOTÁR István - BOTÁR Boglárka
2004 A csíkszenttamási Csonkatorony 2002. évi régészeti kutatása. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. I/ 271-303.
BOTÁR István - RÁCZ Miklós - TÓTH Boglárka
2007 A csíkszentkirályi templom kutatása (2002.) Dolgozatok. ú. s. II (X.).
DÁVID László
1981 A középkori Udvarhely szék művészeti emlékei. Bukarest.
ENDES Miklós
1938 Csík,- Gyergyó,- és Kászon székek földjének és népének története 1918-ig. Budapest.
ENTZ Géza
1994 Erdély építészete a 11-13. században. Kolozsvár.
1996 Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár.
ERKEJ
Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok I.
Közzéteszi Kovács András, Kovács Zsolt. Kolozsvár. 2002.
ÉpJegy
A Csík Somlyai Megyés Templomnak ujra Építéséről való Jegyző Kőnyv.
Ab Anno 1800. Kézirat, Csíksomlyói plébánia levéltára.
FERENCZI Géza, FERENCZI István
1979 Magyar rovásírásos emlékekről. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Bukarest, 9-32.
FORRAI Sándor
én.: Küskarácsontól sülvester estig. Budapest.
JANOVITZS István
Noi perigheze arheologice din depresiunea Ciucului. Angustia 4. 121-150.
KEÖPECZI SEBESTYÉN József
1929 A középkori nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves Jubileumára. II. Kolozsvár, 371— 401.
KMTL
Korai Magyar Történeti Lexikon. Főszerkesztő: Kristó Gyula, Budapest, 1994.
KOVÁCS László
1997 12. századi anonim denárok. Századok 131.
KRISTÓ Gyula
1988 A vármegyék kialakulása Magyarországon. Budapest, 1988.
2003 Tájszemlélet és térszervezés a középkori Magyarországon. Szeged.
MARCU-ISTRATE, Daniela
2004 Biserica romano-catolică din Armăşeni. Observaţii arheologice.
Arhitectura religioasă din Transilvania III. Satu Mare.
MIHÁLY Ferenc
1997. Középkori szobrok és táblaképek a Csíki-medencében. In: Tusnád 1997. A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései. Sepsiszentgyörgy 1998, 111-115.
MIHÁLY Ferenc - LÁNGI József
2004 Erdélyi falképek és festett faberendezések 2. Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, Budapest.
MONVAT
Monumenta Vaticana historia regni Hungariae illustrantia. Series I. Tomus I. Budapest, 1887.
ORBÁN Balázs
1869 A Székelyföld leírása. II. Csík-szék. Pest.
RÁCZ Tibor
2003 Háromszék első magyar telepesei és a határvédelem. Erdélyi Múzeum LXV. 2003. 1-2. füzet, 1-15.
RITOÓK Ágnes
1997 A magyarországi falusi templom körüli temetők feltárásának újabb eredményei. Folia Archaeologica XLV. I Budapest.
2004 Szempontok a magyarországi templom körüli temetők elemzéséhez.
„Est u scholaris" Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Monumenta Historica Budapestinensia XIII. Budapest.
SÁNDOR Imre
1914 A Sándor család levéltára. Kolozsvár.
SÁVAI János
1997 A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I-II. Documenta Missionaria I/III. Szeged.
SZÉKELY Zoltán
2001 A petőfalvi (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XII (2001). 197-220.
TETTAMANTI Sarolta
1975 Temetkezési szokások a X-XI. században a Kárpát-medencében. Studia Comitatensia 3. Szentendre.
BOTÁR István régész
Csíki Székely Múzeum
RO-530132 Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Vártér 2. Hargita megye
[email protected], [email protected]
1. kép. Csíksomlyó lokalizálása
2. kép. A templom nézete délnyugatról
3. kép. A középkori templom másodlagos helyzetű középkori kapui
4. kép. Az ásatási szelvények összesítő alaprajza (Tóth Boglárka rajza)
5. kép. A templombelsőbe nyitott kutatási szelvények (4-6.) keletről
6. kép. A legkorábbi azonosított alapfalba befalazott kőfaragvány
7. kép. Visszabontott szentélyek alapozása és felmenő falrészletek
8. kép. A 2. szelvény nyugati metszetfala a középkori szentélyek alapfalaival
(Tóth Boglárka rajza)
9. kép. Másodlagos helyzetű festett kő a korai szentély diadalívének alapozásában
10. kép. A 2. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
11. kép. A 4. szelvény alaprajza a feltárt falakkal, oltáralapozásokkal és sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
12. kép. A 4. szelvény nyugati metszetfala
13. kép. Az V. és a III. fal viszonya (északi nézet)
14. kép. Az 5. szelvény alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
15. kép. A 6. szelvény (Sándor-kripta) alaprajza a falakkal és a feltárt sírokkal
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
16. kép. Árpád-kori kerámiatöredék a legkorábbi azonosított alapfalban
17. kép. S-végű hajkarikák a 10. sírból
18. kép. Az 5. szelvény keleti metszetfala (a III-V. fal viszonya)
19. kép. A középkori sekrestye északi fala az 1. és 3. szelvényben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
20. kép. Rovásjeles kő a középkori fal omladékából
21. kép. A mai alapból kibontott késő-gótikus szentély gyámköve
22. kép. A beroskadt boltozati bordák a szentélybelsőben
(Tóth Boglárka és a szerző rajza)
23. kép. Boltozati borda utólag bekarcolt évszámmal (1579)
24. kép. A torony befalazott csúcsíves ablaka
25. kép. A Domus Historia bejegyzései a torony építéséről
26. kép. A torony építési felirata
27. kép. A 6. szelvény észak-déli irányú metszetrajza a kriptával
28. kép. A Sándor-kripta beomlott födéme és bejárata
29. kép. A Sándor-kripta különböző rétegeinek sírjai
30. kép. Padmalyos sír (48.) az 5. szelvényben
- ENDES 1938, 335.
- MONVAT 112., 116., 132.; Botár 2001, 123-127.
- Székely Oklevéltár (továbbiakban: SzOkl.) I/153., 193., 340.
- SzOkl. I/316., II/220-221., 270-272.
- A plébánián található forrásokra Kosza Antal hívta fel figyelmünket, segítségét köszönjük.
- ERKEJ 142-143.
- ÉpJegy 8-9.; Boross 1994, 144-145.
- JANOVITS 1994, 121.
- KEÖPECZI 1929, 376.; ENTZ 1994, 64., ill. DÁVID 1981, 13-14. az udvarhelyszéki hasonló faragványokról szólva.
- ORBÁN 1869, 20.
- BALOGH 1943, 126.; MIHÁLY 1998, 112.
- Külön köszönöm feleségem, a felméréseket készítő Tóth Boglárka segítségét, aki a feltárás és dokumentálás során nyújtott munkája mellett a kézirat végleges formába öntésében sokat segített. Az ásatás során Tövissi Zsolt építész felügyelte a munkálatokat, és a Consunit Rt. munkásaival dolgoztunk együtt, akik részben a földmunkát, ill. az ácsolási munkákat végezték. Munkánkat segítette a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány régész szakos hallgatója is: Berecki Judith, Demjén Andrea, Derzsi Csongor, Nyárádi Zsolt, Raffai Réka, Szűcs Attila, Zólya Levente és Denis Walgraffe, segítségüket köszönjük.
- Az ásatást kezdetben a csíksomlyói plébánia, munkánkat türelemmel és érdeklődéssel támogató Gergely István plébános, majd a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány közvetítésével a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozta.
- Anyaga helyi vulkáni kőzet, amfibolos és biotit andezit. Jánosi Csaba geológus szíves meghatározása.
- Szentábrahám: BENKŐ 1992, 223. (17-18. sír), 235.(148. sír), 238. (173. sír); Petőfalva:SZÉKELY 2001, 205. (206. sírban III. István ezüstdenárjával), ill. románul Uő: SCIV 41. nr. 1 1990, 87-110.; Zabola: SZÉKELY 1993-1994. 280. (37. sír III. István kettőbe vágott pénzével; 53. sír szintén II. István pénzével); 283. (154. sír III. István pénzével); 284. A kutatás azóta óvatosabb a talált pénzek uralkodókhoz való kötésében, az ún. anonim denárok használatát a 12. századon belül egyelőre nem sikerült biztosan rögzíteni. Ld.: KOVÁCS 1997.
- A 10. sír vizsgálatát Nyárády Elemér finanszírozta és a debreceni Atommagkutató Intézetben dr. Szántó Zsuzsa végezte, segítségüket köszönjük!
- A templomok belsejében csupán az Árpád-kort követően válik általánossá a temetkezés, ld. RITOÓK 1997, 168.
- BOTÁR 2001, 141-142.
- BOTÁR-TÓTH 2005; BOTÁR 2007/b.
- BOTÁR-RÁCZ-TÓTH 2007.
- Az építési jegyzőkönyv adatainak ellenőrzése érdekében a mai templom déli részén egy padlódeszkát elmozdítottunk, hogy a késő gótikus szentély szélességét megmérhessük, a belső táv: 8,6 m volt (az építési jegyzőkönyv szerint 4,5 öl azaz 8,5 m!).
- A lehetőségre Daniela Marcu Istrate hívta fel figyelmünket, segítségét köszönjük.
- A vitatott lelőhelyű csíkszentmihályi- csíkszentmiklósi- csíkszentmártoni (?) rovásfelirat 1501-ből való ld. Ferenczi 1979, 24-26.; Forrai én. 159-162. Ráduly János egy további somlyói rovásírásos kőről is tud a torony második emeletének keleti falán. Ráduly János: Titkok a rovásírásban. Székelyudvarhely 2004. 89-91. Utóbb ennek korát a 13-14. századra, majd az Árpád-korra tette: Örökségünk 2007/4. 30. Az illető kövön azonban a természetes repedésnek tűnő vonalak a kő alján is folytatódnak, így ennek írott, rovott voltát nem tartjuk valószínűnek. A torony építése a 17. században történt (l. később).
- BENKŐ 1994, 1996. 80.
- Ld. 21. lábjegyzet.
- A plébániához tartozó települések közül a korszakban Taplocán ismeretes a Nagy családnév, 1569-ben innen írják össze a lófők között Nagj Mathe-t. SzOkl. II. 272.
- Egy berekeresztúri példa jól szemlélteti, hogy a templomba való temetkezések a járószintek meg-megújítását vonták maguk után: „a temetést szépen elegyenesítse, ki ha rútul hagynánk, flor. 5 bírságolhassanak". Imreh 1983, 283.
- 1726-ban éppen Somlyón hoznak olyan határozatokat, melyek a közeli sírok miatt fenyegetett falak védelmében a temetkezések eltiltását hangsúlyozzák, ld. SÁvai I/178-182.: „18. a templomba való temetkezés a kőfalaknak romlásokra vagyon, azért senkinek meg nem engedtetik, hacsak bóttya vagy kriptája nincsen."
- Farkas Irénke néprajzos kollégánk (CsSzM) segítségét itt is megköszönjük.
- A hajó déli oldalán a 18. század közepéig a somlyói templomhoz tartozó (csík-)szeredaiaknak volt saját karzatuk.
- ORBÁN 1869, 20.
- ENTZ 1996, 139.
- ALBUM ECCL. 23., 36-37.
- LÁNGI - MIHÁLY 2003. 1710 körül kapott hasonló kifestést a csíkszentmihályi (20.), csíkrákosi (19.) templom. Hasonló az aranyospolyáni templom is uő.: 2004. 10.
- BOTÁR 2001, 139-140. ill. ERKEJ Csíkszentlélek 132.: Turris ...ex ligno; Csíkmindszent 133.: Turris lignea...; Csíkszentmárton 138.: Turris lignea...; Csíktusnád 139.: Turris ex ligno.; Csíkmenaság 142.: Turris lignea..
- A mintavételt és a vizsgálatokat az OTKA (F043167) által támogatott „Dendrokronológiai kutatások Erdélyben" projekt keretében dr. Grynaeus András és e sorok írója végezte. Ld. még: BOTÁR - GRYNAEUS - TÓTH 2006. 130-131.
- A gyulafehérvári székesegyház ásatásán hasonló megfigyeléseket tett Pósta Béla.
- Sándor Gáspár a 18. század második felében több tisztséget is viselt Csíkban, volt alkapitány, assesor és alkirálybíró is. Ld.: Endes 1938, 198., 224.
- „ temetésem helyének választom a csíksomlyai parochialis Szent Péter és szent Pál templomában tőlem épített kriptámat..." ld.: SÁNDOR 1914, 320.
- ERKEJ 143.: „Cripta ex lapidibus sine fornicibus, erecta in templo, privatae familiae Sandorianae "
- Adatközlő: Sándor Ákos.
- ENDES 1938. 187-189., 238., illetve: http://genealogy.euweb.cz/hung/dory2.html.
Ez utóbbi adatért és néhány további kiegészítésért Sándor Ákosnak tartozom köszönettel. - SÁVAI I/178-179.
- APOR 1987, 107-108, 111.
- SÁNDOR 1914. 321.
- A vizsgálatokat a debreceni Atomkutató Intézet laboratóriumában 2003 júniusában dr. Svingor Éva vezetésével végezték, segítségüket köszönjük!
- BENDE - LŐRINCZY 1997, 225. További irodalommal BALOGH 2000, 115-116.
- BALASSA 1989, 32-34.
- Erdélyi Szótörténeti Tár X. Főszerkesztő: Vámszer Márta, Budapest - Kolozsvár 2000, 387.
- BALASSA 1989 161. A közeli Csíkszenttamáson a 15. századi gótikus bővítéssel bolygatott sírok többsége, akárcsak a 16. századi pénzmellékletes sírok koporsósak voltak, ld.: BOTÁR - TÓTH 2004, ill.: BOTÁR 2005.
- BALOGH 2000, 116.; BALASSA, 1989, 160.
- BOTÁR 2007/a pl. 5.
- BENKŐ 1998, 59.
- KRISTÓ 1988, 208-235., 2003, 92-93.
- SzOkl. I. 42-43., EO II. 485-486. regeszta (186-187.)
- A háromszéki enklávék és általában a háromszéki Árpád-kori régészeti adatok áttekintése RÁCZ 2003. A székelyek megyei területekkel szembeni foglaló ellenséges magatartására több adatunk is van: 1342-ben Zsombort és Oltszemet pusztították (SzOkl. VIII. 8.), 1349-ben pedig a királyi rendeletre végzett határjárást szerették volna megakadályozni (SzOkl. I. 55.). 1366. május 9. előtt Hidvégi Jakab és Demeter oltszemi és málnási birtokait foglalták el. E falvak később betagolódtak a Székelyföldbe...
- Küküllő vármegye keleti részének eddig a Hargitától nyugatra eső területeket tekintették, vö. KMTL 153., 388., 666.
- KRISTÓ 2003, 92-93.
- BENKŐ 1993, 3. (8. o.); Uő: 1998, 55., BOTÁR 1999, 2001, 121-123.
Wkipedia:
A középkori templom öröksége az egykori szárnyasoltár, amelyet a templom újjáépítésekor eltávolítottak és 1888-ban szétbontottak.
Az oltár két szárnyképe, a budapesti Szépművészeti Múzeumba került. Az oltárszekrényt és predellát, a pilasztereket és a képeket 1911-ben az Erdélyi Múzeumba helyezték el. Később az oltár középső képét is a Szépművészeti Múzeum vette át.
A szárnyasoltár készítési ideje, a Jagelló kori címere és stílúsa alapján, 1510-1520 közé tehető. Ez a címer a jobb oldalán van elhelyezve, a bal odalon pedig a székely címer látható.
Az oltár középső képe Szűz Máriát ábrázolja, Szent Péter, Szent Pál, Szent Ferenc, Szent Domokos között. A főoltárhoz szorosan kapcsolódó Mária oltár képei, a Dürer és Cranach metsztek hatására készültek.
A XVI. századból származik a kisebb szárnyasoltár, amelyet a Szépművészeti Múzeumban őriznek.
Az 1520-as években készült Vir dolorum, amely egykor a Szent Péter templomban volt látható, jelenleg a Csíki Székely Múzeumban található.
Csikszereda, Zsögöd, róm-kat. templom
Forrás: Wikipédia, http://www.harghita.ro/hun/3/32/32csikzsogod.html,
A Csíkzsögödi római katolikus templom a Csíkszeredához tartozó Csíkzsögödön, a Zsögöd utca 52. szám alatt található. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemléképületként tartja nyilván. Csíkzsögödöt először az 1567. évi regestrumban a Szeredához tartozó Martonfalvával együtt említették. 1690-ben Sögöt, 1725-ben Sögötfalva néven szerepelt. Régen Szentlélek filiája volt, majd a múlt századtól Csíkszeredához tartozott, 1990-től önálló plébánia.
A Csíkzsögödi római katolikus templom a 15. században épült gótikus stílusban, 1707-ben a zsögödi Mikó család költségén kibővítették. A mai műemléktemplom a 18. századi barokk korszak átalakításait őrzi.
A csíkzsögödi Mária szobor 1510-1520 között készült, a templom gótikus jellegű szárnyasoltára 1673-ból való.
A haranglábat 1792-ben, a kőtornyot 1800-ban építették.
Zsögödi római katolikus plébániatemplom (Zsögöd u. 52). Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. Az egycsarnokos templom 15. században épült, gótikus stílusban, (főleg a keleti része) majd a 18. századi barokk korszak átalakításait őrzi. A zsögödi Mikó család építette (1707) és Szentháromság tiszteletére szentelték fel. A Mária-szobor a csíksomlyóival egykorú: 1510-1520 körüli (Balogh J. 128). A szárnyas oltár szárnyai (1673) Jézus életét és szenvedésének történetét szemléltetik. A főoltár felső részébe beépített, a Szentháromságot ábrázoló olajfestmény régebbi, mint az oltár. A csíkzsögödi Mária szobor egy részben átfestett, 17. századi szárnyas oltárban van elhelyezve, erőteljesen átalakítva. A Kisjézus és a korona a későbbi korok alkotása.
Csíkzsögöd szép kis temploma a 15. századi gótikus kor alkotása. A mai barokk stílusú templom szép boltozatú apszissal, ajtókkal, ablakokkal, tartópillérekkel és a barokk korszak sok átalakításával látható.
Szentélyének gótikus jellegét boltozott mennyezete, szentségfülkéje, szárnyasoltára és Mária szobra őrizte meg. A Mária szobor a csíksomlyói kegyszoborral egyidőben, 1510-1520 körül készülhetett. Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance c. könyvében így ír a szoborról:
„Csaknem szó szerint ismétli a somlyói Madonna kompozícióját, csupán redővezetésében mutatkoznak változások, egyszerűsítések, amelyek a középszárnyon már kissé renaissance felé hajlanak”
A műemléktemplomot a zsögödi Mikó család 1707-ben kibővíttette, az átalakítások során a templom hajóját nyugat felé meghosszabbították. A hajó falainak egy része a régi templom öröksége, akárcsak a gótikus ajtó- és ablakkeretek.
A harangláb 1792-ben, a kőtorony 1800-ban épült. A hajó reneszánsz stílusú, amelynek falán az első- és a második világháborúban elesett csíkzsögödiek emléktáblája látható, Kovács Béla kőfaragó és ifj. Dóczy András szobrászművész munkái.
A szentély északi részén csinos foglalatú szentségházacska látható. A templomot Szentháromság tiszteletére szentelték fel.
A Csíkzsögödi római katolikus templom szárnyasoltára a 17. században készült, amelyen az alábbi felirat olvasható:
”A.D. 1673. die 3 Apr. Ex industria A.F.R. Pauli Szépvizi, parochi ejusdem. Expensis Mdg Mathei Barabás, qui obiit 26 Iunii 1673. Renovátum 1873.”
A kifele nyíló oltárszárnyak Jézus életét és szenvedésének történetét szemléltetik. A főoltár felső részébe egy Szentháromságot ábrázoló olajfestmény van beépítve, amely régebbi mint a szárnyasoltár. A csíkzsögödi Mária szobor a részben átfestett 17. századi szárnyasoltárba van elhelyezve. A Kisjézus és a korona a későbbi korok alkotása.
A csíkzsögödi műemléktemplomot szabálytalan, a terep hajlatait követő, kör alakú kőfal veszi körül, amely ugyancsak a 15. században készült.
A Csíkzsögödi római katolikus templom a 15. században épült gótikus stílusban, 1707-ben a zsögödi Mikó család költségén kibővítették. A mai műemléktemplom a 18. századi barokk korszak átalakításait őrzi.
A csíkzsögödi Mária szobor 1510-1520 között készült, a templom gótikus jellegű szárnyasoltára 1673-ból való.
A haranglábat 1792-ben, a kőtornyot 1800-ban építették.
Zsögödi római katolikus plébániatemplom (Zsögöd u. 52). Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) műemléképületként tartja nyilván. Az egycsarnokos templom 15. században épült, gótikus stílusban, (főleg a keleti része) majd a 18. századi barokk korszak átalakításait őrzi. A zsögödi Mikó család építette (1707) és Szentháromság tiszteletére szentelték fel. A Mária-szobor a csíksomlyóival egykorú: 1510-1520 körüli (Balogh J. 128). A szárnyas oltár szárnyai (1673) Jézus életét és szenvedésének történetét szemléltetik. A főoltár felső részébe beépített, a Szentháromságot ábrázoló olajfestmény régebbi, mint az oltár. A csíkzsögödi Mária szobor egy részben átfestett, 17. századi szárnyas oltárban van elhelyezve, erőteljesen átalakítva. A Kisjézus és a korona a későbbi korok alkotása.
Csíkzsögöd szép kis temploma a 15. századi gótikus kor alkotása. A mai barokk stílusú templom szép boltozatú apszissal, ajtókkal, ablakokkal, tartópillérekkel és a barokk korszak sok átalakításával látható.
Szentélyének gótikus jellegét boltozott mennyezete, szentségfülkéje, szárnyasoltára és Mária szobra őrizte meg. A Mária szobor a csíksomlyói kegyszoborral egyidőben, 1510-1520 körül készülhetett. Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance c. könyvében így ír a szoborról:
„Csaknem szó szerint ismétli a somlyói Madonna kompozícióját, csupán redővezetésében mutatkoznak változások, egyszerűsítések, amelyek a középszárnyon már kissé renaissance felé hajlanak”
A műemléktemplomot a zsögödi Mikó család 1707-ben kibővíttette, az átalakítások során a templom hajóját nyugat felé meghosszabbították. A hajó falainak egy része a régi templom öröksége, akárcsak a gótikus ajtó- és ablakkeretek.
A harangláb 1792-ben, a kőtorony 1800-ban épült. A hajó reneszánsz stílusú, amelynek falán az első- és a második világháborúban elesett csíkzsögödiek emléktáblája látható, Kovács Béla kőfaragó és ifj. Dóczy András szobrászművész munkái.
A szentély északi részén csinos foglalatú szentségházacska látható. A templomot Szentháromság tiszteletére szentelték fel.
A Csíkzsögödi római katolikus templom szárnyasoltára a 17. században készült, amelyen az alábbi felirat olvasható:
”A.D. 1673. die 3 Apr. Ex industria A.F.R. Pauli Szépvizi, parochi ejusdem. Expensis Mdg Mathei Barabás, qui obiit 26 Iunii 1673. Renovátum 1873.”
A kifele nyíló oltárszárnyak Jézus életét és szenvedésének történetét szemléltetik. A főoltár felső részébe egy Szentháromságot ábrázoló olajfestmény van beépítve, amely régebbi mint a szárnyasoltár. A csíkzsögödi Mária szobor a részben átfestett 17. századi szárnyasoltárba van elhelyezve. A Kisjézus és a korona a későbbi korok alkotása.
A csíkzsögödi műemléktemplomot szabálytalan, a terep hajlatait követő, kör alakú kőfal veszi körül, amely ugyancsak a 15. században készült.
- Keöpeczi Sebestyén József: A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. Budapest, 2000.
- Miklós József: Csíki lexikon. Csíkszereda, 2004.
Csikszentdomokos, templom
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2009_regeszet/index.htm, http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkszentdomokosi_r%C3%B3mai_katolikus_templom,
A Csíkszentdomokosi római katolikus templom a Csíki-medence legészakibb falujában, Csíkszentdomokos központjában található. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemléktemplomként szerepel.
Csíkszentdomokos egyházközséget először 1567-ben Zent Domokos néven említették az oklevelek.
A mai templom helyén a tatárjárás előtt egy kis templom állott, amely a lakosság számának növekedésével kicsinek bizonyult és lebontották, köveit beépítették a mai épületbe.
Az új templom 1795-ben, az egykori Sándor birtokon épült. A műemlék épület Árpád-kori részletet őriz. A szentelvíztartója és a kőből faragott keresztelőkút 13. századi, ugyancsak a régi templomból maradt meg a sekrestye köríves ajtókerete. Az egykori román kori templomról tanúskodnak a megmaradt faragott kövek és egy festett kazetta is. Ugyancsak a régi templom emléke egy szárnyasoltár-töredék.
A műemléktemplomban lévő Szűz Mária szobor a 15. században a csíksomlyói faragóiskolában készült. A 16. század elejéről származik az az olajfestmény, amely Mária koronázását örökíti meg. A képen Jézus hármasképe látható, a főpap, a király és a próféta alakjában, mindhárom ugyanazon arcvonással. A Dürer stílusát idéző alkotás valószínű, hogy a szárnyasoltárhoz tartozott, amely jelenleg a Csíki Székely Múzeumban található.
1672-ben Damokos Kázmér felszentelte a régi templom oltárát. A 18. század elején a csíkszentdomokosi egyház Csík egyik legnépesebb plébániája volt.
1787-1802 között felépítették a mai barokk templomot, amelyet Szent Domonkos tiszteletére szenteltek fel. A műemléktemplom harangjait 1802-ben és 1804-ben Brassóban készítették, 1805-ben Sepsiszentgyörgyről szerezték be. Az 1980-ban készült 1150 kg-os Szent Katalin-harang Passauból származik.
1813-ban a templomot kerítéssel vették körül, három kapubástyát építettek hozzá.
Az 1972-ben végzett általános restaurálások alkalmával a templom régi szobrai visszakerültek az oltárra. Bálint Lajos, érsek plébánossága alatt végzett felújítási munkálatok során helyezték vissza a régi helyére az 1500-as években készült Madonna szobrot is.
A 2006-ban végzett régészeti ásatások alkalmával kisebb középkori kőfaragványok töredékei kerültek felszinre. Az előkerült boltozattartó gyámkő darabjai, valamint a boltozati bordatöredékek egyértelműen igazolják, hogy a középkori templom boltozott volt. A színes vakolatdarabok arra engednek következtetni, hogy a középkorban a szentély falait freskók borították.
A templom szentélye sokszögzáródású és támpillérek nélküli. A sarkait eltérő magasságig faragott kváderek alkotják, faragott lábazati párkánya körbeöleli az épületet. Az apszist egy szárnyas oltárkép díszíti, ugyanakkor a régi templomból megmaradt festett kazetta is látható. A középkori oltár faragott Madonnája Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében képzőművészeti műemlékként szerepel. A fő és mellékoltáron fából faragott szentek szobrai vannak elhelyezve.
A templom mindkét bejáratának és sekrestyéjének kő ajtókerete a régi templomból maradt meg. A nyugati torony alatti köríves kő ajtókeret a díszesebb, amelynek profilja a szögleten egy erőteljes félhengertagból, külső oldalán egy ugyanilyen horonyból és egy lekerekített élű háromoldalú pálcatagból áll. Az ajtókeret eredetileg keskenyebb volt, az új templomba való beépítésekor megszélesítődött, belvilága 197X128 cm. A templom déli oldalán lévő bejárati ajtó profilja egy erős félhenger alakú tagozatot mutat, belvilága a kis falusi templomokhoz viszonyítva szokatlalnul nagyobb méretű, 219X139 cm. Hasonló profilú a sekrestye köríves ajtókerete is, amely valószínűleg a régi templomban is azon a helyen lehetett. Az ajtókeret belvilága kisebb méretű 186X91 cm. Mindhárom ajtókeret profilos része kidolgozott.
Az Árpád-korból megőrzött keresztelőkút felső medencerésze kerek, profiljában hármas tagozatú. Peremét vasabroncs övezi, amelynek alsó széle egyszerű félkörös, csipkézettel diszített. Az Árpád-kor másik emléke a szenteltvíztartó, amelyet napjainkban is használnak és díszítése jóval egyszerűbb mint a keresztelőkút. Medencéje kerek, felső széle lekerekített, talpa kissé szélesebb, ferdén kiugró hengeres alakú.
A műemlék épület külső falán a falu nagy szülöttének, Márton Áron erdélyi püspöknek arcmását ábrázoló kovácsolt dombormű látható.
A templomot három kapubástyás kerítés veszi körül. A cinterem keleti oldalán egy fakereszt látható, amelyet a falu lakóssága állíttatott.
Források
Szabó Zsuzsa „MÁRIA MEGKORONÁZÁSA" A CSÍKSZENTDOMOKOSI OLTÁRKÉPEN
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum állandó jellegű egyházművészeti kiállításának legreprezentatívabb darabja egy késő-gótikus tábla1, amelyen tízalakos kompozíción látható Mária Szentháromság általi megkoronázásának jelenete. (1. kép) A kép felső részén, a tábla közel felét elfoglalva a Szentháromság helyezkedik el három fiatal, azonos arcvonású, szakállas férfi alakjában. Mindhárman barnás mályvaszínű ruhát viselnek, és közös, a középső vállaitól induló, vörös palást kapcsolja őket össze. A hátteret az egybefüggő aranymustra jelenti, melyet csak a három férfi kör alakú, koncentrikusan tagolt glóriája szakít meg. A középső alak tiarát visel, ő koronázza meg Máriát. Tőle balra a töviskoronás ifjú, jobbját - melyen a keresztre feszítés sebe látszik - áldásra emeli, baljában glóbuszt tart. A jobb oldalon zárt koronát viselő férfi ül, jobbjával megáldja a Szüzet, baljában jogart tart.
A kép középterében kissé jobbra fordulva térdel Mária, hófehér ruhában és palástban, melyet díszes arany csat fog össze a mellén. Jobbra biccentett fejét sugaras glória keretezi, kezét összekulcsolja. Ruháján és palástján csillag-szerű arany pecsételt minta látható. Mária körül hat szőke angyal térdel a Szűz palástját tartva. A négy főalakhoz képest az angyalok csupán fele akkorák, sárga ruhát viselnek, zöld szárnyuk van, melyeket barna, a mellükön kereszteződő pántok tartanak. A kép alján vörös felület részletei bukkannak elő.
A hét deszkából álló tábla meglepően jó állapotban van, lepattogzás csak a széleken látható, illetve a tábla alján egy szélesebb sávban. A tábla alsó részén koromfoltok és összecsomósodott festék nyomai voltak láthatók. A 2008-2009 folyamán megtörtént restaurálás során, amelyet MARA ZSUZSANNA, a Csíki Székely Múzeum restaurátora végzett, a tábla megtisztult, és csupán minimális kiegészítésekre volt szükség. A restaurátor elmondása alapján a festék tojás alapú tempera lehet, a felületek simaságából, a hajszálrepedések hiányából ítélve, amelyek az olaj alapú festékre jellemző tulajdonságok.
A széleken egy korábbi keretre utaló kb. 2 cm-es sáv húzódik, jelenleg nincs kerete a táblának. A mű hátlapja egységes, sima felület, hosszanti és haránt irányú vésőnyomokkal, merevítő keresztkötés nélkül.
Pe baza relatiilor stilistice si cu ajutorul analogiilor iconografice din zona sudicá a Germaniei se poate spune cá mesterül panoului din Ciuc provine din cercul artistic al zonei salzburgiene, arátánd detalii individuale specif ice.
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum állandó jellegű egyházművészeti kiállításának legreprezentatívabb darabja egy késő-gótikus tábla1, amelyen tízalakos kompozíción látható Mária Szentháromság általi megkoronázásának jelenete. (1. kép) A kép felső részén, a tábla közel felét elfoglalva a Szentháromság helyezkedik el három fiatal, azonos arcvonású, szakállas férfi alakjában. Mindhárman barnás mályvaszínű ruhát viselnek, és közös, a középső vállaitól induló, vörös palást kapcsolja őket össze. A hátteret az egybefüggő aranymustra jelenti, melyet csak a három férfi kör alakú, koncentrikusan tagolt glóriája szakít meg. A középső alak tiarát visel, ő koronázza meg Máriát. Tőle balra a töviskoronás ifjú, jobbját - melyen a keresztre feszítés sebe látszik - áldásra emeli, baljában glóbuszt tart. A jobb oldalon zárt koronát viselő férfi ül, jobbjával megáldja a Szüzet, baljában jogart tart.
A kép középterében kissé jobbra fordulva térdel Mária, hófehér ruhában és palástban, melyet díszes arany csat fog össze a mellén. Jobbra biccentett fejét sugaras glória keretezi, kezét összekulcsolja. Ruháján és palástján csillag-szerű arany pecsételt minta látható. Mária körül hat szőke angyal térdel a Szűz palástját tartva. A négy főalakhoz képest az angyalok csupán fele akkorák, sárga ruhát viselnek, zöld szárnyuk van, melyeket barna, a mellükön kereszteződő pántok tartanak. A kép alján vörös felület részletei bukkannak elő.
A hét deszkából álló tábla meglepően jó állapotban van, lepattogzás csak a széleken látható, illetve a tábla alján egy szélesebb sávban. A tábla alsó részén koromfoltok és összecsomósodott festék nyomai voltak láthatók. A 2008-2009 folyamán megtörtént restaurálás során, amelyet MARA ZSUZSANNA, a Csíki Székely Múzeum restaurátora végzett, a tábla megtisztult, és csupán minimális kiegészítésekre volt szükség. A restaurátor elmondása alapján a festék tojás alapú tempera lehet, a felületek simaságából, a hajszálrepedések hiányából ítélve, amelyek az olaj alapú festékre jellemző tulajdonságok.
A széleken egy korábbi keretre utaló kb. 2 cm-es sáv húzódik, jelenleg nincs kerete a táblának. A mű hátlapja egységes, sima felület, hosszanti és haránt irányú vésőnyomokkal, merevítő keresztkötés nélkül.
1. Infrafelvételek és faanyagvizsgálat Az infra-felvételeken2 remekül megfigyelhető az alárajz. A rajzot ecsettel vitte fel a mester az alapozásra, ez állapítható meg a vékonyabb és vastagabb vonalakból. A kép legnagyobb részén az alárajzolás lényegében megfelel a végső kialakításnak. Mária arcánál a vázlat vonalai majdnem teljesen eltűnnek, annyira pontosan követi a rajzot a festői megfogalmazás. A három ifjú és az angyalok esetében csupán apróbb, néhány milliméteres eltérések észlelhetők a vázlat és a végső változat között.
A legnagyobb különbség az alárajz és a végső változat között Mária kéztartásánál jelentkezik. (2. kép) Nagyszerűen kivehető, hogy az alárajzon Mária felfele mutató ujjakkal, csupán ujjbegyeit érinti össze. Ennek megfelelően a ruha redői is másként alakulnak, laza redőzéssel futnak ívesen lefele, egészen az előtérben térdelő angyalokig.
A faanyagvizsgálat során kiderült3, hogy valószínűleg jegenyefenyőből (Abies alba), közismertebb nevén ezüstfenyőből készült a tábla. (3. kép) Ez az egyetlen olyan fenyőfajta, amelynek nincs gyantajárata, hasonlóan a mi mintánkhoz. A jegenyefenyőt ez a tulajdonsága teszi különösen alkalmassá táblaképek, szobrok alapanyagként való felhasználására. A többi fenyőfajta esetében a gyantajáratok utólag, a szárítási idő elteltével a még évtizedek múltán is képesek gyantát kibocsátani, míg a jegenyefenyőnél ez a minimálisra csökken.
2. Proveniencia A táblakép Csíkszentdomokosról került az intézmény tulajdonába. 1929-ben találta meg a Csíki Múzeum későbbi alapítója, a történész, etnográfus DOMOKOS PÁL PÉTER és a helyi plébános BOGA ISTVÁN, aki 1915-1945 között töltötte be a tisztséget, a templom cintermét határoló fal bejárati kaputornyának emeletén.4 1950-ben vagy 1951-ben került a múzeum gyűjteményébe.
Az akkor alakuló Csíki Múzeum első, alapító kiállítására kérte kölcsön a táblaképet DOMOKOS PÁL PÉTER 1930-ban, amiről a plébánosnak írt saját kezű levele tanúskodik a domokosi levéltár dokumentumaiban.5 A kiállítást Csíksomlyón rendezték meg 1930 Pünkösdjén. Az ehhez készült katalógus a legfontosabb, művészileg legkvalitásosabb művekről, képzőművészeti, egyház- és népművészeti műalkotásokról egyaránt közöl fényképet: így szerepel a katalógusban zsögödi Nagy Imre festőművész grafikája, a Csíkszentmihályról származó 15-16. századi Szent Mihály-szobor, Árpád-kori cibóriumok, füstölők, egy népikerámia-sarok, Kristó János népi fafaragó alkotásai, de nem szerepel - a tárgymutatóban sem - a Koronázás tábla.6
A tárgyak egy részét, melyeket a kiállításon bemutattak, tulajdonosaik véglegesen átengedtek az alakuló intézmény számára, és ezek képezték a múzeum alapgyűjteményét. Ez akkor több mint 140 egyház- és képzőművészeti, valamint népművészeti tárgyat jelentett. Korabeli leltárkönyv hiányában pontos darabszámról nem tudunk. Azt ellenben tudjuk, hogy a megnyitó kiállítást követően, ismeretlen okból kifolyólag, a gyűjteménynek senki sem viselte gondját. Végül két évtized múlva a Csíkszeredába került KOVÁCS DÉNES festőművész-rajztanár a megmaradt anyagot leltározta, rendszerezte, és 1950-ben megalapították a Csíki Múzeumot, melynek kinevezett felelőse KOVÁCS DÉNES lett.7 Az akkori, 1950-es években készült leltárkönyvben sem szerepel a Mária megkoronázását ábrázoló táblakép.8
A táblát 1950-ben vagy 1951-ben hozta Kovács Csíkszentdomokosról a múzeumba, de erre nézve dokumentum nem maradt fenn, csupán a szóbeli hagyomány alapján tudunk róla. A legelső valószínűleg erről a képről szóló feljegyzés a múzeum irattárában, az 1952-ből származó augusztusi munkabeszámolóban olvasható: „Lemostuk acetonnal az egyik 1520-ból keltezett oltárképet a bemocskolódott lakkrétegtől, így megtisztult."9
A domokosi egyházközség levéltárában, ahol 1748-ig visszamenően megvannak a dokumentumok, semmilyen egyértelmű utalást nem találtam, ami a Koronázásra vonatkozna.
Egyetlen forrás látszik igazolni, hogy a Koronázás állhatott oltárként a csíkszentdomokosi templomban. ANDRÁSI ISTVÁN csíki főesperes-részle-ges a faluban tett látogatásáról fennmaradt egy latin nyelvű beszámoló 1731-ből, amelyben elmeséli az egyházközségben látogatása során tapasztaltakat. Itt írja Andrási, hogy „hármas oltár, a Legszentebb Háromság és az ékes Boldogságos Szűz festett képével".10 Ez a beszámoló az előző, a 13. században épült templom leírását nyújtja számunkra, hiszen azt csak a 18. század végén bontották le. Ennek alapján elképzelhető, hogy oltárképünket látta a főoltáron.
Az erdélyi katolikus egyház 1882-ből származó „eseménytörténeti naplója" említ egy oltárszentelést, amely szintén a korábbi templomban történt, de semmilyen részletre nem tér ki a beszámoló. „ 1672-ben Domokos Kázmér oltárt szentelt még a régi templom részére. "11
Az ábrázolási hagyomány - melynek megfelelően a későbbi, általában barokk oltárképek ugyanazt a jelenetet ábrázolják, mint a korábbi oltártábla - is igazolhatja, hogy a Koronázás a régi templom oltára lehetett. Domokoson a jelenlegi barokk oltárkép szintén Mária Szentháromság általi megkoronázását ábrázolja, bár itt a Szentlélek galamb alakjában tűnik fel. Az új templom építési számadásából tudjuk, hogy 1800-1808 között több festőnek is fizettek oltárképek festéséért. Ekkor készülhettek a templom jelenlegi oltárképei, melyeket az új templom díszeinek szántak. Valószínű, hogy itt már nem állt a Koronázás tábla oltárkép funkcióban.
3. Kutatástörténet A művészettörténeti szakirodalomban csupán néhány helyen olvashatunk a tábláról, és ezekben is lényegében csak említés szintjén, senki nem foglalkozott vele behatóbban.
1929-ből származik a Mária koronázása táblának általam ismert legkorábbi művészettörténeti említése. LÉSTYÁN JÓZSEF cikke Az oltár c. folyóiratban jelent meg12, melyben több csíki emlék mellett említést tesz egy csíkszentdomokosi tábláról: „A csíkszentdomokosi töredék valamennyinél [a cikkben említett oltárok] öregebb. Jézus hármas méltóságát ábrázolja. Egymás mellett ül egy és ugyanazon arcvonásokkal a főpap, a király és a próféta. Nagy fatáblára készített olajfestmény ez Dürer modorában. Színei nagyon besötétedtek, aranyozása nagyon lekopott, de így is mélységes hatást gyakorol a szemlélőre." LÉSTYÁN elsősorban a fennmaradt oltárokról ír, nem bocsátkozik részletesebb elemzésbe.
BALOGH JOLÁN egyetlen helyen, Az erdélyi renaissance c. könyvében említi a Koronázás táblát, de import-munkának tartja, és nem foglalkozik vele:13 „Ilyen importemlék a Csíkszentdomokosról származó Mária koronázását ábrázoló kép (Csíksomlyó, Múzeum), melyet - legalább eddig - nem sikerült egyik csíki emlékkel sem kapcsolatba hozni."
BALÁS EDIT a Corvina folyóiratban megjelent olasz nyelvű cikkében az erdélyi, székelyföldi szárnyasoltárokról ír, megemlítve a Koronázás táblát.14 Megállapítja, hogy kiemelkedik az erdélyi szárnyasoltárok közül egy tábla, amely nem kapcsolható egyik műhelyhez sem. Mária megkoronázását ábrázolja, stílusa flamand befolyásról tanúskodik. Balás nem támasztja alá megállapítását.
RADOCSAY DÉNES A középkori Magyarország táblaképei15 c. összefoglaló művében Csíkszentdomokos esetében egyetlen művet említ: „Csíkszentdomokos, két oldalán festett tábla 1500-1510, Csíksomlyó (Cioboteni) Múzeum, 1. Angyali üdvözlet, 2. Mária koronázása." A tábláról nem szerepel reprodukció a könyvben.
Ilyen alkotás ma nincs a Csíki Székely Múzeum birtokában, és múzeumi dokumentumok sem igazolják a mű létezését. A Domokosról származó két fennmaradt tábla a fent említett jeleneteket ábrázolja, két különálló és eltérő méretű táblán. A Koronázás tábla csak egy oldalán festett, az Angyali üdvözlet másik oldalán pedig Szent Péter látható.
A Csíki Múzeumnak kezdetben valóban Csíksomlyón biztosítottak helyet, ezért szerepelhet RADOCSAYnál még csíksomlyóiként a múzeum. Csíksomlyó a csíkcsobotfalvi plébániához tartozik/tartozott, ezért használja Radocsay utóbbi román megnevezését.
VASILE DRAGUT a romániai gótikus művészetről megjelent művében a szászhermányi várkápolna freskóegyüttese kapcsán lábjegyzetben említi a csíkszeredai táblát, kiemeli a két alkotás ikonográfiájának hasonlóságát, hivatkozik Baloghra és Radocsayra.16
RUXANDRA BALACI az erdélyi gótikus falfestészetről írt cikkében, melyben a szászhermányi és barcaszentpéteri freskókról ír ikonográfiai elemzést, említi a Koronázás táblát, de csupán tematikailag, ikonográfiai szempontból kapcsolja össze a szászhermányi Mária koronázását ábrázoló falképpel, ahol Máriát szintén a Szentháromság koronázza.17 Az ikonográfia gyakoriságával kapcsolatban jegyzi meg, hogy a koronázás - legyen szó bármelyik típusáról is - nagyon ritka az erdélyi falfestészetben, mindössze három példát említ18, de a Szentháromság által koronázott Mária csupán egyetlen helyen - Szászhermányban - jelenik meg, és rokona is csak egy van, a Csíki Székely Múzeumban látható csíkszentdomokosi oltárkép.
HEGEDŰS ENIKŐ szakdolgozatában19 ír a Koronázásról, melyet elsősorban stílusa illetve mérete alapján összetartozónak vél az Angyali üdvözlet/Szent Péter táblával. Ugyanakkor összefüggésbe hozza a Koronázást két Csíkszentimrén fennmaradt oltárszárnnyal.20 „A Szentháromság figuráinak fejtípusához hasonló a csíkszentimrei Angyali üdvözlet-táblaképen az alsó festékrétegen feltárult és ma már csak a restaurálás előtti fényképeken látható arcprofil. A szentimrei szárnyképek Passió-jeleneteinek Krisztus alakja és lilásbarna, kerek nyakkivágású ruhájának hajlása a csíkszent-domokosi Szentháromság ábrázolásával hozható összefüggésbe. Lehetséges, hogy nem a csíkszentimrei oltár mesterének volt tanítványa a csíkszentdomokosi mester (ld. Radocsay 1955, pp. 187.), hanem fordítva. "21
KOVÁCS ZOLTÁN a Művészettörténeti értesítőben22 megjelent cikkében, illetve doktori disszertációjában23 említi a Koronázást, melyet kizárólag ikonográfiai szempontból tárgyal.
4. Az ikonográfiai hagyomány A középkori Magyarország területén fennmaradt emlékek között gyakori a Szentháromság által megkoronázott Mária ikonográfiája. RADOCSAY DÉNES a középkori Magyarország művészeti emlékeit bemutató köteteiben felsorolt Mária megkoronázását ábrázoló alkotások mind egy-egy szárnyasoltár részeit alkotják, az oltárszekrény szoborcsoportja, szárnykép és orommező illetve predella ábrázolás, melyeken kivétel nélkül a két különböző korú férfi és galamb formájában ábrázolt Szentháromsággal találkozunk.24
Az egyetlen, a dolgozat címadó darabjával azonos ikonográfiájú mű egy szászhermányi freskó, amely a 15 első felében készült.25
Az európai oltárkép-festészetben a 15. században válik népszerű ábrázolási típussá az antropomorf Szentháromság által koronázott Mária ikonográfiája. A 15. század végén és a 16. század elején kiemelkedő mesterek művein is találkozhatunk ezzel az ikonográfiával.
Jan Pollack Blutenburgi oltárának jobb szárnyán is három külsőre azonos személy végzi a koronázást.26 Nincsenek megkülönböztető jegyek, melyek alapján meghatározható lenne kilétük. Egyetlen hatalmas baldachi-nos trónuson ülnek, körülöttük angyalok, előttük térdel Mária.
Id. Hans Holbein az augsburgi Szent Katalin kolostor számára festett a római Santa Maria Maggiore bazilikát ábrázoló a 15-16. század fordulóján készült tábláján a Szentháromság három azonos fiatal férfi képében jelenik meg.27 A középen ülő alak helyezi a koronát az előttük térdelő Mária fejére, a bal oldali glóbuszt, a jobb oldali jogart tart kezében. Mária imára kulcsolt kézzel térdel előttük. Holbein művének ismeretéről tanúskodik Israel van Meckenem 1500 körüli rézkarca28, melyen Máriát szintén három azonos arcvonású ifjú koronázza, körülöttük angyalok drapériát tartanak és imádkoznak.
Ezt az ikonográfiai típust követi a csíki tábla ismeretlen mestere is. Hasonlóan Holbeinhoz és Meckenemhez, a Szentháromság egységét hivatottak kifejezni az azonos arcvonások, a haj- és szakállviselet, az egyforma dicsfény, a megegyező színű ruha, és a közös palást. Ugyanakkor az egységben a hármasságot is hangsúlyozza az alakok attribútumai révén.
A bal oldali ifjút töviskoronája és a jobb kezének sebe egyértelműen Krisztussal azonosítja. A középső alak hármas pápai koronát visel, és egyedül helyezi Mária fejére a koronát. Első pillantásra az Atyával azonosíthatnánk a Credo szövege alapján, mely szerint az ő jobbján ül Krisztus és a három különböző korú férfi alakjában megjelenő Szentháromság ábrázolási hagyománya szerint is az Atya ül középen. A hármas pápai korona azonban lehetőséget ad egy másfajta értelmezésre is. A tiara, illetve annak viselője önmagában is kifejezheti a Szentháromságot, a hármasságot az egységben. Erre az összetett ábrázolásra nagyszerű példa a van Eyck fivérek Genti oltárának trónoló főalakja, akit a mellette ülő Mária és Keresztelő Szent János ugyan a bizánci Deészisz ábrázolások mintájára Krisztusként, de tiarája a trónoló Szentháromságként azonosít.29 Ez a fajta összetett értelmezés képünk esetében is megállni látszik a helyét. Ennek megfelelően a középső alak egyszerre személyesíti meg az Atyát és a Szentháromságot. A jobb oldali császári koronát viselő alak, a másik két személy ismeretében, a Szentlélek.
5. Stíluselemzés A kompozíció fő tengelyét Mária és az őt megkoronázó isteni személy egymás mögött elhelyezkedő alakja jelenti. E tengely két oldalán szimmetrikusan helyezkedik el a jelenet többi résztvevője. Krisztus és a Szentlélek áldásra emelt keze azonos módon hajlik Mária fele. Az angyalok elhelyezkedése, mozdulataik és testtartásuk is szimmetrikus megoldást mutat. A mester színhasználatára is jellemző a szimmetria. Az egyes színek hasonló méretű felületet töltenek ki a kompozíción. A festő minden alakhoz más színt használ, az isteni személyek vörösben és barnás mályvában, Mária fehérben, az angyalok pedig sárgában, sötétbarna pántos zöld szárnyakkal jelennek meg. Ezzel jól elkülöníti a szereplőket, ugyanakkor kiemeli azok összetartozását is. A vörös szín mintegy keretbe foglalja a jelenetet, a középső alak vállától induló palást színe bukkan fel a tábla legalján is.
A színek kifinomult használata a restaurálást követően vált nyilvánvalóvá. Előtte egy barnás koszréteg fedte el és tette egységessé a színeket. A tisztítást követően felragyogtak az eredeti árnyalatok. Mária ruhájának fehérjét gyönyörő lilás-rózsaszínes reflexek lágyítják, magas festői hozzáértésről tanúskodva.
A kompozícióra redukált térhasználat jellemző. A környezet teljes hiánya még inkább a jelenet tartalmi lényegét hivatott hangsúlyozni. Az alakok nagyon szűk térben, szorosan egymás mögött, vagy inkább fölött helyezkednek el.
Dús, lendületes és mozgalmas drapériaalakítás jellemzi a mester stílusát, jellegzetes az alakok fejformája, domború, magas homlokuk, gömbölyű fejformájuk van. Arckifejezésüket lágy vonások és szelíd derű jellemzi
Az alárajzon ugyanolyan lendületes vonalakkal dolgozik a rajzoló. Egy vonallal alakítja ki az alakok, testrészek körvonalát, csak a ruharedők hajlatainál használ több vonalat, illetve a haj és szakáll esetében apró és sűrű vonalkákat.
Minden alkotás esetében felmerül a kérdés, hogy az alárajzot és a kifestést végző személy megegyezik-e, vagy esetleg a vezető mester készítette a rajzot és egy műhelytársa végzete a felületek kifestését. A különböző infrafelvételeken látható sraffozások utalhatnak arra is, hogy nem a rajzot rajzoló mester, hanem egy gyengébb kvalitású mester végezte a kifestés nagy részét, és a satírozások a térbeliség érzékeltetésének megkönnyítése végett kerültek az alárajzra. Oltárképünk esetében az alárajz és a kifestés stílusa azonos jellegű, valószínűsíthető, hogy ugyanaz a kéz készítette a rajzot és végezte a kifestést is. Teljesen hiányoznak a sraffozások, a felületek térbeliségét jelző vonalak, melyek segítséget nyújtanak a későbbi kifestés-ben, de a kép elkészülte után lényegében elvesztik jelentőségüket.
Az alárajzon a sraffozáson kívül előfordulhat a későbbi színhasználatra utaló betűjelzés, vagyis, hogy milyen színűre kell egy-egy ruhát, köpenyt festeni.30 De ennek jelenléte sem egyértelmű utalás arra, hogy más személy végezte volna a kifestést, a legnagyobb mesterek is használták ezt a jelölést saját maguk számára, pl. Jan van Eyck: Albergati bíboros portréja.31 Ilyen jellegű jelzés sincs a tárgyalt táblaképen.
A jelenet egyik érdekes részlete Mária kéztartása (4. kép), melynek legközelebbi párhuzamát E.S. mester Krisztus születését ábrázoló metszetén találjuk.32 (5. kép) A két Mária nagyon hasonló testtartásban van ábrázolva, jellegzetes kéztartásuk meglepően azonos. Valószínű, hogy a Koronázás mestere közvetlenül ismerte E.S. mester alkotását.
Mária ilyen kéztartással való ábrázolása nem ikonográfiai különlegesség. A 15. század végén és a 16. század elején készült Koronázásokon Mária mindkét - az alárajzon és a végső változaton látható - kéztartása hasonló gyakorisággal tűnik fel. A lefele irányuló összekulcsolt kéztartás Jézus imádásának ikonográfiájából származik, amely Szent Brigitta látomásán illetve annak leírásán alapul, ahol így jelenik meg az Istenanya: „Lehajtott fejjel és összekulcsolt kézzel imádta a Fiút."33 Ennek az ábrázolásnak korai példái közé tartozik Rogier van der Weyden Bladelin34 oltárának középképe, mely a 15.század közepén készült, és amely kiindulópontja lehetett talán a Születés ábrázolásoknak.35
Martin Schongauer Születés metszete 1470 körülre datálható, szintén viszonylag korai ábrázolása a témának.36 Hugo van der Goes Portinari oltárán37 is ilyen testtartásban látható Mária, illetve a szorosan hozzá kapcsolódó Memlingnél is gyakran fordul elő a hasonló testtartásban imádkozó Mária. Gerard David Szépművészeti Múzeumban látható képe38 a Bladelin oltár39 típusát ismétli, ennek megfelelően látható rajta az Istenanya.
Ugyanilyen test-illetve kéztartással jelenik meg Mária a lőcsei Jézus születése oltáron, lehajtott fejjel és lefele összekulcsolt kézzel térdel a földön fekvő kis Jézus előtt40. Ennek az alkotásnak kapcsán mutatja be e motívum kialakulását és fejlődését Végh János a Művészettörténeti értesítőben megjelent írásában.41
A mustra alapmotívuma egy rombuszba írható hétkaréjos motívum, amelyek egymás mellé való helyezése adja ki a háttér mintáját. Az alapmotívum felső középső karéja alul két levél formájú részre oszlik, míg fönt kicsúcsosodik és egy hármas levélmotívum koronázza. Az egyetlen vidék, ahol a csíki tábláéhoz hasonló mintájú mustra fordul elő több alkotás háttereként, a Felvidék egy kisebb területe. A mustrák konkrét formai összevetésre nem volt módom így csak az általános hasonlóságokat vehettem figyelembe, és ennek alapján kerestem az analógiáikat. A települések, ahol hasonló mustrájú művek maradtak fenn, egy meglehetősen kis ter1ületre koncentrálódnak Frics és Alsókubin közé, illetve Kassán és Hizsnyón maradtak fenn hasonló mustrájú alkotások.42
* * *
A mustra analógiák közül stiláris szempontból a domokosi táblához -úgy tűnik- legközelebb a szepesváraljai oltár áll.43 Ennek csupán szárnyképei maradtak fenn, négy a Szlovák Nemzeti Galériában, négy pedig a szepes-helyi plébániatemplomban látható. A csíkihez hasonló aranymustra Az angyal megjelenik Annának és Joachimnak, Joachim áldozata, Jesse fája és a Találkozás az Aranykapunál jeleneten látható, a többi ábrázoláson mustra nélküli az egységes arany háttér. A monumentális kompozíciókat komoly, ünnepélyes, de nem patetikus, mozdulatlan, de nagyon plasztikusan megfestett alakok jellemzik.
Majdnem minden jeleneten alkalmaz a festő építészeti elemeket. A hátteret nagy falfelületek töltik ki, melyeket néhány oszlop, boltív és ajtónyílás tagol. Az építészeti elemek használata ellenére redukált térábrázolás jellemző a kompozíciókra, az architektúra inkább lezárja, mint megnyitja, vagy alakítja a jelenetek terét.
Egyetlen kivétel a Jesse fája jelenet (6. kép), ahol a kép előterében kanyargó gyökerek mögött helyezkednek el az alakok. A hátteret az arany brokátmustra jelenti, minden építészeti elem, vagy belső térre utaló részlet nélkül. A mustra hasonlóságán kívül további párhuzamok is vonhatóak a két alkotás között. A térhasználat hasonló megoldást mutat, a szereplők mindkét jeleneten szorosan egymás mögött helyezkednek el, egy a valóságosnál szűkebb térben. Az alakok ruházatának megoldása, az anyagok használatának jellege is hasonlít. A dúsan redőzött drapériák mögött érzékelhető valamennyire a test, de elsősorban a lendületes redők dominálnak. A fejformák, a domború homlokmegoldások hasonlóak a csíki és a pozsonyi táblák alakjainál. Eltérőek viszont az apró részletek, az arcok jellegzetességét éppen ezek az eltérő megoldások adják. A szemhéj, az orrformák és az ajkak formája más karaktert biztosít a figuráknak.
A koronatípusok is szoros kapcsolatot mutatnak a csíki és pozsonyi táblákon, elsősorban a Jesse fája jeleneten látható alakok koronáival. A Koronázás tiarájának díszei hasonlóak a szepességi Mária és az ő jobbján álló ősz hajú és szakállú férfi koronájának díszeihez, hasonlóan öt karéjból állnak és ugyanúgy ívesednek, a két alsó karéj lefele, míg a két felső felfele kanyarodik. A Szentlélek zárt koronájának díszei is hasonlóak a szepességi tábla bal szélén álló vörös ruhás, fehér öves, illetve a mögötte álló, a képbe csupán betekintő alakéhoz. Utóbbi kettő csupán nyitott koronát visel, míg a Szentlélek zártat, de az alsó része nagyon hasonló megoldású, a magasabban álló díszek között ugyanolyan kis csúcsok emelkednek ki a koronapántból. A Jesse fája jelenet többi alakja is kisebb eltérésekkel, de hasonló koronát visel. Ugyancsak ilyet láthatunk a Három királyok imádása jeleneten az egyik király fején.
Bár a részletmegoldások sok hasonlóságot mutatnak, az alakokról általánosságban elmondható, hogy a pozsonyi táblák komoly figuráihoz képest a csíki tábla alakjait könnyed derű jellemzi, arckifejezésük lágyabb, szelídebb.
A szepesváraljai oltár mesterének stílusának kiindulópontja Salzburg művészete, leginkább az id. Rueland Frueauf és a Grossgmaini mester körébe tartozó alkotások.44 Végh János a pozsonyi 2003-ban megrendezett Gótika kiállítás katalógusában a salzburgi kapcsolat mellett meghatározónak tartja St. Leonhard bei Tamsweg oltárát.45 Végh szerint közvetítő szerepet játszhatott ugyanakkor a varsói Nemzeti Múzeum Sziléziából származó strzegomi oltára is.46 Mozdulatlan nagy alakok kissé monoton terekben jellemzik a sziléziai mestert, hasonlóan a szepesváraljai táblákhoz. Végh János szerint nem közvetlen, de vitathatatlan a befolyás.47 A St. Leonhard bei Tamsweg-i oltáron megjelenő arctípusok hasonló megoldást mutatnak a szepesváraljai táblák alakjainak jellegzetes íves arcformájával. Előzőt ugyanakkor sokkal síkszerűbb alakok, stilizáltabb drapériaalakítás jellemzi. A Strzegomi oltár a Koronázás tábla szempontjából legérdekesebb eleme a Jézus bemutatása a templomban tábla mustrája. Kevésbé egyező, mint a korábban felsorolt felvidéki táblákon, de az alapmotívum hasonló.
Id. Rueland Frueauf első ismert műve egy nagyméretű oltár48, melyet Salzburg város számára készített 1490-9 1-ben. A salzburgi oltár szárnyak két oldalon négy jelentben ábrázolnak Krisztus és Mária életéből vett eseményeket. Az alakok egymáshoz való viszonya határozza meg és alakítja a jelenetek szűk terét, amit még a szobabelsők kockás padlója és a tájra nyíló ablak illetve ajtó sem ellensúlyoz. Elsősorban a Mária mennybevétele jeleneten érhető tetten, ahol kevés fű és felhők jelentik az egyetlen tér alkotó elemet. (7. kép)
Lineáris képépítés jellemzi, de nagyon fontos szerep jut a színeknek is. De a szín mindig a vonalnak alárendelt, a lényege, hogy az alakok élesen elkülönüljenek egymástól. Ezért legtöbbször két színbe öltözteti alakjait a mester, egy világosabba és egy sötétebbe, a köpeny árnyalata általában dominál a ruháé felett. Nem jellemző rá a mintákkal díszített ruházat alkalmazása, és bármennyire is anyagszerűségre törekszik, mégiscsak elsősorban kifejezésre használja a színeket, és csak másodsorban a felületek visszaadására.49
Kompozícionálisan a Mária mennybevételéhez hasonlóan felépített szerkezet jellemzi a csíkszeredai Koronázást is. Mindkét jeleneten szimmetrikus a kompozíció, amelynek fő tengelyében Mária, illetve az Atya és Mária (vonásaikban egyébként nagyon hasonló) figurája áll. Az alakok egymáshoz való viszonya által alakul a tér, Mária térdelő alakja köré szerveződnek a jelenet szereplői. Színhasználata is hasonló jellegzetességeket mutat. Intenzív színeket, pasztell árnyalatokat felváltva használ, az erősek keretezik, elválasztják a lágyabbakat egymástól.
Az egyik legfontosabb vonás, amely szorosan összekapcsolja Frueauf bécsi tábláit a Koronázással. A bécsiek közül elsősorban a Mária életéből vett jeleneteken figyelhető meg egy általános derű, boldogság, amely az alakok, mindenekelőtt Mária arcán tükröződik. Hasonlóan a Koronázáshoz, amelynek szintén jellegzetes vonása ez a lelkiállapot, és amely teljesen hiányzik viszont a pozsonyi táblák alakjainak arcáról.
Szorosan Frueauf köréhez tartoznak a Grossgmaini mesternek tulajdonított művek is, amelyek közül kiemelném a Prágai Nemzeti Galéria gyűjteményében található Mária megkoronázását ábrázoló tábla.50 (8. kép) A kép kompozíciója szimmetrikusan épül fel. Széles, gazdagon díszített, élesen megrajzolt zöld drapériával borított kő trónuson ül a két azonos arcvonásokkal rendelkező fiatal szakállas férfi. Ruházatuk teljesen megegyező, mindketten világgömböt tartanak kezükben, közösen helyezik Mária fejére a koronát, mozdulatuk is szimmetrikus, enyhe eltérés csak koronáik díszénél látható. Előttük a nézővel szembe fordulva, imádkozva térdel Mária, tekintetét lesüti. Feje fölött a Szentlélek galambját látjuk. A csoport fölött négy angyal lebeg.
A színhasználatot is a szimmetria határozza meg. A festő mindössze négy színt használ, a kéket, vöröset, zöldet és fehéret, illetve a háttér aranyát. Mindhárom alak ruhája kék és vörös, de míg az Atya és Krisztus ruhája kék, köpenyük pedig piros, addig Mária esetében pont fordítva használja ugyanezeket a színeket. A köpenyek vörösét a zöld drapéria emeli ki. Az angyalok is ebben a négy színben pompáznak. A két első köpenyének színe zöld és vörös, a két hátsóé vörös és kék, szárnyaik is vörösek és kékek.
A Grossgmaini mester kevesebb színnel dolgozik, erőteljesebbé téve a kontrasztokat és megfeleléseket, a csíki tábla mestere lágyabb átmeneteket alkalmaz, ezáltal szorosabbra fűzi az alakok közti viszonyt. Lágy arcvonások jellemzik mindkét alkotás alakjait, a szem-, száj- és orrformák, valamint az isteni személyek szakálla is hasonló kialakítást mutat. A csíki tábla derűje ugyanakkor hiányzik a prágai Koronázásról, utóbbi alakjai ünnepélyesen komolyak.
* * *
Egyetértek BALOGH JOLÁN megállapításával51, hogy import emlék a csíkszentdomokosi Mária megkoronázását ábrázoló táblakép.
Méreteit tekintve kézenfekvő lenne, hogy szárnyasoltár középképe volt valaha a tábla. A 15. század végéről ismerünk olyan műveket, melyek eredetileg is önálló táblák voltak, nem oltár részét képezték. Így ezt a lehetőséget a Koronázás esetében sem zárhatjuk ki. Ilyen mű Enguerrand Charonton Mária megkoronázását ábrázoló a 15. század közepén készült táblája52 is önálló darab, nem képezte oltár részét. A 15. század végéről is ismerünk ilyen táblát, a bécsi Stephansdom oltárképén az Istenanya látható koronát tartó angyalokkal és donátorokkal.53
Ikonográfiáját tekintve a csíki Koronázás tábla egyedül áll a középkori Magyarország emlékanyagában. Mária Szentháromság általi megkoronázásának ábrázolásmódja és a festői részletmegoldások a dél-német területek mestereinek alapos ismeretéről tanúskodik. Az Atya és a Szentháromság összetett ábrázolása bizonyítja, hogy a tábla koncepciójának meghatározója jól ismerhette a Szentháromság ábrázolásának művészeti hagyományát és problematikáját egyaránt.
A leírt stíluskapcsolatok alapján úgy vélem, hogy a Koronázás stílusának kiinduló-pontját Salzburgban kereshetjük, mindenekelőtt az idősebbik Rueland Frueauf és a Grossgmaini mester körében. A kompozíciós megoldások, a szimmetrikus szerkezet és színhasználat, a szűk térbe komponált jelenetek, művészetük alapos ismeretére utal. Más jellegű viszony fűzi a csíki tábla mesterét a Szepesváraljai mesterhez. Sok apró részletmegoldás hasonló a két alkotáson, a redőkezelés, a koronák megoldásai, a háttér mustrája, ugyanakkor az alakok jellege eltérő a két mű esetében, ami által egyénivé válik a táblák stílusa.
Véleményem szerint a csíki Koronázás mestere ugyanabból a művészi környezetből származhat, mint a Szepesváraljai mester, stílusa alapvetően salzburgias jellegű, nagyon sok egyéni jeggyel fűszerezve. Az ikonográfiai és stílusanalógiák alapján a Koronázás az 1500-as évek legelejére datálható.
SZABÓ Zsuzsa művészettörténész Budapest [email protected]
1. kép. „Mária Szentháromság általi megkoronázása". Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, ltsz. 189
2. kép. Mária kéztartása az alárajzon 3. kép. A jegenyefenyő tábla anyagszerkezete 4. kép. Mária kéztartása a csíkszentdomokosi oltárképen 5. kép. E. S: mester: Krisztus születése (metszet)
6. kép. „Jesse fája" jelenet a szepesváraljai oltárképen. 1490 körül. (Pozsony, Nemzeti Galéria)
7. kép. Id. Rueland Frueauf: „Mária mennybevétele" a salzburgi oltárszárnyon. 1490-91. (Bécs, Belvedere)
8. kép. Grossgmaini mester: Mária megkoronázása. 1490-es évek vége. (Prága, Nemzeti Galéria)
Jegyzetek:
Csíkszentdomokos egyházközséget először 1567-ben Zent Domokos néven említették az oklevelek.
A mai templom helyén a tatárjárás előtt egy kis templom állott, amely a lakosság számának növekedésével kicsinek bizonyult és lebontották, köveit beépítették a mai épületbe.
Az új templom 1795-ben, az egykori Sándor birtokon épült. A műemlék épület Árpád-kori részletet őriz. A szentelvíztartója és a kőből faragott keresztelőkút 13. századi, ugyancsak a régi templomból maradt meg a sekrestye köríves ajtókerete. Az egykori román kori templomról tanúskodnak a megmaradt faragott kövek és egy festett kazetta is. Ugyancsak a régi templom emléke egy szárnyasoltár-töredék.
A műemléktemplomban lévő Szűz Mária szobor a 15. században a csíksomlyói faragóiskolában készült. A 16. század elejéről származik az az olajfestmény, amely Mária koronázását örökíti meg. A képen Jézus hármasképe látható, a főpap, a király és a próféta alakjában, mindhárom ugyanazon arcvonással. A Dürer stílusát idéző alkotás valószínű, hogy a szárnyasoltárhoz tartozott, amely jelenleg a Csíki Székely Múzeumban található.
1672-ben Damokos Kázmér felszentelte a régi templom oltárát. A 18. század elején a csíkszentdomokosi egyház Csík egyik legnépesebb plébániája volt.
1787-1802 között felépítették a mai barokk templomot, amelyet Szent Domonkos tiszteletére szenteltek fel. A műemléktemplom harangjait 1802-ben és 1804-ben Brassóban készítették, 1805-ben Sepsiszentgyörgyről szerezték be. Az 1980-ban készült 1150 kg-os Szent Katalin-harang Passauból származik.
1813-ban a templomot kerítéssel vették körül, három kapubástyát építettek hozzá.
Az 1972-ben végzett általános restaurálások alkalmával a templom régi szobrai visszakerültek az oltárra. Bálint Lajos, érsek plébánossága alatt végzett felújítási munkálatok során helyezték vissza a régi helyére az 1500-as években készült Madonna szobrot is.
A 2006-ban végzett régészeti ásatások alkalmával kisebb középkori kőfaragványok töredékei kerültek felszinre. Az előkerült boltozattartó gyámkő darabjai, valamint a boltozati bordatöredékek egyértelműen igazolják, hogy a középkori templom boltozott volt. A színes vakolatdarabok arra engednek következtetni, hogy a középkorban a szentély falait freskók borították.
A templom szentélye sokszögzáródású és támpillérek nélküli. A sarkait eltérő magasságig faragott kváderek alkotják, faragott lábazati párkánya körbeöleli az épületet. Az apszist egy szárnyas oltárkép díszíti, ugyanakkor a régi templomból megmaradt festett kazetta is látható. A középkori oltár faragott Madonnája Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében képzőművészeti műemlékként szerepel. A fő és mellékoltáron fából faragott szentek szobrai vannak elhelyezve.
A templom mindkét bejáratának és sekrestyéjének kő ajtókerete a régi templomból maradt meg. A nyugati torony alatti köríves kő ajtókeret a díszesebb, amelynek profilja a szögleten egy erőteljes félhengertagból, külső oldalán egy ugyanilyen horonyból és egy lekerekített élű háromoldalú pálcatagból áll. Az ajtókeret eredetileg keskenyebb volt, az új templomba való beépítésekor megszélesítődött, belvilága 197X128 cm. A templom déli oldalán lévő bejárati ajtó profilja egy erős félhenger alakú tagozatot mutat, belvilága a kis falusi templomokhoz viszonyítva szokatlalnul nagyobb méretű, 219X139 cm. Hasonló profilú a sekrestye köríves ajtókerete is, amely valószínűleg a régi templomban is azon a helyen lehetett. Az ajtókeret belvilága kisebb méretű 186X91 cm. Mindhárom ajtókeret profilos része kidolgozott.
Az Árpád-korból megőrzött keresztelőkút felső medencerésze kerek, profiljában hármas tagozatú. Peremét vasabroncs övezi, amelynek alsó széle egyszerű félkörös, csipkézettel diszített. Az Árpád-kor másik emléke a szenteltvíztartó, amelyet napjainkban is használnak és díszítése jóval egyszerűbb mint a keresztelőkút. Medencéje kerek, felső széle lekerekített, talpa kissé szélesebb, ferdén kiugró hengeres alakú.
A műemlék épület külső falán a falu nagy szülöttének, Márton Áron erdélyi püspöknek arcmását ábrázoló kovácsolt dombormű látható.
A templomot három kapubástyás kerítés veszi körül. A cinterem keleti oldalán egy fakereszt látható, amelyet a falu lakóssága állíttatott.
Források
- Keöpeczi Sebestyén József: A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Botár István: Kövek, falak, templomok. Csíkszereda, 2009.
Szabó Zsuzsa „MÁRIA MEGKORONÁZÁSA" A CSÍKSZENTDOMOKOSI OLTÁRKÉPEN
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum állandó jellegű egyházművészeti kiállításának legreprezentatívabb darabja egy késő-gótikus tábla1, amelyen tízalakos kompozíción látható Mária Szentháromság általi megkoronázásának jelenete. (1. kép) A kép felső részén, a tábla közel felét elfoglalva a Szentháromság helyezkedik el három fiatal, azonos arcvonású, szakállas férfi alakjában. Mindhárman barnás mályvaszínű ruhát viselnek, és közös, a középső vállaitól induló, vörös palást kapcsolja őket össze. A hátteret az egybefüggő aranymustra jelenti, melyet csak a három férfi kör alakú, koncentrikusan tagolt glóriája szakít meg. A középső alak tiarát visel, ő koronázza meg Máriát. Tőle balra a töviskoronás ifjú, jobbját - melyen a keresztre feszítés sebe látszik - áldásra emeli, baljában glóbuszt tart. A jobb oldalon zárt koronát viselő férfi ül, jobbjával megáldja a Szüzet, baljában jogart tart.
A kép középterében kissé jobbra fordulva térdel Mária, hófehér ruhában és palástban, melyet díszes arany csat fog össze a mellén. Jobbra biccentett fejét sugaras glória keretezi, kezét összekulcsolja. Ruháján és palástján csillag-szerű arany pecsételt minta látható. Mária körül hat szőke angyal térdel a Szűz palástját tartva. A négy főalakhoz képest az angyalok csupán fele akkorák, sárga ruhát viselnek, zöld szárnyuk van, melyeket barna, a mellükön kereszteződő pántok tartanak. A kép alján vörös felület részletei bukkannak elő.
A hét deszkából álló tábla meglepően jó állapotban van, lepattogzás csak a széleken látható, illetve a tábla alján egy szélesebb sávban. A tábla alsó részén koromfoltok és összecsomósodott festék nyomai voltak láthatók. A 2008-2009 folyamán megtörtént restaurálás során, amelyet MARA ZSUZSANNA, a Csíki Székely Múzeum restaurátora végzett, a tábla megtisztult, és csupán minimális kiegészítésekre volt szükség. A restaurátor elmondása alapján a festék tojás alapú tempera lehet, a felületek simaságából, a hajszálrepedések hiányából ítélve, amelyek az olaj alapú festékre jellemző tulajdonságok.
A széleken egy korábbi keretre utaló kb. 2 cm-es sáv húzódik, jelenleg nincs kerete a táblának. A mű hátlapja egységes, sima felület, hosszanti és haránt irányú vésőnyomokkal, merevítő keresztkötés nélkül.
Pe baza relatiilor stilistice si cu ajutorul analogiilor iconografice din zona sudicá a Germaniei se poate spune cá mesterül panoului din Ciuc provine din cercul artistic al zonei salzburgiene, arátánd detalii individuale specif ice.
A csíkszeredai Csíki Székely Múzeum állandó jellegű egyházművészeti kiállításának legreprezentatívabb darabja egy késő-gótikus tábla1, amelyen tízalakos kompozíción látható Mária Szentháromság általi megkoronázásának jelenete. (1. kép) A kép felső részén, a tábla közel felét elfoglalva a Szentháromság helyezkedik el három fiatal, azonos arcvonású, szakállas férfi alakjában. Mindhárman barnás mályvaszínű ruhát viselnek, és közös, a középső vállaitól induló, vörös palást kapcsolja őket össze. A hátteret az egybefüggő aranymustra jelenti, melyet csak a három férfi kör alakú, koncentrikusan tagolt glóriája szakít meg. A középső alak tiarát visel, ő koronázza meg Máriát. Tőle balra a töviskoronás ifjú, jobbját - melyen a keresztre feszítés sebe látszik - áldásra emeli, baljában glóbuszt tart. A jobb oldalon zárt koronát viselő férfi ül, jobbjával megáldja a Szüzet, baljában jogart tart.
A kép középterében kissé jobbra fordulva térdel Mária, hófehér ruhában és palástban, melyet díszes arany csat fog össze a mellén. Jobbra biccentett fejét sugaras glória keretezi, kezét összekulcsolja. Ruháján és palástján csillag-szerű arany pecsételt minta látható. Mária körül hat szőke angyal térdel a Szűz palástját tartva. A négy főalakhoz képest az angyalok csupán fele akkorák, sárga ruhát viselnek, zöld szárnyuk van, melyeket barna, a mellükön kereszteződő pántok tartanak. A kép alján vörös felület részletei bukkannak elő.
A hét deszkából álló tábla meglepően jó állapotban van, lepattogzás csak a széleken látható, illetve a tábla alján egy szélesebb sávban. A tábla alsó részén koromfoltok és összecsomósodott festék nyomai voltak láthatók. A 2008-2009 folyamán megtörtént restaurálás során, amelyet MARA ZSUZSANNA, a Csíki Székely Múzeum restaurátora végzett, a tábla megtisztult, és csupán minimális kiegészítésekre volt szükség. A restaurátor elmondása alapján a festék tojás alapú tempera lehet, a felületek simaságából, a hajszálrepedések hiányából ítélve, amelyek az olaj alapú festékre jellemző tulajdonságok.
A széleken egy korábbi keretre utaló kb. 2 cm-es sáv húzódik, jelenleg nincs kerete a táblának. A mű hátlapja egységes, sima felület, hosszanti és haránt irányú vésőnyomokkal, merevítő keresztkötés nélkül.
1. Infrafelvételek és faanyagvizsgálat Az infra-felvételeken2 remekül megfigyelhető az alárajz. A rajzot ecsettel vitte fel a mester az alapozásra, ez állapítható meg a vékonyabb és vastagabb vonalakból. A kép legnagyobb részén az alárajzolás lényegében megfelel a végső kialakításnak. Mária arcánál a vázlat vonalai majdnem teljesen eltűnnek, annyira pontosan követi a rajzot a festői megfogalmazás. A három ifjú és az angyalok esetében csupán apróbb, néhány milliméteres eltérések észlelhetők a vázlat és a végső változat között.
A legnagyobb különbség az alárajz és a végső változat között Mária kéztartásánál jelentkezik. (2. kép) Nagyszerűen kivehető, hogy az alárajzon Mária felfele mutató ujjakkal, csupán ujjbegyeit érinti össze. Ennek megfelelően a ruha redői is másként alakulnak, laza redőzéssel futnak ívesen lefele, egészen az előtérben térdelő angyalokig.
A faanyagvizsgálat során kiderült3, hogy valószínűleg jegenyefenyőből (Abies alba), közismertebb nevén ezüstfenyőből készült a tábla. (3. kép) Ez az egyetlen olyan fenyőfajta, amelynek nincs gyantajárata, hasonlóan a mi mintánkhoz. A jegenyefenyőt ez a tulajdonsága teszi különösen alkalmassá táblaképek, szobrok alapanyagként való felhasználására. A többi fenyőfajta esetében a gyantajáratok utólag, a szárítási idő elteltével a még évtizedek múltán is képesek gyantát kibocsátani, míg a jegenyefenyőnél ez a minimálisra csökken.
2. Proveniencia A táblakép Csíkszentdomokosról került az intézmény tulajdonába. 1929-ben találta meg a Csíki Múzeum későbbi alapítója, a történész, etnográfus DOMOKOS PÁL PÉTER és a helyi plébános BOGA ISTVÁN, aki 1915-1945 között töltötte be a tisztséget, a templom cintermét határoló fal bejárati kaputornyának emeletén.4 1950-ben vagy 1951-ben került a múzeum gyűjteményébe.
Az akkor alakuló Csíki Múzeum első, alapító kiállítására kérte kölcsön a táblaképet DOMOKOS PÁL PÉTER 1930-ban, amiről a plébánosnak írt saját kezű levele tanúskodik a domokosi levéltár dokumentumaiban.5 A kiállítást Csíksomlyón rendezték meg 1930 Pünkösdjén. Az ehhez készült katalógus a legfontosabb, művészileg legkvalitásosabb művekről, képzőművészeti, egyház- és népművészeti műalkotásokról egyaránt közöl fényképet: így szerepel a katalógusban zsögödi Nagy Imre festőművész grafikája, a Csíkszentmihályról származó 15-16. századi Szent Mihály-szobor, Árpád-kori cibóriumok, füstölők, egy népikerámia-sarok, Kristó János népi fafaragó alkotásai, de nem szerepel - a tárgymutatóban sem - a Koronázás tábla.6
A tárgyak egy részét, melyeket a kiállításon bemutattak, tulajdonosaik véglegesen átengedtek az alakuló intézmény számára, és ezek képezték a múzeum alapgyűjteményét. Ez akkor több mint 140 egyház- és képzőművészeti, valamint népművészeti tárgyat jelentett. Korabeli leltárkönyv hiányában pontos darabszámról nem tudunk. Azt ellenben tudjuk, hogy a megnyitó kiállítást követően, ismeretlen okból kifolyólag, a gyűjteménynek senki sem viselte gondját. Végül két évtized múlva a Csíkszeredába került KOVÁCS DÉNES festőművész-rajztanár a megmaradt anyagot leltározta, rendszerezte, és 1950-ben megalapították a Csíki Múzeumot, melynek kinevezett felelőse KOVÁCS DÉNES lett.7 Az akkori, 1950-es években készült leltárkönyvben sem szerepel a Mária megkoronázását ábrázoló táblakép.8
A táblát 1950-ben vagy 1951-ben hozta Kovács Csíkszentdomokosról a múzeumba, de erre nézve dokumentum nem maradt fenn, csupán a szóbeli hagyomány alapján tudunk róla. A legelső valószínűleg erről a képről szóló feljegyzés a múzeum irattárában, az 1952-ből származó augusztusi munkabeszámolóban olvasható: „Lemostuk acetonnal az egyik 1520-ból keltezett oltárképet a bemocskolódott lakkrétegtől, így megtisztult."9
A domokosi egyházközség levéltárában, ahol 1748-ig visszamenően megvannak a dokumentumok, semmilyen egyértelmű utalást nem találtam, ami a Koronázásra vonatkozna.
Egyetlen forrás látszik igazolni, hogy a Koronázás állhatott oltárként a csíkszentdomokosi templomban. ANDRÁSI ISTVÁN csíki főesperes-részle-ges a faluban tett látogatásáról fennmaradt egy latin nyelvű beszámoló 1731-ből, amelyben elmeséli az egyházközségben látogatása során tapasztaltakat. Itt írja Andrási, hogy „hármas oltár, a Legszentebb Háromság és az ékes Boldogságos Szűz festett képével".10 Ez a beszámoló az előző, a 13. században épült templom leírását nyújtja számunkra, hiszen azt csak a 18. század végén bontották le. Ennek alapján elképzelhető, hogy oltárképünket látta a főoltáron.
Az erdélyi katolikus egyház 1882-ből származó „eseménytörténeti naplója" említ egy oltárszentelést, amely szintén a korábbi templomban történt, de semmilyen részletre nem tér ki a beszámoló. „ 1672-ben Domokos Kázmér oltárt szentelt még a régi templom részére. "11
Az ábrázolási hagyomány - melynek megfelelően a későbbi, általában barokk oltárképek ugyanazt a jelenetet ábrázolják, mint a korábbi oltártábla - is igazolhatja, hogy a Koronázás a régi templom oltára lehetett. Domokoson a jelenlegi barokk oltárkép szintén Mária Szentháromság általi megkoronázását ábrázolja, bár itt a Szentlélek galamb alakjában tűnik fel. Az új templom építési számadásából tudjuk, hogy 1800-1808 között több festőnek is fizettek oltárképek festéséért. Ekkor készülhettek a templom jelenlegi oltárképei, melyeket az új templom díszeinek szántak. Valószínű, hogy itt már nem állt a Koronázás tábla oltárkép funkcióban.
3. Kutatástörténet A művészettörténeti szakirodalomban csupán néhány helyen olvashatunk a tábláról, és ezekben is lényegében csak említés szintjén, senki nem foglalkozott vele behatóbban.
1929-ből származik a Mária koronázása táblának általam ismert legkorábbi művészettörténeti említése. LÉSTYÁN JÓZSEF cikke Az oltár c. folyóiratban jelent meg12, melyben több csíki emlék mellett említést tesz egy csíkszentdomokosi tábláról: „A csíkszentdomokosi töredék valamennyinél [a cikkben említett oltárok] öregebb. Jézus hármas méltóságát ábrázolja. Egymás mellett ül egy és ugyanazon arcvonásokkal a főpap, a király és a próféta. Nagy fatáblára készített olajfestmény ez Dürer modorában. Színei nagyon besötétedtek, aranyozása nagyon lekopott, de így is mélységes hatást gyakorol a szemlélőre." LÉSTYÁN elsősorban a fennmaradt oltárokról ír, nem bocsátkozik részletesebb elemzésbe.
BALOGH JOLÁN egyetlen helyen, Az erdélyi renaissance c. könyvében említi a Koronázás táblát, de import-munkának tartja, és nem foglalkozik vele:13 „Ilyen importemlék a Csíkszentdomokosról származó Mária koronázását ábrázoló kép (Csíksomlyó, Múzeum), melyet - legalább eddig - nem sikerült egyik csíki emlékkel sem kapcsolatba hozni."
BALÁS EDIT a Corvina folyóiratban megjelent olasz nyelvű cikkében az erdélyi, székelyföldi szárnyasoltárokról ír, megemlítve a Koronázás táblát.14 Megállapítja, hogy kiemelkedik az erdélyi szárnyasoltárok közül egy tábla, amely nem kapcsolható egyik műhelyhez sem. Mária megkoronázását ábrázolja, stílusa flamand befolyásról tanúskodik. Balás nem támasztja alá megállapítását.
RADOCSAY DÉNES A középkori Magyarország táblaképei15 c. összefoglaló művében Csíkszentdomokos esetében egyetlen művet említ: „Csíkszentdomokos, két oldalán festett tábla 1500-1510, Csíksomlyó (Cioboteni) Múzeum, 1. Angyali üdvözlet, 2. Mária koronázása." A tábláról nem szerepel reprodukció a könyvben.
Ilyen alkotás ma nincs a Csíki Székely Múzeum birtokában, és múzeumi dokumentumok sem igazolják a mű létezését. A Domokosról származó két fennmaradt tábla a fent említett jeleneteket ábrázolja, két különálló és eltérő méretű táblán. A Koronázás tábla csak egy oldalán festett, az Angyali üdvözlet másik oldalán pedig Szent Péter látható.
A Csíki Múzeumnak kezdetben valóban Csíksomlyón biztosítottak helyet, ezért szerepelhet RADOCSAYnál még csíksomlyóiként a múzeum. Csíksomlyó a csíkcsobotfalvi plébániához tartozik/tartozott, ezért használja Radocsay utóbbi román megnevezését.
VASILE DRAGUT a romániai gótikus művészetről megjelent művében a szászhermányi várkápolna freskóegyüttese kapcsán lábjegyzetben említi a csíkszeredai táblát, kiemeli a két alkotás ikonográfiájának hasonlóságát, hivatkozik Baloghra és Radocsayra.16
RUXANDRA BALACI az erdélyi gótikus falfestészetről írt cikkében, melyben a szászhermányi és barcaszentpéteri freskókról ír ikonográfiai elemzést, említi a Koronázás táblát, de csupán tematikailag, ikonográfiai szempontból kapcsolja össze a szászhermányi Mária koronázását ábrázoló falképpel, ahol Máriát szintén a Szentháromság koronázza.17 Az ikonográfia gyakoriságával kapcsolatban jegyzi meg, hogy a koronázás - legyen szó bármelyik típusáról is - nagyon ritka az erdélyi falfestészetben, mindössze három példát említ18, de a Szentháromság által koronázott Mária csupán egyetlen helyen - Szászhermányban - jelenik meg, és rokona is csak egy van, a Csíki Székely Múzeumban látható csíkszentdomokosi oltárkép.
HEGEDŰS ENIKŐ szakdolgozatában19 ír a Koronázásról, melyet elsősorban stílusa illetve mérete alapján összetartozónak vél az Angyali üdvözlet/Szent Péter táblával. Ugyanakkor összefüggésbe hozza a Koronázást két Csíkszentimrén fennmaradt oltárszárnnyal.20 „A Szentháromság figuráinak fejtípusához hasonló a csíkszentimrei Angyali üdvözlet-táblaképen az alsó festékrétegen feltárult és ma már csak a restaurálás előtti fényképeken látható arcprofil. A szentimrei szárnyképek Passió-jeleneteinek Krisztus alakja és lilásbarna, kerek nyakkivágású ruhájának hajlása a csíkszent-domokosi Szentháromság ábrázolásával hozható összefüggésbe. Lehetséges, hogy nem a csíkszentimrei oltár mesterének volt tanítványa a csíkszentdomokosi mester (ld. Radocsay 1955, pp. 187.), hanem fordítva. "21
KOVÁCS ZOLTÁN a Művészettörténeti értesítőben22 megjelent cikkében, illetve doktori disszertációjában23 említi a Koronázást, melyet kizárólag ikonográfiai szempontból tárgyal.
4. Az ikonográfiai hagyomány A középkori Magyarország területén fennmaradt emlékek között gyakori a Szentháromság által megkoronázott Mária ikonográfiája. RADOCSAY DÉNES a középkori Magyarország művészeti emlékeit bemutató köteteiben felsorolt Mária megkoronázását ábrázoló alkotások mind egy-egy szárnyasoltár részeit alkotják, az oltárszekrény szoborcsoportja, szárnykép és orommező illetve predella ábrázolás, melyeken kivétel nélkül a két különböző korú férfi és galamb formájában ábrázolt Szentháromsággal találkozunk.24
Az egyetlen, a dolgozat címadó darabjával azonos ikonográfiájú mű egy szászhermányi freskó, amely a 15 első felében készült.25
Az európai oltárkép-festészetben a 15. században válik népszerű ábrázolási típussá az antropomorf Szentháromság által koronázott Mária ikonográfiája. A 15. század végén és a 16. század elején kiemelkedő mesterek művein is találkozhatunk ezzel az ikonográfiával.
Jan Pollack Blutenburgi oltárának jobb szárnyán is három külsőre azonos személy végzi a koronázást.26 Nincsenek megkülönböztető jegyek, melyek alapján meghatározható lenne kilétük. Egyetlen hatalmas baldachi-nos trónuson ülnek, körülöttük angyalok, előttük térdel Mária.
Id. Hans Holbein az augsburgi Szent Katalin kolostor számára festett a római Santa Maria Maggiore bazilikát ábrázoló a 15-16. század fordulóján készült tábláján a Szentháromság három azonos fiatal férfi képében jelenik meg.27 A középen ülő alak helyezi a koronát az előttük térdelő Mária fejére, a bal oldali glóbuszt, a jobb oldali jogart tart kezében. Mária imára kulcsolt kézzel térdel előttük. Holbein művének ismeretéről tanúskodik Israel van Meckenem 1500 körüli rézkarca28, melyen Máriát szintén három azonos arcvonású ifjú koronázza, körülöttük angyalok drapériát tartanak és imádkoznak.
Ezt az ikonográfiai típust követi a csíki tábla ismeretlen mestere is. Hasonlóan Holbeinhoz és Meckenemhez, a Szentháromság egységét hivatottak kifejezni az azonos arcvonások, a haj- és szakállviselet, az egyforma dicsfény, a megegyező színű ruha, és a közös palást. Ugyanakkor az egységben a hármasságot is hangsúlyozza az alakok attribútumai révén.
A bal oldali ifjút töviskoronája és a jobb kezének sebe egyértelműen Krisztussal azonosítja. A középső alak hármas pápai koronát visel, és egyedül helyezi Mária fejére a koronát. Első pillantásra az Atyával azonosíthatnánk a Credo szövege alapján, mely szerint az ő jobbján ül Krisztus és a három különböző korú férfi alakjában megjelenő Szentháromság ábrázolási hagyománya szerint is az Atya ül középen. A hármas pápai korona azonban lehetőséget ad egy másfajta értelmezésre is. A tiara, illetve annak viselője önmagában is kifejezheti a Szentháromságot, a hármasságot az egységben. Erre az összetett ábrázolásra nagyszerű példa a van Eyck fivérek Genti oltárának trónoló főalakja, akit a mellette ülő Mária és Keresztelő Szent János ugyan a bizánci Deészisz ábrázolások mintájára Krisztusként, de tiarája a trónoló Szentháromságként azonosít.29 Ez a fajta összetett értelmezés képünk esetében is megállni látszik a helyét. Ennek megfelelően a középső alak egyszerre személyesíti meg az Atyát és a Szentháromságot. A jobb oldali császári koronát viselő alak, a másik két személy ismeretében, a Szentlélek.
5. Stíluselemzés A kompozíció fő tengelyét Mária és az őt megkoronázó isteni személy egymás mögött elhelyezkedő alakja jelenti. E tengely két oldalán szimmetrikusan helyezkedik el a jelenet többi résztvevője. Krisztus és a Szentlélek áldásra emelt keze azonos módon hajlik Mária fele. Az angyalok elhelyezkedése, mozdulataik és testtartásuk is szimmetrikus megoldást mutat. A mester színhasználatára is jellemző a szimmetria. Az egyes színek hasonló méretű felületet töltenek ki a kompozíción. A festő minden alakhoz más színt használ, az isteni személyek vörösben és barnás mályvában, Mária fehérben, az angyalok pedig sárgában, sötétbarna pántos zöld szárnyakkal jelennek meg. Ezzel jól elkülöníti a szereplőket, ugyanakkor kiemeli azok összetartozását is. A vörös szín mintegy keretbe foglalja a jelenetet, a középső alak vállától induló palást színe bukkan fel a tábla legalján is.
A színek kifinomult használata a restaurálást követően vált nyilvánvalóvá. Előtte egy barnás koszréteg fedte el és tette egységessé a színeket. A tisztítást követően felragyogtak az eredeti árnyalatok. Mária ruhájának fehérjét gyönyörő lilás-rózsaszínes reflexek lágyítják, magas festői hozzáértésről tanúskodva.
A kompozícióra redukált térhasználat jellemző. A környezet teljes hiánya még inkább a jelenet tartalmi lényegét hivatott hangsúlyozni. Az alakok nagyon szűk térben, szorosan egymás mögött, vagy inkább fölött helyezkednek el.
Dús, lendületes és mozgalmas drapériaalakítás jellemzi a mester stílusát, jellegzetes az alakok fejformája, domború, magas homlokuk, gömbölyű fejformájuk van. Arckifejezésüket lágy vonások és szelíd derű jellemzi
Az alárajzon ugyanolyan lendületes vonalakkal dolgozik a rajzoló. Egy vonallal alakítja ki az alakok, testrészek körvonalát, csak a ruharedők hajlatainál használ több vonalat, illetve a haj és szakáll esetében apró és sűrű vonalkákat.
Minden alkotás esetében felmerül a kérdés, hogy az alárajzot és a kifestést végző személy megegyezik-e, vagy esetleg a vezető mester készítette a rajzot és egy műhelytársa végzete a felületek kifestését. A különböző infrafelvételeken látható sraffozások utalhatnak arra is, hogy nem a rajzot rajzoló mester, hanem egy gyengébb kvalitású mester végezte a kifestés nagy részét, és a satírozások a térbeliség érzékeltetésének megkönnyítése végett kerültek az alárajzra. Oltárképünk esetében az alárajz és a kifestés stílusa azonos jellegű, valószínűsíthető, hogy ugyanaz a kéz készítette a rajzot és végezte a kifestést is. Teljesen hiányoznak a sraffozások, a felületek térbeliségét jelző vonalak, melyek segítséget nyújtanak a későbbi kifestés-ben, de a kép elkészülte után lényegében elvesztik jelentőségüket.
Az alárajzon a sraffozáson kívül előfordulhat a későbbi színhasználatra utaló betűjelzés, vagyis, hogy milyen színűre kell egy-egy ruhát, köpenyt festeni.30 De ennek jelenléte sem egyértelmű utalás arra, hogy más személy végezte volna a kifestést, a legnagyobb mesterek is használták ezt a jelölést saját maguk számára, pl. Jan van Eyck: Albergati bíboros portréja.31 Ilyen jellegű jelzés sincs a tárgyalt táblaképen.
A jelenet egyik érdekes részlete Mária kéztartása (4. kép), melynek legközelebbi párhuzamát E.S. mester Krisztus születését ábrázoló metszetén találjuk.32 (5. kép) A két Mária nagyon hasonló testtartásban van ábrázolva, jellegzetes kéztartásuk meglepően azonos. Valószínű, hogy a Koronázás mestere közvetlenül ismerte E.S. mester alkotását.
Mária ilyen kéztartással való ábrázolása nem ikonográfiai különlegesség. A 15. század végén és a 16. század elején készült Koronázásokon Mária mindkét - az alárajzon és a végső változaton látható - kéztartása hasonló gyakorisággal tűnik fel. A lefele irányuló összekulcsolt kéztartás Jézus imádásának ikonográfiájából származik, amely Szent Brigitta látomásán illetve annak leírásán alapul, ahol így jelenik meg az Istenanya: „Lehajtott fejjel és összekulcsolt kézzel imádta a Fiút."33 Ennek az ábrázolásnak korai példái közé tartozik Rogier van der Weyden Bladelin34 oltárának középképe, mely a 15.század közepén készült, és amely kiindulópontja lehetett talán a Születés ábrázolásoknak.35
Martin Schongauer Születés metszete 1470 körülre datálható, szintén viszonylag korai ábrázolása a témának.36 Hugo van der Goes Portinari oltárán37 is ilyen testtartásban látható Mária, illetve a szorosan hozzá kapcsolódó Memlingnél is gyakran fordul elő a hasonló testtartásban imádkozó Mária. Gerard David Szépművészeti Múzeumban látható képe38 a Bladelin oltár39 típusát ismétli, ennek megfelelően látható rajta az Istenanya.
Ugyanilyen test-illetve kéztartással jelenik meg Mária a lőcsei Jézus születése oltáron, lehajtott fejjel és lefele összekulcsolt kézzel térdel a földön fekvő kis Jézus előtt40. Ennek az alkotásnak kapcsán mutatja be e motívum kialakulását és fejlődését Végh János a Művészettörténeti értesítőben megjelent írásában.41
A mustra alapmotívuma egy rombuszba írható hétkaréjos motívum, amelyek egymás mellé való helyezése adja ki a háttér mintáját. Az alapmotívum felső középső karéja alul két levél formájú részre oszlik, míg fönt kicsúcsosodik és egy hármas levélmotívum koronázza. Az egyetlen vidék, ahol a csíki tábláéhoz hasonló mintájú mustra fordul elő több alkotás háttereként, a Felvidék egy kisebb területe. A mustrák konkrét formai összevetésre nem volt módom így csak az általános hasonlóságokat vehettem figyelembe, és ennek alapján kerestem az analógiáikat. A települések, ahol hasonló mustrájú művek maradtak fenn, egy meglehetősen kis ter1ületre koncentrálódnak Frics és Alsókubin közé, illetve Kassán és Hizsnyón maradtak fenn hasonló mustrájú alkotások.42
* * *
A mustra analógiák közül stiláris szempontból a domokosi táblához -úgy tűnik- legközelebb a szepesváraljai oltár áll.43 Ennek csupán szárnyképei maradtak fenn, négy a Szlovák Nemzeti Galériában, négy pedig a szepes-helyi plébániatemplomban látható. A csíkihez hasonló aranymustra Az angyal megjelenik Annának és Joachimnak, Joachim áldozata, Jesse fája és a Találkozás az Aranykapunál jeleneten látható, a többi ábrázoláson mustra nélküli az egységes arany háttér. A monumentális kompozíciókat komoly, ünnepélyes, de nem patetikus, mozdulatlan, de nagyon plasztikusan megfestett alakok jellemzik.
Majdnem minden jeleneten alkalmaz a festő építészeti elemeket. A hátteret nagy falfelületek töltik ki, melyeket néhány oszlop, boltív és ajtónyílás tagol. Az építészeti elemek használata ellenére redukált térábrázolás jellemző a kompozíciókra, az architektúra inkább lezárja, mint megnyitja, vagy alakítja a jelenetek terét.
Egyetlen kivétel a Jesse fája jelenet (6. kép), ahol a kép előterében kanyargó gyökerek mögött helyezkednek el az alakok. A hátteret az arany brokátmustra jelenti, minden építészeti elem, vagy belső térre utaló részlet nélkül. A mustra hasonlóságán kívül további párhuzamok is vonhatóak a két alkotás között. A térhasználat hasonló megoldást mutat, a szereplők mindkét jeleneten szorosan egymás mögött helyezkednek el, egy a valóságosnál szűkebb térben. Az alakok ruházatának megoldása, az anyagok használatának jellege is hasonlít. A dúsan redőzött drapériák mögött érzékelhető valamennyire a test, de elsősorban a lendületes redők dominálnak. A fejformák, a domború homlokmegoldások hasonlóak a csíki és a pozsonyi táblák alakjainál. Eltérőek viszont az apró részletek, az arcok jellegzetességét éppen ezek az eltérő megoldások adják. A szemhéj, az orrformák és az ajkak formája más karaktert biztosít a figuráknak.
A koronatípusok is szoros kapcsolatot mutatnak a csíki és pozsonyi táblákon, elsősorban a Jesse fája jeleneten látható alakok koronáival. A Koronázás tiarájának díszei hasonlóak a szepességi Mária és az ő jobbján álló ősz hajú és szakállú férfi koronájának díszeihez, hasonlóan öt karéjból állnak és ugyanúgy ívesednek, a két alsó karéj lefele, míg a két felső felfele kanyarodik. A Szentlélek zárt koronájának díszei is hasonlóak a szepességi tábla bal szélén álló vörös ruhás, fehér öves, illetve a mögötte álló, a képbe csupán betekintő alakéhoz. Utóbbi kettő csupán nyitott koronát visel, míg a Szentlélek zártat, de az alsó része nagyon hasonló megoldású, a magasabban álló díszek között ugyanolyan kis csúcsok emelkednek ki a koronapántból. A Jesse fája jelenet többi alakja is kisebb eltérésekkel, de hasonló koronát visel. Ugyancsak ilyet láthatunk a Három királyok imádása jeleneten az egyik király fején.
Bár a részletmegoldások sok hasonlóságot mutatnak, az alakokról általánosságban elmondható, hogy a pozsonyi táblák komoly figuráihoz képest a csíki tábla alakjait könnyed derű jellemzi, arckifejezésük lágyabb, szelídebb.
A szepesváraljai oltár mesterének stílusának kiindulópontja Salzburg művészete, leginkább az id. Rueland Frueauf és a Grossgmaini mester körébe tartozó alkotások.44 Végh János a pozsonyi 2003-ban megrendezett Gótika kiállítás katalógusában a salzburgi kapcsolat mellett meghatározónak tartja St. Leonhard bei Tamsweg oltárát.45 Végh szerint közvetítő szerepet játszhatott ugyanakkor a varsói Nemzeti Múzeum Sziléziából származó strzegomi oltára is.46 Mozdulatlan nagy alakok kissé monoton terekben jellemzik a sziléziai mestert, hasonlóan a szepesváraljai táblákhoz. Végh János szerint nem közvetlen, de vitathatatlan a befolyás.47 A St. Leonhard bei Tamsweg-i oltáron megjelenő arctípusok hasonló megoldást mutatnak a szepesváraljai táblák alakjainak jellegzetes íves arcformájával. Előzőt ugyanakkor sokkal síkszerűbb alakok, stilizáltabb drapériaalakítás jellemzi. A Strzegomi oltár a Koronázás tábla szempontjából legérdekesebb eleme a Jézus bemutatása a templomban tábla mustrája. Kevésbé egyező, mint a korábban felsorolt felvidéki táblákon, de az alapmotívum hasonló.
Id. Rueland Frueauf első ismert műve egy nagyméretű oltár48, melyet Salzburg város számára készített 1490-9 1-ben. A salzburgi oltár szárnyak két oldalon négy jelentben ábrázolnak Krisztus és Mária életéből vett eseményeket. Az alakok egymáshoz való viszonya határozza meg és alakítja a jelenetek szűk terét, amit még a szobabelsők kockás padlója és a tájra nyíló ablak illetve ajtó sem ellensúlyoz. Elsősorban a Mária mennybevétele jeleneten érhető tetten, ahol kevés fű és felhők jelentik az egyetlen tér alkotó elemet. (7. kép)
Lineáris képépítés jellemzi, de nagyon fontos szerep jut a színeknek is. De a szín mindig a vonalnak alárendelt, a lényege, hogy az alakok élesen elkülönüljenek egymástól. Ezért legtöbbször két színbe öltözteti alakjait a mester, egy világosabba és egy sötétebbe, a köpeny árnyalata általában dominál a ruháé felett. Nem jellemző rá a mintákkal díszített ruházat alkalmazása, és bármennyire is anyagszerűségre törekszik, mégiscsak elsősorban kifejezésre használja a színeket, és csak másodsorban a felületek visszaadására.49
Kompozícionálisan a Mária mennybevételéhez hasonlóan felépített szerkezet jellemzi a csíkszeredai Koronázást is. Mindkét jeleneten szimmetrikus a kompozíció, amelynek fő tengelyében Mária, illetve az Atya és Mária (vonásaikban egyébként nagyon hasonló) figurája áll. Az alakok egymáshoz való viszonya által alakul a tér, Mária térdelő alakja köré szerveződnek a jelenet szereplői. Színhasználata is hasonló jellegzetességeket mutat. Intenzív színeket, pasztell árnyalatokat felváltva használ, az erősek keretezik, elválasztják a lágyabbakat egymástól.
Az egyik legfontosabb vonás, amely szorosan összekapcsolja Frueauf bécsi tábláit a Koronázással. A bécsiek közül elsősorban a Mária életéből vett jeleneteken figyelhető meg egy általános derű, boldogság, amely az alakok, mindenekelőtt Mária arcán tükröződik. Hasonlóan a Koronázáshoz, amelynek szintén jellegzetes vonása ez a lelkiállapot, és amely teljesen hiányzik viszont a pozsonyi táblák alakjainak arcáról.
Szorosan Frueauf köréhez tartoznak a Grossgmaini mesternek tulajdonított művek is, amelyek közül kiemelném a Prágai Nemzeti Galéria gyűjteményében található Mária megkoronázását ábrázoló tábla.50 (8. kép) A kép kompozíciója szimmetrikusan épül fel. Széles, gazdagon díszített, élesen megrajzolt zöld drapériával borított kő trónuson ül a két azonos arcvonásokkal rendelkező fiatal szakállas férfi. Ruházatuk teljesen megegyező, mindketten világgömböt tartanak kezükben, közösen helyezik Mária fejére a koronát, mozdulatuk is szimmetrikus, enyhe eltérés csak koronáik díszénél látható. Előttük a nézővel szembe fordulva, imádkozva térdel Mária, tekintetét lesüti. Feje fölött a Szentlélek galambját látjuk. A csoport fölött négy angyal lebeg.
A színhasználatot is a szimmetria határozza meg. A festő mindössze négy színt használ, a kéket, vöröset, zöldet és fehéret, illetve a háttér aranyát. Mindhárom alak ruhája kék és vörös, de míg az Atya és Krisztus ruhája kék, köpenyük pedig piros, addig Mária esetében pont fordítva használja ugyanezeket a színeket. A köpenyek vörösét a zöld drapéria emeli ki. Az angyalok is ebben a négy színben pompáznak. A két első köpenyének színe zöld és vörös, a két hátsóé vörös és kék, szárnyaik is vörösek és kékek.
A Grossgmaini mester kevesebb színnel dolgozik, erőteljesebbé téve a kontrasztokat és megfeleléseket, a csíki tábla mestere lágyabb átmeneteket alkalmaz, ezáltal szorosabbra fűzi az alakok közti viszonyt. Lágy arcvonások jellemzik mindkét alkotás alakjait, a szem-, száj- és orrformák, valamint az isteni személyek szakálla is hasonló kialakítást mutat. A csíki tábla derűje ugyanakkor hiányzik a prágai Koronázásról, utóbbi alakjai ünnepélyesen komolyak.
* * *
Egyetértek BALOGH JOLÁN megállapításával51, hogy import emlék a csíkszentdomokosi Mária megkoronázását ábrázoló táblakép.
Méreteit tekintve kézenfekvő lenne, hogy szárnyasoltár középképe volt valaha a tábla. A 15. század végéről ismerünk olyan műveket, melyek eredetileg is önálló táblák voltak, nem oltár részét képezték. Így ezt a lehetőséget a Koronázás esetében sem zárhatjuk ki. Ilyen mű Enguerrand Charonton Mária megkoronázását ábrázoló a 15. század közepén készült táblája52 is önálló darab, nem képezte oltár részét. A 15. század végéről is ismerünk ilyen táblát, a bécsi Stephansdom oltárképén az Istenanya látható koronát tartó angyalokkal és donátorokkal.53
Ikonográfiáját tekintve a csíki Koronázás tábla egyedül áll a középkori Magyarország emlékanyagában. Mária Szentháromság általi megkoronázásának ábrázolásmódja és a festői részletmegoldások a dél-német területek mestereinek alapos ismeretéről tanúskodik. Az Atya és a Szentháromság összetett ábrázolása bizonyítja, hogy a tábla koncepciójának meghatározója jól ismerhette a Szentháromság ábrázolásának művészeti hagyományát és problematikáját egyaránt.
A leírt stíluskapcsolatok alapján úgy vélem, hogy a Koronázás stílusának kiinduló-pontját Salzburgban kereshetjük, mindenekelőtt az idősebbik Rueland Frueauf és a Grossgmaini mester körében. A kompozíciós megoldások, a szimmetrikus szerkezet és színhasználat, a szűk térbe komponált jelenetek, művészetük alapos ismeretére utal. Más jellegű viszony fűzi a csíki tábla mesterét a Szepesváraljai mesterhez. Sok apró részletmegoldás hasonló a két alkotáson, a redőkezelés, a koronák megoldásai, a háttér mustrája, ugyanakkor az alakok jellege eltérő a két mű esetében, ami által egyénivé válik a táblák stílusa.
Véleményem szerint a csíki Koronázás mestere ugyanabból a művészi környezetből származhat, mint a Szepesváraljai mester, stílusa alapvetően salzburgias jellegű, nagyon sok egyéni jeggyel fűszerezve. Az ikonográfiai és stílusanalógiák alapján a Koronázás az 1500-as évek legelejére datálható.
SZABÓ Zsuzsa művészettörténész Budapest [email protected]
1. kép. „Mária Szentháromság általi megkoronázása". Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, ltsz. 189
2. kép. Mária kéztartása az alárajzon 3. kép. A jegenyefenyő tábla anyagszerkezete 4. kép. Mária kéztartása a csíkszentdomokosi oltárképen 5. kép. E. S: mester: Krisztus születése (metszet)
6. kép. „Jesse fája" jelenet a szepesváraljai oltárképen. 1490 körül. (Pozsony, Nemzeti Galéria)
7. kép. Id. Rueland Frueauf: „Mária mennybevétele" a salzburgi oltárszárnyon. 1490-91. (Bécs, Belvedere)
8. kép. Grossgmaini mester: Mária megkoronázása. 1490-es évek vége. (Prága, Nemzeti Galéria)
Jegyzetek:
- Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, ltsz. 189, 1697 * 1080 mm, ívmagasság 100 mm, 7-8 mm vastag fatábla.
- Ezúton köszönöm Mihály Ferenc restaurátornak, hogy az infrafelvételeket elkészítette.
- Két alkalommal, februárban és augusztusban, a táblákból más-más helyről vett minták alapján. Russu Tibor, EMTE Sapientia egyetem, Csíkszereda, 2007.
- Mihály Ferenc: Középkori szobrok és táblaképek a Csíki-medencében. In:A műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdései. Nemzetközi tudományos ülésszak, Tusnád, 1998. 111.
- 1930. 06. 26-i levél, Csíkszentdomokosi Egyházi Levéltár (továbbiakban CsEL) 1929. évi dosszié, de lefűzetlen.„Mély tisztelettel kérem Csíkszentdomokos Egyháztanács jóban mindig vezető székely tagjait, adakozással mutasson ez úttal is példát a többi csíki községnek és találja meg a módját, hogy a kiállításra idekölcsönzött Mária koronázása« kép a Csíki Székely Múzeum legelső tárgya legyen."
- A kiállítás katalógusa szerint: „9., 10., 11. számú szoba. Egyházművészet. Ötvös munkák. Szentségtartó az Árpádok korából Régi miseruhák. Közöttük a csíkszentdomokosi egyház tulajdona egy arany brokát, amely a török szultán Apafi Mihálynak ajándékozta palástból készült. Egyházi tárgyú festmények, szobormunkák és egyéb kegyszerek." In: A LXX éves Csíki Székely Múzeum emlékkönyve. szerk. SZABÓ ANDRÁS. Csíkszereda, 2000. 7.
- SZABÓ 2000. 15.
- A leltárkönyv dátum nélküli, de befejezetlennek, félbehagyottnak tűnik.
- CsSzM, 1952. évi dosszié, 242. akta.
- Erdélyi római katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvek és okmányok 1. köt. 1727-1737. Kolozsvár, 2002. 124.
- Schematismus cleri dioecesis Transsylvaniensis Albae-Carolonae. 1882. 72.
- LÉSTYÁN JÓZSEF: Csíki szárnyasoltárok. In: Az oltár. 1929. II. évf., 2. 59-60.
- BALOGH JOLÁN: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943. 124, 139.
- BALÁS EDIT: Altari a sportelli della Transilvania sicula. In: Corvina N. S. VI. 1943. 494-500.
- RADOCSAY DÉNES: A középkori Magyarország táblaképei. Budapest, 1955. 291.
- DRÁGUT, VASILE: Arta goticá in România. Bukarest, 1979. 209.
- BALACI, RUXANDRA: Noi aspescte iconografice in pictura muralá goticá din Transilvania: Hárman si Sînpetru. In: Studii §i cerecetári în Istoria Artei. Seria Arta Plastica. 1989 (36). 3-17.
- BALACI, 1989. Barcaszentpéter, Szászhermány és Almakerék. Hivatkozik Drágut, Vasile cikkére:Iconografia picturii murale gotice din Transilvania. In: Pagini de veche arta románeascá. Bukarest, 1972/II. 61.
- HEGEDŰS ENIKŐ: A 15-16. századi oltárművészet a Csíki-medencéből. Szakdolgozat. ELTE-BTK, 1996.
- A két szárnyon Passió és Mária életéből vett jelenetek láthatóak: Angyali üdvözlet, Jézus születése,Jézus bemutatása a templomban, Mária halála, illetve Júdás csókja, Krisztus Heródesnél, Krisztus Pilátus előtt, Keresztvitel, Csíkszentimre (Sântimbru), plébániatemplom.
- HEGEDŰS, 1996. 16.
- KOVÁCS ZOLTÁN: Antropomorf Szentháromság-ábrázolások a középkori Magyarországon. Újabb adatok a típus ikonográfiájához. In: Művészettörténeti Értesítő 45 (1996/3-4). 187-202.
- KOVÁCS ZOLTÁN: Antropomorf Szentháromság-ábrázolások a művészetben. Doktori disszertáció. ELTE-BTK, 1999. 128-129.
- Bakabánya (Pukanec), r. k. templom, Mária oltár, nyitott állapotban a jobb alsó szárnykép. In:RADOCSAY 1955. 260. Héthárs (Lipany), r. k. templom, Szent Miklós főoltár, oromzatán Mária koronázása szoborcsoport. In: DIVALD KORNÉL: A szentek fuvarosa. Budapest, 1999. 250. Tapolybisztra (Bystré nad Topl'ou), r. k. templom főoltáron új foglalatban. In: DIVALD 1999. 296. Késmárk (Kezmarok), fadombormű, főoltár mögött hever. In: DIVALD 1999. 328. Szepeshely (Spišská Kapitula), Mária koronázása szárnyasoltár. In: DIVALD 1999. 372. Csíkszentlélek (Leliceni), A szentlélek kiáradása főoltár, orommezőben, 1510 körül. In: Radocsay 1955. 292.Hizsnyó (Chizne), Angyali üdvözlet főoltár, a predella jelenete, 1508. In: RADOCSAY 1955. 318. Két oldalán festett tábla, Mária koronázása/Vizitáció MNG, ltsz. 1635. Jankovich Miklós gyűjteményéből, 1480 körül. In: RADOCSAY 1955. 326. Poszler Györgyi katalógus szövege szerint oltárszárny töredéke a tábla, egy szárnyasoltár mozgószárnyának töredékéről van szó, mai állapotában is csonka, az alsó részéből egy kb. 10 cm-es rész lefűrészelve. POSZLER GYÖRGYI: „Mária koronázása/Angyali üdvözlet". In: Jankovich Miklós gyűjteményei (kiáll. kat., MNG). Budapest, 2002, 50-52. Kassa (Košice), Mária halála oltár, a csúcsíves orommező jelenete, 1470-80 körül. In: RADOCSAY 1955, 342. Kisszeben (Sabinov), Angyali üdvözlet oltár, 1510-20 körül. MNG, ltsz. 52.756. Csukva, bal szárny bal alsó képe. In: RADOCSAY 1955. 357. Lőcse (Levoca), Mária hó oltár, 1494 körül, csukva a jobb alsó tábla. In: RADOCSAY 1955. 378. Zsidve (Jidveiu), szárnyasoltár, 1508, ma a tatárlaki templomban, nyitva a jobb felső szárnykép. RADOCSAY 1955. 464-465.
- Szászhermány, erődtemplom, kápolna, keleti boltszakasz, 15. sz. első fele.
- Jan Pollack: Szentháromság oltár, 1491 körül, várkápolna, Blutenburg, München mellett
- Id. Hans Holbein: Santa Maria Maggiore, Augsburg, Staatsgalerie, ltsz. 5335, 5336, 5337.
- Israel van Meckenem: Mária koronázása, rézkarc, 1500 k., ltsz. 208-1889, Kupferstichkabinett, Berlin.
- 29 Hubert és Jan van Eyck: A genti oltár, 1432. St. Bavo katedrális, Gent. PANOFSKY, ERWIN: Early Netherlandish Painting, Cambridge - Massachusetts, 1953. 220.; Uő: Once more »The Friedsam Annuntiation« and the Problem of the Gent Altarpiece. In: The Art Bulletin XX, 1938. 419-442.
- Példa erre az okolicsnói oltár infraanyaga, melyen nagyon jól megfigyelhető mind a sraffozás, mind a színjelzések használata. Ld. TÖRÖK GYÖNGYI: Farbangaben in der Unterzeichnung am Beispiel des ehemaligen Hochaltars der Franziskanerkirche in Okolicsnó (1500-1510). In: Ex fumo lucem. Baroque studies in Honour of Klára Garas. Budapest, 1999. 38-40.
- Jan van Eyck: Albergati bíboros portréja, ezüstvessző rajz, ltsz. C 775, Drezda, Kupferstich-Kabinett.
- Lehrs 23. In: LEHRS, MAX: Geschichte und kritischer Katalog der deutschen niederländischen und französischen Kupferstichs im 15. Jahrhundert. Wien, 1910.
- CORNELL, H.: The Iconography of the Nativity of Christ. Uppsala, 1924. 9-13.
- Rogier van der Weyden: Bladelin oltár, triptichon, 1445 k., olaj, tölgyfa, ltsz. 535, Staatliche Museen,Berlin
- PANOFSKY, ERWIN: Early Netherlandish Painting. Cambridge - Massachustes, 1953. 276-278.;Markham - Schultz, A.: The Columba altarpiece,..
- Rézmetszet, 1470 k., ltsz. 1941.1.42. National Gallery of Art, Washington.
- Hugo van der Goes: Portinari oltár, triptichon, olaj, fa, 1478-79, ltsz. 1890, nr. 3191, 3192, 3193,Galleria degli Uffizi, Firenze.
- Gerard David: Jézus születése, 1490 k., ltsz. 1336, Szépművészeti Múzeum, Budapest.
- URBACH ZSUZSA: Contribution á l'étude de la Nativité de Gerard David Conservée á Budapest. In:Acta Historia Artium 9. 1987. 87.
- Lőcsei Pál: Jézus születése oltár, 1500-1510, Lőcse, Szent Jakab plébániatemplom.
- VÉGH JÁNOS: „Lehajtott fejjel és összekulcsolt kézzel" Egy motívum útja Rogier van der Weydentől Lőcsei Pálig. In: Művészettörténeti Értesítő XLIV (1995) 1-2. szám, 19-41.
- Két oltárszárny Szepeshelyről, 1480-1490, MNG; Szepesváraljai egykori főoltár, 1490 körül, Szepeshely,r. k.plébániatemplom, ma a pozsonyi Nemzeti Galériában letétben; Mária oltár, Liptószentandrás, 1480 körül, MNG; Szent Anna oltár, Leibic, 1510-20, MNG; Mária Hó oltár, Lőcse, Szent Jakab templom; Lőcse, Péter és Pál oltár, 1494 körül, Szent Jakab templom; Lőcse, Alamizsnás Szent János, Szent Miklós, Szent Leopold oltár, 1507, Szent Jakab templom; Hizsnyó (ChyZne), Angyali üdvözlet főoltár, 1508, Angyali Üdvözlet plébániatemplom; Mária oltár, Zsegra, (Zshra) katolikus templom, 14. század utolsó harmada; Nagyszalók (Velký Slavkov), Szent Miklós oltár, 1503, MNG; Töviskoronázás 1500-1510, VSM, Kassa; Okolicsnói oltár mestere: Krisztus ostorozása, Feltámadt Krisztus, Alsókubin, Oravska Galéria, 1500-1510; Liptótölgyes (Liptovsky Dúbrava), Szent Miklós oltár, 1519, SNG, Liptótölgyes (Liptovsky Dúbrava) Mária oltár, 1520 körül, SNG.
- Pozsony, Nemzeti Galéria, ltsz. DO 1029-1032.
- VÉGH JÁNOS: Spisšké maliarstvo poslednej tretiny 15. storocia. In: Gotika, (kiáll. kat. Pozsony,Slovenská Národná Galeria). szerk. BURAN, DUSAN. Pozsony, 2003. 382-395.; valamint STANGE, ALFRED: Deutsche Malerei der Gotik. 11. köt. München - Berlin, 1958. 152.
- A St. Leonhard bei Tamsweg templom egykori főoltára, Mária és Erzsébet találkozása tábla a Salzburgi Dómmúzeumban, a Mária születése, Angyali üdvözlet és Mária halála táblák ma is a templomban láthatók. In: Dommuseum und alte erzbischöfliche Kunst- und Wunderkammer zu Salzburg. (gyűjt, kat.) szerk. NEUHARDT, JOHANNES. Salzburg, 1981. 64-66.
- Wroclawi mester négy táblája, 1486-87 körül, ltsz. 1275-1277, 1281, Varsó, Nemzeti Múzeum. In:DOBRZENIECKI, TADEUSZ: Catalogue of the Medieval Painting, Muzeum Narodowe Warszawie. Warsaw, 1977. 256-261.
- VÉGH JÁNOS: Spisšké maliarstvo poslednej tretiny 15. storocia. In: Gotika. (kiáll. kat.). szerk. BURAN,DUSAN. Pozsony, 2003. 382-395.
- Belvedere, Bécs, ltsz. 4838-4844.
- BALDASS, LUDWIG VON: Conrad Laib und die beiden Rueland Frueauf. Wien, 1946. 33-34.
- Grossgmaini mester: Mária koronázása, 1490-es évek vége, 1435 * 1035 mm, megcsonkítva, ltsz. VO 657/2000 Prága, Nemzeti Galéria.
- BALOGH JOLÁN: Az erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943. 124, 139.
- Enguerrand Charonton: Mária megkoronázása, 1453-54, Villeneuve-les-Avignon, Musée de l'Hospice. Fennmaradt a megbízási szerződés, ahol részletes leírást kapunk a mester feladatáról, illetve a megrendelő elképzeléséről. Az Atyát és a Fiút azonos vonásokkal, míg a Szentlelket galamb formájában kell a festőnek ábrázolnia. In: Schiller 1980. 150-151, 349. lábjegyzet.
- Hans Siebenbürger(?), Studnickova, Milada: Die Kuttenberger Gradualien. In: Die Länder der böhmischen Krone und ihre Nachbarn zur Zeit der Jagellonienkönige (1471-1526). Kunst-Kultur-Geschichte, szerk. WETTER, EVELIN. Ostfildern, 2004. 125-142. 7. kép.
Csikszenttamás, Csonka-torony
Forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/kulhoni_magyarsag/2010/ro/csiki_2005_tars_es_humantud/, wikipedia.org, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://www.academia.edu/2532426/A_CSIKSZENTTAMASI_CSONKATORONY_2003._EVI_REGESZETI_KUTATASA
CSÍKSZENTTAMÁS - TOMEŞTI, CSONKA-TORONY
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszenttamás
Helységnév 2: Tomeşti
Csíkszenttamás (Tomeşti) falut 1333-ban a pápai tizedjegyzék de Sancto Thoma néven említi. 1441-ben Zenth Tamás, 1549-ben Szent Tamás formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 34 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 221.) 1699-ben Szenttamás, 1741-ben Csík Szent Tamás néven szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Lőrinc a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizet, majd ismét 1 garast, 1334-ben 1 régi banálist. A középkori templomból ma csak a torony megcsonkított falai állanak 11 méter magasságban. Nyugati fala ép, déli fala részben. Legfelül két csúcsíves ablaka ép.
A templom 1725-ben romokban hever. 1748-tól tervezik új templom építését, amely a régi romjainak felhasználásával el is készül 1777–1776 között az Olt völgyében fekvő faluban. Ekkor a templomot 400 évesnek tartották, Nem tévedtek sokat. A torony csúcsíves ablakai, az alapokból megállapítható poligon záródású szentély, az új templomba átmentett fali szentségfülke stílusából megállapítható, hogy a XIV. század alkotása.
A szentély támpilléreinek nyomaiból az is nyilvánvaló, hogy boltozott volt, míg a hajónak csak sima mennyezete lehetett. Az új templomba átmentik a „fejedelmien szép Madonnát” is, ami a XV. század derekán készült.
Régi harangja is XV. századi, felirata szerint: „Anno Domi MCCCCXXXXV Jar”. Édestestvére a csíkszentmártoni harangnak. A templomot várfal és temető vette körül. A védőfal mára teljesen elpusztult, de nyomvonala - amelyet terepalakulatok jeleznek a felszínen - jól követhető.
1592-től – kevés megszakítással – közös papja van Csíkszentdomokossal, valószínűleg a reformáció utáni paphiány miatt. Az is lehet, hogy egy ideig Szentdomokosra is jártak templomba, mert templomuk ekkor már kezdett használhatatlanná válni.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Botár István A CSÍKSZENTTAMÁSI CSONKATORONY 2003. ÉVI RÉGÉSZETI KUTATÁSA
Bevezető Csíkszenttamás középkori templománál 2002 és 2003 között folyt régészeti ásatás. Az első évi kutatás régészeti és történeti eredményeiről a Csíki Székely Múzeum 2004. évi évkönyvében már beszámoltunk.1 A 2003-ban végzett ásatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával a Csíki Műemlékvédő Egyesület szervezésében DARVAS Lóránt és e sorok írójának vezetésével zajlott. A kutatás célja, a Csonkatorony helyreállításának előmunkálataként, a középkori templom alaprajzának és időrendjének tisztázása volt. Az alábbiakban a kutatás második évének eredményeit ismertetjük. Az előző évi beszámolóban a földrajzi környezetet, a kutatástörténeti előzményeket, a történeti adatokat, és a lelőhellyel kapcsolatos ismereteket részletesen ismertettük, ezért itt ezekből csak annyit említünk meg, amennyi a tárgyalt év eredményeinek értékeléséhez és önálló megértéséhez föltétlenül szükséges. Csíkszenttamás 18. században lebontott középkori templomának maradványa, a ma Csonkatoronyként ismert romos torony a kelet-erdélyi Felcsíki-medencében, a Feneketlen-tó nevű hőforrás, és a mellette egykor elterülő 13-14. századi falu(rész?) felett, a Garados déli oldalán, a mai falutól mintegy fél kilométernyire, nyugatra található.
1. kép. A Csonkatorony helye a csíkszenttamási határban 2. kép. Csíkszenttamás középkori templomának építési periódusai
a) a román kori templom alaprajzi rekonstrukciója
b) a gótikus templom feltárt falai (jelkulcs: 1: a román kori templom 2002-ben feltárt falai; 2: a gótikus templom 2002-ben feltárt falai; 3: feltételezett falak; 4: a gótikus templom 2003-ban feltárt falai) A falut és a templomot a 14. századtól említik a források. A falu még a középkor folyamán az Olt mellé húzódott, de a templom egészen a 18. századig állt, környezetét temetőként használták. Ekkor a faluban felépített új templom építéséhez a középkori templomot, a torony kivételével, teljesen lebontották. Ezzel egy időben középkori harangját, szentségtartófülkéjét, az oltár Madonna-szobrát az újonnan épített barokk templomba szállították.
A középkori épület alaprajzát nagy vonalakban a déli falak kutatásával 2002-ben régészeti ásatással tisztáztuk. Első periódusában egy 7,8 m hosszú, 6,5 m széles hajóból és 5 m hosszú, ill. 5 m széles félköríves szentélyből állt (külső méretek). Eddigi adataink szerint ez az épület ebben a formában a 13. és a 15. század között állhatott. A 15. század közepe körül a félköríves szentélyt lebontották és új, a nyolcszög három oldalával záródó, sarkain támpillérekkel megtámasztott, kő boltozattal fedett gótikus szentély épült a meghagyott hajó szélességében, melynek külső hossza 10,6 m.
Az építéstörténet főbb mozzanatainak rekonstruálása mellett a 2002. évi kutatás fontos eredménye volt, hogy megtaláltuk a korai szentély Árpád-kori szentségtartófülkéjét, Csík első ilyen jellegű faragványát, valamint a gótikus faragványok egyezése, ill. hasonlósága alapján közös építőműhelyt azonosítottunk a szomszédos Csíkkarcfalva templomával.
A 2003. évi kutatás Az ásatás második idényének megkezdése előtt két alapvető célunk volt: egyrészt tisztázni kívántuk a gótikus szentély keleti záródását, másrészt a terepen domborulatként érzékelhető kerítőfal időrendjét és jellegét akartuk vizsgálni. Ennek érdekében a 2002. évi 3. szelvénytől északra nyitottunk egy, azzal egyező méretű, 5 x 5 m-es felületet (4. szelvény), ill. a templomtól délkeletre, a cinteremfalra merőlegesen tűztünk ki egy 2 x 9 m-es kutatóárkot.2 Szintadatainkhoz 2003-ban is a torony nyugati bejáratának déli oldalán található tolózár üregének alsó kövét vettük, mely 796,637 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
A 4. szelvényben a gótikus szentély északkeleti részét kutattuk. Itt is megfigyelhető volt, hogy a falak külső része mindenhol alacsonyabban jelentkezett, mert VÁMSZER Gézának az 1930-as években végzett „ásatása" a fal külső síkját követve végigbontotta a falakat (3-6. kép).
3. kép. A 4. szelvény összesítő alaprajza A szentélyfal vastagsága 85 - 95 cm, a támpilléreké 65 - 70 cm. A fal tetejének szintadatai a következők (elsőként a belső adat): - 55/- 72 cm az északi falszakasznál, a szelvény nyugati falánál, - 60/- 91/- 102/- 117 cm az É-KK-i támpillérnél (az utolsó két adat a támpilléré), - 81/- 92/- 153/- 189 cm az É-K-i támpillérnél (az utolsó két adat a támpilléré). A szintadatokból jól kitűnik, hogy a támpilléreket a külső oldalon jobban elbányászták, mint a falakat. Az északi oldalon, az omladékréteg alól néhány zsindelyszeg került elő; mivel máshol nem találtunk belőlük és a templomot a 18. században tetőcserép fedte, arra gondolhatunk, hogy a közelben feltételezett sekrestye eltérő zsindelyfedésére utalhatnak.
4. kép. A 4. szelvény nézete északkeletről A szentély belső szélessége 4,3 m körüli volt. Megtaláltuk a középkori oltárasztal kő alapozását, északi oldalának szélessége 140 cm, hossza ismeretlen ugyanis tömbje a déli szelvényfalba nyúlik, a látható részletek: 90-100 cm.
A szentélybelsőben az északi oldalon néhol mintegy 40 cm magasan megmaradt a belső vakolt-meszelt sárgásfehér falfelület.
Ezen egyetlen meszelési réteg látható, ezért valószínű, hogy a kifestés csak a felső részeket borította.
Az omladékrétegből, az északi fal belső oldala mellett több kifestett vakolattöredék került elő. A rózsaszínben játszó, vastag (2-3 cm), betonkemény, szürke kavicsszemcsés, esetenként téglarögöket is tartalmazó vakolatra fehér (?) meszelés került, majd erre hasonló összetételű, de kissé sötétebb 2-3 mm-es alapozással festettek. A töredékeken fehér, és halvány- és sötétvörös, narancssárgás sávos kifestés látszik, ill. egy nagyobb szürke felület. A vakolatdarabok határozottan eltérnek a diadalív környezetében 2002-ben feltárt freskóktól. A töredékek egyértelműen jelzik, hogy a gótikus szentélyben is volt egy fehér meszelést követő kifestett periódus.
5. kép. A 4. szelvény nyugati metszetfala. Jelkulcs 1: humusz; 2: fehér tört kavics (1994); 3: bontási omladék (18. század); 4: felső téglapadló habarcságya; 5: kevert, téglás leásás; 6: barna homokos feltöltési réteg; 7: alsó járószint meszes rétege; 8: világosbarna agyagos feltöltés; 9: építési réteg; 10: barna, sírbetöltés; 11: barna, agyagos föld; 12: sárga agyagos föld; 13: sötétbarna, kevert föld; 14: világosbarna, homokos-meszes réteg; 15: barna homokos, kevert föld; 16: erősen kevert, meszes-habarcsos-köves föld; 17: meszes, habarcsos, homokos réteg; 18: sötétbarna föld; 19: fekete, tömött föld; 20: sárga agyagréteg; 21: fekete tiszta, tömött föld; 22: fekete föld sárga agyagrögökkel; 23: fekete föld habarcsrögökkel. Szintén az omladékrétegből került elő néhány körtetagos boltozati borda orrészének töredéke, egy nyíláskeret töredéke és a szentségtartó fülke alsó párkányának töredéke.3
A legfelső téglapadló nyomait az északi fal mentén sikerült azonosítani, néhány eredeti helyén maradt padlótégla -109 cm-en jelentkezett, a téglákat, ill. a hordozó habarcsos felületet azonban nagy részben felszedték. Alatta viszonylag tiszta homokos feltöltés volt, ami az alsó, 2. járószintet borította. Ennek csak csekély, habarcsos maradványát találtuk meg az É-ÉK-i sarokban, mely a faltól indulva erősen lejtett: a fal mentén -107, -118/-130 cm. Ez utóbbi padlótégláinak elhelyezése után készült a középkori épület utolsó kimeszelése.
A padló alatt vastag földfeltöltés volt, mely egy habarcsos felszínt borított. Ez a gótikus bővítés építési szintjével, rétegével azonosítható. Szintadatai: - 129/- 133 cm.
A falak alapozásának alját mindenhol azonos mélységben értük el. Az alapfal külső, kis szakaszon észlelt alapozási árkában olyan freskótöredéket találtunk, mint a diadalív mellett az előző idényben. Azonosságukat a színvilág, a vékony, határozott ecsetkezelés kétségtelenné teszi. Ez alapján feltételezzük, hogy a freskótöredékek a kifestett falrészek (diadalív ill. korábbi szentély szentély) bontását követően másodlagosan kerültek ide a gótikus bővítés idején.
6. kép. Faragott kőtöredékek a 4. szelvény omladékrétegéből: a) nyíláskeret; b-c) bordatöredékek; d) ismeretlen. A szentélybelsőben feltárt sírok a gótikus bővítésnél, azaz a 15. század közepénél korábbi temetkezések, egyikük sem vágta a szentély járószintjeit. Majd mindegyiknél észlelhető volt a szegeletlen koporsók nyoma. Mellékletet egyikük sem tartalmazott így csupán relatív időrendjük ismert: 127→124, 130→124. A 135. sír földjéből szórványként került elő egy ZSIGMOND quar-ting (CNH II/129, HUSZÁR 586).
A falakon kívüli sírok keltezése, mellékletek hiányában, szintén csak tág időhatárok között lehetséges. Egy részük biztosan korábbi a gótikus építkezésnél, a legkorábbiak közé tartozik a koporsó nélküli 103. és 109. sír DNy-ÉK-i tájolással, ill. a keletelt 102. és 107. sír. A 104-106. sírok időrendje: 104→106→105., ebből a legdélebbi 104. sírt a szentély támpillére bolygatta. A szelvény legkésőbbi sírcsoportja az ÉK-i sarokban elhelyezkedő 111-113., ill 120-121. sírok (111→121., 112→113→120.), a legutolsó sírok gödrei ugyanis a 18. századi bontási réteget is vágták.
Az 1. kutatóárokkal a cinteremfalat, és a belső oldalon enyhe domborulatként jelentkező „épületet" is szerettük volna kutatni. A 9 m hosszú és 2 m széles kutatóárok a 3. szelvénytől délkeletre, mintegy 6 m-re, nagyjából K-Ny-i tájolással húzódott (7 - 8. kép).4
A gyep alatt közvetlenül jelentkezett a cinterem kerítőfalának itt észak-déli irányú, visszabontott, habarcsba rakott kő alapfala 110 - 120 cm szélességben (alja 1 m körüli relatív mélységben). A Domus Historia szerint: „Coemeterium circumdat ecclesiam totam, cintum(que) muno altitudinis circiter cubitorum 4." azaz 4 öl, így közel 8 m magas volt.5 A fal teteje és alja az ásatás ± 0 szintjéhez képest - 192, ill. - 272 cm mélyen helyezkedett el.
A belső oldalon, tőle nyugatra hasonló magasságban került elő egy belső épület déli fala, ill. délnyugati sarka és a nyugati fal kis szakasza. Ennek a falnak hasonló falszövete és habarcsa volt, mint a cinteremfalnak, vastagsága azonban csupán 60-70 cm között változott. A fal tetejének és aljának szintje: -191/-182, ill. -283 cm. Noha a cinteremfal és a belső épület falát a feltáráskor már nem találtuk kötésben, a lenyomatok alapján egyértelműen összetartoztak és egy-idejűek, szétválásuk utólagosan, valószínűleg földrengés nyomán, következett be. Ennek nyomát a déli metszetfal megszakadt-megsüllyedt rétegeiben is megtaláltuk, melyek a cinteremfal bontási rétege alatt vannak, azaz ennek az eseménynek a 18. század második fel előtt kellett bekövetkeznie.
7. kép. Az 1. kutatóárok összesítő alaprajza (Batizi Zoltán és a szerző rajza) 8. kép. A cinteremfal alapozása keletről az 1. kutatóárokban 9. kép. Az osszárium feltárt részletének nézete kelet felől Rendeltetésére a belsejében nagy számban, tömött rétegben előkerült csontok halmaza világított rá: csontház vagy osszárium lehetett. A többnyire koponyákat (körülbelül 60 darab!) és hosszúcsontokat tartalmazó réteg az épület nyugati falában volt a legvastagabb, a cinterem felé eső részben elvékonyodott és építési törmelék vette át a helyét.
A csontok között egy gót minuszkulás préselt bronz veretdarab, és egy igényes polírozott, fényes felületű, gyorskorongolt, vörös edénytöredék is előkerült. A törmelékes rétegből a 2002. évi idényben a déli diadalív környezetében talált freskótöredékekhez teljesen hasonló freskótöredékeket azonosítottunk. Ezek alapján az itt felhalmozott anyag mozgatása nem történhetett korábban a 15. század közepénél. A padlóban megfigyelhető elválás egy omladékréteggel kitöltött ároknak látszott, amely talán kiszedett fal alapozása is lehetett. Itt tehát nagy valószínűséggel a gótikus építkezések során bolygatott csontvázak maradványainak (és a bontási hulladék?) tárolását kívánták megoldani. Ez egyben az épület és a cinterem legvalószínűbb építési idejét is megadja, hiszen aligha hihető, hogy a bővítést követően hosszabb ideig másutt tárolták volna a korai szentély omladé-kát, ugyanakkor az új szentély építését követően már nem tudunk olyan (föld)-munkákról, mely hasonló mennyiségben eredményezhetett volna csontokat (a cinteremfal alapjának az alja is magasabban helyezkedik el a sírok szintjénél). Az osszárium és a cinteremfal építése tehát a gótikus építkezésekkel egy időben, vagy közel azt követően a 15. század közepe táján történt.
A cinteremfalon kívül - 40 cm mélységben szórványosan találtunk kisebb-nagyobb szegeket, melyeket feltételesen a cinteremfal fedélszerkezetéhez (gyi-lokjárójához?) kapcsolunk (hasonló szegeket a falon belül is találtunk).
A cintermen kívül öt sírt tártunk fel részben vagy egészben. Ezek közül az a kettő érdemel különösebb figyelmet, melyek mellékleteik révén nem csak az elhantolás korát, de a cinteremfal építésének keltezésében is segítenek.
A 118. sírban szórványként került elő egy nagyon kopott lengyel veret, Jagelló II. ULÁSZLÓ (1386- 1434) király fél garasa. A sír feletti gödörben, melynek ásásakor átvágták a cinteremfal építési rétegét is, egy 1530-as FERDINÁND veret került6 Az építési réteget szintén vágta a 122. sír, ebben mellékletként előkerült MIKSA 1575 és 1578 között vert, ill. RUDOLF 1580-as években kibocsátott denára is.7 A 122. sír lábfeje felett tömött csonttömb került elő, tehát valamikor a 16. század második felét követően a sírásáskor bolygatott (?) korábbi csontokat összegyűjtötték és egy kemény agyaggal fedett gödörbe újratemették. A sírok mindegyike teljesen szokványos, keletelt volt, a karokat mellre, vagy a medencére helyezték, ráadásul több gyerek is volt (lásd alább a sírok leírását). Teljesen kizárható tehát, hogy valamilyen okból (bűnösök, kereszteletlenek, stb.) a cinteremből kitiltott egyének temetkezései lettek volna. A 118. sírt ismeretlen időben újabb sír bolygatta (123.), ill. a 119. sír is fedett egy korábbi temetkezést, és tájolásuk egyező, így gyanítható, hogy a melléklet nélküli sírok is késő középkoriak.
A fentieknek két tanulsága van: a cinteremfalnak nagy valószínűséggel 1434 után, de 1530 előtt már állnia kellett. Ez összhangban áll a belső épület feltöltése alapján feltételezett időrenddel. Ekkorra a cinterembelső már vagy valamelyest „telítődött", vagy változás állt be használatát illetően, ha ekkor már a falakon kívül is több rétegben temetkeztek.
A cinteremfal alól egy kis, korábbi árok indult kifelé lejtve, melyet az említett 118. sír gödre vágott. Ez jelenleg az egyetlen arra utaló nyom, hogy a cinteremfal megépülte előtt, annak nyomvonalával valószínűleg egyezően, már valamiféle árok keríthette a templomot, melynek itt feltehetőleg egy kis vízelvezető árkát találtuk meg.
A kutatóárok délkeleti sarkában -277-288 cm mélységben egy földbe rakott kősor bizonytalan objektumra (házalap?) utal, alatta egy cölöplyuk részlete került elő. A kövek között későközépkori-koraújkori gyorskorongolt vörös és szürke kerámiatöredékek kerültek elő. A kutatóárokba eső részlet további következtetést nem tesz lehetővé.
Sírok8
A 4. szelvényben a szentély északkeleti záródását, a szentélybelső északkeleti felét és a külső felületet kutattuk. Feltártuk a szentélyzáródás északi oldalát, a saroktámpillérekkel, a szelvényben sekrestyére utaló nyomok nem kerültek elő, az tehát nyugatabbra keresendő.
A szentélybelsőben megtaláltuk a középkori oltár alapköveit, ill. két járószintet és az építési felszínt. A nagy mennyiségben előkerült festett vakolatdarabok arra utalnak, hogy a szentély északi falát kifestés borította, ez azonban határozottan különbözik a déli diadalív környékén feltárt freskótöredékektől.
Néhány megtalált kő bordatöredék egyértelműen megerősíti tavalyi adatainkat a 18. században lebontott és elhordott gótikus boltozatról. A bordaprofilok méretre egyeznek a szomszédos Karcfalva ma is álló boltozatának bordaprofiljaival, és anyaguk is azonos (amfibolos andezit).
A járószintek alatt több sírt tártunk fel, ezek mindegyike korábbi a gótikus szentély bővítésénél, azaz a 15. század közepe előtt temették el őket. Mellékletet egy kivétellel egyik váz mellett sem találtunk, a 135. sír földjében szórványként talált Zsigmond quarting (1430-1437) megerősíti a gótikus szentély építésének korábbi adatok alapján adott keltezését: 15. század második fele.
A fal alapozása mellett néhány, a diadalívnél találtakkal azonos, freskótöredék eldönti a 2002-ben megtalált freskó készítésének és használatának idejét: a gótikus szentély külső keleti alapfala mellé nyilván csak másodlagosan, a korai szentély bontását követően kerülhettek, tehát valóban még a románkori templom falaira festették őket.
A falakon kívüli részen feltárt sírok túlnyomó része korábbi a gótikus bővítésnél, a későközépkort követően, úgy tűnik, ide csak ritkábban temetkeztek. Ez csak az újkorban változott meg, a bolygató sírok többsége már 17-18. századi.
Az 1. kutatóárokban azonosítottuk a templomot övező cinteremfal alapfalát. Ennek belső oldalához az építkezéssel egy időben egy kisebb épületet emeltek, melyet osszáriumként használtak, vélhetően a gótikus építkezés során bolygatott vázak tárolására. Az épület belsejében ásott, egyelőre ismeretlen kiterjedésű gödörben a korai szentély bontásából származó omladékot is tároltak.
Jelenlegi adataink szerint a cinteremfal a 16. század első harmada előtt már biztosan állt, valószínűleg a templom gótikus bővítését követően nem sokkal megépült. A 16. század közepétől már a falakon kívül is temetkeztek. Korábbi kerítőárokra egyelőre csak bizonytalan adataink vannak, erre és a többi nyitott kérdésre a további kutatások adhatnak kielégítő választ.
BOTÁR István
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda
[email protected]; [email protected]
templom
Vármegye: Csík
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Csíkszenttamás
Helységnév 2: Tomeşti
Csíkszenttamás (Tomeşti) falut 1333-ban a pápai tizedjegyzék de Sancto Thoma néven említi. 1441-ben Zenth Tamás, 1549-ben Szent Tamás formában fordul elő. 1567-ben a regestrum 34 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 221.) 1699-ben Szenttamás, 1741-ben Csík Szent Tamás néven szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Lőrinc a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizet, majd ismét 1 garast, 1334-ben 1 régi banálist. A középkori templomból ma csak a torony megcsonkított falai állanak 11 méter magasságban. Nyugati fala ép, déli fala részben. Legfelül két csúcsíves ablaka ép.
A templom 1725-ben romokban hever. 1748-tól tervezik új templom építését, amely a régi romjainak felhasználásával el is készül 1777–1776 között az Olt völgyében fekvő faluban. Ekkor a templomot 400 évesnek tartották, Nem tévedtek sokat. A torony csúcsíves ablakai, az alapokból megállapítható poligon záródású szentély, az új templomba átmentett fali szentségfülke stílusából megállapítható, hogy a XIV. század alkotása.
A szentély támpilléreinek nyomaiból az is nyilvánvaló, hogy boltozott volt, míg a hajónak csak sima mennyezete lehetett. Az új templomba átmentik a „fejedelmien szép Madonnát” is, ami a XV. század derekán készült.
Régi harangja is XV. századi, felirata szerint: „Anno Domi MCCCCXXXXV Jar”. Édestestvére a csíkszentmártoni harangnak. A templomot várfal és temető vette körül. A védőfal mára teljesen elpusztult, de nyomvonala - amelyet terepalakulatok jeleznek a felszínen - jól követhető.
1592-től – kevés megszakítással – közös papja van Csíkszentdomokossal, valószínűleg a reformáció utáni paphiány miatt. Az is lehet, hogy egy ideig Szentdomokosra is jártak templomba, mert templomuk ekkor már kezdett használhatatlanná válni.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Botár István A CSÍKSZENTTAMÁSI CSONKATORONY 2003. ÉVI RÉGÉSZETI KUTATÁSA
Bevezető Csíkszenttamás középkori templománál 2002 és 2003 között folyt régészeti ásatás. Az első évi kutatás régészeti és történeti eredményeiről a Csíki Székely Múzeum 2004. évi évkönyvében már beszámoltunk.1 A 2003-ban végzett ásatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával a Csíki Műemlékvédő Egyesület szervezésében DARVAS Lóránt és e sorok írójának vezetésével zajlott. A kutatás célja, a Csonkatorony helyreállításának előmunkálataként, a középkori templom alaprajzának és időrendjének tisztázása volt. Az alábbiakban a kutatás második évének eredményeit ismertetjük. Az előző évi beszámolóban a földrajzi környezetet, a kutatástörténeti előzményeket, a történeti adatokat, és a lelőhellyel kapcsolatos ismereteket részletesen ismertettük, ezért itt ezekből csak annyit említünk meg, amennyi a tárgyalt év eredményeinek értékeléséhez és önálló megértéséhez föltétlenül szükséges. Csíkszenttamás 18. században lebontott középkori templomának maradványa, a ma Csonkatoronyként ismert romos torony a kelet-erdélyi Felcsíki-medencében, a Feneketlen-tó nevű hőforrás, és a mellette egykor elterülő 13-14. századi falu(rész?) felett, a Garados déli oldalán, a mai falutól mintegy fél kilométernyire, nyugatra található.
1. kép. A Csonkatorony helye a csíkszenttamási határban 2. kép. Csíkszenttamás középkori templomának építési periódusai
a) a román kori templom alaprajzi rekonstrukciója
b) a gótikus templom feltárt falai (jelkulcs: 1: a román kori templom 2002-ben feltárt falai; 2: a gótikus templom 2002-ben feltárt falai; 3: feltételezett falak; 4: a gótikus templom 2003-ban feltárt falai) A falut és a templomot a 14. századtól említik a források. A falu még a középkor folyamán az Olt mellé húzódott, de a templom egészen a 18. századig állt, környezetét temetőként használták. Ekkor a faluban felépített új templom építéséhez a középkori templomot, a torony kivételével, teljesen lebontották. Ezzel egy időben középkori harangját, szentségtartófülkéjét, az oltár Madonna-szobrát az újonnan épített barokk templomba szállították.
A középkori épület alaprajzát nagy vonalakban a déli falak kutatásával 2002-ben régészeti ásatással tisztáztuk. Első periódusában egy 7,8 m hosszú, 6,5 m széles hajóból és 5 m hosszú, ill. 5 m széles félköríves szentélyből állt (külső méretek). Eddigi adataink szerint ez az épület ebben a formában a 13. és a 15. század között állhatott. A 15. század közepe körül a félköríves szentélyt lebontották és új, a nyolcszög három oldalával záródó, sarkain támpillérekkel megtámasztott, kő boltozattal fedett gótikus szentély épült a meghagyott hajó szélességében, melynek külső hossza 10,6 m.
Az építéstörténet főbb mozzanatainak rekonstruálása mellett a 2002. évi kutatás fontos eredménye volt, hogy megtaláltuk a korai szentély Árpád-kori szentségtartófülkéjét, Csík első ilyen jellegű faragványát, valamint a gótikus faragványok egyezése, ill. hasonlósága alapján közös építőműhelyt azonosítottunk a szomszédos Csíkkarcfalva templomával.
A 2003. évi kutatás Az ásatás második idényének megkezdése előtt két alapvető célunk volt: egyrészt tisztázni kívántuk a gótikus szentély keleti záródását, másrészt a terepen domborulatként érzékelhető kerítőfal időrendjét és jellegét akartuk vizsgálni. Ennek érdekében a 2002. évi 3. szelvénytől északra nyitottunk egy, azzal egyező méretű, 5 x 5 m-es felületet (4. szelvény), ill. a templomtól délkeletre, a cinteremfalra merőlegesen tűztünk ki egy 2 x 9 m-es kutatóárkot.2 Szintadatainkhoz 2003-ban is a torony nyugati bejáratának déli oldalán található tolózár üregének alsó kövét vettük, mely 796,637 m tengerszint feletti magasságban helyezkedik el.
A 4. szelvényben a gótikus szentély északkeleti részét kutattuk. Itt is megfigyelhető volt, hogy a falak külső része mindenhol alacsonyabban jelentkezett, mert VÁMSZER Gézának az 1930-as években végzett „ásatása" a fal külső síkját követve végigbontotta a falakat (3-6. kép).
3. kép. A 4. szelvény összesítő alaprajza A szentélyfal vastagsága 85 - 95 cm, a támpilléreké 65 - 70 cm. A fal tetejének szintadatai a következők (elsőként a belső adat): - 55/- 72 cm az északi falszakasznál, a szelvény nyugati falánál, - 60/- 91/- 102/- 117 cm az É-KK-i támpillérnél (az utolsó két adat a támpilléré), - 81/- 92/- 153/- 189 cm az É-K-i támpillérnél (az utolsó két adat a támpilléré). A szintadatokból jól kitűnik, hogy a támpilléreket a külső oldalon jobban elbányászták, mint a falakat. Az északi oldalon, az omladékréteg alól néhány zsindelyszeg került elő; mivel máshol nem találtunk belőlük és a templomot a 18. században tetőcserép fedte, arra gondolhatunk, hogy a közelben feltételezett sekrestye eltérő zsindelyfedésére utalhatnak.
4. kép. A 4. szelvény nézete északkeletről A szentély belső szélessége 4,3 m körüli volt. Megtaláltuk a középkori oltárasztal kő alapozását, északi oldalának szélessége 140 cm, hossza ismeretlen ugyanis tömbje a déli szelvényfalba nyúlik, a látható részletek: 90-100 cm.
A szentélybelsőben az északi oldalon néhol mintegy 40 cm magasan megmaradt a belső vakolt-meszelt sárgásfehér falfelület.
Ezen egyetlen meszelési réteg látható, ezért valószínű, hogy a kifestés csak a felső részeket borította.
Az omladékrétegből, az északi fal belső oldala mellett több kifestett vakolattöredék került elő. A rózsaszínben játszó, vastag (2-3 cm), betonkemény, szürke kavicsszemcsés, esetenként téglarögöket is tartalmazó vakolatra fehér (?) meszelés került, majd erre hasonló összetételű, de kissé sötétebb 2-3 mm-es alapozással festettek. A töredékeken fehér, és halvány- és sötétvörös, narancssárgás sávos kifestés látszik, ill. egy nagyobb szürke felület. A vakolatdarabok határozottan eltérnek a diadalív környezetében 2002-ben feltárt freskóktól. A töredékek egyértelműen jelzik, hogy a gótikus szentélyben is volt egy fehér meszelést követő kifestett periódus.
5. kép. A 4. szelvény nyugati metszetfala. Jelkulcs 1: humusz; 2: fehér tört kavics (1994); 3: bontási omladék (18. század); 4: felső téglapadló habarcságya; 5: kevert, téglás leásás; 6: barna homokos feltöltési réteg; 7: alsó járószint meszes rétege; 8: világosbarna agyagos feltöltés; 9: építési réteg; 10: barna, sírbetöltés; 11: barna, agyagos föld; 12: sárga agyagos föld; 13: sötétbarna, kevert föld; 14: világosbarna, homokos-meszes réteg; 15: barna homokos, kevert föld; 16: erősen kevert, meszes-habarcsos-köves föld; 17: meszes, habarcsos, homokos réteg; 18: sötétbarna föld; 19: fekete, tömött föld; 20: sárga agyagréteg; 21: fekete tiszta, tömött föld; 22: fekete föld sárga agyagrögökkel; 23: fekete föld habarcsrögökkel. Szintén az omladékrétegből került elő néhány körtetagos boltozati borda orrészének töredéke, egy nyíláskeret töredéke és a szentségtartó fülke alsó párkányának töredéke.3
A legfelső téglapadló nyomait az északi fal mentén sikerült azonosítani, néhány eredeti helyén maradt padlótégla -109 cm-en jelentkezett, a téglákat, ill. a hordozó habarcsos felületet azonban nagy részben felszedték. Alatta viszonylag tiszta homokos feltöltés volt, ami az alsó, 2. járószintet borította. Ennek csak csekély, habarcsos maradványát találtuk meg az É-ÉK-i sarokban, mely a faltól indulva erősen lejtett: a fal mentén -107, -118/-130 cm. Ez utóbbi padlótégláinak elhelyezése után készült a középkori épület utolsó kimeszelése.
A padló alatt vastag földfeltöltés volt, mely egy habarcsos felszínt borított. Ez a gótikus bővítés építési szintjével, rétegével azonosítható. Szintadatai: - 129/- 133 cm.
A falak alapozásának alját mindenhol azonos mélységben értük el. Az alapfal külső, kis szakaszon észlelt alapozási árkában olyan freskótöredéket találtunk, mint a diadalív mellett az előző idényben. Azonosságukat a színvilág, a vékony, határozott ecsetkezelés kétségtelenné teszi. Ez alapján feltételezzük, hogy a freskótöredékek a kifestett falrészek (diadalív ill. korábbi szentély szentély) bontását követően másodlagosan kerültek ide a gótikus bővítés idején.
6. kép. Faragott kőtöredékek a 4. szelvény omladékrétegéből: a) nyíláskeret; b-c) bordatöredékek; d) ismeretlen. A szentélybelsőben feltárt sírok a gótikus bővítésnél, azaz a 15. század közepénél korábbi temetkezések, egyikük sem vágta a szentély járószintjeit. Majd mindegyiknél észlelhető volt a szegeletlen koporsók nyoma. Mellékletet egyikük sem tartalmazott így csupán relatív időrendjük ismert: 127→124, 130→124. A 135. sír földjéből szórványként került elő egy ZSIGMOND quar-ting (CNH II/129, HUSZÁR 586).
A falakon kívüli sírok keltezése, mellékletek hiányában, szintén csak tág időhatárok között lehetséges. Egy részük biztosan korábbi a gótikus építkezésnél, a legkorábbiak közé tartozik a koporsó nélküli 103. és 109. sír DNy-ÉK-i tájolással, ill. a keletelt 102. és 107. sír. A 104-106. sírok időrendje: 104→106→105., ebből a legdélebbi 104. sírt a szentély támpillére bolygatta. A szelvény legkésőbbi sírcsoportja az ÉK-i sarokban elhelyezkedő 111-113., ill 120-121. sírok (111→121., 112→113→120.), a legutolsó sírok gödrei ugyanis a 18. századi bontási réteget is vágták.
Az 1. kutatóárokkal a cinteremfalat, és a belső oldalon enyhe domborulatként jelentkező „épületet" is szerettük volna kutatni. A 9 m hosszú és 2 m széles kutatóárok a 3. szelvénytől délkeletre, mintegy 6 m-re, nagyjából K-Ny-i tájolással húzódott (7 - 8. kép).4
A gyep alatt közvetlenül jelentkezett a cinterem kerítőfalának itt észak-déli irányú, visszabontott, habarcsba rakott kő alapfala 110 - 120 cm szélességben (alja 1 m körüli relatív mélységben). A Domus Historia szerint: „Coemeterium circumdat ecclesiam totam, cintum(que) muno altitudinis circiter cubitorum 4." azaz 4 öl, így közel 8 m magas volt.5 A fal teteje és alja az ásatás ± 0 szintjéhez képest - 192, ill. - 272 cm mélyen helyezkedett el.
A belső oldalon, tőle nyugatra hasonló magasságban került elő egy belső épület déli fala, ill. délnyugati sarka és a nyugati fal kis szakasza. Ennek a falnak hasonló falszövete és habarcsa volt, mint a cinteremfalnak, vastagsága azonban csupán 60-70 cm között változott. A fal tetejének és aljának szintje: -191/-182, ill. -283 cm. Noha a cinteremfal és a belső épület falát a feltáráskor már nem találtuk kötésben, a lenyomatok alapján egyértelműen összetartoztak és egy-idejűek, szétválásuk utólagosan, valószínűleg földrengés nyomán, következett be. Ennek nyomát a déli metszetfal megszakadt-megsüllyedt rétegeiben is megtaláltuk, melyek a cinteremfal bontási rétege alatt vannak, azaz ennek az eseménynek a 18. század második fel előtt kellett bekövetkeznie.
7. kép. Az 1. kutatóárok összesítő alaprajza (Batizi Zoltán és a szerző rajza) 8. kép. A cinteremfal alapozása keletről az 1. kutatóárokban 9. kép. Az osszárium feltárt részletének nézete kelet felől Rendeltetésére a belsejében nagy számban, tömött rétegben előkerült csontok halmaza világított rá: csontház vagy osszárium lehetett. A többnyire koponyákat (körülbelül 60 darab!) és hosszúcsontokat tartalmazó réteg az épület nyugati falában volt a legvastagabb, a cinterem felé eső részben elvékonyodott és építési törmelék vette át a helyét.
A csontok között egy gót minuszkulás préselt bronz veretdarab, és egy igényes polírozott, fényes felületű, gyorskorongolt, vörös edénytöredék is előkerült. A törmelékes rétegből a 2002. évi idényben a déli diadalív környezetében talált freskótöredékekhez teljesen hasonló freskótöredékeket azonosítottunk. Ezek alapján az itt felhalmozott anyag mozgatása nem történhetett korábban a 15. század közepénél. A padlóban megfigyelhető elválás egy omladékréteggel kitöltött ároknak látszott, amely talán kiszedett fal alapozása is lehetett. Itt tehát nagy valószínűséggel a gótikus építkezések során bolygatott csontvázak maradványainak (és a bontási hulladék?) tárolását kívánták megoldani. Ez egyben az épület és a cinterem legvalószínűbb építési idejét is megadja, hiszen aligha hihető, hogy a bővítést követően hosszabb ideig másutt tárolták volna a korai szentély omladé-kát, ugyanakkor az új szentély építését követően már nem tudunk olyan (föld)-munkákról, mely hasonló mennyiségben eredményezhetett volna csontokat (a cinteremfal alapjának az alja is magasabban helyezkedik el a sírok szintjénél). Az osszárium és a cinteremfal építése tehát a gótikus építkezésekkel egy időben, vagy közel azt követően a 15. század közepe táján történt.
A cinteremfalon kívül - 40 cm mélységben szórványosan találtunk kisebb-nagyobb szegeket, melyeket feltételesen a cinteremfal fedélszerkezetéhez (gyi-lokjárójához?) kapcsolunk (hasonló szegeket a falon belül is találtunk).
A cintermen kívül öt sírt tártunk fel részben vagy egészben. Ezek közül az a kettő érdemel különösebb figyelmet, melyek mellékleteik révén nem csak az elhantolás korát, de a cinteremfal építésének keltezésében is segítenek.
A 118. sírban szórványként került elő egy nagyon kopott lengyel veret, Jagelló II. ULÁSZLÓ (1386- 1434) király fél garasa. A sír feletti gödörben, melynek ásásakor átvágták a cinteremfal építési rétegét is, egy 1530-as FERDINÁND veret került6 Az építési réteget szintén vágta a 122. sír, ebben mellékletként előkerült MIKSA 1575 és 1578 között vert, ill. RUDOLF 1580-as években kibocsátott denára is.7 A 122. sír lábfeje felett tömött csonttömb került elő, tehát valamikor a 16. század második felét követően a sírásáskor bolygatott (?) korábbi csontokat összegyűjtötték és egy kemény agyaggal fedett gödörbe újratemették. A sírok mindegyike teljesen szokványos, keletelt volt, a karokat mellre, vagy a medencére helyezték, ráadásul több gyerek is volt (lásd alább a sírok leírását). Teljesen kizárható tehát, hogy valamilyen okból (bűnösök, kereszteletlenek, stb.) a cinteremből kitiltott egyének temetkezései lettek volna. A 118. sírt ismeretlen időben újabb sír bolygatta (123.), ill. a 119. sír is fedett egy korábbi temetkezést, és tájolásuk egyező, így gyanítható, hogy a melléklet nélküli sírok is késő középkoriak.
A fentieknek két tanulsága van: a cinteremfalnak nagy valószínűséggel 1434 után, de 1530 előtt már állnia kellett. Ez összhangban áll a belső épület feltöltése alapján feltételezett időrenddel. Ekkorra a cinterembelső már vagy valamelyest „telítődött", vagy változás állt be használatát illetően, ha ekkor már a falakon kívül is több rétegben temetkeztek.
A cinteremfal alól egy kis, korábbi árok indult kifelé lejtve, melyet az említett 118. sír gödre vágott. Ez jelenleg az egyetlen arra utaló nyom, hogy a cinteremfal megépülte előtt, annak nyomvonalával valószínűleg egyezően, már valamiféle árok keríthette a templomot, melynek itt feltehetőleg egy kis vízelvezető árkát találtuk meg.
A kutatóárok délkeleti sarkában -277-288 cm mélységben egy földbe rakott kősor bizonytalan objektumra (házalap?) utal, alatta egy cölöplyuk részlete került elő. A kövek között későközépkori-koraújkori gyorskorongolt vörös és szürke kerámiatöredékek kerültek elő. A kutatóárokba eső részlet további következtetést nem tesz lehetővé.
Sírok8
- sír: kor: infans I hiányos váza, nem: -, tájolás: 283°, kéztartás: ?, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 233 cm, megj.: a gótikus szentély bolygatta, melléklet: -.
- páros, hiányos sír: kor: infans I, nem: -, tájolás: 311°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: in situ, koporsó: -, sírgödör: nem megfigyelhető, m.: - 202 cm, megj.: a gótikus építkezés bolygatta őket, betöltésük: agyagos fekete föld, szennyeződés nélkül, melléklet: - .
- sír: kor: infans hiányos váza, bal oldali hosszúcsontok, nem: -, tájolás: 247°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: hiányzó, koporsó: -, sírgödör: -, m.: - 229 cm, megj.: a gótikus szentély támpillére, ill. lábszárait ismeretlen beásás bolygatta, melléklet: - .
- sír: kor: infans II, nem: -, tájolás: 266°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: kissé jobbra billent, koporsó: -, sírgödör: 50-30 (alul keskenyebb) x145 cm, m.: -230 cm, megj.: betöltése tiszta, agyagos, bolygatta a 106. sírt, ennek bal felkarját mellé helyezték (?), melléklet: -.
- sír: kor: infans I hiányos váza, koponya, alsó lábszárak, bal felső test hiányzik, nem: -, tájolás: 247°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 231 cm, megj.: a 105. sír és keletről ismeretlen beásás bolygatta, a csoport valószínű időrendje (délről észak felé!): 104→106→105., melléklet: -.
- sír: kor: maturus alsó végtagjai, nem: -, tájolás: 272°, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, sírgödör: lekerekített sarkú, m.: - 219 cm, megj.: a gótikus szentély építésénél korábbi (?), lábszárai keresztezik egymást, melléklet: -.
- sír: kor: infans II bolygatott váza, jobb láb, nem: -, tájolás: 266°(?), kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, megj.: a 131. sír gödre bolygatta, melléklet: -.
- sír részben az északi szelvényfal alatt: kor: infans II - iuvenilis, nem: -, tájolás: 311°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: jobbra billent, koporsó: -, sírgödör: nem megfigyelhető, m.: - 205 cm, betöltése: agyagos fekete föld, a sír felett 50 - 70 cm kis mészrögöcskék, megj.: -, melléklet: -.
- sír: kor: csecsemő hosszúcsontjai, nem: -, tájolás: 255°, kéztartás: ?, koponya helyzete: -, koporsó: -, sírgödör: -, megj.: rossz megtartású váz, melléklet: - .
- sír: kor: infans I. felsőteste, nem: -, tájolás: 288°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: bolygatott, koporsó: -, sírgödör: -, m.: - 245 cm, megj.: a 121. vagy 126. sír bolygatta, melléklet: - .
- sír: kor: maturus hiányos váza, nem: -, tájolás: 269°, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: -228 cm, megj.: korábbi a 113. sírnál, a 121. és a 111. bolygatta.
- sír: kor: adultus hiányos váza, bal kar, medence és combcsont, nem: ?, tájolás: 277° (?), kéztartás: medencére hajtva (?), m.: - 222 cm, megj.: 112→113→120., későbbi a bontási rétegnél.
- sír: kor: infans I gyenge megtartású maradványa, nem: -, tájolás: 250° (?), kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: szegeletlen, m.: - 304 cm, megj.: vágta a cinteremfal bontási rétegét, ismeretlen beásás bolygatta, melléklet: -.
- sír: kor: senilis alsó végtagjai, nem: -, tájolás: 244°, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 336 cm, megj.: vágja a bontási réteget, bal combja megsüllyedt, alatta val. sír, betöltése sárga agyagos-ha-barcsos, melléklet: -.
- sír: kor: maturus lábszárai, nem: -, tájolás: 238°, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 338 cm, megj.: ismeretlen beásás bolygatta, betöltése: kevert, habarcs, tetőcserép, vágja a cinteremfal bontási rétegét melléklet: -.
- sír: kibontat(hatat)lan (sír)gödör, mely vágta a 116. sírt.
- sír: kor: adultus, nem: férfi, tájolás: 255°, kéztartás: ölben összekulcsolva, koponya helyzete: jobbra fordult, koporsó: nincs, sírgödör: lekerekített sarkú, sz: 65 cm, h:-, m.: - 342 cm, megj.: a 123. sír bolygatta, bal lábának hosszúcsontjait, medencéjét a 123. sír gödrének sarkába helyezték el; felette egy gödör, benne 1530-as veret; betöltése sárga agyagos, melléklet: szórványként egy 15. század eleji lengyel veret.
- sír: kor: infans I, nem: -, tájolás: 250°, kéztartás: ölben összekulcsolva, koponya helyzete: egyenesen, koporsó: -, sírgödör: lekerekített sarkú, 60 cm sz., m.: - 315 - 334 cm, megj.: a 2. osszárium gödre bolygatta, alatta további sír, betöltése: mészrögös kevert, melléklet: -.
- sír: kor: senilis felsőteste, nem: férfi, tájolás: 283 (?)°, kéztartás: medencére hajtva (?), koponya helyzete: balra fordult, koporsó: szegeletlen, m.: - 245 cm, megj.: korábbi sírt bolygatott (113., 125.?) és ennek koponyáját a fej mellé visszatemették; betöltése kevert, habarcs és tető cseréptöredékekkel - vágja a bontási réteget; csigolyái elfeketedve, részben összecsontosodva, melléklet: -.
- sír: kor: infans koponyája, test a keleti szelvényfal alatt, nem: -, tájolás: 266° (?), kéztartás: -, koponya helyzete: in situ, koporsó: -, m.: -251 cm, megj.: bolygatta a 111 -112. sírt, kései sír, minden réteget vág, melléklet: -.
- sír: kor: infans jobb oldala, nem: lány, tájolás: 261°, kéztartás: mellre visszahajlítva, koponya helyzete: kissé jobbra billent, koporsó: szegeletlen, m.: - 347 cm, megj.: vágja a cinteremfal építési rétegét (!), betöltése sárga agyagrögös-habarcsos, bal oldala az árok északi szelvényfala alatt, lábfejeit a 2. osszárium takarja, melléklet: 1. gyöngyös párta gyöngyszemei, 2. Rudolf (158...) és Miksa (1575 - 1578) denár, 3. ruhakapocs (?)
- sír: kor: adultus, nem: nő (?), tájolás: 244°, kéztartás: ölben összekulcsolva, koponya helyzete: in situ, koporsó: -, sírgödör: téglalap alakú (?), m.: - 361 cm, megj.: bolygatta a 118. sírt, ennek csontjait a gödör szélébe rakták, betöltése: meszes habarcsos kevert, melléklet: -.
- sír: kor: infans II-iuvenilis, nem: -, tájolás: 266°, kéztartás: nyújtott karok, koponya helyzete: in situ, koporsó: -, sírgödör: 55 cm széles, m.: -216-222 cm, megj.: bolygatta a 127. és a 130. sírt, korábbi a gótikus bővítésnél, melléklet: .
- sír: koponya töredékei, vélhetően a közeli sírok és a támpillér építésekor is bolygatták, m.: - 211 cm.
- sír: feltáratlan váz - koponya a 4. szelvény É-K-i sarkában a szelvény falban.
- sír: kor: adultus hiányos váza, felsőtest, nem: férfi (?), tájolás: 277°, kéztartás: nyújtott karokkal, koponya helyzete: in situ, koporsó: szegeletlen, sírgödör: nem megfigyelhető, kb. 45 cm széles, m.: -213 cm, megj.: rossz megtartású, a 124. sír bolygatta, melléklet: -.
- sír: kor: infans I rossz megtartású hiányos váza, néhány hosszúcsont, nem: -, tájolás: 275° (?), kéztartás: nyújtott karokkal, koponya helyzete: -, koporsó: val. szegeletlen, megj.: a gótikus szentély alapozása bolygatta, melléklet: -.
- sír: infans I. gótikus szentélyalapozással bolygatott vázának csekély nyomai, keletelt.
- sír: kor: maturus alsó, hiányos végtagjai, nem: -, tájolás: 272°, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: szegeletlen, m.: - 239 cm, megj.: a 124. sír bolygatta, korábbi a gótikus bővítésnél, melléklet: -.
- sír: kor: adultus, nem: férfi, tájolás: 272°, kéztarttás: medencén összekulcsolva, koponya helyzete: -, koporsó: -, sírgödör: -, megj.: bolygatta a 108. sírt és az építési réteget is vágta, bal lábszárát viszont a 133. sírral ásták el, betöltése: kevert-habarcsos, téglatöredékes, de korábbi a bontásnál, melléklet: -.
- sír: felnőtt kibontatlan váza a 4. szelvény É-Ny-i sarkában.
- sír: kibontatlan váz a 4. szelvény északi szelvényfala alatt.
- sír: kor: -, nem: -, tájolás: -, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - cm, megj.: a 119. sír alatt helyezkedett el, melléklet: betöltésében gyorskorongolt, vékony falú, sötétszürke-fekete kerámiatöredék.
- sír: kor: infans I alsó végtagjai, nem: -, tájolás: keletelt, kéztartás: -, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 235 cm, megj.: korábbi a gótikus bővítésnél, testét az oltár alapozás fedi, melléklet: Zsigmond quarting (HUSZÁR 586; C II. 129.; U. 464.).
- sír: kor: infans I karcsontjai, nem: -, tájolás: keletelt, kéztartás: nyújtott, koponya helyzete: -, koporsó: -, m.: - 225 cm, megj.: a gótikus szentély bolygatta, melléklet: -.
A 4. szelvényben a szentély északkeleti záródását, a szentélybelső északkeleti felét és a külső felületet kutattuk. Feltártuk a szentélyzáródás északi oldalát, a saroktámpillérekkel, a szelvényben sekrestyére utaló nyomok nem kerültek elő, az tehát nyugatabbra keresendő.
A szentélybelsőben megtaláltuk a középkori oltár alapköveit, ill. két járószintet és az építési felszínt. A nagy mennyiségben előkerült festett vakolatdarabok arra utalnak, hogy a szentély északi falát kifestés borította, ez azonban határozottan különbözik a déli diadalív környékén feltárt freskótöredékektől.
Néhány megtalált kő bordatöredék egyértelműen megerősíti tavalyi adatainkat a 18. században lebontott és elhordott gótikus boltozatról. A bordaprofilok méretre egyeznek a szomszédos Karcfalva ma is álló boltozatának bordaprofiljaival, és anyaguk is azonos (amfibolos andezit).
A járószintek alatt több sírt tártunk fel, ezek mindegyike korábbi a gótikus szentély bővítésénél, azaz a 15. század közepe előtt temették el őket. Mellékletet egy kivétellel egyik váz mellett sem találtunk, a 135. sír földjében szórványként talált Zsigmond quarting (1430-1437) megerősíti a gótikus szentély építésének korábbi adatok alapján adott keltezését: 15. század második fele.
A fal alapozása mellett néhány, a diadalívnél találtakkal azonos, freskótöredék eldönti a 2002-ben megtalált freskó készítésének és használatának idejét: a gótikus szentély külső keleti alapfala mellé nyilván csak másodlagosan, a korai szentély bontását követően kerülhettek, tehát valóban még a románkori templom falaira festették őket.
A falakon kívüli részen feltárt sírok túlnyomó része korábbi a gótikus bővítésnél, a későközépkort követően, úgy tűnik, ide csak ritkábban temetkeztek. Ez csak az újkorban változott meg, a bolygató sírok többsége már 17-18. századi.
Az 1. kutatóárokban azonosítottuk a templomot övező cinteremfal alapfalát. Ennek belső oldalához az építkezéssel egy időben egy kisebb épületet emeltek, melyet osszáriumként használtak, vélhetően a gótikus építkezés során bolygatott vázak tárolására. Az épület belsejében ásott, egyelőre ismeretlen kiterjedésű gödörben a korai szentély bontásából származó omladékot is tároltak.
Jelenlegi adataink szerint a cinteremfal a 16. század első harmada előtt már biztosan állt, valószínűleg a templom gótikus bővítését követően nem sokkal megépült. A 16. század közepétől már a falakon kívül is temetkeztek. Korábbi kerítőárokra egyelőre csak bizonytalan adataink vannak, erre és a többi nyitott kérdésre a további kutatások adhatnak kielégítő választ.
BOTÁR István
Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda
[email protected]; [email protected]
- Botár István - Tóth Boglárka: A csíkszenttamási Csonkatorony 2002. évi régészeti kutatása. = A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. I. Csíkszereda, 2004. 271 - 303.
- Itt köszönöm meg kollégám, DARVAS Lóránt, és további munkatársaink BATIZI Zoltán, BERECZKI Judith, BIRÓ Sarolta, Derzsi Csongor, MAGYAROSI Attila, NAGY Emőke, NyáRÁDI Zsolt, Raffai Réka, SZŐCS Annamária segítségét.
- Hasonló, de jóval kopottabb, in situ helyzetű analógiája található a karcfalvi templom szentségtartófülkéje alatt. A töredék funkcióját RÁCZ Miklós határozta meg, segítségét köszönöm.
- A 2002-ben és 2003-ban végzett topográfiai felmérések között eltérés van, ezért a hiba korrekciójáig az összegző felmérés bemutatásától egyelőre eltekintünk.
- A csíksomlyói középkori plébániatemplom magasságát pár évtizeddel később, 1800-ban szintén ölben adták meg: „a Templom volt hosszóságra 15 őles, szélességre negyed fél öles, magossagára is anynyi.
- Gumowski, Marian: Handbuch der polnischen Numismatik. Graz, 1960. 101. XVII. tábla, 417. szám.
TÓTH Csaba (Magyar Nemzeti Múzeum) szíves meghatározása. Az 1530-as veretről: HUSZÁR Lajos: Münzkatalog Ungarn. Von 1000 bis heute. Budapest-München, 1979. 935 vagy 937 (?). - HUSZÁR: i. m. 150/993, ill. HUSZÁR: i. m. 161/1055 vagy 162/1059.
- A sírok kor- és nem-meghatározását a helyszínen a szerző végezte, az adatok így csak tájékoztató jellegűek. Rövidítések: m. = mélység, megj. = megjegyzés.
Csikszenttamás, római katolikus templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkszenttam%C3%A1si_r%C3%B3mai_katolikus_templom,
A Csíkszenttamási római katolikus templomot Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemléképületként tartják nyilván. Csíkszenttamás egyházközséget először 1333-ban említették a pápai tizedjegyzékben Sancto Thoma néven. 1441-ben Zenth Tamás, 1549-ben Szent Tamás néven szerepelt. Az 1534-es regestrumba 34 kapuval jegyezték be. 1699-ben Szenttamás, 1741-ben Csik Szent Tamás néven említették a korabeli dokumentumok.
A községnek 1333-ban már plébániatemploma volt. A középkori templomnak ma már csak a megcsonkított tornya maradt.
1592-től a falunak Csíkszentdomokossal közös papja volt, mivel a csíkszenttamási régi templom használhatatlanná vált.
A 18. század elején az Abaffy család kápolnájában végezték a szentmiséket. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna a plébánia kertjében állt.
1725-ben a templom már romokban hevert. 1748-tól hozzáfogtak az új templom építéséhez, amely a régi templom anyagának felhasználásával 1776-1778 között készült el.
Az egykori templom alakja alapján a csíki gótikus templomok sorába illeszthető és a székely gótika részét képezi. Az egyhajós templomnak sima famennyezete volt, apsisa polygon záródású, támasztópilléreinek nyomaiból ítélve boltozott volt.
A templom egész belső hossza 18 méter lehetett, ugyanakkor a sekrestye nyomai is kivehetők. A középkori templom várfallal volt körülvéve, a templom udvara temetőül szolgált. Köpeczi Sebestyén József szerint a templom építésének kora az alap arányaiból és a torony stílusából következtetve, a 15. század második felére tehető.
A régi templom anyagából 1778-ban felépítették a barokk stílusú templomot. Az új templomba helyezték el a középkori templomból megmaradt 15. századi fali szentségtartó fülkét. Ugyancsak átmentették a 15. század derekán készült „fejedelmien szép Madonnát” is. A Csíkszenttamási Madonna néven ismert alkotás ugyanazon műhelyben készült mint a csíksomlyói kegyszobor. A Madonna szobor jelenleg az északi bejárattal szemben lévő kápolna 17. századi oltárának fülkéjében van elhelyezve.
A templom homlokzatán Szent István és Szent László szobrai láthatók. A barokk templom harangja a „Hunyadi-harang” a 15. században készült. A Csonka toronyból megmaradt harangon, amelyet „Mátyás-harang” néven is említenek az alábbi felirata olvasható: „Anno Domini MCCCCXXXXV Jar”.
Források
A községnek 1333-ban már plébániatemploma volt. A középkori templomnak ma már csak a megcsonkított tornya maradt.
1592-től a falunak Csíkszentdomokossal közös papja volt, mivel a csíkszenttamási régi templom használhatatlanná vált.
A 18. század elején az Abaffy család kápolnájában végezték a szentmiséket. A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolna a plébánia kertjében állt.
1725-ben a templom már romokban hevert. 1748-tól hozzáfogtak az új templom építéséhez, amely a régi templom anyagának felhasználásával 1776-1778 között készült el.
Az egykori templom alakja alapján a csíki gótikus templomok sorába illeszthető és a székely gótika részét képezi. Az egyhajós templomnak sima famennyezete volt, apsisa polygon záródású, támasztópilléreinek nyomaiból ítélve boltozott volt.
A templom egész belső hossza 18 méter lehetett, ugyanakkor a sekrestye nyomai is kivehetők. A középkori templom várfallal volt körülvéve, a templom udvara temetőül szolgált. Köpeczi Sebestyén József szerint a templom építésének kora az alap arányaiból és a torony stílusából következtetve, a 15. század második felére tehető.
A régi templom anyagából 1778-ban felépítették a barokk stílusú templomot. Az új templomba helyezték el a középkori templomból megmaradt 15. századi fali szentségtartó fülkét. Ugyancsak átmentették a 15. század derekán készült „fejedelmien szép Madonnát” is. A Csíkszenttamási Madonna néven ismert alkotás ugyanazon műhelyben készült mint a csíksomlyói kegyszobor. A Madonna szobor jelenleg az északi bejárattal szemben lévő kápolna 17. századi oltárának fülkéjében van elhelyezve.
A templom homlokzatán Szent István és Szent László szobrai láthatók. A barokk templom harangja a „Hunyadi-harang” a 15. században készült. A Csonka toronyból megmaradt harangon, amelyet „Mátyás-harang” néven is említenek az alábbi felirata olvasható: „Anno Domini MCCCCXXXXV Jar”.
Források
- Keöpeczi Sebestyén József: A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929.
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Váradi Péter Pál: Erdély, Székelyföld, Közép- és Felcsík. Veszprém, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. Budapest, 2000.
Felsőboldogfalva, református templom
Wikipedia, Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981., Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori Erdélyi Püspökség templomai. 1. kötet Kolozsvár, 1996., Horváth Zoltán György: Székelyföldi freskók a teljesség igényével. Budapest, 2002.
Felsőboldogfalva (1899-ig Felső-Boldogasszonyfalva, románul Feliceni, németül Obermariendorf) falu Romániában Hargita megyében. A falu a Garán-pataknak a Nagy-Küküllőbe ömlésénél fekszik Székelyudvarhelytől nyugatra 4 km-re. A felsőboldogfalvi református templom a község központjában álló középkori épület, amelyet középmagas, zsindelyezett kőfal övez. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemléképületként tartja nyilván. Felsőboldogfalva egyházát először az 1333. évi pápai tizedjegyzékben említették de Villa Sancte Marié néven. 1497-ben a korabeli dokumentumokban Boldogazzonfalvaként jegyezték be, ami azt bizonyítja, hogy Szűz Mária tiszteletére szentelt temploma volt. Az 1567-es a regestrumban 5 kapuval szerepelt, 1576-ban Felső Boldog Asszonyfalva volt a neve.
1333-ban már plébániatemploma volt, a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizettek. A templom építése három korszakra osztható. Az első szakasz a 12. századra, vagy az 1241-es tatárjárást megelőző időszakra tehető. A kisebb méretű templom létét egyenes záródású szentélyének feltárt alapjai bizonyítják.
A hajdani templomot a második szakaszban, a 13. században bővítették, a szentélyét egyenes záródással meghosszabbították. Abból az időszakból való mai hajója, a félköríves déli és a csúcsíves nyugati kapu, a diadalív nyílástávolsága és vállköve, a falképek, valamint a déli fal csúcsíves ablaka.
A harmadik szakaszban templom építésekor figyelembe vették az előző elhelyezését és méretét. A templom ma a 15. századi átépítés formájában látható. A régi hajót új, sokszögzáródású, késő gótikus szentéllyel toldották meg, a hajót beboltozták és támpillérekkel erősítették, a nyugati homlokzat elé tornyot építettek.
Az 1661-es tatárbetörések alkalmával megrongált templomot 1670-ben javították ki. Az 1974-es munkálatok során a mészréteg alól az északi fal egy kis szakaszán és a diadalív falán falképeket tártak fel. A templom részben középkori tornyát 1869-ben magasították.
A hármas térfűzésű, keletelt templom nyugati felén áll a torony, amelyhez a támpillérsoros hajó és a közös tető alatt a vele egy szélességű, sokszögzáródású szentély csatlakozik. A torony 12 m magasságig középkori eredetű, a külső falat erős övpárkány koszorúzza, ezen emelkedik az 1868 után épített nagy ablakos, óraíves párkánnyal zárt felső rész, a megtört vonalú toronysisakkal.
A hajó nyugati bejárata csúcsíves, kőkerete hengertagos profilt mutat. A déli falat a diadalívig egy támpillér tagolja, az első falmezőben kis szegmentíves ablak van, a második falmezőhöz ívelt oromzatú portikusz csatlakozik a déli félköríves bejárat előtt. A hajó északi falát két támpillér osztja szét: a kelet felőli első falmezőben egy nyitott ablak található, nyugat felé a fal kidomborodik, ahol hajdan toldaléképület állhatott.
A hajóval azonos szélességű szentély a nyolcszög három oldalával zárul, déli és délkeleti falát csúcsíves ablakok törik át, a keleti falban is ugyanilyen ablak nyílott, de később befalazták. A templom belsejében a későbbi átalakítások jelei látszanak, hajdani boltozatának látható nyomai vannak. A hajófalak felfelé keskenyednek, de a középmagasságban észlelhető domborulatokon a gyámkövek nyomai láthatók. A hajót és a szentélyt 1670-ből származó festett kazettás mennyezet fedi.
A csúcsíves diadalív, amely a hajót és szentélyt választja el, erőteljes beugrású, profilozott vállkövei ferde metszésen alakított vályúzatot mutatnak. A hajó északi oldalán található a szószék.
A szentély falain a hajdani boltozat fiókjai és gyámkőhelyei látszanak, ahonnan a legutóbbi javításkor késő gótikus idomtégla-töredékek kerültek elő.
A középkori templom felszereléséből egy részben átalakított gótikus kehely maradt meg, amely már a legrégebbi leltárak is említenek. A kehely talpán az IHESUS — MARIA felirat olvasható.
Régi harangja 1715-ben készült, amelyet 1848-ban ágyúöntésre használtak fel. Az új harangok gyűjtésére 1863-67 között került sor, a két harang 1925-ben készült Resicán. A brassói Nagy József által 1894-ben épített orgonát 1895-ben szentelték fel, a 200 évvel régebbi orgonát a székelyudvarhelyi ferencrendi szerzetesektől vásárolták.
A rokokó stílusban készült szószék koronája 1807-ből származik. A fából készült úrasztalát 1789-ben adományozta Derzsi Lőrinc. A fakarzat tartógerendáján az 1805-ös évszám olvasható. A templomot középmagas kőkerítés övezi, amely a 14. században épülhetett.
Az északi fal ablakától a diadalívig terjedő szakaszon és a diadalív falán az 1974 -1975-ös javításkor falképekre bukkantak, akkor a hajó és a szentély padlója alatt két korábbi szentély alapfalai kerültek elő. A hajóban megtalált alapfal a diadalív nyílásszélességével megegyező szélességű, az egyenes záródású kis szentély és a hozzá tartozó hajó keleti és délkeleti falszögletének alapja.
A gótikus szentély alatti alapfal egy nagyobb négyzet alapú egyenes záródású szentély fundamentuma, amely a mai hajó korábbi szentélyéül szolgált. Az északi falon megjelenő 120 x 180 cm-es falkép Szent Miklós egyik jótevő csodáját mutatja be.
A diadalív északi oldalfalán 140 x 180 cm felületen a Keresztről való levétel jelenete látható Veronika kendőjével. A diadalív falának déli oldalán a Királyok imádása közismert jelenete körvonalazódik.
A a 15. század első feléből származó, magas művészi szinten készült felsőboldogfalvi falképeket az erdélyi falképfestészet értékes emlékei között tartják számon. Az arctípusok, a ruházat, a fehér gyöngysorral szegélyezett glóriák, a rozettás díszű háttér, valamint a feliratok betűtípusai is a székelyderzsi templom déli falának falképeivel mutatnak hasonlóságot. Az átmeneti korból származó hajó falait az új szentély építése és a hajó gótikus átalakítása előtt ezen falképekkel díszítették.
A falképek az 1974-es munkálatok során kerültek elő a mészréteg alól az északi fal egy kis szakaszán és a diadalív falán. A kép szélei csonkultak, a középen térdeplő Gáspár arca megsemmisült, Menyhárt és Boldizsár nem látszanak.
A jelenet jobb oldalán, kék palástban Mária ülő alakja jelenik meg, igen finom arcvonásokkal megfestve, feje fölött a glóriában minuszkulás S. MA névbetűje. Két kezével az ölében ülő meztelen gyermek Jézust tartja, glóriájában az IHS — X névbetűkkel. Jobbját áldólag emeli az előtte díszes, világos alapú rozettákkal ékesített palástban térdeplő Gáspár felé, a ő glóriájának felirata: S. REX GASPAR. A hódoló király fölött kiterjesztett szárnyú angyal repül át, jobb oldalán Mária és a Gyermek, balfelől az alábbi szöveg olvasható: PUER NAT. E. I. BETLEM. A harmonikusan elrendezett jelenetben a vörös háttér fehér rozettákkal díszített.
1333-ban már plébániatemploma volt, a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizettek. A templom építése három korszakra osztható. Az első szakasz a 12. századra, vagy az 1241-es tatárjárást megelőző időszakra tehető. A kisebb méretű templom létét egyenes záródású szentélyének feltárt alapjai bizonyítják.
A hajdani templomot a második szakaszban, a 13. században bővítették, a szentélyét egyenes záródással meghosszabbították. Abból az időszakból való mai hajója, a félköríves déli és a csúcsíves nyugati kapu, a diadalív nyílástávolsága és vállköve, a falképek, valamint a déli fal csúcsíves ablaka.
A harmadik szakaszban templom építésekor figyelembe vették az előző elhelyezését és méretét. A templom ma a 15. századi átépítés formájában látható. A régi hajót új, sokszögzáródású, késő gótikus szentéllyel toldották meg, a hajót beboltozták és támpillérekkel erősítették, a nyugati homlokzat elé tornyot építettek.
Az 1661-es tatárbetörések alkalmával megrongált templomot 1670-ben javították ki. Az 1974-es munkálatok során a mészréteg alól az északi fal egy kis szakaszán és a diadalív falán falképeket tártak fel. A templom részben középkori tornyát 1869-ben magasították.
A hármas térfűzésű, keletelt templom nyugati felén áll a torony, amelyhez a támpillérsoros hajó és a közös tető alatt a vele egy szélességű, sokszögzáródású szentély csatlakozik. A torony 12 m magasságig középkori eredetű, a külső falat erős övpárkány koszorúzza, ezen emelkedik az 1868 után épített nagy ablakos, óraíves párkánnyal zárt felső rész, a megtört vonalú toronysisakkal.
A hajó nyugati bejárata csúcsíves, kőkerete hengertagos profilt mutat. A déli falat a diadalívig egy támpillér tagolja, az első falmezőben kis szegmentíves ablak van, a második falmezőhöz ívelt oromzatú portikusz csatlakozik a déli félköríves bejárat előtt. A hajó északi falát két támpillér osztja szét: a kelet felőli első falmezőben egy nyitott ablak található, nyugat felé a fal kidomborodik, ahol hajdan toldaléképület állhatott.
A hajóval azonos szélességű szentély a nyolcszög három oldalával zárul, déli és délkeleti falát csúcsíves ablakok törik át, a keleti falban is ugyanilyen ablak nyílott, de később befalazták. A templom belsejében a későbbi átalakítások jelei látszanak, hajdani boltozatának látható nyomai vannak. A hajófalak felfelé keskenyednek, de a középmagasságban észlelhető domborulatokon a gyámkövek nyomai láthatók. A hajót és a szentélyt 1670-ből származó festett kazettás mennyezet fedi.
A csúcsíves diadalív, amely a hajót és szentélyt választja el, erőteljes beugrású, profilozott vállkövei ferde metszésen alakított vályúzatot mutatnak. A hajó északi oldalán található a szószék.
A szentély falain a hajdani boltozat fiókjai és gyámkőhelyei látszanak, ahonnan a legutóbbi javításkor késő gótikus idomtégla-töredékek kerültek elő.
A középkori templom felszereléséből egy részben átalakított gótikus kehely maradt meg, amely már a legrégebbi leltárak is említenek. A kehely talpán az IHESUS — MARIA felirat olvasható.
Régi harangja 1715-ben készült, amelyet 1848-ban ágyúöntésre használtak fel. Az új harangok gyűjtésére 1863-67 között került sor, a két harang 1925-ben készült Resicán. A brassói Nagy József által 1894-ben épített orgonát 1895-ben szentelték fel, a 200 évvel régebbi orgonát a székelyudvarhelyi ferencrendi szerzetesektől vásárolták.
A rokokó stílusban készült szószék koronája 1807-ből származik. A fából készült úrasztalát 1789-ben adományozta Derzsi Lőrinc. A fakarzat tartógerendáján az 1805-ös évszám olvasható. A templomot középmagas kőkerítés övezi, amely a 14. században épülhetett.
Az északi fal ablakától a diadalívig terjedő szakaszon és a diadalív falán az 1974 -1975-ös javításkor falképekre bukkantak, akkor a hajó és a szentély padlója alatt két korábbi szentély alapfalai kerültek elő. A hajóban megtalált alapfal a diadalív nyílásszélességével megegyező szélességű, az egyenes záródású kis szentély és a hozzá tartozó hajó keleti és délkeleti falszögletének alapja.
A gótikus szentély alatti alapfal egy nagyobb négyzet alapú egyenes záródású szentély fundamentuma, amely a mai hajó korábbi szentélyéül szolgált. Az északi falon megjelenő 120 x 180 cm-es falkép Szent Miklós egyik jótevő csodáját mutatja be.
A diadalív északi oldalfalán 140 x 180 cm felületen a Keresztről való levétel jelenete látható Veronika kendőjével. A diadalív falának déli oldalán a Királyok imádása közismert jelenete körvonalazódik.
A a 15. század első feléből származó, magas művészi szinten készült felsőboldogfalvi falképeket az erdélyi falképfestészet értékes emlékei között tartják számon. Az arctípusok, a ruházat, a fehér gyöngysorral szegélyezett glóriák, a rozettás díszű háttér, valamint a feliratok betűtípusai is a székelyderzsi templom déli falának falképeivel mutatnak hasonlóságot. Az átmeneti korból származó hajó falait az új szentély építése és a hajó gótikus átalakítása előtt ezen falképekkel díszítették.
A falképek az 1974-es munkálatok során kerültek elő a mészréteg alól az északi fal egy kis szakaszán és a diadalív falán. A kép szélei csonkultak, a középen térdeplő Gáspár arca megsemmisült, Menyhárt és Boldizsár nem látszanak.
A jelenet jobb oldalán, kék palástban Mária ülő alakja jelenik meg, igen finom arcvonásokkal megfestve, feje fölött a glóriában minuszkulás S. MA névbetűje. Két kezével az ölében ülő meztelen gyermek Jézust tartja, glóriájában az IHS — X névbetűkkel. Jobbját áldólag emeli az előtte díszes, világos alapú rozettákkal ékesített palástban térdeplő Gáspár felé, a ő glóriájának felirata: S. REX GASPAR. A hódoló király fölött kiterjesztett szárnyú angyal repül át, jobb oldalán Mária és a Gyermek, balfelől az alábbi szöveg olvasható: PUER NAT. E. I. BETLEM. A harmonikusan elrendezett jelenetben a vörös háttér fehér rozettákkal díszített.
Énlaka, unitárius templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89nlaka
Énlaka (románul Inlăceni) falu Romániában, Hargita megyében. Közigazgatásilag Etédhez tartozik. Székelykeresztúrtól 18 km-re északkeletre a Gagy-patak völgyfőjében a Firtos-tető nyugati lábánál fekszik. Székelyudvarhelytől keletre 25 km-re, a Sóvidéktől északra 6–8 km-re található.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Énlaka
Helységnév 2: Inlăceni
Énlaka (Inlăceni) falut 1333-ban Jandalaka, illetve Jandlaka néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. 1567-ben Janlaka néven a regestrum 28 kapuval jegyzi. 1602-ben Jenlaka formában szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 2 banálist fizet, 1334-ben 1 banálist.
A mai templom a késő gótikus kor alkotása. A hajó támpilléres, téglalap alakú, a keskenyebb szentély szintén támpilléres és sokszögzáródású. A XV. századra utal a csúcsíves diadalív, a pálcatagos profillal keretelt szentségfülke, a nyugati csúcsíves kapuzat, a déli oldalkapu, vesszőmű tagozattal keretezve, a délkeleti csúcsíves, kőrácsos ablak, hiányzó osztósudárral. Eredetileg boltozott volt, de az 1661. évi tatárdúlás következtében a boltozat beomlott. Jelek vannak arról, hogy tűzvész is pusztította.
1668-ban készült a szép virágdíszes és gazdag felírásos festett kazettás mennyezet. Ennek egyik kockája a mennyezet készítéséről vall: „D. O. M. S. HOCCE TEMPLUMPER MAN. NOXIUX IMMANIUM TARTARORUM ANNO 1661 IN CINERES REDUCTUM BENEFICIO ET PIO ERGA DEUM ZELO INCOLAR. JENLAKIENSIS ET MARTONOSIEN. IN HONOREM UNI VERO DEI LACUNARE TECTUM ARTE PICTORIA INSIGNIT A. 1668 GEORGIUS MUSNIENESEM. PASTORE EXISTENTE JOHANNE ARKOSI.” Több kockájának felirata a bálványimádásról, az erényekről szól. Musnai György rovásírással is megörökítette nevét: „DEUT. VI. EGY AZ ISTEN. GEORGIUS MUSNAI DAKI.”
1828–1848 között nagyobb méretű építkezésekre kerül sor a templomban. 1828-ban készül a szentély ma is álló boltozata, 1830–1833-ban a torony, amely a körbefutó kőfalból emelkedik ki.
Az 1333. évi adatból kétségtelen, hogy a gótikus templomnak elődje volt, amelyből csak kevés töredék maradt fenn: a XII. századra jellemző indadíszes párkánytöredék (elhelyezve a szentély déli falában), a hengertagos profilú ajtózárkő letört sarka, kint pedig a késő román kori kapubéllet darabja. Az előkerült freskós vakolatdarabok az egykori falfestmények hírmondói.
Több római eredetű kő egy hajdani Jupiter szentély létét feltételezi. Az 1976-os renováláskor két feliratos oltárkő (Firminusé és Serenusé) került elő, amelyek a templom falaiba voltak beépítve és onnan kerültek felszínre.
A középkorban tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli a kor vallásváltozásait, és lakóinak többsége az unitárius vallásnál állapodik meg, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház.
A templomot visszabontott védőfal övezi.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Énlaka
Helységnév 2: Inlăceni
Énlaka (Inlăceni) falut 1333-ban Jandalaka, illetve Jandlaka néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. 1567-ben Janlaka néven a regestrum 28 kapuval jegyzi. 1602-ben Jenlaka formában szerepel.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 2 banálist fizet, 1334-ben 1 banálist.
A mai templom a késő gótikus kor alkotása. A hajó támpilléres, téglalap alakú, a keskenyebb szentély szintén támpilléres és sokszögzáródású. A XV. századra utal a csúcsíves diadalív, a pálcatagos profillal keretelt szentségfülke, a nyugati csúcsíves kapuzat, a déli oldalkapu, vesszőmű tagozattal keretezve, a délkeleti csúcsíves, kőrácsos ablak, hiányzó osztósudárral. Eredetileg boltozott volt, de az 1661. évi tatárdúlás következtében a boltozat beomlott. Jelek vannak arról, hogy tűzvész is pusztította.
1668-ban készült a szép virágdíszes és gazdag felírásos festett kazettás mennyezet. Ennek egyik kockája a mennyezet készítéséről vall: „D. O. M. S. HOCCE TEMPLUMPER MAN. NOXIUX IMMANIUM TARTARORUM ANNO 1661 IN CINERES REDUCTUM BENEFICIO ET PIO ERGA DEUM ZELO INCOLAR. JENLAKIENSIS ET MARTONOSIEN. IN HONOREM UNI VERO DEI LACUNARE TECTUM ARTE PICTORIA INSIGNIT A. 1668 GEORGIUS MUSNIENESEM. PASTORE EXISTENTE JOHANNE ARKOSI.” Több kockájának felirata a bálványimádásról, az erényekről szól. Musnai György rovásírással is megörökítette nevét: „DEUT. VI. EGY AZ ISTEN. GEORGIUS MUSNAI DAKI.”
1828–1848 között nagyobb méretű építkezésekre kerül sor a templomban. 1828-ban készül a szentély ma is álló boltozata, 1830–1833-ban a torony, amely a körbefutó kőfalból emelkedik ki.
Az 1333. évi adatból kétségtelen, hogy a gótikus templomnak elődje volt, amelyből csak kevés töredék maradt fenn: a XII. századra jellemző indadíszes párkánytöredék (elhelyezve a szentély déli falában), a hengertagos profilú ajtózárkő letört sarka, kint pedig a késő román kori kapubéllet darabja. Az előkerült freskós vakolatdarabok az egykori falfestmények hírmondói.
Több római eredetű kő egy hajdani Jupiter szentély létét feltételezi. Az 1976-os renováláskor két feliratos oltárkő (Firminusé és Serenusé) került elő, amelyek a templom falaiba voltak beépítve és onnan kerültek felszínre.
A középkorban tiszta katolikus falu a reformáció idején átéli a kor vallásváltozásait, és lakóinak többsége az unitárius vallásnál állapodik meg, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház.
A templomot visszabontott védőfal övezi.
Forrás:
Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
Fenyéd, Hargita megye
Gyergyóalfalu, Hargita megye
Forrás: http://gyergyoalfalu.ro/hu/a-telepuelesrl, http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyergy%C3%B3alfalu,
Gyergyóalfalu (románul Joseni, korábban Alfalău, németül Untersdorf) falu Romániában, Hargita megyében. A Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóstól 6 km-re nyugatra fekszik, Borzont és Bucsin tartozik hozzá.
Átszeli a Békény patak, amely a falu határánál a Maros folyóba ömlik. A falu az ország egyik leghidegebb pontja, ahol már többször mértek -30°C alatti hideget. Gyergyóalfalu keletkezésének idejét és elnevezésének eredetét mind a mai napig nem sikerült pontosan tisztázni sem irásos , sem más bizonyítékok segítségével. Első irásos említése viszonylag későn, az 1567. évi 25 dénáros dézsmajegyzékben fordul elő. Ebben Alfalu 44 portával szerepel. Az 1332. és 1337-es évekre vonatkozó pápai tizedjegyzékben azonban nem a gyergyói települések elnevezései,hanem a tizedet fizető papok nevei vannak feltüntetve. Az írásos bizonyítékok hiányában is megállapítható, hogy a falu jóval 1200 előtt keletkezhetett, hiszen templomkapujának feliratán szerepel az 1213-as év. Az eredeti település a mai falutól nyugatra a Borzont-patak völgyében volt. A falu 1675 és 1678 között püspöki székhely volt, ennek emlékét a templom falában elhelyezett tábla hirdeti. Ugyancsak a templom falában látható István pap emléktáblája, aki 1567-ben János Zsigmond serege ellen mozgósította Csík és Gyergyó népét. A tolvajos-tetői győzelem óta tartják meg a pünkösdi csíksomlyói búcsút, ahol az alfalvi kereszt halad ma is az élen. A más településekről csatlakozók megadták a gyergyóalfalviaknak azt az előjogot, hogy mindig ők álljanak a búcsús körmenet élén, hiszen az ő papjuknak köszönhetően maradt katolikus Csík és Gyergyó vidéke. 1804-ben tűzvész pusztított, melyben a templom tetőzete is leégett. 1855-ben, 1858-ban és 1902-ben ismét tűzvész volt. A faluban már a 19. században Felső Népiskola működött, ma is középiskolája és liceumja van. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye gyergyószentmiklósi járásához tartozott.
A gyergyóalfalvi római katolikus templom Gyergyó egyik legrégebbi temploma, a község központjában található. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemléképületként tartja nyilván.
Gyergyóalfalu első írásos említése a pápai tizedjegyzék szerint 1333-ra tehető. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében a befizetésnél 1333-ban István papot, 1334-ben Tamás papot említette. A regestrumba először 1567-ben jegyezték be, 1569-ben és 1576-ban Alfalu néven szerepelt.
A régi templom a 13. században épült, a toronyláb és boltozatai a román stílus jegyeit őrzik. Az épen maradt kő kapu szintén a román korból származik. Entz Géza szerint a mély kapubéllet változatosságával és arányaival egyedülálló az egész Székelyföldön.
A 15. században a templomot gótikus stílusban átépítették, amelyből a torony alsó emelete, a kapuzat főbejárata megőrizte a régi formáját. A főbejárat ablakai gótikus elemeket őriznek. Az átalakítások során a tornyot magasították, a harangot 1537-ben öntötték.
1766-1776 között a templomot barokk stílusban átalakították. A templom bejárata felett az 1780-as évszám olvasható. Az átalakított barokk műemléktemplomot 1786-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel Szentháromság tiszteletére.
A templom tornyát 1822-ben javították, 1840-ben bádogsisakkal fedték be. 1929-1930-ban a műemléképületet kibővítették, a hajót oldalhajóval kiszélesítették. A javítások alkalmával a kibontott északi falból festett boltívborda darabok, kőablak keretrészek kerültek felszínre. Az orgonát 1930-ban készítették.
A templomot egykor várfal vette körül, amelyet a későbbiekben lebontottak, jelenleg csak a kőfal töredékei látszanak.
A barokk stílusban átalakított mai templom főbejáratának ablakai, a torony alsó része, valamint a kapuzat gótikus elemeket őriz. A templom hajójának hossza 36 méter, amelyet 1930-ban oldalhajóval bővítettek.
A templombelső legszebb darabja a négy oszlopfővel ellátott barokk főoltár, amelynek közepén Szűz Mária és a Kis Jézus látható, mellette Szent Simon és Szent Júdás szobrai vannak elhelyezve. Az oltár felső részén Szent Margit szűz és vértanú képe látható.
A mellékhajó oltárán a Lourdesi Mária, valamint Szent László és Szent Imre szobra állt, a két utóbbit 2001. szeptemberében ellopták. A napba öltözött asszony feje körül 12 csillagból álló korona látható. A Szent Ferenc oltár Turi Ferenc földbirtokos adományából készült 1773-ban.
A templomtorony magassága 46 méter, amelyet 1822-ben javítottak és bádogtetővel fedtek be. A torony oldalán egy régi festett felirat olvasható:
„AEDIFICAR MCCXIII IN H S S SIM ET IUDA APOSTOLORUM ET MARG V ET M.”
A templom harangja 1537-ben készült.
A templom legértékesebb román-kori emléke a torony alatti díszes és nagy méretű félköríves ajtókeret, amelyről így írt Köpeczi Sebestyén József a Régi székely műemlékeink című munkájában: „A legszebb ilyen emlékmű a Székelyföldön”
A római katolikus templom a piac sarkán, a központban emelkedik, kõkerítés övezi. Gyergyó egyik legrégibb temploma. Hargita megye mûemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) mûemléképületként tartja nyilván. A toronyláb és boltozatai a román stílus jegyeit (13. század)õrzik. Kõ kapuja román kori, épen maradt meg. Az 1213-as építési évszámot nem tartják hitelesnek. A mély kapubéllet nemcsak változatosságával, hanem remek arányaival is páratlanul áll egész Székelyföldön - vélekedik Entz Géza (1943. 218) és Köpeczi Sebestyén József.
A 15. században a templomot gótikus stílusban átépítik , meghagyva a torony alsó emeleteit és kapuzatát. A mostani fõbejárat ablakai a régi gótikus elemeket õrzik. A szentélyben látható keresztelõkút is ebbõl az idõbõl való. A tornyot csak magasítják. Az 1930. évi javítások alkalmával a kibontott északi falból gótikus részletek: festett boltívborda-darabok, kõablak keretrészek kerültek felszínre. Ajtaja felett az 1780-as évszám olvasható.ed
A falu déli részén a görög egyesülteknek is volt egy kõtemploma (Benkõ K. 1853. 158). Templomuk 1850-ben épült. 1748-ban a gyergyói románok összeírásakor Alfaluban 40 román család élt, akik egyházilag Vaslábhoz tartoztak.
Átszeli a Békény patak, amely a falu határánál a Maros folyóba ömlik. A falu az ország egyik leghidegebb pontja, ahol már többször mértek -30°C alatti hideget. Gyergyóalfalu keletkezésének idejét és elnevezésének eredetét mind a mai napig nem sikerült pontosan tisztázni sem irásos , sem más bizonyítékok segítségével. Első irásos említése viszonylag későn, az 1567. évi 25 dénáros dézsmajegyzékben fordul elő. Ebben Alfalu 44 portával szerepel. Az 1332. és 1337-es évekre vonatkozó pápai tizedjegyzékben azonban nem a gyergyói települések elnevezései,hanem a tizedet fizető papok nevei vannak feltüntetve. Az írásos bizonyítékok hiányában is megállapítható, hogy a falu jóval 1200 előtt keletkezhetett, hiszen templomkapujának feliratán szerepel az 1213-as év. Az eredeti település a mai falutól nyugatra a Borzont-patak völgyében volt. A falu 1675 és 1678 között püspöki székhely volt, ennek emlékét a templom falában elhelyezett tábla hirdeti. Ugyancsak a templom falában látható István pap emléktáblája, aki 1567-ben János Zsigmond serege ellen mozgósította Csík és Gyergyó népét. A tolvajos-tetői győzelem óta tartják meg a pünkösdi csíksomlyói búcsút, ahol az alfalvi kereszt halad ma is az élen. A más településekről csatlakozók megadták a gyergyóalfalviaknak azt az előjogot, hogy mindig ők álljanak a búcsús körmenet élén, hiszen az ő papjuknak köszönhetően maradt katolikus Csík és Gyergyó vidéke. 1804-ben tűzvész pusztított, melyben a templom tetőzete is leégett. 1855-ben, 1858-ban és 1902-ben ismét tűzvész volt. A faluban már a 19. században Felső Népiskola működött, ma is középiskolája és liceumja van. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye gyergyószentmiklósi járásához tartozott.
A gyergyóalfalvi római katolikus templom Gyergyó egyik legrégebbi temploma, a község központjában található. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzéke műemléképületként tartja nyilván.
Gyergyóalfalu első írásos említése a pápai tizedjegyzék szerint 1333-ra tehető. Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében a befizetésnél 1333-ban István papot, 1334-ben Tamás papot említette. A regestrumba először 1567-ben jegyezték be, 1569-ben és 1576-ban Alfalu néven szerepelt.
A régi templom a 13. században épült, a toronyláb és boltozatai a román stílus jegyeit őrzik. Az épen maradt kő kapu szintén a román korból származik. Entz Géza szerint a mély kapubéllet változatosságával és arányaival egyedülálló az egész Székelyföldön.
A 15. században a templomot gótikus stílusban átépítették, amelyből a torony alsó emelete, a kapuzat főbejárata megőrizte a régi formáját. A főbejárat ablakai gótikus elemeket őriznek. Az átalakítások során a tornyot magasították, a harangot 1537-ben öntötték.
1766-1776 között a templomot barokk stílusban átalakították. A templom bejárata felett az 1780-as évszám olvasható. Az átalakított barokk műemléktemplomot 1786-ban Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel Szentháromság tiszteletére.
A templom tornyát 1822-ben javították, 1840-ben bádogsisakkal fedték be. 1929-1930-ban a műemléképületet kibővítették, a hajót oldalhajóval kiszélesítették. A javítások alkalmával a kibontott északi falból festett boltívborda darabok, kőablak keretrészek kerültek felszínre. Az orgonát 1930-ban készítették.
A templomot egykor várfal vette körül, amelyet a későbbiekben lebontottak, jelenleg csak a kőfal töredékei látszanak.
A barokk stílusban átalakított mai templom főbejáratának ablakai, a torony alsó része, valamint a kapuzat gótikus elemeket őriz. A templom hajójának hossza 36 méter, amelyet 1930-ban oldalhajóval bővítettek.
A templombelső legszebb darabja a négy oszlopfővel ellátott barokk főoltár, amelynek közepén Szűz Mária és a Kis Jézus látható, mellette Szent Simon és Szent Júdás szobrai vannak elhelyezve. Az oltár felső részén Szent Margit szűz és vértanú képe látható.
A mellékhajó oltárán a Lourdesi Mária, valamint Szent László és Szent Imre szobra állt, a két utóbbit 2001. szeptemberében ellopták. A napba öltözött asszony feje körül 12 csillagból álló korona látható. A Szent Ferenc oltár Turi Ferenc földbirtokos adományából készült 1773-ban.
A templomtorony magassága 46 méter, amelyet 1822-ben javítottak és bádogtetővel fedtek be. A torony oldalán egy régi festett felirat olvasható:
„AEDIFICAR MCCXIII IN H S S SIM ET IUDA APOSTOLORUM ET MARG V ET M.”
A templom harangja 1537-ben készült.
A templom legértékesebb román-kori emléke a torony alatti díszes és nagy méretű félköríves ajtókeret, amelyről így írt Köpeczi Sebestyén József a Régi székely műemlékeink című munkájában: „A legszebb ilyen emlékmű a Székelyföldön”
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. Budapest, 2000.
A római katolikus templom a piac sarkán, a központban emelkedik, kõkerítés övezi. Gyergyó egyik legrégibb temploma. Hargita megye mûemlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) mûemléképületként tartja nyilván. A toronyláb és boltozatai a román stílus jegyeit (13. század)õrzik. Kõ kapuja román kori, épen maradt meg. Az 1213-as építési évszámot nem tartják hitelesnek. A mély kapubéllet nemcsak változatosságával, hanem remek arányaival is páratlanul áll egész Székelyföldön - vélekedik Entz Géza (1943. 218) és Köpeczi Sebestyén József.
A 15. században a templomot gótikus stílusban átépítik , meghagyva a torony alsó emeleteit és kapuzatát. A mostani fõbejárat ablakai a régi gótikus elemeket õrzik. A szentélyben látható keresztelõkút is ebbõl az idõbõl való. A tornyot csak magasítják. Az 1930. évi javítások alkalmával a kibontott északi falból gótikus részletek: festett boltívborda-darabok, kõablak keretrészek kerültek felszínre. Ajtaja felett az 1780-as évszám olvasható.ed
A falu déli részén a görög egyesülteknek is volt egy kõtemploma (Benkõ K. 1853. 158). Templomuk 1850-ben épült. 1748-ban a gyergyói románok összeírásakor Alfaluban 40 román család élt, akik egyházilag Vaslábhoz tartoztak.
Gyergyóditró, róm-kat. templom
Gyergyóremete, középkori templom maradványa
Gyergyószárhegy, Hargita megye
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyergy%C3%B3sz%C3%A1rhegy,
Szárhegy (más néven Gyergyószárhegy, románul Lăzarea, régebben (magyar hatásra) Sarhighi, vagy Giurgeu-Sarheghi, németül Grünberg) nagyközség Romániában Hargita megyében.
Gyergyószentmiklóstól 6 km-re északnyugatra a Szármány-hegy déli oldalán fekszik, 770 méter tengerszint feletti magasságban. A faluhoz tartozik Güdüctelep, egy kis hegyi település, mely a környéken fekvő falvakhoz hasonlóan a központi falutól távol helyezkedik el. Güdüc 1956-ban ideiglenesen különvált Szárhegytől.
Területe ősidők óta lakott. A kastélytól nyugatra bronzkortól a kora középkorig lakott település nyomait tárták fel. A legelső írásos adatok a faluról az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékben találhatók. A Szárhegy nevet a 15. század okleveleiben használták először.
A gyergyószárhegyi római katolikus templom a román-kor és a késő gótika egyik szép emléke. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemléktemplomként szerepel
Gyergyószárhegy egyházközséget először 1494-ben említették a korabeli dokumentumok. 1566-ban Zarhegij néven fordult elő, 1576-ban Szárhegy, 1602-ben Zar Hegj, 1674-ben Sáárhegy néven szerepelt.
A falu első temploma 1235-ben épült a hagyomány szerint a Bányának nevezett helyen, ahol régen márványt bányásztak.
A mai templom ősének építkezési idejét ugyancsak a 13. századra tette Van Gondys egyetemi tanár, aki megállapítását a Domus Historiában található bejegyzésre alapozta.
A 15. században a román kori templom helyébe gótikus templomot építettek. A templom déli oldalán kőbe vésve az 1400-as évszám olvasható, amely valószínűleg az átépítés dátumát jelzi.
1488-ban épült a torony, amelynek dátuma szintén bevésve látható.
1492-ben Lázár Miklós búcsút eszközölt ki VI. Sándor pápától a szárhegyi templom javára. Abból a korból származik a torony alatt lévő két csúcsíves ajtókeret, a poligon záródású szentély, ugyanazt a kort idézik a szentély hálóboltozatának maradványai.
Az 1590-es tűzvész alkalmával a templom oltárai megsemmisültek. 1729-ben a templomot újjáépítették, csak a szentély és a torony maradt meg az egykori műemlékből.
1730-ban oldalkápolnával egészítették ki, ugyanakkor a tornyot is magasították. 1783-ban Fogarassy György gyergyószentmiklósi építőmester vezetésével a templomon egy nagyobb építkezést hajtottak végre.
A templom nagyobbik harangját gróf Lázár István készíttette, amelyet 1944-ben ágyúöntésre használtak fel.
A templom leírása
A templom szentélye poligon záródású, amelyen felismerhető a hajdani csúcsíves alakításainak kitördelt díszítése. A gótikus korból való a torony alatti két csúcsíves ajtókeret. Ugyanakkor a szentély hálóboltozatának nyoma is látható.
A templomban található egy 13. századi homokkőből készült keresztelőkút darabja, amelyet a bukaresti Történelmi Múzeumban állítottak ki.
A sekrestye régi padlásán egy különleges középkori faldísz látható, amelyen egy futó kutya alakja fedezhető fel.
Az altemplomban a Lázár család tagjai vannak eltemetve. A templom előtt értékes kőkeresztek találhatók, a legrégebbi az 1660-as évekből származik.
Források
Gyergyószentmiklóstól 6 km-re északnyugatra a Szármány-hegy déli oldalán fekszik, 770 méter tengerszint feletti magasságban. A faluhoz tartozik Güdüctelep, egy kis hegyi település, mely a környéken fekvő falvakhoz hasonlóan a központi falutól távol helyezkedik el. Güdüc 1956-ban ideiglenesen különvált Szárhegytől.
Területe ősidők óta lakott. A kastélytól nyugatra bronzkortól a kora középkorig lakott település nyomait tárták fel. A legelső írásos adatok a faluról az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékben találhatók. A Szárhegy nevet a 15. század okleveleiben használták először.
A gyergyószárhegyi római katolikus templom a román-kor és a késő gótika egyik szép emléke. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemléktemplomként szerepel
Gyergyószárhegy egyházközséget először 1494-ben említették a korabeli dokumentumok. 1566-ban Zarhegij néven fordult elő, 1576-ban Szárhegy, 1602-ben Zar Hegj, 1674-ben Sáárhegy néven szerepelt.
A falu első temploma 1235-ben épült a hagyomány szerint a Bányának nevezett helyen, ahol régen márványt bányásztak.
A mai templom ősének építkezési idejét ugyancsak a 13. századra tette Van Gondys egyetemi tanár, aki megállapítását a Domus Historiában található bejegyzésre alapozta.
A 15. században a román kori templom helyébe gótikus templomot építettek. A templom déli oldalán kőbe vésve az 1400-as évszám olvasható, amely valószínűleg az átépítés dátumát jelzi.
1488-ban épült a torony, amelynek dátuma szintén bevésve látható.
1492-ben Lázár Miklós búcsút eszközölt ki VI. Sándor pápától a szárhegyi templom javára. Abból a korból származik a torony alatt lévő két csúcsíves ajtókeret, a poligon záródású szentély, ugyanazt a kort idézik a szentély hálóboltozatának maradványai.
Az 1590-es tűzvész alkalmával a templom oltárai megsemmisültek. 1729-ben a templomot újjáépítették, csak a szentély és a torony maradt meg az egykori műemlékből.
1730-ban oldalkápolnával egészítették ki, ugyanakkor a tornyot is magasították. 1783-ban Fogarassy György gyergyószentmiklósi építőmester vezetésével a templomon egy nagyobb építkezést hajtottak végre.
A templom nagyobbik harangját gróf Lázár István készíttette, amelyet 1944-ben ágyúöntésre használtak fel.
A templom leírása
A templom szentélye poligon záródású, amelyen felismerhető a hajdani csúcsíves alakításainak kitördelt díszítése. A gótikus korból való a torony alatti két csúcsíves ajtókeret. Ugyanakkor a szentély hálóboltozatának nyoma is látható.
A templomban található egy 13. századi homokkőből készült keresztelőkút darabja, amelyet a bukaresti Történelmi Múzeumban állítottak ki.
A sekrestye régi padlásán egy különleges középkori faldísz látható, amelyen egy futó kutya alakja fedezhető fel.
Az altemplomban a Lázár család tagjai vannak eltemetve. A templom előtt értékes kőkeresztek találhatók, a legrégebbi az 1660-as évekből származik.
Források
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
- Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. Budapest, 2000.
Homoródkarácsonyfalva, unitárius templom
Forrás: http://adatbank.transindex.ro/inchtm.php?akod=3849, wikipedia.org,
A Homoródkarácsonyfalvi unitárius templom a falu központjában egy kiemelkedő dombon áll. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemlépktemplomként tartják nyilván.
Homoródkarácsonyfalva az 1333-as pápai tizedjegyzékben Krachni néven szerepelt. 1453-ban Karáchonfalva néven említették a korabeli dokumentumokban. Az 1567-es regesztrumban 30 kapuval jegyezték be.
A templom építése a 13. század második felére, az átmeneti korra tehető.
A műemléképületet a középkorban csak kapuval és toronnyal bővítették. Déli kapujának kialakítására és ablakainak első átalakítására a 15. században kerülhetett sor, a hajó falképeinek egyrészét is ugyanabban a korban festették.
1496-ban a román kori templomot nyugati homlokzati toronnyal bővítették és a falakat magasították. Tornyának építésekor készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu, amelyen az 1496-os évszám olvasható.
A 17-18. században a műemléktemplomot többször is javították. A diadalív felirata az 1790-es felújítást jelzi. A templom karzata 1789-ben készült és 1855-ben bővítették.
A hármas tagolású keletelt templomnak magas gúlasisakos tornya, téglalap alakú, meredek fedelű hajója, félköríves diadalíve és alacsony, félköríves szentélye van. A templom belsejében a hajó északi falánál párkányszerű elkeskenyedés mutatkozik, amely az eredeti belső magasságot jelzi.
A hajó nyugati falát a toronytest teljesen eltakarja, csak az átlósan kitámasztott falsarkok láthatók. Az északi részen sajátos félkörívekből formált díszes faragott kőhasáb van beépítve. Nyugati bejárata félköríves, a déli falát támpillérek tartják, amelyek között keskeny, félköríves ablaknyílások vannak.
A hajó nyugati és déli falánál eredetileg virágmintás mellvéddel festett, ma szürkére mázolt karzat látható. A hajót félkörívű diadalív választja el az alacsonyabb szentélytől. A diadalív evangéliumi oldalához szorosan kapcsolódik a szószék, amelynek koronáján az 1798-as évszám olvasható. A hajót középkori eredetű, magas nyeregtető borítja.
A negyedgömb-boltozattal fedett szentély félköríves záródású, amelynek délkelet felé néző keskeny, félköríves ablaknyílása van. A délkeleti mély ablak alatt egyszerű kis szentségtartó fülke látható. Az északi oldalon egy befalazott sekrestyeajtó nyomai látszanak.
A karácsonyfalvi templom az egyetlen Udvarhelyszéken, amelynek román kori szentélye épen megmaradt. A templom alaprajza a román kor egyszerű típusát mutatja, téglalap alakú hajó, keskenyebb félköríves szentély.
A műemléktemplom legfőbb dísze a 96 táblából álló 1752-ben festett kazettás mennyezet. A díszítés nagyon változatos, a növénymotívumos festések mellett figurális ábrák is szerepelnek. Egyik tábláján a protestáns ikonográfia legismertebb jelképe, egy pelikánmadár látható. A templom többi berendezése a központi karzaton elhelyezett 1853-ban épített orgona, a szószékkorona és az úrasztala.
A templom külső falait díszítő középkori falképeket először Orbán Balázs említette:
„Kivül a leomladozó vakolat alól régi fresco festmények tünedeznek elő.”
2005-ben a műemléktemplom belső felújítása alkalmával a szentély teljes felületén falfestés nyomaira bukkantak. 2006-ban a hajó északi falán különböző korokból származó falképeket tártak fel.
A legkorábbi freskó a 14. század első felében készült, további falképfestésre a 14-15. század fordulóján kerülhetett sor, amelynek szerzője eddig ismeretlen.
A templom északi falán a Szent László-legenda hét jelenetben látható. A Szent László-képek alatti falfestmények korábbi eredetűek, amelyek Jézus születését és Szent Ilonát, valamint a három királyok hódolatát jelképezik. A szószék felett található 14. században készült legkorábbi falkép Jézus születését ábrázolja.
A 14-15. század fordulóján készült freskó Szent László 1068-as kerlési (cserhalmi) csatáját eleveníti fel. A 11,6 méter hosszú és 2 méter széles falképet napjainkban Szent László-legendaként emlegetik.
Az utolsó középkori falfestésre valószínűleg az 1496-os toronyépítéskor kerülhetett sor. A korszak belső falképei közül eddig csak a hajóban találhatót tárták fel, amely a Három királyok hódolatát és Szent Ilonát ábrázolja.
A torony alsó része gótikus stílusban készült, a legfelső óraíves szintjét a múlt században építették hozzá. Nyugati sarkain átlós elhelyezésű, lépcsősen osztott támpillérek állnak, közöttük a torony szemöldökgyámos kapuzata nyílik. A hajó nyugati félköríves bejáratához patkóívű nyílás vezet.
A templomtorony első és második szintjén három irányban lőréses ablakok vannak.
A felső északi toronyablak belső szemöldökköve hengertagos faragású, amelyen két sorban rovásírás vésete látható.
HOMORÓDKARÁCSONYFALVA
Unitárius templom
A Kishomoród völgyébe települt falu közepén, az országúttól keletre, egy kiemelkedő dombon áll a védőfallal körülvett, keletelt templom, hangsúlyosan érvényesülő hármas tagolással: magas, gúlasisakos tornya mögött meredek fedelű hajó emelkedik, keleti falához alacsony, félköríves szentély tapad. A templomot körülfogó kőkerítésen nyugaton és délkeleten nyílik egy-egy portikussal védett bejárat; a barokk homlokzatú nyugatitól fedett folyosó vezet a toronyalj bejáratáig.
A torony alsó kétharmada gótikus, utolsó szintje későbbi építés eredménye. Nyugati sarkain átlós elhelyezésű, lépcsősen osztott támpillérek állnak. Közöttük a torony szemöldökgyámos kapuzata nyílik, a kőbélletes ajtókeret profilját vályúzatok közé fogott körtetag alkotja;
szemöldökén plasztikus, arab számjegyekkel írott 1496-os évszám, valamint az Agnus Deit ábrázoló kőkeretbe foglalt dombormű látható. A toronyaljból a hajó nyugati félköríves kapuzatához patkóivű nyílás vezet. Az első és második szintről rézsűsen szűkülő lőrésablakok nyílnak három irányba. A felső északi ablaknyílás belső szemöldökköve hengertagos faragású, rajta két sorban vésett rovásírásos szöveg látható, melynek helyes olvasata még nem tisztázott. A hengertaggal profilált kő itt másodlagos elhelyezésű, a román kori építésből származó faragvány, rovásírásos felirata ide helyezése előtt, a torony építésekor készülhetett. A feliratot 1944-ben fedezte fel Szőke István, az első közlések az ő másolatát vették alapul. A torony legfelső, óraíves párkányos és lizénákkal szegett szintje múlt századi ráépítés.
A hajó nyugati falát a toronytest teljesen takarja, csak az átlós támokkal erősített falsarkok vannak szabadon. Az északi tám felső vízvetője alá — valószínűen másodlagos elhelyezésben — sajátos félkörívekből formált díszű faragott kőhasáb van beépítve. A hajónak a toronytérből nyíló nyugati bejárata félköríves, bélletét a központi vaskos körtetagot kísérő vályúzatokból és pálcatagokból alakították; egyik oldalt a külső pálcatag párnatagot utánzó bázisról indul, sajnos a kőnek ez a része mállott. A hajó déli falát támpillérek tagozzák, közöttük mély rézsűs, keskeny, félköríves ablaknyílások láthatók, élükön kőszegéllyel.
A déli fal középtengelyében nyílik a portikussal védett csúcsíves déli kapuzat, bélletét sarkantyútaggal kísért, valamint rézsűre helyezett hengertagok alkotják. A hajó keleti falsarkainál egy-egy támpillér áll, a déli oldalon a keleti fal vonalában, az északi tám a szentélyfalnak támaszkodva áll, ezen nemrég 1646-os és 1649-es évszám bukkant elő. A magas, háromszögű oromzatú keleti falhoz alacsony szentélyzáródás tapad. A hajó északi falát két támpillér erősíti, a közéjük fogott, középső falszakaszban múlt századi, széles ablaknyílás látható. A hajót középkori rendszerű, magas nyeregtető borítja.
A félköríves záródású szentélyt délkelet felé néző keskeny, félköríves ablaknyílás tagolja, melynek belső kőkerete csúcsíves. Egy ugyanilyen ablakot a keleti oldalon befalaztak. Az északi oldalon elfalazott sekrestyeajtó mutatkozik.
A templom belsejében a hajó északi falánál kétharmad magasságban párkányszerű elkeskenyedés mutatkozik, sejtetve az eredeti belső magasságot, bár boltozat nyomai nem látszanak. Most festett kazettás mennyezet fedi, mely 8X12 táblából áll és a XVIII. század első felében készült. Három feliratos kockáján az írás nagyon megkopott, a kibetűzhető részek alapján mindhárom hitvallási szöveget örökített meg. Az elsőn az évszám kezdete látszik: ANNO 1 7 3 ... (?) A másodikon ennyi olvasható: EGY AZ ISTEN EGY A KÖZBEN[JÁRÓ] ISTEN KÖZÖTT ÉS EMBEREK KÖZÖTT AZ EMBER CHRISTUS JESUS... A kazettákon, amelyek hármanként nagyjából azonosak, két mintatípus figyelhető meg. Az évszámot Kelemen Lajos 1701-nek olvasta (Kelemen 1977. 104, 235.). A hajó nyugati és déli falánál eredetileg virágmintás mellvéddel festett, ma szürkére mázolt karzat húzódik, mely felirata szerint 1855-ben ISTEN SEGEDELMÉVEL KÉSZÜLT DEMJÉN LÁSZLÓ MEGYEBIRÓSÁGÁBAN GÁBOS MIHÁLJ ÉS BARABÁS MOSES AJÁNDÉKMUNKA TÉTELEKKEL. Az adományozás feliratát bibliai idézetek egészítik ki. A hajót félkörívű diadalív választja el az alacsonyabb szentélytől. Vállköve alatt ívsoros dísz. A diadalív nyílása felett kör alakú mezőben az I. Kor. VIII. 6—7. bibliai idézete után ez olvasható: RENOVATUM ANNO 1790. A diadalív evangéliumi oldalához tapad a szószék, koronája 1798-as évszámot visel. Ugyanebből az évből való az Úrasztala: KARÁCSONYFALVI DEMJÉN JÓZSEF ÚR ÉS VERES ANNA ASSZONY KÉSZITTETTE 1798.
A félköríves záródású szentélyt negyedgömb-boltozat fedi. A délkeleti, mély rézsűs ablak alatt egyszerű kis szentségtartó fülke van. Orbán Balázs közlése szerint: „Kívül, a leomladozó vakolat alól régi fresco festvények nyomai tünedeznek elő.” (Orbán I. 183.) Az 1973-as javítás alkalmával belül, a hajó északi falán is megfigyelhetők voltak lappangó falképek.
A templom a középkor óta nem sokat változott. Első írásos említését az 1715-ös Udvarhelyköri Conscriptióban találjuk: a vizitáció feljegyezte, hogy temploma kőből való, cseréppel fedve, tornya kőből való, zsindelyes fedéssel (Kelemen 1922. 168.). Részletes leírása az 1789. április 17-én kelt egyházvizsgálati jegyzőkönyvben maradt fenn: „Mely Funduson vagyon az Ecclanak Deszka fedél alatt lévő kő keritéssel körül vétetett, első részében cseréppel, hátulsóban Sendellyel fedett kő Temploma és ennek végibe ugyan Sendellyel fedett szép kő tornya. A középbe lévő Templomat pedig 12 kő lábok erősittik és nyoltz ablakok, mellyek világosittyák, ezeknek hata fa foglalásu üveg ablakokkal provise, ketteje pedig pusztán lévén [...] déli ajtó előtt zsendelyes fedésü fatornátz, az ajtón 1752 D. 5. FEBR. [...] A Templomnak Arcussal meg különböztetett két részei lévén, ezeknek egyike ugy mint a hátulsó Sima Bolt hajtásos az első pedig Mennyezetes, mellynek végén keresztül egy jó tágos Festékes Kar is vagyon. Az Arcusnak északi lábánál kőből való Prédikálló Szék, felette Gombas Kárpit, előtte zöld festékes Pulpitus cum inscriptione ANNO 1716.” (UnitPüspVizit. 1788. 461—462.) A leltárban szerepel még két festett láda 1702-es és 1712-es évszámmal, egy nagyobb harang, helytelenül feljegyzett évszámmal, ezt 1117-nek jegyezték be, úgy, hogy a második számjegyen a kéziratban javítás látszik (esetleg 1517 a helyes dátum). A kisebbik harang felirata: JESUS NAZARENUS REX JUDEORUM 1545. (Uo. 469.) A mai állapothoz képest feltűnő a 8 ablak és 12 támpillér említése, eredeti elhelyezésüket csak falkutatással lehetne tisztázni.
Homoródkarácsonyfalva temploma a román kor egyszerű alaprajzi típusát mutatja: téglalap alakú hajó, keskenyebb félköríves szentély. Ezt a XIII. században vidékünkön általános megoldást közelebbről is meghatározhatjuk az ajtók és ablakok formái alapján. Mivel mind a nyílásformákban, mind azok profilozásában a csúcsíves forma és a gótikus tagozás is megjelenik a két kapuzaton, a román stílus elemeivel keverten, a templom építése a XIII. század második felére, az átmenet korára tehető. Talán ugyanebből az építésből való az északi támpillérbe elhelyezett díszített faragvány és a torony lőrésablakának szemöldökköve. Az előzményekre nézve csak gyenge támpontunk, hogy az alapfalakat még feltáratlan sírokra építették (Ferenczi 1978, 949.).
A karácsonyfalvi templom az egyetlen Udvarhelyszéken, melynek késő román kori szentélye épen fennmaradt. Ez kivételes jelentőségű vidékünkön, ahol az ugyanígy átmeneti jegyeket mutató hajók mellett a szentélyeket a gótika korában újjáépítették. E templom példa arra, hogy a nyíláskereteken jelentkező átmeneti elemek román stílusú alaprajzi és szerkezeti rendbe illeszkednek. A két kapuzattal majdnem azonos megoldásúak Oklánd és Rugonfalva kettős hengerrel tagozott félköríves kapui. Amikor a plébániát a pápai tizedjegyzékbe feljegyezték, temploma már néhány évtizede állott. Az 1333. évi rovatban: „Item sacerdos de villa Karachni solvit III. banales.” (MonVat I. 115.) 1334ben: „Item Johannes sacerdos de villa Karasun solvit II. banales antiquos.” (Uo. 133.)
A késő gótika nagy építő lendülete Karácsonyfalva templomát is érintette. Az építkezést és idejét a torony ajtajának 1496-os évszáma rögzíti. A román kori templomot nyugati homlokzati toronnyal bővítik, mely külön testként tapad a hajó falához. Ekkor épültek a hajó falaihoz járuló támpillérek, s ekkor kerül sor a falak magasítására is.
A templomot a XVII—XVIII. században többször is renoválták; az 1646-os évszám javítást is jelölhet. E javítások egyike alkalmával készült a hajó mennyezete is. Az 1790-es megújításról a diadalív felirata emlékezik meg; utána a berendezést gazdagították. Karzat már 1789-ben is volt a hajóban, ezt bővítették 1855-ben.
Ami a falura vonatkozó középkori történelmi adatokat illeti, az építkezés előtti időben, 1453-ban, illetve 1461-ben a források egy Karácsonyfalváról való jogtudó családot emlegetnek (SzOkl VIII. 82.; SzOkl I. 188.); „Gregorius filius Stephani de Karacsonfalva iuratus assessor sedis Vdvarhel”, aki az 1462. december 15-én Udvarhelyen tárgyalt Pálfalva—Firtosváralja határperben ügyvédkedik (SzOkl VIII. 98.). Az 1566-os lófő-összeírásban ismét feltűnik egy tanult személy: „Gieorgij deak wijce Judex” (SzOkl II. 197.). A XVI. században népes falu társadalmi képe így mutatkozik adatainkban: 1567-ben 30 kaput jegyeznek mint szabad portát (SzOkl II. 218.), 1576-ban 57 jobbágyportát írnak össze az ötvendénáros adó kivetéséhez, ezek nagy része fejedelmi jobbágy (SzOkl IV. 37.).
A XVIII. században emberéletet is követelő birtoklási harc tört ki a templomért a század első felében itt kápolnát építő katolikusok és a reformáció előtti templomot használó unitáriusok között. A régi templomot maguknak visszavenni akaró katolikusokat az unitáriusok fegyveres harcban verték vissza 1768-ban. A vitát eldöntő kormányszéki rendelet szerint a templom a többségben levő unitáriusoké maradt, a katolikusok részére közös erőből kellett új templomot építeni. Hogy az utóbbi rendeletet hogyan hajtották végre, nem tudjuk, a mai katolikus templom 1783-ból való (Schem 1882. 181.; Orbán I. 184.).
Irodalom
Sándor 1858/1942. II. 30—31. — Orbán I. 183—184. — Schem 1882. 181. — Jakab 1901. 336, 340. — Gerecze II. 945. — Malonyay II. 67. — Kelemen 1922. 168. — Kereszturi 1939. 115. — Balogh 19401. 536. — Voit 1942. 129, 135. — Entz 19431. 220, 222, 223, 226. — Kelemen 1947/1977. 104. 235. — Németh Gyula: A székely írás egy új emléke: a homoródkarácsonyfalvi felirat. MNy 1945. 15—16. — Juhász 1947. 11. — Vătăşianu 1959. 84, 555. — Csallány 1963. 39, 41—51. — Entz 1968. 44, 141. — Négyszáz év (képtáblákon). — Tombor 1968. 145. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 607. — Greceanu 1970. 280—281. — Hargita megye 1973. 109. — Dávid 1975. 873. — Ferenczi 1978. 945. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 18—22, 214.
A Homoródkarácsonyfalvi unitárius templom a falu központjában egy kiemelkedő dombon áll. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemlépktemplomként tartják nyilván.
Homoródkarácsonyfalva az 1333-as pápai tizedjegyzékben Krachni néven szerepelt. 1453-ban Karáchonfalva néven említették a korabeli dokumentumokban. Az 1567-es regesztrumban 30 kapuval jegyezték be.
A templom építése a 13. század második felére, az átmeneti korra tehető.
A műemléképületet a középkorban csak kapuval és toronnyal bővítették. Déli kapujának kialakítására és ablakainak első átalakítására a 15. században kerülhetett sor, a hajó falképeinek egyrészét is ugyanabban a korban festették.
1496-ban a román kori templomot nyugati homlokzati toronnyal bővítették és a falakat magasították. Tornyának építésekor készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu, amelyen az 1496-os évszám olvasható.
A 17-18. században a műemléktemplomot többször is javították. A diadalív felirata az 1790-es felújítást jelzi. A templom karzata 1789-ben készült és 1855-ben bővítették.
A hármas tagolású keletelt templomnak magas gúlasisakos tornya, téglalap alakú, meredek fedelű hajója, félköríves diadalíve és alacsony, félköríves szentélye van. A templom belsejében a hajó északi falánál párkányszerű elkeskenyedés mutatkozik, amely az eredeti belső magasságot jelzi.
A hajó nyugati falát a toronytest teljesen eltakarja, csak az átlósan kitámasztott falsarkok láthatók. Az északi részen sajátos félkörívekből formált díszes faragott kőhasáb van beépítve. Nyugati bejárata félköríves, a déli falát támpillérek tartják, amelyek között keskeny, félköríves ablaknyílások vannak.
A hajó nyugati és déli falánál eredetileg virágmintás mellvéddel festett, ma szürkére mázolt karzat látható. A hajót félkörívű diadalív választja el az alacsonyabb szentélytől. A diadalív evangéliumi oldalához szorosan kapcsolódik a szószék, amelynek koronáján az 1798-as évszám olvasható. A hajót középkori eredetű, magas nyeregtető borítja.
A negyedgömb-boltozattal fedett szentély félköríves záródású, amelynek délkelet felé néző keskeny, félköríves ablaknyílása van. A délkeleti mély ablak alatt egyszerű kis szentségtartó fülke látható. Az északi oldalon egy befalazott sekrestyeajtó nyomai látszanak.
A karácsonyfalvi templom az egyetlen Udvarhelyszéken, amelynek román kori szentélye épen megmaradt. A templom alaprajza a román kor egyszerű típusát mutatja, téglalap alakú hajó, keskenyebb félköríves szentély.
A műemléktemplom legfőbb dísze a 96 táblából álló 1752-ben festett kazettás mennyezet. A díszítés nagyon változatos, a növénymotívumos festések mellett figurális ábrák is szerepelnek. Egyik tábláján a protestáns ikonográfia legismertebb jelképe, egy pelikánmadár látható. A templom többi berendezése a központi karzaton elhelyezett 1853-ban épített orgona, a szószékkorona és az úrasztala.
A templom külső falait díszítő középkori falképeket először Orbán Balázs említette:
„Kivül a leomladozó vakolat alól régi fresco festmények tünedeznek elő.”
2005-ben a műemléktemplom belső felújítása alkalmával a szentély teljes felületén falfestés nyomaira bukkantak. 2006-ban a hajó északi falán különböző korokból származó falképeket tártak fel.
A legkorábbi freskó a 14. század első felében készült, további falképfestésre a 14-15. század fordulóján kerülhetett sor, amelynek szerzője eddig ismeretlen.
A templom északi falán a Szent László-legenda hét jelenetben látható. A Szent László-képek alatti falfestmények korábbi eredetűek, amelyek Jézus születését és Szent Ilonát, valamint a három királyok hódolatát jelképezik. A szószék felett található 14. században készült legkorábbi falkép Jézus születését ábrázolja.
A 14-15. század fordulóján készült freskó Szent László 1068-as kerlési (cserhalmi) csatáját eleveníti fel. A 11,6 méter hosszú és 2 méter széles falképet napjainkban Szent László-legendaként emlegetik.
Az utolsó középkori falfestésre valószínűleg az 1496-os toronyépítéskor kerülhetett sor. A korszak belső falképei közül eddig csak a hajóban találhatót tárták fel, amely a Három királyok hódolatát és Szent Ilonát ábrázolja.
A torony alsó része gótikus stílusban készült, a legfelső óraíves szintjét a múlt században építették hozzá. Nyugati sarkain átlós elhelyezésű, lépcsősen osztott támpillérek állnak, közöttük a torony szemöldökgyámos kapuzata nyílik. A hajó nyugati félköríves bejáratához patkóívű nyílás vezet.
A templomtorony első és második szintjén három irányban lőréses ablakok vannak.
A felső északi toronyablak belső szemöldökköve hengertagos faragású, amelyen két sorban rovásírás vésete látható.
HOMORÓDKARÁCSONYFALVA
Unitárius templom
A Kishomoród völgyébe települt falu közepén, az országúttól keletre, egy kiemelkedő dombon áll a védőfallal körülvett, keletelt templom, hangsúlyosan érvényesülő hármas tagolással: magas, gúlasisakos tornya mögött meredek fedelű hajó emelkedik, keleti falához alacsony, félköríves szentély tapad. A templomot körülfogó kőkerítésen nyugaton és délkeleten nyílik egy-egy portikussal védett bejárat; a barokk homlokzatú nyugatitól fedett folyosó vezet a toronyalj bejáratáig.
A torony alsó kétharmada gótikus, utolsó szintje későbbi építés eredménye. Nyugati sarkain átlós elhelyezésű, lépcsősen osztott támpillérek állnak. Közöttük a torony szemöldökgyámos kapuzata nyílik, a kőbélletes ajtókeret profilját vályúzatok közé fogott körtetag alkotja;
szemöldökén plasztikus, arab számjegyekkel írott 1496-os évszám, valamint az Agnus Deit ábrázoló kőkeretbe foglalt dombormű látható. A toronyaljból a hajó nyugati félköríves kapuzatához patkóivű nyílás vezet. Az első és második szintről rézsűsen szűkülő lőrésablakok nyílnak három irányba. A felső északi ablaknyílás belső szemöldökköve hengertagos faragású, rajta két sorban vésett rovásírásos szöveg látható, melynek helyes olvasata még nem tisztázott. A hengertaggal profilált kő itt másodlagos elhelyezésű, a román kori építésből származó faragvány, rovásírásos felirata ide helyezése előtt, a torony építésekor készülhetett. A feliratot 1944-ben fedezte fel Szőke István, az első közlések az ő másolatát vették alapul. A torony legfelső, óraíves párkányos és lizénákkal szegett szintje múlt századi ráépítés.
A hajó nyugati falát a toronytest teljesen takarja, csak az átlós támokkal erősített falsarkok vannak szabadon. Az északi tám felső vízvetője alá — valószínűen másodlagos elhelyezésben — sajátos félkörívekből formált díszű faragott kőhasáb van beépítve. A hajónak a toronytérből nyíló nyugati bejárata félköríves, bélletét a központi vaskos körtetagot kísérő vályúzatokból és pálcatagokból alakították; egyik oldalt a külső pálcatag párnatagot utánzó bázisról indul, sajnos a kőnek ez a része mállott. A hajó déli falát támpillérek tagozzák, közöttük mély rézsűs, keskeny, félköríves ablaknyílások láthatók, élükön kőszegéllyel.
A déli fal középtengelyében nyílik a portikussal védett csúcsíves déli kapuzat, bélletét sarkantyútaggal kísért, valamint rézsűre helyezett hengertagok alkotják. A hajó keleti falsarkainál egy-egy támpillér áll, a déli oldalon a keleti fal vonalában, az északi tám a szentélyfalnak támaszkodva áll, ezen nemrég 1646-os és 1649-es évszám bukkant elő. A magas, háromszögű oromzatú keleti falhoz alacsony szentélyzáródás tapad. A hajó északi falát két támpillér erősíti, a közéjük fogott, középső falszakaszban múlt századi, széles ablaknyílás látható. A hajót középkori rendszerű, magas nyeregtető borítja.
A félköríves záródású szentélyt délkelet felé néző keskeny, félköríves ablaknyílás tagolja, melynek belső kőkerete csúcsíves. Egy ugyanilyen ablakot a keleti oldalon befalaztak. Az északi oldalon elfalazott sekrestyeajtó mutatkozik.
A templom belsejében a hajó északi falánál kétharmad magasságban párkányszerű elkeskenyedés mutatkozik, sejtetve az eredeti belső magasságot, bár boltozat nyomai nem látszanak. Most festett kazettás mennyezet fedi, mely 8X12 táblából áll és a XVIII. század első felében készült. Három feliratos kockáján az írás nagyon megkopott, a kibetűzhető részek alapján mindhárom hitvallási szöveget örökített meg. Az elsőn az évszám kezdete látszik: ANNO 1 7 3 ... (?) A másodikon ennyi olvasható: EGY AZ ISTEN EGY A KÖZBEN[JÁRÓ] ISTEN KÖZÖTT ÉS EMBEREK KÖZÖTT AZ EMBER CHRISTUS JESUS... A kazettákon, amelyek hármanként nagyjából azonosak, két mintatípus figyelhető meg. Az évszámot Kelemen Lajos 1701-nek olvasta (Kelemen 1977. 104, 235.). A hajó nyugati és déli falánál eredetileg virágmintás mellvéddel festett, ma szürkére mázolt karzat húzódik, mely felirata szerint 1855-ben ISTEN SEGEDELMÉVEL KÉSZÜLT DEMJÉN LÁSZLÓ MEGYEBIRÓSÁGÁBAN GÁBOS MIHÁLJ ÉS BARABÁS MOSES AJÁNDÉKMUNKA TÉTELEKKEL. Az adományozás feliratát bibliai idézetek egészítik ki. A hajót félkörívű diadalív választja el az alacsonyabb szentélytől. Vállköve alatt ívsoros dísz. A diadalív nyílása felett kör alakú mezőben az I. Kor. VIII. 6—7. bibliai idézete után ez olvasható: RENOVATUM ANNO 1790. A diadalív evangéliumi oldalához tapad a szószék, koronája 1798-as évszámot visel. Ugyanebből az évből való az Úrasztala: KARÁCSONYFALVI DEMJÉN JÓZSEF ÚR ÉS VERES ANNA ASSZONY KÉSZITTETTE 1798.
A félköríves záródású szentélyt negyedgömb-boltozat fedi. A délkeleti, mély rézsűs ablak alatt egyszerű kis szentségtartó fülke van. Orbán Balázs közlése szerint: „Kívül, a leomladozó vakolat alól régi fresco festvények nyomai tünedeznek elő.” (Orbán I. 183.) Az 1973-as javítás alkalmával belül, a hajó északi falán is megfigyelhetők voltak lappangó falképek.
A templom a középkor óta nem sokat változott. Első írásos említését az 1715-ös Udvarhelyköri Conscriptióban találjuk: a vizitáció feljegyezte, hogy temploma kőből való, cseréppel fedve, tornya kőből való, zsindelyes fedéssel (Kelemen 1922. 168.). Részletes leírása az 1789. április 17-én kelt egyházvizsgálati jegyzőkönyvben maradt fenn: „Mely Funduson vagyon az Ecclanak Deszka fedél alatt lévő kő keritéssel körül vétetett, első részében cseréppel, hátulsóban Sendellyel fedett kő Temploma és ennek végibe ugyan Sendellyel fedett szép kő tornya. A középbe lévő Templomat pedig 12 kő lábok erősittik és nyoltz ablakok, mellyek világosittyák, ezeknek hata fa foglalásu üveg ablakokkal provise, ketteje pedig pusztán lévén [...] déli ajtó előtt zsendelyes fedésü fatornátz, az ajtón 1752 D. 5. FEBR. [...] A Templomnak Arcussal meg különböztetett két részei lévén, ezeknek egyike ugy mint a hátulsó Sima Bolt hajtásos az első pedig Mennyezetes, mellynek végén keresztül egy jó tágos Festékes Kar is vagyon. Az Arcusnak északi lábánál kőből való Prédikálló Szék, felette Gombas Kárpit, előtte zöld festékes Pulpitus cum inscriptione ANNO 1716.” (UnitPüspVizit. 1788. 461—462.) A leltárban szerepel még két festett láda 1702-es és 1712-es évszámmal, egy nagyobb harang, helytelenül feljegyzett évszámmal, ezt 1117-nek jegyezték be, úgy, hogy a második számjegyen a kéziratban javítás látszik (esetleg 1517 a helyes dátum). A kisebbik harang felirata: JESUS NAZARENUS REX JUDEORUM 1545. (Uo. 469.) A mai állapothoz képest feltűnő a 8 ablak és 12 támpillér említése, eredeti elhelyezésüket csak falkutatással lehetne tisztázni.
Homoródkarácsonyfalva temploma a román kor egyszerű alaprajzi típusát mutatja: téglalap alakú hajó, keskenyebb félköríves szentély. Ezt a XIII. században vidékünkön általános megoldást közelebbről is meghatározhatjuk az ajtók és ablakok formái alapján. Mivel mind a nyílásformákban, mind azok profilozásában a csúcsíves forma és a gótikus tagozás is megjelenik a két kapuzaton, a román stílus elemeivel keverten, a templom építése a XIII. század második felére, az átmenet korára tehető. Talán ugyanebből az építésből való az északi támpillérbe elhelyezett díszített faragvány és a torony lőrésablakának szemöldökköve. Az előzményekre nézve csak gyenge támpontunk, hogy az alapfalakat még feltáratlan sírokra építették (Ferenczi 1978, 949.).
A karácsonyfalvi templom az egyetlen Udvarhelyszéken, melynek késő román kori szentélye épen fennmaradt. Ez kivételes jelentőségű vidékünkön, ahol az ugyanígy átmeneti jegyeket mutató hajók mellett a szentélyeket a gótika korában újjáépítették. E templom példa arra, hogy a nyíláskereteken jelentkező átmeneti elemek román stílusú alaprajzi és szerkezeti rendbe illeszkednek. A két kapuzattal majdnem azonos megoldásúak Oklánd és Rugonfalva kettős hengerrel tagozott félköríves kapui. Amikor a plébániát a pápai tizedjegyzékbe feljegyezték, temploma már néhány évtizede állott. Az 1333. évi rovatban: „Item sacerdos de villa Karachni solvit III. banales.” (MonVat I. 115.) 1334ben: „Item Johannes sacerdos de villa Karasun solvit II. banales antiquos.” (Uo. 133.)
A késő gótika nagy építő lendülete Karácsonyfalva templomát is érintette. Az építkezést és idejét a torony ajtajának 1496-os évszáma rögzíti. A román kori templomot nyugati homlokzati toronnyal bővítik, mely külön testként tapad a hajó falához. Ekkor épültek a hajó falaihoz járuló támpillérek, s ekkor kerül sor a falak magasítására is.
A templomot a XVII—XVIII. században többször is renoválták; az 1646-os évszám javítást is jelölhet. E javítások egyike alkalmával készült a hajó mennyezete is. Az 1790-es megújításról a diadalív felirata emlékezik meg; utána a berendezést gazdagították. Karzat már 1789-ben is volt a hajóban, ezt bővítették 1855-ben.
Ami a falura vonatkozó középkori történelmi adatokat illeti, az építkezés előtti időben, 1453-ban, illetve 1461-ben a források egy Karácsonyfalváról való jogtudó családot emlegetnek (SzOkl VIII. 82.; SzOkl I. 188.); „Gregorius filius Stephani de Karacsonfalva iuratus assessor sedis Vdvarhel”, aki az 1462. december 15-én Udvarhelyen tárgyalt Pálfalva—Firtosváralja határperben ügyvédkedik (SzOkl VIII. 98.). Az 1566-os lófő-összeírásban ismét feltűnik egy tanult személy: „Gieorgij deak wijce Judex” (SzOkl II. 197.). A XVI. században népes falu társadalmi képe így mutatkozik adatainkban: 1567-ben 30 kaput jegyeznek mint szabad portát (SzOkl II. 218.), 1576-ban 57 jobbágyportát írnak össze az ötvendénáros adó kivetéséhez, ezek nagy része fejedelmi jobbágy (SzOkl IV. 37.).
A XVIII. században emberéletet is követelő birtoklási harc tört ki a templomért a század első felében itt kápolnát építő katolikusok és a reformáció előtti templomot használó unitáriusok között. A régi templomot maguknak visszavenni akaró katolikusokat az unitáriusok fegyveres harcban verték vissza 1768-ban. A vitát eldöntő kormányszéki rendelet szerint a templom a többségben levő unitáriusoké maradt, a katolikusok részére közös erőből kellett új templomot építeni. Hogy az utóbbi rendeletet hogyan hajtották végre, nem tudjuk, a mai katolikus templom 1783-ból való (Schem 1882. 181.; Orbán I. 184.).
Irodalom
Sándor 1858/1942. II. 30—31. — Orbán I. 183—184. — Schem 1882. 181. — Jakab 1901. 336, 340. — Gerecze II. 945. — Malonyay II. 67. — Kelemen 1922. 168. — Kereszturi 1939. 115. — Balogh 19401. 536. — Voit 1942. 129, 135. — Entz 19431. 220, 222, 223, 226. — Kelemen 1947/1977. 104. 235. — Németh Gyula: A székely írás egy új emléke: a homoródkarácsonyfalvi felirat. MNy 1945. 15—16. — Juhász 1947. 11. — Vătăşianu 1959. 84, 555. — Csallány 1963. 39, 41—51. — Entz 1968. 44, 141. — Négyszáz év (képtáblákon). — Tombor 1968. 145. — Dávid 19692. 543, 545. — Bodor—Csallány 1970. 607. — Greceanu 1970. 280—281. — Hargita megye 1973. 109. — Dávid 1975. 873. — Ferenczi 1978. 945. — Ferenczi—Ferenczi 1979. 18—22, 214.
Homoródszentmárton, unitárius templom
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Homor%C3%B3dszentm%C3%A1rton, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php, http://uh.ro/itthon/kozelet/6610-homorodszentmarton-regeszeti-feltaras-a-templomvarnal, http://www.unitarian.ro/vtemplom.html, http://vmek.oszk.hu/04600/04684/html/393.html,
Homoródszentmárton (románul Martiniș, németül Sankt Marten) községközpont Erdélyben, Hargita megyében, Romániában. A község lakossága magyar, több mint fele unitárius vallású, a többi református, katolikus és baptista vallású. A lakosság gazdálkodással, földműveléssel foglalkozik.
A Nagy-Homoród kiszélesedő lapályán, a Gyepes és a Lókod patakok találkozásánál települt. A községközpont Székelyudvarhelytől 18, Oklándtól 13 km-re fekszik, a 131-es megyei út mentén.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Homoródszentmárton
Helységnév 2: Mărtiniş
Homoródszentmárton – erődtemplom
A Nagyhomoród völgyében fekvő Homoródszentmárton (Mărtiniş) község középpontjában, enyhén kiemelkedő magaslaton áll unitárius temploma. A templomot hajdan hat védőtoronnyal megerősített, ovális alaprajzú várfal övezte.
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi először.
Mikor 1613-ban a falu fegyverforgató népe Báthori Gábor mellett hadat viselt, az otthonmaradottakat váratlanul tatár had lepte meg, és mind emberi életben, mint anyagiakban nagy kárt okozott. Hasonló csapások elkerülése végett a település lakói a templomot az elkövetkező években kőfallal és védőtornyokkal erősítették meg. A falak 1625-ben még mindig épültek, 1636-ban pedig már bizonyosan készen álltak, melyről egy ekkor kiállított kiváltságlevél is tanúskodik. Az 1661-es törökdúlás idején komoly károkat szenvedett. 1691-ben tatárok ostromolták, a hagyomány szerint Bíró Gábor hősiesen védte az erődtemplomot. Az 1789. évi egyházvizsgálati jegyzőkönyv szerint az erődfal már meglehetősen rossz állapotban volt, amikor pedig Jánosfalvi Sándor István 1839-ben itt járt, a hat védőtoronyból csak kettő állt, ezek is meglehetősen rossz állapotban. A hálóboltozatos, sokszögzáródású szentélyű, régi gótikus templomot – melynek falait a Szent László-, és Szent Margit legenda 14. századi freskói díszítették – 1888-ban bontották le a védőfalak egy részével együtt. A várfal anyagát különböző építkezésekhez használták föl. 1888-89-ben épült a jelenleg látható unitárius templom.
Az erődtemplom bejárata a középkori eredetű harangtorony alatt nyílott. E torony feltehetően a 15. század végén épült, a templom épületétől külön, tőle megközelítőleg 10 méterre (valószínűleg a templomot már ekkor, a 15. század végén alacsony kőfal vette körül). A torony alatti bejárat csúcsíves (gótikus, 15. századi), a kapualjat pedig csúcsíves dongaboltozat zárja. Az első és második emeleten lőréseket figyelhetünk meg, a második emelet feletti rész 1775-ben, valamint 1861-ben épült.
A harangtorony ÉNy-i falától kiinduló falszakasz peremvonala nagyjából egyenletes, lőrést ma már nem látunk rajta, mivel felső részét az idők során lebontották. E meglehetősen ép falszakasz után két, egymáshoz közel épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmensívvel záródó ajtónyílás is van, amely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. A toronyhelytől a következőig a védőfal egyenes vonalban halad. Ezen a szakaszon három, mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrés található. Az egyenes vonalú falszakasz végén, a déli oldalon egy szöglet töri meg a fal ovális alaprajzát. Itt állott egy másik védőtorony. Alaprajza enyhén trapezoid lehetett. Innen megközelítőleg 25 méterre újabb védőtorony helye vehető ki. Egyszerre épülhetett a várfallal, amit a fal síkjából kiálló szegletkövek bizonyítanak. Tovább haladva a kaputorony felé, nem messze az előbbi torony helyétől egy elfalazott szemöldökgerendás ajtó látható. Kissé arrébb a vár hatodik és egyben utolsó védőtornyának nyomai tűnnek föl.
A védőfalak lőrései meglehetősen rendszertelenül, némelyek mellmagasságban, mások ennél magasabban helyezkednek el. Nyílásuk téglalap vagy négyzet alakú, fülkéjüket felül szemöldökgerenda vagy lapos épületkő zárja le.
A napjainkban is tovább omladozó várfalak magassága régen a védőtornyokéval egyezett, a lepusztult maradványokon gyilokjáró maradványa ma már nem fedezhető fel.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 129-134.
Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett. I. Kolozsvár. 1942. 55-70.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Bp. 1998. 597-598.
Orbán Balázs így írt a templomról a Székelyföld leírása című művében:
„Ezen templom egyike szebb és épebb régi épületeinknek, mely az átmeneti korszak, tehát a XIV. század kezdetére viheti fel keletkezési korát.”
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék de Sancto Martine néven említette először. A templom köré épített erődítményeket egy 1636. július 24-én kiállított kiváltságlevél említette.
A homoródszentmártoniak Bethlen Gábor fejedelem hozzájárulásával, a templomot kőfallal erősítették meg, hogy váratlan támadás esetén maguknak és anyagi javaiknak oltalmára szolgáljon.
A régi templomot 1636-ban említették először. A román kori templomot a 15. század végén gótikus stílusban átépítették, s ezt a formáját 1888-ban történt lebontásáig meg is őrizte. Az egykori gótikus templom helyébe 1888-1889-ben észak-déli tájolással felépítették az újabb templomot, amelynek keleti homlokzatán megörökítették elődjének feltételezett idejét, miszerint a 12. században épült. A gótika idejéből származó tornyot az 1775. évi renováláskor magasították. Huszka József 1884-ben elkészítette a templom alaprajzát, rajzokat készített a boltozatról, a két félköríves kapuzatról, a falképek elhelyezkedéséről.
A homoródszentmártoni unitárius műemléktemplom kaputoronyból és hajóból áll. A művészettörténeti szempontból jelentős, boltozatos, freskókkal díszített templomot 1888-ban lebontották és helyébe újat építettek, észak-déli tájolással. Hajdan hat bástyával erősített várfal kerítette, ma egyedül a középkori eredetű toronnyá kiépített északkeleti bástya áll, a többi romokban van.
Az új templom homlokzatán ez olvasható:
„Épült a XII. sz.-ban épített és a XVI. sz.-ban átalakított templom helyén 1888-1889 években.”
A román kori templom a 15. század végén, a gótikus átépítés során kapott új formát: az eredeti sík mennyezetet hálóboltozat váltotta fel, új, a hajóval megegyező szélességű szentély épült, két boltszakasszal és sokszögű záródással, díszes ülőfülkékkel. A hajó is gótikus formát kapott, a hálóboltozat és a külső boltozat által. Az ablakokat csúcsívessé alakították át.
A régi templomot a köréje nem sokkal azelőtt épített falak és bástyák védelmével kapcsolatban 1636-ban említették először. Az 1715-évi Conscriptio feljegyzése cseréppel fedett, kőből való templomról és zsindellyel fedett toronyról tesz említést. A mai templom festett bútorzatát a helybéli népművész Kádár Dombi Mózes készítette.
A templom északi falán Huszka József által 1884-ben feltárt és lerajzolt freskók a Szent László és Szent Margit legendát ábrázolták. A Szent László legenda képsora 14. századi, a Szent Margit legendáé valamivel későbbi. A Szent László legendából következő jelenetek voltak láthatók: A kihallgatás; A magyarok felvonulása; Részlet a harcból; A menekülő leányrabló kun; A kun lefejezése. A Szent Margit legendájának képsora 10 jelenetben: Követség a király előtt; Margit eljegyzése; Trónon ülő király; Margit megkorbácsoltatása, kínzása; Margit és két poroszló; A király egy bálvány előtt; Margit megkorbácsolja a bálványt; Olajban főzik; Lefejezése; Két angyal az égbe viszi lelkét; Testét a sírba helyezik.
A középkori eredetű kaputorony négy sarkát hornyolt vízvetőkkel ellátott pillérek erősítik. A torony alatti bejárat csúcsíves, a kapualjat csúcsíves dongaboltozat zárja. A kapualj délkeleti falában egy kőlépcső vezet az első emeletre. Az első emelet vastag falát mind a négy irányba egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Az udvar felé néző lőrést ajtónyi méretűre nagyították, a délkeletit és az északkeletit pedig befalazták. A lőrések fülkéjét felül téglából rakott boltív zárja le. A második emelet szintén védelmi jellegű átépítés eredménye. A négy fő irányba egy-egy keskeny lőrés nyílik. Ezeknek fülkéi felül szemöldökkővel zárulnak. A torony külső oldalán, az első és a második emelet választóvonalán, a délkeleti és az északnyugati oldalon a fal egyenlőtlenül keskenyedik. A második emelet feletti, kőből épített rész az 1775. évi renoválás után épült. A 95 centiméter vastag, téglából rakott hangablakos felső rész téglából épült 1861-ben. A tornyot óraíves, nyolcélű, csúcsíves bádogsisak fedi.
A templom köré a 17. században épített várfal és a megmaradt bástyák ma nagyon rossz állapotban vannak. A védelmi rendszer nem egyszerre épült, hanem fokozatosan alakult ki.
A torony északnyugati oldalától induló 40 méteres hosszú falszakasz peremvonala egyenletes, lőrés nem található rajta. Ezt követően két egymáshoz épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmensívvel záródó ajtónyílás is látható, amely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. A toronyhelytől a következőig egyenes vonalban haladó védőfalon három, mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrés található. A déli oldalon szintén egy torony állott, tőle 25 méterre újabb torony vehető ki. Ezt kővetően a hatodik védőtorony helye is látható.
Források
GYÖNGYÖSSY JÁNOS
A HOMORÓDSZENTMÁRTONI UNITÁRIUS TEMPLOMKASTÉLY
A község központjában enyhén kiemelkedő magaslaton áll az unitárius templom, mely a lebontott gótikus templom helyébe 1888—1889 között épült. A templomot hajdan hat védőtoronnyal megerősített, ovális alaprajzú várfal övezte, melynek bejárata a templomtól külön épült középkori eredetű kaputorony alatt nyílott. Ebből az erősségből napjainkra az időközben megmagasított kaputorony és az egykori várfal romjai maradtak meg. A falak mentén sorakozó védőtornyokat a XIX. század folyamán rendre lebontották, anyagukat különböző építkezésekhez használták föl.
A művészettörténeti szempontból igen jelentős, középkori falfestményekkel díszített gótikus templomot, a korábbi leírások, valamint Huszka József feltárásának eredményei alapján Dávid László ismertette.1 A következőkben a középkori és a mai templom építéstörténetére csak annyira térünk ki, amennyire az erődítmények múltjának feltárása megköveteli. Az új templom megközelítőleg északdél tájolással épült, falába látható módon nincsenek középkori faragványok beépítve.
A templom köré épített erődítményeket egy 1636. július 24-én kiállított kiváltságlevél említi. Ebben I. Rákóczi György fejedelem engedélyezi a homoródszentmártoniaknak, hogy kastélyuk őrizetére egy rangosabb székely, s mellette öt közrendű gyalog-puskás háború idején is otthon maradhasson.4 Az oklevélből fény derül a templomkastéÍy építésének körülményeire is. 1613-ban, mikor a falu fegyverforgató népe Báthory Gábor mellett hadat viselt, az otthonmaradottakat váratlanul tatár had lepte meg és mind emberi életben, mind anyagiakban nagy kárt okozott nekik, Hasonló csapások elkerülése végett a homoródszentmártoniak Bethlen Gábor fejedelemtől kősó adományt nyerve, a templomot kőfallal erősítették meg, annyira, hogy váratlan támadás esetén maguknak és anyagi javaiknak oltalmára szolgáljon.
Az 1715. évi Udvarhelyköri Conscpiptio röviden cserépfedésű, kőből épült templomról és zsindellyel fedett toronyról tesz említést. Annál bővebben leírja a templomkastély akkori állapotát az 1789. évi püspöki vizsgálati jegyzőkönyv, melynek teljes szövegét Kelemen Lajos tette közzé. A jegyzőkönyv szövegéből kitűnik, hogy a XVIH. század vége felé, a védőtornyok és várfalak állapota már nem volt a legjobb. A zárórész határozatai közt a nyolcadik pont az erődítményekre vonatkozik:
„A templom kerítését vagyis castélyt felettébb megromladozott állapotjában, ennek belől való részét borzafákkal s egyéb haszontalan csemetékkel felnőttnek találván", a vizitáció elrendelte a cinterem megtisztítását3. A templomot és a körülötte lévő várat Jánosfalvi Sándor István, homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkész is bemutatta, aki 1839-ben a Nagyhomoród mentén barangolva Homoródszentmártonban is megfordult: „Másik nagyszerű tárgy, Homoródszentmártonban a falu alsó felében [...] szép téres dombnak tetején az unitáriusok ős templomvára [. . .] ősi, óriási képzeltető tornácos fogas tornyával"4. A gótikus templomot kerítő vár ezidőtájt már omladozó félben volt, hat védőtornyából már csak kettő állt, ezek is meglehetősen rossz állapotban. Az egyházközség iratai között Jánosfalvi Sándor István említi a fenti 1636-ban kibocsájtott szabadságlevelet, de említ egy korábbi, 1625-ben kelt oklevelet is, melyet Radeczki Bálint unitárius püspök .a közeli Homoródkarácsonyfalván adott ki. A vizitációt tartó püspököt a homoródszentmártoniak arra kérik, hogy a Szentmártonhoz tartozó filiákat a templomkastély további kiépítésében való részvételre kötelezze. Ezek, mármint a szomszédos Abásfalva, Keményfalva, Gyepes, Kénos és Lókod — amint a fenti deliberátumból kitűnik — „a segítségben nem igen nagy buzgóságot mutattak, mert azt mondották, hogy a régi romlásokat készek kiigazítani, segíteni, de nagyobb és újabb erősségek építésére nem ajánlkozhatnak."5
Mindezt Janosfalvi Sándor István a következőkkel egészíti ki:
„Ebből következett, hogy a homoródszentmártoniak is holmi, a levélben kifejezett kifogásokkal a filiákat elrekesztvén és tiltván, nem csak a veszély idejéni várbameneküléstől, de a torony alatti bejárattól is, ítéletesen ajtót vágattak a váron a filiák számára a cinteremnek keleti oldalán, mely tájék vagy várrész osztály szerint a filiáké volt, hol a bérakott ajtó ma is látszik. És így a privilégium nyerésekor [1636: Gy. J.] csak a homoródszentmártoniak vállán feküdt a vár továbbépítés vagy bevésés és gondozás terhe, de úgy hiszem, övék volt egyedül haszna is már nagyobbára."6
Az erkélyes sisakkal ellátott tornyot Sándor István a következőképpen írja le: „A torony alolról erőssen bé van boltozva s csak egy kis erős vasas tölgyfa ajtócskán lehet két kőfal közt lévő keskeny grádicson felbuvni a toronyba, hol egy ember ezer ellenséget legyilkolhat rendre felyülről, ha buvni mernék alulról. Megjegyzem itt is, hogy a tornyon magán volt ily nehéz vasas tölgyfa ajtó is, ezen ittjártamkor [1839:Gy. J.] utáni időben a rajta volt vasakért lepusztíttatván ma [. . .] csak egy vékony deszka levél-ajtó van rajta."7
Orbán Balázs az erődítményt a következőképpen mutatja be: „E kastély erős, magas falaival, 7 bástyájával 250 lépés kerülettel bírván, elég terjedelmes. volt arra, hogy nagyobb számú védcsapatot is befogadjon és elég erős arra, hogy azoknak vész idején védelmet és biztos men-helyet nyújtson.
A kastély idoma kerek, csakis déli oldalán rúg ki szögletbe. A falak vonalából kiszökellő bástyák egy kivételével (mely ötszögű) mind négyeg-bástyák, kétsoros lőréssel, s azon sajátságos elrendezéssel, hogy úgy a keleti, mint nyugati oldalon két-két bástya van közvetlen egymás szomszédságában. Az északi oldalon volt kapubástyára épült a torony; boltozott folyosója még most is megvan tartva.
llyen e várkastély s kegyeletes, és becsülendő azon, gondolat miszerint a hívek gabonát gyújtenek, hogy ezek őseinknek annyiszor védelmet nyújtott várkastély omladozni kezdett falait kiújítva, megmentsék az enyészettől"8. Ügy látszik. azonban, hogy ez a jószándékú gyűjtés nem járt különösebb eredménnyel. Id. Kováts István székelyudvarhelyi fényképész 1936-ban készült felvételén a védőfalak már a-mai romos állappotot mutatják.9
A középkori eredetű kaputorony négy sarkát hornyolt vízvetőkkél ellátott pillérek erősítik. A torony alatti bejárat csúcsíves kiképzésű, a kapualjat pedig csúcsíves dongaboltozat zárja le. A kapualj délkeleti falában egy szűk kőlépcső vezet az első emeletre, a lépcsőház felé nyíló ajtó vastag tölgyfa deszkából készült, külső oldalát egymást keresztező, vízszintes és függőleges vaspántok erősítik. Az első emelet 120 cm vastag falat mind a négy irányba egy-egy keskeny magas lőrés töri át. Ezek közül az udvar fele nézőt utólag ajtónyi méretűre tágították, a délkeletit és az északkeletit pedig befalazták. A lőrések fülkéjét felül téglából rakott boltív zárja le. Az első emelet padlózata ma a lőrések alsó szintjén talalható, tartógerendái párkányra támaszkodnak. Az eredeti padlószint valamikor alacsonyabban lehetett, amint azt az egykori tartógerendák falban megmaradt üregei mutatják. Ezek a mai padlószint alatt, a kapualj dongaboltozatának csúcsától 1 m magasságra láthatók. Á második emelet táján valamivel későbbi, de szintén védelmi jellegű ráépítés eredménye. A négy fő irányba egy-egy keskeny magas lőrés nyílik. Ezeknek fülkéi felül szemöldökkővel zárulnak. A torony külső oldalán, az első és második emelet választóvonalán, a délkeleti és az északnyugati oldalon egyenetlenül keskenyedik a fal.
A második emelet feletti, kőből épített rész — melyet sem ablak, sem lőrés nem tör át — későbbi magasítás, feltehetően az 1789-beli vizitáció jegyzőkönyvében említett 1775. évi renoválás alkalmával készült. A 95 cm vastag, téglából rakott hangablakos felső rész 1861-ben épült. A tornyot óraíves, nyolcélű, csúcsos bádogsisak fedi.
A torony északnyugati oldalától induló, megközelítőleg 40 m hosszi falszakasz, többnyire egyenletes peremmel rendelkezik, lőrést nem találunk rajta. Mivel nem valószínű, hogy egy ilyen hosszú falszakaszt védelem nélkül hagytak volna, — ráadásul ezen a részen az alaprajz görbülete miatt oldalfedezet sem volt lehetséges — föltételezhető, hogy ez a szakasz, akárcsak a várfal többi része, valamikor magasabb lehetett. Talán épp a lőrésekkel ellátott felső részét bontották le az idők során.
E meglehetősen ép falszakasz után két, egymáshoz közel épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmentívvel, záródó ajtónyílás is látható, mely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. Ettől a toronyhelytől a következőig a védőfal többnyire egyenes vonalban halad. Ezen a szakaszon három mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrést találunk. Az egyenes vonalú falszakasz végén, a déli oldalon egy szöglet töri meg a fal ovális alaprajzát; itt állott egy másik védőtorony, melynek alaprajza enyhén trapézoid tehetett. Innen megközelítőleg 25 méterre újabb védőtoröny helye látható, s hogy ez egyszerre épült a várfallal, bizonyítják a fal síkjából kiálló szegletkövek. Tovább haladva a kaputorony felé, nem messze az előbbi torony helyétől egy elfalazott szemöldökgerendás ajtó látható. Kissé arrébb, a vár hatodik és egyben utolsó védőtornyának nyomai tűnnek föl.
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi először: „Abraam sacerdos de Sancto Martino solvit VIII banales antiquos". A múlt század végén lebontott templom első formájában a XIII. század utolsó negyedében épülhetett.10 A XV. század végén a régi, valószínű félköríves szentély helyébe a kor igényeinek megfelelő sok-szögzáródású, boltozatos szentélyt építették, s szintén ekkor készülhetett a hajó boltozata is. A gótikus átépítés által nyert formáját a templom az 1888-ban történt lebontásáig megőrizte.
Feltehetőleg ugyancsak a XV. század végén épült a gótikus torony, a templom épületétől külön, tőle megközelítőleg 10 méterre. Igen valószínű, hogy a templomot, a XV. század végén alacsony kőfal vette körül, hisz tudott dolog, hogy a templomtól külön épült középkori kőtornyok a Székelyföldön a cinterem bejáratának védelmét biztosították. Alaprajzi elrendezés szempontjából tehát a templom a XVII. századi védelmi célú átépítésig aligha különbözött a közeli Homoródszentpéter, Homoródjánosfalva, Oklánd és Homoródújfalu kerített templomaitól.
Amint az 1636-ban kibocsátott kiváltságlevélből kitűnik, az 1613. évi török—tatár dúlás utáni években a templomot hat védőtoronnyal megerősített várfallal vették körül. A korábbi cinteremfalakat valószínűleg lebontották; tény az, hogy a ma látható romos falmaradványok szerkezetén ráépítés nyomai nem látszanak. A XVII. századi védőfalak ovális alaprajza szerint viszont arra következtethetünk, hogy a várfalak többé-kevésbé a korábbi cinteremfalak vonala után igazodtak. Itt kell megemlítenünk, hogy az 1789. évi leírás hat, Orbán Balázs pedig hét védő-toronyról tesz említést. E különbség abból adódik, hogy Orbán a harangtornyot a védőtornyok közé számította, sőt azt az egyik „bástya" megmagasításából származtatja. Ez a megállapítás nyilvánvalóan téves, mivel a csúcsíves bejárattal, keskeny lőrésekkel ellátott torony csaknem másfél száz évvel korábbi a többi védőtoronynál.
Nincs adatunk arról, hogy a középkori kaputornyot a XVII. századi erődítési munkálatok mennyire érintették, avagy érintétték-e egyáltalán. A torony második emelete ugyan későbbinek tűnik, mint az alatta lévő rész, lőrései szerint ítélve azonban ez az emelet is korábbi, mint a várfalak és a védőtornyok. Feltételezhető, hogy a tornyot már a védő-falak építése előtt is erkélyes sisak fedte, mely egész a XVIII. századi magasításáig fennállhatott. Az 1775-ben magasított tornyot — valószínű a hagyományos forma megőrzése végett — újabb erkélyes sisakkal látták el. Ezt a zsindellyel fedett sisakot melyet Jánosfalvi Sándor István is említ, az új harangház. építésekor, 1861-ben bontották le.
A földszinti helyiségre és emeletre tagolt védőtornyok némelyike, ahogy a falmaradványokból kivehető, a védőfallal egyszerre épült, a többit később ragasztották a már meglévő várfalakhoz. Így az ötszögű, a trapezoid alaprajzú, valamint a déli oldalon, az előbbitől keletre épült védőtorony, a várfallal egyidős, a kaputoronytól délre eső torony viszont már nyilvánvalóan későbbi bővítés eredménye. A nyugati oldal másik két védőtornyáról, az erősen romos várfalak miatt, az építés sorrendjét illetően semmi bizonyosat nem állapíthatunk meg.
A védőfalak lőrései meglehetősen rendszertelenül, némelyek mellmagasságban, mások ennél magasabban helyezkedtek el. Nyilásuk téglalap vagy négyzet alakú, fülkéjüket felül szemöldökgerenda vagy lapos épületkő zárja le. A várfaiak régen bizonyára magasabbak voltak mint ma, magasságuk a védőtoronyokéval egyezett. Gyilokjárónak nyomai ugyan nem maradtak fenn, de ha a falak magasabbak voltak, okvetlenül annak is kellett léteznie. Az 1789. évi jegyzökönyv a falak belső felén „rongyos sendellyes árnyékokat" említ, melyeket a védőfolyosó maradványainak is tekinthetjük, de ugyanúgy lehetnek — a székelyderzsiéhez hasonló — félnyeregtetős szin maradványai is.11
A Sándor István által említett deliberátum szerint a homoródszentmártoniak még 1625-ben is a vár nagyobbításán dolgoztak. Az akkortájt nyitott oldalbejárat maradványaaz az elfalazott ajtó, mely a várfal délkeleti részén ma is látható.
A templomot és a várat 1661-ben (Jánosfalvi Sándor István szerint 1663-ban) a törökök feldúlták. Erről tanúskodott a régi templom nyugati végében álló karzat felirata: Hic Chorus per maniis Gentium Barbarorum Neiarias Turcarum, destructns. In Gloriam Dei Patris denuo Renovatus Impensis Georgii Szakáts. A. D. 1664.12 Ekkor pusztult el a Radeczki Bálint püspök leveléből ismert két középkori harang is. Ezek helyett 1666-ban két új harangot öntettek. A nagyobbik harang ma is megvan a következő felirattal; „In gloriam unus supremi Dei et ejus filii nazare aetilipus(!) Stephano Biro Balthasare D. E. 1666. Geor. Moergeler Coronen Me Fudit."
1690-ben a Zernyest melletti győzelem után Thököly Imre és az őt segítő török-tatár csapatok Udvarhelyszék felé nyomultak és szeptember lévén már Homoródszentpéternél táboroztak. Egy hónap múltán, Thököly hátráló seregei újból átvonultak a Homoród mentén. Október 11-en Kénost, Homoródszentmártont és Recsenyédet érintve, Erdővidék felé folytatták útjukat.13 Bár pontos adattai nem rendelkezünk, valószínű, hogy Homoródszentmárton népe és a környékbeliek az átvonuló, prédára éhes seregek elől a templomvár falai mögé húzódtak. Az 1789. évi jegyzőkönyv egy zászlóról is szól, melyet a szentélyben tartottak, és amelynek felirata a következő volt: „Itt nyugszik Nemzetes Biró Gábor Uramnak virágzó életének 23. esztendős korában tatárok fegyverétől sok sebei után vitézi módon elhervadott teste 8-va octombris 1691."14 Jánosfalvi Sándor István a múlt század harmincas éveiben a zászlónak már csak rúdját és foszlányait találta, Orbán Balázs pedig már ennyit sem. Orbán szerint Biró Gábor a Thökölyt segítő török-tatár csapatokkal szállt szembe és a harc során esett el. Thököly beütése azonban egy évvel Biró Gábor eleste előtt, 1690 őszén történt, következésképpen vagy Orbán feltételezése nem helytálló, vagy a zászló évszámát olvasták tévesen. Ez utóbbi azonban nem valószínű, már ezért sem, mert nemcsak az évszám, hanem a nap sem egyezik: 1690 október 8-an ugyanis Thököly még Fehéregyháza és Bun között táborozott.
Az 1789. évi egyházvizsgálat a várfalakat omladozófélben találta, a védőtornyok közül pedig kettő különösen rossz állapotban volt. Az akkori iskola udvara felől lévő védőtorony (ez feltehetőleg az északnyugati torony volt) „GAL FERENTZ és „HIC FUIT VAL: SZ: MÁRT: A. D. 1677" felirat volt olvasható.
Jánosfalvi Sándor István. 1839-ben már „váromladék"-ról és „repedt bástyák düledékei"-ről tesz említést. A hat védőtoronyból ekkor kettő még meglehetős épségben állott, a torony csúcsíves bejáratának pedig megvolt még a vaspántos ajtaja.
A védőfalak nagy részét a XIX. század végén, az új templom építése idején, és az azt követő néhány évben bontották le. A romosan maradt falak napjainkban is tovább omladoznak, a védőtornyok helyét pedig már csak a talajfelszín enyhe kiemelkedései jelzik.
JEGYZETEK
1 Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981, 157—167.
2 Székely Oklevéltár. VI. 134—138.
3 Kelemen Lajos: Legrégibb adataink unitárius templomainkról püspöki vizsgálati jegyzőkönyveinkben 1789-ig. Keresztény Magvető, LIV. (1922.) 168—180.
4 Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett, 1858. Kolozsvár, I—II, 1942, 55.
5 Uo., 59.
6 Uo., 59—60.
7 Uo., 69.
8 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I, 1868, 162.
9 Dávid László: i.m. 134. fénykép
10 Dávid, László: i.m. 166.
11 Az „árnyék" szó korábbi jelentései: 1. szekér és szerszámszín. fészer; 2. fedélszin. Szabó T. Atüla: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tar. I, Bukarest, 1976.
13 Jakalb Elek — Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye monográfiája, Buda-pest, 1901, 401—402.
14 Kelemen Lajos: i.m. (1977), 218.
12 Kelemen Lajos: Adatok öt székelyföldi unitárius templomkastély történetéhez. Művészettörténeti Tanulmányok, Bukarest, 1977, 217—218.
24. HOMORÓDSZENTMÁRTON
1333-ban de Sancto Martine néven jelentkezik a pápai tizedjegyzékben. (Beke: Az erd. egyházmegye. 175.; Orbán: Székelyföld I., 6. jegyz.) 1487-ben Zentmártonnak (C. Suciu: Dicţionar istoric.) írják. 1567-ben a regestrum 27 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 218.) 1636-ban már Homorod-Szent Márton (C. Suciu: i. m.) a neve.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Ábrahám a pápai tizedjegyzék szerint 8 régi banálist fizet, 1334-ben 10 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 169.) 1333-ban ismert Szent Márton neve is, tanúja Szent Mártonról elnevezett templomának.
1514-ben Antal a plébános, aki azonos lehet egy 1523-ban feltűnő, Kányádról származó, de szentmártoni Antal plébánossal. (SZOKL. I. 327., III. 228.)
A középkori templomot 1888-ban lebontják, de a rá vonatkozó sok fennmaradt leírásból, az Orbán Balázsé a legrészletesebb. (Orbán: i. m. I. 161–162.) Leírása szerint formájában két kor stílusa ötvöződött egybe. A román stílus korát a köríves déli kapu és szintén köríves nyugati főkapu és a szentélyben a 6 köríves mélyedéssel készült fali papiszék képviselte. Ezek alapján a templom építésének idejét a román kor átmeneti korszakára, a XIV. századra teszi.
A templom lebontása után az új templom keleti homlokzatán megörökítették elődjének feltételezett építési idejét, miszerint a XII. században épült.
A román kori templom a XV. század végén, a gótikus átépítés során kapott új formát: az eredeti sík mennyezetet hálóboltozat váltja fel, új, a hajóval megegyező szélességű szentély épül, két boltszakasszal és sokszögű záródással, díszes ülőfülkékkel. A hajó is gótikus formát kap, a hálóboltozat és a külső pillérek által. Csúcsívesek lesznek az ablakok. E kornál korábbiak a falfestmények, amelyeket 1884-ben Huszka tárt fel. A felső képsorban Szent László legendája volt látható (Kihallgatás; A magyarok felvonulása; Részlet a harcból, A menekülő leányrabló kun; A kun lefejezése; Három fegyvertelen férfi). Alatta Szent Margit legendájának képsora 10 jelenetben: Követség a király előtt; Margit eljegyzése; Trónon ülő király, melynek csak a lába látszott; Margit megkorbácsoltatása, kínzása; Margit és két poroszló; A király egy bálvány előtt; Margit megkorbácsolja a bálványt; Olajban főzik; Lefejezése; Két angyal az égbe viszi lelkét; Testét a sírba helyezik. (Kolozsvári Közlöny. 1883. IX. 7., 204. sz.; Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 162–164.) A képsort több helyen megcsonkították az utólag ráépített boltívek. A szentély ívmezőjében feltárt képek: Szent Kristóf, a vállán ülő kis Jézussal, IES-HRS betűkkel; Kálvária; Sírbatétel; Pokol; Mennyország, amelynek ajtaját Péter nyitja meg, lába alatt BELIAL felirat és egy torz fej.
A Szent László legenda képsora XIV. századi, a Margit legendáé valamivel későbbi.
A szentély falképeit már a gótikus boltozás után, a XV–XVI. század fordulóján festették. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 37/76.; Bíró: Erdély művészete. 65.)
A templomot az 1789. évi vizitációs jegyzőkönyv szerint 6, Orbán szerint (Székelyföld. I. 161–162.) 7 bástyás várfal vette körül az 1613–1629-es évekből. Egyik – ez lehet a hetedik – az a toronybástya, mely a XVII. század előtti kőkerítés keretében is fennállott, mint kaputorony. A középkori kőkerítést erősíthették meg, hogy biztosabbá tegyék a védekezést s elkerüljék azt a pusztítást, amelyben korábban része volt a templomnak a Báthori Gábor ellen betört tatárok részéről. (Entz G.: Székely erődtemplomok 2, 3, 6.; Kelemen: Művészett. I. 214, 217.)
A gótika idejéből származó tornyot magasították, legutóbb az 1775. évi renováláskor.
A várkastélynak számos ostromot kellett kiállnia. 1664-ből pl. felirat emlékezik meg az Ali basaféle pusztításról: „Hic chorus per manus gentium barbarorum, nefarias Turcarum destructus, in gloriam unius Dei Patris denue reaedificatus expensis Georgii Szász Anno Domini 1664.” (Orbán: i. m. I. 162.) (Szász helyett helyesen: Szakács.)
1691-ben is ostromolják, amiről egy zászlórúd felirata emlékezik meg, Bíró Gábor hősi halottal kapcsolatban: „Itt nyugszik nemzetes Bíró Gábor uramnak virágzó életének 23 esztendős korában, tatárok fegyvertől sok sebei után vitézül elhervadott teste. 8 8-bris 1691.” (Orbán: i. m. I. 163.)
1789-ben a várfal romos állapotban van, három bástyája már egészen leomlott. Helyreállítására nem kerül sor, pedig ez lett volna egyetlen élő tanúja a középkori építményeknek, mert a templomot lebontják és helyén 1888–1889-ben új templomot építenek. A régi bástyákból ma csak a toronnyá kiépített egyetlen bástya áll. (Dávid L.: i. m. 157, 164.)
A középkori tiszta katolikus lakosság a reformáció idején átéli a kor vallási változásait és az unitárius vallásnál állapodik meg, s az unitáriusoké lesz a templom is. A lakosság egy kisebb része azonban megmarad reformátusnak, vagy visszatér, s annyira megerősödik, hogy 1777-ben már anyaegyháza van. Ebből a korból származhatott templomuk is, amelyet 1911-ben teljesen átépítenek. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 653.)
A XVIII. században két protestáns anyaegyháza van a településnek, templommal: református és unitárius. (Benkő J.: Transsilvania. II. 188, 228.) E század elején is hasonlóképpen. (Helységnévtár. 1913.)
A középkori templom a reformáció előtt és sokáig azután is központi egyháza volt a környék több falujának (Abásfalva, Homoródkeményfalva, Gyepes, Kénos, Homoródremete, Lókod). (Orbán: i. m. I. 162.)
Homoródszentmárton: régészeti feltárás a templomvárnál
Régészeti kutatást végeznek már negyedik hete a homoródszentmártoni templomvárnál: habár az eső hátráltatja őket, a régészek alapos kutatómunkát folytatnak.
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2011. június 03.
A Haáz Rezső Múzeum régészei, Sófalvi András és Nyárádi Zsolt a Szülőföld Alap és Hargita Megye önkormányzatának jóvoltából végzik néhány hete a szentmártoni templomvár falainak, egykori épületeinek, védőbástyáinak feltárását.
A templomvárról már előzetesen is viszonylag sokat tudtak a régészek: a kőből rakott falakon belül van az 1888-89-ben épült mostani templom, s ez alatt (alapfalaira körülbelül merőlegesen fekve) található a régi templomrom - ezt egyébként egy 16. századi térkép is várfallal jelöli, a 19. században Huszka József le is rajzolta. A most is álló, jellegzetes kaputorony nem egyszerre épült az új templommal, gótikus építése legkésőbb a 15-16. század fordulóján befejeződött – közölte Sófalvi.
1613-ban, Bethlen Gábor idejében több portyázó török és tatár csapat is járt ezen a vidéken, s ekkor (1613 és 1636) között erősítették meg az építményt, többek között hat külső védőtorony is felépült. Abban az időben impozáns látvány lehetett a magaslaton álló, külső tornyos, lőrésekkel ellátott templomvár: mögötte látszik az a magaslat, ahol a 17. században a bágyi vár is felépült.
1690-ben Thököly Imre csapatainak átvonulásakor még használatban volt az erődítmény, valószínűleg eddig temetkeztek a várfalakon belül. Homoródszentmárton akkor is nagy településnek számított a Nagy-Homoród mentén, írásos feljegyzések vannak arról, hogy a környező kisebb falvak (Keményfalva, Gyepes, Abásfalva, Kénos, Lókod) lakosságával együtt építették a szentmártoniak a templomvárat.
Sófalvi a helyszínen megmutatta, hogy az egyik szelvényben pontosan az egyik védőtorony maradványai, falai látszanak: a 4 méter széles, 4 méter hosszú építmény többszintes volt. A kaputorony tövében is nyitottak egy kutatóárkot – itt a feltételezések szerint más épületek állhattak, hiszen a régészek két belső kőépület nyomait fedezték fel, ezeket valószínűleg 1888-ban bontották le a régi templommal együtt. Egy másik szelvényben (a várfal mellett) már temetkezéseket tár fel Nyárádi Zsolt – középkori sírok, amelyek fölé épült a 17. században egy belső épület.
A feltárást jövő héten abbahagyják, de ősszel folytatni fogják: Sófalvi azt is közölte, hogy a falak konzerválását is tervezik, illetve részben rekonstruálják is, így néhány éven belül a vártemplom egy része eredeti, középkori látványt fog nyújtani az odalátogatóknak.
Homoródszentmárton (románul Martiniș, németül Sankt Marten) községközpont Erdélyben, Hargita megyében, Romániában. A község lakossága magyar, több mint fele unitárius vallású, a többi református, katolikus és baptista vallású. A lakosság gazdálkodással, földműveléssel foglalkozik.
A Nagy-Homoród kiszélesedő lapályán, a Gyepes és a Lókod patakok találkozásánál települt. A községközpont Székelyudvarhelytől 18, Oklándtól 13 km-re fekszik, a 131-es megyei út mentén.
templom
Vármegye: Udvarhely
Ország: Románia
Régió: Erdély és Partium
Helységnév 1: Homoródszentmárton
Helységnév 2: Mărtiniş
Homoródszentmárton – erődtemplom
A Nagyhomoród völgyében fekvő Homoródszentmárton (Mărtiniş) község középpontjában, enyhén kiemelkedő magaslaton áll unitárius temploma. A templomot hajdan hat védőtoronnyal megerősített, ovális alaprajzú várfal övezte.
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi először.
Mikor 1613-ban a falu fegyverforgató népe Báthori Gábor mellett hadat viselt, az otthonmaradottakat váratlanul tatár had lepte meg, és mind emberi életben, mint anyagiakban nagy kárt okozott. Hasonló csapások elkerülése végett a település lakói a templomot az elkövetkező években kőfallal és védőtornyokkal erősítették meg. A falak 1625-ben még mindig épültek, 1636-ban pedig már bizonyosan készen álltak, melyről egy ekkor kiállított kiváltságlevél is tanúskodik. Az 1661-es törökdúlás idején komoly károkat szenvedett. 1691-ben tatárok ostromolták, a hagyomány szerint Bíró Gábor hősiesen védte az erődtemplomot. Az 1789. évi egyházvizsgálati jegyzőkönyv szerint az erődfal már meglehetősen rossz állapotban volt, amikor pedig Jánosfalvi Sándor István 1839-ben itt járt, a hat védőtoronyból csak kettő állt, ezek is meglehetősen rossz állapotban. A hálóboltozatos, sokszögzáródású szentélyű, régi gótikus templomot – melynek falait a Szent László-, és Szent Margit legenda 14. századi freskói díszítették – 1888-ban bontották le a védőfalak egy részével együtt. A várfal anyagát különböző építkezésekhez használták föl. 1888-89-ben épült a jelenleg látható unitárius templom.
Az erődtemplom bejárata a középkori eredetű harangtorony alatt nyílott. E torony feltehetően a 15. század végén épült, a templom épületétől külön, tőle megközelítőleg 10 méterre (valószínűleg a templomot már ekkor, a 15. század végén alacsony kőfal vette körül). A torony alatti bejárat csúcsíves (gótikus, 15. századi), a kapualjat pedig csúcsíves dongaboltozat zárja. Az első és második emeleten lőréseket figyelhetünk meg, a második emelet feletti rész 1775-ben, valamint 1861-ben épült.
A harangtorony ÉNy-i falától kiinduló falszakasz peremvonala nagyjából egyenletes, lőrést ma már nem látunk rajta, mivel felső részét az idők során lebontották. E meglehetősen ép falszakasz után két, egymáshoz közel épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmensívvel záródó ajtónyílás is van, amely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. A toronyhelytől a következőig a védőfal egyenes vonalban halad. Ezen a szakaszon három, mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrés található. Az egyenes vonalú falszakasz végén, a déli oldalon egy szöglet töri meg a fal ovális alaprajzát. Itt állott egy másik védőtorony. Alaprajza enyhén trapezoid lehetett. Innen megközelítőleg 25 méterre újabb védőtorony helye vehető ki. Egyszerre épülhetett a várfallal, amit a fal síkjából kiálló szegletkövek bizonyítanak. Tovább haladva a kaputorony felé, nem messze az előbbi torony helyétől egy elfalazott szemöldökgerendás ajtó látható. Kissé arrébb a vár hatodik és egyben utolsó védőtornyának nyomai tűnnek föl.
A védőfalak lőrései meglehetősen rendszertelenül, némelyek mellmagasságban, mások ennél magasabban helyezkednek el. Nyílásuk téglalap vagy négyzet alakú, fülkéjüket felül szemöldökgerenda vagy lapos épületkő zárja le.
A napjainkban is tovább omladozó várfalak magassága régen a védőtornyokéval egyezett, a lepusztult maradványokon gyilokjáró maradványa ma már nem fedezhető fel.
Források:
Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Bp. 1995. 129-134.
Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett. I. Kolozsvár. 1942. 55-70.
Vofkori László: Székelyföld útikönyve. I. Bp. 1998. 597-598.
Orbán Balázs így írt a templomról a Székelyföld leírása című művében:
„Ezen templom egyike szebb és épebb régi épületeinknek, mely az átmeneti korszak, tehát a XIV. század kezdetére viheti fel keletkezési korát.”
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék de Sancto Martine néven említette először. A templom köré épített erődítményeket egy 1636. július 24-én kiállított kiváltságlevél említette.
A homoródszentmártoniak Bethlen Gábor fejedelem hozzájárulásával, a templomot kőfallal erősítették meg, hogy váratlan támadás esetén maguknak és anyagi javaiknak oltalmára szolgáljon.
A régi templomot 1636-ban említették először. A román kori templomot a 15. század végén gótikus stílusban átépítették, s ezt a formáját 1888-ban történt lebontásáig meg is őrizte. Az egykori gótikus templom helyébe 1888-1889-ben észak-déli tájolással felépítették az újabb templomot, amelynek keleti homlokzatán megörökítették elődjének feltételezett idejét, miszerint a 12. században épült. A gótika idejéből származó tornyot az 1775. évi renováláskor magasították. Huszka József 1884-ben elkészítette a templom alaprajzát, rajzokat készített a boltozatról, a két félköríves kapuzatról, a falképek elhelyezkedéséről.
A homoródszentmártoni unitárius műemléktemplom kaputoronyból és hajóból áll. A művészettörténeti szempontból jelentős, boltozatos, freskókkal díszített templomot 1888-ban lebontották és helyébe újat építettek, észak-déli tájolással. Hajdan hat bástyával erősített várfal kerítette, ma egyedül a középkori eredetű toronnyá kiépített északkeleti bástya áll, a többi romokban van.
Az új templom homlokzatán ez olvasható:
„Épült a XII. sz.-ban épített és a XVI. sz.-ban átalakított templom helyén 1888-1889 években.”
A román kori templom a 15. század végén, a gótikus átépítés során kapott új formát: az eredeti sík mennyezetet hálóboltozat váltotta fel, új, a hajóval megegyező szélességű szentély épült, két boltszakasszal és sokszögű záródással, díszes ülőfülkékkel. A hajó is gótikus formát kapott, a hálóboltozat és a külső boltozat által. Az ablakokat csúcsívessé alakították át.
A régi templomot a köréje nem sokkal azelőtt épített falak és bástyák védelmével kapcsolatban 1636-ban említették először. Az 1715-évi Conscriptio feljegyzése cseréppel fedett, kőből való templomról és zsindellyel fedett toronyról tesz említést. A mai templom festett bútorzatát a helybéli népművész Kádár Dombi Mózes készítette.
A templom északi falán Huszka József által 1884-ben feltárt és lerajzolt freskók a Szent László és Szent Margit legendát ábrázolták. A Szent László legenda képsora 14. századi, a Szent Margit legendáé valamivel későbbi. A Szent László legendából következő jelenetek voltak láthatók: A kihallgatás; A magyarok felvonulása; Részlet a harcból; A menekülő leányrabló kun; A kun lefejezése. A Szent Margit legendájának képsora 10 jelenetben: Követség a király előtt; Margit eljegyzése; Trónon ülő király; Margit megkorbácsoltatása, kínzása; Margit és két poroszló; A király egy bálvány előtt; Margit megkorbácsolja a bálványt; Olajban főzik; Lefejezése; Két angyal az égbe viszi lelkét; Testét a sírba helyezik.
A középkori eredetű kaputorony négy sarkát hornyolt vízvetőkkel ellátott pillérek erősítik. A torony alatti bejárat csúcsíves, a kapualjat csúcsíves dongaboltozat zárja. A kapualj délkeleti falában egy kőlépcső vezet az első emeletre. Az első emelet vastag falát mind a négy irányba egy-egy keskeny, magas lőrés töri át. Az udvar felé néző lőrést ajtónyi méretűre nagyították, a délkeletit és az északkeletit pedig befalazták. A lőrések fülkéjét felül téglából rakott boltív zárja le. A második emelet szintén védelmi jellegű átépítés eredménye. A négy fő irányba egy-egy keskeny lőrés nyílik. Ezeknek fülkéi felül szemöldökkővel zárulnak. A torony külső oldalán, az első és a második emelet választóvonalán, a délkeleti és az északnyugati oldalon a fal egyenlőtlenül keskenyedik. A második emelet feletti, kőből épített rész az 1775. évi renoválás után épült. A 95 centiméter vastag, téglából rakott hangablakos felső rész téglából épült 1861-ben. A tornyot óraíves, nyolcélű, csúcsíves bádogsisak fedi.
A templom köré a 17. században épített várfal és a megmaradt bástyák ma nagyon rossz állapotban vannak. A védelmi rendszer nem egyszerre épült, hanem fokozatosan alakult ki.
A torony északnyugati oldalától induló 40 méteres hosszú falszakasz peremvonala egyenletes, lőrés nem található rajta. Ezt követően két egymáshoz épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmensívvel záródó ajtónyílás is látható, amely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. A toronyhelytől a következőig egyenes vonalban haladó védőfalon három, mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrés található. A déli oldalon szintén egy torony állott, tőle 25 méterre újabb torony vehető ki. Ezt kővetően a hatodik védőtorony helye is látható.
Források
- Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
- Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok 1. kötet. Bukarest, 1977.
- Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
- Gyöngyössy János: Székelyföldi vártemplomok. Budapest, 1995.
- Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai 1. kötet. Kolozsvár, 1996.
- Vofkori László: Székelyföld útikönyve 1. kötet. Budapest, 1998.
- Udvarhelyszéki műemléktemplomok. Székelyudvarhely, 2006.
GYÖNGYÖSSY JÁNOS
A HOMORÓDSZENTMÁRTONI UNITÁRIUS TEMPLOMKASTÉLY
A község központjában enyhén kiemelkedő magaslaton áll az unitárius templom, mely a lebontott gótikus templom helyébe 1888—1889 között épült. A templomot hajdan hat védőtoronnyal megerősített, ovális alaprajzú várfal övezte, melynek bejárata a templomtól külön épült középkori eredetű kaputorony alatt nyílott. Ebből az erősségből napjainkra az időközben megmagasított kaputorony és az egykori várfal romjai maradtak meg. A falak mentén sorakozó védőtornyokat a XIX. század folyamán rendre lebontották, anyagukat különböző építkezésekhez használták föl.
A művészettörténeti szempontból igen jelentős, középkori falfestményekkel díszített gótikus templomot, a korábbi leírások, valamint Huszka József feltárásának eredményei alapján Dávid László ismertette.1 A következőkben a középkori és a mai templom építéstörténetére csak annyira térünk ki, amennyire az erődítmények múltjának feltárása megköveteli. Az új templom megközelítőleg északdél tájolással épült, falába látható módon nincsenek középkori faragványok beépítve.
A templom köré épített erődítményeket egy 1636. július 24-én kiállított kiváltságlevél említi. Ebben I. Rákóczi György fejedelem engedélyezi a homoródszentmártoniaknak, hogy kastélyuk őrizetére egy rangosabb székely, s mellette öt közrendű gyalog-puskás háború idején is otthon maradhasson.4 Az oklevélből fény derül a templomkastéÍy építésének körülményeire is. 1613-ban, mikor a falu fegyverforgató népe Báthory Gábor mellett hadat viselt, az otthonmaradottakat váratlanul tatár had lepte meg és mind emberi életben, mind anyagiakban nagy kárt okozott nekik, Hasonló csapások elkerülése végett a homoródszentmártoniak Bethlen Gábor fejedelemtől kősó adományt nyerve, a templomot kőfallal erősítették meg, annyira, hogy váratlan támadás esetén maguknak és anyagi javaiknak oltalmára szolgáljon.
Az 1715. évi Udvarhelyköri Conscpiptio röviden cserépfedésű, kőből épült templomról és zsindellyel fedett toronyról tesz említést. Annál bővebben leírja a templomkastély akkori állapotát az 1789. évi püspöki vizsgálati jegyzőkönyv, melynek teljes szövegét Kelemen Lajos tette közzé. A jegyzőkönyv szövegéből kitűnik, hogy a XVIH. század vége felé, a védőtornyok és várfalak állapota már nem volt a legjobb. A zárórész határozatai közt a nyolcadik pont az erődítményekre vonatkozik:
„A templom kerítését vagyis castélyt felettébb megromladozott állapotjában, ennek belől való részét borzafákkal s egyéb haszontalan csemetékkel felnőttnek találván", a vizitáció elrendelte a cinterem megtisztítását3. A templomot és a körülötte lévő várat Jánosfalvi Sándor István, homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkész is bemutatta, aki 1839-ben a Nagyhomoród mentén barangolva Homoródszentmártonban is megfordult: „Másik nagyszerű tárgy, Homoródszentmártonban a falu alsó felében [...] szép téres dombnak tetején az unitáriusok ős templomvára [. . .] ősi, óriási képzeltető tornácos fogas tornyával"4. A gótikus templomot kerítő vár ezidőtájt már omladozó félben volt, hat védőtornyából már csak kettő állt, ezek is meglehetősen rossz állapotban. Az egyházközség iratai között Jánosfalvi Sándor István említi a fenti 1636-ban kibocsájtott szabadságlevelet, de említ egy korábbi, 1625-ben kelt oklevelet is, melyet Radeczki Bálint unitárius püspök .a közeli Homoródkarácsonyfalván adott ki. A vizitációt tartó püspököt a homoródszentmártoniak arra kérik, hogy a Szentmártonhoz tartozó filiákat a templomkastély további kiépítésében való részvételre kötelezze. Ezek, mármint a szomszédos Abásfalva, Keményfalva, Gyepes, Kénos és Lókod — amint a fenti deliberátumból kitűnik — „a segítségben nem igen nagy buzgóságot mutattak, mert azt mondották, hogy a régi romlásokat készek kiigazítani, segíteni, de nagyobb és újabb erősségek építésére nem ajánlkozhatnak."5
Mindezt Janosfalvi Sándor István a következőkkel egészíti ki:
„Ebből következett, hogy a homoródszentmártoniak is holmi, a levélben kifejezett kifogásokkal a filiákat elrekesztvén és tiltván, nem csak a veszély idejéni várbameneküléstől, de a torony alatti bejárattól is, ítéletesen ajtót vágattak a váron a filiák számára a cinteremnek keleti oldalán, mely tájék vagy várrész osztály szerint a filiáké volt, hol a bérakott ajtó ma is látszik. És így a privilégium nyerésekor [1636: Gy. J.] csak a homoródszentmártoniak vállán feküdt a vár továbbépítés vagy bevésés és gondozás terhe, de úgy hiszem, övék volt egyedül haszna is már nagyobbára."6
Az erkélyes sisakkal ellátott tornyot Sándor István a következőképpen írja le: „A torony alolról erőssen bé van boltozva s csak egy kis erős vasas tölgyfa ajtócskán lehet két kőfal közt lévő keskeny grádicson felbuvni a toronyba, hol egy ember ezer ellenséget legyilkolhat rendre felyülről, ha buvni mernék alulról. Megjegyzem itt is, hogy a tornyon magán volt ily nehéz vasas tölgyfa ajtó is, ezen ittjártamkor [1839:Gy. J.] utáni időben a rajta volt vasakért lepusztíttatván ma [. . .] csak egy vékony deszka levél-ajtó van rajta."7
Orbán Balázs az erődítményt a következőképpen mutatja be: „E kastély erős, magas falaival, 7 bástyájával 250 lépés kerülettel bírván, elég terjedelmes. volt arra, hogy nagyobb számú védcsapatot is befogadjon és elég erős arra, hogy azoknak vész idején védelmet és biztos men-helyet nyújtson.
A kastély idoma kerek, csakis déli oldalán rúg ki szögletbe. A falak vonalából kiszökellő bástyák egy kivételével (mely ötszögű) mind négyeg-bástyák, kétsoros lőréssel, s azon sajátságos elrendezéssel, hogy úgy a keleti, mint nyugati oldalon két-két bástya van közvetlen egymás szomszédságában. Az északi oldalon volt kapubástyára épült a torony; boltozott folyosója még most is megvan tartva.
llyen e várkastély s kegyeletes, és becsülendő azon, gondolat miszerint a hívek gabonát gyújtenek, hogy ezek őseinknek annyiszor védelmet nyújtott várkastély omladozni kezdett falait kiújítva, megmentsék az enyészettől"8. Ügy látszik. azonban, hogy ez a jószándékú gyűjtés nem járt különösebb eredménnyel. Id. Kováts István székelyudvarhelyi fényképész 1936-ban készült felvételén a védőfalak már a-mai romos állappotot mutatják.9
A középkori eredetű kaputorony négy sarkát hornyolt vízvetőkkél ellátott pillérek erősítik. A torony alatti bejárat csúcsíves kiképzésű, a kapualjat pedig csúcsíves dongaboltozat zárja le. A kapualj délkeleti falában egy szűk kőlépcső vezet az első emeletre, a lépcsőház felé nyíló ajtó vastag tölgyfa deszkából készült, külső oldalát egymást keresztező, vízszintes és függőleges vaspántok erősítik. Az első emelet 120 cm vastag falat mind a négy irányba egy-egy keskeny magas lőrés töri át. Ezek közül az udvar fele nézőt utólag ajtónyi méretűre tágították, a délkeletit és az északkeletit pedig befalazták. A lőrések fülkéjét felül téglából rakott boltív zárja le. Az első emelet padlózata ma a lőrések alsó szintjén talalható, tartógerendái párkányra támaszkodnak. Az eredeti padlószint valamikor alacsonyabban lehetett, amint azt az egykori tartógerendák falban megmaradt üregei mutatják. Ezek a mai padlószint alatt, a kapualj dongaboltozatának csúcsától 1 m magasságra láthatók. Á második emelet táján valamivel későbbi, de szintén védelmi jellegű ráépítés eredménye. A négy fő irányba egy-egy keskeny magas lőrés nyílik. Ezeknek fülkéi felül szemöldökkővel zárulnak. A torony külső oldalán, az első és második emelet választóvonalán, a délkeleti és az északnyugati oldalon egyenetlenül keskenyedik a fal.
A második emelet feletti, kőből épített rész — melyet sem ablak, sem lőrés nem tör át — későbbi magasítás, feltehetően az 1789-beli vizitáció jegyzőkönyvében említett 1775. évi renoválás alkalmával készült. A 95 cm vastag, téglából rakott hangablakos felső rész 1861-ben épült. A tornyot óraíves, nyolcélű, csúcsos bádogsisak fedi.
A torony északnyugati oldalától induló, megközelítőleg 40 m hosszi falszakasz, többnyire egyenletes peremmel rendelkezik, lőrést nem találunk rajta. Mivel nem valószínű, hogy egy ilyen hosszú falszakaszt védelem nélkül hagytak volna, — ráadásul ezen a részen az alaprajz görbülete miatt oldalfedezet sem volt lehetséges — föltételezhető, hogy ez a szakasz, akárcsak a várfal többi része, valamikor magasabb lehetett. Talán épp a lőrésekkel ellátott felső részét bontották le az idők során.
E meglehetősen ép falszakasz után két, egymáshoz közel épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmentívvel, záródó ajtónyílás is látható, mely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. Ettől a toronyhelytől a következőig a védőfal többnyire egyenes vonalban halad. Ezen a szakaszon három mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrést találunk. Az egyenes vonalú falszakasz végén, a déli oldalon egy szöglet töri meg a fal ovális alaprajzát; itt állott egy másik védőtorony, melynek alaprajza enyhén trapézoid tehetett. Innen megközelítőleg 25 méterre újabb védőtoröny helye látható, s hogy ez egyszerre épült a várfallal, bizonyítják a fal síkjából kiálló szegletkövek. Tovább haladva a kaputorony felé, nem messze az előbbi torony helyétől egy elfalazott szemöldökgerendás ajtó látható. Kissé arrébb, a vár hatodik és egyben utolsó védőtornyának nyomai tűnnek föl.
Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi először: „Abraam sacerdos de Sancto Martino solvit VIII banales antiquos". A múlt század végén lebontott templom első formájában a XIII. század utolsó negyedében épülhetett.10 A XV. század végén a régi, valószínű félköríves szentély helyébe a kor igényeinek megfelelő sok-szögzáródású, boltozatos szentélyt építették, s szintén ekkor készülhetett a hajó boltozata is. A gótikus átépítés által nyert formáját a templom az 1888-ban történt lebontásáig megőrizte.
Feltehetőleg ugyancsak a XV. század végén épült a gótikus torony, a templom épületétől külön, tőle megközelítőleg 10 méterre. Igen valószínű, hogy a templomot, a XV. század végén alacsony kőfal vette körül, hisz tudott dolog, hogy a templomtól külön épült középkori kőtornyok a Székelyföldön a cinterem bejáratának védelmét biztosították. Alaprajzi elrendezés szempontjából tehát a templom a XVII. századi védelmi célú átépítésig aligha különbözött a közeli Homoródszentpéter, Homoródjánosfalva, Oklánd és Homoródújfalu kerített templomaitól.
Amint az 1636-ban kibocsátott kiváltságlevélből kitűnik, az 1613. évi török—tatár dúlás utáni években a templomot hat védőtoronnyal megerősített várfallal vették körül. A korábbi cinteremfalakat valószínűleg lebontották; tény az, hogy a ma látható romos falmaradványok szerkezetén ráépítés nyomai nem látszanak. A XVII. századi védőfalak ovális alaprajza szerint viszont arra következtethetünk, hogy a várfalak többé-kevésbé a korábbi cinteremfalak vonala után igazodtak. Itt kell megemlítenünk, hogy az 1789. évi leírás hat, Orbán Balázs pedig hét védő-toronyról tesz említést. E különbség abból adódik, hogy Orbán a harangtornyot a védőtornyok közé számította, sőt azt az egyik „bástya" megmagasításából származtatja. Ez a megállapítás nyilvánvalóan téves, mivel a csúcsíves bejárattal, keskeny lőrésekkel ellátott torony csaknem másfél száz évvel korábbi a többi védőtoronynál.
Nincs adatunk arról, hogy a középkori kaputornyot a XVII. századi erődítési munkálatok mennyire érintették, avagy érintétték-e egyáltalán. A torony második emelete ugyan későbbinek tűnik, mint az alatta lévő rész, lőrései szerint ítélve azonban ez az emelet is korábbi, mint a várfalak és a védőtornyok. Feltételezhető, hogy a tornyot már a védő-falak építése előtt is erkélyes sisak fedte, mely egész a XVIII. századi magasításáig fennállhatott. Az 1775-ben magasított tornyot — valószínű a hagyományos forma megőrzése végett — újabb erkélyes sisakkal látták el. Ezt a zsindellyel fedett sisakot melyet Jánosfalvi Sándor István is említ, az új harangház. építésekor, 1861-ben bontották le.
A földszinti helyiségre és emeletre tagolt védőtornyok némelyike, ahogy a falmaradványokból kivehető, a védőfallal egyszerre épült, a többit később ragasztották a már meglévő várfalakhoz. Így az ötszögű, a trapezoid alaprajzú, valamint a déli oldalon, az előbbitől keletre épült védőtorony, a várfallal egyidős, a kaputoronytól délre eső torony viszont már nyilvánvalóan későbbi bővítés eredménye. A nyugati oldal másik két védőtornyáról, az erősen romos várfalak miatt, az építés sorrendjét illetően semmi bizonyosat nem állapíthatunk meg.
A védőfalak lőrései meglehetősen rendszertelenül, némelyek mellmagasságban, mások ennél magasabban helyezkedtek el. Nyilásuk téglalap vagy négyzet alakú, fülkéjüket felül szemöldökgerenda vagy lapos épületkő zárja le. A várfaiak régen bizonyára magasabbak voltak mint ma, magasságuk a védőtoronyokéval egyezett. Gyilokjárónak nyomai ugyan nem maradtak fenn, de ha a falak magasabbak voltak, okvetlenül annak is kellett léteznie. Az 1789. évi jegyzökönyv a falak belső felén „rongyos sendellyes árnyékokat" említ, melyeket a védőfolyosó maradványainak is tekinthetjük, de ugyanúgy lehetnek — a székelyderzsiéhez hasonló — félnyeregtetős szin maradványai is.11
A Sándor István által említett deliberátum szerint a homoródszentmártoniak még 1625-ben is a vár nagyobbításán dolgoztak. Az akkortájt nyitott oldalbejárat maradványaaz az elfalazott ajtó, mely a várfal délkeleti részén ma is látható.
A templomot és a várat 1661-ben (Jánosfalvi Sándor István szerint 1663-ban) a törökök feldúlták. Erről tanúskodott a régi templom nyugati végében álló karzat felirata: Hic Chorus per maniis Gentium Barbarorum Neiarias Turcarum, destructns. In Gloriam Dei Patris denuo Renovatus Impensis Georgii Szakáts. A. D. 1664.12 Ekkor pusztult el a Radeczki Bálint püspök leveléből ismert két középkori harang is. Ezek helyett 1666-ban két új harangot öntettek. A nagyobbik harang ma is megvan a következő felirattal; „In gloriam unus supremi Dei et ejus filii nazare aetilipus(!) Stephano Biro Balthasare D. E. 1666. Geor. Moergeler Coronen Me Fudit."
1690-ben a Zernyest melletti győzelem után Thököly Imre és az őt segítő török-tatár csapatok Udvarhelyszék felé nyomultak és szeptember lévén már Homoródszentpéternél táboroztak. Egy hónap múltán, Thököly hátráló seregei újból átvonultak a Homoród mentén. Október 11-en Kénost, Homoródszentmártont és Recsenyédet érintve, Erdővidék felé folytatták útjukat.13 Bár pontos adattai nem rendelkezünk, valószínű, hogy Homoródszentmárton népe és a környékbeliek az átvonuló, prédára éhes seregek elől a templomvár falai mögé húzódtak. Az 1789. évi jegyzőkönyv egy zászlóról is szól, melyet a szentélyben tartottak, és amelynek felirata a következő volt: „Itt nyugszik Nemzetes Biró Gábor Uramnak virágzó életének 23. esztendős korában tatárok fegyverétől sok sebei után vitézi módon elhervadott teste 8-va octombris 1691."14 Jánosfalvi Sándor István a múlt század harmincas éveiben a zászlónak már csak rúdját és foszlányait találta, Orbán Balázs pedig már ennyit sem. Orbán szerint Biró Gábor a Thökölyt segítő török-tatár csapatokkal szállt szembe és a harc során esett el. Thököly beütése azonban egy évvel Biró Gábor eleste előtt, 1690 őszén történt, következésképpen vagy Orbán feltételezése nem helytálló, vagy a zászló évszámát olvasták tévesen. Ez utóbbi azonban nem valószínű, már ezért sem, mert nemcsak az évszám, hanem a nap sem egyezik: 1690 október 8-an ugyanis Thököly még Fehéregyháza és Bun között táborozott.
Az 1789. évi egyházvizsgálat a várfalakat omladozófélben találta, a védőtornyok közül pedig kettő különösen rossz állapotban volt. Az akkori iskola udvara felől lévő védőtorony (ez feltehetőleg az északnyugati torony volt) „GAL FERENTZ és „HIC FUIT VAL: SZ: MÁRT: A. D. 1677" felirat volt olvasható.
Jánosfalvi Sándor István. 1839-ben már „váromladék"-ról és „repedt bástyák düledékei"-ről tesz említést. A hat védőtoronyból ekkor kettő még meglehetős épségben állott, a torony csúcsíves bejáratának pedig megvolt még a vaspántos ajtaja.
A védőfalak nagy részét a XIX. század végén, az új templom építése idején, és az azt követő néhány évben bontották le. A romosan maradt falak napjainkban is tovább omladoznak, a védőtornyok helyét pedig már csak a talajfelszín enyhe kiemelkedései jelzik.
JEGYZETEK
1 Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981, 157—167.
2 Székely Oklevéltár. VI. 134—138.
3 Kelemen Lajos: Legrégibb adataink unitárius templomainkról püspöki vizsgálati jegyzőkönyveinkben 1789-ig. Keresztény Magvető, LIV. (1922.) 168—180.
4 Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mellett, 1858. Kolozsvár, I—II, 1942, 55.
5 Uo., 59.
6 Uo., 59—60.
7 Uo., 69.
8 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. I, 1868, 162.
9 Dávid László: i.m. 134. fénykép
10 Dávid, László: i.m. 166.
11 Az „árnyék" szó korábbi jelentései: 1. szekér és szerszámszín. fészer; 2. fedélszin. Szabó T. Atüla: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tar. I, Bukarest, 1976.
13 Jakalb Elek — Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye monográfiája, Buda-pest, 1901, 401—402.
14 Kelemen Lajos: i.m. (1977), 218.
12 Kelemen Lajos: Adatok öt székelyföldi unitárius templomkastély történetéhez. Művészettörténeti Tanulmányok, Bukarest, 1977, 217—218.
24. HOMORÓDSZENTMÁRTON
1333-ban de Sancto Martine néven jelentkezik a pápai tizedjegyzékben. (Beke: Az erd. egyházmegye. 175.; Orbán: Székelyföld I., 6. jegyz.) 1487-ben Zentmártonnak (C. Suciu: Dicţionar istoric.) írják. 1567-ben a regestrum 27 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 218.) 1636-ban már Homorod-Szent Márton (C. Suciu: i. m.) a neve.
1333-ban plébániatemploma van, ebben az évben papja, Ábrahám a pápai tizedjegyzék szerint 8 régi banálist fizet, 1334-ben 10 banálist. (Beke: i. h.; Orbán: i. h.; Documente. XIV. C., III. 169.) 1333-ban ismert Szent Márton neve is, tanúja Szent Mártonról elnevezett templomának.
1514-ben Antal a plébános, aki azonos lehet egy 1523-ban feltűnő, Kányádról származó, de szentmártoni Antal plébánossal. (SZOKL. I. 327., III. 228.)
A középkori templomot 1888-ban lebontják, de a rá vonatkozó sok fennmaradt leírásból, az Orbán Balázsé a legrészletesebb. (Orbán: i. m. I. 161–162.) Leírása szerint formájában két kor stílusa ötvöződött egybe. A román stílus korát a köríves déli kapu és szintén köríves nyugati főkapu és a szentélyben a 6 köríves mélyedéssel készült fali papiszék képviselte. Ezek alapján a templom építésének idejét a román kor átmeneti korszakára, a XIV. századra teszi.
A templom lebontása után az új templom keleti homlokzatán megörökítették elődjének feltételezett építési idejét, miszerint a XII. században épült.
A román kori templom a XV. század végén, a gótikus átépítés során kapott új formát: az eredeti sík mennyezetet hálóboltozat váltja fel, új, a hajóval megegyező szélességű szentély épül, két boltszakasszal és sokszögű záródással, díszes ülőfülkékkel. A hajó is gótikus formát kap, a hálóboltozat és a külső pillérek által. Csúcsívesek lesznek az ablakok. E kornál korábbiak a falfestmények, amelyeket 1884-ben Huszka tárt fel. A felső képsorban Szent László legendája volt látható (Kihallgatás; A magyarok felvonulása; Részlet a harcból, A menekülő leányrabló kun; A kun lefejezése; Három fegyvertelen férfi). Alatta Szent Margit legendájának képsora 10 jelenetben: Követség a király előtt; Margit eljegyzése; Trónon ülő király, melynek csak a lába látszott; Margit megkorbácsoltatása, kínzása; Margit és két poroszló; A király egy bálvány előtt; Margit megkorbácsolja a bálványt; Olajban főzik; Lefejezése; Két angyal az égbe viszi lelkét; Testét a sírba helyezik. (Kolozsvári Közlöny. 1883. IX. 7., 204. sz.; Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 162–164.) A képsort több helyen megcsonkították az utólag ráépített boltívek. A szentély ívmezőjében feltárt képek: Szent Kristóf, a vállán ülő kis Jézussal, IES-HRS betűkkel; Kálvária; Sírbatétel; Pokol; Mennyország, amelynek ajtaját Péter nyitja meg, lába alatt BELIAL felirat és egy torz fej.
A Szent László legenda képsora XIV. századi, a Margit legendáé valamivel későbbi.
A szentély falképeit már a gótikus boltozás után, a XV–XVI. század fordulóján festették. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 37/76.; Bíró: Erdély művészete. 65.)
A templomot az 1789. évi vizitációs jegyzőkönyv szerint 6, Orbán szerint (Székelyföld. I. 161–162.) 7 bástyás várfal vette körül az 1613–1629-es évekből. Egyik – ez lehet a hetedik – az a toronybástya, mely a XVII. század előtti kőkerítés keretében is fennállott, mint kaputorony. A középkori kőkerítést erősíthették meg, hogy biztosabbá tegyék a védekezést s elkerüljék azt a pusztítást, amelyben korábban része volt a templomnak a Báthori Gábor ellen betört tatárok részéről. (Entz G.: Székely erődtemplomok 2, 3, 6.; Kelemen: Művészett. I. 214, 217.)
A gótika idejéből származó tornyot magasították, legutóbb az 1775. évi renováláskor.
A várkastélynak számos ostromot kellett kiállnia. 1664-ből pl. felirat emlékezik meg az Ali basaféle pusztításról: „Hic chorus per manus gentium barbarorum, nefarias Turcarum destructus, in gloriam unius Dei Patris denue reaedificatus expensis Georgii Szász Anno Domini 1664.” (Orbán: i. m. I. 162.) (Szász helyett helyesen: Szakács.)
1691-ben is ostromolják, amiről egy zászlórúd felirata emlékezik meg, Bíró Gábor hősi halottal kapcsolatban: „Itt nyugszik nemzetes Bíró Gábor uramnak virágzó életének 23 esztendős korában, tatárok fegyvertől sok sebei után vitézül elhervadott teste. 8 8-bris 1691.” (Orbán: i. m. I. 163.)
1789-ben a várfal romos állapotban van, három bástyája már egészen leomlott. Helyreállítására nem kerül sor, pedig ez lett volna egyetlen élő tanúja a középkori építményeknek, mert a templomot lebontják és helyén 1888–1889-ben új templomot építenek. A régi bástyákból ma csak a toronnyá kiépített egyetlen bástya áll. (Dávid L.: i. m. 157, 164.)
A középkori tiszta katolikus lakosság a reformáció idején átéli a kor vallási változásait és az unitárius vallásnál állapodik meg, s az unitáriusoké lesz a templom is. A lakosság egy kisebb része azonban megmarad reformátusnak, vagy visszatér, s annyira megerősödik, hogy 1777-ben már anyaegyháza van. Ebből a korból származhatott templomuk is, amelyet 1911-ben teljesen átépítenek. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 653.)
A XVIII. században két protestáns anyaegyháza van a településnek, templommal: református és unitárius. (Benkő J.: Transsilvania. II. 188, 228.) E század elején is hasonlóképpen. (Helységnévtár. 1913.)
A középkori templom a reformáció előtt és sokáig azután is központi egyháza volt a környék több falujának (Abásfalva, Homoródkeményfalva, Gyepes, Kénos, Homoródremete, Lókod). (Orbán: i. m. I. 162.)
Homoródszentmárton: régészeti feltárás a templomvárnál
Régészeti kutatást végeznek már negyedik hete a homoródszentmártoni templomvárnál: habár az eső hátráltatja őket, a régészek alapos kutatómunkát folytatnak.
ÍRTA: KATONA ZOLTÁN
2011. június 03.
A Haáz Rezső Múzeum régészei, Sófalvi András és Nyárádi Zsolt a Szülőföld Alap és Hargita Megye önkormányzatának jóvoltából végzik néhány hete a szentmártoni templomvár falainak, egykori épületeinek, védőbástyáinak feltárását.
A templomvárról már előzetesen is viszonylag sokat tudtak a régészek: a kőből rakott falakon belül van az 1888-89-ben épült mostani templom, s ez alatt (alapfalaira körülbelül merőlegesen fekve) található a régi templomrom - ezt egyébként egy 16. századi térkép is várfallal jelöli, a 19. században Huszka József le is rajzolta. A most is álló, jellegzetes kaputorony nem egyszerre épült az új templommal, gótikus építése legkésőbb a 15-16. század fordulóján befejeződött – közölte Sófalvi.
1613-ban, Bethlen Gábor idejében több portyázó török és tatár csapat is járt ezen a vidéken, s ekkor (1613 és 1636) között erősítették meg az építményt, többek között hat külső védőtorony is felépült. Abban az időben impozáns látvány lehetett a magaslaton álló, külső tornyos, lőrésekkel ellátott templomvár: mögötte látszik az a magaslat, ahol a 17. században a bágyi vár is felépült.
1690-ben Thököly Imre csapatainak átvonulásakor még használatban volt az erődítmény, valószínűleg eddig temetkeztek a várfalakon belül. Homoródszentmárton akkor is nagy településnek számított a Nagy-Homoród mentén, írásos feljegyzések vannak arról, hogy a környező kisebb falvak (Keményfalva, Gyepes, Abásfalva, Kénos, Lókod) lakosságával együtt építették a szentmártoniak a templomvárat.
Sófalvi a helyszínen megmutatta, hogy az egyik szelvényben pontosan az egyik védőtorony maradványai, falai látszanak: a 4 méter széles, 4 méter hosszú építmény többszintes volt. A kaputorony tövében is nyitottak egy kutatóárkot – itt a feltételezések szerint más épületek állhattak, hiszen a régészek két belső kőépület nyomait fedezték fel, ezeket valószínűleg 1888-ban bontották le a régi templommal együtt. Egy másik szelvényben (a várfal mellett) már temetkezéseket tár fel Nyárádi Zsolt – középkori sírok, amelyek fölé épült a 17. században egy belső épület.
A feltárást jövő héten abbahagyják, de ősszel folytatni fogják: Sófalvi azt is közölte, hogy a falak konzerválását is tervezik, illetve részben rekonstruálják is, így néhány éven belül a vártemplom egy része eredeti, középkori látványt fog nyújtani az odalátogatóknak.
Oklánd, unitárius templom
Forrás: Wikipedia.org, http://www.okland.ro/index2.php?lang=hu, Transindex adatbank, Entz Géza, Erdély építészete a 11-13. Században, Kolozsvár, 1994, 63. old, Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
Székelyudvarhelytől 20 km-re délkeletre, a Kis-Homoród bal partján fekszik, az egykori Homoródi járás székhelye. A falu keletkezésérõl nem lehet találni semmiféle adatot. Archeológiai kutatások bizonyítéka szerint ez a vidék már nagyon régóta lakott terület. Az elsõ települések több mint valószínû a Kustaly várának vízmosásos lankáiban, az Oláh patak környékén, a karácsonyfalvi Belmezõben, a Senyõben létezhettek. Itt Jánosfalvi Sándor István leírása szerint „ekevasán talált orsóhegy vastagságú arany írótoll, lapos kövekkel befedett római urnák, könnycseppfogó kis koszelencéket” találtak. A mai Oklánd helyén egy ún. fogadó, beálló csárda lehetett, ahol a szentpáli sóbányából megrakodott s a Belföldre igyekvõ szekerek pihenõt tartottak.
A Mogyorós- és a Szilas-patak közti kis nyergen a homoródszentpáli római castrumhoz tartozott õrtorony sáncai láthatók, amit a helyiek Hagymás váraként neveznek. A falutól keletre emelkedik Kustaly vára, amely a 11.-12. századi magyar határvédelmi rendszer része volt. A falu unitárius temploma románkori, a 15.-16. század fordulóján gótikus stílusban átépítették. Mai formáját az 1938-as átépítés során nyerte el. 1910-ben 950 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerzõdésig Udvarhely vármegye Homoródi járásához tartozott. 1992-ben 565 lakosából 546 magyar, 11 cigány és 8 román volt. A Rika hegység aljában fekvõ községközpont szerepet betöltõ falu a Kis Homoród két partjára települt. A falu nevének eredetével kapcsolatosan három elmélet létezik :
- I.jelenthet TÖLGYES VÍDÉKET, a német OK landból eredeztetve,
- II.jelenthet FELFÖLDET a szintén szász-ónémet nyelvbõl származó HOCH landból eredeztetve
- III.a Székely Oklevéltárban fellelhetõ adatok szerint viszont az Ágnes személynév Aglonth régies változata rejlik benne
Oklánd (Ocland) falu 1546-ban Akland néven jelentkezik oklevélben, 1567-ben a regestrum Okland néven 20 kapuval jegyzi. 1602-ben már Oklándnak írják.
Az udvarhelyi fellebviteli fórum jogszolgáltató testületének tagjaként ismerjük meg az oklándi Domokos Kelement egy ítélet jóváhagyó 1546. június 30-án kelt oklevélbõl. 1602-ben a Básta féle összeírás szerint ezen a vídéken három falu létezett. Az ezutáni korok feljegyzéseibõl a jelentõsebbeket említve kitûnik, hogy 1717-18-ban hallatlan szárazság pusztította ezen a vídéken.
1850-tõl Oklánd járási székhely lett, mely felölelte Erdõvídék 37 települését is, mely addig 1635. május 7-tõl mint különálló fiúszék müködött.
Oklánd falu története szorosan összekapcsolódik az oklándi Unitárus Egyházközség történetével. A XIII. században már népes katolikus gyülekezet létezett Oklándon, erre utal a templom nagysága .
A templomban jelenleg magas művészi értékkel bíró tárgyak közül elsősorban meg kell említeni a templom kazettás mennyezetét, mely eredeti állapotában található, egy része 1771-ből, más része 1786-ból való. A legrégebbi kazetták azonban a XVI. századból valók és a papi székbe vannak beépítve. Az erkélyen található mellvédtáblák 1713-ból származnak. A templomban ezen kívül műemlék a két faragott kő bejárat, a szentségtartók, melyet az új templomból mind beépítettek.
Az egyházközség másik két büszkesége a papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu, mely 1809-ből való, Hargita megye legrégebbi álló és ma is nap mint nap használt székely kapuja. A másik a templomban elhelyezett 1848-as toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A faluban a már említett unitárius műemlék templom mellett található egy kis katolikus kápolna is.
Középkori temploma a fenti dátumoknál sokkal régebbi, a XIII. század végére tehető. A templom ugyanis a támpillérek nélkül épített hajóban a román kor stílusának jegyeit hordozza.
A középkori hajó nagyjából megőrizte eredeti formáját. Déli oldalán félköríves kapuzatot bontottak ki a vakolat alól. A nyugati kapu már csúcsíves. Szentélye késő gótikus kori volt, tehát a második építési korszakból, de ezt 1937–1938-ban lebontják. Lebontásakor leírták késő gótikus kori elemeit; ezek a szemöldökgyámos sekrestyeajtó kerete, a csúcsíves ablak
(amelyet az új részben is elhelyeztek), a szentségtartó fülke, még egy fali fülke és a sokszögzáródás.
A szentély támpillérsorozata alapján feltételezik, hogy boltozott volt, amely 1786-ig fennállott, a gótikus diadalív pedig 1810-ig.
A hajó a feltételezések szerint síkfedésű volt, szentélye pedig a gótikus korig félköríves vagy egyenes záródású.
Az új festett kazettás mennyezet 1712–1848 között készült négy szakaszban. A torony a középkor végén épült az örvpárkány magasságáig, két sor lőréssel. Magasítása múlt századi. Külön állott.
A hajóban falképeket találtak. A déli falon Szent Péter és Pál alakja, szalagra írt névvel. Az északi falon Szent László legendája, nagyon sérült állapotban. Fényképfelvétel örökíti meg, ugyanis vakolatot húztak rá. Alatta a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki (Utolsó ítélet?).
Az 1789. évi leírás szerint a templomot várfal vette körül. Ma a nyugati és északi részén áll fal s a toronyig tart. A várfalhoz épített kaputorony a XVII. századból való.
A középkori tiszta katolikus falu a reformáció után az unitárius vallásnál állapodik meg és azóta is, a templommal együtt, az unitárius egyházhoz tartozik.
A XVIII. században unitárius anyaegyház, és század elején is csak unitárius egyháza és temploma van.
A 2,5 magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937-38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai templomban. A középkori templom építése a 13. század végére tehető. A kőkerítés a toronyig tart. A tornyot négy átlós elhelyezésű támpillér erősíti, falazata az övpárkányig keskenyedik. A torony a középkor végén épült az övpárkány magasságáig két sor lőréssel.
A templomról szóló legkorábbi adatunk az 1715-ös Udvarhelyköri Conscriptio vizitációs feljegyzéséből való, mely szerint mind a templom, mind a torony kőből épült és zsindelyfedésű (Kelemen 1922. 168.). Ugyanezt jegyezték fel 1749. február 22-én is: „Templom kőből való, sendelyes, torony kőből való, sendelyes.” (Uo. 173.) Részletesebb leírás maradt róla az 1789. április 9-én felvett jegyzőkönyvben. Ebből megtudjuk, hogy a templomot zsindelyfedésű kőfal veszi körül; ennek a papi telek felőli bejárata felett 1754 DIE 10-A MAJI felirat, a torony alatti bejárat ajtószárnyán AO. 1780. évszám látható. „Ezen torony kő falának négy alsó szegeletit másfél német ölnyi magasságra négy magával rakott kőlábak erősítik. [...] A Toronynak ajtó felett való oldalán felyül az Esztendő szám holnapjával illyen irás: 1654 9a JULIJ... HOC OPUS EXTRUEBAT ANDREAS NOMINE KÁLMÁNY AT LOCIUS [!] LABORIS FRANCISCUS NOMINE MAYORUS.” A templomról ezeket olvashatjuk: A cinterem „közepében egy mostan künn benn szarvazattyával cserépfedelével meg ujittatott, nyoltz kő lábakkal meg erősittetett két bé járó ajtókkal, ezek előtt két Sendellyel fedett fa tornátzokkal négy fában rakott üveg ablakokkal meg világosittatott s ékesittetett szép Templom [...] belül ezen ajtó felett vagyon egy Templom hátulsó részit keresztül érő, két rendbéli Székü tágas kar. Táblás zöldes virágos festékesük meg avult. A Templom Arcussal meg különböztetett, mindkét része válogatott virágokkal s festékekkel épült mennyezet.” A leírók a déli ajtószárnyon 1763-as, egyidőből való két harangja egyikén az 1775-ös évszámot látták (UnitPüspVizit 1788. 445—451.).
Az 1937—1938-as évek építkezéseiről, a templom azelőtti állapotáról s a munkálatok során tett megfigyelésekről még 1970-ben Debreczeni László, az újjáépítés tervezője és műszaki felügyelője volt szíves tájékoztatni korabeli vázlatai alapján. Ezek szerint az átépítés során a templom nyugati része, a középkori hajó nagyjából változatlan maradt, a késő gótikus szentélyt ellenben lebontották, s helyére egy tágasabb zárórész épült. A nyugati homlokzat bejáratának csúcsíves keretét távollétében a nyílás belső oldalára, profilozással a templom belseje felé fordították. A hajó déli falában befalazott, félköríves ajtókeretet bontottak ki. Ugyanennek az ajtónak a külső, hengertagos keretét darabokban találták meg, s a mai déli portikus bejáratának keretekém állították fel. Hogy eredetileg mindkét keret egy bejárathoz tartozott, azt méreteik azonossága is igazolja. A hajónak mind a négy falsarka kváderkövekből van rakva, a kelet felőli sarkokon az armírozott falsarkokhoz csatlakozó átlós támpillérek későbbiek. A diadalív helyén egy sor 1810-es évszámú kazetta volt, eltérően a hajó 1771-es, a szentély 1786-os évszámú kazettás mennyezetétől. A szentély a nyolcszög öt oldalával zárult, sarkain támpillérekkel. Felmérése bontás közben történt, amikor már csak 1 m magasan álltak a falak, így szerkezetéből megállapítható volt annak késő gótikus, XVI. század eleji eredete. A sekrestyeajtó bontás során megtalált szemöldökgyámos keretét, az egyszerű szentségtartó fülkét és az egyik csúcsíves ablakot az északi falban helyezték el, az új építésű részben. Korábbi szentélyalap után nem kutattak a padlószint alatt, a késő gótikus szentélyt a talaj járószintjéig bontották vissza, fundamentuma a földben maradt. A hajóban falképeket is találtak: a déli falon, az elfalazott bejárat mellett Szent Péter és Szent Pál színvonalasan megfestett és jó állapotban előkerült alakja állott, nevük egy-egy mondatszalagra volt felírva. A falképekre óvatosan húzták rá a mai vakolatot. Az északi falon a Szent László-legenda nagyon töredezett és a későbbi vakolás állósága érdekében megcsákányozott töredékét találták, erre is vakolatot húztak. A falképekről feltárásuk idején fényképfelvételek is készültek, ezek alapján mutatjuk be őket. A hajó északi falán előkerült, 5—6 m hosszúságban húzódó freskómaradványokat Debreczeni László műépítész és Kelemen Imre akkori oklándi lelkész a Szent László-legenda töredékének tartották. A fényképfelvételről megállapítható ugyan a festett felületrész, de arról értelmesen semmi nem vehető ki.
Alatta talán az Utolsó Ítélet képsora húzódott, legalábbis erre következtethetünk a jól felismerhető Feltámadás és Üdvözültek serege jeleneteiből. E két részlet ikonográfiai tagolása ugyanaz, mint amit a bögözi Utolsó Ítéleten látunk, az ábrázolásmód azonban más. A feltámadás jelenetéből a harsonát tartó angyal egy része látszik, alatta a feltámadó glóriás szentekből csak töredékek maradtak. E jelenet jobb oldalán az üdvözültek jobbról bal felé haladó seregéből öt alak maradt épen. Az elöl félprofilban ábrázolt Szent Péter jobbjában vállára támasztott nagy kulcs, balját mellmagasságig emeli. A második alakot áldásra emelt kézzel látjuk megjelenni, szintén félprofilban ábrázolt arccal. A harmadik szent visszafelé fordul, utána kétalaknyi vakolatfolt takarja a képet. A sor végén két szent látható, egyiknek felemelt keze látszik, a mögötte haladó világos köpenyben ábrázolt nőalak. A jelenet felső keretelése palmettaleveles indadísz, mely az első három alak feje fölött épen megmaradt.
Szent Péter és Szent Pál alakja a déli fal egy keretdísszel szegélyezett mezőjében került elő. Jobbról Szent Pétert láthatjuk, aki jobb kezében kis kulcsot tart, baljában mondatszalagot, majuszkulával írott S. PETRVS felirattal. Bal oldalán Szent Pál látható, jobbjában fard, baljában mondatszalag, szintén majuszkulás S. PAVLVS felirattal. A sötét alapon világos X jelekből alkotott keretdísz középrészén rombuszban megjelenő levéldíszt látunk.
Mai állapotában a kőkerítés, nyugat és észak felől körülölelve a templomot, a toronyig tart; ez a templom északkeleti sarkához tapad. Belső bejárata, mely a cinterembe vezet, most el van falazva, a templom keleti homlokzatától néhány méterre 1938-ban új bejáró portikust építettek. A tornyot négy átlós elhelyezésű támpillér erősíti, falazata az övpárkányáig keskenyedik. Ez a rész a középkor végén épült, két sor téglalap alakú lőréssel. A rajta levő felirat: AZ EGY ISTEN TISZTELETÉRE, és ezek az évszámok: 1654, 1799, 1902, 1937, 1968, 1978. Az övpárkány feletti rész a magas sisakkal együtt múlt századi ráépítés.
A templom nyugati homlokzata elé az 1938-as átalakítás után egy gyülekezeti termet építettek, ma innen lehet megközelíteni a nyugati bejáratot; ennek nyílását a templom belsejében vastag hengertaggal profilált csúcsíves kőkeret szegélyezi. A hajó déli oldalán találjuk azt a félköríves keretű kapuzatot, amelynek sarkantyútagból és két hengertagból álló profilját Debreczeni László szabadította ki a vakolat alól. E nyílás külső kerete, mely most a portikus bejáratát övezi, szintén félköríves és egyetlen vaskos hengertagból áll.
A szentély helyén épült új rész északi falába helyezték el az egykori sekrestyeajtó szemöldökgyámos keretét, melynek szemöldökrészén kidomborodó antikva betűkkel e név van vésve: MICHAEL KOVA. Ugyanitt két egyszerű szentségtartó fülke is található, egyiknek felső lezárása a szamárhátívhez közelítő nyílásformát mutat. E falba egy kőkeretes, csúcsíves ablakot is beépítettek.
A templom régi berendezését, kazettás mennyezetét, karzatait az 1937-es építés nagyrészt megtartotta. A hajó nyugati felében kilenc festett kazettából álló deszkamellvédes fakarzat áll. A középső mező feliratos: CHORUS LAUDEM DNI. ANNO 1713 MENSE AUGUS S V. SUMPTIB.ECCLES. INDUIA CURATORIS MICH; KOVATS. Legutolsó sorát lemázolták, lehet, hogy itt a festő neve volt felírva. Most ennyi vehető ki belőle: P. Josephus N[agy?]. A hajó kazettás mennyezete virágmintás, alakos és feliratos mezőkből áll, a szegőléceken feliratok látszanak. Keletkezésének idejét és mesterének nevét ugyancsak az egyik szövege árulja el: HOMOROD OKLÁNDI ASZTALOS ELEKES ANDRÁS KÉSZITETTE ISTENES JÓ INDULATTYABOL ANNO 1771 EXPIRANTE FEBRUAR. Az újjáépített szentélyrész felett, annak középső, magasabb mennyezetrészén látható a régi szentély kazettás mennyezete; táblái majdnem mind virágmintásak. Felirata a következő: KÉSZITTETETT SZOLGA GYÖRGY CURATORSÁGÁBAN NAGYOBB ÉS KISSEBB ELEKES ANDRÁS ÁLTAL 1786 PÜNKÖST HAVÁBAN. Mellette helyezték el az átépítést megörökítő kazettát is: ISTEN SEGEDELMÉBŐL ÚJRAÉPÜLT E TEMPLOM 1937—38-BAN DR. BOROSS GYÖRGY DR. VARGA BÉLA PÜSPÖKÖK, KELEMEN IMRE LELKÉSZ, BENKŐ MIHÁLY, FÜZI DOMOKOS KURÁTOROK IDEJÉBEN DEBRECZENI LÁSZLÓ MŰÉPITÉSZ TERVEI SZERINT, A HIVEK KEGYES ADOMÁNYÁBÓL. A régi mennyezetet a hosszfalak mentén alacsonyabbra helyezett virágmintás festésű kazettasorokkal toldották ki; ezek Debreczeni László tervei alapján készültek.
A keleti orgonakarzat mellvédjének néhány mezője virágmintás és ANNO 1840 feliratot visel; ezek a régi szentélykarzat darabjai. Az új készítésű papi széken hat régebbi, virágmintás mezőt láthatunk. Két ajtószárny az átépítés előtti, a nyugati 1863. J.A. feliratot visel.
Az oklándi templom eredete a XIII. század végéig nyúlik vissza. Az armirozott falsarkokkal, támpillérek nélkül épült hajó még a román kor stílusjegyeit viseli magán, megmaradt kapui viszont az átmenet korára mutatnak, vagyis a késő román szerkezethez átmeneti stílusú nyíláskertelések készültek. A félköríves nyílású kapu kereteléséhez Homoródszentmártonban és Rugonfalván találunk analógiát, de hozzá közel álló profilformát láthatunk Karácsonyfalva csúcsíves kapuzatán is. Ezek mindegyike kettős keretelésű, a külső egyszerű hengertag, a belső sarkantyútaggal kísért hengertag.
Feltételezzük, hogy az első templomhajó síkfedésű volt, s hozzá félköríves (mint Karácsonyfalván) vagy egyenes záródású szentély csatlakozott. A hajót később falképekkel is díszítették. A László-legenda festése a környéken a XIV. században volt divatban (Erdőfüle, Bibarcfalva, Homoródszentmárton).
Az átmeneti stílusú templomhoz a XV—XVI. század fordulója körül új, késő gótikus, sokszögzáródású szentélyt építettek. Valószínű, hogy a diadalívet is alakították, erre vall, hogy a román kori keleti hajósarkokhoz átlós támokat építettek. Az 1789-es leírásban említett nyolc kőláb közül így hat a szentélyt fogta körbe, a támpillérsor annak boltozott voltát is feltételezi. A szemöldökgyámos sekrestyeajtó-keretet készítő helyi kőfaragó mester lehet a nevét megörökítő Kova (vagy Kovács) Mihály. A szentély építésével egyidőben vagy nem sokkal később épült a különálló támpilléres torony is, amelyet láthatóan kétszer is magasítottak, 1654-ben és a XIX. században.
Első adatunk a faluról és népességéről a XVI. századból való. Az udvarhelyi fellebbviteli fórum jogszolgáltató testületének tagjaként ismerjük meg Oklándi Domokos Kelement, egy ítéletét jóváhagyó, 1546. június 30-án kelt oklevélből („agilis Colomani Domokos de Akland nunctii sedis Wdwarhely”— SzOkl VIII. 408.). A Zsombor határának kijáratását elrendelő, 1550-ben kelt parancsban „possessio Oklond et Wijffalw” szerepel (SzOkl II. 89.). Az 1566-os összeírásban Oklándról három lófőt, közöttük Elekes Jánost, és két gyalogot vesznek számba (SzOkl II. 197.). A következő évben 20 kaput jegyeznek fel innen szabad portaként; az összeírást kiegészítő „due exempta lapicida [!]” megjegyzés szerint két kőfaragó él a faluban (SzOkl II. 218.), ami a középkor végi építésekre nézve fontos adatunk. 1576-ban negyven fejedelmi jobbágy mellett Kornis Farkasnak 7, Szolga Ambrusnak egy jobbágyporta után kell az ötvendénáros adót fizetnie (SzOkl IV. 41.).
A festett asztalosmunkák gazdag tárháza az oklándi templom. Ezek készíttetése egyben a templom későbbi történetével is megismertet. Ma már nem tudjuk, hogy a hajóbeli fakarzat 1713-as és a mennyezet 1771-es építése összefüggött-e egyéb építéssel, átalakítással is, de az bizonyosnak látszik, hogy a szentély gótikus boltozata — a mennyezetdeszkák évszámainak tanúsága szerint — 1786-ig, a diadalív 1810-ig fennállott; 1937—1938-ban nemcsak az épület formája váltatott, hanem a napfényre került műrészletek révén a történetére vonatkozó adatok is gazdagodtak.
Irodalom
Orbán I. 187. — Solymosi Endre: Az oklándi kunhalmokról Udvarhely megyében. ArchÉrt, 1895. 417—419. — Kelemen 1922. 168, 173. — Kereszturi 1939. 115. — Voit 1942. 132, 137. — Entz 1968. 44, 157. — Négyszáz év (képtáblákon). — Tombor 1968. 178. — Dávid 19692. 543—545. — Dercsényi 1970. 245. — Greceanu 1970. 290. — Drăguţ 1972. 82. — Drăguţ 1979. 231, 264.
Az oklándi unitárius templom nyugati és déli ajtaját két hengertag futja körül.
138. old.
1550. „Possessio Oklond” SzO, II, 89 old.
1566. „Okland” az udvarhelyszéki lófők jegyzékében, SzOkl II, 197 old.
1576. Az 50 dénáros adó összeírásában „Oklan” (SzOkl, IV, 41. Old)
Székelyudvarhelytől 20 km-re délkeletre, a Kis-Homoród bal partján fekszik, az egykori Homoródi járás székhelye. A falu keletkezésérõl nem lehet találni semmiféle adatot. Archeológiai kutatások bizonyítéka szerint ez a vidék már nagyon régóta lakott terület. Az elsõ települések több mint valószínû a Kustaly várának vízmosásos lankáiban, az Oláh patak környékén, a karácsonyfalvi Belmezõben, a Senyõben létezhettek. Itt Jánosfalvi Sándor István leírása szerint „ekevasán talált orsóhegy vastagságú arany írótoll, lapos kövekkel befedett római urnák, könnycseppfogó kis koszelencéket” találtak. A mai Oklánd helyén egy ún. fogadó, beálló csárda lehetett, ahol a szentpáli sóbányából megrakodott s a Belföldre igyekvõ szekerek pihenõt tartottak.
A Mogyorós- és a Szilas-patak közti kis nyergen a homoródszentpáli római castrumhoz tartozott õrtorony sáncai láthatók, amit a helyiek Hagymás váraként neveznek. A falutól keletre emelkedik Kustaly vára, amely a 11.-12. századi magyar határvédelmi rendszer része volt. A falu unitárius temploma románkori, a 15.-16. század fordulóján gótikus stílusban átépítették. Mai formáját az 1938-as átépítés során nyerte el. 1910-ben 950 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerzõdésig Udvarhely vármegye Homoródi járásához tartozott. 1992-ben 565 lakosából 546 magyar, 11 cigány és 8 román volt. A Rika hegység aljában fekvõ községközpont szerepet betöltõ falu a Kis Homoród két partjára települt. A falu nevének eredetével kapcsolatosan három elmélet létezik :
- I.jelenthet TÖLGYES VÍDÉKET, a német OK landból eredeztetve,
- II.jelenthet FELFÖLDET a szintén szász-ónémet nyelvbõl származó HOCH landból eredeztetve
- III.a Székely Oklevéltárban fellelhetõ adatok szerint viszont az Ágnes személynév Aglonth régies változata rejlik benne
Oklánd (Ocland) falu 1546-ban Akland néven jelentkezik oklevélben, 1567-ben a regestrum Okland néven 20 kapuval jegyzi. 1602-ben már Oklándnak írják.
Az udvarhelyi fellebviteli fórum jogszolgáltató testületének tagjaként ismerjük meg az oklándi Domokos Kelement egy ítélet jóváhagyó 1546. június 30-án kelt oklevélbõl. 1602-ben a Básta féle összeírás szerint ezen a vídéken három falu létezett. Az ezutáni korok feljegyzéseibõl a jelentõsebbeket említve kitûnik, hogy 1717-18-ban hallatlan szárazság pusztította ezen a vídéken.
1850-tõl Oklánd járási székhely lett, mely felölelte Erdõvídék 37 települését is, mely addig 1635. május 7-tõl mint különálló fiúszék müködött.
Oklánd falu története szorosan összekapcsolódik az oklándi Unitárus Egyházközség történetével. A XIII. században már népes katolikus gyülekezet létezett Oklándon, erre utal a templom nagysága .
A templomban jelenleg magas művészi értékkel bíró tárgyak közül elsősorban meg kell említeni a templom kazettás mennyezetét, mely eredeti állapotában található, egy része 1771-ből, más része 1786-ból való. A legrégebbi kazetták azonban a XVI. századból valók és a papi székbe vannak beépítve. Az erkélyen található mellvédtáblák 1713-ból származnak. A templomban ezen kívül műemlék a két faragott kő bejárat, a szentségtartók, melyet az új templomból mind beépítettek.
Az egyházközség másik két büszkesége a papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu, mely 1809-ből való, Hargita megye legrégebbi álló és ma is nap mint nap használt székely kapuja. A másik a templomban elhelyezett 1848-as toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A faluban a már említett unitárius műemlék templom mellett található egy kis katolikus kápolna is.
Középkori temploma a fenti dátumoknál sokkal régebbi, a XIII. század végére tehető. A templom ugyanis a támpillérek nélkül épített hajóban a román kor stílusának jegyeit hordozza.
A középkori hajó nagyjából megőrizte eredeti formáját. Déli oldalán félköríves kapuzatot bontottak ki a vakolat alól. A nyugati kapu már csúcsíves. Szentélye késő gótikus kori volt, tehát a második építési korszakból, de ezt 1937–1938-ban lebontják. Lebontásakor leírták késő gótikus kori elemeit; ezek a szemöldökgyámos sekrestyeajtó kerete, a csúcsíves ablak
(amelyet az új részben is elhelyeztek), a szentségtartó fülke, még egy fali fülke és a sokszögzáródás.
A szentély támpillérsorozata alapján feltételezik, hogy boltozott volt, amely 1786-ig fennállott, a gótikus diadalív pedig 1810-ig.
A hajó a feltételezések szerint síkfedésű volt, szentélye pedig a gótikus korig félköríves vagy egyenes záródású.
Az új festett kazettás mennyezet 1712–1848 között készült négy szakaszban. A torony a középkor végén épült az örvpárkány magasságáig, két sor lőréssel. Magasítása múlt századi. Külön állott.
A hajóban falképeket találtak. A déli falon Szent Péter és Pál alakja, szalagra írt névvel. Az északi falon Szent László legendája, nagyon sérült állapotban. Fényképfelvétel örökíti meg, ugyanis vakolatot húztak rá. Alatta a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki (Utolsó ítélet?).
Az 1789. évi leírás szerint a templomot várfal vette körül. Ma a nyugati és északi részén áll fal s a toronyig tart. A várfalhoz épített kaputorony a XVII. századból való.
A középkori tiszta katolikus falu a reformáció után az unitárius vallásnál állapodik meg és azóta is, a templommal együtt, az unitárius egyházhoz tartozik.
A XVIII. században unitárius anyaegyház, és század elején is csak unitárius egyháza és temploma van.
A 2,5 magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937-38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai templomban. A középkori templom építése a 13. század végére tehető. A kőkerítés a toronyig tart. A tornyot négy átlós elhelyezésű támpillér erősíti, falazata az övpárkányig keskenyedik. A torony a középkor végén épült az övpárkány magasságáig két sor lőréssel.
A templomról szóló legkorábbi adatunk az 1715-ös Udvarhelyköri Conscriptio vizitációs feljegyzéséből való, mely szerint mind a templom, mind a torony kőből épült és zsindelyfedésű (Kelemen 1922. 168.). Ugyanezt jegyezték fel 1749. február 22-én is: „Templom kőből való, sendelyes, torony kőből való, sendelyes.” (Uo. 173.) Részletesebb leírás maradt róla az 1789. április 9-én felvett jegyzőkönyvben. Ebből megtudjuk, hogy a templomot zsindelyfedésű kőfal veszi körül; ennek a papi telek felőli bejárata felett 1754 DIE 10-A MAJI felirat, a torony alatti bejárat ajtószárnyán AO. 1780. évszám látható. „Ezen torony kő falának négy alsó szegeletit másfél német ölnyi magasságra négy magával rakott kőlábak erősítik. [...] A Toronynak ajtó felett való oldalán felyül az Esztendő szám holnapjával illyen irás: 1654 9a JULIJ... HOC OPUS EXTRUEBAT ANDREAS NOMINE KÁLMÁNY AT LOCIUS [!] LABORIS FRANCISCUS NOMINE MAYORUS.” A templomról ezeket olvashatjuk: A cinterem „közepében egy mostan künn benn szarvazattyával cserépfedelével meg ujittatott, nyoltz kő lábakkal meg erősittetett két bé járó ajtókkal, ezek előtt két Sendellyel fedett fa tornátzokkal négy fában rakott üveg ablakokkal meg világosittatott s ékesittetett szép Templom [...] belül ezen ajtó felett vagyon egy Templom hátulsó részit keresztül érő, két rendbéli Székü tágas kar. Táblás zöldes virágos festékesük meg avult. A Templom Arcussal meg különböztetett, mindkét része válogatott virágokkal s festékekkel épült mennyezet.” A leírók a déli ajtószárnyon 1763-as, egyidőből való két harangja egyikén az 1775-ös évszámot látták (UnitPüspVizit 1788. 445—451.).
Az 1937—1938-as évek építkezéseiről, a templom azelőtti állapotáról s a munkálatok során tett megfigyelésekről még 1970-ben Debreczeni László, az újjáépítés tervezője és műszaki felügyelője volt szíves tájékoztatni korabeli vázlatai alapján. Ezek szerint az átépítés során a templom nyugati része, a középkori hajó nagyjából változatlan maradt, a késő gótikus szentélyt ellenben lebontották, s helyére egy tágasabb zárórész épült. A nyugati homlokzat bejáratának csúcsíves keretét távollétében a nyílás belső oldalára, profilozással a templom belseje felé fordították. A hajó déli falában befalazott, félköríves ajtókeretet bontottak ki. Ugyanennek az ajtónak a külső, hengertagos keretét darabokban találták meg, s a mai déli portikus bejáratának keretekém állították fel. Hogy eredetileg mindkét keret egy bejárathoz tartozott, azt méreteik azonossága is igazolja. A hajónak mind a négy falsarka kváderkövekből van rakva, a kelet felőli sarkokon az armírozott falsarkokhoz csatlakozó átlós támpillérek későbbiek. A diadalív helyén egy sor 1810-es évszámú kazetta volt, eltérően a hajó 1771-es, a szentély 1786-os évszámú kazettás mennyezetétől. A szentély a nyolcszög öt oldalával zárult, sarkain támpillérekkel. Felmérése bontás közben történt, amikor már csak 1 m magasan álltak a falak, így szerkezetéből megállapítható volt annak késő gótikus, XVI. század eleji eredete. A sekrestyeajtó bontás során megtalált szemöldökgyámos keretét, az egyszerű szentségtartó fülkét és az egyik csúcsíves ablakot az északi falban helyezték el, az új építésű részben. Korábbi szentélyalap után nem kutattak a padlószint alatt, a késő gótikus szentélyt a talaj járószintjéig bontották vissza, fundamentuma a földben maradt. A hajóban falképeket is találtak: a déli falon, az elfalazott bejárat mellett Szent Péter és Szent Pál színvonalasan megfestett és jó állapotban előkerült alakja állott, nevük egy-egy mondatszalagra volt felírva. A falképekre óvatosan húzták rá a mai vakolatot. Az északi falon a Szent László-legenda nagyon töredezett és a későbbi vakolás állósága érdekében megcsákányozott töredékét találták, erre is vakolatot húztak. A falképekről feltárásuk idején fényképfelvételek is készültek, ezek alapján mutatjuk be őket. A hajó északi falán előkerült, 5—6 m hosszúságban húzódó freskómaradványokat Debreczeni László műépítész és Kelemen Imre akkori oklándi lelkész a Szent László-legenda töredékének tartották. A fényképfelvételről megállapítható ugyan a festett felületrész, de arról értelmesen semmi nem vehető ki.
Alatta talán az Utolsó Ítélet képsora húzódott, legalábbis erre következtethetünk a jól felismerhető Feltámadás és Üdvözültek serege jeleneteiből. E két részlet ikonográfiai tagolása ugyanaz, mint amit a bögözi Utolsó Ítéleten látunk, az ábrázolásmód azonban más. A feltámadás jelenetéből a harsonát tartó angyal egy része látszik, alatta a feltámadó glóriás szentekből csak töredékek maradtak. E jelenet jobb oldalán az üdvözültek jobbról bal felé haladó seregéből öt alak maradt épen. Az elöl félprofilban ábrázolt Szent Péter jobbjában vállára támasztott nagy kulcs, balját mellmagasságig emeli. A második alakot áldásra emelt kézzel látjuk megjelenni, szintén félprofilban ábrázolt arccal. A harmadik szent visszafelé fordul, utána kétalaknyi vakolatfolt takarja a képet. A sor végén két szent látható, egyiknek felemelt keze látszik, a mögötte haladó világos köpenyben ábrázolt nőalak. A jelenet felső keretelése palmettaleveles indadísz, mely az első három alak feje fölött épen megmaradt.
Szent Péter és Szent Pál alakja a déli fal egy keretdísszel szegélyezett mezőjében került elő. Jobbról Szent Pétert láthatjuk, aki jobb kezében kis kulcsot tart, baljában mondatszalagot, majuszkulával írott S. PETRVS felirattal. Bal oldalán Szent Pál látható, jobbjában fard, baljában mondatszalag, szintén majuszkulás S. PAVLVS felirattal. A sötét alapon világos X jelekből alkotott keretdísz középrészén rombuszban megjelenő levéldíszt látunk.
Mai állapotában a kőkerítés, nyugat és észak felől körülölelve a templomot, a toronyig tart; ez a templom északkeleti sarkához tapad. Belső bejárata, mely a cinterembe vezet, most el van falazva, a templom keleti homlokzatától néhány méterre 1938-ban új bejáró portikust építettek. A tornyot négy átlós elhelyezésű támpillér erősíti, falazata az övpárkányáig keskenyedik. Ez a rész a középkor végén épült, két sor téglalap alakú lőréssel. A rajta levő felirat: AZ EGY ISTEN TISZTELETÉRE, és ezek az évszámok: 1654, 1799, 1902, 1937, 1968, 1978. Az övpárkány feletti rész a magas sisakkal együtt múlt századi ráépítés.
A templom nyugati homlokzata elé az 1938-as átalakítás után egy gyülekezeti termet építettek, ma innen lehet megközelíteni a nyugati bejáratot; ennek nyílását a templom belsejében vastag hengertaggal profilált csúcsíves kőkeret szegélyezi. A hajó déli oldalán találjuk azt a félköríves keretű kapuzatot, amelynek sarkantyútagból és két hengertagból álló profilját Debreczeni László szabadította ki a vakolat alól. E nyílás külső kerete, mely most a portikus bejáratát övezi, szintén félköríves és egyetlen vaskos hengertagból áll.
A szentély helyén épült új rész északi falába helyezték el az egykori sekrestyeajtó szemöldökgyámos keretét, melynek szemöldökrészén kidomborodó antikva betűkkel e név van vésve: MICHAEL KOVA. Ugyanitt két egyszerű szentségtartó fülke is található, egyiknek felső lezárása a szamárhátívhez közelítő nyílásformát mutat. E falba egy kőkeretes, csúcsíves ablakot is beépítettek.
A templom régi berendezését, kazettás mennyezetét, karzatait az 1937-es építés nagyrészt megtartotta. A hajó nyugati felében kilenc festett kazettából álló deszkamellvédes fakarzat áll. A középső mező feliratos: CHORUS LAUDEM DNI. ANNO 1713 MENSE AUGUS S V. SUMPTIB.ECCLES. INDUIA CURATORIS MICH; KOVATS. Legutolsó sorát lemázolták, lehet, hogy itt a festő neve volt felírva. Most ennyi vehető ki belőle: P. Josephus N[agy?]. A hajó kazettás mennyezete virágmintás, alakos és feliratos mezőkből áll, a szegőléceken feliratok látszanak. Keletkezésének idejét és mesterének nevét ugyancsak az egyik szövege árulja el: HOMOROD OKLÁNDI ASZTALOS ELEKES ANDRÁS KÉSZITETTE ISTENES JÓ INDULATTYABOL ANNO 1771 EXPIRANTE FEBRUAR. Az újjáépített szentélyrész felett, annak középső, magasabb mennyezetrészén látható a régi szentély kazettás mennyezete; táblái majdnem mind virágmintásak. Felirata a következő: KÉSZITTETETT SZOLGA GYÖRGY CURATORSÁGÁBAN NAGYOBB ÉS KISSEBB ELEKES ANDRÁS ÁLTAL 1786 PÜNKÖST HAVÁBAN. Mellette helyezték el az átépítést megörökítő kazettát is: ISTEN SEGEDELMÉBŐL ÚJRAÉPÜLT E TEMPLOM 1937—38-BAN DR. BOROSS GYÖRGY DR. VARGA BÉLA PÜSPÖKÖK, KELEMEN IMRE LELKÉSZ, BENKŐ MIHÁLY, FÜZI DOMOKOS KURÁTOROK IDEJÉBEN DEBRECZENI LÁSZLÓ MŰÉPITÉSZ TERVEI SZERINT, A HIVEK KEGYES ADOMÁNYÁBÓL. A régi mennyezetet a hosszfalak mentén alacsonyabbra helyezett virágmintás festésű kazettasorokkal toldották ki; ezek Debreczeni László tervei alapján készültek.
A keleti orgonakarzat mellvédjének néhány mezője virágmintás és ANNO 1840 feliratot visel; ezek a régi szentélykarzat darabjai. Az új készítésű papi széken hat régebbi, virágmintás mezőt láthatunk. Két ajtószárny az átépítés előtti, a nyugati 1863. J.A. feliratot visel.
Az oklándi templom eredete a XIII. század végéig nyúlik vissza. Az armirozott falsarkokkal, támpillérek nélkül épült hajó még a román kor stílusjegyeit viseli magán, megmaradt kapui viszont az átmenet korára mutatnak, vagyis a késő román szerkezethez átmeneti stílusú nyíláskertelések készültek. A félköríves nyílású kapu kereteléséhez Homoródszentmártonban és Rugonfalván találunk analógiát, de hozzá közel álló profilformát láthatunk Karácsonyfalva csúcsíves kapuzatán is. Ezek mindegyike kettős keretelésű, a külső egyszerű hengertag, a belső sarkantyútaggal kísért hengertag.
Feltételezzük, hogy az első templomhajó síkfedésű volt, s hozzá félköríves (mint Karácsonyfalván) vagy egyenes záródású szentély csatlakozott. A hajót később falképekkel is díszítették. A László-legenda festése a környéken a XIV. században volt divatban (Erdőfüle, Bibarcfalva, Homoródszentmárton).
Az átmeneti stílusú templomhoz a XV—XVI. század fordulója körül új, késő gótikus, sokszögzáródású szentélyt építettek. Valószínű, hogy a diadalívet is alakították, erre vall, hogy a román kori keleti hajósarkokhoz átlós támokat építettek. Az 1789-es leírásban említett nyolc kőláb közül így hat a szentélyt fogta körbe, a támpillérsor annak boltozott voltát is feltételezi. A szemöldökgyámos sekrestyeajtó-keretet készítő helyi kőfaragó mester lehet a nevét megörökítő Kova (vagy Kovács) Mihály. A szentély építésével egyidőben vagy nem sokkal később épült a különálló támpilléres torony is, amelyet láthatóan kétszer is magasítottak, 1654-ben és a XIX. században.
Első adatunk a faluról és népességéről a XVI. századból való. Az udvarhelyi fellebbviteli fórum jogszolgáltató testületének tagjaként ismerjük meg Oklándi Domokos Kelement, egy ítéletét jóváhagyó, 1546. június 30-án kelt oklevélből („agilis Colomani Domokos de Akland nunctii sedis Wdwarhely”— SzOkl VIII. 408.). A Zsombor határának kijáratását elrendelő, 1550-ben kelt parancsban „possessio Oklond et Wijffalw” szerepel (SzOkl II. 89.). Az 1566-os összeírásban Oklándról három lófőt, közöttük Elekes Jánost, és két gyalogot vesznek számba (SzOkl II. 197.). A következő évben 20 kaput jegyeznek fel innen szabad portaként; az összeírást kiegészítő „due exempta lapicida [!]” megjegyzés szerint két kőfaragó él a faluban (SzOkl II. 218.), ami a középkor végi építésekre nézve fontos adatunk. 1576-ban negyven fejedelmi jobbágy mellett Kornis Farkasnak 7, Szolga Ambrusnak egy jobbágyporta után kell az ötvendénáros adót fizetnie (SzOkl IV. 41.).
A festett asztalosmunkák gazdag tárháza az oklándi templom. Ezek készíttetése egyben a templom későbbi történetével is megismertet. Ma már nem tudjuk, hogy a hajóbeli fakarzat 1713-as és a mennyezet 1771-es építése összefüggött-e egyéb építéssel, átalakítással is, de az bizonyosnak látszik, hogy a szentély gótikus boltozata — a mennyezetdeszkák évszámainak tanúsága szerint — 1786-ig, a diadalív 1810-ig fennállott; 1937—1938-ban nemcsak az épület formája váltatott, hanem a napfényre került műrészletek révén a történetére vonatkozó adatok is gazdagodtak.
Irodalom
Orbán I. 187. — Solymosi Endre: Az oklándi kunhalmokról Udvarhely megyében. ArchÉrt, 1895. 417—419. — Kelemen 1922. 168, 173. — Kereszturi 1939. 115. — Voit 1942. 132, 137. — Entz 1968. 44, 157. — Négyszáz év (képtáblákon). — Tombor 1968. 178. — Dávid 19692. 543—545. — Dercsényi 1970. 245. — Greceanu 1970. 290. — Drăguţ 1972. 82. — Drăguţ 1979. 231, 264.
Az oklándi unitárius templom nyugati és déli ajtaját két hengertag futja körül.
138. old.
1550. „Possessio Oklond” SzO, II, 89 old.
1566. „Okland” az udvarhelyszéki lófők jegyzékében, SzOkl II, 197 old.
1576. Az 50 dénáros adó összeírásában „Oklan” (SzOkl, IV, 41. Old)
Székelyderzs, unitárius templom
Forrás: wikipedia.org, http://jupiter.elte.hu/ujlapelokeszito/fooldal.html
Székelyderzs (románul Dârjiu, korábban Dârj, helyi népies nyelven Dözs) falu Romániában Hargita megyében. A vártemplom az egyike az olyan romániai magyar műemléknek, amely az UNESCO világörökség része.
Székelyudvarhelytől 21 km-re délnyugatra a Nagy- (vagy Lok-) patak völgyében magas dombsorok közt fekszik.
A falu unitárius templomerődje egy 13. század eleji kápolna bővítésével a 14. század elején épült, a 15. században átépítették, erődfalai 17. századiak, az 1605. évi Basta-féle pusztítás után épültek meg. 1661-ben Ali pasa csapatai dúlták fel. Belsejében számos 1419-ben készült freskótöredék került napvilágra. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő.
A templom falán felül érdekes szuroköntő nyílások láthatók, már-már díszes formájukat a praktika szülte. A körítőfalon körben lőrések mutatják még a védelmi szerep fontosságát. A kaputorony aljában kettős kapu áll: így ha a támadók a külsőn már át is jutottak, a belső kapu előtt megtorpanni kényszerültek, miközben a torony emeletéről a védők nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.
Az erődtemplom érdekessége, hogy a falu népe itt tárolta a legfontosabb értéket: az élelmet – így a kiéheztetés ellen is fel volt készítve. Külső támadás esetén elég volt bemenekülni az erődbe – az élelem már ott volt. A bástyák között a várfal mentén félnyereg tető alatt hatalmas ládákban tárolták a gabonát, a saroktornyok emeletén pedig a szalonnák lógtak kampókra akasztva. (Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik.) Minden családnak saját ládái és kampói voltak.
A templom békeidőben is zárva volt, kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra…), és szalonnát csak hetente egyszer, a hét bizonyos napján lehetett vételezni. Az a háziasszony, aki – rosszul beosztva az élelmet – ettől eltérni kényszerült, bizony számíthatott a falu megvetésére.
Székelyderzs (Dârjiu) erődtemploma ma kiemelkedő jelentőségű műemlék.1274-ben Miklós magister a dersi esperes. A falut 1334-ben a pápai tizedjegyzék Ers néven jegyzi. 1525-ben Ders, 1566-ban Kányád Ders a neve. 1567-ben a regestrum 45 kapuval említi.
1274-ben plébániatemploma van, sőt esperese, Miklós magister személyében, aki IV. Lászlótól Őregyházát kapja adományul. 1334-ben papja, Tamás a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizet. 1525-ben Antal a derzsi plébános. Középkori temploma ma is áll s „egyike a csinosabb és a közönséges községi templomoknál nagyobb gótízlésű templomoknak”. A kora gótikus két ablaknyílás a déli falon a hajó építési idejét a XIII–XIV. század fordulójára jelzi. Ez az a templomrész, amely Miklós plébános idején már megvolt. Ezt a Miklós papot örökítheti meg az a rovásírásos tégla, melyet felfedezése után utólag helyeztek el a diadalív falában: „Miklós derzsi apa-pap” A templom második építési szakasza a XV–XVI. század fordulójára esik. Jellegzetességeit érdemes megemlíteni. Nyugati homlokzatán a bejárat csúcsíves. A csúcsíves kőrácsos ablakok félköríves, félig elfalazott keskeny ablaknyílást takarnak. Csúcsíves a déli bejárat is, kőkereszttel.
A szentélybe a három csúcsíves kőrácson kétosztású ablakok nyílnak. Az egykori csúcsíves ablakok nyomai a keleti és északkeleti szentély falán is látszanak. Mind a hajó, mind a szentély teljes egészében hálóboltozatos. A karzat alatt is hálóboltozat van. A hajó és szentély közötti diadalív szintén csúcsíves. A szentély sokszöggel záródik.
Hálóboltozatának bordái díszített gyámkövekre futnak: kehely, ágfonadékos díszmű, kehely fölött ostya, címerpajzson fiait tápláló pelikán virággal (Petky címer), címerpajzson eke, címerpajzson kardot tartó kar ötágú csillaggal és holdsarlóval (székely címer), szakállas (csúfolódó) férfifej, koszorús férfifej kiöltött nyelvvel, ekevas ábra. Több falképsort tártak fel legalábbis részben. A hajó déli falán: Három szent püspök, nevük felírásából csak csonkított rész maradt: S. Sath és S. Khilians. Második kép: Szent Mihály karddal, mérleggel, melyben az ítéletre várók kuporognak. Harmadik kép: Saul megtérése, három lovassal; Saul fölött Krisztus; Saul glóriáján: S. Paulus felirat. Az egyik lovas zászlóján minuszkulás felirat: „HOC OPUS FECIT DE PINGERE SEU PROEPARARE MAGISTER PAULUS FILI US STEPHANI DE UNG ANNO DOMINI MILLESIMO CCCCMO X NONO.” A dátum a falképek festésének idejét jelzi. Érdekes további írása a festőnek: „SCRIPTUM SCRIBEBAT ET PULCHRAM PUELLAM IN MENTE TENEBAT” .
Az északi fal Szent László legendáját örökíti meg: Felvonulás; Ütközet; Kunok üldözése; Párviadal; Kun lefejezése; Pihenés. A képsort a későbbi hálóboltozat gyámkövei megcsonkították. Különálló kép két női szentet ábrázol, vértanúkat karóba húzó jelenet töredéke.
A templom déli oldalán védelmi célból épített pilléreken lőréses védőfolyosó indul és folytatódik a szentélyen is körben. A templomot négyszög alaprajzú erődítés veszi körül öt bástyával és harangtoronnyal. Ezek a XV. században készültek, de később is erődítik az 1661. évi tatárbetörés elleni védekezésre készülve.
Egy hatodik bástyát 1834-ben csatoltak a nyugati várfalhoz, hogy a kidőlt falat erősítsék.
A várfalak fölött körbefutó védőfolyosókat 1788-ban lebontották.
1800-ban nagyobb javítást eszközöltek: „régi romlott állapottyából újíttatték meg a Deersi Unitária Ekklesia Temploma”.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Székelyderzs (románul Dârjiu, korábban Dârj, helyi népies nyelven Dözs) falu Romániában Hargita megyében. A vártemplom az egyike az olyan romániai magyar műemléknek, amely az UNESCO világörökség része.
Székelyudvarhelytől 21 km-re délnyugatra a Nagy- (vagy Lok-) patak völgyében magas dombsorok közt fekszik.
A falu unitárius templomerődje egy 13. század eleji kápolna bővítésével a 14. század elején épült, a 15. században átépítették, erődfalai 17. századiak, az 1605. évi Basta-féle pusztítás után épültek meg. 1661-ben Ali pasa csapatai dúlták fel. Belsejében számos 1419-ben készült freskótöredék került napvilágra. 1938-ban egyik befalazott ablakából rovásírásos tégla került elő.
A templom falán felül érdekes szuroköntő nyílások láthatók, már-már díszes formájukat a praktika szülte. A körítőfalon körben lőrések mutatják még a védelmi szerep fontosságát. A kaputorony aljában kettős kapu áll: így ha a támadók a külsőn már át is jutottak, a belső kapu előtt megtorpanni kényszerültek, miközben a torony emeletéről a védők nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.
Az erődtemplom érdekessége, hogy a falu népe itt tárolta a legfontosabb értéket: az élelmet – így a kiéheztetés ellen is fel volt készítve. Külső támadás esetén elég volt bemenekülni az erődbe – az élelem már ott volt. A bástyák között a várfal mentén félnyereg tető alatt hatalmas ládákban tárolták a gabonát, a saroktornyok emeletén pedig a szalonnák lógtak kampókra akasztva. (Ezt a hagyományt a falu lakói mind a mai napig őrzik.) Minden családnak saját ládái és kampói voltak.
A templom békeidőben is zárva volt, kulcsát megbízott személy őrizte (nehogy egy sonka átugorjon egy másik kampóra…), és szalonnát csak hetente egyszer, a hét bizonyos napján lehetett vételezni. Az a háziasszony, aki – rosszul beosztva az élelmet – ettől eltérni kényszerült, bizony számíthatott a falu megvetésére.
Székelyderzs (Dârjiu) erődtemploma ma kiemelkedő jelentőségű műemlék.1274-ben Miklós magister a dersi esperes. A falut 1334-ben a pápai tizedjegyzék Ers néven jegyzi. 1525-ben Ders, 1566-ban Kányád Ders a neve. 1567-ben a regestrum 45 kapuval említi.
1274-ben plébániatemploma van, sőt esperese, Miklós magister személyében, aki IV. Lászlótól Őregyházát kapja adományul. 1334-ben papja, Tamás a pápai tizedjegyzék szerint 2 régi banálist fizet. 1525-ben Antal a derzsi plébános. Középkori temploma ma is áll s „egyike a csinosabb és a közönséges községi templomoknál nagyobb gótízlésű templomoknak”. A kora gótikus két ablaknyílás a déli falon a hajó építési idejét a XIII–XIV. század fordulójára jelzi. Ez az a templomrész, amely Miklós plébános idején már megvolt. Ezt a Miklós papot örökítheti meg az a rovásírásos tégla, melyet felfedezése után utólag helyeztek el a diadalív falában: „Miklós derzsi apa-pap” A templom második építési szakasza a XV–XVI. század fordulójára esik. Jellegzetességeit érdemes megemlíteni. Nyugati homlokzatán a bejárat csúcsíves. A csúcsíves kőrácsos ablakok félköríves, félig elfalazott keskeny ablaknyílást takarnak. Csúcsíves a déli bejárat is, kőkereszttel.
A szentélybe a három csúcsíves kőrácson kétosztású ablakok nyílnak. Az egykori csúcsíves ablakok nyomai a keleti és északkeleti szentély falán is látszanak. Mind a hajó, mind a szentély teljes egészében hálóboltozatos. A karzat alatt is hálóboltozat van. A hajó és szentély közötti diadalív szintén csúcsíves. A szentély sokszöggel záródik.
Hálóboltozatának bordái díszített gyámkövekre futnak: kehely, ágfonadékos díszmű, kehely fölött ostya, címerpajzson fiait tápláló pelikán virággal (Petky címer), címerpajzson eke, címerpajzson kardot tartó kar ötágú csillaggal és holdsarlóval (székely címer), szakállas (csúfolódó) férfifej, koszorús férfifej kiöltött nyelvvel, ekevas ábra. Több falképsort tártak fel legalábbis részben. A hajó déli falán: Három szent püspök, nevük felírásából csak csonkított rész maradt: S. Sath és S. Khilians. Második kép: Szent Mihály karddal, mérleggel, melyben az ítéletre várók kuporognak. Harmadik kép: Saul megtérése, három lovassal; Saul fölött Krisztus; Saul glóriáján: S. Paulus felirat. Az egyik lovas zászlóján minuszkulás felirat: „HOC OPUS FECIT DE PINGERE SEU PROEPARARE MAGISTER PAULUS FILI US STEPHANI DE UNG ANNO DOMINI MILLESIMO CCCCMO X NONO.” A dátum a falképek festésének idejét jelzi. Érdekes további írása a festőnek: „SCRIPTUM SCRIBEBAT ET PULCHRAM PUELLAM IN MENTE TENEBAT” .
Az északi fal Szent László legendáját örökíti meg: Felvonulás; Ütközet; Kunok üldözése; Párviadal; Kun lefejezése; Pihenés. A képsort a későbbi hálóboltozat gyámkövei megcsonkították. Különálló kép két női szentet ábrázol, vértanúkat karóba húzó jelenet töredéke.
A templom déli oldalán védelmi célból épített pilléreken lőréses védőfolyosó indul és folytatódik a szentélyen is körben. A templomot négyszög alaprajzú erődítés veszi körül öt bástyával és harangtoronnyal. Ezek a XV. században készültek, de később is erődítik az 1661. évi tatárbetörés elleni védekezésre készülve.
Egy hatodik bástyát 1834-ben csatoltak a nyugati várfalhoz, hogy a kidőlt falat erősítsék.
A várfalak fölött körbefutó védőfolyosókat 1788-ban lebontották.
1800-ban nagyobb javítást eszközöltek: „régi romlott állapottyából újíttatték meg a Deersi Unitária Ekklesia Temploma”.
Forrás: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000.
/Karczag Ákos/
Székelykeresztúr, római katolikus templom
Forrás: http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=207, http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kelykereszt%C3%BAr, http://www.keresztur.ro/hu/varosunkrol/egyhazak/katolikus-egyhaz, Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
__Székelykeresztúr (románul Cristuru Secuiesc) város Romániában, Hargita megyében. A város Székelyudvarhelytől 26 km-re nyugatra, a Gagy és a Fehér-Nyikó vizének a Nagy-Küküllőbe torkollásánál fekszik. A Székelykeresztúri-medence központja, egykori járási székhely.
A műemlék adatai Cím: Szabadság út 61.
Kód: HR-II-m-A-12805
Datálás: XIII. század, átalakítások: XIV. század, 1458
Történeti adatok Székelykeresztúr, a székelyföldi települések többségéhez hasonlóan, meglehetősen kevés alkalommal szerepel a középkori okleveles forrásokban. A település legelső említése a pápai tizedjegyzékből származik, amely szerint 1333-ban Sancta Cruce-i Jakab pap 23 banálist fizetett, 1334-ben pedig 8 régi báni dénárt. Keresztúr települése a jegyzék szerint az erdőháti környék legnagyobb összegét fizette, s ebből a helység jelentőségére is következtetni lehet. Az egyházi adminisztráció szempontjából Keresztúr a telegdi - udvarhelyszéki - esperesség része volt. A helységnév a templom védőszentjére utal, amely szerint az épületet a Szent Keresztnek ajánlották. A Szent Kereszt ereklyék tisztelete a középkorban igen fontos volt, a kereszt fájának fordulatos története számos narratív képciklust inspirált. Árpád-házi királyaink is szert tettek néhány darabra abból a fából, melyre az Üdvözítőt felfeszítették, s így a Magyar Királyság területén a XII-XIII. században igen elterjedt volt a Kereszt kultusza, amelynek egyig legjobb bizonysága éppen a Keresztúr helynév gyakori feltűnése. (A helynevet tévesen értelmezve sokan kerestek Keresztúron keresztes lovagokhoz fűződő emlékeket, nyilván eredménytelenül.) 1395 januárjában a Moldvába készülődő Luxemburgi Zsigmond király Keresztúrról keltez egy oklevelet. 1459-ben egy oklevelet in Oppido Keresthwr állítanak ki, s ez jelzi a település mezővárosi rangját (vásártartási joggal is felruházott, városias jellegű kisebb helység, a Székelyföld mai városainak a zöme ezzel a ranggal rendelkeztek). Keresztúr a körülötte kialakult Keresztúr-szék központja volt, melyet először 1477-ben említenek. A késő középkorban néhány generális széket tartanak Keresztúron a székelyek képviselői. A XVI. században Keresztúr-szék fokozatosan jelentőségét vesztette, s a század végére Udvarhely-szék fiúszékévé vált, ám fontos, hogy János Zsigmond alatt az udvarhelyi vár és katonaság túlkapásaival szemben a városka viszonylagos jogvédettséget élvezett.
Az orsós kiképzésű, piacutcás település központjától délkeletre emelkedik a középkori plébániatemplom, melynek - tulajdonképpen az előzményének - az első és egyetlen középkori említése a pápai tizedjegyzék már említett adata. A település 1548-ban említett papja, Dominus Blasius plebanus de Sekel Kerestur, valószínűleg a reformáció idejének utolsó katolikus plébánosa, az 1568-ban említett Marosi Synning János már protestáns lelkész volt. Keresztúron a református és az unitárius vallás nyert teret, e felekezetek templomvitájáról 1630-tól maradtak fenn adatok. 1631-ben a reformátusok meg szeretnék szerezni az unitáriusoktól az épületet, kérésüket I. Rákóczi György fejedelem elé terjesztik, aki a templom kettéosztását, s a harang közös használatát javasolja. A javaslat nem volt szokatlan, több esetet is ismerünk, amikor két felekezet kettéosztotta a település középkori templomát (például Mikeszásza), s a reformátusoknak is megfelelt. Ennek ellenére a kettéosztásról nem maradtak fenn adatok. 1646-ban újabb osztozkodásról hallunk, amikor az „öreg" templomot, a mellette levő tornyot és a parókiát illetve a tanítói lakást a reformátusoknak ítélik, míg harangot az unitáriusok kapják meg. A templom mégis az unitáriusok birtokában maradt, hisz gyülekezetük nagyobb volt a reformátusnál, akik rövidesen új templomot építettek. A templomhajó boltozata ebben a periódusban omlott be egy tűzvész alkalmával. 1765-ben a templomot elhagyottként említik. A templom 1767-ben lett a katolikusoké egy királyi rendelet alapján, akik a helyreállítási munkák után rövidesen használatba is vették azt. Az .épület a mai képét az 1779-1821 közötti javítások idején kaphatta, bár e lényeges építkezések és a berendezési elemek történetének részleteit ma sem ismerjük. A régi tornyot - mely a templom északnyugati sarkán állhatott - elbontották, a nyugati homlokzatot alaposan újjáépítették és egy középtoronnyal illetve karzattal látták el. Ugyanakkor lényeges javításokat végeztek a szentélyen is.
A műemlék leírása A templomépület tágas hajóval rendelkezik, melynek a nyugati oldalán belső középtorony emelkedik. A hajóhoz keletről alacsonyabb és keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentély társul, a szentélyből észak fele kis sekrestye közelíthető meg, s délről is nyílik egy 1929-es sekrestye. A hajót öt pár kétosztatú támpillér tagolja, a szentélyt is támpillérek erősítik. A hajó két nyugati támpillére egyszerűbb a többinél, valószínűleg a XIX. század eleji átalakítások rendjén készült.
A nyugati homlokzaton nyílik a templom félköríves főbejárata, fölötte a karzat felől három egyszerű ablak világít. A homlokzatot lizénák és övpárkány tagolják. A falkutatások a templom homlokzatán felszentelési keresztet fedeztek fel, amely a fal középkori voltára utal. A levéltári- és falkutatások folytatása bizonyára megmutatná a XIX. századi átépítések pontos mibenlétét a homlokzaton.
A templom oldalhomlokzatai jobban megőrizték a középkori képüket. A hajót övező rézsűs, magas kőlábazat középkori eredetűnek tűnik. A gazdagon profilozott koronapárkány vakolatból készült, valamikor a XIX. században. A déli oldal támpillérek által négy szakaszra osztott falán csak három ablak nyílik, a nyugati falszakasz ablakának léte gyanítható a vakolat alatt. Az ablakok, illetve a középső ablak alatt nyíló ajtó csúcsíves. A középkorban nyilván portikusszal ellátott ajtó fölötti ablak mellvédje magasabb a többinél. Az ablakok gótikus kőráccsal rendelkeznek. Az ajtó kőkerete igen egyszerű, élszedett. Az északi homlokzaton - a déli ajtónak megfelelő falszakaszban - ugyancsak csúcsíves ajtó nyílik, kőkeretének profilozása bonyolultabb déli párjánál. Mindkét ajtó körül a falfelület kissé kiemelkedik a falsíkból, ez a köpenyezés utalhat akár a keretek utólagosan beillesztett voltára is, amit a régészeti ásatások alapján felállított kronológia is igazol. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a két oldalfal keleti végein a saroktámpillérekhez tapadva egy-egy kisebb falcsonk látszik. A szentélyt három csúcsíves ablak világítja meg, mérműveik egyértelműen a hajóablakok mérműveinek párjai, azokkal egy időben készültek. Az északi sekrestye építménye valószínűleg még a középkor alkotása.
A nyugati ajtón az épületbe lépve a síkfedésű hajóba érünk. A hajó nyugati végén a toronytestet a falazott, XIX. századi orgonakarzat veszi körbe. Az északi falhoz neogótikus stílusú, igen gazdagon faragott szószék csatlakozik, s ezt a stílust még két mellékoltár is képviseli. A hajó belsejének leglátványosabb középkori emléke a hajdani kifestésből fennmaradt sárkányon lovagoló, kelyhet emelő nőt ábrázoló falkép az északi fal karzat melletti szakaszán. A festmény kifakult színeinek kontúrjait barnával húzták ki a feltárók. A nagyméretű töredék a János: Jelenések könyvéből (17, 3-6) ismert babiloni paráznát ábrázolja. A kép Albrecht Dürer 1497-1498-ban rajzolt, egy Apokalipszis-kiadást illusztráló fametszet-sorozatának egyik kompozícióját követi, s a közvetítő elem talán színes oltárkép lehetett. A falképet Orbán János helyi plébános tárta fel 1904-ben, több más, töredékes képpel egyetemben, melyeket nem őriztek meg. Ezeken lovas alakok (az Apokalipszis lovasai?) voltak láthatóak a plébános leírása szerint. A hajó déli falán, a karzat pillére mellett egy széles fülke mélyed a falba, viszonylag alacsonyan, ez talán még a templom gyökeres XV. század közepi átépítése előtt keletkezhetett, s XIII. századi nyílás maradványának véljük. A hajó keleti falának közepén a csúcsíves, élszedett kváderekből rakott diadalív nyílik a szentély felé. A kváderezés szépen követi a keleti fal mindkét oldalának a falsíkját, s éppen ezért furcsa, hogy a hajó felőli falsíkot vastag, nyilván középkori köpenyezés fedi, s a köpenyfal alatt falképek kerültek elő. A diadalív mindkét oldalán tártak fel falkép-alapozást, ám csak a déli részen maradt fenn értékelhető töredék, egy püspökszent alakja. Az álló figura mitrás fejét glória övezi, jobbjával függőleges pásztorbotot tart. Az alakot vörös fülke-keret övezi. Az építéstörténet adataiból is gyanítható, de a stíluselemek is alátámasztják a falkép XIV. század (eleji?) datálását. Ugyancsak a köpenyezés részleges eltávolítása után bukkant elő az a két sarokablak, melyek már a középkorban is félig elfalazva léteztek, s a falképek is rájuk futnak.
A szentélyben a három szakaszos középkori keresztboltozat is fennmaradt. Vízszintesen bordázott gyámkövekről emelkednek a profilozott kőbordák, a szentélyfej záróköve minuszkulás feliratú dátuma keltezi a szentély építését: + anno ∫ domini ∫ millesimo ∫ c ∫ c ∫ c ∫ c ∫ q(uin)q(ua)gesi(m)o ∫ octavo (1458). A nyugati boltszakasz zárókövének felirata és ábrája a templom patrocíniumára utal: az ihs h betűjének szára a kizöldült keresztfává alakul át. A zárókő körirata is erre vonatkozik: arbor vite. A szentély déli falában szegmensíves ülőfülke maradt fenn. A kis méretű, de igen szép kompozíciójú barokk főoltár a XX. században több átalakítást szenvedett.
A templom körül 1968-1971 között folytatott, majd 1979-ben ellenőrző ásatásokkal kiegészített régészeti feltárások által megtalált falakat a templom körül kiépítve mutatták be. A falakat eddig többféleképpen értelmezték, mi Benkő Elek interpretációját tartjuk elfogadhatónak. Az ásatások lényegében a mai templomhajó körül egy nagyobb hosszházú, nyugati toronypáros, háromhajós tér alapozását tárták fel. A leglényegesebb kérdés nyilván a látványos, Székelyföldön szokatlan háromhajós hosszház és a mai épület kronológiai viszonya. Benkő szerint a két nyugati tornyos bazilika alapfalai egy XIV. századi (ezen belül nem pontosított) bővítési kísérlet eredményei, amely csupán részlegesen valósult meg. A korábbi, feltételesen XIII. századinak keltezett templomhajó gyakorlatilag a mai hajó nyomvonalán emelkedett, s a bővítés alkalmával ezt vették körül az új falakkal, majd azok elkészültével elbontották volna a régi hajót. Maga a bővítés is két periódust foglal magába (az északi fal és a tornyok, illetve a déli fal). Ebből csak a keleti fal (a diadalívfal) és az északi torony készült el, a fal ma is áll, a toronyról a régészeti megfigyelések, meg a ma is létező XV. század közepi harang alapján gyanítható, hogy megépült. Az új hosszházat három hajóra osztó két sor pillérből csak a déli sor alapozásai készültek el. A diadalívfal kifestése azt bizonyítja, hogy megépülése után nem sokkal a régi keleti falat elbontották, és a régi hajót összekötötték az új fallal, amit emígy „használatba vettek". Az új fal két ablaka, melyeket a szélesebb hosszházhoz terveztek, a sarkok mögé kerültek. Kérdés, hogy a fal használatba vételekor már tudták-e, hogy a bazilika nem fog megépülni?
Az épület harmadik fontos építési periódusa a szentély 1458-as zárókövével keltezhető, amikor a mai szentély készült el, a hajó gótikus ablakai és ajtói, illetve valószínűleg egy azóta elbontott nyugati karzat. A románkori hajót ekkor építhették újra, de kérdéses, hogy milyen mértékben. Ezzel kialakult a templom végleges középkori képe, melyből a nyugati homlokzat kiképzése maradt fenn a legkevésbé, tornyát a XIX. század elején elbontották, és a teljes fal új vakolatarchitektúrát kapott. A templom régészeti- és falkutatása korántsem tekinthető befejezettnek, például nem ismerjük a régi templom szentélyét, de az oldalfalak esetleges románkori nyílásai is a vakolat alatt lappanghatnak esetlegesen más falképek társaságában.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása I. Pest, 1868.
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
Benkő Elek: A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica. Budapest, 1992.
Benkő Elek - Demeter István - Székely Attila: Középkori mezőváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár, 1997.
http://www.keresztur.ro/hu/varosunkrol/egyhazak/katolikus-egyhaz:
Az első írásos anyag, amely a templomra vonatkozik, a pápai tizedjegyzék 1333-as bejegyzése, amikor Jakab pap 23 régi hóni dénárt fizetett a megbízottaknak. Ez az összeg a Székelyudvarhelyt is magába foglaló környék legnagyobb tizedét jelentette. A második bejegyzés arra is utal, hogy Székelykeresztúr köz- ponti hely volt. Így érthető, hogy itt építették a korabeli Erdőhát (Keresztúr, Udvar- hely és Homoródremete környéke) legnagyobb plébániatemplomát.
A XIV. században egy hatalmas új templom alapjait rakták le. Ma is létező legrégebbi harang a XV. sz. első felében Segesváron készült. 1458-ban felépült a ma is álló késő gót stílusú szentély és sekrestye. A reformáció XVI. századi elterjedésével a templom az unitáriusok tulajdona lett. A XVII. század első felében Kálvin követői nyernek teret (református fejedelmek kora) ami a templom közös használatát eredményezte. Ellentéteik miatt a reformátusok új templom építésére kényszerülnek. A katolikusok 1767-ben császári segédlettel kapták vissza a templomot az unitáriusoktól elég rossz állapotban. Ezért volt szükség a hajó mennyezetének megváltoztatására.
A templomban van egy XIV. századi freskó részlet, amely egy tiarás püspök fejet és pásztorbotot ábrázol. A másik érdekes freskó részlet a XV. századra keltezhető, amely a világba bűnt szóró sárkányt lovagló nőalakot ábrázol.
Jelenleg Székelykeresztúron nyilvántartott híveink száma 1200, a város lakóságának kb. 15%-a. Ebben benne vannak a város körül fekvő tíz faluban élő katolikusaink is, valamint az a 250 árva és elhagyott gyerek, akik a Zeyk Domokos Elhelyező központban vannak. Nincs benne az a kb 120 gyerek, akik 3-9 év közöttiek és szintén a fent említett Elhelyező központban vannak, de még nincsenek megkeresztelve. A keresztség szentségét ugyanis a III. osztályosok részére szolgáltatjuk ki.
Kovács Péter, plébános
A műemlék adatai Cím: Szabadság út 61.
Kód: HR-II-m-A-12805
Datálás: XIII. század, átalakítások: XIV. század, 1458
Történeti adatok Székelykeresztúr, a székelyföldi települések többségéhez hasonlóan, meglehetősen kevés alkalommal szerepel a középkori okleveles forrásokban. A település legelső említése a pápai tizedjegyzékből származik, amely szerint 1333-ban Sancta Cruce-i Jakab pap 23 banálist fizetett, 1334-ben pedig 8 régi báni dénárt. Keresztúr települése a jegyzék szerint az erdőháti környék legnagyobb összegét fizette, s ebből a helység jelentőségére is következtetni lehet. Az egyházi adminisztráció szempontjából Keresztúr a telegdi - udvarhelyszéki - esperesség része volt. A helységnév a templom védőszentjére utal, amely szerint az épületet a Szent Keresztnek ajánlották. A Szent Kereszt ereklyék tisztelete a középkorban igen fontos volt, a kereszt fájának fordulatos története számos narratív képciklust inspirált. Árpád-házi királyaink is szert tettek néhány darabra abból a fából, melyre az Üdvözítőt felfeszítették, s így a Magyar Királyság területén a XII-XIII. században igen elterjedt volt a Kereszt kultusza, amelynek egyig legjobb bizonysága éppen a Keresztúr helynév gyakori feltűnése. (A helynevet tévesen értelmezve sokan kerestek Keresztúron keresztes lovagokhoz fűződő emlékeket, nyilván eredménytelenül.) 1395 januárjában a Moldvába készülődő Luxemburgi Zsigmond király Keresztúrról keltez egy oklevelet. 1459-ben egy oklevelet in Oppido Keresthwr állítanak ki, s ez jelzi a település mezővárosi rangját (vásártartási joggal is felruházott, városias jellegű kisebb helység, a Székelyföld mai városainak a zöme ezzel a ranggal rendelkeztek). Keresztúr a körülötte kialakult Keresztúr-szék központja volt, melyet először 1477-ben említenek. A késő középkorban néhány generális széket tartanak Keresztúron a székelyek képviselői. A XVI. században Keresztúr-szék fokozatosan jelentőségét vesztette, s a század végére Udvarhely-szék fiúszékévé vált, ám fontos, hogy János Zsigmond alatt az udvarhelyi vár és katonaság túlkapásaival szemben a városka viszonylagos jogvédettséget élvezett.
Az orsós kiképzésű, piacutcás település központjától délkeletre emelkedik a középkori plébániatemplom, melynek - tulajdonképpen az előzményének - az első és egyetlen középkori említése a pápai tizedjegyzék már említett adata. A település 1548-ban említett papja, Dominus Blasius plebanus de Sekel Kerestur, valószínűleg a reformáció idejének utolsó katolikus plébánosa, az 1568-ban említett Marosi Synning János már protestáns lelkész volt. Keresztúron a református és az unitárius vallás nyert teret, e felekezetek templomvitájáról 1630-tól maradtak fenn adatok. 1631-ben a reformátusok meg szeretnék szerezni az unitáriusoktól az épületet, kérésüket I. Rákóczi György fejedelem elé terjesztik, aki a templom kettéosztását, s a harang közös használatát javasolja. A javaslat nem volt szokatlan, több esetet is ismerünk, amikor két felekezet kettéosztotta a település középkori templomát (például Mikeszásza), s a reformátusoknak is megfelelt. Ennek ellenére a kettéosztásról nem maradtak fenn adatok. 1646-ban újabb osztozkodásról hallunk, amikor az „öreg" templomot, a mellette levő tornyot és a parókiát illetve a tanítói lakást a reformátusoknak ítélik, míg harangot az unitáriusok kapják meg. A templom mégis az unitáriusok birtokában maradt, hisz gyülekezetük nagyobb volt a reformátusnál, akik rövidesen új templomot építettek. A templomhajó boltozata ebben a periódusban omlott be egy tűzvész alkalmával. 1765-ben a templomot elhagyottként említik. A templom 1767-ben lett a katolikusoké egy királyi rendelet alapján, akik a helyreállítási munkák után rövidesen használatba is vették azt. Az .épület a mai képét az 1779-1821 közötti javítások idején kaphatta, bár e lényeges építkezések és a berendezési elemek történetének részleteit ma sem ismerjük. A régi tornyot - mely a templom északnyugati sarkán állhatott - elbontották, a nyugati homlokzatot alaposan újjáépítették és egy középtoronnyal illetve karzattal látták el. Ugyanakkor lényeges javításokat végeztek a szentélyen is.
A műemlék leírása A templomépület tágas hajóval rendelkezik, melynek a nyugati oldalán belső középtorony emelkedik. A hajóhoz keletről alacsonyabb és keskenyebb, a nyolcszög három oldalával záródó szentély társul, a szentélyből észak fele kis sekrestye közelíthető meg, s délről is nyílik egy 1929-es sekrestye. A hajót öt pár kétosztatú támpillér tagolja, a szentélyt is támpillérek erősítik. A hajó két nyugati támpillére egyszerűbb a többinél, valószínűleg a XIX. század eleji átalakítások rendjén készült.
A nyugati homlokzaton nyílik a templom félköríves főbejárata, fölötte a karzat felől három egyszerű ablak világít. A homlokzatot lizénák és övpárkány tagolják. A falkutatások a templom homlokzatán felszentelési keresztet fedeztek fel, amely a fal középkori voltára utal. A levéltári- és falkutatások folytatása bizonyára megmutatná a XIX. századi átépítések pontos mibenlétét a homlokzaton.
A templom oldalhomlokzatai jobban megőrizték a középkori képüket. A hajót övező rézsűs, magas kőlábazat középkori eredetűnek tűnik. A gazdagon profilozott koronapárkány vakolatból készült, valamikor a XIX. században. A déli oldal támpillérek által négy szakaszra osztott falán csak három ablak nyílik, a nyugati falszakasz ablakának léte gyanítható a vakolat alatt. Az ablakok, illetve a középső ablak alatt nyíló ajtó csúcsíves. A középkorban nyilván portikusszal ellátott ajtó fölötti ablak mellvédje magasabb a többinél. Az ablakok gótikus kőráccsal rendelkeznek. Az ajtó kőkerete igen egyszerű, élszedett. Az északi homlokzaton - a déli ajtónak megfelelő falszakaszban - ugyancsak csúcsíves ajtó nyílik, kőkeretének profilozása bonyolultabb déli párjánál. Mindkét ajtó körül a falfelület kissé kiemelkedik a falsíkból, ez a köpenyezés utalhat akár a keretek utólagosan beillesztett voltára is, amit a régészeti ásatások alapján felállított kronológia is igazol. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a két oldalfal keleti végein a saroktámpillérekhez tapadva egy-egy kisebb falcsonk látszik. A szentélyt három csúcsíves ablak világítja meg, mérműveik egyértelműen a hajóablakok mérműveinek párjai, azokkal egy időben készültek. Az északi sekrestye építménye valószínűleg még a középkor alkotása.
A nyugati ajtón az épületbe lépve a síkfedésű hajóba érünk. A hajó nyugati végén a toronytestet a falazott, XIX. századi orgonakarzat veszi körbe. Az északi falhoz neogótikus stílusú, igen gazdagon faragott szószék csatlakozik, s ezt a stílust még két mellékoltár is képviseli. A hajó belsejének leglátványosabb középkori emléke a hajdani kifestésből fennmaradt sárkányon lovagoló, kelyhet emelő nőt ábrázoló falkép az északi fal karzat melletti szakaszán. A festmény kifakult színeinek kontúrjait barnával húzták ki a feltárók. A nagyméretű töredék a János: Jelenések könyvéből (17, 3-6) ismert babiloni paráznát ábrázolja. A kép Albrecht Dürer 1497-1498-ban rajzolt, egy Apokalipszis-kiadást illusztráló fametszet-sorozatának egyik kompozícióját követi, s a közvetítő elem talán színes oltárkép lehetett. A falképet Orbán János helyi plébános tárta fel 1904-ben, több más, töredékes képpel egyetemben, melyeket nem őriztek meg. Ezeken lovas alakok (az Apokalipszis lovasai?) voltak láthatóak a plébános leírása szerint. A hajó déli falán, a karzat pillére mellett egy széles fülke mélyed a falba, viszonylag alacsonyan, ez talán még a templom gyökeres XV. század közepi átépítése előtt keletkezhetett, s XIII. századi nyílás maradványának véljük. A hajó keleti falának közepén a csúcsíves, élszedett kváderekből rakott diadalív nyílik a szentély felé. A kváderezés szépen követi a keleti fal mindkét oldalának a falsíkját, s éppen ezért furcsa, hogy a hajó felőli falsíkot vastag, nyilván középkori köpenyezés fedi, s a köpenyfal alatt falképek kerültek elő. A diadalív mindkét oldalán tártak fel falkép-alapozást, ám csak a déli részen maradt fenn értékelhető töredék, egy püspökszent alakja. Az álló figura mitrás fejét glória övezi, jobbjával függőleges pásztorbotot tart. Az alakot vörös fülke-keret övezi. Az építéstörténet adataiból is gyanítható, de a stíluselemek is alátámasztják a falkép XIV. század (eleji?) datálását. Ugyancsak a köpenyezés részleges eltávolítása után bukkant elő az a két sarokablak, melyek már a középkorban is félig elfalazva léteztek, s a falképek is rájuk futnak.
A szentélyben a három szakaszos középkori keresztboltozat is fennmaradt. Vízszintesen bordázott gyámkövekről emelkednek a profilozott kőbordák, a szentélyfej záróköve minuszkulás feliratú dátuma keltezi a szentély építését: + anno ∫ domini ∫ millesimo ∫ c ∫ c ∫ c ∫ c ∫ q(uin)q(ua)gesi(m)o ∫ octavo (1458). A nyugati boltszakasz zárókövének felirata és ábrája a templom patrocíniumára utal: az ihs h betűjének szára a kizöldült keresztfává alakul át. A zárókő körirata is erre vonatkozik: arbor vite. A szentély déli falában szegmensíves ülőfülke maradt fenn. A kis méretű, de igen szép kompozíciójú barokk főoltár a XX. században több átalakítást szenvedett.
A templom körül 1968-1971 között folytatott, majd 1979-ben ellenőrző ásatásokkal kiegészített régészeti feltárások által megtalált falakat a templom körül kiépítve mutatták be. A falakat eddig többféleképpen értelmezték, mi Benkő Elek interpretációját tartjuk elfogadhatónak. Az ásatások lényegében a mai templomhajó körül egy nagyobb hosszházú, nyugati toronypáros, háromhajós tér alapozását tárták fel. A leglényegesebb kérdés nyilván a látványos, Székelyföldön szokatlan háromhajós hosszház és a mai épület kronológiai viszonya. Benkő szerint a két nyugati tornyos bazilika alapfalai egy XIV. századi (ezen belül nem pontosított) bővítési kísérlet eredményei, amely csupán részlegesen valósult meg. A korábbi, feltételesen XIII. századinak keltezett templomhajó gyakorlatilag a mai hajó nyomvonalán emelkedett, s a bővítés alkalmával ezt vették körül az új falakkal, majd azok elkészültével elbontották volna a régi hajót. Maga a bővítés is két periódust foglal magába (az északi fal és a tornyok, illetve a déli fal). Ebből csak a keleti fal (a diadalívfal) és az északi torony készült el, a fal ma is áll, a toronyról a régészeti megfigyelések, meg a ma is létező XV. század közepi harang alapján gyanítható, hogy megépült. Az új hosszházat három hajóra osztó két sor pillérből csak a déli sor alapozásai készültek el. A diadalívfal kifestése azt bizonyítja, hogy megépülése után nem sokkal a régi keleti falat elbontották, és a régi hajót összekötötték az új fallal, amit emígy „használatba vettek". Az új fal két ablaka, melyeket a szélesebb hosszházhoz terveztek, a sarkok mögé kerültek. Kérdés, hogy a fal használatba vételekor már tudták-e, hogy a bazilika nem fog megépülni?
Az épület harmadik fontos építési periódusa a szentély 1458-as zárókövével keltezhető, amikor a mai szentély készült el, a hajó gótikus ablakai és ajtói, illetve valószínűleg egy azóta elbontott nyugati karzat. A románkori hajót ekkor építhették újra, de kérdéses, hogy milyen mértékben. Ezzel kialakult a templom végleges középkori képe, melyből a nyugati homlokzat kiképzése maradt fenn a legkevésbé, tornyát a XIX. század elején elbontották, és a teljes fal új vakolatarchitektúrát kapott. A templom régészeti- és falkutatása korántsem tekinthető befejezettnek, például nem ismerjük a régi templom szentélyét, de az oldalfalak esetleges románkori nyílásai is a vakolat alatt lappanghatnak esetlegesen más falképek társaságában.
Válogatott irodalom Orbán Balázs: A Székelyföld leírása I. Pest, 1868.
Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981.
Benkő Elek: A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Varia Archaeologica Hungarica. Budapest, 1992.
Benkő Elek - Demeter István - Székely Attila: Középkori mezőváros a Székelyföldön. Erdélyi Tudományos Füzetek 223. Kolozsvár, 1997.
http://www.keresztur.ro/hu/varosunkrol/egyhazak/katolikus-egyhaz:
Az első írásos anyag, amely a templomra vonatkozik, a pápai tizedjegyzék 1333-as bejegyzése, amikor Jakab pap 23 régi hóni dénárt fizetett a megbízottaknak. Ez az összeg a Székelyudvarhelyt is magába foglaló környék legnagyobb tizedét jelentette. A második bejegyzés arra is utal, hogy Székelykeresztúr köz- ponti hely volt. Így érthető, hogy itt építették a korabeli Erdőhát (Keresztúr, Udvar- hely és Homoródremete környéke) legnagyobb plébániatemplomát.
A XIV. században egy hatalmas új templom alapjait rakták le. Ma is létező legrégebbi harang a XV. sz. első felében Segesváron készült. 1458-ban felépült a ma is álló késő gót stílusú szentély és sekrestye. A reformáció XVI. századi elterjedésével a templom az unitáriusok tulajdona lett. A XVII. század első felében Kálvin követői nyernek teret (református fejedelmek kora) ami a templom közös használatát eredményezte. Ellentéteik miatt a reformátusok új templom építésére kényszerülnek. A katolikusok 1767-ben császári segédlettel kapták vissza a templomot az unitáriusoktól elég rossz állapotban. Ezért volt szükség a hajó mennyezetének megváltoztatására.
A templomban van egy XIV. századi freskó részlet, amely egy tiarás püspök fejet és pásztorbotot ábrázol. A másik érdekes freskó részlet a XV. századra keltezhető, amely a világba bűnt szóró sárkányt lovagló nőalakot ábrázol.
Jelenleg Székelykeresztúron nyilvántartott híveink száma 1200, a város lakóságának kb. 15%-a. Ebben benne vannak a város körül fekvő tíz faluban élő katolikusaink is, valamint az a 250 árva és elhagyott gyerek, akik a Zeyk Domokos Elhelyező központban vannak. Nincs benne az a kb 120 gyerek, akik 3-9 év közöttiek és szintén a fent említett Elhelyező központban vannak, de még nincsenek megkeresztelve. A keresztség szentségét ugyanis a III. osztályosok részére szolgáltatjuk ki.
Kovács Péter, plébános
Székelyudvarhely, Jézus kápolna
Forrás: wikipedia.com, http://www3.tvr.ro/magyar/2011/05/erdely-regi-templomai-a-szekelyudvarhelyi-jezus-szive-kapolna/, http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php?,